Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-21 / 42. szám

Amikor 1914-ben Szarajevóban eldördült a Habsburg trónörökösre célzó lövés, valóban kevesen voltak azok, akik reálisan fel tudták mérni a közvetlen következményeket, tudniil­lik, hogy a pisztolygolyó milliós áldozatokat követelő nemzetközi összeütközést és évekig tartó világégést fog maga után vonni. A történelem igazsága azonban azt köve­telte, hogy az imperialista rablóháború rostája legyen az európai országok politikai rendsze­reinek, és hogy megmérje azok további létjo­gosultságát és fennmaradásának esélyeit. A Habsburg monarchiának, amely a háborút leginkább szító Németország oldalán követel­te a fegyveres „igazságszolgáltatást", a túl­élés már nem adatott meg. Azért, mert a vég­sőkig elkötelezte magát a német imperializ­mus és militarizmus mellett, biztosítva a né­met és magyar uralkodó osztályok privilegi­zált helyzetét, elnyomva a határain belül élő szláv népek millióit. A gyenge gazdasági alapokon álló, politikai platformjában erősen reakciós monarchia nem bírta ki a háborús sokkot. Az általa fenntartott frontvonalak összeomlása 1918-ban a háború befejezését és egyúttal a megújulni képtelen, elaggott császárság végét is jelentette. Az Oszt­rák-Magyar Monarchia területén új, nemzeti államok jöttek létre, köztük hazánk, a Cseh­szlovák Köztársaság, amelynek megalakulá­sával 1918. október 28-a szorosan összefo­nódott. A nemzeti felszabadulás kivívására irányu­ló cseh és szlovák politikai törekvések a világ­háború idején új erőre kaptak. A csehek és szlovákok geográfiai szétszórtsága, a társa­dalmi osztályérdekek különbözősége azon­ban természetszerűleg maga után vonta a nemzeti követelések fellépésének idő- és tartalombeli eltéréseit. A történelmi közeg, az idegen célokért folytatott háború egymást fel­tételezve kapcsolta össze a háborúhoz való viszony és a nemzeti felszabadulás gondola­tának megnyilvánulásait. A monarchia szláv népei kezdettől fogva háború ellenes maga­tartást tanúsítottak. A háborút német ügyként kezelték, amelyhez nekik nem volt közük. Elutasították és függetleníteni akarták magu­kat az idegen imperialista érdekektől. Ugyan­ez nem mondható el a cseh politikai pártok álláspontjáról. Nagy részük már a háború elején beszüntetett mindenfajta legális tevé­kenységet. Voltak, amelyek támogatták a há­borút, a munkásságot képviselni hivatott szo­ciáldemokraták viszont hallgattak, abban bíz­va, hogy majd a háború után ismét lesz lehetőségük a politizálásra. Egy korabeli lap, az Academia 1915-ben meg is jegyezte, hogy a cseh politikai élet a háború alatt teljesen elhalt, és hogy a nemzetnek nincsenek ve­zetői. A cseh és szlovák emigráció amerikai és oroszországi csoportjait a hazai politikusoktól eltérően már a háború elején igen kezdemé- nyezöen foglalkoztatta a nemzeti önállóság gondolata. Az emigráció ugyanis a 19. század második felében megerősödő osztrák és ma­gyar elnemzetlenítő törekvéseik következ­ményeként nagymértékben megnövekedett és politikailag megerősödött. A 20. század elején Amerikában kb. 2 millió, Olaszország­ban pedig mintegy 110 ezer cseh és szlovák nemzetiségű egyént tartottak nyilván. A ma­gasabb színvonalú társadalmi fejlettség főleg az amerikai emigráció számára tette lehetővé a nemzeti tudat megerősödését és a nemzetté formálódás gyors kibontakozását, amit a leg­különbözőbb nemzeti, vallási, testnevelő, szo­cialista szervezetekben való tömörülés, tehát viszonylag magas politikai fejlettség segített elő. A szlovák emigráció öntudatának színvo­nalával jóval meghaladta a monarchiabeli szlovákság tudati szintjét. A függetlenség megteremtésének formáit tekintve az elkép­zelések sok mindenben különböztek, egy do­logban azonban közös volt az álláspont: a csehek és szlovákok fennmaradása a mo­narchia érvényes törvényei között nem bizto­sított, az önrendelkezési jog alapján megvaló­sítandó nemzeti felszabadulás mindkét nem­zet számára szükségszerű és halaszthatat­lan. Ebből a célból az emigráns csoportok katonai alakulatokat is szerveztek és évente kb. 50-70 ezer dollár anyagi támogatással járultak hozzá T. G. Masaryk nyugati missziói­nak megszervezéséhez. T. G. Masaryk, a prágai egyetem polgári demokratikus gondolkodású professzora 1914 őszén kezdte a külföldi kapcsolatok megteremtését. Célja az volt, hogy az antant- hatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) uralkodó köreit tájékoztassa a csehek és szlovákok, illetve az ő interpretá­ciója szerint a csehszlovákok helyzetéről, s hogy konzultálja a nemzeti felszabadulás, vagyis a nemzeti kérdés megoldásának esé­lyeit. Koncepciója főleg a Nagy-Britanniára való orientációra épült, ellentétben az ipar­mágnás Karéi Kramár vezette politikai cso­porttal, amely a csehek nemzeti felszabadítá­sával kapcsolatban az orosz cárizmushoz való közeledést javasolta. Masaryk olyannyira burzsoápárti volt, hogy még a csehek és szlovákok nemzeti felszabadítását is a nyu­gati imperialista érdekek védelmének rendel­te alá, s azokat kívánta biztosítani Közép- Európában egy esetleges csehszlovák állam létrehozásával. Röviddel külfödre távozása után Masaryk fölvette a kapcsolatot a cseh külföldi emigrá­ció képviselőivel is. Az amerikai csehek és szlovákok képviselete ekkor már megtette a lépéseket a cseh és szlovák nemzeti felsza­badulásról és a két nemzet kapcsolatáról alkotott nézetek egyeztetése érdekében. A clevlandi-egyezmény, amely 1915 októbe­rében a Cseh Nemzeti Egyesület és a Szlo­vák Liga között született, magába foglalta a történelmi cseh területek és Szlovákia önál­lóságának követelését. Az elképzelés az volt, hogy az új államot demokratikus alapokon, szabad választójogi gyakorlattal hozzák létre és a két nemzet közti viszonyt föderáció útján oldják meg. Ezt az egyezményt Masarykék is elfogadták. Következésképpen az amerikai szlovák képviselet úgy döntött, hogy támogat­ni fogja a Masaryk vezette külföldi ellenállás intézkedéseit. Hasonló állást foglaltak az oroszországi emigránsok is. Ezután, mivel a hazai politikai körök nem adtak életjelt magukról, a cseh és szlovák függetlenségi mozgalom fő központja külfödre tevődött át, illetve 1916-tól a Masaryk vezette Csehszlo­vák Nemzeti Tanács lett. A clevlandi egyezmény értelmében a szlo­vák nemzeti önállóság gondolata az eljöven­dő közös állam keretei között tehát megol­dottnak látszott. Valójában azonban másként alakult. Masarykék, akik elutasították a szlo­vák integritást és ragaszkodtak a csehszlovák nemzet ideológiájához, a későbbiekben az emigráns csoportokkal is elfogadtatták azt. A szlovák önrendelkezési jog gyakorlása a közös állam keretei között perspektivikusan erős korlátokba ütközött.. Az új állam koncepciójának gyakorlati megvalósítása még jó ideig váratott magára. A legnagyobb akadályt az jelentette, hogy az antant államai, a későbbi háborús győztesek, nyíltan deklarálták, hogy Ausztria-Magyaror- szág felszámolása nem céljuk. Ugyanakkor 1918 januárjáig itthon, azaz Csehország és Szlovákia területén a politikai ellenzék sem emelte fel a hangját, hogy kifejezze egyetér­tését a külföldön élő csehek és szlovákok álláspontjával. Sót. Az 1916 novemberében megalakult Cseh Képviselők Testületé egyér­telműen Habsburg- és monarchia-párti ma­gatartásáról tett tanúbizonyságot. Ez az állás­pont merőben ellentétben állt a néptömegek igényeivel és érdekeivel. Az oroszországi burzsoá-demokratikus forradalom hatására, amely letörölte a fensé­ges sérthetetlenség és örökkévalóság látsza­tát nemcsak az orosz monarchiáról, hanem a többi feudális intézményről is -1917 máju­sában a cseh képviselők is előálltak az Oszt­rák-Magyar Monarchia demokratizálásának és szövetséges állammá való átszervezésé­nek javaslatával. Ez az állásfoglalás azonban már nem elégíthette ki a radikalizálódó, hábo­rútól, perzekúciótól agyongyötört néptömege­ket. üt hónappal később Oroszországban győzött a szocialista forradalom, amelynek híre hamarosan eljutott a monarchia területé­re is. A tömegek megismerték a békéről szóló dekrétumot és a nemzetek önrendelkezési jogáról szóló deklarációt. A Békedekrétum­ban a szovjet kormány felajánlotta, minden harcoló nemzetnek és kormánynak, hogy kezdjenek tárgyalásokat az igazságos, de­mokratikus békéről. Ezt a javaslatot az oszt­rák külügyminiszter a breszt-litovszki béketár­gyalások során visszautasította. Lépése a cseh és szlováklakta területeken nagy fel­háborodást ébresztett. A felhevült kedélyálla­potok hatására a Cseh Képviselők Testületé, amely 1917 januárjában még örök hűséget statuált a Habsburg-trónnak, az osztrák par­lament összehívása mellett foglalt állást. Ezt a követelményt a monarchia prominensei nem vették figyelembe. 1918. január 6-án ezért a cseh képviselők összehívták a morva és sziléziai területek képviselőit is, s közösen utasították el az osztrák külügyminiszter ál­lásfoglalását. A képviselők külön deklarációt fogadtak el, amelyben kijelentették, hogy a cseh nemzet magáénak tekinti a szovjet kormány breszt-litovszki békejavaslatát, s az önrendelkezési jogból fakadó nemzeti önálló­ságot és szuverenitást követel. Ennek a kinyi­latkoztatásnak azért volt óriási jelentősége, mert hazai földön először hangzott el az önálló, független csehszlovák állam követe­lése. A nagy októberi szocialista forradalom, amely alapjaiban megrázta Európa országait, s különösen nagy veszélyt jelentett a sok­nemzetiségű Habsburg monarchiára nézve, dinamikusabb intézkedésekre kényszerítette az antant vezető köreit is. Mint a kapitalista, burzsoá érdekek képviselői nem engedhették meg, hogy a monarchia sorsának intézése a forradalmi tömegek kezébe kerüljön. Ezért 1918. szeptember 3-án partnerül fogadták a Masaryk vezette Csehszlovák Nemzeti Ta­nácsot, s elismerték azt a jövendő csehszlo­vák kormánynak, szövetségesnek, amely hadban állt a monarchiával és annak szövet­ségeseivel. A nemzeti demokratikus mozgalom bur­zsoá jellegét mintegy megerősítendő, a cseh politikai pártok hazai földön létrehozták a Csehszlovák Nemzeti Bizottságot. Ebben a szociáldemokraták is képviseltették magu­kat, de jelenlétük fiktív volt, ugyanis nem lettek hordozói a munkásság által hirdetett forradalmi eszméknek és követeléseknek. Az októberi forradalom hangulatával átha­tott nép, az egyre öntudatosodó cseh ipari munkásság a kedvezőtlen politikai differen­ciálódásból kiérezte, hogy ömaga képviselő nélkül szerepel a forradalmi mozgalomban. Kikényszerítette végül is a Szocialista Tanács megalakítását 1918. szeptember 6-án, amelynek létrehozását a reformista vezetésű szociáldemokrácia jóváhagyta és az élére állt. de ugyanakkor biztosította benne a burzsoá beállítottságú Nemzeti Bizottság befolyását is. A kiéleződött politikai légkörben egyre in­kább előtérbe kerültek az ellentmondások, amelyek a néptömegek és a burzsoázia osztályérdekei összeegyeztethetetlenségéböl fakadtak. A feszültséget fokozta, hogy az önálló csehszlovák állam kikiáltásának idő­pontja még mindig ismeretlen volt, és valójá­ban kérdésesnek mutatkozott, hogy egyálta­lán bekövetkezik-e. A türelmetlen tömegek úgy határoztak, hogy a Szocialista Tanács vezetésével 1918. október 14-én egy általá­nos sztrájk keretében, amely az osztrák hiva­talok rablóintézkedéseit volt hivatott bere­keszteni, kikiáltják a köztársaságot. A Nem­zeti Bizottság megrettenve a következmé­nyektől, hogy esetleg a munkásság vezetésé­vel alakul meg az új cseh állam, még a sztrájk előestéjén utasítást adott a köztársaság ki­kiáltásával kapcsolatos intézkedések leállítá­sára. Ezzel a lépéssel azt is kinyilvánította, hogy Masarykék megkérdezése nélkül nem érzi magát illetékesnek abban, hogy döntsön az új állam ügyében. A Szocialista Tanács reformista politikusainak beavatkozásával Prágában sikerült leállítani az állam létreho­zását célzó folyamatot. De Csehország és Morvaország több központjában szocialista köztársaságot követeltek a tüntetők. A forradalmi események Masarykot, aki ekkor még Washingtonban tartózkodott, arra késztették, hogy bombasztikus frázisokkal próbálja közömbösíteni az októberi forrada­lom hatását a cseh tömegekre. Ezért kiált­ványt adott ki, amelyben először nyilatkozott az új állam jellegéről. Köztársaságot, szociá­lis, valamint gazdasági reformokat és egyéb demokratikus intézkedéseket ígért. Az osztrák kormány katonailag és politikai­lag összeroppanva szemlélte az eseménye­ket, és már csak annyira tudta összeszedni magát, hogy a cseh burzsoá képviseletből ígéretet csikarjon ki a hatalomátadás békés, csöndes, forradalommentes véghezviteléhez. Prága Nemzeti Bizottsága küldöttséget menesztett Svájcba, hogy az ott tartózkodó jövendő külügyminiszterrel, Benessel konzul­tálja az állam létrehozásával kapcsolatos to­vábbi lépéseket. A delegáció visszatérése előtt azonban az események idehaza új for­dulatot vettek. Október 27-én az új osztrák külügyminisz­ter, Andrássy Gyula gróf közölte az antanttal, hogy a monarchia elfogadja annak békefelté­teleit, beleértve a szláv nemzeteknek követelt önrendelkezés) jogot is. A békefeltételeket a közvélemény a Wilson amerikai elnök által megfogalmazott 14 pontként ismeri. Október 28-án az újságok közzétették a kapitulációról szóló híreket. A cseh nép beszüntette a mun­kát, tüntetéseket szervezett és örömujjongás­ban tört ki. A Csehszlovák Nemzeti Bizottság tagjai lépésekre kényszerültek, mivel féltek a forradalmi hullám felerősödésétől. Megfo­galmazták tehát az önálló csehszlovák állam létrejöttéről szóló törvényt, amelyet 1918. ok­tóber 28-án Prága több utcáján is közzétet­tek. A prágai események hatására, két nappal később, október 30-án a szlovák nemzetet képviselő Szlovák Nemzeti Tanács is közölte a szlovákok csatlakozását az új államhoz. Az államformáról a Nemzeti Bizottság sze­rint a még emigrációban tartózkodó kormány­zat, a Csehszlovák Nemzeti Bizottság volt hivatott dönteni. Addig Csehszlovákia terüle­tén az osztrák törvények maradtak ér­vényben. A nagy nap után megkezdődött az ál­lamapparátus kiépítése és az országhatárok kijelölése. Ez utóbbiról végérvényesen az 1919-ben összeült párizsi békekonferencia döntött. Csehszlovákia a maga korában mo­dern politikai rendszerű polgári demokratikus köztársaság lett, azonban a főszerep benne a cseh burzsoáziának jutott. A szocialista forradalom feltételei ekkorra még nem értek meg, a néptömegek szava az államforma és a gazdasági mód kialakításában elveszett a nemzeti felszabadulásból fakadó lázas ün­neplés zsivajában. Az előző időszakkal összevetve a szláv népek nemzeti léte szá­mára sokkal jobb feltételek alakultak ki. Ma­radt viszont a kapitalista kizsákmányolás, ma­radtak az osztályellentétek, a szlovák integri­tás kérdése - amelyek miatt az örömtől má­moros tömegek szemében már 1918 őszén megjelent az aggodalom és csalódottság árnya. Ezek a körülmények természetesen nem csökkentik október 28-a történelmi jelentősé­gét, mint a csehek és szlovákok közös álla­mának, a Csehszlovák Köztársasáq meaala- kulásánakfontosdátumát. KONRÁD INGRID Bácskái Béla: A FÜLEKI SZTRÁJK I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom