Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-01 / 26. szám
A Nővé slovo című hetilap nemrég érdekes beszélgetést közölt Jirí Svoboda nemzeti művésszel. A jeles rendező és forgatókönyvíró 1974-ben mutatkozott be első filmjével. Azóta számos sikeres alkotását láthatták a mozi- és tévénézők. A Találkozások az árnyakkal (1982), A Berhof tanya végnapjai (1984), a Szikét kérek (1985), a Pa- pilio (1986), A világ semmiről sem tud (1987) alkotója sajátos látásmódé művész, aki filmjeiben pszichológiai érzékkel ábrázolja napjaink és a közelmúlt eseményeit. Radovan Holub, az interjú szerzője főleg a hazai filmművészet és filmgyártás időszerű kérdéseiről faggatta az ismert rendezőt. • Napjaink irodalma kínál-e Olyan mai témát, amelyet támpontként használhat fel filmjeiben?-Mindnyájan a mában élünk, ezért logikus, hogy a jelenkor szociális, történelmi és értékkoordinátáinak kellene alkotniuk az emberi sorsok ábrázolásának természetes közegét. Ez azonban nincs így. Tudnunk kell, hogy a nemzetközi filmvilágban a filmek alkotói ötleteinek hetven százalékát az irodalomból merítik. Nálunk ez nem így van. Annak idején született egy feltételezés, mely szerint a filmdramaturgia tisztán utilitárius okokból (honoráriumelosztás stb.) ódzkodik az irodalommal kötendő szorosabb kapcsolattól. Aki vett magának annyi fáradtságot, hogy utánajárjon ennek a hipotézisnek, meggyőződhet róla: nem felel meg ez a valóságnak. A mi irodalmunkból is hiányzik a nagy, kommunikatív mai téma, a kiélezett konfliktusokat, markáns alakokat bemutató nagy szociális regény, melynek hősei nem csupán a szociális folyamatok objektumai, hanem alkotó szubjektumai. Ez megtalálható a jó kortárs prózai alkotásokban, mint például Zapletal Púlnocní bézci (Éjféli futók) vagy Pozdé na hlasitou hudbu (Későn hangos zenére) című műveiben, amelyekben a film eszközeivel nehezen megragadható irodalmi önvizsgálat és a pontos szociológia dominál, s ahol a szerteágazó cselekmény, a gyakori elkalandozás makacsul ellenáll az áttekinthetőséget segítő drámai ív szorításának. Ennek a jelenségnek sok oka van. Ebből a szempontból fájóan hiányoznak az elmélyült, avatott kritikai és elméleti elemzések. A fő okok egyike, szerintem, az a nyomás, amely a hetvenes években a film-, a tévé- és a színházi dramaturgiában, valamint a könyvkiadásban egyértelműen a jelentésbeli egysíkúságot szorgalmazta, és mindazt, ami túllépte az együgyű, ,,életből vett" történetecskék kereteit, így kiszorítva őket az érdeklődés homlokteréből. Bizonyos feltételekhez való hosszú távú alkalmazkodás a szervezet tartós károsodását vonja maga után, s ez még inkább érvényes olyan érzékeny és nehezen kialakuló szerkezetre, mint amilyen a szellemi élet és a művészi gondolkodás formái. Nem lepődhetünk meg tehát azon, hogy az új feltételek között nem születnek azonnal kimagasló alkotások, hogy bizonyos ideig a tehetetlenség a jelen megközelítésében még kétségkívül hatni fog. Nem szólva arról, hogy ezek az új feltételek a mindenMegszabadulni a káros beidegződésektől Filmgyártásunk égető gondjairól napi gyakorlatban inkább csak szavakban jutnak kifejezésre, hogy a fékező mechanizmusok, amelyekről a Szovjetunióban oly gyakran és nyíltan esik szó, még mindig hatnak és távolról sem csupán az irányítás, a termelés és a gazdaság szférájában. A szellemi merevség, az ízlésbeli szűk látókörűség, a képmutatás és a kispolgári erkölcs a kultúra irányításában dolgozók jelentős részének gondolkodásában is fellelhető, ahogy az obi igát a „csak nehogy megint baj legyen'‘-szerű aggódás is. A társadalmi élet egész területén, de főleg a kultúra és a művészet számára folyamatosan olyan feltételeket kell kialakítani, amelyek biztosítják a szocialista társadalom potenciáljának fejlődését. Ez annyit jelent, mint lehetőséget adni tehetséges alkotóknak, az alkotómunkában előnyben részesíteni a becsületességet, őszinteséget, tisztességet a képmutatással, a hízelgéssel, a féligazságokkal, az elvtelen opportunizmussal szemben. • Úgy tűnik, hogy a közönség nem igényli a súlyos kérdéseket felvető filmeket, a sekélyes szórakoztatást nyújtó kommersz produkcióknak nagyobb a sikerük. Egyáltalán összhangba hozhatók-e a művelődéspolitikai és a gazdasági érdekek?- A kommercionalizálódás veszélye valóban fennáll. Meggyőzően tanúskodik erről a legsikeresebb filmek listája is, ahol közvetlenül az Amadeus mellett szerepel a brutális erőszakra épülő Rambo, a kitűnő Tanú tőszomszédságában találjuk a vérfagyasztó Kobrát. Vagy a mi forgalmazási hálózatunkban a remek Miért? és a bájos Az én kis falum mellett az értéktelen Fanto- mast. Ezért kell a szociálpszichológia eredményeit is felhasználva foglalkozni a nézők értékorientációjával. Véleményem szerint nem tehetünk engedményeket az alantas ízlésnek, de éppúgy nem vetíthetünk filmeket üres nézőtér előtt sem. Hogy létezik helyes út, erről a fent említett értékes filmek tanúskodnak, amelyek egyben közönségsikert is arattak. • A közönség túlnyomó része az amerikai filmek vonzásában éi, annak ellenére, hogy sok köztük a ní- vótlan, ízléstelen, tisztán kommersz alkotás. Mi ennek az oka, és egyáltalán hogy védhető ki ez a jelenség?- Az ízlés amerikanizálódása véleményem szerint szorosan összefügg a fogyasztói szemlélet terjedésével, az ipari pragmatizmussal. Ezt a felfogást következetesen el kell utasítanunk. Ezzel egyidejűleg társadalmunkban meg kell teremteni a feltételeket egy más értékorientáció, másfajta célok és ideálok számára. Saját gyermekeim példáján látom, milyen mulasztások terhelik ezen a téren az iskolai nevelést és oktatást. Hisz a hazai és tágabb értelemben az egész európai humán kultúra gyökerei az antik és keresztény hagyományokból vezethetők le, amelyek lényegüket tekintve ellenkeznek a pragmatikus életfelfogással és a fogyasztói szemlélettel. A gyerekek ezekről az összefüggésekről vajmi keveset tudnak meg. Ismereteiket az iskolában gyakran fejből bemagolt, lényegtelen adatok halmazára szűkítik le, nem tanítják meg őket megfelelő módon az önálló, alkotó gondolkodásra, az összefüggések felismerésére. A művészet is kétségkívül mulasztást követett el a fiatal és a legifjabb nemzedékkel szemben. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy még mielőtt a mozit megismernék, a gyerekek, első információs forrása a tévé. Nagy mennyiségű információval árasztja el őket, amelyet nem képesek minőségileg osztályozni és az elfoglalt szülők, akik közül sokan hasonló, mulasztásokkal terhes körülmények között nőttek fel, nem ellensúlyozhatják ezt a hatást. Amikor az ifjú ember eljut a filmig, gyakran már késő, a beidegződéseket, az értékorientációt és az ízlést nagyon nehéz megváltoztatni. Ezt az ördögi kört máshol kell megszakítani, nem a filmgyártás és forgalmazás területén. • Hogyan látja ön a jelenlegi jóváhagyási folyamatot? Jobbára miért érzéketlen a művészek véleményeivel szemben és miért nem képes megszabadulni a bürokratikus mechanizmusoktól?- A jelenlegi jóváhagyási folyamat és a filmkészítés egész szervezése bizonyos történelmi fejlődés eredménye, amely fokozatosan vezetett a direktív büroktatikus modell kialakulásához. Világosan kimutatható, hogy ez a modell objektíve gátolja a minőségi fejlődést. Az alkotás nem lehet keletkezésének folyamatában objektivizált; lényegét tekintve nem más, mint az alkotó- a film esetében az alkotó gárda- szubjektív vallomása. Arra lenne szükség, hogy ez a kollektíva az alkotás folyamata alatt teljes hatáskörrel rendelkezzen, élvezze az állami és pártszervek bizalmát, és viseljen felelősséget az eszmei-művészi eredményért. A jelenlegi többlépcsős jóváhagyási folyamat, amelyben egész sor gyakran illetéktelen személy vesz részt, az individuális hatáskört és felelősséget kollektív alibizmussá változtatja. Megszakad az alkotás szubjektivitása, s egyben kontinuitása is. A rendszer bonyolultsága törvényszerűen a bürokrácia fokozódásához vezet, amelyre a legkülönbözőbb szubjektivista elvek érvényesítése jellemző. Az alkotócsoportok jogkörének nem kielégítő szintje az alkotások sajátos jegyeinek elsikkadásához vezet. Ezeket a tényeket mélyrehatóan elemezte a Cseh Drámamúvészek Szövetségének IV. kongresszusa után a filmművészeti szekció, majd ezt követően dr. Jirí Pursnak, a Csehszlovák Film központi igazgatójának megbízásából egy vegyes munkacsoport. A csoport munkájának eredményeként a filmgyártás újjászervezéséről szóló jegyzőkönyv készült, amelynek célja a fogyatékosságok felszámolása. A Cseh Drámamúvészek Szövetségének javaslata szerint az alkotások eszmei- művészeti eredményeiért a felelősséget az egyes alkotó csoportok viselik. Az eredményeket egy vegyesbizottság értékelné ki, amelyben azonos arányban lennének képviselve a Csehszlovák Film irányító dolgozói, valamint az elméleti szakemberek és kritikusok. Az az alkotó- csoport, amely nem teljesítette megfelelő módon feladatát, feloszlana és új vezetőjét nyilvános pályázat alapján neveznék ki. Működésének pontosan meghatározott időszakában a csoport jogkörébe tartozna a film- forgatásra folyósított anyagi eszközök keretében az irodalmi szüzsék jóváhagyása, a rendezők és az alkotógárda kiválasztása. A javasolt modell logikailag indokolt, és a hazai, valamint a többi szocialista ország filmgyártásának történelmi tapasztalataira támaszkodik. EMBEREK ISMERETLEN BOLYGON NSZK - szovjet közös vállalkozás Befejezéséhez közelednek az eddigi legjelentősebb szovjet-nyugatnémet koprodukciós film felvételei. A filmet Peter Fleischmann, az Európai Filmrendezők Szövetségének elnöke, többek között a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című világsikerű film rendezője készíti. Hogy miről is van tulajdonképpen szó, azt egy felvételi szünetben halljuk a rendezőtől:- Régi tervem válik valóra: filmet forgatok a Sztrugackij- fivérek Nem könnyű istennek lenni című tudományos-fantasztikus regényéből, amelyet igen-igen nagyra becsülök. Ez a mű ugyanis nem egyszerűen fantáziajáték, nem marslakókról, vagy hasonló fantáziaszüleményekról szól, nem is állati jegyekkel ábrázolt szörnyekről, hanem emberekről, akik egy idegen bolygóra jutva istenek szerepét játsszák el az ott élők között. Maga a koprodukció úgy született, hogy amikor meg kívántam vásárolni a mű megfilmesítési jogát, szovjet részről azt javasolták: készítsük el közös produkcióban a filmet. Sokáig gondolkodtam, végül is igent mondtam az ajánlatra, mert érdekelt a közös munka a szovjetekkel.- Eredetileg azt hittem, hogy 1986 márciusában forgatni kezdek és fél év múlva készen leszek a filmmel. Nem így történt, s ennek sok oka volt. Végül is a felvételek csak 1987- ben indulhattak, és sokkal hosszabb ideig tartottak a Szovjetunióban, mint az eredetileg tervezett öt hónap. Ennek magyarázata, hogy a munka ugyan rendkívül érdekes, de roppant nehéz is. Egy olyan fiktív környezetet kellett teremtenünk, amelynek részletét, minden ablakát, ajtaját és így tovább, külön meg kellett tervezni, másrészt viszont hitelesnek is kellett maradnunk, hogy majdani nézőink azonosíthassák magukat szereplőinkkel. Azaz, a földi körülményeknek és az idegen bolygó sajátos világának harmonizálni kell, egységes benyomást kell keltenie. Ez természetesen csak különleges trükkökkel lehetséges, ezek kitalálása, forgatókönyvbe illesztése és kivitelezése külön óriási feladat.-Magáról a történetről annyit mondhatok, hogy a Nem könnyű istennek lenni filozófiai hátterű, nagy családregény, mely visszanyúl az emberiség eredetéig. Több mítosz elemeit is magába foglalja, ötvözi, többek között a Prométeusz- legendát, a Sátán-történeteket, és otyan teremtményeket is, akiket az istenek megbüntettek, mert tüzet és tudást ajándékoztak az emberiségnek. A történet - mint már említettem - egy ismeretlen bolygón játszódik, ahol az odakerült emberek különböző szerepekben és álruhákban vesznek részt a bolygó lakosainak életében: azaz nem valóságos résztvevői a bolygó életének, csak olyanok, akik beavatkoznak az ottani életmenetbe. A lakosság isteneknek tartja őket. A darab első számú főszereplője egy tudós, aki „egyébként" egy diktatúrában élő, elnyomott nép körében végzi megfigyeléseit. Egy nap azonban annyira azonosul velük, hogy úgy érzi, számára az idegen bolygó lakói már nem a közönséges tudományos megfigyelés tárgyai, hanem a testvérei. Áthágva minden helyi és földi törvényt, a maga módján próbál meg segíteni új testvéreinek, de ezzel szörnyű vérfürdőt idéz elő és nincs módjában többé befolyásolni az eseményeket. Tulajdonképpen ennyi a film cselekménye.- Magáról a közös munkáról annyit mondhatok, hogy eleinte nagyon nehéz volt leküzdeni a nyugatnémet és szovjet filmgyártás közötti szervezeti, szervezési és munkatempóban jelentkező különbségeket, de később összecsiszolódtunk és a munka következetesen és harmonikusan folyt. Persze, mint minden film esetében, itt is a helyszíneken sok mindent meg kellett változtatni az eredeti elképzelésekhez képest. De ez minden forgatáskor így van. A külső felvételeket Jaltában, Kijevben, Iszfarában és Hivában készítettük, s végül közös megegyezéssel középkori környezetben játszatjuk a filmet, melynek elkészítésébe francia és svájci cégek is bekapcsolódtak. Az alkotás fontosabb szerepeit szovjet, lengyel, nyugatnémet és francia színészek alakítják, akik közül most Edward Zentarát és a francia Hugues Questert emelném ki, ők alakítják a legjelentősebb figurákat.- A történetet 1963-ban írták. A Sztrugackij-fivérekröl any- nyit érdemes tudni, hogy Arkagyij nyelvészprofesszor, Borisz pedig asztrofizikus. Első személyes találkozásunkkor azt mondták nekem:,, Tudja, a mi történetünk arról szól, hogy akár egy ember is képes lehet elpusztítani egy egész univerzumot. “ Nos, a mi filmünk is errő szól, csak ehhez a látszólag egyszerű tanulsághoz megpróbáltam hozzátenni a ma szükséges indoklásokat és bizonyító folyamatokat is... FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÚ 14 1988. VII. 1. • Jelenet JiH Svoboda Szikét kérek című filmjéből
