Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-22 / 29. szám
A vízi sport rohamos fejlődése, a folyami- szállítás megnövekedése, a Gabőikovo -Nagymarosi vízlépcsőrendszer építése szükségessé tette, hogy a szlovák főváros rendőrkapitányságán belül önálló vízi rendészeti osztály jöjjön létre - magyarázza Milán Slovák főhadnagy, az osztály parancsnoka.- A Dunán az 1850 és 1872 folyamkilométer között tartunk ügyeletet, de hozzánk tartozik az Aranyhomok és a Vefky Drázdiak fürdőhely, számos város környéki holtág és más vízterület is. Az állomány minden egyes tagja nemcsak jó úszó, hanem egyben búvár is. Tavaly sajnos tizenhat vízbe fulladt embert kellett megkeresnünk és kiemelnünk. Ilyenkor nyáron mindig bőven akad tennivaló. Ján Hőnek alzászlós és Róbert Franten- berger főtörzsőrmester szolgálatba indul. Ellenőrzik az adó-vevő készüléket, az ügyeletesnek jelentik a szolgálat megkezdését. Velük tartunk. A rendőrségi gépkocsi a dunai határőrség bázisánál áll meg. Néhány perc múlva motorcsónakkal elhagyjuk a kikötőt. A folyami hajók előzésénél az alzászlós, a járőr parancsnoka elővigyázatosan manőverez, nehogy baj történjen. Megállunk egy kotróhajónál, előkerül az alkoholszonda, de nem színeződik el.- A hajósokkal általában nincs sok bajunk, annál több a vízi sportok kedvelőivel, egy részük ugyanis néha ittasan ül a vízi járműbe. Igyekszünk a szabálysértőket kiszúrni- mondja az alzászlós, miközben gázt ad a motornak. Útközben néhány motorcsónakkal, kajako- zóval találkozunk, sót egy széllovassal is, aki amikor meglátja a rendőrségi motorcsónakot, igyekszik úgy manőverezni, hogy gyorsan eltűnhessen az egyik holtágban. Tudja, hogy a szörf és a vízisí tilos a Dunán, mégis vízre szállt. Mentegetőzik, hogy szabadság előtt csupán ki akarta próbálni új felszerelését, de nem segít a magyarázkodás, a bírságolást nem kerüli el.- A négy és fél lóerősnél nagyobb motorcsónak vezetéséhez jogosítványra van szükség, amelyet az állami hajózási felügyelőség ad ki- jegyzi meg a főtörzsőrmester. - Ennek ellenére néhanapján előfordul, hogy olyanok is csónakba ülnek, akiknek nincs jogosítványuk. Pedig a folyami szabályok ismerete nélkül kockázatos a Dunán hajózni. Nem egy szerencsétlenség abból adódott, hogy a kisebb vízi járművek nem tartották be a hajók mellőzésekor a kellő távolságot, és a csónak felborult. Nemegyszer a szerencsétlenség után állapítjuk meg, hogy az illető úszni sem tudott, sőt a kötelező mentőmellényt sem öltötte magára. Lassít a járórcsónak. A holtágban, amelybe éppen befordultunk, egy kis gumicsónakban ülve tizenkét év körüli fiú evez, kézzel. Szülei a parton ülnek, integetnek. Hogy evező nélkül még a holtág is veszélyes, eszükbe sem jut. Amikor visszafelé tartunk, ismét a vízen látjuk a gyereket. Úgy látszik sem ő, sem a szülei nem tudatosítják a veszélyt. Aztán kajakozókkal, sportolókkal találkozunk, majd a motorcsónakot terepjáróra cseréljük fel és meg sem állunk Cunovóig, illetve az annak határában lévő tóig. Ebből kapja a petrzalkai városrész az ivóvíz egy részét. Tilos belépni, védett terület, csupán halászni szabad itt. A tilalom ellenére több fürdózóvel találkozunk. A járőr tagjai felveszik adataikat, majd elindulunk az ösvényen egy kis motorkerékpár után. Amikor utolérjük, kiderül, hogy vezetőjének nincs jogosítványa, a járműnek rendszáma. A fiú állítja, hogy a gépet otthon barkácsolta. A tényállás felvétele után elengedik, de hazáig tolnia kell a motorkerékpárját. Róbert Frantenberger főtörzsőrmester jelenti a szolgálat megkezdését (A szerző felvételei) „A gépet otthon barkácsoltam“- Kár, hogy beborul, mert ez itt a nudisták paradicsoma - világosít fel az oroszvári (Ru- sovce) tóhoz érve Ján Hőnek alzászlós. - Akik a járőrkocsi láttán gyorsan a vízbe ugrottak, bizonyára közéjük tartoznak. Tilos itt is a fürdés, de hiába a tiltó tábla. Ideje volna rendet teremteni, véglegesen dönteni, mi tegyen ennek a tónak a sorsa. A kötelező pihenőjét tartja a járőr, amikor megérkezik a parancsnok. A jelentéstétel után ezt mondja:- Munkánk sokoldalú, hiszen azon kívül, amit eddig látott, más feladatokat is el kell látnunk a Duna másik szakaszán és a kikötőben is. Kötelességeink közé tartozik a gazdasági bűncselekmények megelőzése, felderítése. Főleg a Slovnaft környékére fordítunk nagy figyelmet: Kevesen vagyunk, de együttműködünk a dunai határőrséggel, a dunai hajózási vállalat dolgozóival. A közelmúltban sikerült létrehozni egy segédrendőregységet is. Egyébként búváraink, ha a szükség úgy kívánja, az egész Nyugat-szlovákiai kerületben tevékenykednek de segítettek már a Kelet-szlovákiai kerületben is. Előkerül Tibor Gútai főzászlós, aki helytállásáért megkapta az Életmentő kitüntetést. Amikor erre terelem a szót, röviden így vázolja a történteket:-A vízparton pihentünk családommal és orvos barátommal. Egy tizenhét éves fiú a víz alá merült. Szerencsére nálunk volt a könnyűbúvár felszerelés, hat-hét perc alatt a partra húztuk. Szívmasszázst, mesterséges légzést alkalmaztunk, lassan visszatért bele az élet. Ritka eset ez a mi foglalkozásunkban. Sajnos, több halottat húzunk ki a vízből, mint élő embert. A bűncselekményekből származó tárgyak, vagy az elkövetésnél használt eszközök megkeresése, kiemelése is a mi feladatunk. A fiatalok okulására naplót is vezetünk.- Van saját tűzszerészünk, aki éppen oly jó szakember, mint búvár. Ami az utóbbit illeti, nálunk az alapos orvosi vizsgálat mellett rendszeres kiképzésben részesül az állomány minden egyes tagja. Személy- és teherautó vezetésére van jogosítványuk, egyszóval sokoldalú emberek - viszi tovább a szót Jozef Hudák alhadnagy, az egyik legjobb búvároktató. Szomorú képeket láthat, szöveget olvashat az, aki belelapoz a szolgálati naplóba. Felnőtt fürdózök között fulladt meg egy kisfiú, felborult egy csónak, s az egyik fiú az életét vesztette. Gyerekek, újra gyerekek nevei olvashatók, itt-ott azt is megemlítik, hogy a szerencsétlenség oka az ittasság volt.- Már az idén is hat holttestet kelleti búvárainknak kiemelniük. Sokan évek óta végzik ezt a munkát, de mindig nehéz elviselniük, hogy az elővigyázatlanság, a gondatlanság emberéletbe került, hogy munkájuk során szembe kell nézniük a halállal - összegezi a többiek véleményét is a parancsnok. A vízrendészeti osztály két évvel ezelőtt jött létre. Sokat tesznek a közrend védelméért, a bűnözés megelőzéséért, azért, hogy a Dunán, a vízterületeken betartsák az előírásokat, megelőzzék a víz, a környezet szeny- nyeződésót. Itt a nyár, a fő turistaidény, benépesednek a fürdésre alkalmas vízterületek, sajnos azok is, ahol tilos a fürdés. Ne legyünk könnyelműek, mert a nyár, a folyók és a tavak számos veszélyt rejtenek magukban. NÉMETH JÁNOS A Tatranská Lomnica-i labdarúgópálya időközönként helikopterek fel- és leszálló helye. Mind gyakrabban veszik őket igénybe félreeső, nehezen megközelíthető terepeken építkezésben, a magas hegyvidéki menedékházak ellátásában, a hegyi szolgálat fontos segítőtársaiként felderítő és mentési akciókban. Lakásom dolgozószobájából kilátásom nyílik éppen erre a rögtönzött ,,reptérre", s így akarva- akaratlan 12-13 percenként tudomást veszek egy-egy helikopter érkezéséről, majd felszállásáról a Zöld-tó melletti menedékház javítására szánt építőanyaggal. Harmincegy év telt el azóta, hogy az M-4 típusú szovjet helikoptert első ízben használták fel a Felkai-völgyben hasonló célra. Akkoriban állapították meg, hogy a Magas- Tátrában a légi technika alkalmazása már nem sorolható a szci-fi kategóriába. S azóta, hogy 1965-ben az OK-BYN jelzésű helikopter az Omladék-völgy fölötti sziklafalról az utolsó pillanatban szállítota el a poprádi kórházba Zvjezdana Gregorinova jugoszláv hegymászónőt, a turisták és a hegymászók százai köszönhetik életüket elsősorban a légi úton nyújtott segítségnek. Mert bármennyire is áldozatkészek a mentők, a sérültek idejében történő földi elszállítása a kórházba a távoli, veszélyes terepekről gyakran reménytelen próbálkozás. Hiszen esetenként a percek is számítanak. Igaz, néha sajnálom a Tátra látogatóit, főleg az alkalmi reptér tőszomszédságában a Tatranská Lomnica-i Odborár szakszervezeti üdülő vendégeit, hogy szabadságuk alatt még itt sem, mi több, néha kora reggel sem kerülhetik el a decibeleket, pedig lehet, hogy éppen a hazai zaj elől menekültek ide. Csakhogy ezzel járt a fejlődés, s ezen egyelőre aligha lehet váloztatni. Aggódtam amiatt is, vajon ez az „égi masina" nem riasztja-e a zergéket és a mormotákat megszokott területükről. A fiam azonban, aki egyébként sportpilóta, érdekes körülményre hívta fel a figyelmemet. Nevezetesen arra, hogy a motoros repülőgép, amelynek zaja leplezetlenül jelzi érkezését, egyáltalában nem zavarja a zergéket. Annál inkább a vitorlázó repülőgépek, amelyekben potenciális ellenséget látnak. Talán a fiatal zergékre lecsapni kész sasra emlékeztetik őket. A tagolt tátrai terep fölött biztonságos magasban szárnyaló gépekről ugyan nem figyelhető meg a mormoták magatartása, de ők is nyilván hasonlóképpen reagálnak. Most azonban a helikopterzúgás egészen más összefüggésben késztetett e sorok megírására. Levelet kaptam ugyanis a Tátra túlsó feléről, Zakopanéból dr. Zofia Rad- wahska-Paryska lengyel botanikustól, aki már hosszabb ideje tanulmányozza Cipríán kamalduli szerzetes életét és munkásságát. Ez a szerzetes, aki a XVIII. században élt, a Dunajec melletti Cerveny Kláétorban botanikus, gyógyszerész, mi több, „repülő" volt annak idején, és állítólag elsőként emelkedett a tátrai csúcsok fölé. Az említett évszázad derekáról származó figyelemre méltó herbáriuma és terjedelmes receptkönyve bizonyítja ennek a tanult férfiúnak botanikai felkészültségét és egyben gazdag gyógyszerészeti tapasztalatait. A herbáriumból megtudjuk azt is, hogy hol fordult meg a gyógynövények gyűjtésénél, s ezeket a növényeket miképp hasznosította a gyakorlatban. Egy testes fóliáns címoldalán Cipriánt ismeretlen társa és bizalmasa úgy mutatja be, mint sokoldalú tudóst s egyebek között tükörgyártót, alkimistát és tűzszerészt is. A katolikus egyház annak idején nem volt elnéző az ilyesmivel szemben. Szigorúan lépett fel a meg nem értett feltaláló repülési kísérleteivel szemben is. Egy rimaszombati (Rimavská Sobota) professzor 1760-ból fennmaradt írásában ezt olvashatjuk: „Spiáská Belá főterén voltam, amikor Mattya- sovszki László nyitrai (Nitra) püspök utasítására elégették itt az ördög szekerét. Ezt a szerkezetet bizonyos Ciprian, a nép nyelvén Cerveny Kláátor-nak nevezett lechnicei kolostor barátja készítette. Sokan jöttek el, még a tiszteletre méltó kanonok urak is. Ciprian fráter ezt az ördög szekerét a Három korona-csúcson erősítette magára és segítségével elrepült a Tengerszemig. A püspök úr nem vett részt a gép elégetésén, s a szerzetes sem volt látható, mivel már korábban elvezették oda, ahonnét többé már nem fogja látni a hegyeket és nem esik ismét a repülés kísértésébe. “ A lengyelországi Tátrában, a Tengerszem fölé büszkén emelkedik a magasba az a sziklabérc, amelynek alakja emberre, kis képzelőerővel kámzsás barátra emlékeztet. Úgy is nevezik: Barát. A legenda szerint, amikor Ciprián a Magas- Tátrában „bűnös" tettére, repülésre vetemedett, az ég villámai a porba súlytották és kőszikla baráttá változtatták. Ez persze már híján van a történelmi hitelességnek. Sót, ha létezett is a szerzetes „sárkányrepülője", aligha hihető el, hogy ezen átszámyalta volna a Piennineket a Magas-Tátrától elválasztó távolságot. A korabeli írásos dokumentum azonban egyértelműen említi a tátrai Tengerszemet. Talán itt valósult meg a barát valamelyik rajtpróbálkozása? S a rejtelmes halálról, vagyis a megkövesedésről szóló legenda jelképesen kifejezi a haladó szellemű szerzetes valóban tisztázatlan eltűnését, miután az inkvizíció kezébe került. Ciprián életrajzában sok a kérdőjel. Éppen azért, mivel fellázadt az „ősrégi isteni törvények" ellen. Az egyháznak érdekében állt, hogy a lázadó alakját minél gyorsabban elfedje a feledés köde. Annál érdekesebb dr. Radwaóska-Paryska levelének az a közlése, hogy végre fényt derített a szerzetes polgári nevére és pontosította születésének dátumát. A német nyelvű anyakönyvi bejegyzés szerint Franz Ignatz Jaesche- nek hívták és 1724. július 28-án született lengyel Sziléziában, amely akkoriban porosz megszállás alatt volt, Josef Jaeschke szabómester fiaként. Ismét gazdagodtak tehát a Magas- Tátrával, azzal a hegységgel kapcsolatos történelmi ismereteink, amely fölött - bizonyíthatóan - első ízben a Zaruba és Perthaner főhadnagy kormányozta léggömb szállt le. Ez a léggömb Krakkóból 1905. június 23-án indult és történetesen éppen Spiáská Bélában landolt, ahol is annak idején a tűz emésztette fel Ciprián barát „ördögi szekerét". Egyébként a fráter herbáriumát, amely még nemrég a Tátrai Nemzeti Park Múzeumának tulajdonában volt Tatranská Lomnicában, időközben nemzeti kulturális emléknek minösí- tettek és a bratislavai Szlovák Nemzeti Múzeum gondozásába került. Ez is bizonyítja Cipriannak, F. I. Jaeschkenak, a komoly tudósnak, a Pienninek, Észak-Szepesség és a Magas-Tátra “ úttörő botanikusának történelmi rangját. IVANBOHUS 196 Helikopter a tátrai ormok fölött (IfJ. Iván Bohué felvétele)
