Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-09 / 49. szám
Vasárnap 1988. december 11. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 07.17, nyugszik 15.44 Kö- zép-Sziovákia 07.24, nyugszik 15.51 Nyugat- Szlovákia: 07.30, nyugszik 15.57 A HOLD kel - Kelet-Szlovákia: 09.46, nyugszik 17.36 Közép-Szlovákia: 09.53, nyugszik 17.43 Nyugat- Szlovákia: 09.59, nyugszik 17.49 órakor Névnapjukon szeretettel köszönjük ÁRPÁD - HILDA nevű kedves olvasóinkat • 1758-ban született Cárt Fri- edrich ZELTER német zeneszerző (t 1832) • 1803-ban született Hector BERLIOZ francia zeneszerző (t 1869). AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL LAPUNK BÖLCSŐJÉNÉL Szarka István beszélgetése Fábry Istvánnal MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT NYOMDÁSZAINK KÖZÖTT Gály Iván riportja AHOL SZINTÉN ÜNNEPELTEK Szénást György riportja a komáromi (Komámo) hajógyárból PÁRBESZÉD AZ OLVASÓVAL Rácz Olivér írása KEDVENC IS MEG NEM IS Grendel Lajos írása AL W Helyreigazítás Múlt heti számunk 15. oldalán, az Örökség II. cimö cikkben sajnálatos nyomdahiba történt. A 2. hasáb első bekezdésének harmadik mondata helyesen így hangzik: Először is a leszerelési folyamat folytatása, a rakétafelező szerződést gátló nézeteltérések kiküszöbölése. Költözködtünk. . . IDŐSZERŰ GONDOLATOK (Pavol Mikulásek felvételén az új sajtóközpont látható) A költözködés nem tartozik az élvezetek közé - türelmet és fizikumot egyaránt próbára tevő napokat jelent De új lakásba költözni - olyan irodákat elfoglalni, ahol mi vagyunk az első lakók, hallatlanul jó érzés. Az első napra a Nagy Áttekinthetetlen Rendetlenség a jellemző. Az ember semmit nem talál - illetve nem azt kotorja elő a dobozok mélyéről, amire halaszthatatlanul szüksége lenne. De a tárgyak valami csoda folytán helyet találnak. Igaz, csak többszöri próbálkozás után. Mert a szekrénysort szét kell szerelni, hogy a szemközti falra kerülhessen - immár véglegesen, s ha már rendezkedünk, tegyük szabaddá a két helyiséget összekötő, szekrény álcázta ajtót. Ha ez sikerül, akkor már csak az ajtót nyitó kulcsot kell meglelni, s ha ez is megvan, megkísérelhetjük kinyitni a zárat. Ha nem megy, feltörjük. Mi tagadás, ablakunkból nem a legszebb panoráma tárul elénk - de hogy élesebben kirajzolódjék, megmossuk az üveget. Próbáljuk magunkhoz idomítani az irodát. Mindenki valami mással próbálkozik, az egyéniségét viszi a kopár helyiségbe. Van, aki plakátot rögzít a falra (csakis mágnessel, mással tilos!) van, aki térítőkét és vázákat cipel munkahelyére, más virágoskertet telepít, és aggódik, vajon szegény növény elvise- li-e a toronyházak vívmányát, a klimatizációt. De nem adjuk fel. Lassan kialakul a rend, s kezdetét veszi a hozzászokás. Hosszú évszázadokon át a legjelentősebb humanisták arra szólítottak fel, hogy az ember tökéletesítse önmagát. Ma, az átalakítás folyamatában ugyanakkor tisztán gyakorlati alapon tűzzük ki a célt, és feltesszük a kérdést: mit kell tenni, hogy minden társadalmi intézmény - a gazdaság, a szociális szféra, a tudomány és a iskolaügy - hozzájáruljon az ember és a társadalom tökéletesedéséhez. Az előttünk álló munka egész mélységének és bonyolultságának megítélésében végrehajtott fordulat, amelyet, a tapasztalatok és azok megértése vált ki, az a követelmény, hogy mindent becsületesen kell elvégezni - mindez nagyon fontos a szellemi egészség megszerzése, a reális humanizmus megteremtése szempontjából. Lényegében ez a szocializmus felnőtté válása, szellemi és erkölcsi felnövekedése. Ha elemeznénk életünk visszáságait, rájönnénk, hogy minden esetben az ilyen vagy olyan mechanizmusok, a kezdeményezés, és a személyes felelősség fékezése a hibás. Számos örökölt gazdasági és szociális-politikai intézmény, mechanizmus és folyamat árnyoldala az alkotó munkának, az egyéni megközelítésnek, a belső szabad választásnak a fékezése, tehát a szellemi életének a fékezése is. A legfontosabb: a politikának a gazdaság feletti elsődlegességének gondolata az állami, adminisztratív tényezők szerepének gyors növekedésében nyilvánult meg a társadalom életében. Ez természetesen szintén kedvezően hat a társadalmi életre. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy ahelyett, hogy az államot fokozatosan az úgynevezett állampolgári társadalom, „a termelőerők szövetsége11 váltotta volna fel, az állam falta fel az állampolgári társadalmat, s a társadalom a bürokratikus rendszerek diktátuma alá került. Az emberek általános egyenlőségének és a szociális igazságosságnak az elve, amely a szocializmus számára szent, a gyakorlatban az egyenlösdiben, a munka és a jutalom, az áldozatos munka és az élet minősége közötti különbségekben és abban nyilvánult meg, hogy a munkaeredmények személytelenné váltak. Ez az elv az alkotótevékenység, a kezdeményezés és a mesterségbeli tudás fékező mechanizmusává vált. A kapitalista magánvállalkozás indokolt erkölcsi elítélése a lusta és passzív emberek érdekében demagóg módon, az egészségesen becsvágyó és kezdeményező dolgozó ember elítélésévé vált. (Részlet Alekszandr Jakovlev elvtársnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának a prágai ideológiai aktivaér- tekezleten mondott beszédéből) K lemzetiségi zenei életünk IN egyik jeles, igen markáns egyénisége Lévay Tibor, akinek neve az elmúlt három évtizedben csaknem összeforrott a gö- möri énekkari mozgalommal. Nem kevésbé sikeres azonban szervezői, pedagógiai munkássága sem, újabban pedig a városi fúvószenekar élén bizonyítja zenei sokoldalúságát. A dal, a zene szeretetét, ahogyan ö fogalmazza - mindenek- felettiségét - minden bizonnyal karnagy édesapjától örökölte, akárcsak a nyíltságot, a derűt és a csillapíthatatlan tudásszomjat. Egykori iskolatársai, későbbi pályatársai szerint tízegynéhány évesen már tizenegy hangszeren játszott „elviselhetóen".- Mi a csodát keres maga a felvételi vizsgán? - érdeklődött emigyen, első meghallgatása után egykori zenetanára, a főiskolán, aki - tréfálkozva persze - azon nyomban felajánlotta az ifjú zenésznek az előadói katedrát. Egyéniségének igazi kibontakozására azonban csak ezután, a főiskolán eltöltött évek alatt került sor. Janda Ivánnal, később pedig Vass Lajossal való megismerkedése, majd együttműködése szinte meghatározzák zenei pályáját. Aktív tagja lesz a a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, gyakorló pedagógusként pedig műkedvelői közösséget hoz létre.-A kollégákkal, pályatársakkal való ritka találkozások, a havonkénti két-háromnapos összejövetelek már nem elégítették ki igényeimet - emlékszik a húsz évvel ezelőtt történtekre - intenzívebb zenei életre vágytam. Ezért a Csemadok helyi szervezetén belül Rimaszombatban (Rimavská Sobota) létrehoztuk a tánccsoportot, majd néhány pedagógus kolléga segítségével életre hívtuk a vegyes kart is. Fél évnyi szorgalmas gyakorlás után már önálló esten, Bárdos-müvekkel léptünk közönség elé. A sikerek sem maradtak el, hiszen a hetvenes és nyolcvanas években a hazai kórusfesztiválokon háromszor lett az övéké az aranykoszorú, kétszer-két- szer pedig az ezüst- illetve bronzkoszorú. Értékes díjakat hoztak el Gyöngyöspatáról, A szóló és a bor városa elnevezésű nemzetközi népzenei találkozóról, s emlékezetes sikerrel szerepeltek a jászberényi, miskolci, siófoki és a budapesti kórustalálkozókon is. Mindemellett - s talán ez a legfontosabb - járták a dél-szlovákiai falvakat és városokat is, híveket szereztek a népzenének, a közös daléneklésnek. Kevesen tudják, hogy csaknem három évtizedes múltja van a Lévay Tibor vezette rimaszombati gyermekkórusnak, a Csalogánynak. A sok-sok siker, győzelem mellett - mi tagadás, sérelem, mellőzöttség is érte az együttest. Hiába értékelték ugyanis a gyermekek teljesítményét a legmagasabbra a különböző versenyeken, fesztiválokon, az igazi elismerés, a külföldi szereplés lehetősége mindig az utánuk következőnek adatott meg. Mindezt nem panaszképpen mondja, amikor tevékenységéről, a múltról beszélgetünk, hiszen - szerencsére - számára az elismerésekből is kijutott az utóbbi esztendőkben. Több mint tíz éve vezeti, vezényli a városi fúvószenekart. Együttesét tavaly meghívták Ko- línba, a világon alighanem egyedülálló seregszemlére. A Kmoch nevével fémjelzett fesztiválon a kontinens számos híres zenekara, összesen 1380 muzsikusa vett részt. A rangos esemény huszonnégy éves történetében először fordult elő, hogy szlovákiai karmestert - Lévay Tibort - kértek fel a záróhangverseny vezénylésére. Amennyire örül az utóbbi évek sikereinek és elismeréseinek, annyira bántja az utánpótlás helyzete.-Aggasztónak tartom, hogy mai világunkban a fiatalok többsége csak passzívan műveli a zenét. Egy-egy jó lemez vagy magnószalag kielégíti a gyerekek zenei szükségletét. A művészeti iskola padjaiban egyre kevesebb a tehetséges gyerek. Igaz, a lakótelepi életforma sem kedvez az utánpótlás nevelésének, hiszen valljuk be őszintén, egy-egy trombitás, fuvolás vagy kürtös gyermek gyakorlása egyaránt kellemetlen a szülők és szomszédok számára. A többi hangszereken, főként a vidékünkön korábban oly népszerű hegedűn való oktatás sem kielégítő. Az ón gyermekkoromban a cigánygyerekek többsége kitűnő muzsikus volt, ma pedig azt tapasztalom, hogy szinte zenei analfabéták. Ennek az lehet az oka, hogy a muzsikus cigányból kötörő vagy lapátos lett, nincs tehát családi háttere az aktív zenélésnek. Riasztó, hogy zenei hallásuk mellett még ritmusérzékük is fejletlen. A jó hangú gyerekeket sem közülük, és nem is a városi gyerekek közül nyerjük, hanem a környező falvakból, ahol még él a daléneklés hagyománya. Jövőre tehát húszéves a rima- szombati vegyes kar, s jó oka lesz az ünneplésre a Csalogánynak is. Érdemes lenne emlékezetessé tenni a kettős jubileumot HACSI ATTILA A gömöri zenepedagógus
