Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-12 / 32. szám
Aljonuska és Ivanuska (OROSZ NÉPMESE) Volt egyszer egy öregember meg egy öregasszony, volt egy lányuk meg egy fiuk. A kislányt Aljonuskának, a fiút Ivanuskának hívták. Haláluk után Aljonuska és Ivanuska árván maradtak. Aljonuska egyszer kiment a mezőre dolgozni és magával vitte Ivanuskát. Az úton Ivanuska szomjas lett.- Aljonuska, nővérkém - szólt -, inni akarok.- Várj, öcsikém - válaszolt Aljonuska -, míg a kúthoz érünk. A kút még messze volt, a nap magasan járt az égen, perzselt, mindenkit izzasztott. Megláttak egy forrást. Körülötte egy tehéncsorda legelészett. Patáik nyoma tele volt vízzel.- Aljonuska, nővérkém - kérlelte őt Ivanuska -, inni akarok. Iszom a patanyomból.- Ne igyál, testvérkém, mert kisborjúvá változol! Ivanuska szótfogadott. Továbbmentek. Mentek, mendegéltek, a kút még messze volt, és a nap is magasan járt még az égen. Kis patakhoz érkeztek, mellette lovak legelésztek. Patáik nyoma tele volt vízzel.-Aljonuska, nővérkém - kérlelte ót Ivanuska -, inni akarok. Iszom a patanyomból.-Ne igyál, testvérkém, mert kiscsikóvá változol. Ivanuska szótfogadott, és mentek tovább. Szomjas volt Ivanuska, a hőség legyengítette, a kút pedig nagyon messze volt. Perzselt a nap, mindenkit izzasztott. Vízzel telt kecskepata- nyomokra bukkantak.- Aljonuska, nővérkém - kérlelte ót Ivanuska -, inni akarok.- Várj még, Ivanuska. Ebből a vízből azért nem ihatsz, mert kiskecskévé változnál tőle. Ivanuska nem fogadott szót, mert nem bírta már tovább. Ivott a patanyomból, és azon nyomban kiskecskévé változott. Ugrált Aljonuska előtt, és csak mekegni tudott. Sírva fakadt Aljonuska, selyemzsinórt kötött a kiskecske nyakára, és vezette maga mellett. Arrafelé vadászott a cár. Meglátta Aljonuskát és megszólította:- Miért sírsz, szép kislány?- Hogyne sírnék, felséges cár! Apám, anyám meghaltak, Ivanuska öcsémmel magunkra maradtunk. Útnak indultunk e széles mezőn és megszomjaztunk. Ivanuska nem bírta a szomjúságot, ivott a kecskepa- tanyomból és gidává változott. Megtetszett a cárnak Aljonuska. így szólt hozzá:- Feleségül veszlek, cárné leszel, a kisgida pedig velünk él majd a palotában. Aljonuska feleségül ment a cárhoz és boldogan éltek. A gi- da együtt evett-ivott a cárral és a cárnéval. Egyszer a cár vadászni ment. Az idő alatt egy boszorkány érkezett a palotába, aki fürödni hívta Aljonuskát. Nyár volt, nagy hőség, ezért a cárné eleget tett a kérésnek, és kiment a tengerhez. A parton a boszorkány hatalmas követ kötött Aljonuska nyakába, és a tengerbe dobta öt. Látta ezt a kisgida, és keservesen sírdogált. A boszorkány pedig felöltözött Aljonuska ruháiba, és bement a palotába. Senki sem ismerte fel benne a gonosztevő boszorkányt. A vadászatról megérkezett a cár. Ebédhez ültek, de a kis- kecskét nem látta sehol.- Hát a gida hol van? - kérdezte az asztalfőról.- Nem akartam közénk engedni - felelte a boszorkány -, mert csak rontaná a levegőt. Másnap ismét vadászni ment a cár. A boszorkány ütni-verni kezdte a kiskecskét, és közben azt kiabálta: - Várj csak, ha megjön a cár, levágatlak! S amikor megjött a cár, azzal fogadta, hogy:- Vágasd le a kiskecskét, elegem van belőle. A kertben tönkre teszi a legszebb bokrokat. A cár sajnálta a kiskecskét, de a boszorkány addig-addig erós- ködött, rimánkodott, hogy nem tehetett mást, beleegyezett. Mikor megtudta ezt a kiskecske, sírva fakadt és azt mondta a cárnak:- Felséges cár, engedd meg, hogy halálom előtt még egyszer, utoljára vizet igyam. Megengedte. Akkor a kiskecske elszaladt a tengerhez, megállt a parton és keservesen énekelni kezdte, hogy: Aljonuska, testvérkém! Ússzál ki a partra! Fazék alatt tüzet raktak. A fazékban vizet forralnak. Fenik már a késeket, hogy levágjanak engem. NOBEL-DÍJASOK 7. AZ ELEKTRONTÓL A FÉNYSUGÁRIG Vannak tudósok, akik tevékenységükkel annyira megelőzik kortársaikat, hogy még a beavatottak is kétkedve fogadják felfedezéseiket, ezért gyakran nem is részesülnek hivatalos elismerésben. Közismert Albert Einstein esete, aki négy fizikai Nobel- díjra is rászolgált, de csak egyet kapott, ráadásul nem is a legnagyobb felfedezésért. Kevésbé ismert Hendrik Antoon Lorentz holland fizikus esete, aki a relativitáselmélettel és a kvantummechanikával foglalkozó jelentős tudós volt. Nélküle Einstein aligha tudta volna megalkotni a speciális és az általános relativitás- elméletet. Sokan Einsteinnek tulajdonítják a nagy sebességgelmozgó fizikai rendszerben lejátszódó távolságrövidülési és idöhosz- szabbodási jelenség felfedezését. A szakemberek viszont tudják, hogy ez Lorentz érdeme, ezért a jelenséget Lorentz- transzformációnak is nevezik, Lorentz ugyanis kiderítette, hogy a nagy sebességei mozgó test egyik mérete (a mozgás irányában lévő) a sebesség arányában megrövidül, a fény sebességének elérésével pedig elvileg nullára zsugorodik, miközben a rendszerben lelassul az idő. A jelenség megnevezésére az ún. ikerparadoxon kifejezést szokták használni: ez pedig azt jelenti, hogy ha egy ikerpár egyik tagja űrhajóval a fénysebességhez közeli sebességgel teszi meg az utat egy távoli bolygóra, jóval lassabban öregszik, mint itthon hagyott testvére. Fénysebességen pedig a rendszerben megszűnik az idő múlása. A Lo- rentz-transzformáció a Newtonféle klasszikus fizikát kibővíti, nagy sebességek esetében teszi használhatóvá annak tételeit. Lorentz felismerése, hogy a fizikai rendszerben az idő múlása nem állandó, hanem a mozgásállapottól függ. A testek méretei és tömegük is a mozgásállapot (sebesség) függvénye. A felfedezés révén került be a fizikába a téridő fogalma. Érdemes megemlíteni, bármennyire is merész volt Lorentz fantáziája, meglehetősen gyanakvással fogadta Einstein elméleteit, az egész relativitáselméletet, holott azok DÉNES GYÖRGY Ébresztő Jó reggelt! Jó napot! Szóló szegfűk, szóljatok! Ébredjetek, violák! Nyuszi keltse a fiát! Gyönge harmat cseperész, erdó-mezö csupa méz. Rigó rikkant fényeset, szóló sóhajt édeset. Lomb cicázik, szellő száll, álmos szúnyog sírdogál... A sumeni vársáncon Nemzetközi pionírtábori rendeztek az idén nyáron Bulgáriában, a parkvárosként ismert Sumen mellett, ahova elsősorban a régészet iránt érdeklődő tanulókat hívták meg. Hazánkból 30 fős csoport vett részt a táborozáson, köztük a felvétel jobb oldalán látható Beke Zoltán, a Kassai (Koáice) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola hatodik osztályos tanulója. Tetszett neki a táborozás, a sok móka, a játék és a kirándulások, de leginkább a keresés, a kutatás, a régészkedés céljából szervezett - főleg a sumeni vársánc körüli - sétákat élvezte. Ennek a vársáncnak nagy jelentősége volt elődeink életében. Fényes győzelmet aratott itt 1444-ben Ulászló vezetésével a magyar-lengyel szövetséges sereg, és a szabadságharc leverése után a vársánc mögött kaptak menedéket a Kossuth, Bem és Perczel tábornok vezette honvédek, akiknek ottani életéről később a kassai származású Veress Sándor honvéd, könyvalakban kiadott naplóban is beszámolt. Kép és szöveg: HAJDÚ ENDRE Gondolkodom, tehát.,. TEKERGÉS Rosszcsont barátunk szétszedte a gondosan föltekert locsolócsöveket, szám szerint hármat. Derítsd ki, melyek az összetartozó csóvégek! a Lorentz-transzformcáió értelmezését jelentették. Valószínű, hogy ez a magatartása is szerepet játszott abban, hogy elméleteiért Einstein nem kapott hivatalos elismerést. Lorentz figyelmét már leideni egyetemi hallgatóként is a fény- jelenségek vizsgálata kötötte le. Doktori értekezésében az angol James Clark Maxwell által 1862- ben felállított fényelméletról kimutatta, hogy az magában foglalja a fényvisszaverődés és fénytörés törvényét, valamint a francia Jean Augustin Fresnet által kidolgozott, a sarkított (polarizált) fényre vonatkozó törvényszerűségeket is. Ezzel döntő mértékben hozzájárult a Max- well-elmélet - mely azt is tartalmazta, hogy a fény elektromágneses hullámzás - terjesztéséhez. De az továbbra is titok maradt, hogy valójában hogyan keletkezik a fény. A múlt század vége felé derült ki, hogy az atomban jelenlevő elektron hozza létre a fényt. Azt viszont még senki sem tudta, miként, 1896 októberében Pieter Zeeman, Lorentz tanítványa észlelte először, hogy erős mágneses térben a gázkisülési csőben keletkező fény színképvonalai megváltoznak (azaz a fény színe megváltozik). Lorentz felfigyelt erre a jelenségre, mert az általa felállított elektronelmélet igazolását látta benne. (Az elektron létét J. J. Thomson csak egy évvel később igazolta.) A színképvonalak megváltozását okozó ún. Zee- man-effektust J. A. Lorentz magyarázta meg: elképzelése szerint az elektron rezeg (oszcillál) az atomban, miközben az energiát fény alakjában bocsátja ki. Az erős mágneses tér nem a kisugárzott fényre hat (a fényre egyáltalán nem hat a mágneses tér), hanem a rezgő elektronra, lévén negatív töltésű. A mozgásváltozás jelenik meg a színkép- vonalak megváltozásában. Lorentz nemcsak a fény keletkezésére (a későbbiekben ezt Max Piánk és Albert Einstein fejleszti tovább) adott helyes magyarázatot, hanem, J. J. Thomsontól függetlenül, más módszerrel igazolta az elektron létezését és a színeltolódás mértéke alapján meghatározta tömegét is. A Zee- man-efektus felfedezéséért és magyarázatáért 1902-ben a második Nobel-díjat a két holland fizikus, a mester és tanítványa, Hendrik Antoon Lorentz és Pieter Zeeman megosztva kapták OZOGÁNY ERNŐ SZÁMJÁTÉK Végezd el ezeket az egyszerű számtani műveleteket! Érdekes végeredményeket kapsz majd. Ugyan milyeneket? MEGFEJTÉS A július 29-i számunkban közök feladatok megfejtése: Moszkva, Helsinki, Berlin, Belgrád; karóraszíj. Nyertesek: Szabó Viktor, Bély (BieT): Gombai Róbert, Kolárovo; Fűkó Tünde, Király (Kral1); Dobos Aranka, Ipolynyék (Vmica); Kovács László, Sajogómör (Gemer). Aljonuska a mélyből így válaszolt: Ivanuska, testvérkém, nehéz kő húz a tengerfenékre, selyemfű fonódik lábaimra. Sírdogált a kiskecske, sírdo- gált, aztán visszatért a palotába. Kis idő múlva ismét arra kérte a cárt:- Felséges cár, engedj vizet innom. A cár elengedte. A kiskecske megint a tengerhez szaladt, és keserves énekével testvérkéjét szólította: Aljonuska, testvérkém! Ússzál ki a partra! Fazék alatt tüzet raktak. A fazékban vizet forralnak. Fenik már a késeket, hogy levágjanak engem. Aljonuska meg felelt neki: Ivanuska, testvérkém! Nehéz kő húz a tengerfenékre, Selyemfú fonódik lábaimra. Ivanuska könnyezve tért visz- sza palotába. A cár azon törte a fejét, miért jár le a tengerhez a kiskecske, hiszen harmadszor is arra kérte a cárt:- Felséges cár, engedj vizet innom. Elengedte őt, de ezúttal 6 maga is kiment a partra. Kihallgatta, miként dalolt a kiskecske. Amint a cár végighallgatta Ivanuska és Aljonuska keserves énekét, a vízbe vetette magát, felhozta Aljonuskát a tenger fenekéről, megszabadította a nyakába kötött kőtől és kihúzta a partra. Ott leszedte lábairól a füvet, és forrásvízzel megmosta őt. Aljonuska kinyitotta a szemét, aztán mindent elmondott a gonosz boszorkányról, örült a cár, örült a kiskecske. Örömében ugrálni kezdett. Ugrált, ugrált, aztán hirtelen bukfencet vetett. Abban a pillanatban visszaváltozott kisfiúvá. Visszatértek a palotába. A boszorkány megkapta büntetését, ők [sédig most is boldogan élnek, ha meg nem haltak. SÁGI TÓTH TIBOR fordítása
