Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-22 / 29. szám
i P rágában a Rudé právo kezdeményezésére találkozót szerveztek történészek és a sajtó munkatársai számára, amelyen Csehszlovákia, Magyarország, az NDK, Lengyelország és a Szovjetunió képviselői vettek részt. A találkozón elemezték a müncheni diktátum szerepét a szélesebb nemzetközi politika és az ideológiai harc szemszögéből. A program súlypontját kerekasztal-beszélgetés alkotta, amelyet a Rudé právo főszerkesztő- helyettese, Jaroslav Ko/zar vezetett. Bevezetőben a résztvevők hangsúlyozták, azért jöttek össze, hogy e tárgykörrel kapcsolatban három fő kérdést vizsgáljanak meg. Az első: München nemzetközi jelentőségét érinti. Nemcsak a 30-as évekre gyakorolt hatását, hanem következményeit illetően is. Hiszen München az egyes európai országokra és a nemzetközi eseményekre jelentős befolyással volt. Másodszor, azt elemezték, hogy a müncheni egyezmény mit jelentett Európa és az egész világ fejlődése számára. Harmadik kérdés, a tanulság, amely levonható a müncheni eseményekből napjaink számára. Hitler 1933-as hatalomra jutása után, majd amikor lángralobbant a birodalmi gyűlés épülete, és Csehszlovákiába menekült számos német antifasiszta író - köztük például Thomas Marin is -, a polgári publicisták arról cikkeztek, hogy épp ebben a helyzetben végre elismerik Csehszlovákia igazi jelentőségét mint olyan országét, amely előretolt bástyája a demokráciának, a nyugati kultúrának Közép-Európában. Sajnos, tévedtek, mert az ellenkezője következett be. Ugyanis 1933 márciusában Olaszország javasolta az ún. négyek szerződésének megkötését - ennek tagjai Olaszország, Németország, Franciaország és Nagy-Bri- tannia. A szerződés lényege a négy nagyhatalomból egy konzultatív koordináló direktórium létrehozása volt, olyan feladatokkal, mint Németország fegyverkezési részesedésének meghatározása és a békeszerződések felülvizsgálatára egy döntőbíróság létrehozása. Mussolini tervéhez Hitleren kívül csatlakgzott Franciaország és Nagy- Britannia. Ők azonban a nagyhatalmak szovjetellenes blokkjának létrehozását tűzték ki célul, s ez a nagyhatalmi tanács maga döntött volna egész Európa sorsáról és kiszorította volna a Szovjetuniót az európai ügyekben hozandó döntésekből. A kollektív biztonság elképzelésének születése A 30-as években tehát olyan nemzetközi helyzet alakult ki, amelyben három fő elképzelés érvényesült. Közülük az első az új Európa fasiszta koncepciója (Berlin-Róma tengely). Az új Európa terve mindenekelőtt a háború után kialakított versailles-i rendszert akarja eltemetni. A cél, e rendszert létrehozó országok elsősorban Franciaország meggyengítése. A kollektív biztonság elképzelése főleg ez ellen akar nemzetközi védelmet kialakítani. A Szovjetunió külpolitikájának központi elve az volt, hogy sürgősen felhívja a figyelmet a béke oszthatatlanságára. A kollektív biztonság a nagy és a kis országokat egyaránt szolgálta volna, tartalma lett volna a kis országok kapcsolatainak rendszere is. Ezen az alapon született a keleti szerződés javaslata, amelyből a csehszlovák-szovjet és a francia-szovjet szerződés létrejött. A harmadik koncepció az úgynevezett megbékítés volt. A nyugati irodalomban úgy állítják be, mint ideiglenes rövid időszakot, olyan taktikát, amelyet a 30-as évek körülményei kényszerítettek ki (pl. a nagy gazdasági válság hatása és a versailles-i rendszer szétesése). Pedig mélyebb koncepcióról van szó. Hosszabb időre volt hivatva rendezni a tőkés világ kapcsolatait és az első szocialista országhoz fűződő viszonyt. Ez az elképzelés a négyek szerződésén alapult, amely leghatározottabb kifejezési formáját Chamberlain politikájában nyerte el, azonban nem vele kezdődött el hatása a nemzetközi politikában. Már München előtt olyan események történtek, amelyek közelebb hozták a világot a háborúhoz, mint például 1936-ban a Rajna-vidék militarizálása, amely Hitler München típusú győzelmének első sikerét hozta. Münchent ezután joggal nevezhetjük a megbékítés és az új Európa fasiszta elképzelése kompromisszumának, amely a kollektív biztonság ellen irányul. Ebben az értelemben München nemcsak Csehszlo- vákia-ellenes, hanem a kollektív biztonság koncepcióját szorgalmazó elképzelés ellen is irányul. A kollektív biztonság végső soron I sírt széles nemzetközi alapot biztosíthatott vol- **u na Csehszlovákia védelméhez. 3 A német fasiszta hadsereg átlépi Cseh- VII. 22. Szlovákia határát (arch.-felv.) München tanulságai ma is időszerűek, már csak azért is, mert újra bizonyos kísérletek történnek a müncheni egyezmény átértékelésére, főleg az NSZK-ban. E kérdéskörrel kapcsolatban különösen hangsúlyozni kell a nyugati nagyhatalmak müncheni politikájának szovjetellenes jellegét. Abban a helyzetben, amikor közösen összefogva megmentették volna Európa békéjét, kezet adtak a fasiszta rendszernek. Olyan érveket hoztak fel, mint például a háború elkerülésére való törekvést és az időnyerést a megfelelő felfegyverkezésre. Mindenekelőtt Franciaország követett el stratégiai-politikai hibát. kifejeződése Ami Münchenben lejátszódott, két történelmi tendencia kifejeződése volt, amelyeket bizonyos mértékig a nemzetközi küzdőtér eseményei diktáltak. Az első ábban nyilvánult meg, hogy az imperialista országok saját osztályérdekük alapján igyekeztek egyesülni. Ez a tendencia a kapitalista országok Szovjetunió elleni frontjának létrehozásához vezetett, de sújtotta a többi ország általános demokratikus mozgalmát is. A második tendencia tartalma az egyes kapitalista országok ellentéteinek hirtelen kiéleződése volt a világuralomért vívott harcban. Épp ebben nyilvánult meg leghatározottabban az a tendencia, amely Münchenhez vezetett. Hiszen a négyek szerződése egyebek között arra irányult, hogy a kisebb államokat kikapcsolják Európa ügyeinek intézéséből. A terjeszkedés tervezett iránya A kerekasztal-beszélgetés résztvevői szóltak a rajnai garanciális egyezményről is, amelyet Németország javasolt brit közvetítéssel 1925-ben szomszédai határainak garantálására. Ennek a szerződésnek az alapján garantálták a német-francia és a német-belga határt. Ezzel szemben valamennyi német kormány és a brit diplomácia is elutasította Németország keleti határainak bárminemű garantálását. Ez érintette Lengyelországot és Csehszlovákiát is. Látható tehát, Németországgal kezdettől fogva úgy számoltak, mint a Szovjetunió ellen folytatott kereszteshadjárat harci alakulatával. Néhány gazdasági példát is felhozhatunk. 1924-1929 között Németországnak mintegy 20 milliárd márka külföldi tőkét biztosítottak hosszú távú beruházások és rövid lejáratú kölcsönök formájában. Ennek 70 százaléka amerikai töke volt. A Da- wes-terv után, amelyet 1924-ben írtak alá Londonban, a 30-as években aláírták az ún. Young-tervet. Tekintettel a nagy tőkebeáramlásra, a németek kiépíthették fejlett hadiiparukat és nagy létszámú hadseregüket, s történt mindez a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével. Münchent a 30-as évektől kísérjük figyelemmel, de ha tovább tekintünk, például az 1925-ös locarnói konferencia eseményeire, megállapíthatjuk, hogy itt csak Németország nyugati határait rögzítették. Kelet és dél vonatkozásában semmilyen szilárd pontosítás nem létezett. A keleti és a déli terjeszkedés iránymutatóját már ekkor beállították. Nem szabadna ezt a tényt elfelejteni. A német revansisták politikája Ha figyelemmel kísérjük a weimari köztársaság fejlődését és azt az időszakot, amikor Németországban Hitler vette át a hatalmat, első pillantásra úgy tűnhet, hogy minden normálisan zajlott le. E hivatalos politikai irányvonal mellett azonban létezett egy nem hivatalos politika is. A revansista körök kibontakoztatták a régi propagandát, amelynek az volt a célja, hogy megkérdőjelezze a csehszlovák állam létét. A húszas években ennek számtalan bizonyítékát találjuk. A helyzet 1933 után még romlott. A vezérkar körei Németországban már a 20-as években foglalkoztak azzal, hogyan keli a szomszéd országok ellen fellépni, főleg Csehszlovákia és Lengyelország ellen. Egy kicsit elméletben már ekkor háboA nácik eltávolítják a határsorompót a csehszlovák-német határon 4 ■ ■ ■■ rúsdit játszottak. Hitler és Keitel 1937-es s 1938-as tárgyalásain épp ezekre hivatkoztak. Már 1918-tól és a 30-as években fölerősödve jelentkezett Németország politikájában az a tendencia, hogy második próbálkozásra nyerje el mindazt, ami 1914-1918-ban nem sikerült. Volt mód védekezésre Valamikor 1938 szeptemberének közepén Klement Gottwald tájékoztatta a köztársasági elnököt arról, hogy megkérdezte a szovjet kormányt, mi az álláspontja a Csehszlovákiának nyújtott szovjet segítség kérdésében, ha a francia fél nem nyújt segítséget. Azt a választ kapta, hogy a szovjet kormány hajlandó teljesíteni kötelezettségeit. Ugyanezt megerősítette Zde- nék Fierlinger nagykövet is. Ehhez tudni kell még, hogy a csehszlovák hadsereg olyan hadsereg volt, amely a kis államok viszonylatában a legfejlettebbek közé tartozott. A Hitler-ellenes koalíció keretében 1938-ban figyelmen kívül nem hagyható szerepet játszhatott volna. Hitler az áldozatát elszigetelve, villámháborúval kívánta megsemmisíteni. Amikor a Csehszlovákia elleni háborút tervezte, tudatosította, hogy nem lesz egyszerű áthatolni erődítményrendszerén. A csehszlovák hadsereg képes volt egy időre felfogni az első katonai nyomást. A Hitler-ellenes koalíció számára ennek a védelemnek megvolt a maga értéke, lehetőséget adott volna számára saját erőinek kibontakoztatására. A trójai faló - a henleinisták Köztudomású, hogy a nyugati államok igyekeztek a hitleri terjeszkedést kelet felé terelni. Nagyon helyesen hivatkoztak a kerekasztal-beszélgetés résztvevői például az 1937-es angol iratokra, amelyekben világosan megfogalmazódik az Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország ellen irányuló német agresszivitás támogatása. Ezzel összefüggésben kitértek a nyugat-európai történetírásra, s megállapították, hogy a két évvel ezelőtt megjelent könyv a müncheni egyezmény hamis jogi interpretálását tartalmazza. Pedig a müncheni egyezmény kezdettől fogva érvénytelen volt, 1941 és 1943 között megerősítették érvénytelenségét az angol és a francia nyilatkozatok is. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott a Szovjetunió és 1944-ben Olaszország is. E problémakörhöz kapcsolódik a szudé- tanémet kérdés is. Nem igaz az, hogy semmi közük sem volt a német imperializmushoz, és csupán önrendelkezési jogukért küzdöttek. Hitler már 1934-ben különleges jelentőséget tulajdonított nekik, mintha már hadihelyzet lett volna, és a kelet felé irányuló német terjeszkedést készítették volna elő. Mai viszonyuk a német imperializmushoz hasonlóképpen nyilvánul meg abban, hogy az európaiság politikáját igyekeznek megvalósítani, ami összefügg az ún. Paneuró- pa-Deutschland-dal. Ezt tanúsítja fellépésük mind a 39 összejövetelen, amelyet az ■NSZK-ban tartottak. Legutóbb erről Franz Josef Strauss beszélt Münchenben, és hangsúlyozta, hogy a szudétanémetek jelentős közvetítő, a híd szerepét tölthetik be az NSZK és Csehszlovákia között. Sőt, Franz Josef Strauss a szudétanómeteket a negyedik bajor törzsnek nevezi. A nemzetiségi csoport számára követelnek önrendelkezést és egyáltalán nem a nemzet számára. A nemzetiségi csoport, Volksgruppe önrendelkezési joga jelenleg a fő politikai érvük, emellett az érv mellett kitartanak addig az időig, amíg az egyesült Európa és az újraegyesített Németország létrejön. Ezután ismét visszaállítják a müncheni szerződés érvényét. Úgy értelmezik ezt, mint a szudétanémetek önrendelkezését. Jogos tehát a burzsoá propagandának az elítélése, amely mindmáig megoldatlannak tünteti fel ezt a kérdést. Emlékeztetni szeretnénk azonban arra, hogy 1937-ben és 1938-ban épp e kérdés konstruktív megoldására a CSKP reális programot hirdetett meg. Erről a burzsoá irodalom egyáltalán nem beszél. Hangsúlyozni kell, hogy a CSKP volt az egyetlen politikai párt, amely valamennyi nemzetiséget tömörítette. Cseheket, németeket, magyarokat és másokat. A kommunista párt volt az egyetlen párt, amely harcolt a valóban következetesen demokratikus csehszlovák államért. A Rudé právo egyik 1938-as számában az akkori csehszlovákiai helyzetet értékelve a következőket írta: „Nagyon valószínű, hogy az ellenség, ha méglátja szilárdságunkat, felhagy szándékaival. Fenyegetései mögött belső gyengeség rejlik." Ez 1938 derekán valóban objektív értékelés volt. Helyességét az elmúlt évtizedek igazolták, és gondolata ma is időszerű. Bár a helyzet ma más, mások az erőviszonyok is, s mindinkább előtérbe kerül a kollektív biztonság és a népek, nemzetek békés egymás mellett élésének és együttműködésének gondolata. A Rudé právo kerekasztal-beszélgetésének ismertetése Két történelmi tendencia München tanulságai és figyelmeztetése
