Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-21 / 42. szám
Amikor 1914-ben Szarajevóban eldördült a Habsburg trónörökösre célzó lövés, valóban kevesen voltak azok, akik reálisan fel tudták mérni a közvetlen következményeket, tudniillik, hogy a pisztolygolyó milliós áldozatokat követelő nemzetközi összeütközést és évekig tartó világégést fog maga után vonni. A történelem igazsága azonban azt követelte, hogy az imperialista rablóháború rostája legyen az európai országok politikai rendszereinek, és hogy megmérje azok további létjogosultságát és fennmaradásának esélyeit. A Habsburg monarchiának, amely a háborút leginkább szító Németország oldalán követelte a fegyveres „igazságszolgáltatást", a túlélés már nem adatott meg. Azért, mert a végsőkig elkötelezte magát a német imperializmus és militarizmus mellett, biztosítva a német és magyar uralkodó osztályok privilegizált helyzetét, elnyomva a határain belül élő szláv népek millióit. A gyenge gazdasági alapokon álló, politikai platformjában erősen reakciós monarchia nem bírta ki a háborús sokkot. Az általa fenntartott frontvonalak összeomlása 1918-ban a háború befejezését és egyúttal a megújulni képtelen, elaggott császárság végét is jelentette. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén új, nemzeti államok jöttek létre, köztük hazánk, a Csehszlovák Köztársaság, amelynek megalakulásával 1918. október 28-a szorosan összefonódott. A nemzeti felszabadulás kivívására irányuló cseh és szlovák politikai törekvések a világháború idején új erőre kaptak. A csehek és szlovákok geográfiai szétszórtsága, a társadalmi osztályérdekek különbözősége azonban természetszerűleg maga után vonta a nemzeti követelések fellépésének idő- és tartalombeli eltéréseit. A történelmi közeg, az idegen célokért folytatott háború egymást feltételezve kapcsolta össze a háborúhoz való viszony és a nemzeti felszabadulás gondolatának megnyilvánulásait. A monarchia szláv népei kezdettől fogva háború ellenes magatartást tanúsítottak. A háborút német ügyként kezelték, amelyhez nekik nem volt közük. Elutasították és függetleníteni akarták magukat az idegen imperialista érdekektől. Ugyanez nem mondható el a cseh politikai pártok álláspontjáról. Nagy részük már a háború elején beszüntetett mindenfajta legális tevékenységet. Voltak, amelyek támogatták a háborút, a munkásságot képviselni hivatott szociáldemokraták viszont hallgattak, abban bízva, hogy majd a háború után ismét lesz lehetőségük a politizálásra. Egy korabeli lap, az Academia 1915-ben meg is jegyezte, hogy a cseh politikai élet a háború alatt teljesen elhalt, és hogy a nemzetnek nincsenek vezetői. A cseh és szlovák emigráció amerikai és oroszországi csoportjait a hazai politikusoktól eltérően már a háború elején igen kezdemé- nyezöen foglalkoztatta a nemzeti önállóság gondolata. Az emigráció ugyanis a 19. század második felében megerősödő osztrák és magyar elnemzetlenítő törekvéseik következményeként nagymértékben megnövekedett és politikailag megerősödött. A 20. század elején Amerikában kb. 2 millió, Olaszországban pedig mintegy 110 ezer cseh és szlovák nemzetiségű egyént tartottak nyilván. A magasabb színvonalú társadalmi fejlettség főleg az amerikai emigráció számára tette lehetővé a nemzeti tudat megerősödését és a nemzetté formálódás gyors kibontakozását, amit a legkülönbözőbb nemzeti, vallási, testnevelő, szocialista szervezetekben való tömörülés, tehát viszonylag magas politikai fejlettség segített elő. A szlovák emigráció öntudatának színvonalával jóval meghaladta a monarchiabeli szlovákság tudati szintjét. A függetlenség megteremtésének formáit tekintve az elképzelések sok mindenben különböztek, egy dologban azonban közös volt az álláspont: a csehek és szlovákok fennmaradása a monarchia érvényes törvényei között nem biztosított, az önrendelkezési jog alapján megvalósítandó nemzeti felszabadulás mindkét nemzet számára szükségszerű és halaszthatatlan. Ebből a célból az emigráns csoportok katonai alakulatokat is szerveztek és évente kb. 50-70 ezer dollár anyagi támogatással járultak hozzá T. G. Masaryk nyugati misszióinak megszervezéséhez. T. G. Masaryk, a prágai egyetem polgári demokratikus gondolkodású professzora 1914 őszén kezdte a külföldi kapcsolatok megteremtését. Célja az volt, hogy az antant- hatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) uralkodó köreit tájékoztassa a csehek és szlovákok, illetve az ő interpretációja szerint a csehszlovákok helyzetéről, s hogy konzultálja a nemzeti felszabadulás, vagyis a nemzeti kérdés megoldásának esélyeit. Koncepciója főleg a Nagy-Britanniára való orientációra épült, ellentétben az iparmágnás Karéi Kramár vezette politikai csoporttal, amely a csehek nemzeti felszabadításával kapcsolatban az orosz cárizmushoz való közeledést javasolta. Masaryk olyannyira burzsoápárti volt, hogy még a csehek és szlovákok nemzeti felszabadítását is a nyugati imperialista érdekek védelmének rendelte alá, s azokat kívánta biztosítani Közép- Európában egy esetleges csehszlovák állam létrehozásával. Röviddel külfödre távozása után Masaryk fölvette a kapcsolatot a cseh külföldi emigráció képviselőivel is. Az amerikai csehek és szlovákok képviselete ekkor már megtette a lépéseket a cseh és szlovák nemzeti felszabadulásról és a két nemzet kapcsolatáról alkotott nézetek egyeztetése érdekében. A clevlandi-egyezmény, amely 1915 októberében a Cseh Nemzeti Egyesület és a Szlovák Liga között született, magába foglalta a történelmi cseh területek és Szlovákia önállóságának követelését. Az elképzelés az volt, hogy az új államot demokratikus alapokon, szabad választójogi gyakorlattal hozzák létre és a két nemzet közti viszonyt föderáció útján oldják meg. Ezt az egyezményt Masarykék is elfogadták. Következésképpen az amerikai szlovák képviselet úgy döntött, hogy támogatni fogja a Masaryk vezette külföldi ellenállás intézkedéseit. Hasonló állást foglaltak az oroszországi emigránsok is. Ezután, mivel a hazai politikai körök nem adtak életjelt magukról, a cseh és szlovák függetlenségi mozgalom fő központja külfödre tevődött át, illetve 1916-tól a Masaryk vezette Csehszlovák Nemzeti Tanács lett. A clevlandi egyezmény értelmében a szlovák nemzeti önállóság gondolata az eljövendő közös állam keretei között tehát megoldottnak látszott. Valójában azonban másként alakult. Masarykék, akik elutasították a szlovák integritást és ragaszkodtak a csehszlovák nemzet ideológiájához, a későbbiekben az emigráns csoportokkal is elfogadtatták azt. A szlovák önrendelkezési jog gyakorlása a közös állam keretei között perspektivikusan erős korlátokba ütközött.. Az új állam koncepciójának gyakorlati megvalósítása még jó ideig váratott magára. A legnagyobb akadályt az jelentette, hogy az antant államai, a későbbi háborús győztesek, nyíltan deklarálták, hogy Ausztria-Magyaror- szág felszámolása nem céljuk. Ugyanakkor 1918 januárjáig itthon, azaz Csehország és Szlovákia területén a politikai ellenzék sem emelte fel a hangját, hogy kifejezze egyetértését a külföldön élő csehek és szlovákok álláspontjával. Sót. Az 1916 novemberében megalakult Cseh Képviselők Testületé egyértelműen Habsburg- és monarchia-párti magatartásáról tett tanúbizonyságot. Ez az álláspont merőben ellentétben állt a néptömegek igényeivel és érdekeivel. Az oroszországi burzsoá-demokratikus forradalom hatására, amely letörölte a fenséges sérthetetlenség és örökkévalóság látszatát nemcsak az orosz monarchiáról, hanem a többi feudális intézményről is -1917 májusában a cseh képviselők is előálltak az Osztrák-Magyar Monarchia demokratizálásának és szövetséges állammá való átszervezésének javaslatával. Ez az állásfoglalás azonban már nem elégíthette ki a radikalizálódó, háborútól, perzekúciótól agyongyötört néptömegeket. üt hónappal később Oroszországban győzött a szocialista forradalom, amelynek híre hamarosan eljutott a monarchia területére is. A tömegek megismerték a békéről szóló dekrétumot és a nemzetek önrendelkezési jogáról szóló deklarációt. A Békedekrétumban a szovjet kormány felajánlotta, minden harcoló nemzetnek és kormánynak, hogy kezdjenek tárgyalásokat az igazságos, demokratikus békéről. Ezt a javaslatot az osztrák külügyminiszter a breszt-litovszki béketárgyalások során visszautasította. Lépése a cseh és szlováklakta területeken nagy felháborodást ébresztett. A felhevült kedélyállapotok hatására a Cseh Képviselők Testületé, amely 1917 januárjában még örök hűséget statuált a Habsburg-trónnak, az osztrák parlament összehívása mellett foglalt állást. Ezt a követelményt a monarchia prominensei nem vették figyelembe. 1918. január 6-án ezért a cseh képviselők összehívták a morva és sziléziai területek képviselőit is, s közösen utasították el az osztrák külügyminiszter állásfoglalását. A képviselők külön deklarációt fogadtak el, amelyben kijelentették, hogy a cseh nemzet magáénak tekinti a szovjet kormány breszt-litovszki békejavaslatát, s az önrendelkezési jogból fakadó nemzeti önállóságot és szuverenitást követel. Ennek a kinyilatkoztatásnak azért volt óriási jelentősége, mert hazai földön először hangzott el az önálló, független csehszlovák állam követelése. A nagy októberi szocialista forradalom, amely alapjaiban megrázta Európa országait, s különösen nagy veszélyt jelentett a soknemzetiségű Habsburg monarchiára nézve, dinamikusabb intézkedésekre kényszerítette az antant vezető köreit is. Mint a kapitalista, burzsoá érdekek képviselői nem engedhették meg, hogy a monarchia sorsának intézése a forradalmi tömegek kezébe kerüljön. Ezért 1918. szeptember 3-án partnerül fogadták a Masaryk vezette Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, s elismerték azt a jövendő csehszlovák kormánynak, szövetségesnek, amely hadban állt a monarchiával és annak szövetségeseivel. A nemzeti demokratikus mozgalom burzsoá jellegét mintegy megerősítendő, a cseh politikai pártok hazai földön létrehozták a Csehszlovák Nemzeti Bizottságot. Ebben a szociáldemokraták is képviseltették magukat, de jelenlétük fiktív volt, ugyanis nem lettek hordozói a munkásság által hirdetett forradalmi eszméknek és követeléseknek. Az októberi forradalom hangulatával áthatott nép, az egyre öntudatosodó cseh ipari munkásság a kedvezőtlen politikai differenciálódásból kiérezte, hogy ömaga képviselő nélkül szerepel a forradalmi mozgalomban. Kikényszerítette végül is a Szocialista Tanács megalakítását 1918. szeptember 6-án, amelynek létrehozását a reformista vezetésű szociáldemokrácia jóváhagyta és az élére állt. de ugyanakkor biztosította benne a burzsoá beállítottságú Nemzeti Bizottság befolyását is. A kiéleződött politikai légkörben egyre inkább előtérbe kerültek az ellentmondások, amelyek a néptömegek és a burzsoázia osztályérdekei összeegyeztethetetlenségéböl fakadtak. A feszültséget fokozta, hogy az önálló csehszlovák állam kikiáltásának időpontja még mindig ismeretlen volt, és valójában kérdésesnek mutatkozott, hogy egyáltalán bekövetkezik-e. A türelmetlen tömegek úgy határoztak, hogy a Szocialista Tanács vezetésével 1918. október 14-én egy általános sztrájk keretében, amely az osztrák hivatalok rablóintézkedéseit volt hivatott berekeszteni, kikiáltják a köztársaságot. A Nemzeti Bizottság megrettenve a következményektől, hogy esetleg a munkásság vezetésével alakul meg az új cseh állam, még a sztrájk előestéjén utasítást adott a köztársaság kikiáltásával kapcsolatos intézkedések leállítására. Ezzel a lépéssel azt is kinyilvánította, hogy Masarykék megkérdezése nélkül nem érzi magát illetékesnek abban, hogy döntsön az új állam ügyében. A Szocialista Tanács reformista politikusainak beavatkozásával Prágában sikerült leállítani az állam létrehozását célzó folyamatot. De Csehország és Morvaország több központjában szocialista köztársaságot követeltek a tüntetők. A forradalmi események Masarykot, aki ekkor még Washingtonban tartózkodott, arra késztették, hogy bombasztikus frázisokkal próbálja közömbösíteni az októberi forradalom hatását a cseh tömegekre. Ezért kiáltványt adott ki, amelyben először nyilatkozott az új állam jellegéről. Köztársaságot, szociális, valamint gazdasági reformokat és egyéb demokratikus intézkedéseket ígért. Az osztrák kormány katonailag és politikailag összeroppanva szemlélte az eseményeket, és már csak annyira tudta összeszedni magát, hogy a cseh burzsoá képviseletből ígéretet csikarjon ki a hatalomátadás békés, csöndes, forradalommentes véghezviteléhez. Prága Nemzeti Bizottsága küldöttséget menesztett Svájcba, hogy az ott tartózkodó jövendő külügyminiszterrel, Benessel konzultálja az állam létrehozásával kapcsolatos további lépéseket. A delegáció visszatérése előtt azonban az események idehaza új fordulatot vettek. Október 27-én az új osztrák külügyminiszter, Andrássy Gyula gróf közölte az antanttal, hogy a monarchia elfogadja annak békefeltételeit, beleértve a szláv nemzeteknek követelt önrendelkezés) jogot is. A békefeltételeket a közvélemény a Wilson amerikai elnök által megfogalmazott 14 pontként ismeri. Október 28-án az újságok közzétették a kapitulációról szóló híreket. A cseh nép beszüntette a munkát, tüntetéseket szervezett és örömujjongásban tört ki. A Csehszlovák Nemzeti Bizottság tagjai lépésekre kényszerültek, mivel féltek a forradalmi hullám felerősödésétől. Megfogalmazták tehát az önálló csehszlovák állam létrejöttéről szóló törvényt, amelyet 1918. október 28-án Prága több utcáján is közzétettek. A prágai események hatására, két nappal később, október 30-án a szlovák nemzetet képviselő Szlovák Nemzeti Tanács is közölte a szlovákok csatlakozását az új államhoz. Az államformáról a Nemzeti Bizottság szerint a még emigrációban tartózkodó kormányzat, a Csehszlovák Nemzeti Bizottság volt hivatott dönteni. Addig Csehszlovákia területén az osztrák törvények maradtak érvényben. A nagy nap után megkezdődött az államapparátus kiépítése és az országhatárok kijelölése. Ez utóbbiról végérvényesen az 1919-ben összeült párizsi békekonferencia döntött. Csehszlovákia a maga korában modern politikai rendszerű polgári demokratikus köztársaság lett, azonban a főszerep benne a cseh burzsoáziának jutott. A szocialista forradalom feltételei ekkorra még nem értek meg, a néptömegek szava az államforma és a gazdasági mód kialakításában elveszett a nemzeti felszabadulásból fakadó lázas ünneplés zsivajában. Az előző időszakkal összevetve a szláv népek nemzeti léte számára sokkal jobb feltételek alakultak ki. Maradt viszont a kapitalista kizsákmányolás, maradtak az osztályellentétek, a szlovák integritás kérdése - amelyek miatt az örömtől mámoros tömegek szemében már 1918 őszén megjelent az aggodalom és csalódottság árnya. Ezek a körülmények természetesen nem csökkentik október 28-a történelmi jelentőségét, mint a csehek és szlovákok közös államának, a Csehszlovák Köztársasáq meaala- kulásánakfontosdátumát. KONRÁD INGRID Bácskái Béla: A FÜLEKI SZTRÁJK I.
