Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-21 / 44. szám, kedd

Az irodalmi közéletről Beszélgetés Peter Andruskával, a Szlovákiai írók Szövetségének titkárával- Ha nem tévedek, 1989-ben, az írószövetség megalakulása 40. évfordu­lójának évében új helyzetben tekinthet önmagára a szlovák irodalom. A szocialista társadalom átalakításának és demokratizálásának folyamatá­ban a Szlovákiai írók Szövetsége két új lapot is jegyezhet. A Literárny tyzdenník hetilap és a fiatalok műveit közlő Dotyky olyan szellemi pezsgést hoztak, amely más folyóiratokat is magával ragadott. Ugyanez tapasztal­ható a szövetség különböző fórumain is. Mindebben az írószövetségnek hol van a helye, mi a szerepe?- A válasz nagyon leegyszerűsítő is lehetne: mindenütt és mindenben. Folyóirataink alapjait és bázisát ké­pezik annak a változásnak, amely remélhetően hamarosan az egyes alkotásokban is nyilvánvalóvá válik. Ezeknek a lapoknak az alapítását az írószövetség, s természetesen azon belül maguk az irodalmárok kezde­ményezték. így, amit új szituációnak lehet nevezni, az válasz a tagság soraiban már régóta megfogalmazó­dott kérdésekre. Tény, hogy mindez pezsdítóen hatott az irodalmi életre, s fogalmazhatnék úgy is, hogy végre létre hozta az eleven irodalmi köz­életet. Bár sokan úgy láthatják, hogy a lapokban folyó viták kevésbé iro­dalmiak, mégis azt hiszem, mindaz, ami most ezekben megfogalmazó­dik, az társadalmunkat közvetlenül érinti és foglalkoztatja, így lényege­sen befolyásolhatja az irodalmunkat is. A folyóiratok születését megelő­zően is folytak viták a szövetségen belül, s ezek most közvetlenül az olvasók elé kerülnek. Az sem mellé­kes, hogy a Literárny tyzdenník ese­tében ez szinte azonnal lehetséges.- Társadalmunk átalakítása min­den tekintetben a gazdasági és a politikai élet decentralizálásának megvalósításával válik egyre átfo- góbbá. Míg a társadalmi élet más területein az önigazgatásnak, a ki­sebb gazdasági egységeknek egyre nagyobb szerep jut, addig az írószö­vetség éppen a már említett fórumai révén, mintha centralizálná az iro­dalmi közéletet.- Ez minden látszat ellenére sincs így. Szeretnénk, ha szövetsé­günk valamennyi tagja, de a fiatal irodalmárok is, mind szélesebb le­hetőséget kapnának tehetségük ki­bontakoztatására. Valójában a meg­szaporodott folyóiratok körül laza csoportosulások jönnek létre, ami a kibővült lehetőségek természetes következménye. Az eddig is sajátos arculatot mutató szerkesztőségek - remélem - segítik az alkotókat a mind aktívabb írói munkában.- Érintőlegesen említette a most folyó vitákat, amelyek az irodalom szúken értelmezett keretein kívül esnek. Ezek lefolyásában milyen szerepet vállal a szövetség veze­tése?- Semmilyet, hiszen minden szerkesztőség maga dönti el, mivel akar foglalkozni. Szeretnénk, ha az irodalom önigazgatása a lapokban ugyanúgy érvényesülne, mint érvé­nyesül egyre inkább szövetségünk munkájában. Bár személy szerint nem vagyok híve a parttalan viták­nak, a kirekesztő csoportosulások­nak, messzemenőkig megértem, és látom a pozitívumait mindannak, ami szövetségünk berkeiben most törté­nik. Mindezek nélkül aligha beszél­hetünk az irodalmi élet demokratiz­musáról. Természetes, hogy mindez nem magától lett ilyen, amilyennek most látható. A szövetség belső ér­tékelő fórumain ezt megelőzően is számos esetben terítékre kerültek mindazok a dolgok, amelyek jelen­leg sokkal szélesebb rétegek érdek­lődését keltik fel. Az sem mellékes, hogy az írószövetség legutóbbi kongresszusán éppen belső ügyeink zökkenőmentes és gyors intézésére létrehozta a titkárságot, amelyet a szövetség funkcionáriusai és a lá­pok főszerkesztői alkotnak. Ezen a fórumon terítékre kerülnek azok a dolgok, amelyek a szövetség mun­kájának folyamatosságát hivatottak elősegíteni, s természetesen a fo­lyóiratainkkal kapcsolatos kérdése­ket is megvitatjuk. Az írószövetség belső és a lapok útján egyre gyak­rabban nyilvános vitáinak témái kö­zött olyanok is szerepelnek, mint a Csehszlovák Köztársaság mega­lakulása, vagy legutóbb a szövetsé­gi államforma kérdése. A napvilágot látó tanulmányok, esszék, vitairatok az irodalmunkat, a társadalmunkat napjainkban foglalkoztató vala­mennyi kérdést érintik. Tagságunk ilyen módon is részt kér és részt vállal az átalakításból és demokrati­zálásból.- Ezeknek a törekvéseknek ered­ménye volt az is, hogy az Irodalmi Szemle 1989-től az írószövetség hi­vatalos lapjaként jelenik meg? Mennyiben tekintheti önmagát a lap gazdájának a Szlovákiai írók Szö­vetségének magyar szekciója?- Mint már említettem: az irodalmi sajtót szárnyai alá vonó szövetsé­günk nem az írók korlátozását tekinti céljának. Ez; mellesleg ellenkezne az érdekvédelmi feladatainkkal. Mind ,a mai napig Vannak olyan tö­rekvések is, amelyekkel az irodal­mat irodáimon kívüli módszerekkel szeretnék irányítani. Éppen ezért természetesnek tartjuk, hogy a ma­gyar és az ukrán szekció az írószö­vetségen bélül az önigazgatás, az önszerveződés! elve alapján tevé­kenykedjen. Az, hogy az Irodalmi > Szemle a szövetség lapja lett, első-' sorban gazdasági okokra vezethető vissza. Ha szlovák nyelvű lapjaink önigazgatását fontosnak tartjuk, ak­kor ugyanez érvényes az Irodalmi Szemlére is. így természetes, hogy a magyar szekció saját lapjának te­kinti a folyóiratot. Ezzel kapcsolat­ban szeretném elmondani, hogy mindeddig az írószövetség alapsza­Három ország közös kiállítása Három szomszédos ország, Csehszlovákia, Ausztria és az NSZK iparművészeti múzeumainak, illetve művészettörténeti intézményeinek részvételével Düsseldorfban cseh üvegművészeti kiállítást rendeztek a közelmúltban. A századfordulón a Susicéhez közel fekvő Klástersky Mlyn-i Lötz- üveggyár Csehország, sőt Közép- Európa leghíresebb üveggyára volt. Alkalmazottai a legjobb csehországi és bécsi iparművészek közül kerül­tek ki - mondta dr. Jirí Dvorsky, a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia Művészettörténeti Intézetének igazgatója a kiállítást megelőző saj­tóértekezleten. A Lötz-üveggyár a gyártási eljárásokat illetően a szakma élvonalába tartozott, a művészi kivitelezést tekintve pedig az egész Osztrák-Magyar Monar­chiában ez a gyár határozta meg az üveggyártás irányát. Termékei a pá­lu-si világkiállításon nagydíjat is nyertek. A tárlat anyagának válogatása során előkerültek a Lötz-gyár művé­szi üvegmintáit és a festési eljáráso­kat tartalmazó leírások. Ezek alap­ján lehetővé vált a cseh üvegművé­szeti stílus jellegzetes vonásainak pontosabb meghatározása, fejlődé­sének nyomon követése. A kiállítás anyaga - 406 eredeti alkotás - átte­kintést nyújtott az üveggyár legsike­resebb időszakáról. A düsseldorfi kiállításon a helyi Kunstmuseum gondozásában hét­száz oldalas katalógust hoztak for­galomba, amelyben a Lötz-gyár eu­rópai jelentőségéről szóló tanul­mány, ’4500 művészi üvegipari ter­mék rajza, előállításának módja ol­vasható, illetve figyelhető meg. A ki­állítás következő állomása Hamburg és Majna-Frankfurt, augusztusban pedig Prága lesz. SOMOGYI MÁTYÁS bályzatában leszögezett elvekben létezett a magyar szekció önigazga­tása. Mind a magyar, mind az ukrán szekció eddig is saját működési sza­bályzat szerint tevékenykedhetett volna, ha ezt létrehozzák. Nemrég választottak új vezetőséget, s miha­marabb kidolgozzák az írószövetség szerveivel együtt a saját szabályza­tukat. A szekció kezdeményezhet minden olyan alkotómunkát érintő lépést, amely nem ellenkezik az író- szövetség alapszabályzatával. A tagjait érintő kérdésekre az öni­gazgatás elvei szerint kereshet vá­laszt. Javaslatokat tehet, kérdéseket továbbíthat a szövetségünk választ­mányához, amelyeket aligha lesz okunk megtagadni, illetve visszauta­sítani. így természetesnek tartjuk, hogy a sokat vitatott lapalapítást is támogatjuk. De még egyszer hang­súlyoznám: mi senki helyett nem kezdeményezhetünk, viszont öröm­mel fogadjuk a kezdeményezéseket.-A szövetség vezetése milyen­nek látja az irodalom helyzetét, álla­potát? Az is érdekelne, miként mű­ködik az irodalom belső értékrend­je? Egyáltalán, érvényesek-e még azok a merev kritériumok, amelyek az utóbbi húsz évben korlátok közé szorították az irodalmat?-Az irodalmunk helyzetéről és állapotáról csak a magam vélemé­nyét szeretném elmondani. Vég­eredményben a szövetség vezeté­sének nincs kinyilatkoztatásszerű véleménye. Annak is írók, költők, kritikusok a tagjai, ahányan, annyifé­le alkotói elképzeléssel, tapasztalat­tal, véleménnyel. Nagy eredmény­nek tartjuk, hogy a nézeteknek ez a pluralizmusa végre nyíltan fenn­tartható. Mit gondolok én a mai szlo­vák, és természetesen a csehszlo­vákiai magyar irodalomról, amelyet nyelvi korlátok nélkül van szeren­csém ismerni? Az eredményekről lehetséges általánosító véleményt mondani, én ettől irtózom, mert sérti azokat az írókat, akik az átlagból minden korszakban és irodalompoli­tikái keretek között kiemelkedtek. Amikor prózaírásunk nagy eredmé­nyeiről beszélünk - ami minden két­séget kizáróan európai színvonalon létezik -, figyelmen kívül hagyjuk a bizony sekélyes, konjunkturális al­kotásokat. Ha líránkról bizonygatjuk: nem érte el a próza színvonalát, azokat a költőket sértjük, akik való­jában most js a szlovák költészet meghatározói. Ugyanakkor az iroda­lom bátorsága és erkölcsi felelőssé­ge oldaláról nézve várható, hogy bizonyos fokú átértékelődés követ­kezik be, hiszen az, ami eddig kis példányszámban, szinte eldugva volt jelen irodalmunkban, most lehe­tőséget kap az újbóli megméretésre. Jellegét tekintve irodalmunk realista orientációjú, ami nem jelenti azt, hogy nem kapnak benne helyet más írói alapállásból született alkotások.-Ezt a helyzetet jó és erős alap­nak tekinti a nyíltság, a demokrácia és az átalakítás szellemében való irodalmi gyarapodásra?- Tény, hogy van mire építenünk, s az, ami eddig létrejött, az nagyon erős alap. Persze, egy pillanatig sem hiszem azt, hogy ne volna lehe­tőség az erkölcsi, a formai és tartal­mi gazdagodásra. Lehet, hogy mindez szubjektív megállapítás, ép­pen ezért engedjen meg még egy saját példát. A Madách Kiadónál nemrég magyarul is megjelent regé­nyemet 1981-ben írtam, a Sio- vensky spisovatel’ 1985-ben adta ki. A magyar olvasónak bizonyára feltű­nik, hogy az írói bátorságból ma már többre van szükség, viszont a meg­írásának idején, s talán a megjele­nésekor is, merésznek tartották. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel vala­mennyi csehszlovákiai irodalmárnak szembe kell néznie, ha az irodalom továbbra is fenntartja magának a jo­got, hogy a művészi szó eszközével beleszóljon a társadalom változásai­ba, véleményt mondjon és állásfog­lalásra késztesse olvasók százezre­it. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Forró kása ■■■■■■■ Előreláthatóan a filmszakmában és a nagyközönség körében is ve­gyes érzelmeket és élénk vitákat fog kiváltani Radovan Urban alkotása. Elsősorban a témája miatt. A cseh rendező Prága egyik mo­dem lakótelepén, a bérházakban és a bérházak„közÖtt élő idősek és ifjak, szülők és gyerekek elidegenedésé­ről, a fiatalok elzülléséról forgatott feszült, pergő cselekményű, leleple­ző filmet. Egy tragikus történetben megpróbálja megmutatni annak családi és szociális okait, hogy a tár­sadalmi és politikai élettel szemben közömbös, a közéletből kirekesztett, illetve kirekesztődött, az iskolában és odahaza meg nem értett kama­szok miért az utcán, a hasonlóan érző és gondolkodó társaikkal kere­sik a kapcsolatot, velük próbálnak előbb a fiatalok, később a felnőttek szemével nézi ugyanazt. S a mozi­néző nem tud állást foglalni. Hol a fiatalok, hol az idősek pártjára áll, hol megért, hol elítél. Hol tanács­talanul figyel, hol meg együttértően bólogat: na igen, a körülményeket lehet okolni mindenért, a körülmé­nyekre hivatkozva ki lehet bújni a fe­lelősség alól. Az meg ugye körül­ménynek számít, hogy nincs elég hely a diszkóklubban. S azt is a kö­rülmények váltják ki, hogy az a fiatal, akit nem engednek be a táncterem­be, a koncertre, tiltakozását kifejez­ve először a levegőbe rúg egy na­gyot, másodszor már a konténerbe és felborítja. Aztán szép lassan elfa­jul a dolog. Ettől kezdve a néző mindenen megbotránkozik. Megbot- ránkozik azon, hogy a kamasz fiúk A film kamaszhósei meg közösséget kialakítani. Mivel ezeknek a társulásoknak többnyire nincs követhető programjuk, az együttlét olyan spontán megnyilvá­nulásokat vált ki az egyénből, ame­lyek általában rosszra vezetnek. Hi­teles példát mutat be erre a film: néhány, a gyerekkorból kinőtt fiú veszélyes úton indul el, és veszé­lyes utat jár be. Ennek az útnak a végén az előbb csak félreértelme­zett kamaszcsínyek, majd a környe­zettel szembeni, gyákran brutálisan megnyilvánuló lázadások bűntetté fajulnak. Vitákat válthat ki az is, hogy Ur­ban a feldolgozott téma lényeges összefüggéseire, tipikus és általá­nos jelenségeire mutatott-e rá, to­vábbá, hogy a közlés formájával sikerült-e elrugaszkodnia a doku- mentarizmus, a publicisztika talajá­ról. Egy dolog azonban vitathatatlan: ma a (film)művészetben az objektív valóság olyanfajta megközelítésére van szükség, amilyennel a Forró kása kameraközeibe hozza és tár­gyalja a felvetett problematikát - azt mutatja meg, ami van. Áttételes a cím. De vajon miért hasonlítja Urban a túl racionális vilá­gunk elől menekülő serdülők életvi­tele körüli gondokat ahhoz a bizo­nyos forró kásához, amelyet a macska is csak kerülget? Talán azért, mert a szóban forgó proble­matikát is csak kerülgetjük, vizsgál- gatjuk több oldalról, el tudunk érni ilyen-olyan részeredményeket, de a kirekesztődést és az eltávolodást kiváltó okokat maradéktalanul eltá­volítani aligha tudjuk (ma még). Körbe-körbe jár a rendező is: élvezni kezdik az agresszív viselke­dést. Azon, hogy a szolgálatot telje­sítő rendőr cigarettát vásárolni is szolgálati kocsival megy, de nem veszi észre, hogy pár méterre tőle nyegle fiúk meglopnak valakit. Azon, hogy a még maga is gyerek lány­anya, gyermekét kocsiban tolja a heavy metál koncertre stb. Libabő­rös lesz, főleg az idősebb néző háta a gitárját tépő, üvöltő énekes láttán is. Mivel az olyan fajta zene, amilyet a filmbéli Vitacit nevű zenekar játszik derogáló neki, elítéli a műfajt. Anél­kül, persze, hogy megpróbálná megérteni a zene és a rajongók viszonyát. A meg nem értés, az össze nem férés talaján, sajnos előbb-utóbb megszületik a bűnözés és a bűhhődés. Ott, ahol fenntartá­sokká! és elvárásokkal, gátlásokkal és előítéletekkel, rosszul szeretnek. Ahöl a meghallgatás és á megbe­szélés helyett csak büntetéssel ne­velnek. A felnőttek pofont adnak, gyermekeik (a fiatalok) visszavág­nak. És túl későn, a tragédia után hangzik^l a kérdés: nem lehetett volna másképp? S a filmbeli apa még a lányával megtörtént szeren­csétlenség után is azzal vigasztaló­dik, hogy a tetteseket megbüntetik. Holott büntetéssel a megtörténteket nem lehet meg nem történtekké ten­ni. A tragédiákat nem lehet vissza­fordítani, legfeljebb elkerülni a kö­vetkezőt. Talán ehhez hozzájárulhat ez a film. Talán, ha a vásznon látott esetet fiatalok és idősek, szülők és gyerekek, mindnyájan saját tragédi­ánkként fogjuk fel, ha tanulunk a megrázó élményből. TALLÓSI BÉLA DUSZA ISTVÁN A téli filmszemlén mutatják be a tavalyi Karlovy Vary-i fesztivál nagydíjas filmjét, a Hibitzkutz város dmú kínai alkotást tiszten Csín agy szorgalmas házaspár életén keresztül érzékelteti a kínai kulturális forradalom napjainak légkörét. A képen a film egyik jelenete. ÚJ SZÚ 4 1989. II. 21.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom