Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-11 / 45. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA ................... ......................................................... "ii ii in i ..............................„ni.............—.................. VA SÁRNAPI KIADÁS I 1988. november 11. XXI. évfolyam 45. szám Ára 1 korona R égebbi az emlék, úgy tíz éves. Szovjet film csehszlovákiai bemutatója az egyik vidéki művelődési házban, a barátsági hónap alkalmából. Híven a szokásokhoz, küldöttség is érkezett az eseményre, az alkotók között ott volt a főszereplő, egy magas, nyílt tekintetű felejthetetlenül csinos színésznő. Maga a film nem volt külnösebben érdekes, annál inkább az utána rendezett találkozó. A nézők kérdeztek, a vendégek válaszoltak, a filmen kívüli dolgokról, magánéletükről is olyan őszintén, nyílt szívvel beszéltek, hogy közvetlen közelről érezhettünk meg nem keveset a hétköznapok szovjet emberének mentalitásából, érzelemvilágából. Szó esett aztán tervekről, gondokról, majd később, szőkébb körben már, a küldöttség szovjet vezetője egyik kérdésünkre válaszolva elmondta, nem az ö forgalmazóikon múlik, hogy az évenkénti hatalmas szovjet filmtermésből valójában csak kevés igazán értékes alkotás kerül külföldre, '„például önökhöz". Azóta sok víz lefolyt a Dunán, még több a Volgán. Sok minden megváltozott, illetve változófélben van, évtizedes képletek veszítik érvényüket és kerülnek helyükbe újak, a szocialista keretek között végre jobban emberhez, emberre szabottak, és mind gyakrabban immár üres szólamok, jelszavak valóságeltakaró uszálya nélkül a két ország népeinek kapcsolatában is, miközben, mint forma, él tovább, ami jó, ami hasznos, amit igazolt az idő. Ilyen Í a szovjet kultúra hagyományos külföldi, köztük csehszlovákiai vendégszereplése, minden esztendőben, ebben a nem akármilyen - forradalomra emlékeztető őszi hónapban, mely elé annak idején, ismerős történelmi helyzetben, politikai, társadalmi és magánemberi szándékot, elkötelezettséget egyaránt kifejezve kerül oda a jelző: barátsági. Hogy ezek a hónapok mit hoztak számunkra az elmúlt évtizedekben, azaz, mennyivel járultak hozzá a szovjet emberek valós életének és kultúrájának a megismeréséhez, mennyire szolgálták a két ország nemzetei és nemzetiségei közötti barátságot, pontosan felmérni vagy meghatározni aligha lehet. Hiszen egy folyamatnak „csupán" a részéről - igaz, jelentős részéről - van szó, másrészt számos nemzedék nőtt már fel azóta, különféle társadalmiközösségi hatások közepette, és azért azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a barátsági hónapok rendezvényei közül aránylag kevés jutott eddig vidékre, a kisebb városokba, falvakba, esetleg egy-egy tánc- vagy zenei együttes. De, úgy gondolom, fölösleges is a méricskélés ilyen területen, legfeljebb arra kell vigyázni, ne essen az ember a frázisok csapdájába, melyek nyomán annyiszor devalválódtak már a legiga- zabb szavak is. így most csak annyit a barátsági hónapok jelentőségéről, hozadékáról: bizonyára tízezrek emlékezetében élnek szovjet művészek, művészegyüttesek előadásai, a velük folytatott őszinte beszélgetések, melyek - élményen, ismereten túl - többet mondtak a szovjet emberről és valóságról, mint újságcikkek, tankönyvek garmadái. Ha valami, akkor elsősorban ezek a találkozások erősíthettek baráti szálakat is, lévén a művészet és a beszéd az emberi megismerő tevékenység eleven-közvetlen formái. Hogy mi szerepel majd az idei barátsági hónap műsorán? Annyi bizonyos, a hagyomány folytatódik. Azt pedig okkal várhatjuk, hogy már a nyolcvanas évek derekához képest is olyan új tartalmaknak lehetünk befogadói moziban, színházban, kiállításon, hangversenyteremben, melyeket a glasznosztynak és a peresztrojkának a szellemi-művészeti szférában is felszabadulást és megújulást eredményező ereje hozott felszínre, pontosabban, öntetett művészi formába, a múlt és a közelmúlt teljes valóságával szembenézni, azt feltárni, nyíltan, bátran, kritikusan akaró és tudó alkotókkal. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben nálunk is egyre szélesebb körben nő rohamosan a szovjet kultúra ázsiója. Merthogy a példa erejével is hat ma ez a kultúra, ez a művészet, hasonlóan legkiemelkedőbb korszakaihoz, amelyekben, ma már nyugodtan állíthatjuk, klasszikus művek egész sora született, gazdagítva az egyetemes emberi kultúrát. BODNÁR GYULA HŰIMÉ (Archívumi Mvételek)
