Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-07 / 40. szám
« VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. október 7. XXI. évfolyam Ára 1 korona (A CSTK felvétele) Egyedül, de nem magányosan A társadalom kulturáltságát nemcsak kulturális intézményeinek száma, kulturális élete határozza meg, hanem többek között az is, mennyire képes ellátni az időseket, a betegeket. Hazánk városaiban és falvaiban egyre nö a nyugdíjasok száma. Míg nem hal el mellőlük a társ, míg nem kínozza őket betegség, míg hasznosnak érzik magukat megbirkóznak az élet nehézségeivel. Ám ha magukra maradnak, elöbb-utóbb gondozásra szorulnak. S mert egyre több esetben a hozzátartozók képtelenek gondozni az ágyhoz kötött, gyakran'magate- hetetlen szülőt, rokont - hiszen munkaviszonyban vannak, s szükség is van keresetükre - pótmegoldásokat keresnek. A falvakban élók könnyebb helyzetben vannak, mint a városok lakói, hiszen szerencsére a szomszédok, az ismerősök szívesen segítenek egymáson. De a panelrengetegben? Ahol többnyire mindenki hazaérkezésekor magára csukja az ajtót? Csak Bratislava I. városkerületében több mint tízezer 65 éven felüli lakos él. Közülük háromszázhoz naponta gondozónők járnak, akik nemcsak takarítanak, bevásárolnak, hanem meg is főzik ebédjüket. De sok az egyedül élő, fizikailag még friss nyugdíjas, akiknek kosztolását biztosítani kell. Az említett első városkerületben 1360 nyugdíjas veszi igénybe a nyugdíjas-étkeztetés lehetőségér,' s számuk csak a kapacitás hiánya miatt nem nagyobb. Ezért is szorgalmazzák a nemzeti bizottságok szociális osztályai, hogy vállalatok, intézmények vállalják volt dolgozóik, a nyugdíjasok üzemi étkeztetését. És már most kellene gondolni arra, néhány év múlva a ma még egészséges nyugdíjasok nem fogják tudni megtenni az utat az étkezdékbe sem. Az egyedüli megoldás a korszerű nyugdíjas- otthonok építése, ahol a gondoskodás huszonnégy órás. Igaz ugyan, hogy országszerte egyre bővül a gondozóállomások hálózata, de ez az idős lakosok számára nem jelenti a végleges elhelyezést. Ma a nyugdíjasotthonok többnyire régi épületekben találhatók, ahol egy-egy szobában több lakos kénytelen élni. S hiába jó az étel-ital, hiába nézheti az idős lakos a színes tévét, társaloghat egyidős társaival, ha netán magányra vágyik, nincs hová visszahúzódnia. Ezért a legégetőbb feladat a megfelelő nyugdíjasotthonok építése, ahol egyesével lakhatnának az idős nyugdíjasok. Ugyanis ma már nem számít ritkaságnak, ha valaki 20-30 évet is az otthonban él le. S hogy az idősebbeken gyakran lesz úrrá a rossz hangulat, a depresszió? Hogy elégedetlenek, s érző emberi szóra vágynak? Hogy egy és ugyanazt mesélik, s feledékenyek? Ha ezeket hallom, eszembe jutnak Anna Matrkovának, Bratislava I. Városkerületi Nemzeti Bizottsága szociális osztálya vezetőnőjének szavai, aki váltig hangoztatja, hogy az idős emberek az öregség, a betegség, s gyakran a tehetetlenség hatására változtak olyanná, amilyenek. De egy jó közösségben, a nyugdíjasklubban például hamar feloldódnak, könnyebben felejtik el a bánatot, a magányt. Erről - hiszen meglátogattam néhány nyugdíjasklubot - magam is meggyőződhettem. A nemzeti bizottságok ezért szorgalmazzák a nyugdíjasklubok létesítését, s ezért támogatják tevékenységüket. A komáromi (Komárno), a kosúti (Kosuty), de a főváros első városkerületében található öt nyugdíjasklub 1100 fős tagsága szerint is, a klub az egyedüli kapocs a világgal. S csak ebből a városkerületből, a nemzeti bizottságok jóvoltából, évente 400-an vehetnek részt üdülésen, ugyanennyien pedig gyógykezelésen. A kisnyugdíjasok számára nagy segítség a szociális juttatás. Igaz, a társadalombiztosítás keretében emelkedett a nyugdíj alsó határa, október elsejétől pedig a nyugdíjak kiszámításának módja, s ha megteremtjük a gazdaságianyagi feltételeket, a további szakaszban a régebben megállapított nyugdíjak is módosulnak majd. Ennek ellenére a kisnyugdíjasokat támogatni kell. A nemzeti bizottságok hozzájárulnak az idősek diétás étkeztetéséhez, gyakran megvásárolják a tüzelőt, s évente egyszer anyagiakkal is támogatják a rászorulókat. Tavaly a fent említett első városkerületben a juttatás összege meghaladta a 3,5 millió koronát. Vannak nyugdíjasok, több mint ezren, akiket a nemzeti bizottság rendszeresen támogat. És a szociális osztályok nem nézik, hogy a segélyt gyermektelen, vagy gyermekes nyugdíjas kapja-e. Hazánkban nem divat a szülótartás, sok hozzátartozónak eszébe sem jut, hogy a szülőknek netán szükségük lehet valamire. Sót, megszokták, hogy szüleik megtakarított pénzük, nyugdíjuk részét a zsebükbe csúsztatják. (Persze ez nem baj akkor, ha a hozzátartozónak nemcsak havonta egyszer, a nyugdíjkihordás napján jut eszébe meglátogatni a szülőt, a rokont.) Már nem emlékszem, melyik nyugdíjasotthonban hallottam, hogy a nyugdíjasotthon tulajdonképpen a bölcsőde bosszúja. Hogyhogy? - kérdeztem, s a magyarázat meglepett. Valaha természetes volt, hogy az unokákat a nagyszülők nevelték. Később sok nagymama úgy döntött, inkább munkaviszonyban marad, s anyagiakkal támogatja a fiatalokat. így az unokák bölcsődébe kerültek. Talán ez lehet az oka annak, hogy ma az unokák, tisztelet a kivételnek, nem tartják erkölcsi kötelességüknek nemhogy nagyszüleik gondozását, a szükséges tennivalók elvégzését, de a gyakoribb látogatásukat sem. Pedig azt mindenki nagyon jól tudja, hogy az idős ember, amíg csak egy mód van rá, nem szívesen válik meg megszokott környezetétől, nem szívesen vonul a nyugdíjasotthonba. Amikor az idősek panaszait hallom, az az érzésem, hogy a fiatalabb generáció nem gondol arra, hogy egyszer szülei sorsára juthat. A nyugdíjasok életkörülményeinek javítása össztársadalmi feladat. De ne várjunk mindent a társadalomtól. Mindannyian sokat tehetünk azért, hogy a környezetünkben élő nyugdíjasok élete könnyebb, örömtelibb legyen. pETERF| szONYA
