Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-21 / 42. szám
Kerek szemükben nagy kérdőjelek. Hol vagyok? Hova tűnt az anyu, az apu? Eleinte sírásra görbül kis szájuk, ám társaik között napról napra egyre jobban érzik magukat. Beilleszkedésüket az orvosok, az ápolónők segítő szava, simogató keze segíti. A bratislavai Bezruő utcai kórház gyerekosztálya jövőre ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A 104 ágyas részlegen eredményes gyógyítómunka folyik, a hat orvos, 35 ápolónő, a kórházi pedagógusok, s a kisegítő személyzet igyekezete, hozzáértése és szeretete feledteti a kis betegekkel az otthontól való elszakadás tényét. A lelkes gárda élén immár tizennyolc esztendeje dr. Egon Krák főorvos áll. Még mielőtt bemutatná birodalmát, elmondja, az utóbbi években - a folyamatos gondoskodásnak köszönhetően - az osztályok nem zsúfoltak, tehát az orvosok, a nővérek többet foglalkozhatnak a kicsik szellemi fejlődésével is. - Az, hogy kevesebb a kórházi kezelésre szoruló kis beteg, a szoptatott csecsemők arányának növekedésével is összefügg, hiszen az V. városkerületben, ahol jelenleg a legtöbb kisgyermekes család él, az anyák rájöttek a természetes táplálás előnyeire. Köztudott, a népesség 15-17 százaléka allergiás, s így kórházunkba is a felső légúti rendellenességek miatt kerülnek leggyakrabban a kicsik. Azt tapasztaljuk, hogy növekszik a vesebántal- makban szenvedő gyerekek aránya, sok a veleszületett rendellenesség, így a krónikus beteg is. Ők visszajárnak hozzánk, s számukra a kórház már nem idegen közeg, örvendetes, hogy betegeink többsége gyógyultan távozik, s a súlyos betegségekben szenvedők állapota is javul - hála az orvostudomány eredményességének. Annak ellenére, hogy szűkösen vagyunk- mondta a főorvos immár szemle közben- a gyerekek jól érzik magukat nálunk. A második emeleten, a csecsemőosztályon 28 kis betegről gondoskodunk (egyéves korig), s erre a részlegre, szükség esetén, az anyát is felvesszük, hogy szoptatni tudja kicsinyét. Megtudtam, az anyák számára több kórteremre volna szükségük, hiszen a meglévő ágyakat a szülészet koraszülött osztályával közösen használják. Az első emelet 33 kisgyerek birodalma, a kórtermekben kisebb és nagyobb ágyak állnak egymás mellett.- A gyerekek közösségben élnek, gyakran hosszú ideig, s a nagyobbak szívesen segítik kisebb társaikat. Esténként, titokban persze, nagyon szeretem meglesni őket, mindig meghat ha azt látom, hogy a nagyok simogatják, altatják a kicsinyeket. A gyerekosztály legnagyobb termében kis és nagy asztalok, székek, karosszékek sorakoztak. - Ez az ebédlő, a nappali, a tanterem, a játszó- és a tévészoba - közölte vidáman Éva Éáková ápolónő, miközben figyelte a gyurmázó csöppségeket. El- mélyülten dolgoztak, ám amint észrevették a főorvost, hozzáfutottak. Ezernyi kérdésükre a főorvos mosolyogva válaszolt, miközben arcukat, fejüket, kezüket simogatta.- Elfelejtettem puszit adni neked - mondta a négyesztendős Marika, s cuppanós puszit nyom a főorvos arcára, majd ismét gyurmázásba fog. Végigjárva a kórtermeket, nem lehetett nem észrevenni, hogy az ágyba kényszerí- tétt gyerekek sem voltak magukra hagyva. A nővérek, nem tudom hogy csinálták, hol itt, hol ott bukkantak fel, mosolyt varázsolva a betegek arcára. - A kis Zsuzsit tegnap • A vizsgálat nem fáj! (Egon Krák fő orvos) vettük fel - s úgy jár-kel közöttünk, mintha odahaza volna. Szülei biztosan nem hiszik el, hogy nem sir utánuk. A főorvos megerősítette a nővérek állítását. - A szülök nehezebben viselik el a gyerektől való elválást. AJdcsi, ha nem ijesztgették a kórházzal, nem fél sem az orvosoktól, sem a kezeléstől. S mert a gyerekek többsége bölcsödében, óvodában nő fel, nem fél a gyerekektől sem. Nem mondom, a legkisebbek néha szenvednek a szülők hiányától. De tapasztalatból mondom, az, hogy a gyerek hogyan viseli el a kórházi tartózkodást, a szülőtől is függ. Ha rendszeresen látogatja, nincs gond. Ennél a pontnál elidőztünk egy kicsit, hiszen a látogatás témája, főleg a gyerekek esetében, valaha vitatott volt. Mint megtudtam, ebben a kórházban akár naponta is engedélyezik a kicsik látogatását. Ha frusztrált a gyermek, s felzaklatja a szülő látása, megoldják úgy, hogy csak a szülő látja a gyereket. A súlyosabb esetekben1 a családtag akár az éjszakát is gyermeke.mellett töltheti. Nem félnek a fertőzéstől, s nem is fordult elő, hogy a szülők, a látogatók megfertőzték volna az osztályon lévőket.- A baj akkor kezdődik- váltott „szomorúbbra" a főorvos, - ha a gyerek túl jól érzi magát nálunk, s nem akar hazamenni. Mert ilyen is van. A gyerek kedvenc nővéréhez bújik anyja, apja elől. Másképp nézünk azokra a hosszan tartó betegségben szenvedőkre, akik több időt toneneK naiurm, meive kénytelenek gyakran visszatérni a kórházba. Az ő esetükben természetes, hogy úgy érzik, nálunk jobb, hiszen nemcsak enyhítjük fájdalmaikat, hanem dédelgetjük, kényeztetjük is őket. S azonnal példát említ. - A kis Janika súlyos beteg. A gyógyszerektől, a sugárkezeléstől kihullott a haja. Tudta, hogy más, mint a többiek, szomorú lett, levert. Az egyik ápolónő, nem tudom honnan, de egy márkás napellenzös sapkát szerzett a kisfiúnak, s azóta nincs boldogabb gyerek a világon. Éjjel is csak ritkán hajlandó levenni'a sapkát. Pedig már a haja is kinőtt. A főorvos szerencsésnek tarta magát, mert tudja, kiváló munkatársak veszik körül.-Nálunk nincs elhanyagolt, ápolatlan beteg. A nappalosok, az éjszakások nemcsak ellátják a kicsiket, hanem szinte megállás nélkül beszélnek is hozzájuk. Mert fontos az, hogy a gyerek élő beszédet halljon. Az osztályos nővér persze elárulta, miért van a kórházban ennyi hivatásának élő, kedves ápolónő. - Főorvosunk az egészségügyi középiskolában tanít, s amint lát egy rátermett végzőst, idegsalja. A gyerekosztály valamennyi dolgozója szeretné, hogy a szülő-orvos-ápolónő viszony a lehető legjobb legyen. Sajnos nem ritkán, a szülő idegességében, féltvén gyermekét, bántja azokat, akik jót akarnak em- csak neki, hanem a kis betegnek is.- Néhány évvel ezelőtt- folytatta a főorvos - kérdőíveket osztottunk a szülőknek, s kértük, válaszoljanak, hogy gyermekük mit tanult, illetve felejtett el az itt-tartózko- dás alatt. Nem volt ritkaság, hogy itt lett szobatiszta, itt tanult meg járni és beszélni. Színvonalas a húsz éve működő kórházi iskolánk is, ahol a gyerekek lassúbb tempóban ugyan, de sokat megtanulnak. A mozgásképtelenekhez a tanítónő megy és egyénileg foglalkozik mindazokkal, akiknek szükségük van erre. A kórházban töltött napok, hetek, hónapok megpróbáltatásait a gyerekek hamar elfelejtik. De amint azt a számos üdvözlőlap, levél, rajz tanúsítja, a meggyógyultak nem feledkeznek meg azokról, akiktől betegségükben nemcsak gyógyszert, hanem jó szót, szeretetet is kaptak. PÉTERFI SZONYA ÚJ SZÚ 9 1988. X. 21. (A szerző felvétele) / / „HALAS VAGYOK TANÁRAIMNAK11 Magas, bajszos fiú ül szemben velem. Egyenruhát visel, a váll-lapján a törzsőrmesteri rang mellett három sáv, ami elárulja, hogy harmadéves főiskolai hallgató. Zavartan törülgeti a homlokát, csak nehezen terelem a szót az iskolára, a pályaválasztásra.- Gyermekkorom óta tetszett az egyenruha, s amikor dönteni kellett, a Klement Gottwald Katonai Politikai Akadémiára jelentkeztem. Édesanyám hallani sem akart róla, de édesapám örült az elhatározásomnak. Boldog volt, amikor először hazamentem szabadságra. A tisztté avatásomat sajnos, már nem érte meg... Varga Lajos törzsőrmester elhallgat. A gyermekkori emlékek jutnak az eszébe, a kassai (Kosice) gépészeti szakközépiskolában eltöltött négy év. Az iskolában a SZISZ-szervezet vezetőségének volt tagja. A szakközépiskola-elvégzése után minden bizonnyal talált volna magának odahaza is megfelelő munkát, vagy helyben járhatott volna főiskolára, de ő a katonai akadémiát választotta.- Olyan tanáraim voltak, akik a szaktantárgyak mellett hazaszeretetre neveltek, arra, hogy a hazát nemcsak építeni, hanem védeni is kell. Megtanítottak az anyanyelv szeretetére, más nemzetek és nemzetiségek tiszteletére, ezért hálás vagyok nekik. Az első hetek, hónapok sok nehézséggel jártak. Meg kellett tanulnia a rendet, a fegyelmet, a katonai terminológiát. Amíg letöltötte az öthónapos katonai pótszolgálatot, csaknem minden nap részt vett a tábori kiképzésen, zokszó nélkül viselte el a „megpróbáltatásokat", miközben igaz barátokra tett szert. Ma már otthonosan mozog a tanintézetben, oktatók, tanárok ismerik. Egy évvel ezelőtt a párt tagjelöltje lett.- Bosszant, hogy a felvételkor kapott feladatot nem tudtam eddig teljesíteni, vagyis nem szereztem meg a Példás hallgató jelvényt, mert a negyedik szemeszterben a tanulmányi átlagom 2,1 volt. Kénytelen vagyok rákapcsolni a tanulásra, mert nem szeretnék szégyenben maradni. A háromhetes gyakorlat, amelyet az egyik csapattestnél szakaszparancsnoki beosztásban töltött el, sokat adott számára. Nemrég tért vissza Kelet- Szlovákiából, ahol a harci jármű vezetésében és a fedélzeti fegyvereinek kezelésében jeleskedett. Jutalmul Jókai-regényt kapott, igaz szlovák fordításban, olvasta is már, de mindig emlékeztetni fogja ót a főiskolás évekre, amelyek ha lassan is, de a vége felé közelednek. Nemsokára megkezdi szakdolgozatának írását.- Olyan témát kaptam, amelynek örülök: a nemzetiségi kérdés a néphadseregben. Sok cikket, tanulmányt kell átnéznem, amíg elkészülök vele, de időt, fáradságot nem kímélve igyekszem jó munkát végezni. Az egyik hallgatótársammal az oktatók segítségével azt tervezzük, hogy néhány csapattestben véleménykutatást végzünk. Érdekel a kérdés, annál is inkább, mivel hatéves koromig egy szót sem tudtam szlovákul, ma már azonban senki sem veszi ezt a beszédemen észre. Amikor nálunk járt a Magyar Néphadsereg küldöttsége, én tolmácsoltam. Témám érdekel és a néphadsereg számára is hasznos lehet. A diákszállóban egy mikulovi fiúval lakik egy szobában. Jól megértik egymást, együtt tanulnak, vitatkoznak, néha késő éjszakáig. Decemberben megnősül. Amíg nem végez az akadémián, addig az édesanyjánál fognak lakni, illetve csak a jövendőbelije. Egyedül van a mama, mivel a kisebbik fia is katona, a tényleges szolgálati idejét tölti.- A menyasszonnyal meghánytuk-vetettük a dolgot, megbeszéltük hogyan tovább. Ha elvégzem a főiskolát, nem lesz gondunk, mivel mint egészségügyi nővér, mindenütt talál magának munkát. A családalapításra már korábban gondoltam, havonta rendszeresen félreteszek illetményemből hétszáz koronát. Ha majd a csapattesthez kerülök, szeretnék értelmes, tartalmas munkát végezni. Néhány év elteltével pedig újra visszajönni ide tanulni. Könyvek, jegyzetek kerülnek az asztalra, mintha csak figyelmeztetni akarna, szalad az idő, tanulnia kell. Olyan ember, aki tudja mi a kötelessége, tudatosan és lelkiismeretesen készül a kemény katonai életpályára. NÉMETH JÁNOS /* I • Tanulni a kórházban is kell (Lőrincz János felvételei)
