Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-30 / 52. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. december 30. • Ára 1 korona • XXI. évfolyam tgmmm inÁC LyJ a munkahelyet, elég, ha hármassal-négyessel átcsúszom. Aztán itt vannak az üzletek, melyeket akkor zárnak be, amikor akarnak, áruátvétel, szabadság, leltár címén. A vásárló, aki esetleg messziről utazott, másutt nem lévén a keresett árucikk? Ugyan, kit érdekel. Szép a jelszó: Mindent az emberért! Ennél már csak az lenne szebb, ha nem hangoztatnánk annyit és azt érezhetnénk mindennap, hogy itt valóban az emberért történik minden, nem pedig egyéni, csoport- vagy cégérdekek érvényesülnek. Visszaolvasva az iménti példákat, melyek sorát egyébként kapásból folytathatnám, folytathatnánk tovább lényegesebbekkel is, akár korholhatnám magamat, vidám órákhoz közeledvén, miért kellett előhozakodnom velük, írtam volna inkább valamilyen tréfás jegyzetet. Végül is a közérzetünkről van szó. Kellemes év végi órák ide, pezsgős poharak csengésével kísért Lőrincz János felvétele köszöntők oda, pillanatnyi csupán a szilveszteri állapot és hangulat, az élet halad tovább, és nemcsak erényeit viszi magával a társadalom, valamint az egyes ember az új esztendőbe, hanem a gyengéit, rossz tulajdonságait, gondjait is. Melyektől minél előbb meg kellene szabadulnunk. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, nem megy egyik napról a másikra. Mégis változtathatnánk sok mindenen, ami elsősorban bennünk hiba, és amit csak mi javíthatunk ki - nagyobb fegyelemmel, figyelemmel és tapintattal. Lenne így jóval több könnyebb és békésebb óránk a családban, munkahelyen, utcán, mindenütt, ahol ember érintkezik emberrel. így talán az újévi jókívánságokból is több megvalósulna év közben, a hétköznapokon, tartalmat kapnának a legöszintébben vagy csupán megszokásból ilyen tájt elhangzó szép szavak. BODNÁR GYULA M ögöttünk a karácsony, előttünk az új esztendő. Hogy mit hozott és nyújtott át nekünk a csillogó ünnep kézzel fogható tárgyi ajándékok formájában, azt már tudjuk, a csomagokat kibontottuk. Bizonyára lennének szavaink arról is, ami a lélek tájait melegítette föl fénnyel, a szürkén rohanó hétköznapok után, melyek szintén múltként sorjáznak már. Amiként hamarosan múlt lesz, történelem, az egész nyolcvannyolcas esztendő. Azt is tudjuk, ő mit hozott. Sok év együttvéve sem annyit, mint ő egyedül. Enyhülést eredményező, a világ népeit érezhetően egymáshoz közelítő csúcstalálkozókat, a demokráciának szélesebb utat nyitó törekvéseket, olimpiai játékokat, de történtek olyan társadalmi és természeti katasztrófák is, melyeket 1988 bizonyára kihagy a programjából, ha rajta áll. Egy biztos, nem unatkoztunk, a nemzetközi és a belpolitikai élet színtereiről érkező hírek egyaránt odafigyelésre késztettek, politizáltunk, vitatkoztunk, amennyit már régóta nem. Végeredményben az én életemről, a tiédről, az övéről. A mi életünkről. De mit hoz az új esztendő? Ha csupán az éppen búcsúzóra gondolunk, az elmúlt tizenkét hónapban Mi, emberek - egymás között közel és távol bekövetkezétt, előre látható és nem látható eseményekre, kihatásaikra - még találgatni sem érdemes. De bizakodhat az ember, reménykedhet a jóban - tovább. Csak tétlen ne maradjon, csak közömbös ne, aki átmeneti időszakként éli a napokat, heteket, hónapokat, aki vár, kivár, önámítás is azt hinni, hogy az egyén életében lehetnek átmeneti időszakok. Legfeljebb jók, kevésbé jók, vagy rosszak, ha már mindenképpen szakaszolni akarjuk az időt és benne az életet. Valamennyi perc fontos (lehet). A dolgok, dolgaink alakulása pedig tőlünk is függ. Létezésünk formái, az adott társadalmi keretek magatartásunk és tetteink nyomán változhatnak, tágulhatnak. Gyakran megfeledkezünk erről. Kényszerítő és feszítő erő a cselekvő ember, és különösen az a cselekvő közösség. De nem ide kellett volna kanyarodnom először, hanem a mindennapok felé, melyekben számos, a társadalom mechanizmusában és értékrendjében gyökerező negatív jelenség, gond fékezi vagy egyenesen akadályozza nemhogy a cselekvésre született ember teljes kibontakozását, a benne rejlő képességek felszínre emelését és munkába állítását, hanem már eleve az egészséges és termékeny közösségi együttéléshez szükséges harmonikus emberi kapcsolatok kialakulását. Tolongurík, tülekedünk, lökdösődünk, kiabálunk. Későn érkezik a hölgy, de azért odasompolyog a sor elejére. Tömegközlekedési járművön ritka, szinte ünnepi pillanatnak számít manapság, ha valaki átadja helyét áldott állapotban levő nőnek. No igen, ha lenne elég áru, meg ülőhely. A tanító erkölcsről, illedelmes viselkedésről, egészséges életvitelről szóló szavai már hegyi beszédként hatnak a legtöbb gyermek fülében, hiszen a valóságban mást látnak. Alkohol, dohányfüst, trágár szavak veszik őket körül. Miért lennének mások, mint a felnőttek? Miért lennének mások a holnapi édesanyák, a tizenéves lányok, akik már most úgy káromkodnak, mint a vízfolyás, és a nyílt utcán, két slukk között? Ki fegyelmezze őket, és milyen norma szerint? És miért törje magát az iskolában a gyermek, amikor azt tapasztalja, hogy nem nagy becsülete van a tudásnak, meg apuka amúgy is elintézte már jó előre
