Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 4. szám
Az építőipari hulladék is (lehetne) másodlagos nyersanyag M ég másfél évszázad sem telt el azóta, hogy az építészetben alkalmazni kezdtek egy új építőanyagot, a betont. Számos előnyös tulajdonságát aligha szükséges felsorolni, hiszen azok legtöbbje közismert. Egyszóval a beton nem véletlenül vált korunk építészetének leggyakrabban alkalmazott építőanyagává. Mennyisége ennek megfelelően házak, utak, hidak és sok más építészeti alkotás formájában világszerte rohamosan növekszik. Mint az ismeretes, a beton viszonylag hosszú ideig képes megtartani valamennyi tulajdonságát, de azért nem „örök életű“. A kérdés, hogy mi legyen az elhasználódott, vagy valamilyen más okból kifolyólag feleslegessé vált betonszerkezetekkel, már évtizedek óta foglalkoztatja a szakembereket. A lehetőségek Kétféle megoldás van. Az egyik módszer elterjedtebb, mert az ember számára kényelmesebb. Ezt az új lakótelepek lakói szinte a lakásukból, ablakon keresztül is megfigyelhetik. Amikorra fű zöldül lakóházuk körül, már tudják, hogyan lehet egy bulldózer segítségével megszabadítani környezetüket a föld felszínén éktelenkedő, hulladékká lett, vagy azzá nyilvánított épületelemektől. Az ilyesfajta hulladékot még a föld „gyomra“ is befogadja, hiszen nem bontja meg különösebben a természet egyensúlyát. A kérdés csupán az, hogy okos dolog e betontörmelekből még egy új réteget helyezni a földfelszín alá? A betonhulladék eltüntetésének másik módja, jóllehet munkaigényesebb, ám a jövő szempontjából mindenképpen előnyösebb. Ez a megoldás azon a tényen alapszik, hogy a megrongálódott, törött betonszerkezet valóban nem töltheti be eredeti szerepét, de ettől anyaga még nem veszíti el előnyös tulajdonságait. Tehát valamire még használható. Azt, hogy mire, nem volt nehéz kitalálni. Új beton- keverékbe adalékanyagként, mondjuk zúzottkő helyett. Csak annak a módját kellett megkeresni, hogy a nemegyszer hatalmas méretű betontömböket mi módon lehet megfelelő nagyságú darabokra felaprítani. Ilyesféle próbálkozásokkal a világon először Angliában szereztek tapasztalatokat. A kísérlet bevált. Külföldön már mintegy tíz éve foglalkoznak tudományos szinten az ilyen „demobeton“- nak nevezett építőanyag tökéletesítésével, és több országban külön szabványokkal is segítik alkalmazásának elterjedését. Az egyik moszkvai épületelemgyárban például már 1978 óta működik olyan gépsor, amely a nagy nyomást kifejtő préssel roston átnyomott betonzúzalékot adalékként a készülő betonkeverékbe szórja, míg a roston fennmaradt betonvas visszakerül a vasöntödékbe. Az NDK-ban a Beton projekt Desan vállalat a gázbetont, egy másik vállalat pedig az előregyártón vasbetonelemeket hasznosítja hasonlóképpen. Azt, hogy a régi betonszerkezetek anyagát igényes technológiai eljárást kívánó építmények esetében is fel lehet használni, méltóan bizonyítja annak a texasi repülőtérnek a példája, amelyet 1964-ben úgy építettek át, hogy a felhasznált betonkeverék 72 százalékát a régi kifutópályák betonszerkezetének zúza- léka és természetes homok alkotta. Az építőipari hulladékok újrahasznosításával azonban többek között az NSZK-ban, Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban is foglalkoznak. Varsóban például helyben, a panelgyárban zúzzák össze a feleslegessé vált betonelemeket. Mi történik a betonhulladékkal nálunk? Vojtech Kiírnék docens, kandidátus, a bra- tislavai Szlovák Műszaki Főiskola Építészeti Kara technológiai tanszékének tanára kollégáival együtt már hosszabb ideje fáradozik az építőipari hulladékok okozta problémák megoldásán. Kérdésünkre tőle a következőket tudtuk meg: Ha figyelembe vesszük az SZSZK Építőipari Minisztériuma irányítása alá tartozó vállalatok évi anyagszükségletét, s ha a termelésben csupán egy százalékos veszteséget, illetve hulladékot feltételezünk, az akkor is 870 tonna betonvasat, 65 ezer tonna természetes fejtett követ, 54 ezer tonna zúzott követ, csaknem 36 ezer tonna cementet jelent, s a felsorolás még korántsem teljes. Mindehhez még hozzá kell számítani az építőanyagok előállításához szükséges energia- szükségletet, a ráfordított költségeket, a munkadíjat stb. Nem nehéz rájönni, hogy az építőipari hulladék „elhantolásával“ óriási összegek mennek veszendőbe. Az építőiparból származó tárolt(l) hulladék mennyisége például 1985-ben már körülbelül 37,6 millió tonna volt, amely 397 hektárnyi területet foglalt el. Pedig, mint azt számos külföldi példa bizonyítja, ez a fajta hulladék szinte kivétel nélkül hasznosítható (lenne). Igaz, az állami vasutaknál üzemeltetnek egy szovjet gyártmányú gépsort a betonból készült talpfák zúzására, s az így nyert anyagot a vasúti sínek alépítményét kitöltő kövezet pótlására használják. Az építőiparban azonban csak a Prágai Építőipari Müvekben fejlesztettek ki mobil zúzó- keverő berendezést. Abból is csak a mintagép készült el, amelyet viszont eredményesen alkalmaztak a lakásállomány felújításakor. Az általa készített betonkeverék köbméterének önköltsége 34 koronával kevesebb volt, mint a csupa új anyagból készült betoné. Ma már mégsem a betonszerkezetek, hanem a téglatörmelék zúzására használják, mert az bizonyára jövedelmezőbb. Építőiparunk még rendelkezik néhány hasonló berendezéssel, csak éppen nem üzemelteti. Nemcsak az építőipari vállalatokat, hanem valamennyi termelő szervezetet kötelez több kormányrendelet arra, hogy gondoskodjanak az általuk kitermelt hulladékok újrahasznosításáról, vagy megfelelő megsemmisítéséről. Erre vonatkozó törvényünk azonban nincs. A hibát azonban máshol kell keresni. Például ott, hogy a társadalmi érdekek ellentmondanak a vállalatok érdekeinek. Míg a népgazdaság szempontjából természetesen előnyösebb lenne takarékoskodni mindennemű nyersanyaggal, addig a jelenlegi gazdasági feltételek mellett a másodlagos nyersanyagok hasznosítása általában ráfizetésesnek tűnik. A gazdasági mechanizmus átalakítása keretében várhatóan ezt a kérdést is megoldják. Vojtech Kiírnék továbbá elmondta, hogy tanszékük kezdeményezésére a bratislavai Építőipari Gépesítő Kutatóintézet egy új, mozgó hulladékfeldolgozó berendezést fejlesztett ki, amely iránt jelentős érdeklődést tanúsítanak az építőipari vállalatok. A Bratislavai Építőipari Művek számára pedig műszaki-gazdasági tanulmányt készítettek, egy kimondottan építőipari hulladéktelep létesítésére, amelyen hulladékfeldolgozó központ is működne. Az említett intézmények, szakemberek nemes igyekezete kétséget kizáróan elismerést érdemel. Azonban a meglévő, üzemképes de kihasználatlanul porosodó betonzúzó berendezések mint intő jel, figyelmeztetnek: a betonhulladék másodlagos nyersanyaggá való „előléptetése“ nálunk nem az építőiparon, s nem is a technikai felszereltségen múlik elsősorban! Előrelépni máshol kell ez ügyben. Méghozzá minél előbb. A föld alá már éppen elég pénzt temettünk beton, betonvas, s egyéb építőipari hulladék formájában. BARANYAI LAJOS Látogatóban az Elektrosvitben ========= VÁLTOZÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK Nem hagyományos gyártási program • Árvita a külföldi partnerrel • Tervteljesítési gondok • Elképzelés az önállóságról Ilyenkor év elején valamennyi gazdálkodó szervezet mérleget von: terv és valóság, s egymáshoz viszonyított arányuk százalékban kifejezve. Minden év első néhány hetében nagyító alá kerülnek az előző évi eredmények. Nincs ebben semmi különös. Ha az idén mégis kicsit jobban foglalkoztatnak mindenkit az évzáró mérlegek és a feladatok teljesítése során szerzett tapasztalatok, annak bizonyára az az oka, hogy egész népgazdaságunk lényeges változások előtt áll. A gazdasági mechanizmus átalakítása a figyelem középpontjában van, s a vállalatoknál mostanában talán arról esik a legtöbb szó, hogy a szigorúbb feltételek között vajon miként állják majd meg a helyüket? Mit tehetnek azért, hogy növekedjen a munkatermelékenység, s mindenki hatékony, minőségi munkát végezzen? Az érsekújvári (Nővé Zámky) Elektrosvit vállalatnál szintén most értékelik a tavalyi eredményeket, és keresik a lehetőségeket az idei feladatok teljesítéséhez. Gyenes Tibor mérnöktől, a munkagazdálkodási osztály vezetőjétől az iránt érdeklődtünk, hogyan alakult gyártási programjuk, és miként látja a vállalat jövőjét a gazdasági mechanizmus átalakításának tükrében. • Ha Elektrosvit, akkor hűtőszekrény. Évtizedeken keresztül ez a termék foglalta el az egyik legjelentősebb helyet vállalatuk gyártási programjában. Napjainkban viszont a gyárnak már nem sok köze van a hűtőszekrényekhez. Vajon miért?- Ma már csak az ötvenliteres fagyasztók szekrényei emlékeztetnek az évekkel ezelőtti termelésre - mondja Gyenes Tibor. - Ezeket a Zlaté Moravce-i Calexnek szállítjuk, de nemsokára ezt a programot is leállítjuk. Úgy tűnik, végleg búcsút mondunk a hűtőszekrényeknek, helyettük utcai lámpákat, napkollektorokat és kombájnokhoz klimatizációs berendezéseket gyártunk. Jól tettük-e, amikor a számunkra nem hagyományos gyártási program mellett döntöttünk? Ezt a kérdést egyelőre még nem lehet egyértelműen megválaszolni. Végül is az elkövetkező évek során dől el, hogy mennyire volt eredményes ez a programváltás. • Ha abból indulunk ki, hogy a klimatizációs berendezések máris gazdára találtak külföldön, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a váltás szerencsés lépés volt.- Ezek a berendezések valóban a határon túlra készülnek, mégpedig a Szovjetunióba. Néhány száz darabot már el is küldtünk. Egyelőre azonban akadozik a gyártás és a szállítás, mert még nem tudtunk megegyezni a termék árában. E kérdésben kisebb véleménykülönbséggel ültek asztalhoz a tárgyaló felek, végleges döntés még nem született. • Bizonyára idő kérdése csupán, hogy egy kölcsönösen megfelelő árat megállapítsanak. S ha a döntés megszületett. akkor úgy gondolom, már csak sikeres munkát kívánhatunk a vállalatnak.- Valóban, csakhogy nálunk a sikeres munka sok mindennel összefügg. Eredményeinket elsősorban az anyagellátás befolyásolja. Ha folyamatosan és a szükséges mennyiségben érkezne az anyag, akkor nem lenne termeléskiesés és a hó végi hajrá is ismeretlen fogalom lenne számunkra. Csakhogy általában valamilyen alkatrész vagy más anyag mindig hiányzik, ezért a feladatok teljesítése során komoly próbát kell kiállniuk a munkásoknak és a vezető dolgozóknak egyaránt. (Lörincz János felvétele) 0 Az elmondottakból arra következtethetünk, hogy gondokból tavaly is volt elég. Az időnkénti kedvezőtlen körülmények között milyen eredményekkel zárták az évet?- Számszerűsített adataink még nincsenek, mert a kimutatások most készülnek. Úgy gondolom azonban, hogy a számoknál, százalékoknál sokkal többet mond az a tény, hogy az 1987-es esztendő folyamán jól és kevésbé jól is dolgoztunk. Voltak jó eredmények, esetenként lemaradások, aztán meg nagy hajrák. Végül is mindent összevetve megfeleltünk az elvárásoknak, s nem hiszem, hogy eredményeink miatt szégyenkeznünk kellene. Erre azért sincs okunk, mert az anyagellátás nehézségei mellett más, pillanatnyilag aligha megoldható problémáink is vannak. Például elöregedettek már a gépeink, alacsony a termelékenységük. Ennek következtében rengeteget kell dolgoznunk, s a nagy energiabefektetésnek nem mindig arányos az eredménye. • Az elöregedett géppark korszerüsitése. vagy új gépek vásárlása az önök esetében bizonyára meglehetősen költséges lenne. Ha az ilyen beruházásra nincs anyagi fedezet, akkor tán nem marad más hátra, mint a gyár kapuin belül keresni a tartalékokat, a lehetőségeket. Ez azért is elengedhetetlen, mert az intenzív gazdaságfejlesztés, illetve a gazdasági mechanizmus átalakítása mindenütt hatékony, minőségi munkát követel meg.- Úgy gondolom, hogy az Elektrosvit esetében a munkaidő kihasználása rejti a legnagyobb tartalékokat - vélekedik az osztályvezető. - Meggyőződésem, hogy a nyolc és fél órát nem mindig használjuk ki gazdaságosan. A bérét, sőt a prémiumát persze, mindenki követeli. Úgy látom, még nem mindenki és nem mindig érti, hogy többet csak akkor kaphat, ha többet is tesz le a közös asztalra. Arra van szükség, hogy megváltozzon az emberek gondolkodásmódja. Mindenekelőtt azt kell tudatosítani, hogy csak a minőségi munka hozhat az egyén számára is jó eredményt. Természetesen a vezető dolgozóktól is függ, hogy mennyire objektiven ítélik meg az ember munkáját. Ha vállalják az igazságos elbírálással járó konfliktusokat - amiket pedig a jövőben mindenképpen vállalni kell akkor bizonyára rövidesen tudatosítja mindenki, mit kell tennie. • Az eddigi beszélgetésből nyilvánvaló, hogy a vállalat számára nem könnyű megfelelni az elvárásoknak. Tudjuk, a gazdasági mechanizmus reformja során még inkább növekednek a követelmények, s a gazdaság minden területén a maximumot kell nyújtani. Ezekből a körülményekből kiindulva ön miként látja az Elektrosvit jövőjét?- Az előzőekben már utaltam arra, hogy a jövőben jobban, hatékonyabban kell dolgoznunk. Nem elég csak hangoztatni, hogy ki kell használni a tartalékokat, hanem valóban új lehetőségeket kell keresnünk. Kérdés azonban, hogy milyen szervezeti, irányítási forma kereteiben tehetjük, illetve tegyük ezt. Vállalatunk a Strojsmalt termelési-gazdasági egységhez tartozik. Hogy ez mennyiben jó, mennyiben nem, arról különbözőek a vélemények. Legalább is bizonyára másként ítéli meg ezt a kérdést a vezérigazgatóság, mint mi. Én úgy gondolom, az lenne a jó megoldás, ha kiválhatnánk a Strojsmalt vállalatai közül. Úgy érzem, s a vállalatnál bizonyára sokan osztják véleményemet, hogy a vezérigazgatóság irányítása nem volt mindig hatékony. Nem állítom, hogy a vezetőség teljesen magunkra hagyott, de nagyon sok lényeges problémát egyedül kellett megoldanunk. Volt már példa arra, hogy a hiányzó kondenzátorokat Indiából, Lengyelországból, Magyarországról hoztuk be saját költségeinkre, s az ügyletet is nekünk kellett lebonyolítani. Véleményem szerint a termelési-gazdasági egységtől való elszakadás, vagyis az önállóság jobb eredményeket hozna. Problémák és lehetőségek, célok és útkeresések. Úgy hisszük, napjainkban valamennyi vállalatot röviden így jellemezhetnénk. Ilyenkor év elején mi mást kívánhatnánk az Elektrosvitnek és a többi gazdálkodó szervezetnek, mint azt, hogy találják meg a problémák megoldásának módjait és az utat a kitűzött célok eléréséhez. KOVÁCS EDIT 1988 • Lőrincz János felvétele
