Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-28 / 43. szám

KERÉKTÖRÉS riai vezetés kap népétől választ a „hogyan tovább" létkérdésre, hanem az újságolva­só is tisztább képet alkothat magának a reá­lis helyzetről. KORSZAKOK Egy ország életében bő negyedszázad nagyon rövid idő, ALgéria esetében mégis korszakokra osztható. Ben Bella ideiére tehető az államépités bonyolult időszaka: 1962 júniusában kikiáltották az Algériai De­mokratikus és Népi Köztársaságot, amivel megkezdte tényleges működését a parla­ment; megalakult a kormány, népszavazá­son elfogadták az alkotmányt, az FLN I, kongresszusán jóváhagyták az ún. Algé­riai Chartát, amelyben többek között megfo­galmazták az „algériai szocializmus" elmé­leti alapjait is. Az Algériai Köztársaság ide­iglenes kormánya még 1961-ben alapító tagja lett az el nem kötelezettek mozgalmá­nak, a függetlenség kikiáltása után pedig az ENSZ-nek, majd 1963-ban alapító tagja az Afrikai Egységszervezetnek. Huari Bumedien katonai Forradalmi Ta­nácsa 1965 júniusában vette át a hatalmat azzal az indoklással, hogy Ben Bella dönté­sei nem bizonyultak eléggé hatékonyaknak, az önigazgatásra vonatkozó „demagóg­nak" mondott intézkedései pedig szétzilál­ták az ipart és a mezőgazdaságot. Az új vezetés felfüggesztette az alkotmányt és beszüntette a parlament tevékenységét. Ez az antidemokrattkusnak tűnő intézkedés mégsem váltott ki nyugtalanságot az or­szágban, mivel a népgazdaság meghatáro­zó ágazatainak fokozatos államosítása és a földreform követte. 1970-ben beindult a négyes gazdasági és szociális fejlesztési terv, a következő év végén jóváhagyták az ún. Agrárforradalom Chartáját, amely föld­höz juttatta a nincsteleneket, intézkedett a gazdálkodás kollektív formáinak beveze­téséről. 1976 júniusában az ország lakos­sága népszavazáson hagyta jóvá a Nemze­ti Chartát, s ezzel megerősítette a szocialis­ta típusú társadalom építését - az iszlám és nemzeti hagyományok tiszteletben tartása mellett. Rövidesen jóváhagyták az alkot­mányt, létrehozták az állami hatalmi szerve­ket, bevezették az egypártrendszert, meg­választották a parlamentet. 1978. december 10-én a köztársaság elnökévé választották Huari Bumedient, aki azonban 17 nappal később váratlanul meghalt. Sadli Bendzsedid szinte az ismeretlen­ségből került az ország élére. Az ezredes a nyugat-algériai Órán katonai parancsnoka volt, amikor másik két politikussal együtt az FLN, a harci szervezetből időközben élcsa­pattá alakult párt jelölte őt az elnöki tiszt­ségre. A katonai körzeten kívül alig ismerték őt, így megválasztását nagyon sokan csak kompromisszumos megoldásnak tekintet­rebben, világszerte ismert és megbecsült politikussá vált, „hivatásos" békéltetővé lé­pett elő a vég nélküli arabközi viszályokban, közvetített Irán és az arab államok között, elősegítette véres túszügyek megoldását. PROBLÉMÁK Hogyan lehetséges tehát, hogy egy ilyen elismert és kedvelt politikus rendszere egy- szercsak válságba jut, szembekerül egyes rétegekkel? Ennek több oka is van, ezek közül talán a legfontosabb, hogy nem igaz a kérdésben szereplő „egyszercsak". Algé­ria problémái fokozatosan halmozódtak, sajnos lényegesen gyorsabban, mint a megoldásukra tett lépések hatékonysága. Sadli Bendzsedidnek bő egy évre volt szük­sége ahhoz, hogy felismerje: nem megy olyan jól az országnak, ahogyan látszik. Határozott lépéseket tett a gazdaság, a tár­sadalom és a politika minden szférájának megtisztítására az amorális jelenségektől és előidézőitől. Az országban ugyanis jócs­kán elharapódzott a korrupció, a hivatali visszaélés, az ezzel járó jogtalan meggaz­dagodás. A tisztségekből történő eltávolítá­sok, sőt letartóztatások és felelősségrevo- nások során nem voltak tekintettel rendre és rangra, de múltra sem, ami tovább növel­te Sadli tekintélyét és népszerűségét. Még ezek a rendkívül határozott lépések sem voltak képesek megoldani az országos problémák gyökerét: a gazdaság egyre szembetűnőbb betegeskedését. Már a 80- as évek elején világos volt, hogy baj van. Csökkentek az olajárak, miközben Algéria exportbevételeinek 98 százaléka éppen az olajból és földgázból származott és szárma­zik. Tény, hogy a Bumedien-korszakban fokozódtak az ipar és a mezőgazdaság közti aránytalanságok, számos gigantikus, sót presztízsberuházásba kezdtek, s mind­F üggetlensége huszonhetedik évében Algériának szembe kellett néznie a ténnyel: valami nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Pedig a nyolc évig tartó nemzeti felszabadító háború után minden olyan jól indult: a francia gyarmatosítók távoztak, a nép majdhogynem egy ember­ként sorakozott fel a Nemzeti Felszabadítá- si Frot (FLN) mögé, megkezdődött a szocia­lista irányú országfejlesztés. A merész ipari és mezőgazdasági programok megvalósí­tásához lett pénz is: megkezdődött a szaha- rai homok alatt rejlő olaj- és földgázkincs kiaknázása. Bár az ország első elnökét, Ahmed Ben Bellát nemzetvédelmi miniszte­re, Huari Bumedien 1965. június 19-én eltávolította az államfői posztról, még ezt is békés eszközökkel tette. így alakulhatott ki a nemzetközi közvéleményben - Bumedien 14 évig, haláláig tartó elnökösködése és utódja, Sadli Bendzsedid kormányzásának évei alatt - az a benyomás, hogy Algériá­ban van az egyik legstabilabb rendszer, tekintsük bár Észak-Afrikát vagy az egész kontinenst, vagy éppen az arab államokat is. Ezért hatottak a meglepetés erejével a hónap elején kirobbant zavargások. Hova lett a stabilitás? Hol akadt el az egyenletes fejlődés? Mi okozta a lakosság bizonyos rétegeinek elégedetlenségét? Mit tesz, mit tehet a kormányzat a békesség helyreállításáért, a meghirdetett programok megvalósításáért? Mit is akarnak a tünte­tők? Kik tüntettek, romboltak Algír és más városok utcáin? Megannyi kérdés, s nem mindegyikre lehet ma még egyértelmű, ha­tározott választ adni. Talán a jövő hétre, egészen pontosan november 3-ára meghir­detett népszavazás után nemcsak az algé­ték, nem jósoltak neki nagy politikai jövőt. A nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendő Bumedien után hatalmát csak át­menetinek tartották. Egy-két év alatt kiderült, hogy a jósok nagyot tévedtek: a puritánként ismertté vált, galambösz politikust rövide­sen már csak keresztnevén emlegette az ország, ó lett „a" Sadli, vagy egyszerűen: a fehérhajú. Nemcsak Algériában szerzett magának tekintélyt, hanem az egész Magh­ezek következtében az ország eladósodott, túlságosan is igénybe vette a külföldi segít­séget. Vagyis a politikai függetlenség eléré­se után meghirdetett céltól, a gazdasági függetlenség megteremtésétől megint csak messze állt az ország. Tévedés ne essék, az új vezetés elismerte a gyors fejlődést és gyarapodást, de kénytelen volt számolni a túlfűtött iparosítási program, az eltúlzott centralizálás, a mezőgazdaság elhanyago­lása által előidézett számos buktatóval és aránytalansággal is. Mindezeket figyelembe véve az 1980-1984-re szóló ötéves terv egyik fő célkitűzése a gazdaság pénzügyi stabilizá­lása volt, továbbá az aránytalanságok kiiga­zítása. Visszafogták az iparosítást, a mező­gazdaság került az előtérbe, ami érthető, hiszen az élelmiszer-szükséglet felét az ország már akkor is importálta. Fokozott szerepet kapott a magánszektor, mégpedig éppen a mezőgazdaságban, továbbá a szolgáltatásokban, s fokozatosan vissza­kapott valamit régi rangjából a kézműves­ipar is. Munkával és gazdasági szigorral a jövő­ért - lett az újabb ötéves terv jelszava. A terv irányelveit elfogadó FLN-kongresz- szus ezt úgy értékelte, mint a realitások politikáját. A nép ezt a politikát egyszerűen sadlizmusnak nevezte és egyértelműen tá­mogatásáról biztosította azáltal, hogy ismét államfővé választotta Bendzsedidet. KIÚTKERESÉSEK Újra bizalmat kapott az elnök, felhatal­mazást arra, hogy folytassa a gazdaság egészségesebbé tételére meghirdetett programját. Csakhogy a várt eredmények elmaradtak. Az olajkonjunktúra már a múlté: 1985-ben még 12 milliárd dollár volt az ország bevétele az energiaexportból, az idén már csak 6 milliárd dollárra számíta­nak. Ugyanakkor a külföldi adósságok összegét 15-23 milliárdra becsülik. S mivel nem sikerült megszüntetni az olajkiviteltöl való függőséget - túl későn kezdtek azzal foglalkozni, hogyan kellene a leghatéko­nyabban befektetni az olajmilliárdokat -, a gazdaság egyre rosszabb helyzetbe ke­rült. A 23 milliós Algériának ma kétszer annyi lakosa van, mint függetlensége elnye­rése idején, vagyis a lakosság túlnyomó többsége 30 éven aluli. így aztán a költség- vetések kb. 40 százalékát kell kizárólag oktatási célra fordítani, mivel az oktatás- s ezt nem sok ország mondhatja el- teljesen ingyenes. Nagyon sokat költenek az egészségügyre és más szociális progra­mokra, főleg az élelmiszerárak dotálására, miközben az élelmiszerek 60 százaléka importból származik. Húsz évvel ezelőtt ez A kelet-algériai Hadzsarban szovjet segítséggel épült az évi 2 millió tonna kapacitású kohó (ÓSTK-felv.) Algír ◄------------------------------------------------------------­az arány 27 százalék volt. Mindez inkább magyarázható a mezőgazdaság elhanya­golásával, mint a lakosság számának roha­mos növekedésével (az évi növekedési ütem 3,2 százalék). Fokozza a problémákat az infláció, en­nek következtében a meqélhetési költséaek növekedése, s a munkanélküliség is. Évente 180 ezer új munkavállaló keres állást - mi­nél tovább, egyre reménytelenebbé. Külön­böző források szerint 17, sót 40 százalékos a munkanélküliség Algériában. A kormány­zat ezért tette lehetővé, hogy - új munkahe­lyek megteremtésének reményében - a kül­földi és a magántőke is belépjen az iparba. Közben továbbra is ellenőrzése alatt tartja a gazdasági fejlődés fő irányait, de az állami szektorban is az önállóság és gazdaságos­ság lett a fő követelmény, a piac ösztönző szerepének kiaknázása. Sadli Bendzsedid egyik év eleji beszédé­ben úgy vélte, az ország gazdaságában sok mindent másképpen, vagy egyenesen for­dítva tettek, mint kellett volna. A lovak elé fogták a kocsit - fogalmazta meg tömören mondanivalóját, s ígéretet tett az áldatlan állapot megváltoztatására. Történtek is lé­pések ebbe az irányba, de eredhnény csak hosszabb távon várható. Viszont' a nép - pontosabban a lakosság zömét alkotó fiatalok - türelme szemmel láthatóan elfo­gyott. A hónap elején kirobbant diákzavar­gások Algéria felé fordították a világ figyel­mét. Az államfőnek ezúttal is sikerült meg­nyugtatnia a kedélyeket televíziós beszédé­vel, amelyben bejelentette, gyökeres, akár az állam alkotmányos és intézményi alap­jaira kiterjedő politikai reformok bevezeté­sére is kész a kormány. Ugyanakkor meg­erősítette, a megmozdulások ellenére foly­tatni kívánják a gazdasági szigor politikáját. A televíziós beszéd után több városban az Sadli Bendzsedid elnököt éltető spontán tüntetések voltak, majd két nappal később, október 12-én a fővárosban feloldották a rendkívüli állapo­tot is. Pozitív végkifejletről mégis korai lenne beszélni. A jövő héten a reformtervezetről tartandó népszavazáson talán majd eldől, képes-e a nép napirendre térni az áldozato­kat is követelő rendcsinálás felett, s valójá­ban mekkora erőt képviselnek a tüntetések idején nyíltan színre lépett iszlám integris- ták. Ha a vezetés ismét bizalmat kap, be kell majd bizonyítania, hogy képes a kocsi elé fogni a lovakat, kijavítani a mostani keréktörést, és mielőbb kivezetni az ország szekerét a kátyúból. GÖRFÖL ZSUZSA Algéria

Next

/
Oldalképek
Tartalom