Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-21 / 42. szám

lenül jelezve, hogy ebédelni tne. Azonnal, mondta a pincér, /ágtatott mellette, ly tetszett néhány pillanattal ké- mintha valóban azért'szedné szomszéd asztalt, hogy gyor- in szolgálhassa ki az újonnan ett vendéget, a közvetlenség , amellyel a törzsvendégeket a kitüntetni, minden kétséget >an azt jelentette, hogy bár ren- a dolga, jön, csak egy pillanat- n szó, ezt meg kell érteni, érti megértette és várt. úton továbbra is végtelen ko- . A vezetők arca csak egy atra villant fel. A jobb zsebéből 1 egy doboz amerikai cigaret- miután rágyújtott, a rendszámát kezdte figyelni. Régi módvolt, hogy önmagával pókere- lót tett az emlékezőtehetségéEzért is nem vette észre a sötét szemüveg mögött lobogó apró fekete lángocskákat. Valami irodista - dönöttte el magában a konyha felé tartva, és lassan megérett benne az elhatározás.

Megfoghatatlan súly nehezedett a vállaira, a szívére, lenyomta körülötte a levegőt, elnyomta a hangokat és az gyerekzsivajt. Otrombának érezte a kezén hivalkodó aranyórát és nevetségesnek a hátsóudvari szemetesládák mellett parkoló nyugati kocsiját. Mindez zavarta, és tudta, bár nem szokott ilyesmit tenni, most ki fog tolni a négyessel. Talán ha a vendéglő teljhatalmú és éber főnöke nem valahol távol építgeti a kapcsolatait, hanem, mint általában, követi az eseményeket, eszébe sem jut ez, ám így, az elfogyasztott féldecik hatására, azt is megengedkony, mozgékony ujjaival lassan, ráérősen fejtette le a finom celofánt.- Van panaszkönyvük? - kérdezte nyugodtan és kimérten, miközben határozottan a pincér orra elé emelte a dobozt.

Az meghökkent egy pillanatra a paradox viselkedés láttán. Nem tudta magának megmagyarázni a dolgot. Ha valaki a panaszkönyvet kéri, nem szokott cigarettával ked- * veskedni, és fordítva. Kellemetlenül érezte magát. Talán mégiscsak messzire ment. Tudta, mi jár azzal, ha a főnöke beírást talál a könyvben. Talán mégsem érte meg ez az egész a „tréfát"? Készséggel nyúlt a cigaretta után és megköszönte. Most először zavarta, hogy nem lát a szemüveg fnögé.- Van valahol, azt hiszem, éppen a főnöknél van, elzárva - felelte,

liután túl volt a ketteseken és másokon, közömbös arccal a sorozatot vagy a pókert, ízt és a gyújtót visszahelyezte ébe.

lehet az a pofa a négyesnél? ezte a pincér kolleganőjétől, n ismerős nekem. - Az vállat négyes nem az ő asztala, ette az étlapot és kivitte a né- sk.

e haragudjon, de nagy ilyen- ajtás - mondta meggyőződés de vigyázva, hogy a mondat ön mentegetőzésnek, elvégre tthon. Közben alaposan meg- magának az évszakhoz ké- I melegen és elegánsan öltö- rfit, akit sötét, drága öltönyé- cipőjében meglehetősen ide- és titokzatosan hatott ebben dűlőkhöz és átutazókhoz szo- rnyezetben. Nem szerette az ilakokat. Ilyenkor a jólöltözött- inti irigység, a kiismerhetet- utálatott váltott ki benne.

hette magának, hogy ne adjon le egy rendelést.- Miután letelt a húsz perc, az egyik pincérnöt kiküldte az idegenhez, közölje vele, nincs borjúszelet. A konyhaajtóból leselkedve, elégedetlenül •kellett megállapítania, hogy a férfi továbbra is megőrizte a nyugalmát.- Májat rendelt - közölte a visszatérő pincémé -, de én többet nem megyek hozzá - jelentette ki ellentmondást nem túróén.

Újabb percek teltek el, ezalatt az idegen újra elővette a jobb zsebében lapuló cigarettás dobozt, majd miután rágyújtott, visszatette.

Talán négy óra lehetett, mikor a pincér kiment hozzá, és közölte, hogy sajnos, a szakácsnak lejárt a munkaideje, nem szolgálhat étellel.

A férfi alaposan megnézte magának a pincér cigarettahamutól foltos ingujját, aztán a bal zsebébe nyúlt és kivett egy pakli cigarettát. Vémiközben érezte, hangjával területeket adott fel.- és ó, persze, ma már nem jön vissza. Igaz? - kérdezte az idegen, rá sem nézve, de olyan hangsúllyal, amely egyértelműen jelezte, lemond a megtorlásról.- Valóban - lélegzett fel, és egy kicsit meg is nyugodott. A férfi hangjában nem érzett haragot.

Az idegen elővette a gyújtóját és tüzet adott neki. Most már nem lehet baj - gondolta és készségesen a tűz felé hajolt, ám amikor felegyenesedett, újra feltámadt benne a dac és elöntötte a gyűlölet. Hát mégiscsak fölényben van! Mégiscsak legyöze- tett valamiképpen! Újra nem bánta, hogy nem szolgálta ki, csupán azt sajnálta, hogy nincs rajta is szemüveg, amely eltakarná a szemében lángoló gyűlöletet. Mélyet szívott a cigarettából és keserű elégedetlenség töltötte el. önmagát is utálta már, és a helyzetet, amelyben ilyenképpen játszott szerepet. Ezt a megszégyenítő, megalázó helyzetet. Legszívesebben megverte volna a férfit, de egyszerűen nem volt bátorsága hozzá. Keserű, fagyos mosollyal állt az asztal mellett, félig meghajolva és szinte alázatosan szívta az idegen cigarettáját.

Hirtelen feleszmélt és kiegyenesedett. Ezt azért nem!- Esetleg valami italt? - kérdezte, hogy valamiképpen megindokolja várakozását.- Köszönöm, nem kérek - mondta a férfi kimondhatatlan keménységgel és magabiztossággal a hangjában. - Már mennem kell - állt fel.

A pincérre nézett, s bár tekintete a sötét üveg miatt nem találkozhatott a sunyi, dacos pillantással, pillanatnyi kapcsolat alakult ki közöttük, melytől a pincér megremegett. Az asztalon maradt cigarettás dobozt visszatette a bal zsebébe és elindult a felüljáró felé.

Az állomásra megy - gondolta magában megvetően a pincér, és hátrament az udvarba, hogy nyugodtan t elszívhassa a cigarettát, melynek kellemes aromája volt. A négyszögletes terület árnyékos részében parkoló autójának dőlt és mélyeket, jóízűeket szippantott.

Fejbólintással üdvözölte a takarítónőt, aki a szemétládák körül zöngő legyek felhője mögött jelent meg. Végre itt a váltás, vége a napnak. De miért kell ehhez vigyorognia? Bár miért ne? Mintha lebegne... mi több, elindult a levegőben és egy határtalan mezőt talált maga előtt, melyen illatos virágok között csodálatos meztelen nők futkároznak...

Mikor magához tért, az öltöző fala mellett feküdt az egyik lócán, és rettenetes ürességet érzett magában. Első gondolata az volt, hogy a cigaretta váltotta ki a szédülést. Talán büntetés! - gondolta rémülten, miközben a falánk, követelőzőüresség mintha mindent magába akart volna szippantani, pattanásig feszítette ezáltal a belsejét. Légin • kább a világosság zavarta. Az a józan, metsző hideg tisztánlátás, amellyel önmagát szemlélte az ócska világ silány kis öltözőjében.

jzdulatlan volt a levegő. Eltelt néhány másodperc, míg a terembe lépve megszok- lomályt.

lesz a szobád - mondta a férfi, miután k irataimat, s az ő gondjaira bíztak. Még öt t ott az enyémen kívül. Leraktam a dolgai- tán kiléptem a folyosóra. Körülnézek, hátha merős.

honnan vagy? - kérdeztem a mosdóban ctól. létről.

gis, pontosabban? lek az neked?

szoktam ilyen mogorva hanghoz, bár mahasználtam néha, többnyire családom tagzemben. Idegentől ilyet hallani - enyhén rossz, kivált, ha idegennel kénytelen egy élni az ember.

a folyosón voltam, elhatárolva magam tői, mindenkitől. így biztosabb. Kívülállóként szemügyre környezetemet, aztán válasz- á tartozzak.

3 lépcső vezetett föl. Erre se járhatnak gondoltam, aztán elindultam. Fölöttem már tető. A padláson szinte rám zuhant a fülledt Egy létra állta utamat, amely a tetőnyílás- iződött. Felfrissülést varva dugtam ki a férésén. Helyette millió tűszúrást éreztem sugaraktól.

löbbentett a kép. Erre nem számítottam. everő test. Szemmel láthatólag kínlódott ínyi. A tűző nap mintha mindannyiukat zte volna a kiugró lapos pléhtetöre. tudom, meddig bámultam őket, latolgatva, e, vagy inkább másszak vissza, amikor megrántotta a Iában, hogy majdnem lemit keresel itt? - förmedt rám a mosdóban ért fiú. - No, tűnés innen. i ember értelmes, ennyiből is rájön, hogy

a tető tiltott hely. Minden tiltott hely különben azért tiltott, hogy legyenek, akikre a tiltás nem vonatkozik. Megértettem, számomra marad a folyosó, ha ismerősökre akarok szert tenni.- Jól odamondtái neki - veregették meg a válla- mat egy alkalommal.- Jó a humorod, hallod! - szólt át egy másik. - Majd néha szórakoztathatsz bennünket legalább.

Igazán nem értem, mi tetszett nekik. A rettegett gondnok állított meg egy alkalommal, mert összemászkáltam a frissen felmosott folyosót. Már nem emlékszem pontosan, mit válaszoltam neki, de az ajtóban, a cirkuszra várakozó fiúknak igen tetszett. Ezt a gondnok természetesen nem bocsátotta

meg, de legalább most már tartoztam valahová. így kerültem a tetőre napozni.

Tízen kínlódtunk a napon. Mindenkinek megvolt a helye. A feljárat mellett fekvő fiú figyelmeztetett, hogy az eresz emllé ne menjek. Először arra gondoltam, félt, nehogy leesek. Még hálás is voltam neki magamban. Azonban hamar rájöttem, itt senki sem ügyel különösebben a másikra. Ha leesik, az ő baja. Tavaly le is zuhant egy fiú, azóta tilos ide feljönni. Helye az eresz mellett volt, azóta különös figyelmet élvez tulajdonosa. Nem mintha ez a hely jobb lenne a többinél, sőt veszélyes, mert a tető legszélén van. De innen zuhant le egy ember, ez teszi különlegessé. E hely birtokosa dönti el, ki jöhet fel, meddig tart a mapfürdő, s ki megy le vízért.

Sokan szemmel láthatólag nem nagyon bírták a napot, viszont tűrtek, mert a napozást elegáns dolognak tartják, a barna bőr előre jelzi a többinek, hová tartozik tulajdonosa.

Zúgott a fejem a hőségtől. Ha lehunytam a szemem, sok lángoló nap forgott előttem. Felugrok, gondoltam, de csupán tápászkodtam felfelé, minden erőmet kiszívta a nap. Ha valaki észrevesz, csodálkozva pillant majd rám: csak nem bolondulICSAY KÁROLY

tam meg, vagy megártott a nap, hisz még nem telt le a kötelező két óra.

Ahogy fölálltam és egy kicsit magamhoz tértem a tető fölött ellengő szellőtől, rögtön megbántam elhatározásomat. Kiutasíthatnak maguk közül, és amúgy is szinte semmi színem még. Rám szege- ződő pillantások kereszttüzében álltam. Valami indokot gyorsan. Csak eszembe jutna valami!-Te mit ugrálsz? - hangzott az eresz mellől.- Futballozzunk!- Marhaság. Itt? - támaszkodott fél karjára az eresz melletti.- Itt hát! - bátorodtam meg, látva érdeklődését. „Gondolkozik, már nem küld le!“- Hát jó. Fuss labdáért!

Őrült ötlet. A tetőn futballozni, de legalább sikerült megmenekülnöm. Pár perc alatt hoztam a labdát. Már nem volt visszaút. Futballoznia kell, aki maradni akar.

Kijelöltük a kapukat. Egyik a tetőfeljárónál, ezt hátulról takarta a padlás. A másik a kiugró lapos tető végében, ahol a villámhárító húzódott.- Ide a legjobb kapus kell, hogy ne mászkáljunk annyit a labdáért - rendelkezett az eresz melletti' hely birtokosa.

Óvatosan kezdődött a játék Nem lehetett nagyot rúgni, hisz pár négyzetméter volt az egész tető. Az ügyesség dönt majd. Gól nincs. A veszély érzete azonban benne remegett minden lábban. Kiszállni már késő volt.

Ide-oda pattogott a labda. Lassan felengedett a merevség, a foltos labda egyenként vonta bűvkörébe a játékosokat. Megszerezni, belerúgni, elfogni! Semmi más nem érdekes, csak birtokolni a labdát néhány másodpercig, hadd lássák ügyességed, hogy lősz kapura.- Figyelj, add át, rúgj!

A kapus ugrik, elkapja.- Vigyázz! A villámhárító!

A fiú már kezében tartotta a labdát. Kivédte a lövést, amelynek ereje azonban hátradobta öt, lába elakadt a mögötte húzódó erős drótban. Megingott.

Mereven nézte mindenki a helyet, ahol egy pillanattal korábban még a labdát magához szorítva állt a fiú.

Egy év telt el azóta. A rádióban jó időt Ígérnek, de már most érezni a nap hevét. A tetőre az idén is tilos felmenni. A feljáró ajtaján lakat van. Azonban néhány ügyesebb fiú csináltatott a kulcsról másolatot. ,

Újból lehet napozni.

CSÓKA FERENC

A férfi harmincéves volt. Közönyösen üres tekintet, vállig érő sima haj, állán silány szakáll. A zsenge gyermekkorától végzett kemény fizikai munka inassá, szinte a soványságig karcsúvá formálta testét. Soha egyetlenegy zokszó nem hagyta el az ajkát. Evett, ivott, dolgozott, tette, amit a sors rászabott.

Mígnem egy zord, alkoholmámoros őszi estén rálépett a gereblyére. A lépés a lehető legszerencsétlenebbre sikeredett. Mert ugye, léphetett volna éppenséggel a nyelére is... Minthogy fene mód részeg volt, alig-alig érzékelte a hatalmas ütést, melyet a gereblye nyele a koponyájára mért.

Másnap, persze, iszonyatos fejfájással ébredt. öntudatlanul végigsimított a fején, és... Igen, igen-igen monumentális dudor éktelenkedett a kobakján. Halvány fogalma sem volt arról, mikor és ki tette ezt vele. Csupán homályos emlékképei maradtak az előző napi történésekről. Felcihelődött az ágyról és az ütött- kopott mosdóhoz tántorgott. Gondolta, a hideg víz majd segít. Valóban enyhült a fájdalom. A mosdó fölött függő tükörbe nézett. Aztán hosszú-hosszú másodpercekig bámulta a furcsa szerzetet, akit a tükörben látott. Az a furcsa szerzet jóindulatúan mosolygott... Ez fölöttébb meglepő... - gondolta ijedten. Pláne ebben az áldatlan helyzetben! Próbált morcos képet vágni. Nem ment. Anyám! Mi történt velem? Csak nem valami ismeretlen kór támadott meg?- suttogta halálra váltan.

Mosolyogva megreggelizett, közben vagy tízszer a tükörhöz cammogott és hitetlenkedve csóválta a fejét.

Hatkor dolgozni indult, bár erősen fontolgatta, hogy kér egy nap szabadságot, hátha időközben elmúlik a fura állapot. A dudort már el is feledte.

A munkahelyén szép sorban szemrevételezték öt a csodálkozó brigádtagok. Hányadik díjat nyertél a sportkán - kérdezgették irigykedve. Elküldte őket a francba. Aztán a mester jött vigyorogva, mert különmunkára kellett egy ember. Mi sem természetesebb annál, hogy éppen rajta akadt meg az öregúr tekintete... Pedig még volt feleségére is megpróbált gondolni... Mindhiába, az a bizonyos jóindulatú mosoly egy pillanatra sem hervadt le az arcáról...

Munka után azonnal hazament és bezárkózott. Kissé fáradt volt, mert az úton hazafelé állva utazott a buszon. Jóindulatú mosolya láttán ugyanis a durcás utazóközönség elétola- kodott a felszálláskor...

Feküdt az ágyon és járt az agya, mint a motolla. Mit tegyen, kihez forduljon? Ismeri-e egyáltalán a tudomány ezt a betegséget? Végül aztán tépelődve, dühösen, de egyvégtében mosolyogva, aludni tért. Félálomban még elhatározta, hogy reggel orvoshoz megy.

Már hétkor a rendelő előtt ácsorgott, de az ismert oknál fogva, csak délben került a doktor elé. Az unott arcú doki, miután meghallgatta a panaszát, hosszasan billegette kopasz fejét. Nyomban felfogta: páratlan betegséget fedezett fel! Vizsgálni kezdte a különös pácienst. Rálelt a dudorra. Ez mióta van a fején? - érdeklődött felcsillanó szemmel. - Tegnap óta... - válaszolta sirva-mosolyogva a férfi. - És mióta mosolyog? Szintén tegnap óta? - hangzott el a nyomravezető kérdés. - Ühm... - nyöszörögte a páciens. - No, akkor minden világos!- csapott az asztalra az orvos. - Maga megütötte a fejét, és ez elváltozásokat idézett elő az agyában. Maga hosszú kezelésre szorul, barátom! - A doktort megérintette a világhír lelkesítő ígérete. Gereblye-kór... - ízlelgette az édes szavakat. Gereblye volt ugyanis a doktor neve.

A betegen közben újabb tünetek mutatkoztak. Egy idő óta a leggorombább nővérrel is szeretetteljesen viselkedett, és azt szajkózta egyvégtében, hogy szeressük embertársainkat, tiszteljük őket meg ilyesmi... Olyanokat is mondott, hogy a nagyokosok gyártsanak inkább gereblyéket fegyver helyett, és jusson belőlük minden földrészre. Az orvosok belátták, ha azonnal nem cselekednek, a beteg napjai meg vannak számlálva.

Ez már a vég kezdete... - sírta Nobel-díját- féltve Gereblye doktor. - Tenni kell valamit...- És ekkor hirtelen felkiáltott: - Heuréka! Hogy eddig nem jöttünk rá a megoldásra! Be kell ragasztani a száját és álarcot kell tenni az arca elé! így megszüntethető minden tünet!

Gondosan beragasztották a beteg száját, jóindulatúan mosolygó arcát pedig belegyömöszölték egy leszedhetetlen álarcba. Igaz, csupán egy vigyorgó bohócmaszkot sikerült beszerezniük, de sebaj, azon senki sem csodálkozik, ha egy bohóc vigyorog!