Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-21 / 42. szám

A „leningrádi ügy“: koholt perek soroza­ta a negyvenes évek végén - az ötvenes évek elején számos kiváló leningrádi párt-, tanácsi és gazdasági funkcionárius el­len. Ezen akció következtében elítéltek és fizikailag megsemmisítettek sok olyan veze­tőt, aki közvetlenül a nagy honvédő háború előtt és ennek éveiben került irányító tiszt­ségbe. A szerteágazó „leningrádi ügy" kezdetéül az a névtelen levél szolgált, amely az SZK(b)P 1948. december 25-én tartott 10. területi és 8. városi egyesített értekezlete után érkezett az SZK(b)P KB-hoz. Ez a levél azt közölte, hogy A. J. Tyihonov, az értekezlet szavazatszámláló bizottságának elnöke, a le­ningrádi városi pártbizottság nehézipari osz­tályának vezetője meghamisította a szavazás eredményeit, becsapta az értekezlet küldöt­teit és a párt központi bizottságát, amikor azt közölte, hogy P. Sz. Popkovot, a területi és a városi bizottság első titkárát, G. F. Badaje- vet, a területi bizottság másodtitkárát és J. F. Kapusztyint, a városi bizottság másodtit­kárát egyhangúlag választották meg. A levél írója azt állította, hogy ő maga és a szavazat- számláló bizottság más tagjai sok áthúzott szavazólapot láttak. (Valóban voltak ilyen szavazólapok, de csak kevés: Popkov ellen 4, Badajev ellen 2, Kapusztyin ellen 15, P. G. Lazutyin, a leningrádi városi tanács végrehaj­tó bizottságának elnöke ellen 2 küldött szava­zott.) Azok az okok, amelyek Tyihonovot a valódi eredmények elferdítésére, vagyis a párt szervezeti szabályzatának durva meg­sértésére ösztönözték, ismeretlenek. 1949 február elején Tyihonovot Moszkvá­ba hívatták, G. M. Malenkovhoz, az SZK(b)P KB titkárához. Azután február 15-én P. Sz. Popkovot meghívták a politikai bizott­ság ülésére. Ugyanezen a napon öt, valamint A. A. Kuznyecovot, az SZK(b)P KB titkárát és M. I. Rogyionovot, az OSZSZSZK Miniszter- tanácsának elnökét leváltották tisztségéből. 1949. március 5-én az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága határozatot hozott arról, hogy N. A. Voznyeszenszkijt felmentik a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnökhelyettesének és a Szovjetunió Állami Tervbizottsága elnöké­nek tisztségéből és valamennyi más vezető állásából. Néhány nappal később Sztálin alá­írta azt a határozatot, amelynek alapján Voz­nyeszenszkijt eltávolítják a politikai bizottság­ból, azután pedig az SZK(b)P KB tagjai közül is kizárják. Életrajzi adatok: Nyikolaj Alekszejevics Voznyeszenszkij 1903-ban születeti a tulai kormányzóságban. Kistisztviselő apja halála után asztalosinas, nyomdai munkás volt, s ugyanebben az időszakban kezdte teljesíte­ni a bolsevikok első megbízásait. 1919-ben felvették az ÓK(b)P tagjai közé. 1928-tól kezdve Voznyeszenszkij a vörös egyetem közgazdasági főiskolájának hallga­tója, azután pedig tanára. Ezekben az évek­ben kezdődött tudományos tevékenysége is. A szocialista tervezésről, a munkaszervezés­ről, a gazdasági önelszámolásról és a szocia­lizmus más, döntő fontosságú gazdasági problémáiról szóló elméleti cikkei gyakran megjelentek a sajtóban. 1935-1937 között Voznyeszenszkij a leningrádi városi tervbi­zottság elnökhelyetteseként dolgozott. 1937-ben Voznyeszenszkij a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhelyettese, 1938 elején a tervbizottság elnöke lett. Több mint tizenegy évig dolgozott ebben a tisztség­ben. 1939-ben Nyikolaj Voznyeszenszkijt a Szovjetunió Népbiztosai Tanácsának elnök- helyettesévé, 1941-ben pedig első elnökhe­lyettesévé nevezték ki. 1939-től az SZK(b)P Központi Bizottságának tagja volt, 1941-ben az SZK(b)P KB Politikai Bizottságának pót­tagja, 1947-ben pedig tagja lett. A nagy honvédő háború éveiben Voznye­szenszkij tagja volt az Állami Honvédelmi Bizottságnak. Az ő vezetésével dolgozták ki a katonai gazdasági terveket, ő irányította a keletre evakuált népbiztosságok - a repülő- gépgyártási, harckocsiipari, fegyvergyártási, vaskohászati, lőszergyártási népbiztosság - munkáját, 1943-tól pedig tagja volt a német fasiszta megszállás alól felszabadított körze­tekben a népgazdaság helyreállítását irányító bizottságnak. A háború utáni időszakban a népgazdaság helyreállítása és fejlesztése ötéves tervének, valamint a 15-20 évre szóló, általános távlati tervnek az előkészítését irá­nyította. 1943-ban Nyikolaj Voznyeszenszkijt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája ren­des tagjává választották. Utolsó és legfonto­sabb munkáját, A kommunizmus politikai gaz­daságtanát már akkor fejezte be, amikor le­tartóztatását várta. 1949. február 21-én a leningrádi területi és városi pártbizottság vezetője egyesített ülést, február 22-én pedig egyesített plénumot tar­tott. Mindkettőn jelen volt G. M. Malenkov és V. M. Andrianov, az SZK(b)P KB szervező irodájának tagja. Malenkov ismertette Kuz- nyecov, Rogyionov és Popkov pártellenes tevékenységét. Azt rótták fel nekik, hogy 1949 januárjában Leningrádban önhatalmúan or­szágos nagykereskedelmi vásárt rendeztek, amely állítólag az állami árualapok elkótyave­tyéléséhez vezetett, és anyagi kárt okozott az államnak. E vád mesterkélt jellege nyilvánva­ló volt, mindazonáltal alapul használták fel a lenigrádi pártszervezet vezetőségének poli­tikai diszkreditálására. A következő bűnökkel vádolták őket: sze­paratizmussal, azzal, hogy szembehelyez­kedtek az SZK(b)P KB-val, a leningrádi párt- szervezetet saját támaszukká akarták változ­tatni a KB elleni harchoz, meg akarták alakíta­ni az OSZSZSZK Kommunista Pártját. Malen­kov szavai szerint a leningrádi pártszervezet vezetősége tudott az értekezleten történt sza­vazás eredményeinek meghamisításáról, és szándékosan nem közölte ezt az SZK(b)P KB-val. A plénum Malenkov után felszólaló részt­vevői számos súlyos hiányosságot állapítot­tak meg a területi és városi pártbizottság munkájában: megsértették a vezetés kollekti­vitásának elvét, szükségtelenül állandóan üléseztek, bürokratikus munkamódszereket alkalmaztak, elbizakodottan és szerénytele­nül viselkedtek. Meg kell mondani, hogy a fel­szólalások általános kritikus hangneme éle­sen különbözött az előző értekezlet légköré­től. A kritika mindazonáltal nem adott okot arra, hogy egyeseket pártellenes elhajlással és szeparatizmussal vádoljanak. A plénum támogatta a Központi Bizottság­nak azt a döntését, amely szerint Popkovot le kell váltani tisztségeiből, és megrovásban részesítette. Életrajzi adatok: Pjotr Szergejevics Popkov 1903-ban a vlagyimiri kormányzóságban, munkáscsaládban született. 1925-ben belé­pett a kommunista pártba. Gazdasági, Kom- szomol- és pártmunkát végzett. 1928-tól Le­ningrádban dolgozott. 1937 novemberében Popkov a Lenin-kerü- leti tanács végrehajtó bizottságának elnöke, 1938 júliusában a leningrádi városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese lett, 1939-1946 között pedig a testület elnöke volt. 1941. július 1-jétöl kezdve Pjotr Popkov a le­ningrádi honvédelmi bizottság tagja. A háború éveiben jelentékeny szerepe volt a város védelmének megszervezésében. Popkov különleges szerepet játszott a la­kosság és az ipar evakuálásában, az üzemek katonai célra történt átalakításában, a védel­mi berendezések építésében, az ,,élet útjá­nak" a Ladoga-tó jegén való megépítésében, a város élelmiszerellátásában. Ő irányította a járványellenes rendkívüli bizottság munká­ját, amely biztosította a város egészségügyi és járványügyi rendjét. 1946-ban felváltotta Kuznyecovot az SZK(b)P leningrádi területi és városi bizottsá­ga első titkárának tisztségében. Popkov ugyanakkor a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének tagja lett. Néhány más, felelős beosztású funkcioná­riust is leváltottak, szigorú büntetésben része­sítettek, Tyihonovot pedig kizárták a pártból. Az SZK(b)P leningrádi területi és városi bizottságának első titkárává a plénum V. M. Andrianovot választotta, akinek jelölését Ma­lenkov javasolta. Az új titkár legfőbb feladatát abban látta, hogy a leningrádi pártszervezetet megtisztítja a „pártellenes elemektől". V. Ku- tuzov leningrádi történész okmányok és tanú- bizonyságok alapján azt írja, hogy 1949 júniu­sában Andrianov kérésére egy csoport funk­cionárius érkezett Leningrádba, és ezeket nevezték ki a város párt- és tanácsi apparátu­sának valamennyi kulcsállásába. A párt-, tanácsi, Komszomol- és szakszer­vezeti funkcionáriusok többségét felmentették beosztásukból és kizárták a pártból. Teljesén megújították a területi és városi pártbizottság­nak, a területi és városi tanácsok végrehajtó bizottságainak, a Komszomol területi és váro­si bizottságának, a területi szakszervezeti tanácsnak az apparátusát, leváltották a járás, a vállalatok, hivatalok, főiskolák vezetőit. 1949-1951 -ben Leningrádban összesen több mint kétezer vezető funkcionáriust váltottak le. A kommunisták százait zárták ki a pártból azért, mert „kapcsolatban álltak Kuznyecov- val, Popkowal, Lazutyinnal, Kapusztyinnal", azért, mert nem írtak leleplező bejelentést ezeknek az ellenséges tevékenységéről. Az úgynevezett „leningrádi ügynek" ez azonban csupán csak az egyik oldala volt. Szervezői számára nem volt elég az, hogy szétzúzzák a leningrádi pártszervezetet és politikailag diszkreditálják a vezetőit. Ezzel párhuzamosan politikai megsemmisítésüknek és a velük való fizikai leszámolásnak az előkészítése is megkezdődött. Mint R. A. Rugyenko, a Szovjetunió akkori főügyésze a leningrádi pártaktíva 1954. má­jus 6-i gyűlésén közölte, Sztálin jóváhagyásá­val Berija, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese foglalkozott a „leningrádi üggyel". Az akció közvetlen végrehajtását Abakumov vállalta, aki abban az időben ál­lambiztonsági miniszter volt. A koholt ügy első áldozata Kapusztyin, az SZK(b)P leningrádi városi bizottságának má­sodtitkára lett. 1949. július 23-án Abakumov parancsára, ügyészi jóváhagyás nélkül letar­tóztatták. Kapusztyint az angol hírszerzés javára végzett kémkedéssel vádolták. A ki­hallgatást maga Abakumov vezette. 1949 augusztusában Kuznyecov és Pop­kov, azután pedig Voznyeszenszkij, Rogyio­nov, Lazutyin és más volt vezető leningrádi funkcionáriusok letartóztatása következett. A letartóztatottakat hazaárulással és azzal vádolták, „a pártban kártevő aknamunkát" végeztek azzal a szándékkal, hogy a lenin­grádi pártszervezetet saját támaszukká vál­toztassák az SZK(b)P KB elleni harchoz, aknamunkát végeztek az állami szervekben, nem teljesítették az állami terveket stb. A vizsgálat során a letartóztatottakat olyan „bűncselekmények beismerésére" kénysze­rítették, amelyeket sohasem követtek el. 1950 szeptemberében a Szovjetunió Leg­felsőbb Bíróságának katonai kollégiuma hely­színi tárgyalást tartott Leningrádban. A sajtó nem közölt híreket erről a perről, a városi pártaktíva képviselői azonban jelen voltak. A bírósági tárgyalás során Voznyeszenszkij az utolsó szó jogán ezt mondta: „Nem vagyok bűnös azokban a bűncselekményekben, amelyekkel vádolnak. Kérem, közöljék ezt Sztálinnal". Még határozottabban nyilatkozott Kuznyecov: „Én bolsevik voltam és az mara­dok, bármilyen ítéletet hozzanak is ellenem. A történelem igazol majd bennünket..." Életrajzi adatok: Alekszej Alekszandrovics Kuznyecov 1905-ben, Borovicsi városban, munkáscsaládban született. 1922-ben mun­kás lett egy fűrésztelepen. 1924 óta vezető Komszomol-munkát végzett Borovicsiban, Lugában, Leningrádban. 1925-ben lett párttag. 1930 és 1946 között Kuznyecov élete Le­ni ngrádhoz fűződött. 1932-ben az SZK(b)P leningrádi városi bizottságának instruktora, 1936-ban a párt Szmolnij-, azután pedig Dzserzsinszkij-keruleti bizottságának titkára volt. 1937-ben a leningrádi területi, 1938-1945 között pedig a városi pártbizott­ságnak is a másodtitkára volt, 1939-től az SZK(b)P KB tagja. A nagy honvédő háború éveiben Alekszej Kuznyecov a város hősi védelmé, ,ek és a né­met megszállók Leningrád környékén történt szétzúzásának egyik vezetője és szervezője volt. 1945-1946-ban Kuznyecov a leningrádi pártszervezetet vezette. 1946 márciusában Kuznyecov az SZK(b)P KB titkára, szervező irodájának tagja lett, a párt KB káderosztályá­nak vezetőjévé nevezték ki. A vizsgálat anyagainak alapos tanulmá­nyozása nélkül a bíróság halálbüntetésre ítélt hat vádlottat: Voznyeszenszkijt, Kuznyecovot, Popkovot, Rogyionovot, Kapusztyint és Lazu- tyint. A többi vádlottat különböző időtartamú börtönbüntetésre ítélték. A „leningrádi ügy" azonban ezzel még nem ért véget. 1950-1952 között a Szovjet­unió Legfelsőbb Bíróságának katonai kollé­giuma és az állambiztonsági minisztérium mellett különleges tanácskozó testület több mint 200 leningrádi párt- és tanácsi funkcio­náriust ítélt golyó általi halálra és hosszú időtartamú börtönbüntetésre, közeli és távoli rokonaikkal együtt. Halálbüntetésre ítélték G. F. Badajevet, az SZK(b)P leningrádi terü­leti bizottságának másodtitkárát, I. Sz. Harito- novot, a leningrádi területi tanács végrehajtó bizottságának elnökét, P. I. Levint, a leningrá­di városi pártbizottság titkárát. N. A. Voznye- szenszkaját, az SZK(b)P Kujbisev-kerületi bizottságának első titkárát (N. A. Voznye­szenszkij nővérét), P. N. Kubatkint, az állam­biztonsági minisztérium leningrádi területi megbízottját és másokat. A leningrádi csekis- ták egész vezetőségét, a leningrádi katonai körzet, a leningrádi rendőrség egész pa­rancsnoki és politikai állományát leváltották. A „leningrádi ügyet" politikai láncszemnek lehet tekinteni az arra irányuló intézkedések láncában, hogy megszilárdítsák Sztálinnak a harmincas években kialakult személyi kultu­szát. A leningrádi pártszervezet nem véletle­nül lett a negyvenes évek végén-ötvenes évek elején végrehajtott megtorló intézkedé­sek fő célpontja. A „Leningrád", a „leningrá- diak" szavak a bátorság és az állhatatottság, a haza és a szocializmus iránti hűség jelképé­vé váltak minden szovjet ember számára. A leningrádi pártszervezetre'mért csapás cél­ja az volt, hogy elfojtsák a népnek a háború éveiben kifejlődött önbecsülését, amely összeegyeztethetetlen volt a személyi kultusz ideológiájával. A megtorló intézkedések nem­csak a „leningrádi ügyben" vádolt személyek ellen irányultak, hanem arra is, hogy megfé­lemlítsék a pártban azokat az erőket, amelyek síkraszállhattak volna a párt- és államirányí­tás lenini elveinek helyreállításáért. Sztálin halála és Berija 1953-ban történt leleplezése után az SZKP KB felülvizsgálta a „leningrádi ügyet". 1954. április 30-án a Szovjetunió Lefelsóbb Bírósága rehabilitálta az ügy valamennyi vádlottját, sokukat haláluk' után. Az SZKP KB melletti Pártellenórzési Bizottság pedig visszavette a pártba N. A. Voznyeszenszkijt, A. A. Kuznyecovot és J. F. Kapusztyint, és igazolta párttagságu­kat. N. ZIMARINA /t „LENINOm/ ÚJ szú 15 1988.X. 21. Több mint egy éve van érvényben a Szovjetunióban a magánmunkáról szóló törvény, de mindmáig nem csitultak el a viták a magán- és szö­vetkezeti munka gazdasági haté­konyságáról és célszerűségéről. Er­re vall az a felmérés is, amelyet a Komszomol KB kezdeményezésé­re végeztek. Sajnálatos, de a várakozásokkal ellentétben az eltelt év alatt valame­lyest csökkent a lakosság szemében a nem állami szektor tekintélye. Egy évvel ezelőtt még a megkérdezettek 67 százaléka az új munkaformák híve volt, az idei adatok szerint gya­korlatukat azonban már csak 58 százalék helyeselte és kétszeresére - 14 százalékra - növekedett a hely­telenítek száma. Mi okozta a csaló­dást? Ma olyan paradoxnak tűnő hely­zet alakult ki, hogy a szövetkezők figyelmen kívül hagyják a lakosság igényeit. A maszek és a kisszövet­kezeti szolgáltatások elsősorban a közétkeztetésre, a magántaxikra* szabóságokra korlátozódnak, mi­közben a lakosság szerint elsősor­ban lakásfelújításra, lakáscsere­szervezésre, gépkocsi-, rádió- és tv- javításra, magánorvosi praxisra len­ne szükség. Van azonban más ok is. A tavalyi felmérések szerint a magán- és kisszövetkezeti tevékenységet első­sorban olyan 25-30 év közötti fiata­lok választották, akik anyagilag ne­héz helyzetben voltak és a családon belül az egy főre jutó kereset nem érte el a 80 rubelt. A megkérdezet­tek 48 százalékánál az anyagi hely­zet javítása a fő cél, s csupán egy- harmaduk látja ebben a formában alkotó erőinek kibontakozási lehető­ségét. A kialakuló maszek és kisszövet­kezeti formában nyilvánvalóan nem hosszú életűek azok, akik a minősé­get nem garantálva, az áru- és szol­gáltatáshiányt kihasználva akarnak megtollasodni. A konkurencia ki fog­ja őket szorítani a piacról. A mindent ma megszerezni szemléletet nagy­részt az is magyarázza, hogy bi­zonytalanság van ennek az ágazat­nak a jövőjét illetően. A megkérde­zett kisszövetkezetieknek csupán 48 százaléka mondta azt, hogy aka­dálytalanul megkapta a működési engedélyt és munkához láthatott. Gyakran nehéz beszerezni az anya­got, helyiséget és közlekedési esz­közt bérelni. S ami szintén nem elhanyagolható: a megkérdezettek 22 százaléka jelezte, hogy gyakran érzik munkatársaik, szomszédaik és a helyi szervek rosszindulatát. A magán- és a kisszövetkezeti szférában dolgozók és klienseik el­térően ítélik meg az elsők keresetét. A fogyasztók 18 százaléka helyte­leníti a saját munkával szerzett ma­gasabb keresetet. A felmérés tanúsítja, hogy a la­kosság elégedetlen a maszek cikkek magas árával, 54 százalékuk szigo­rú árkorlátozást és ellenőrzést kö­vetel. A sok rendezetlen kérdés oda vezetett, hogy egy év alatt kétszere- rése, 18 százalékra nőtt azoknak a száma, akik csak nyereségszerzé­si lehetőséget látnak a magán- és a kisszövetkezeti munkában. Ebben kétségtelenül szerepe van a tömeg­tudatban kialakult nézeteknek a „túlzott meggazdagodásról", az évtizedek alatt meggyökeresedett egyenlösdinek, amely szerint a szo­cializmussal nem egyeztethetők össze a magas személyi jöve­delmek. A vizsgálódások szerint a magán- és szövetkezeti keresetek az orszá­gos átlagkeresetnél 80-99 száza­lékkal magasabbak, 300 rubel körül mozognak. A maszekok szerint a minimális kereset legalább 180 rubel kell, hogy legyen. A kétszeres keresethez még 6 órás munka szük­séges, vagyis gyakorlatilag második műszakot is kell teljesíteni. (APN) MASZEKOK ÉS SZÁZALÉKOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom