Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-09 / 49. szám
RADEK JOHN* Mi a jó fene van a számban? Nem bírom kiköpni. Talán valami cső? Michal felnyitotta a szemét. Fehér mennyezet, fehér takaró. Újabb hallucinációk? Dehogyis. A régi ismert fájdalom a lábát borító fekélyekből. Megpróbált fölemelkedni. Két keze az ágyhoz szíjazva. Mit jelentsen ez? Rántott egyet magán. A takaró oldalra csúszott. A mellkas tájékáról valami drótok vezetnek az ágy feje mögötti műszerhez. Odapislantott. Ugráló pontocska a képernyőn. EKG. Kórház! És az a nyomorult gumicső a lélegeztetőgéphez vezet. Lassan föl-fölrémlett benne a szörnyű, elviselhetetlen fájdalom a tüdőből. A borzalmas kapáló- dzás a felszín alatt, ahol nem lehetett levegőt venni. A halálfélelem. Te címeres ökör! Kábítózni egy szinte ismeretlen bandával, amely a legnagyobb lelki nyugalommal otthagy téged, csakhogy mentse az irháját? Hogy az ördögbe is jutott volna eszembe, hogy túladagolom magam? Hogy kivonszolnak az utcára, minél távolabb attól a lakástól, és otthagynak a kukák töviben, akár meg is dögölhetek tőlük, csak nehogy lebukjanak velem? Belőni, amit kotyvasztok nekik. Aztán? Odébbrúgni, alighogy elkezdődik a balhé. Hovatovább egyre rohadtabbak. Most biztosan szépen dézsmálják a tartalékaimat. Hülyére vettek! Disznók. És ha szándékosan kevertek erősebb adagot, csakhogy övék maradjon minden? Az utolsót végül is a Mopszli adta be nekem. Kígyó! Hazug. Egyáltalán odafigyeltem, amikor előkészítette? Jócskán be voltam már durrantva, semhogy figyeljek rá. Dög. Barátok! Világos, minek kellettem én nekik. Utóvégre én ezeknek a szemében csak egy roncs vagyok. Kihasználni és odébb penderíteni. Vagy ez már paranoia? Szóval az utolsó lövéssel valami nem volt rendben. Ennyi az 'egész. És ha egyáltalán nem is abba a kéglibe vittek, ahol egy darabig meghúzhattam volna magam? Ha csak a szájukat tépték? Talán annyira egyszerű olyan helyet szerezni, ahol egy Prága-szerte keresett kábí- tóst rejtegethetnek? Mindent csak azért találtak ki, hogy engem kicsaljanak abból a kocsmából. Elejitől fogva be akartam fírolni? Arra az üveg porra fájt a foguk, amelyet egy óvatlan pillanatban megmutattam a Mopszlinak! Mint valami kis kezdő. Pontosan tudták, hogy egy aranylövéssel kilökhetnek az utcára. Ha megdöglök, csak jól járnak. Gond egy szál se, hogy netán bosz- szút állhatnék. Es az egész üveg az övék. (gy történt. Agyrém. Ilyet azért mégsem engedhetnek meg maguknak. Ahhoz azért túlságosan fiatalok. És ha mégis megengedték maguknak? Hát van nekem fogalmam róla, hogy mifélék? Mennyire repülnek a narkóban? És ha a srácok dumálták meg őket? ökörség? Üldözési mánia, begazolok mindenkitől és mindentől. A nyavalyába. Kéne legalább egy lövés, hogy nyugodtan végiggondoljam az egészet! Csakhogy hol szerezzek? Érezte, ahogy remeg leszíjazott keze. A teste verítékben tocsog, összegömbölyödött a takaró alat. A lábában a fájdalom úgy kínozta, mint még soha. Nővért hívni? Talán adnak valami nyugtatót. 'Radek John 1954-ben született Prágában. Dramaturgia szakot végzett, a Mlady svét című hetilap riportere. Nagy visszhangot keltó könyvei legtöbbször kényes témát feszegetnek (például a Dzinsovy svét - Farmervilág). ő irta a forgatókönyvét az ugyancsak megkülönböztetett érdeklődést kiváltó Proö (Miért) és a Bony a klid (Bon és nyugalom) című filmnek. Memento című regényében a kábítószeresek világát mutatja be minden tragikumával és szánalmasságá- val, mintegy figyelmeztetve: cselekedni kell, hogy elejét vegyük végzetes tragédiáknak. A részletet ebből a könyvéből közöljük. Nővérke! Olina, tegnap éjjel! Semmi kincsért sem akart újra találkozni vele. Megpróbálni kibírni. Még néhány percig, amíg rá nem jönnek, hogy felbukkantam a víz alól. Jól át kell gondolni, hogyan viselkedjek a továbbiakban. Mit tudnak rólam egyáltalán? Az összeszurkált erek persze nem sok kétséget hagytak efelől. Vajon jelentették a rendőrségnek? És ha idejönnek és megkérdezik - hogyan is történt, kérem? A szokásos szöveg, hogy egy ismeretlentől kaptam a kocsmában. Toxikológiai vizsgálatra küldték a vizeletet? Biztosan. Pontosan rájönnek, mit lőttem be magamnak. Tulajdonképpen nagyon is hihető történet: mikor rosszul lettem, fogtam magam és hazamentem. És aztán? Semmire sem emlékszem. Jól megjegyezni. Ki kell másznom ebből. A fenébe is, legalább a kezem ne' remegne, össze kell szednem magam, összeszedni a gondolataimat. Ha a szokásos adagot lövöm be, minden rég rendben van. Az a fájdalom a lábszáramban is rég elmúlt volna. Legalább tudnék valami másra gondolni, nem folyton arra az átkozott aranylövésre. Csukva kell tartanom a szemem, ameddig csak bírom. És aztán? Ki lehet bírni egy kihallgatást? És a diliház - no attól nem menekülök. De ott legalább valami történik. Egye meg a fene. Legalább azt a nyugtató injekciót adnák. És ha még mindig Olina van ügyeletben? A nyavalyába Olinával. És ha ö is hibás az egészért? Tudod te egyáltalán, micsoda kínszenvedés volt az osztályban folyton az orrom előtt látni téged? Minden szünetben karnyújtásnyira, csak végig kellett volna simítanom a fekete hajadon. Te viszont, Olina, egyszer csak akár a jégcsap. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy mindent, ami köztünk történt, lazán kitörölsz az agyadból. És elkezdesz élni nélkülem. Hát nekem meg hogyan kellett volna élnem? Sőt, elkezdtél járni azzal a te pasasoddal. Vajon hogy végződött? A medikus úr ős a szépséges tizenhét esztendős gimnazista lány. Csak egy kis könnyű játék. Fél kettőkor csillogó szemmel rohansz az öltözőbe és nyomás a suli elé. A járda mellett ott vár a te tetves medikusod a rozsdás Octáviájában. Most izéljétek össze magatokat! ... Vajon hova visz vele? Petrínbe? Prúhonicébe? Vagy egyenesen a kollégiumba? Elosontok a portásfülke előtt és estig ki sem másztok az ágyból. Mennyire gyűlöltelek benneteket. Be kell tiltani minden Octaviát. Az egyetemistákat ketrecbe zárva elkülöníteni. Téged pedig elkapni a folyosón a ruhatárak mellett. Lekenni néhány nyaklevest, hogy térj már végre észhez. Vagyis inkább a gavallérodnak. Meglazítani annak a tragacsnak a kerekein az anyákat. Szerezni kölcsönbe valami ugyancsak rozoga járgányt, beletuszkolni téged és elvinni valahová a városon túlra, mielőtt még megérkezik a te hülyéd a furgonjával. Egy pubertás álmai. Csakhogy akkor még hajlandó voltam megtenni mindent. Kikunyerálni Honzától, hogy egy régi ismerősétől szerezzen két- három napra kocsit. Attól, akinél autószerelőnek tanul. Nyilván magában fuldoklott a röhögéstől, amikor ezért hajkurásztam.- Megbolondultál? Azon az ismerősömön keresztül legfeljebb egy ócska ötvenes Jawát tudok szerezni. Tizenöt kiló kápé.- Mami, csak ezerkétszáz kell. És olyan kezes leszek, mint. a bárány.- De azzal a motorkerékpárral velünk fogsz járni a hétvégi házba.- Persze.- És apádat nem fogod fölöslegesen provokálni.- Persze.- Muszáj őt respektálnod. Nem szabad felizgulnia.- Drága vagy, mami. Azt hittem talán, hogy azzal a kávédarálóval mindenkit bámulatba ejtek? Még csak utánam se fordultál. Végtére, komolyabb gondjaid^ voltak. Fennkölt hivatás. Egyszer fehér köpenyben szánalmas betegek életét megmenteni. De hiszen én is ezt akartam! Minden hogyan összekeveredett. Elmenekülni a sanda tekintetek elől, amelyekkel osztálytársaim méregetnek. Még nem is olyan régen szívből irigyeltek. Csöndes elégtétel. Minél magasabbra törsz, annál mélyebbre buksz. Legalább ne kelljen látnom, ahogy azzal a debillel koízó- zik végig az Albertován. Megszökni minden elől! Honza már hatkor pizsamában van. A konyhából kíváncsian kikukkant az édesanyja.- Jó napot, Juristová néni. - Jólnevelt fiú lennék. Alighogy kihúzza a lábát: - Micsoda ócskavasat sóztál rám? Lejött a sebváltója. Egész Chuchléból tolhattam haza!- Aha. No, a sebváltót meg lehet javítani.- Remek vagy. És hogy javítom meg azt a három óra mulasztást?- Miféle három óra mulasztást?- A délelőtti tanításból.- No, csináld csak tele a gatyádat, te idegbajos. Talán ez volt a három legfontosabb tanítási óra az életedben, mi... Életem legfontosabb órái. Minek is törjük magunkat tulajdonképpen? Hogy a legjobbak legyünk a városban, a megyében, a világon? Presztízs és elismerés... De milyenek vagyunk mi mind egymáshoz? Félrelökni egy embert, csak azért, mert rájövök, hogy azzal a másikkal messzebbre jutok. Csak előre, csak nyomás, bármi áron. Akár holttesteken keresztül is. És én? Hova rohanok én egyáltalán? Hogy Olinával ne csak egy gimibe járjak, hanem vele járjak mindenhová? És miért. Hogy ugyanolyan legyek, mint ő? Mint a többiek? Gyere vissza, kérlek. Hiszen- egyedül nem bírok... Három igazolatlan óra, vagy harminc. Honzával Karléteinben. Hányszor de hányszor kerekeztünk föl vele még kilencedikes korunkban bringával. A csajok hülyék, éljen a barátság! Hanyatt fekve egy szivarral a határban, meg a férfias dumák.-Túlságosan jó fej lettél volna annak a csajnak. - Vigasza, hetedikben nyolcadikban még talán elégtételül is szolgál.- Te, nem lesz zríd a suliban, Honza?- Otthagytam őket.- Micsoda...? Miért?- Nem engedik, hogy jogosítványt szerezzek. Minden kisinas kocsival mászkál már nálunk, csak pont énrám szálltak rá.- De hát miért?- Azt mondják, hogy beteg vagyok. Pedig csak a szájuk jár. Már rég kigyógyultam. Olina, szerelmem. Legalább néhány pillanatra ne légy a szemem előtt. Fuccs az egész hétnek. Ha apám rájön, leveri a derekam. Szégyent hozni a családra! Ezt még anya se kenheti el. Életfogytiglani háziórizet. Legalább a szíjat elrejteni. Csakhogy akkor meg képes rajtam szétverni a partvist. Neki aztán mindegy! Igazolást kell szerezni. Apám elaludt. A fürdőben borotválkozik és anyát szidja, miért nem ellenőrizte a vekkert. Micsoda disznóól! A kémiaszertár súlyaihoz tilos hozzányúlni. A kémiaszertár súlyaihoz tilos hozzányúlni. A kémiaszertár súlyaihoz tilos hozzányúlni.- Apa, már mész?- Nem látod, hogy rohanok?- Aláírnád nekem ezt a büntetést?- Mit jelentsen ez? Egyszeriben ráér? - Örökké elfelejtem és kezbe veszem a kémiai szertár súlyait. Úgyhogy százszor le kell írnom.-Ja, fiam, a hülyeségért fizetni kell.- Egészen ott lent, hogy kiférjen a száz sor. Kösz. Kettévágni a papírt, és apa aláírása fölé odaírni az igazolást.- Gyere csak, te ostoba! Azt hiszed, hogy örökké szégyent hozhatsz ránk az iskolában? Fölhívott az osztályfőnököd, hogy mi volt veled. Tudod, mit érdemelsz? Lassú, rosszat sejtető lépés, mindig így közelít felém. Mielőtt elrakna. Apu, én már felnőtt vagyok, a mindenségit. Hányszor tángáltál el életemben? Százszor? Ótszázszor? A pohár betelt, érted?- Ne bosszants, Michal. Még egy zűr és megnézheted magad. Most kezdődik csak el az igazi haddelhad! Lóizét. Te se hozz ki a sodromból. Apuka. A haddelhadnak vége. Fütyülök mindenre! Ez volt az utolsó, hogy hozzám nyúltál. Nem hagyom, hogy mindenki a fejemre csináljon! Fogtok ti még kapkodni a fejetekhez!- Michal, hová rohansz, várjál! Majd meglátjuk, kedves apuka!- Leléptem otthonról, Honza. Torkig vagyok velük.- Kiverték a balhét?-Aha.- Na hálisten. Nekem se ártana egy kis levegőváltozás. Majd ha az enyéimet is behívják a suliba... Mennyi pénz van nálad?- Még hazaugrom. A fater este megy melóba.- Tudok valakit, aki megvenné a Jawá- dat, ezerkétszázért. Meglenne az útiköltség. Istenem, én tökkelütött. Képtelen voltam bármit is alaposabban mérlegelni, bármi másra gondolni, mint arra, miért hagytál el, Olina. Elhiszed?-Otava úr... No, Otava úr, ébredjen. - Mit szólna hozzá, ha megpróbálna egyedül lélegezni... No, nyissa ki a szemét... Michal engedelmesen fölhúzza a szemhéját.- Jó reggelt - mosolyog a nővérke. Üde, fiatal arc. Az orvps az ágy fölé hajol és kihúzza azt a szörnyű gumicsövet Michal szájából.- Na látja - teszi hozzá a nővérke. Michal köhögni kezd.- Van valami kívánsága? - jelenik meg újra Michal ágyánál a nővér, alighogy magához tért kissé.- Olina még itt van? - próbál meg Michal artikulálni merev állkapcsával.- Kicsoda? Michal köhécsel: - Az a feketehajú nővérke. Tegnap éjjel...- Egyedül nekem van az osztályon fekete hajam, Otava úr. NAGY JUDIT fordítása MILÁN RÚFUS Fáj a vers, testvérem. Nekem fáj. Gályarab-hallgatás zeng benne s fájdalom. S az idő, az idő, tücsök az órában... És bánat hull az égből, mint csillag a csűrre, az istentől, embertől kiürített szóra. S hátrálsz tovább a senki földjén. A csönd felé, melyben nem kong a szó, az ember üreges mankója. (1957) 1 / Úgy gondoltam: annyival szaporodom emlékben, amennyivel létemben fogyok, nem változik hát semmi. Csak helyet változtatok észrevétlenül. Mint a homok a homokórában, térből térbe, de mindig azonos s mindig egész. így gondoltam. Csakhogy az emlék is fogy. Nem helyet változtatok, hanem visszakozom. Mintha a fa már koronájával visszakozna, s nem levelével. Csak a sors... A sors marad mindig ugyanaz. (ig87) TŐZSÉR ÁRPÁD fordításai Eg Ságban í felvonulá sen mái beiktatás gyerekko úgy, hog; sam. Am felvonulá lehetne, tűnt, hog' tam egy magarnb. egyik szé nyíre léve kány hú; öngyilkos né meg éjszakáni lékétől. L sokáig ke tam ágas felém me végigtekir a felvonul Sétált, rézfúvósc kiabált. É kötött api vakat va voltak vir bán feler herautóki a forgó k Bull vess De ámen volt, ahol lefelé főre és ágyút a sétálói hihettem, gumisark meg se | lévén - összeviss véltem e gyűlésen a kedver vettem, h fiatalemb nem is isi zélandi: í ten fölkei nösképpe géséről fi beszélten tüntetés s gók? Cs. emelt a sétáló. Fr bentően i: egészébe nem látta vagy néc koporsót só fedelé temetései van odab Egysze szerelme,- Akko együtt táv Bárcsak < vagyok a lettél voln Még m lottam, an- Még halott? N< Amikor ott, bizon szélesre kiáltásom tönyt visi kilépve te kétség, e a baráton most vise hajához, : hogy akkc bán nem Egy-két p azt mond!- Ez m Hangjá igazi kedv volna, aki- Ha e; itt, az erki sóban. - nem talál jóindulattc temetései temetései vettem és „disztingv Inkább hí - felteheti hiszen ne mintsem i jában volt igaz, és i a hangja i kor számi lyes teme hivatalos amelyet nr tál. - Én Ó pedig i kérdezte: V
