Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-11 / 45. szám
ÚJ szú 1988. XI. 11. DUBA GYULA A kisebbségi költő üzenete Kilencven éve született Forbáth Imre A változó korok és a múló idő ösztönzi és kényszeríti az irodalmat, hogy egyre gyakrabban újrafogalmazza lényegét, tudatát és öntudatát. A nemzetiségi irodalom pedig - lévén, hogy léte és története bonyolultabb, a nemzeti irodalmakéhoz képest gyökérzete rövidebb távra nyúlik visz- sza az időben - még inkább megújulásra, önazonosításra, tudatzavarainak termékenyebb leküzdésére kényszerül(ne), ha van hozzá elég ereje és állhatatossága (komolysága!). Irodalmunk számára a felelős komolyság - létfeltétel! Személyes alkotói identitásunk kérdése nem könnyű probléma, de megkerülhetetlen. Ki-mi a kisebbséginemzetiségi író térben és időben? Mik a lehetőségei,s mi a felelőssége? Szívósan keressük hiteles modelljét, elképzeljük optimális egyéniségét, felfedezni véljük eszménye kívánatos megvalósulását. Fényt és meleget sugárzó fáklyaként lobban elénk Fábry Zoltán magányos, egyénien hűséges európaisága, feltűnik a múlt mélyéből Tóth Tibor korán kihunyt intellektusa, Bábi Tibor kiegyensúlyozatlan, önpusztító izzása. Ily módon élő kortársak közt is eredménnyel szétnézhetnénk. Forbáth Imre emlékekbe vesző, fájdalmasan ironikus arca is joggal tekint vissza ránk szemrehányóan, mintha azt mondaná: hálátlanok vagytok, eléggé meg sem ismertetek, s már elfelejtettetek! Igaza van. Közöttünk élt egy kisebbségi-nemzetiségi költő (ez fontos!), akiről Sas Andor így írt egykoron:..... úgy emelkedik ki az első republika idején a magyar toliforgatók versköltészetéból, mint a valamikori kelták lakta nyugati vidékek síkságain a men- híreknek nevezett magános kóobeliszkek. “ Sas Andornak igaza volt, a menhír-jelleget Forbáth életművéből meggyőzően kibonthatjuk. Munkássága szétfolyó, zaklatott és befejezetlen voltában is impozáns és egyedien tömbszerú. A költőt pedig valóban a magányosság és meghatározatlanság sejtelmes légköre veszi körül. Életművének méreteit és értékeit, Forbáth irodalom- történeti helyét és szerepét (monografikus teljességgel) mind ez ideig nem tisztáztuk megnyugtatóan. Vannak, akiknek költészete ismeretlen szellemi tartományt jelent - ezek lesznek többen! elméleti munkássága még inkább rejtve marad előttünk. Mások számára legenda a neve, mely az avantgarde mítoszát erősíti és honosítja meg tájainkon, köreinkben, s végül olyanok is lehetnek- irodalomban komolyan és mélyen gondolkodók -, akiknek Forbáth költészete és művészete, annak benső ellentmondásai szinte megmagyarázhatatlan talányt jelentenek! Egyénisége és életművének utóélete úgy egészítik ki egymást, mint tükörbe nézőt a saját ábrázata, mint régi tettek értelmét az emlékezés. Annak idején - az ötvenes években - nem volt könnyű Forbáth művészetét és szellemiségét megközelíteni. Nemcsak az idő rétegei fedték el tekintetünk elől, a korszak társadalmi folyamának és mellékvizeinek hordaléka is rárakódott. Bonyolult alkat lévén, értékei, magatartásának és törekvéseinek értelme és korszakos (irodalomtörténeti) jelentősége annak megközelíthető, aki komoly felelősséggel tanulmányozza századunk irodalmának (művészetének) társadalmi, politikai és erkölcsi feltételrendszerét és az emberiség nagy ' létkérdéseivel kapcsolatos kötelességeit. Vizsgálódásaink tükrében úgy látjuk, hogy Forbáth új típusú realizmus megteremtésének az előharcosa volt. Ez azonban - valószínűleg - sem akkor, sem később nem volt egyértelműen nyilvánvaló. (A probléma összetettségéről később még szó lesz.) Szellemisége mágnesként vonzza a tanácstalanságot és fenntartásokat, az utókor vállvonogatását és fejcsóválását. Nézzük, miért s miért jogtalanul! Az ötvenes évek irodalomszemlélete elutasítóan nézte - rosszalló elítélést is mondhatnánk- költészetének kísérletező, avantgarde vonásait. A fasizmus elöl menekülve - meggyöződéses kommunista lévén oka volt rá, hogy meneküljön kalandos utak végén londoni emigrációba került, melynek hátrányos következményeit rövidesen érezhette; a háború után hazatérve borzongatóan megérintette öt a Slánsky-per hideg szele. Nem sodorta el, de megrettentette, elbizonytalanította. Visszavonulásra, elmagányosodásra késztette. Irodalmi köreinken kívül maradva Teplicében, orvosi hivatásának élt, alig jelentkezett, távol maradt tőlünk, nem tudtunk róla, a kor klasszicista és „realista" irodalomszemléle'e nem kedvezett a hozzá hasonló, kísérletező és avantgarde szellemiségű alkotónak s müveiknek. (Kassák Lajos, félreállítva, ekkor írta Szénaboglya című könyvének keserű jegyzeteit.) Háború utáni első kötete- Mikor a néma beszélni kezd (1957) - válogatott (régi) verseit tartalmazta; megjelenése idején Fábry Zoltán a költő háborúellenes líráját emelte ki előszavában, csak így „tudott mit kezdeni" egyetemes emberinek mondható, villonos külvárosi képeivel, csavargóeszményével, a háború közeledése előjelének látva azokat. A problematikus Forbáth Imre című írásában Tózsér Árpád erős kritikai-elemző éllel és némi prekoncepcionális felvetésekkel közelítette meg költészetét, számon kérve rajta a szorosabb valóságközelséget és teljesebb - mélyebb - nemzeti kötődést. Csodaváró című kötete szinte visszhangtalanul jelent meg 1978-ban. Válogatott elméleti írásainak kötete - Eszmék és arcok, 1966 - minimális példányszámban kiadva, szinte nyomtalanul beleveszett az igazi érdeklődés hiányának szürkeségébe. Forbáthnak mégis van kritikai irodalma, műve utóéletét számon tartja és gondozza az irodalom- történet, de alkotói magatartásának történelmi jelentőségét és korszakos értékeit máig nem látjuk tisztán s nem becsüljük méltón, mely tény irodalmi gondolkodásunk minőségére nem vet jó fényt. Hozzá hasonló egyéniséget csak a felületes vagy magával eltelt utókor képes mellőzni, s nem követni. A Dunántúlon - Böhönye községben - született (1898. november 17-én), de családja Nyitráról (Nitra) származott, ötéves volt, amikor apja - gazdatiszt - ismét visszaköltözött a Zobor-alji városba. Forbáth itt végezte iskoláit, itt érettségizett. Majd a frontra került, megsebesült, tevékenyen részt vett a Magyar Tanácsköztársaság mozgalmaiban, emigrált (Ausztria, Németország, Csehszlovákia), 1927-ben orvosi oklevelet szerzett Prágában. Első kötetét - Versek, 1922-Bécsben adja ki, a második - Vándordal. 1923-Érsekújvárban (Nővé Zámky) jelenik meg. Életrajzi adatai tükrében fiatalsága a mozgalmasság és változatosság jegyeit viseli. A született költő természetes magabiztossága és szellemi energiája munkál benne már a kezdetekben. A prágai modernek- Hóra, Horejsí, St. K. Neumann, E. E. Kisch- törzsasztalához 1920-ban nagy lelki nyugalommal telepszik le és a kérdő tekintetekre - helyfoglalását igazolandó - ennyit mond: „A legnagyobb magyar forradalmi költő vagyok. “ Ez a törzsasztal és a város - s benne a magyar emigránsok: Bauer Szilárd baráti köre -, a prágai avantgarde modernjei - a poetisták - határozták meg Forbáth további fejlődését, alkotói kibontakozását és költői életművét. A menhír - fogadjuk el Sas Andor hasonlatát- jellemzői a megmunkálatlanság, robusztusság és magányosság. Forbáth korában felfedezhetjük az erős egyéniség, a markáns jellem - robusztus lelki alkat - feltételeit. Budapesten korán megismerkedik a modern irodalmi irányzatokkal, először elutasítja azokat - a Galilei-körben modernizmus ellenes előadást tart -, az emigrációban (Bécs) azonban Kassák körébe kerül és verseit a Má-ban és az Akasztott ember-ben jelenteti meg. Kassá- kékkal együtt dolgozott, de - érzésem szerint- teljesen nem azonosult velük. Döntő vonása akadályozta: számára a szocializmus eszméje kötelezőbben volt társadalompolitikai erő és művészi elkötelezettség, a valóság - a világ - megváltoztatásának eszköze és lehetősége. Forbáth az élet forradalmára volt. Ez a tény kölcsönöz Forbáth életművének egészen sajátosan egyéni, drámai jelleget. Mai tudatunkkal, tapasztalataink fényében úgy látjuk, hogy Forbáth a lehetetlennel birkózott, a lehető legtöbbre vállalkozott és nem eredménytelenül! Két, egymással gyakran szemben álló szellemi-alkotói attitűdöt egyesített - in. tegrált - magában, több-kevesebb sikerrel, de közelről sem haszontalanul. Egyesíteni próbálta magában a kommunistát és a költőt. Kommunista költő volt. A huszadik századi történelem eseményei - a szocializmus önkritikus múltszemléletének tényei és tanulságai - arra tanítanak, hogy Forbáth korában ilyen elhatározás és cél nehéz és kockázatos vállalkozások közé tartozott. Forbáth Imre eltökélt hivatását eredménnyel töltötte be. Egyéniségét tudatosan nevelte és tette alkalmassá erre a szerepre. Lírájának nincs köze az érzelmes hangulatköltészethez, sem a szavakkal való, könnyed játékhoz. Pazar szókincse és árnyalt nyelvezete birtokában is kerüli a szavakkal való virtuóz múvészkedést. Korai verseiben már érezzük, hogy ihletének és mondanivalójának forrása, valóságképének ösztönzője és fő eleme egyértelműen a gondolati kép, a fogalom, az eszme. Nem a rímre ügyel, hanem a szó súlyára és pontos értelmére, nem a kifejezés szépségét keresi, hanem mélységét és tartalmi gazdagságát. Fogva tartják háborús élményei, a múlt szörnyű látomásokkal veszi körül, verseszménye kemény- nyé és őszintévé teszi. Második kötetének- Fábryhoz hasonlóan - jellemzője és kortünete az expresszivitás, a mindenek fölé állított és erkölcsi paranccsá emelt emberség. Az emberről vtió gondolatok hátterében pedig ott munkál a szocialista eszme, eldönti a dolgok minőségét, meghatározza értelmüket, és a gondolatot a maga szolgálatába -állítja. Szerves egészet alkotnak eszme és gondolat, széles körű műveltségből táplálkoznak - ismét közös vonása Fábryval -, alapos és korszerű humán műveltség ez, klasszikus filológiára és történelemszemléletre épül, de ■ modern elemeket is bőven tartalmaz. Gondolat és eszme egysége olyan - szocialista - filozófiai minőséget jelent nála, amely termékeny alapja költői indulásának s melyhez egész életében hű marad. Remek, nagy verset ír - Halotti ima címen - „Liebknechtnek és Luxemburgnak, haláluk emléke napján". E korszak - ugyancsak egész életre szóló motívumaként, mely az eszmei fegyelem mellett a képzelet lehetőségeit és a tettek dacos szabadságát hivatott képviselni- jellegzetes verse a Kalandorok, a csavargóösztön, a perifériáiét és a külvárosi valóság korai FORBÁTH IMRE önarckép Ártatlan gondolatok fehér ingecskékben nem csücsülnek a homlokomon s szivem mélyiből mint kék forrás nem bugyog a szó. Kedvesem haja úgy piroslik-lángol mint pásztortűz Bolívia hegyei között s szemöldökeim alatt mohón pislognak még a szemeim szívem vad marsokat dobol gyomrom tarhonyák Tátráit áhítozza s úgy nyúlok az Élet táljába mint szent halász Genezareth tavába az ünnepi halért szakadatlan gyötör a vad kíváncsiság: minden szoknyát fel kell emelni minden rejtvény sürgősen megfejtésre vár s meg kell rázni a bölcsek szakálláf hogy riadtan repüljenek belőle a tudás baglyai! Érdekelnek a szövevényes geometriák s a suttyomban járt görbe utak bozótkésemmel ösvényeket vágni vágyok Afrika őserdeiben vagy hűsölni az arktikus jég között s a pingvineknek szavalni balladáimat szent igaz: Forbáth bolondos fráter! Kapálódzik morog nyugtalan lázas szomorú mint tövis, szúrnak a szavai versei csípnek mint a csalán de higgyétek el nem lehet nyugodt még nem csügghet a Csend édes csöcsén hiszen az opálszínű hegyek sem csöndesek kölavinák zuhognak mennydörögve róluk s részeg matrózként mért gajdot a tenger s gerjedten mért nyerít a szél? A költő sem lehet egyszerűbb! Szeresse az embert de gyűlölje szenvedélyesen a bestiát mint vérző sebnyílás szüntelenül vádoljon a szája míg bitang gonoszság uralkodik a földtekén de - „lesz még egyszer ünnep a világon" csöndes-hűs-tiszta tengerszem lesz akkor ő melyből nyugalmat kortyint a vándor s benne ezüstlábait fürösztgeti a hold. előhírnöke, mely Forbáth sajátos, lírává oldott élménye lesz. Mikor a néma beszélni kezd (1923) című nagy verse kész költőt állít elénk. A költő • rettenetes élmények és sóvárgóan tiszta emberi vágyak foglya, versében döbbenetté formálódik a háborús hétköznapok látomása és művészi programmá érik az egyszerű emberek felszabadításának kísérlete. Kettős nemzedéki jellemvonás: Forbáth költészetének alapkövei! Nála is - mint Fábrynál - a háborús élmény keltette felháborodásból és iszonyatból nőttek ki a szocializmust közelítő gondolatok, a kommunista életeszmény, vérből és értelmetlen pusztulásból derengett elő a holnap kívánatos minősége, a jövő arca. („S összedől a régi világ s egy Új születni fog. “) A verstartalom közös nemzedéki tapasztalat, korkép és iszonyú világélmény, nehéz ocsúdni belőle, az első világháború az emberi ész és akarat erejébe vetett hitet cáfolta meg. (A második világháború elviselhetetlenné fokozta ezt a csalódást.) Forbáth látomásainak és következtetéseinek eqyedi értékét sajátos stílusuk és művészi formájuk adja. Költői nyelvezetének szövegét tragikus és ironikus, drámai és groteszk képekből szövi. Versében nagy szabad hömpölygés - Walt Whit- man módján - sodor magával éles fényű, pontos képeket. (Újra gyerek lettem ott lenn szép Somogybán, / De gyerekségem egén véres volt a hold, / Mint bajtársam melle mit felszúrt egy szurony /A fákon, Böhönye almafáin, nem almák csüngtek, / De kiszakított tekergő kék emberbelek. .. “) Látomásos szemlélete mélyén, groteszk iróniája keserű bölcsességében mai - posztmodern? - létszemlélet csírái (is) bontakoznak. A háborúról, az embertelenség megtapasztalásából születik a költő, a „néma megszólal" s magáról szól, de mások nevében beszél. Favágók (1930) című kötete alapján Illyés Gyula az öt legjobb élő magyar költő egyikének mondja öt. Illyés tekintély már ekkor, megjárta Párizst, maga is nagy költő, ha így értékeli Forbáthot, bizonyára igaza van. Ennek azonban utána kell járnunk, s ha Forbáth költői lényét vizsgáljuk, Prágát meg nem kerülhetjük. Prága tette öt olyan költővé, amilyen volt: szocialistává, modernné; kisebbségivé! A forradalmiság benne élt, adottsága volt, szenvedélyes igazságkeresésben gazdag lehetősége, hamu alatt izzó parázs, melyet prágai környezete Nezvalék, Bauer Ervinék, egy „forradalmi kiskocsma" konspiráló asztaltársasága- formált és szított benne, és edzett a kommunista költő minőségi fokára. A Favágók után londoni emigrációban kiadott még egy verskötetet (Panasz és remény, 1942). 1938 után nem írt verset, a köztársaság lerombolásával együtt életműve megszakad, szinte lezárul. E tényben van valami jelképszerúség, meghatározott sorsszerűség! Az első köztársaság - a republika - valósága szülte és éltette a kisebbségi magyar lírát, létének eleme volt, s a köztársaság megszűntével a költészet is talajyesztett lett. A háború után a kisebbségi irodalom képviselői nagyrészt elkerültek tőlünk, a szellemi élet arculatát veszítette és széthullott. Forbáth az új köztársaságban maradt, itt élt, közénk jött, de többé nem - vagy alig - írt. A múlt emlékeit hordozta magában, lezárt művét nem gyarapította. A Korunk felkérésére - 1936-ban - esszét írt prágai éveiről Magyar költő Prágában címmel, innen tudjuk életének e szakaszát. A pártnak megalakulása óta tagja. Szóltunk már arról, hogy századunk első felében - s később is - a kommunista költő helyét nem volt könnyű betölteni. Voltak költők, akik a mozgalmi iránnyal szembekerülve a művészetet vállalták (József Attila, Kassák), mások a művészet eszközévé tételével a politikai irányt követték (RAPP-ista emigráció). Forbáth- s Fábry - mindkét lehetőséget vállalta, életműve ettől mély értelmű és példaerejű. (Ebben segítségére voltak a cseh modernek - Varga Rózsa szavaival - „A szocialista irodalmak történetében talán legszerencsésebben a cseheknek sikerült általánosan megteremteni a szocialista irodalom és az avantgardizmus elfogadható szintézisét".) Az avantgarde mozgalom sodrában élt, de realistának vallotta magát. Költészete fedezeteként, versei hátterében komoly elméleti-bölcseleti felkészültség - sőt, egy marxista esztétikai rendszer kidolgozásának a vázlata - áll. Költészete: pompás kavargása színeknek, érzéseknek, gondolatoknak! A háborús élmény később külvárosi éjszakák, csavargók és utcalányok forgatagában él tovább, nyomasztó teher, mely éberségre int, a költő látnoki szavakkal kiáltja világgá, birkózik vele. Szocialista programját önironikus, csibészes fintorok kísérik és színezik. Politikához, művészethez hozzászól, szervez, vitázik és verset ír, az ihlet érzéki rezdüléseit elmélyült gondolati tevékenységgel támasztja alá. Három kötetbe - kiadói terveink szerint - belefér életműve, ennyi a meny- nyiségi eredmény. A minőség? Jóval több, felmérhetetlen, annyi, amennyit magunkévá bírunk tenni belőle! Egykor kerestük költészetében a (magyar) nemzeti rpotívumokat, fejünket csóváltuk és csodálkoztunk, hogy ritkán találjuk. Úgy érzem, tévedtünk. Forbáth „kisebbségi" magyar volt s ezt jól tudta! Anélkül volt magyar, hogy hivalkodott volna ezzel, élte magyarságát s nem sokat beszélt róla. Nem program volt számára, hanem minden: levegő, eszme és kenyér. Létében volt magyar. Magyar volt Budapesten, Bécsben, Prágában és Londonban, Ostravában és Teplicében, itthon és a nagyvilágban, élte magyarságát, s nem hivalkodva, de kifejezte verseiben. Üzenete ennyi: a kisebbségi (magyar) sors és lét nem látvány és deklaráció, nem szólam vagy külön érték, nem előny, de nem is hátrány, hanem komolyság és felelősség, hűség eszméhez, munkához, önmagunkhoz!
