Új Szó, 1989. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-16 / 40. szám, csütörtök

Ők tizenhármán... - összesen négy osztály Ahol még történik valami Vannak faluk, amelyekről szinte kézenfekvő, mit kell írni. Máshol a község vezetői vagy lakosai ma­guk kínálják fel a témát. De nem könnyű az emberek dolga, ha olyan helyre kerül, „ahová a madár se jár“, ahol - látszólag nem történik semmi... Mészáros András, a 600 lakost számláló Fegyvernek (Zbrojníky) Helyi Nemzeti Bizottságának elnö­ke, azt mondja, hogy róluk még nem írt senki, s ő nem is igen akarná, hogy ezt a „hagyományt“ az Új Szó megbontsa. Merthogy ne­kik nincs mivel dicsekedniük. De ha már itt vagyunk, csak nem küldhet el bennünket. Szerényen berendezett iroda­helységben ülünk. A sarokban egy vaskályha, mellettem egy villanyra- díátor. Csak az utóbbi melegít, kint nulla fok körüli a hőmérséklet.- Itt lakik a faluban? - kérdezem tőle - ugyanis már idejövet körül­néztünk egy kicsit a községben, és Mészáros András, a hnb elnöke (Lőrincz János felvételei) a helybeliek véleménye szerint Fegyverneken csak lokálpatrióta­ként kaphat bizalmat az ember. Kiderül, hogy az elnök ebbe a községbe nősült. Gépipari szakkö­zépiskolát végzett, de pártfeladat­ként fölcserélte a ipart a közigazga­tással.- Ez az életforma, ez a hivatás egész más, mint amihez az évek során hozzászoktam. Két éve vá­lasztottak meg, s azóta tudom, hogy mennyire összetett a helyi ügyek intézése. De ez a falu most már az enyém is. Bizalmat kaptam az em­berektől, felelős vagyok érte. Bizalom. Utána kellene nézni, mit értenek ezen a szón azok, akik a bizalmat megszavazták, hiszen Mészáros András három falu fejlő­déséért is felelősséget visel. Ide tar­tozik Hontfüzesgyarmat (Hont. Vrbi- ca) és Kukucínovo is. No és ne feledjük ki Pezerna tanyát sem, ahol az elvándorlás miatt már csak 25 ember él:- Egyre kevesebb a gyerek a fa­luban - mintha hangosan töprenge­ne, úgy mondja az elnök - a fiatalok nemigen akarnak megtelepedni sem az egyik, sem a másik községben. Közel van Léva (Levice), közel van Zselíz (Zeliezovce). Pedig lakásépí­tésre alkalmas telek is akadna a fa­luban. Csakhát a sorház a hozzá tartozó pár négyzetméterrel nem csábító. Azt tartják, hogyha falu, ak­kor legyen a házhoz egy nagyob­bacska kert is. Igazuk van, én meg­értem őket. Ebben a faluban min­den háztól kerül, még a közös asz­talra is paprika, paradicsom, uborka meg más zöldség. Kinézek az ablakon. Pár méterre az irodától sorbanálló emberek, ta­lán a kertészkedők, akik káposztá­ért, meg déligyümölcsért jöttek a mozgó zöldségboltba. Hetente jár a faluba a hentes, a gázpalackokat szállító autó. Az élelmiszer-ellátás? Van hogy jó, van, hogy rossz. A sze- mételhordás viszont már konténe­res. A szolgáltatások!? Itt helyben ezt mindössze egy fodrásznő jelenti. A tisztító vállalat begyűjtője kéthe­tente jár errefelé. A háztartási gépek javítását úgy-ahogy sikerült megol­daniuk. Természetesen, azt is moz­góműhely segítségével.- Hetvennégyben adták át ren- deltetétésének a művelődési házat, amit sokkal jobban is ki lehetne használni. De hát itt az emberek apraja-nagyja kertészkedik. A nap meg csak huszonnégy órából áll. A társadalmi szervezetek épp hogy csak működnek, egyedül az ifjúsági szervezet munkájával vagyok elége­dett. Visszatérünk a legégetőbb gon­dokhoz. Az óvoda bizony siralmas állapotban van. A közeljövőben vá­sárolnak, illetve alakítanak át egy lakóházat a gyerekek részére. Ma­gyar tanítási nyelvű óvoda egyelőre nincs. Az alapiskolát öt falu gyerekei látogatják. Egyetlen magyar tanítási nyelvű osztály van. Ide járnak, ebbe az összevont egyetlen csoportba négy osztály tánulói. A létszám: ti­zenhárom. A magyar tanítási nyelvű osztályba járók részére nincs nap­közi, és ez is az oka annak, hogy évről-évre csökken az ide beíratott gyerekek száma. Pedig Stuller Má­ria, aki naponta Léváról utazik a gyerekek közé, megtesz mindent.- Csak tíz alá ne essen a lét­szám! Addig fenntartható ez az összevont osztály. - Mi lesz aztán a gyerekekkel?! Naponta utazhat­nak a járási székhelyre. Pedig ezek olyan okos, ügyes gyerekek... - ag­gódva pátyolgatja a hozzábújó há­rom elsőst, akik megszeppenve für­készik fényképészünket. Az egyik utcácskában megállunk beszélgetni a járókelőkkel. Mi kelle­ne ebbe a községbe? Mégiscsak központinak mondott település...- Hogy postára ne két kilométer­nyire a szomszédos faluba kelljen menni...- Miért nem veszik fel a szlovák iskola napközijébe a magyar tanítási nyelvű osztályba járó gyere­keket...?- Ha központi község, miért nem úgy fejlődik, mint a többi? Az első és az utolsó kérdésre munkájával nyilván választ ad majd az eddigi mulasztásokat is pótolni igyekvő hnb-elnök. Az iskolára vo­natkozó szülői kérésekkel a járás illetékesét kerestem fel. A Lévai (Levice) Járási Nemzeti Bizottság oktatásügyi osztályán Bu­dai Ernő járási tanfelügyelő tájékoz­tatott. Szerinte nem gazdaságos napközit nyitni 13 kisgyerek részére. Hogy a gyerekek járhatnának a szlo­vák napközibe is? Jó ötletnek, meg­fontolandónak tartja. Dániel Báláz, az oktatásügyi osz­tály helyettese, alaposabban utána­néz a dolgoknak, s kedvező hírrel szolgált csakhamar. Közölte, hogy a fegyverneki alapiskola magyar ta­nítási nyelvű osztályába járó tanulók a jövőben elhelyezést kaphatnak az iskola szlovák napközijében. Van hely számukra is. m - Hogy mi a teendő? Csupán a szülőknek kell pár sort papírra vetniük, amelyben kérik, hogy ma­gyar tanítási osztályba járó gyerme­kük számára igénylik a napközit. Mégsem jártunk tehát hiába Fegyverneken. De azért nem lenne jó, ha minden kis falu az újságíróra vagy másvalakire várna a lakossági kérelmek tolmácsolásával. SZITÁS GABRIELLA Legfeljebb elválunk? Amikor ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket hallok, mindig megdöbbenek. Megdöbbenésem fokozódik, amikor ez házasu­landók vagy fiatal házasok szájából hangzik el. Jól emlékszem, szüleim, de nagyszüleim idejében a holtomiglan holtodiglan volt a divat és nem akarom hinni, hogy ez ma már elavult! Szlovákiában 1965-től 1985-ig a válások száma meghárom­szorozódott. Az okokat hazai szociológusok és pszichológusok is kutatták, a végeredmény tulajdonképpen nem lephet meg senkit sem. A házasulandók nagy hányada éretlen a házasság- kötésre. És nemcsak a házasságkötésre, az együttélésre, hanem a gyermeknevelésre is. Csak egy adat a sok közül. A gyerekek 46 százaléka idő előtt, a házasságot követő nyolc hónapon beiül születik meg. Akkor, amikor a házasok lakásgondok előtt állnak, amikor - ha már van lakásuk - be kell azt rendezni, törleszteni a kölcsönöket miközben öltözködni, szórakozni is szeretnének. A nyakukba szakadt gondokkal nem tudnak mit kezdeni, s ahe­lyett hogy közösen keresnék a kiutat, egymást vádolják, egymás ellen fordulnak. A pszichológusok, akik egyébként a házasságkötés előtti beszélgetéseket vezetik, sem nagyon csodálkoznak. - Ha autót akarok vezetni - mondta nemrég az egyik házassági tanácsadó vezetője - jogosítványt kell szereznem. Tehát tanulnom, vizsgáz­nom kell. Ha tovább akarom képezni magam, ugyancsak tanul­nom kell, s bizonyítanom, a tudásom elegendő ahhoz, hogy tovább lépjek a ranglétrán. Persze nem azt akarják, hogy a házasulandó rátermettségét bizottság vizsgálja, de arra - s ezt valamennyien jól látjuk - szükség van, hogy a fiatalok még családalapítás előtt felké­szüljenek a házasságra. Tapasztalatból tudjuk, szükség van a problémák feltárását követő nyílt párbeszédre, amelyre odafi­gyelnek az érintettek. Igaz, meg kell találni azokat a tanácsadási formákat, amelyek segítenék a fiatalok eligazodását a házasság buktatói, a gyermekneveléssel járó nehézségek között. Mert sajnos, az is bizonyított, hogy a felbomlott házasságokból származó fiatalok - az SZSZK-ban 1985-ben 167 ezer volt a csonka családok száma - nehezebben kötnek stabil kapcsola­tokat, s házasságuk nem ritkán válással végződik. A szakemberek, hazaiak és külföldiek egyaránt, rámutatnak arra is, hogy ha már a házasság komoly válságba jutott, s a házastársak együttélési próbálkozásai kimerültek, kudarccal végződtek, váljanak el úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben kíméljék meg gyermekeiket. Tény, a családi életre való nevelést nem közvetlenül a házas­ságkötés előtt kell kezdeni. Nem vezethet eredményhez az sem, ha a házasulandókat kötelezik arra, vegyenek részt egy formális beszélgetésen, ahol semmi lényegesről nem tájékoztatják őket. A fiatalok családi életre való neveléséből az iskolák sem vonhat­ják ki magukat. Ne legyen végre tabu a tizenévesek felvilágosí­tása, ne porosodjanak a raktárakban a bonyolult kérdések megértését szolgáló tankönyvek sem. Nem vitás, a főszerep a családé. De ha a kiegyensúlyozott családi háttér nincs meg, ki vezetheti és ki vezesse a fiatalokat?! A minőségileg jobb, szélesebb körű felvilágosítással, a ta­nácsadási hálózat bővítésével kellene gátat vetni a felelőtlen házasságkötéseknek, de a meggondolatlan válásoknak is. És nem holnap, hanem még ma. PÉTERFISZONYA KARI NÉNI így szólítják a sládkovicovói óvo­dások, és a szülők egy része is. Az 1. számú pártalapszervezet tagje­löltjeinek névsorában mint Flaskár- né Botló Karolina szerepel. Tizen­egy éve pedagógus. Férjezett. Négyéves kislányával Erikával, na­ponta együtt jár az óvodába, amely­nek igazgatóhelyettese. Második éve elnöke a pedagógusok ifjúsági szervezetének, szakszervezeti bi­zalmi, a Vöröskereszt városi vezető­ségének tagja, az alapiskola pionír­csapatának instruktora, a pártokta­tás egyik tanfolyamának vezetője, a pártalapszervezet jegyzőkönyvve­zetője. Nem kell különösebben szó­ra biztatni. Életének alakulásáról, örömeiről, gondjairól, elképzelései­ről önként is szívesen beszél:- Kutatóvegyész akartam lenni. Csakhogy az érettségi után, első nekifutásra nem sikerült a felvételi vizsga. Családi körülményeink miatt pedig - hárman voltunk otthon lá­nyok, én a legfiatalabb nem ismé­telhettem meg a felvételit, munkát kellett vállalnom. Szerencsém volt, felvettek kisegítőnek az egyik óvo­dába. Igaz, az első hónapokban csak állásnak, foglalkozásnak tekin­tettem a munkámat. Azután egy szép napon rádöbbentem, hogy ne­kem ez a hivatásom. Talán a velem dolgozó óvónők példája hatott reám, talán a kisgyermekek kedvessége, ragaszkodása...? Nem tudom. Az elhatározás viszont, hogy megfelelő tudást és képzettséget szerzek a beosztásomhoz, máról holnapra született meg bennem, és azon nyomban meg is szilárdult. Ha törik, ha szakad, fogadkoztam magamban, tanulni fogok, oklevelet szerzek. Nem érdekel senki, semmi, csak ez. Bizony évekig tartott, de megérte. Nem anyagi, másféle szempontból. Szóval, munka mellett, időnként ta­nulmányi összpontosításokra, kon­zultációkra, vizsgákra járva, utazva, szereztem képesítést. Kitűnő minő­sítésűt. öt évvel ezelőtt, amikor ide, a szülővárosomba helyeztek, kép­zett és gazdag pedagógusi tapasz­talattal rendelkező óvónőként ér­keztem. A politikai és társadalmi elkötele­zettségem? Talán nem szokványos eset, nekem természetes. Az apám kendergyári munkás volt. Meghalt már szegény, de tény, hogy a moz­galmi múltjáról neves gyárban har­minc évet dolgozott le. Édesanyám most háztartásbeli, azelőtt ő is mun­kásnő volt, évtizedeken át a kon­zervgyárban. Apósom, bár nyugdí­jasként még mindig dolgozik, vete­rán kommunista. Anyósom szintén. A férjem két éve tagja a pártnak. Nem a magam, mások szavával mondom: mi ilyen család vagyunk. Az óvodáról, a tanításról ne kér­dezzen. Minden erre vonatkozó nyi­latkozathoz a felettesek engedélye szükséges. Annyit azonban monda­nék: éppen ideje a nevelési és okta­tási rendszer átalakításával foglal­kozni. ötletünk, elképzelésünk len­ne. Csak kérdezzenek meg bennün­ket is! Nem vagyok elégedett a dolgozó édesanyák munkájának az elisme­résével. A legtöbbször csak szavak­ban hangoztatott megbecsülés ez. Egyik nővérem borbély, több szak­mai verseny győztese, a másik vi­rágüzletben dolgozik. Ők is, de az óvodások anyukái is bizonyíthatják, hogy milyen gyakori, főleg amikor anyagiakról, vagy szabadidőről van szó, hogy hátrányos helyzetbe ke­rülnek az egyenjogúságukat han­goztató elvek ellenére. Megmondom én a véleményemet a gazdasági és társadalmi átalakí­tásról is. Mégpedig a nők szempont­jából. Kell, szükséges. Elsősorban az, hogy az életünket, a sorsunkat közvetlenül alakító eseményekről és határozatokról pontos tájékoztatást kapjunk. Ne utólag, ne másoktól, vagy éppen az ellenségeinktől tud­juk meg azt, ami fontos. Új gondol­kodásmódra van szükség a nők, az anyák helyzetének megítéléséhez is. Nyolc-tíz évvel ezelőtt aktívan sportoltam, röplabdáztam, asztalite­niszben járási bajnok voltam, néha futóversenyeken is részt vettem. Most? Futhatok egyik gyűlésről a másikra. A vezetésben persze, ahol fontos kérdésekről döntenek, alig talál nőt, vagy csak mellékes szerepben, s ez nem helyi jellegze­tesség, ez általános. Kell, szüksé­ges az átalakítás. Nagyon, mert mintha azt tapasztalnám, hogy ezen a téren most késésben vagyunk... És megígéri, legközelebb el­mondja kétségeit, aggodalmait is, de most sietnie kell, mert az óvónők munkaideje reggel fél héttől délutá­nig tart. És ő feleség, anya is. Óvo­dán kívüli társadalmi tisztségeinek sora pedig rendkívül hosszú.., HAJDÚ ANDRÁS (A szerző felvétele) ÚJ SZÚ 4 1989. II. 16. kommemtAljuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom