Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-20 / 43. szám, hétfő
•4 QQO különleges év volt I v/OO Vlagyimir Dugyincev, az ismert szovjet író életében. Júliusban, hetvenedik születésnapja alkalmából fogadta a szerencs^kí- vánatokat, novemberben pedig Fehér ruhások című regényéért a Szovjetunió Állami Díjával tüntették ki. Hogy miről szól ez a regény? A szovjet biológia történelmének amiatt, hogy kimondtam az igazságot. Sőt, most még a Szovjetunió Állami Díjával is kitüntettek... Dugyincev filozófusi bölcsességgel nézi az életet. Humorérzéke és okos iróniája pedig mindenkor optimizmusát segítette. Sztoikus nyugalommal viselte el a sors csapásait, ezekből pedig jutott is neki bőven. Végzettségét tekintve jogász, szakmai karrierje éppen csak elkezdődött, amikor kitört a második világháború. Dugyincev a frontra ment, de nem volt módja sokáig harcolni: egymás után négyszer is megsebesült. Utolsó, igen súlyos sebe miatt távoli hátországba küldték: a kemerovói kórházba (Szibéria). Ezután katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították; Dugyincev Szibériában maradt, és jogászként dolgozott. De már régóta vonzotta az irodalmi pálya. (Tizenkét éves korában írta első elbeszélését.) És Szibériában szeme elé került egy közlemény: az egyik moszkvai központi „Hűek maradtak az eszméhez“ Vlagyimir Dugyincev: Fehér ruhások olyan eseményeiről, amikor a klasz- szikus genetikát törvényen kívül helyezték, követőit pedig „kártevőknek“ nyilvánították. Akkor tett szert diktátori hatalomra Trofim Liszenko, az újonnan feltűnt akadémikus, aki például azt ígérte, hogy az égerfát nyírfává, a tavaszi búzát pedig őszivé változtatja... Más szóval, arra vállalkozott, hogy teljesen átalakítja a természetet és a mezőgazdaság rendkívüli fellendülését valósítja meg... A liszenkóisták leszámoltak a genetikus-tudósokkal (sokat közülük letartóztattak, munkatáborba küldtek), s így elbitorolták ellenfeleik tudományos tapasztalatait - ez részben segítségükre volt hírnevük megőrzésében, mivel Liszenko és csatlósai természetesen nem tudták teljesíteni demagóg ígéreteiket. Ezeknek az áltudósoknak a diktátuma pedig az igazi tudomány megsemmisítéséhez vezetett. Dugyincev regénye konkrét tényeken alapul, amelyeket azonban az író művészi formában értelmez és nyújt át az olvasónak. Az orosz klasszikus hagyományt követi, amikor a valóságos eseményeket komoly és részletesen kifejtett filozófiai gondolatokkal kapcsolja össze. Ugyanakkor a Fehér ruhások teljesen modern mű, amelynek témája dinamikus feszültséggel bontakozik ki. Főhőse, Fjodor Gyezskin azzal a feladattal érkezik a tudományos intézetbe, hogy leleplezze a geneti- kusokat, de, mivel becsületes ember, fokozatosan felismeri a genetikusok igazát és titokban segíteni kezd nekik. A Fehér ruhásokat az író 1985- ben fejezte be, abban az időben, amikor elkezdődött a szovjet társadalom demokratizálása. A regény sorsa mindazonáltal bonyolultan alakult.- Négy moszkvai folyóiratnak is felajánlottam regényemet - emlékszik vissza Dugyincev de visszautasítottak. Megijedtek. Borisz Nyi- kolszkij, a Nyeva című leningrádi folyóirat főszerkesztője elhatározta, harcolni fog azért, hogy a regény mindenféle húzás nélkül jelenhessen meg. Az egész szerkesztőbizottság támogatta. A „kiadói hatóságok“ azonban sokáig ellenállást fejtettek ki. Ez az eposz győzelemmel végződött, de csak azután, hogy levelet írtak az SZKP KB-hoz... Milyen gyorsan repül az idő! A regény megjelent. És semmi vész sem volt újság - a Komszomolszkaja Pravda - pályázatot hirdetett a legjobb elbeszélésre. Dugyincev mert és nyert: az első díjat nem ítélték oda, a másodikon pedig a köztiszteletnek örvendő Konsztantyin Pausztovszkij és az abban az időben ismeretlen Vlagyimir Dugyincev osztozott. A fiatal író hamarosan a Kömszomolsz- kaja Pravda munkatársa lett, 1946- tól 1951 -ig dolgozott itt.- Abban az időben, a negyvenesötvenes években - emlékszik vissza az író - az újságoknál és a folyóiratoknál a társadalmi megrendelés gyakorlata volt érvényes. Nem a formális szakkifejezés fontos, hanem a lényege. A Fehér ruhásokat például szintén sajátos társadalmi megrendelésnek lehet tekinteni. Ez a megrendelés azonban a társadalom mélyéről jött: A tudósok sürgős védelmet kértek... Egészen másként festett a „fölülről“, a legfelső hatóságoktól jövő megrendelés, amely nem vette figyelembe a valós gondokat. Az ilyen diktátum súlyos teherként nehezedett a legjobb újság- és folyóirat-főszerkesztőkre és munkatársaikra. Akkor például hivathattak egy karcolatírót - saját tapasztalatomat veszem alapul -, és ezt mondhatták neki: „Dugyincev! Kapsz négy napot, légy szíves, írj egy elbeszélést. De gyár legyen benne, meg munkásosztály, meg szerelem, és az elbeszélés optimista legyen!" Én pedig elláttam magam néhány csomag cigarettával, bezárkóztam a szobámba és nekiláttam, hogy mesterkélt állapotba hozzam magam - valósággal átlényegültem... Fel-alá járkáltam egy napig, kettőig, füstöltem... És hirtelen éreztem: az elbeszélés már „sikeredik“,.. Sőt, néha még szerkesztőségi díjat is kaptam az írásaimért. Idővel azonban mindinkább rájöttem, hogy ez a módszer csapnivaló. Ez álirodalom. Nem éreztem lelki kapcsolatot azzal, amiről írtam... De amikor a Fehér ruhásokon dolgoztam, akkor annyira megszenvedtem és átéltem mindent, hogy előbb szélütés ért, azután pedig infarktusom volt. De meggyógyultam... Először akkor éreztem ilyen lelki fájdalmat, amikor a Nemcsak kenyéren él az embert írtam. Éppen ez volt számomra az áttérés az új írói minőségre.. A Nemcsak kenyéren él az ember Dugyincev első nagy műve, amely egy csapásra ismertté tette a nevét Egy éve gyógyítunk - így 1988 márciusában alakult meg a budapesti Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben a Drög- Pszichoterápiás Osztály, amely, mint sajátos módszertani osztály, egyedülálló az országban. Csak önkéntes elvonókúrára jelentkező gyógyszer- és drogfüggő, illetve po- litoxikomán (alkohol- és gyógyszer- függő) betegeket veszünk fel, akik hathetes bentfekvő kúrán vesznek részt. Ezt követően lehetőség nyílik számukra betegállományban, nappali szanatóriumos jelleggel a kórházi kezelés meghosszabbítására. Az alapvetően terápiás közösség elvére épülő, gyógyító team kereté- , ben több mint 30 féle gyógymódot alkalmazunk, melyből mindenki részesül. (Szomato-, pszicho-, ¡II. szo- cioterápia.) Pulzáló elektromágneses stimu- látorral, fülakupunktúrával aku- presszúrával, relaxációval, autogén tréninggel, jógával gyógyítunk. Arra is lehetőség nyílik, hogy külföldi drogfüggőket kezeljünk - a természetes gyógymódok, a kondicionáló és kommunikatív terápiák áthidalják a nyelvi nehézségeket. A pénteki nyílt napokon a már elbocsátott betegeken és hozzátartozóikon kívül érdeklődőket és szakembereket is fogadunk, akik betekintést nyerhetnek az osztály terápiás közösségének életébe. Dr. Takács Gáspár-Dobler Magda, Budapest (mellesleg ezt az alkotását 40 országban adták ki). Az író a feltalálókról beszél benne, akiket elnyom a bürokrácia hatalma. Az életigazság kíméletlen őszinteségével mesélt róluk. Abban az időszakban (az ötvenes évek közepén) az emberi személyiséget elnyomó rendszer ilyen őszinte elítélése nagy ritkaságnak számított. A regény szenzáció lett. Az akkor engedélyezett „kortynyi szabadság“ azonban rövid életűnek bizonyult. A Nemcsak kenyéren él az ember szerzőjét igen hamar üldözni kezdték. A szovjet valóság befeketítésével vádolták. Az író még meg tudta írni az Újévi mese című kisregényét, amelyben a személyiség szabadságának ugyanazt a témáját folytatta, allegorikus formában - aztán hosszú időre elhallgatott. Az igaz szó megint nemkívánatos lett a hivatalos hatóságok számára. Dugyincev pedig kompromisszumokra nem volt hajlandó. Éppen abban a nehéz időben kezdett dolgozni Dugyincev a Fehér ruhásokon. Mégpedig egyáltalán nem az íróasztal mellett. Mint az író beismeri, egysze- - rűen leendő könf- ve hőseinek - a biológusoknak az életét élte. Velük együtt kereste a kivezető utat a bonyolult helyzetekből, és még a munkatársuk is volt, amikor segített nekik a kísérletekben. A genetikus-biológusok helyzetét Sztálin halála után továbbra is a jog- fosztottság jellemezte. Megtorló intézkedések nem voltak, de nyílt elismerés sem volt.- Engem maga a jelenség érdekelt - mondja Dugyincev. - Az emberek hűek maradtak az eszméhez. Tudományos illegalitásba rejtőzve, tovább dolgoztak azon, amit a tudomány számára fontosnak tartottak. Ezek az önfeláldozó bajnokok akadályozták meg azt, hogy a hazai biológia megengedhetetlen mértékben elmaradjon. Az alkotó tevékenység más területein is ilyesmit kezdtem észrevenni. Éppen erre jöttem rá, nem pedig arra, hogyan írjam meg a könyvemet. És nem siettem. Amikor pedig éreztem, hogy ezzel kész vagyok - igen gyorsan, másfél év alatt megírtam a könyvet. Hetvenedik születésnapjához Dugyincev két regénnyel, egy kisregénnyel és egy elbeszéléskötettel érkezett el. Ezekkel harcol az ember jogaiért, azért, hogy a társadalom is felelős legyen a személyiséggel szemben, ne csak az ember a társadalommal szemben.- Az irodalom számomra sosem öncélú - mondja az író. - A legfontosabb: az igazság keresése. N/lo a külföldi olvasó is megIVI Cl ismerkedhet Dugyincev Fehér ruhások című regényével. Megjelent Spanyolországban, az NDK-ban, Lengyelországban, Kínában, Bulgáriában, Finnországban pedig már a harmadik kiadás került az olvasók elé. Angliában, Francia- országban, az NSZK-ban, Olaszországban is hamarosan napvilágot lát .. SZÁNYIJA DAVLEKAMOVA Ricardo Tomelleri: Kihalt stadion Amerika első filmmúzeuma Bizonyára kevesen tudják, hogy a legjelentősebb filmgyártás országában, az Egyesült Államokban mind ez idáig nem létezett filmmúze- * um. Noha a játékfilmek és a filmsorozatok gyártásában vezető helyet tölt be a világon, csak a múlt ^napban nyílt meg az első filmmúzeuma, méghozzá nem a film fővárosában, Hollywoodban, hanem New Yorkban. Az intézmény alapításának a gondolata tíz évvel ezelőtt vetődött fel és logikus módon az volt a szándék, hogy Hollywoodban nyitják meg. Az ötlet azóta is ötlet maradt, és New York megelőzte a „filmgyártás Mekkáját“. A lehető legmegfelelőbb helyen létesítették a múzeumot: Astoriában, Queens városnegyedében, Manhattan-hez viszonyítva a túloldalon, az East Riveren. A hetedik művészet múzeuma ott kapott otthont, ahol annak idején megindult az amerikai filmgyártás, s csak később költözött át Los Angeles külvárosába, Hollywoodba. A múzeum építésének 15 millió dolláros költségét New York fedezte. A város telkén kapott helyet, és itt újították fel az egykori filmvárost, amelyben 1981 óta évente átlag 200 játékfilm és tévésorozat készül, nem számítva azokat a produkciókat, amelyeket New York utcáin forgatnak a máshonnan (részben külföldről) jött filmstábok. Az újjáépített New Y»rk-i filmváros egyik régi stúdiójában nyitották meg az újonnan alapított múzeumot. Charles Gwathmey és Róbert Siegel műépítészekre bízták 1985-ben, hogy alakítsák át rendeltetésének megfelelően az épületet. Lelkesen fogadták a feladatot, hogy az oszlopokon álló „üres kagylót“ múzeummá varázsolják. Az intézmény megnyitotta ugyan már a kapuit, de még nincs teljesen készen az épület felújítása: a felső emeleteket 1990-ig fejezik be. A rendeltetésének átadott két emeleten kiállítási termek vannak, továbbá két mozi, könyvesbolt, emléktárgybolt és kávéház. A múzeum gyűjteménye 60 000, a filmmel és a televízióval kapcsolatos tárgyat tartalmaz, amelyek hatást gyakoroltak az egész amerikai kultúrára, de furcsa mód nincs egyetlen filmje sem. Rochelle Slovin igazgató szerint nincs ebben semmi különös, mert a filmeket már régóta más intézmények gyűjtik és őrzik, s bármikor kölcsönkaphatják őket. Eredetileg is az volt az elgondolás, hogy a filmgyártással kapcsolatos olyan tárgyakat gyűjtenek össze és őriznek, amelyek jelzik, milyen hatása volt a hetedik művészetnek a társadalomra. A díszletek mögött elnevezésű állandó kiállítás a második emeleten van, és illusztrálja, hogy a producer, a rendező, a színész, a díszlettervező, a jelmeztervező, a maszkmester, a különleges hatások szakértője milyen szerepet tölt be a filmgyártásban. Fotókat, jelmezeket, díszleteket, plakátokat, film- és videorészle- teket állítottak ki. Elkészítették a hollywoodi Kínai mozi m&sát, rekonstruálták a rikító színű, dekoratív plasztikával, festményekkel, a harmincas évek plakátjaival díszített „új“ egyiptomi termet. Azt a korszakot idézi, amikor a filmművészet elérte népszerűségének a csúcsát. Ebben a környezetben mutatják be az egykori produkciókat és a filmművészet klasszikus alkotásait. Ezenkívül a közönség lépésről lépésre figyelemmel kísérheti, hogyan alakítják át a maszkmesterek a fiatalembert aggastyánná vagy szörnyeteggé. A filmek és a sztárok által ihletett játékoknak, kártyáknak, dísztárgyaknak haj- és kalapékeknek, képeskönyveknek, csészéknek, óráknak stb. külön figyelmet szenteltek. A múzeumnak tekintélyes film- folyóirat és filmzene-partitúra gyűjteménye is van. Külön kiállításon szemlélteti a filmtechnológia fejlődését, az első felvevőgéptől és vetítőgéptől kezdve a legmodernebb felszerelésig, mint például a videotelefon. Vetítéssel egybekötött népszerű oktatóprogramokat, szimpóziumokat, előadásokat is szerveznek és tervbe vették a kiadótevékenyséqet is. (rt) Bartók Béla prágai hangversenyén Prágai egyetemista koromban, 1928 novemberében történt. Évfolyamtársammal, Sundák Lászlóval (jelenleg nyugdíjas tanár) egy délutáni előadás befejezése után hazafelé tartottunk a természettudományi kar épületéből, amikor az előcsarnokban egy nagy plakátra figyeltünk fel. Két nyelven, csehül és franciául hirdette, hogy aznap 7 órai kezdettel megtartják Bartók Béla előadással egybekötött hangversenyét abban a teremben, amelyet éppen hogy elhagytunk, összenéztünk a barátommal és nyomban el is határoztuk, hogy bevárjuk az előadást. Bartókról már addig is sokat hallottunk és olvastunk, érthető tehát, hogy nem akartuk elszalasztani a kínálkozó lehetőséget. Visszatértünk a terembe, és helyet foglaltunk. Annak, hogy a hangversenyt a természettudományi karon tartották meg, megvolt a maga oka. A kar épülete ugyanis a konzervatórium közvetlen közelében épült fel, de előadóterme mintegy 400 hallgatót fogadhatott be, többet mint a konzervatórium bármely helyisége. Az adott alkalomra a termet természetesen átalakították, a dobogóra két hangverseny-zongora került. A terembe lépő Bartók Bélát, akit a konzervatórium igazgatója kísért és mutatott be,' a közönség lelkes tapssal fogadta. Az érdeklődést még jobban felcsigázta a konzervatórium igazgatójának az a bejelentése, hogy a híres komponista zenekutatási eredményeit fogja bemutatni, feltárva a különböző nemzetek népdalai közötti közös vonásokat. Ezt Bartók főként a magyar, szlovák és román népdalok példáján tárja fel. Ezért volt szükség a két, 45 fokos szögben egymáshoz illesztett zongorára is. Míg egyik kezével a komponista például a magyar dallamot játszotta, a másikkal a hasonló dallamkörhöz tartozó szlovák vagy román népdal motívumait varázsolta elő. Ha a bemutatott motívumok nem egyeztek vagy hasonlóságuk nem volt szembetűnő, Bartók magyarázatot fűzött az előadott dallamokhoz, megindokolva, miért és hogyan változott egyik vagy másik motívum. Előadása még a zenében kevésbé jártas hallgatókat is, mint amilyen én és kollégám voltunk, rendkívül lebilincselt. A konzerva- tóriumi diákok érthetően elhalmozták a zeneszerzőt különböző szakmai kérdésekkel. A szünetben utat törtünk magunknak a Bartókot körülvevő lelkes hallgatók gyűrűjén. Magyarul szólítottuk meg, mire rögtön hozzánk fordult. Amikor kérdésére, hová valók vagyunk, megadtuk a választ, szeme felcsillant az örömtől. Nagyszőllős felől érdeklődött. Szavaiból kicsendült, hogy a városhoz felejthetetlen emlékei fűződnek. A hangverseny másik felét, amelyen Bartók saját szerzeményeit adta elő, már ennek a pár perces beszélgetésnek a hatása alatt hallgattuk végig. Hatvan év választ el ettől az eseménytől. Ma már tudom, hogy ez a röpke találkozás is azokhoz a ritka percekhez tartozik, melyek emléke végikíséri az embert egész életén. (Megjelent a Kárpáti Igaz Szó Új Hajtás irodalmi és kulturális mellékletében, 1989. január 22-én.) FODOR ISTVÁN, az Ungvári Állami Egyetem professzora ÚJ SZÚ 4 1989. II. 20
