Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-09-02 / 35. szám

A DR. WENINGER ANTAL A nevelés céljai és eszközei koronként szeszélyesen váltakoznak. A primitív ember nem ismert neveléstani nehézségeket, mert nála a kifejlődés időszaka még roppant rövid volt, és a „nevelés" csak annyit jelen­tett, hogy az apa megtanítja fiát mesterségé­re. Az omaha indiánoknál például a 10 éves fiú már birtokában volt atyja összes képessé­gének, nevelése tehát hamar befejeződött. Az aleuti szigetek bennszülöttjei ugyancsak 10 éves korukban váltak önállókká, és ugyanak­kor meg is nősültek. Nigériában a gyermekek már 6-8 éves korukban elhagyták a szülői házat, kunyhót építettek és halászat, vadá­szat útján gondoskodtak magukról. ELTÉVELYEDÉSEK Ennek a korai érettségnek azonban igen gyors letörés volt a következménye. A 12 éves ifjú már felnőttnek számított, a 25 éves férfi pedig - öregnek! Mindebből látható, hogy vad, kezdetleges népeknél a „gyermek" mai fogalma, a bájos, feledhetetlen romantikájú gyermekkor teljesen ismeretlen. Nem is hin- nők, milyen mély lélektani problémát takar ez az egyszerű tény! A kultúra fejlődésével pár­huzamosan a gyermekkor egyre jobban meg­nyúlik, egyre magasabb életkorig tart, mert a kulturális örökség továbbadása csak hosz- szú és az élet tapasztalataitól, főleg a kenyér­harctól védett, szinte elrejtett ifjúság útján sikerül! Óriási jelentőségű tény! A mai reális nevelési rendszer eltévelyedéseivel szem­ben, lélektani alapon azt kell mondanom: nyújtsuk meg a gyermekkort, hosszabbítsuk meg az ifjúságot, a lelkes nevelést egészen a legmagasabb korig. Milyen fontos lenne, ha az egyetemi ifjúság nevelését megszervez­nék, hiszen éppúgy rászorulnak, mint a kö­zépiskolások, mert a koravén, eszményeiben fejletlen, kiábrándult ifjúság hervadékony, ge­rinctelen és nyers. Meg kell ajándékozni ifjúságunkat színes, boldog gyermekkorral, meg kell őriznünk el­sősorban tiszta, természetes lelkületét, mert csak így fejlődhet ki gazdag bensőséges, kulturált jellem és nemes egyéniség. Lefa­gyott bimbók, a félreértett élet veszedelmes hidegében hamar letöredező, megdermedő, fejlődésképtelen ivadék - vágyak, törekvé­sek, remények nélkül - riasztó látvány. A tisz­ta gyermekség ereje az egész életet megter­mékenyíti, serkentő, derült kilátásokra nyíló lelkületet szül. Ne akarjunk felvilágosítani ott, ahol arra semmi szükség nincsen, amikor a gyermek nem is kíváncsi: ne akarjuk rákényszeríteni reális tények ismeretét, mert sablonszerű éb- resztgetéssel kizökkenthetjük természetes lelki nyugalmából, egyensúlyi állapotából! Egészen más az eljárás, ha a gyermek kér­dez, ha önként vetődnek fel problémái, amelyekre választ vár. Ilyenkor nagy tapintat­tal, művészettel hangoljuk össze a reális tényeket a gyermekiélek állapotával, ne tulaj­donítsunk túl nagy fontosságot a kérdések­nek és nyugtassuk meg néhány határozott, finoman körülírt mondattal a felzaklatott kí­váncsiságot. A lélektani világosság törvényei vezessenek: nem szabad erős fényt adni, amikor a pszichikum még éretlen! A korai tudás, a koravén világosság ,,lelki szemgyul­ladást", olykor vakságot, sötétséget, kétség- beesést eredményezhet a szertelen serdülő­nél, vagy tompa egykedvűségbe, a fanyar kiábrándultság közönyébe taszítja, kihűlt szí­vet, tompa agyat eredményezve. A serdülő ifjúság nevelési problematikájá­ban legfontosabb a cél kitűzése: humanista embertípust akarunk faragni! Ezen múlik minden. A szülőknek csak egy vágya lehet: gyermekének boldogsága! A szülői válasz a pedagógia öskérdésére: boldog embert szeretnék! Boldog embert pedig csak a kultu­rált, mély lelkiséget adó nevelés teremthet. ÁRAMKELTŐ ÖNNEVELÉS Mai nevelési célunk korántsem lehet tisz­tán intellektuális, kizárólag az értelemre tá­maszkodó, oktató jellegű. A tanárnak nevelő­vé kell válnia, mert ha csak szaktanár marad, a fiúk és lányok légüres térben nőnek fel, jellemoldaluk elsatnyul. Nevelni lehet mate­matika- és fizikaórán éppúgy, mint a népi kultúra ismertetésekor vagy a földrajz-, a tör­ténelemórán is. Csak érteni kell hozzá. Lel­kes, önmagukat állandóan nevelő, művelő tanerők kellenek, akik a régen bevált mód­szert: az oktatást, szoktatást és példaadást harmonikusan kapcsolják egybe. Persze, az iskolai nevelés nem pótolhatja a szülői házat! Ez minden pedagógiának megoldhatatlan ne­hézsége. Egyik gyermek harmonikus családi körben nőhet fel, a másik mostoha körülmé­nyek között korán ismerkedik meg az élet kegyetlen, sivár oldalaival, ami ráüti bélyegét és cinizmust, ridegséget eredményezhet. Ha a szülök tudnák, hogy minden szavuk, visel­kedésük, életük milyen mélyre nyúl a gyer­mek leikébe és milyen messzire ér gyerme­kük sorsában, komolyabban vennék a neve­lést. A szülői nevelés többnyire alig jelent többet, mint a felnőttek érdekeit szolgáló üres, lélektani fegyelmezést vagy közhelyek ismét­lését, amit a gyermek hamar megun és figye­lembe se vesz. „Légy jó!" - ezzel nem mondtunk semmit. A fejlődő ifjú konkrétabb meghatározást, részletesebb útmutatást vár a szülőktől, főleg azonban példaadást, ami gyakran áldozatot jelent. LELKI EGÉSZSÉGET A serdülő ifjúság, ez a félig gyermek, félig felnőtt, különös, diszharmonikus embertípus sok gondot jelenthet. Igen fontos, hogy a jól táplált, érdekességeiből kiinduló szaktárgy mellett a helyes, egészséges lelki nevelést biztosítsuk, mert számtalan szervezeti zavar, jellemhiba és félszegség, sőt súlyos konfliktus származik abból, ha nem értünk az indukció­hoz, magatartásunk átviteléhez, a fejlődő ifjú utánzási ösztönének alapos kihasználásá­hoz. A lelki egészséget, a szerencsés, har­monikus belső kedélyvilágot nem oktató előa­dások útján, hanem saját lelkületűnkkel ad­hatjuk át. A serdülő gyermek nagyon figyel bennünket. Sokszor ravaszul és szimulálva megles, kihallgatja beszélgetéseinket. Naiv, hiszékeny szülők sok hibát követhetnek el, ami súlyos konfliktussal járhat a gyermeki, a serdülő lélekben. A kamaszkorban a gyer­mek ösztönösen és kritikusan csüng apján, várja tőle az irányítást, kételyeinek kiküszö­bölését, mert megnyugvást keres. Ugyanezt várja tanáraitól. Ha tehát alakítani akarunk: lelki egészséget, harmóniát, boldog embertí­pust, a szülőknek, a nevelőknek kell egészsé­geseknek, vonzó egyéniségeknek lenniük. A serdülőnek tapadó, felnőttideált kereső, saját jövendöképét, felnőttarculatát kutató ösztönére alig szoktak adni, holott itt lappang a lényeg. Kell a fegyelem, a szabályok, a cél­szerű, de közhelyektől óvakodó oktatás, a serkentés, a buzdítás, az útmutatás, de mindezek eredménytelenek maradnak, ha a szülő vagy a nevelő nem adhatja ezt a saját egyéniségében! Minden nevelés reménytelen párhuzamos önnevelés nélkül! Az orvos, ha nem egészséges, a nevelő, a tanár, ha nem vonzó példakép, a szülő, ha csak reflexszer­en adja oktatásait és maga nem példa - ha­tástalan marad. A pszichológia egyik alaptör­vénye az indukció, az áramkeltés, és ezt ki lehet váltani a fogékony, utánzásra erősen hajló serdülő ifjúságban. önneveló munkánk leglényegesebb pont­ja, a modern mélylélektan tanúsága szerint, minden félelem leküzdése. A nevelői eltéve­lyedések, ezeknek különböző típusai rejtett félelemérzetben gyökereznek. Sajnos, leg­többen nem is tudják, hogy ebben szenved­nek. „Csak" idegeseknek vélik magukat, ho­lott az idegesség mélyén mindig valami egyéb húzódik meg: félelem az élettől, a szereplés­től, a sorstól, a jövőtől, a betegségtől, a halál­tól, az emberektől stb. A közhit az ideges, indulatos, türelmetlen szülőt vagy tanárt „nor­málisnak" tartja. Pedig az idegesség ragály, különösen a serdülőkre az. A túl pedáns, mereven szigorú, hajszálhasogató ember többnyire kényszerneurózisban szenved, te­hát alkalmatlan a komoly, individualizáló ne­velésre. Nemcsak a tanár hat az indukció törvénye értelmében, hanem a tanítvány is viszont. Az állandó küzdelem a serdülők ala­csonyabb ösztönmegnyiívánulásaival, meg­rendítheti a nevelőnek, a tanárnak az idegze­tét, és így tanítás, nevelés közben ők is idegessé válhatnak, ha állandó éber selfcont- rol, lelki függetlenítés útján nem védik legbel- sejük érintetlenségét. A serdülő nem tudhatja, hogy szülei, neve­lői milyen fajta neurózisban, tökéletlenség­ben, lelki hibában szenvednek, de kitűnően megérzi, ha valami nincs rendjén velük. Gyakran van alkalmunk neurotikus, rendezet­len lelkű szülök serdülő gyermekeivel beszél­getni. Kiábrándító, destruáló hatással lehet­nek az ilyen szülők a serdülő, eszményt, oszlopot, alapot, támaszt kereső ifjúságra. A neuretikus szülők megbélyegzik gyerme­kük sorsát. Ezért kötelessége minden szülő­nek, nevelőnek, hogy elsősorban a saját ideg­zetét tartsa karban. És ez vonatkozik orvo­sokra is! Ideges orvosból hamar kiábrándul a beteg. Nem lehet e legjobb szándék mellett sem nevelni és gyógyítani addig, amíg ma­gunk nem vagyunk belsőleg erősek. A hatás kifelé, a szuggesztív erő, a nevelői, vezetői biztonság csak saját erőkészlet alapján lehet­séges. Goethe kitűnően jellemzi ezt: „Ha biztos fellépést akarsz és nem vagy erős jellem, hiába. Csak teljes erőből fakadhat siker." A neurotikusok kárt okozhatnak a ne­velésben. A kamaszkor úgyis tele van ideg­krízisekkel, zűrzavarokkal, nyugtalansággal és zaklatottsággal - képzeljük el, ha ezt a kuszáit belvilágot talán kuszáltabb lelkű felnőttnek adjuk át! Minden pedagógia a ne­velők személyén, belső fejlettségén, készült­ségén múlik. Külön statisztikát kellene készíteni arról, hogy hány szülő „neurotizálja", hajtja bele a neurózisba serdülő gyermekét! Mennyi fer- deség, félénkség, félszegség származik a jó­indulatú, de hibás, fegyelmezetlen apai, anyai karakterből, ha gyengéi átszivárognak, szinte diffúzió útján átosonnak a pubertás változá­sait élő fiatalokba. És gyakran tapasztalni: a családban súlyos neurotikus befolyás alatt álló serdülőnek az iskola valóságos szanató­rium lehet, ha a tanár ellensúlyozza a káros otthont. Persze az aztán tragédia, mikor szü­lök és tanárok „négykezest játszva" együtte­sen fokozzák a neurózist, amikor a riadt serdülő sehol sem talál békét, megértést, támaszt, mert fél hazulról az iskolába menni, és a hazatérés sem öröm, mert az ideges apa vagy anya belvilága fokozza ott tovább az iskolában elindított neurotikus ingerültséget. Ha a serdülőkkel jól akarunk boldogulni, küszöböljük ki saját hibáinkat, mondhatnám bűneinket. A lelkileg egészséges, idegileg kiegyensúlyozott embernek sarkalatos eré­nye a félelemmentesség. ÁTLÁTÁS, MEGSEJTÉS, BELEÉRZÉS Fontos igénye a serdülő ifjúságnak a jó hajlamok ébresztgetése, helyes irányba tere­lése, a bontakozó tehetségek fejlesztése. Ezt nem lehet kizárólag az iskolától, a kollektív tanítástól várni, ez egyben szülői feladat. Érdeklődéssel kell figyelni a meg-megcsillanó kedvtelésekből áradó természetes útkere­sést, a serdülő érdeklődési körét, tudását, erősségeit és gyengéit. A világért se erősza­koljuk rá saját elképzeléseinket jövőjéről vagy előszeretetünket valamilyen élethivatás, fog­lalkozási ág iránt. Ez a legsúlyosabb hiba. Rendkívül felelőtlennek tartom a serdülő lelki irányának eltérítését eredeti, ösztönszerű irányvonalától! Ezt a hibát ma mindennap tapasztaljuk. A szülök lebeszélik gyermekei­ket a tanári pályáról, mert az ma „nem megy jól“ - anyagilag! Az anyagias beállítottságú szülő gyakran elpazarolja gyermeke tehetsé­gét, mert az átlagtanári pályával járó sze­génység jut csak az eszébe, de arra nem gondol, hogy a tehetség rosszabbul dotált pályán is megtalálja útját, s nemcsak a szelle­mi kiválóság, hanem az anyagi jólét felé is. Általában a „praktikusság", a „gyakorlati­asság“ örve alatt a legnagyobb baklövéseket követjük el. Vannak bizonyos általánosító ne­velői rögeszmék, amelyek elnyelnek minden finom részletmunkát, elfojtják a differenciáló nevelőmúvészet nagyszerű lehetőségeit. A szülők csak „okosak" akarnak lenni, ezért nem veszik észre a serdülők okosságát, akik­nek gyakran igazuk lehet a legtapasztaltabb­nak látszó szülővel szemben is. A serdülő individuum, nemcsak engedelmességgel és tisztelettel tartozik, nem alárendelt lény! Éppoly komolyan kell venni, mint a felnőtteket, mert a serdülő akárhányszor megdöbbentő mély­ségek felett lebeg és ha nem értünk a nyel­vén, ha nem vesszük észre belső vajúdásait, jóvátehetetlen károkat okozunk. Tudnunk kell, hogy mit olvas. Nem lehet mindig csak előírni: szabad, nem szabad. A tilalomfával kihágásra izgathatunk. Inkább azon legyünk, hogy böl­csen ellensúlyozzuk az olvasmányok tarka hatását, és kedvet ébresszünk, hangulatot teremtsünk a jóra, a lendítőre és a hasznosra. Ismertem koraérett serdülőt, aki Schopen­hauer olvasása után öngyilkosságot követett el. Ha atyja vagy anyja többet törődött volna vele, ha otthon szép, harmonikus családi életet látott volna, akkor a serdülő tükrében feinagyítottan jelentkező pesszimizmus ki­egyenlítődött volna, és az egész Schopen- hauer-komplexus megoldódott volna néhány meghitt, oktató, felvilágosító beszéd követ­keztében. Természetes, hogy a tartalmasabb életre való serkentés, a bensőségre, a tudományok és művészetek szeretetére való nevelés mel­lett még igen fontos feladatunk: a helyes testápolás, az egészséggondozás. Ennek módja és mértéke függ attól is, hogy teljesen egészséges vagy beteges serdülőről van-e szó. Az egészséges kamaszokat főleg a leggondosabb tisztaságra, a mérsékelt edzésre, a fáradalmak és a hőmérséklet sze­szélyeinek elviselésére neveljük. Meg kell győzni a serdülőt arról, hogy viselkedés és betegség között szoros összefüggés létezik. Ezáltal kedve támad az erényre, és több örömet talál az egészségápolásban. A beteg fiatalban nevelni kell az egészség szeretetét,. és igyekezni kell betegségtudatát csökkente­ni. Számtalan beteges hajlam küzdhető le akarattal és képzelőeróvel. Ne csak külső önállóságra, bátorságra neveljünk, hanem értsük meg mindenekelőtt az önbizalomra, a magunkban való hitre nevelés elsőrendű fontosságát. A serdülőkorban kell lefektet­nünk a lelki egyensúly alapjait, mert ha ezt elmulasztjuk, később egyre nehezebbé válik és nem fog sikerülni. NEM TANÍTVÁNYOK - NÖVENDÉKEK A serdülők nevelésében követendő mód­szer roppant hasonló a gyógyászatban he­lyesnek bizonyult magatartásunkhoz. Ne ke­serítsük el a serdülőt túl sok beavatkozással, szabadságát állandóan nyirbáló fontoskodá­sainkkal. Ahogy a túl sok gyógyszertől a be­teg mérgezést kaphat, úgy a túlneveltek is megcsömörlenek a nevelői túltevékenységtól. Ahogy szükségünk lehet radikális műtétre, fájdalmas beavatkozásra, sorsdöntő elhatá­rozásra, úgy a nevelésben is előfordulhat, hogy csak a legkeményebb eszközökkel érünk célt. De az a kivétel, a végső szükség parancsa. A serdülőt főleg személtetö, nem ráerőszakolt, hanem maga kereste képek útján lehet leghathatósabban befolyásolni. Nagyon tévednek, akik hosszadalmas okta­tásban, logikus magyarázatokban bizakod­nak. Átlátni, megsejteni, beleérezni - sokkal többet jelent a pedagógia minden grádicsán, még a legfelsőbb oktatásban is, mint levezet­ni, okszerűen kifejteni. Ezt mindig csak szem­léltetés után vegyük elő, ha a cél már áthatot­ta a szemléletet és a kedélyvilágát, ha már gyökeret vert a lélekben. A serdülő ifjúnak meg kell találnia önmagá­ban az ősi kultúrigényt; ez a „felébresztés" az igazi megvilágosítás, a serdülőket vezető pedagógia fő célja. A modern pszichológia nagy segítségünkre lehet ebben. Nem pusz­tán a nemi felvilágosítás a cél, mint azt néha képzelik, hanem ,,kultúrfelvilágositásfel­emelő, átható pedagógia, tökéletes harmóni­ában a természetessel! Orvosi tapasztalataim alapján én ebben az irányban keresem a ser- dülöpedagógia helyes módszereit. A nevelési módszerek gyakori hibáinak felsorolása után térjünk még ki egy nem kevésbé fontos feladatkörre, a ferdén nevelő­dött „felnőttek" átneveló gyógyításának elha­nyagolt és ezért kopár mezejére. Eddig a pszichoanalízis és a mentálhigiéné foglal­kozott ezekkel behatóan, pedig ők külön eljá­rásra szorulnak. A felnőttek óvodájának ne­vezném az élettel szemben, amelyre éretle­nek. Gyermetegek, fáznak a tapasztalástól és meg is fáznak attól... Idegenek a realitás tövises világában, hiányzik belső támaszuk. Ezek átnevelésre szoruló férfiak és nők, akik hiányos felkészültségük következtében min­denkor és mindenütt gyámoltalanok, félsze­gek és ügyetlenek, olykor mazochisták. Felet­te sok ilyen félbemaradt egyén lép félénken az élet színpadára, ahol alig aratnak sikert. Ők képviselik a lelki vezetésre, belső érlelésre szorulók népes családját. Félemberek, féleró- sek, ezért félig megbízhatók, úgy is mondhat­nám: félig beszámíthatók... A mai orvosnak számolnia kell azzal, hogy nevelésük, a pszi­chológia nemcsak orvosi, hanem pedagógiai - gyógypedagógiai - probléma, gyermeteg felnőttek pótnevelése. A szovjet pszichiátria ezért szorgalmazza az orvosok alaposabb pszichiátriai képzettségét, és ezért vált szük­ségessé nálunk is az egészségnevelés, ami sokkal nehezebb feladat, mint egészségtant tanítani. Az oktatás absztrakt, nem egzisz­tenciális művelet, a nevelés behatóbb aktus, amiben egész valónkkal veszünk részt. A be­tegek magas százaléka tartozik ebbe a cso­portba. A pragmatikus tanrend szürkesége, amely csak szakbarbárokat nevel, tehát nem ad általános műveltséget, kedvez ennek a hi­ányosságnak. 0 ’ sszegezve tehát: a nevelés érzésvilá­gunk műremeke, és messze felülmúl­ja az intellektualizmust! Neveltjeink nem tanít­ványok, hanem növendékek - növények! -, akik nem tudást, hanem életet, növekedést, fejlődést várnak általunk. Igaz ismeretre csak a szeretet vezethet. A nevelő legfőbb erénye pedig az empátia, a beleérzés! 988. IX. 2. ISI M IWlITITfflffi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom