Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-16 / 13. szám, hétfő
Megüresedett trónok Csak Fagyejev lesz ott a címvédők közül a birminghami Eb-n Délelőtt fél tizenegykor megejtik a sorsolást Birminghamben, s a szokástól eltérően mindjárt jégre lépnek a férfiak. Eddig hagyományosan csak kedden kezdődtek a küzdelmek a műkorcsolya- és jégtánc kontinensbajnokságokon, de mivel így túlságosan zsúfolt volt a program, kora reggeltől éjszakába nyúlt, a Nemzetközi Műkorcsolya Szövetség (ISU) tavaly úgy döntött, változtat a helyzeten. Nem a férfi kötelezők egy nappal korábbi időpontja az egyetlen módosítás: az ISU a davosi tanácskozáson új szabályokat dolgozott ki az iskolagyakorlatokra vonatkozóan is. Az eddigi három kötelező helyett csak kettőt kell elvégezniük a versenyzőknek, ezáltal érthetően kisebb lett e rész szorzószáma a végleges pontszám kialakulásában, ezzel szemben meghosszabbították a rövid programot, amelynek összpontszámbeli részaránya is nagyobb lett, s elnevezését is megváltoztatták: egyénileg alkotottra. Némi öröm tehát a Witt-típusú, a kötelezőket végigszenvedő, de annál remekebb kűröző korcsolyázóknak, akik évek óta harcoltak az iskola megszüntetéséért. Csakhogy a másik tábor, a jó iskolázók, de annál gyengébb kúrözők nem lelkesedtek az ötletért, sőt, a tengerentúliak a javaslat elfogadása esetén bojkottal fenyegették meg az ISU-t, amelynek vezérkara végül is inkább a kompromisszumot választotta. ¿f.5KAT'% 02 19 8 9 NEC BIRMINGHAM 17-21 JANUARY Az időrenden és a lebonyolításon kívül akad még újdonság a birminghami, jégcsarnoknak épp nem nevezhető sportpalotában, amely az év során különböző kiállítások színhelye. Jórészt új lesz a mezőny összetétele is, hiszen a tavalyi olimpiai esztendőben az elmúlt évek nagy egyéniségei közül többen is elbúcsúztak. A prágai győztesek közül hiányozni fog Kata- rina Witt, a jégtáncos Besztyemja- nova, Bukin kettős, s a páros kategória bajnoka, a Gorgyejeva, Griny- kov duó, amely ugyan még messze áll pályafutásának befejezésétől, de őket sem látjuk viszont ezen a viadalon, sérülés miatt távolmaradnak. Elköszönt néhány prágai dobogós is, a páros világbajnoka, a Valova, Vasziljev kettős, a kifinomult előadásmódja miatt csodált Vlagyimir Kotyin, honfitársnőí Jelena Kondra- sova és Kira Ivanova. A távozók sorában sok a szovjet iskola képviselője, s ezáltal magától adódik a kérdés: vajon ez nem jelenti-e a kitűnő szovjet műkorcsolya- sport pozíciójának meggyengülését? KOSÁRLABDA FÉRFIAK: az első ligában a 21. és a 22. forduló mérkőzéseit játszották. A forduló slágermérkőzésén az éllovas Prievidza idegenben 8 pontos különbséggel győzött a 2. helyen álló Sparta ellen. Eredmények - szombat: Slávia VÖT Kosice - RH Pardubice 77:80 (43:37), Slávia Zilina - VŐ Praha 93:91 (46:57), Sparta - Prievidza 71:79 (33:43), NHKG Ostrava - Zbrojovka 80:56 (37:18), Olo- mouc - Inter 81:110 (40:56), Decin- Handlová 81:80 (40:45). Vasárnap: Zilina- Pardubice 76:83 (33:38), Sparta- Handlová 110:69 (59:37), Slávia Kosice- VŐ Praha 75:87 (36:46), Olomouc- Zbrojovka 91:94 (36:37, 84:84), Decin- Prievidza 68:85 (42:45), NHKG - Inter 94:71 (44:37). NŐK: a 13. és 14. forduló mérkőzéseit játszották az első ligában. Az eredményekből - szombat: VŐ Praha - MS Brno 113:46 (56:27), Sparta - KS Brno 81:61 (45:28), Ruzomberok - Slávia B. Bystrica 72:81 (38:38), vasárnap: VŐ Praha - KS Brno 93:54 (52:31), Orbis Praha - Slávia UK 69:66 (45:37), Sparta- MS Brno 95:68 (52:38), ZfS Kosice- Slovan Bratislava 63:60 (39:40). KÉZILABDA NÓK: Vasárnap három mérkőzéssel fejeződött be az I. liga 10. fordulója: Őtart Bratislava - Őal'a 22:19 (11:9), Sla- via Praha - Inter Bratislava 11:1.5 (6:7), Hlohovec - Olomouc 15:21 (5:11). 1. Presov 10 7 2 1 235:191 16 2. Partizánské 10,6 2 2 237:189 14 3. Gottwaldov 10 6 0 4 218:189 12 4. Őtart 10 6 0 4 235:235 12 5. Inter 10 5 1 4 198:178 11 6. Olomouc 10 5 0 5 178:175 10 7. Slavia 10 5 0 5 182:180 10 8. Topol'níky 10 4 1 5 191:210 9 9. Őal’a 10 3 0 7 200:204 6 10. Hlohovec 10 0 0 10 135:258 0 Sportfogadás Mw m- W W ZV !«■ W ■ A éportka 3. játékhetén a következő számok nyertek - I. húzás: 4 6 7 39 42 46 pótszám: 43 II. húzás: 14 16 19 29 32 41 pótszám: 42 (ÖSTK) Aligha hisszük, hogy ilyesmi megtörténhet, hiszen a szovjet versenyzők évek óta uralják a mezőnyt, vonatkozik ez a jégtáncra, s páros műkorcsolyázásra is, s tavaly a férfi mezőnyben sem engedtek senkit maguk közé a dobogóra. Egyedül AZ EB MŰSORA Január 16., hétfő: 14.30 férfi kötelezők. Január 17., kedd: 13.30 kötelező táncok, 19.00 ünnepélyes megnyitó, 22.00 a párosok egyénileg alkotott programja. Január 18., szerda: 14.30: férfiak egyénileg alkotott programja, 19.30 párosok kűrje. Január 19., csütörtök: 10.30 női kötelezők, 14.30 egyénileg alkotott táncok, 18.30 férfiak kűrje. Január 20., péntek: 14.00 női egyénileg alkotott programok, 18.30 jégtáncosok kűrje. Január 21., szombat: 13.15 női kűrök. Január 22., vasárnap: gálaműsor. a nőknél gyengélkednek, s e tekintetben a közeljövőben sem várható változás, hiszen Lebegyeva és Gor- benko teljesítménye bizony elmarad külföldi vetélytársaik mögött, a két RÖPLABDA NŐK: A hétvégi forduló eredményeiből: CH Bratislava - Olomouc 3:1, Libe- rec - NHKG Ostrava 3:1, KS Bmó - Slávia UK 0:3, Liberec - NHKG 1:3, KS Bmo- Slávia UK 3:2, ÖH Bratislava - Olomouc 2:3. JÉGKORONG SZNL A 31. forduló mérkőzéseit játszották: az éllovas Liptovsky Mikulás idegenben biztosan győzött a Slávia Ekonóm ellen, és ezzel megerősítette vezetését. Eredmények: Slávia Ekonom - Liptovsky Mikulás 2:8, Martin - Presov 3:4, Nitra- Dubnica 3:2, B. Bystrica - Skalica 9:0, Michalovce - Zvolen 3:2, Topolcany- Poprad 8:5. Az élcsoport: 1. L. Mikulás 47, 2. Nitra 43, 3. Dubnica 43, 4. Topor- cany 42 pont. lány formája rendkívül hullámzó. A jégtáncban Bukinék távozta után a hazai trónkövetelők esélyei tűnnek a legvalószínűbbnek, hiszen Marina Klimovát és Szergej Ponomarenkót a nagy versenyeken csak Besztyem- janováék tudták maguk mögé utasítani. Natalja Dubova tanítványainak charlestonjára nem kevesebb mint tíz hatost adtak a bírák a kijevi bajnokságon, ami a kontinensviadal előtt nem is rossz reklám! Ugyanúgy, mint Alekszandr Fagyejevnek, aki Muszorgszkij zenéjére futott kűr- jére négy esetben kapott maximumot. Egyébként, ha már Fagyejevet említettük, hadd mondjuk el, ő lesz az egyetlen címvédő, akit viszontlátunk Birminghamben. Nem Tesz ott azonban a prágai Eb másik dobogósa, a rendkívül elegáns, jó előadó, s egyben jó ugró hírében álló Viktor Petrenko sem, aki Gorgyejeváékhoz hasonlóan sokáig sérült volt, s így csak a párizsi világbajnokságra készül. Kíváncsiak vagyunk a 16 éves Zagorodnyukra, aki a junior vb-n villámként robbant be az élvonalba. Gorgyejeváék távollétében a Szeleznyeva, Makarov párost várják az élre, s ezt a jóslatot a tavalyi ezüstérmes kitűnő formájára alapozzák. Ez a szám sohasem jelentett gondot a Szovjetunióban, a moszkvai és a leningrádi iskola olyan utánpótlással dicsekedhet, mint egyetlen más ország sem, nemcsak a kontinensen, de világszerte! Ezt igazolta a nemrégiben Belgrádban lebonyolított junior vb is. Hosszú esztendő után üresedett meg Katari na Witt trónja, s hogy ki foglalja el azt, csak Birminghamben derül ki. Jutta Müller természetesen reméli, hogy a szép hagyományt 16 éves védence, Evelyn Grossmann folytatja, az NSZK-ban viszont Clau- dia Leistnerre voksolnak. Tény, hogy az elmúlt évek nagyjai közül egyedül csak Leistner maradt, bennünket azonban tavalyi teljesítménye nem feltétlenül győzött meg arról, hogy épp ő lehetne az, aki átveszi a stafétabotot. Kis csapat indult útnak szombaton Prágából Londonon át a verseny színhelyére, az egyéniben induló Petr Barna és Iveta Voralová, valamint a jégtáncos Juklová, Simecek kettős. Nemcsak a létszámot tekintve kicsi a csapat, a tagjaival szemben támasztott elvárások is szerények, s ez nem is csoda, hiszen közöttük Petr Barna volt a legjobb a prágai Eb-n, s ő is csak 7. lett. Csodát tehát ezúttal nem remélhetünk. Annál inkább bizakodik a magyar együttes, nem titkolt vágyuk, hogy a jégtáncban induló Engi, Tóth duó érmet szerezzen. Erre a mezőnyt ismerve (az előttük végzett Beck testvérpár abbahagyta, és a francia színekben versenyző, nagy port kavart Duchesnay testvérpár sérülés miatt nem indul) minden esélyük megvan-*.. Ú. K. Sífutó Világ Kupa Svan és .Mavrancíková csúcsformában A svéd Gunde Svan megerősítette, hogy ez idő szerint kiemelkedő egyénisége a világ sífutó mezőnyének. Pénteken 15 kilométeren (szabad stílus) utasította maga mögé ellenfeleit, vasárnap pedig 30 kilométeren (klasszikus stílus) bizonyult a legjobbnak. Mögötte a sorrend szintén azonos volt, mint két nappal korábban Nővé Mésto na Moravéban: a norvégok párharcában Mikkelsplass bizonyult gyorsabbnak. A csehszlovák színek képviselői Petrásek révén 6. helyet szereztek, és váratlan 15. helyéért 1 pontot mondhat magáénak Lichofi is. Klingenthalban a nők vetélkedtek a 30 kilométeres távon (szabad stílus). Alzbeta Havranőíková ragyogó napot fogott ki, és biztosan nyert kiváló ellenfelei előtt. Nővé Mésto na Moravéban az első verseny tapasztalatait igyekeztek hasznosítani az esélyesek. A pálya helyenként jeges volt, és ez nagy igényeket támasztott a helyes viaszolással szemben. Ezúttal is Gunde Svan sílecei voltak a leggyorsabbak és 15 000 néző gyönyörködhetett ragyogó teljesítményében. Rakétarajttal indult és a kapaszkodókat hihetetlen könnyedséggel küzdötte le. Már az első 10 kilométeres kör után több mint félperces előnyre tett szert. Óramű pontossággal növelte előnyét a második körben is, s amikor a hajrában már vitathatatlan volt a győzelme, még tovább növelte előnyét Mikkelsplass előtt. Egy hónappal a Lah- tiban sorra kerülő világbajnokság előtt alaposan ráijesztett ellenfeleire. A további helyezésekért viszont drámai küzdelem folyt, örvendetes, hogy az első tíz között a csehszlovák Petrásek is szóhoz jutott a helyezésekért vívott küzdelemben, s bebizonyította, hogy a szakvezetők számíthatnak rá. A verseny győztese a következőket mondotta: „A vasárnapi küzdelem eredménye azt jelzi, hogy csúcsformában vagyok. Nővé Mésto na Moravéban nagyon jól sikerült a vendégszereplésem, s remélem, hogy a formám kitart a világbajnokságig. A vasárnapi pálya jobb volt, mint két nappal Az I. jégkorongliga 28. fordulója után A TESLA MÁR A RÁJÁTSZÁSRA GONDOL (?) Pénteken este ebben az évben harmadik alkalommal lépett jégre a hokiliga tizenkét csapata. A 28. forduló a párospáratlan sorozat hatodik felvonása volt, tehát félidejéhez érkezett a bajnokság második szakasza. Február 3-án a 34. fordulóval ér véget. Ekkor válik ismertté az a nyolc együttes, amely a rájátszásban a bajnoki címért küzd, a négy sereghajtó pedig a kiesés ellen lép jégre. A listavezető Pardubice már hetekkel ezelőtt kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást, a Jihlava, a Koáice, a Plzen, a Trencín és a Sparta is gyakorlatilag a play off-negyeddöntőben érezheti magát. A még kiadó két helyre öt gárda - Litvinov, Ö. Budé- jovice, Gottwaldov, Vítkovice, Klad- no - pályázik. Az is régen eldőlt, hogy a reménytelenül sereghajtó Slovan nulla ponttal kezdi majd a bentmaradásért folyó harc első sorozatát. Október közepétől veretlen a 11 pontos előnnyel élen álló Tesla Pardubice. Vladimír Martinec edző legénysége utoljára a tizedik fordulóban szenvedett vereséget (5:3) a címvédő VS2 Kosice otthonában. Azóta tizenöt mérkőzést megnyert, három találkozón pedig egy pontot szerzett. Hasekék már három hónapja remek formában vannak, idegenben is látványos támadóhokit produkálnak. Az utóbbi két összecsapáson, a Ő. Budéjovice ellen inkább a közönséget szórakoztatták, s több mint valószínű a play off-szakasz- ra gondoltak. így is nyerni tudtak, mert Dominik Haéek remekül védett. Ellenkező esetben, társai helyenként könnyelmű játéka megbosszulhatta volna magát. A Tesla .mestere csak ennyit mondott a két szoros eserdményt (4:3, 3:2) követően: „Győztünk, s a közönségnek tetszett a produkció, ezért nincs mit kifogásolnom a fiúknak. A neheze még hátravan...“ „Végre, megtört a jég“ - mondogatták kedden este a Slovan legkitartóbb szurkolói, akik hosszú idő után ismét hazai győzelmet láthattak a ruzinovi stadionban. Az utolsó helyről már nem kerülhetnek el a kékek, ám a páros-páratlan szakasz hátralevő mérkőzésein elért sikerekkel megerősíthetik alaposan megtépázott önbizalmukat. Július Haas, a Slovan ,,új“ edzője így nyilatkozott: „Remélem, ez a várva várt győzelem egy új, sikeresebb időszak kezdetét jelenti...“ A Slovan a 7:0-ás hazai diadal után a Vítkovice otthonában is pontot szerzett (1:1), s a tudósítások szerint sokkal közelebb állt a győzelemhez, mint a negyeddöntő felé kacsingató újonc. ötvennyolc kétperces kiállítást szabtak ki a játékvezetők a pénteki, 28. fordulóban. Ebből 19 Kassán (Koáice) a VS2-Őkoda mérkőzésen (3:2) volt. Ezenkívül a plzeni Razym reklamálásért 10 percet kapott. A rádióközvetítésből is kitűnt: kezdettől fogva túlzott keménységgel koron- goztak a csapatok, sok volt a palánk melletti dulakodás, botütés. Razy- mon kívül a bratislavai Ondreiőkát 10 percre, a prágai Svobodát és a jihlavai Őtraubot 5-5 percre állították ki. Ez is bizonyítja: az idei év első két nyugodt fordulóját követően pénteken ismét a december elején tapasztalt túlzott keménység, sőt néhol a durvaság jellemezte az egyes mérkőzéseket. (ZSI) korábban, mert tagoltságával megfelel a klasszikus stílusnak. 30 km (klasszikus stílus): 1. Svan (svéd) 1:17:57,7 ó, 2. Mikkelsplass -1:42, 3-4. Ulvang (norvégok), és Bauroth (NDK-beli) -2:09,7, 5. Langli (norvég) -2:27,9, 6. Petrásek (csehszlovák) -2:37,7. A világ Kupa állása: 1. Svan 120, 2. Mikkelsplass 100,3. Ulvang 88,4. Mogren (svéd) 65, 5. Langli 31, 6. Szmirnov (szovjet) 29 p. Klingenthal - női sífutás 30 km (szabadstílus): 1. Havranőíková 1:29:30,9, 2. Hess (NSZK-beli) 1:30:29,6, 3. Dahlm (norvég) 1:30:39,5, 4. Csernih (szovjet) 1:30:461,5. Frost (svéd) 1:30:46,7ó. A VK ÁLLÁSA: 1. Vialbe (szovjet) 80, 2. Havranőíková 70, 3. Samsuri- na (szovjet) 54, 4. Di Centa (olasz) 47, 5. Dahlm 40, 6. Lazutyina (szovjet) 39. Női kézilabdakupák Győzelem és vereség ^ ÍÖSTK) - Az elmúlt hét végén megkezdődtek a nemzetközi női kézilabdakupa- küzdelmek. A csehszovák szí nek képviselői váltakozó sikerrel szerepeltek. A BEK-ben a bajnoki címet védő Partizánské a vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedett az osztrák bajnok Hypobank Südstadttól, míg az IHF kupában a ZVL Presov 6 gólos előnyt szerzett a román Vílcea ellen. Hypobank-Partizánske 30:17 (19:7). A vendégek túlságosan is tisztelték ellenfelüket, mely Európa egyik legjobb klubcsapata, és ez már az első félidőben megmutatkozott az eredményen. Az osztrákok az első 30 perc alatt 12 gólos vezetést szereztek, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Különösen a gólerős Kolar volt eredményes, aki 14- szer talált a hálóba. Szünet után a hazaiak már csak az eredmény tartására törekedtek és a látottak alapján nem kétséges, hogy biztos továbbjutónak számítanak. Legtöbb gól: Kolar 14/7, Zulowska 5, Gödör 4, Angyal 3, illetve Tomaáovi- cová 7/3, Sabadoéová 4, Kemko- vá 3/1. ZVL Presov - Chimustul Vilcea 29:23 (14:12). A hazaiak kezdtek jobban, és már a 3. percben két góllal vezettek. Az első félidőben egyik csapat sem tudott döntő előnyre szert tenni. A második játékrészben fokozatosan játékba lendültek a hazai lányok, és végül biztató előnyt szereztek a visszavágó előtt. A vendégek helyenként túlzott keménységgel tűntek ki. Ez megmutatkozott a kiállításoknál is, míg a Pre- sovból ketten, a román csapatból kilencen jutottak a kiállítás sorsára. Legtöbb gól: Mazgutová 10/4, Da- mitsová 5, Trandzíková, illetve Mátéi 9/1, Verigenau 5/3 és Ro- mete 5. ÚJ S3 6 1989. I. Tavaly, a prágai Eb dobogójának legfelső fokán a szovjet Alekszandr Fagyejev állt, ő Birminghamben is ott lesz. Két honfitársa, Kotyin (balra) és Petrenko viszont nem. Az előbbi már elbúcsúzott, a fiatal Petrenko pedig sokáig sérült volt a télen, s csak a párizsi vb-n látjuk újra (örzsik felvétele)