Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-10 / 23. szám
TUDOMÁNY TECHNIKA azt mondjuk: „A tudományos-technikai haladás mechanizmusa“, feltételezzük, hogy mi mindannyian, de főleg azok, akik a tudományos-technikai haladást hivatottak elősegíteni, nagyon jól tudják, mi rejlik e szavak mögött. De melyek azok a karok, rugók, kerekek és fogaskerekek, amelyeket meghúzva, benyomva és forgatva meggyorsíthatjuk ezt a folyamatot? Figyelmes szemlélő számára világossá válik, hogy teljesen ismeretlen ennek a mechanizmusnak nemcsak a szerkezete, hanem működése is. Ezen kívül mérnökeink és gazdasági vezetőink szemében sem a kellő összefüggéseiben jelenik meg a műszaki és tudományos haladás fogalma. Leginkább csak az új technikát értik rajta, és az ilyen felfogás értelmében minél több robotunk, számjegyvezériésú szerszámgépünk, automatizált rendszerünk. vagy akár Don 1500-as kombájnunk van, annál szilárdabbnak tartják a gazdaságot. A gazdasági haladást a műszaki haladásból vezetik le. NEM AZ ESZKÖZÖK SZÁMA, HANEM AZOK HASZNA... Ez azonban veszélyes felfogás, mert alapja nem a közgazdász, hanem a technokrata szemlélet. Az ilyen gondolkodásnak közös pontja van a vallásos gondolkodással is, mivel mindkettőnek a fetisizmus az alapja. A tárgy mint olyan - akár egy ikon, akár egy robot, vagy számítógép - öncélúvá válik, maga magáért kezd létezni. A felhasználhatósága és hasznosíthatósága háttérbe szorul. Ezért jelenhetnek meg a több mint 90 éves megtérülési idejű robotok és az automatizált irányítási rendszerek, amelyeknek beszerzési értékét hozzászámolják a már létező irányító apparátus fenntartási költségeihez. Az ilyen helyzetek addig ismétlődnek majd, amíg technológiai újdonságok bieszerzéséról nem a gazdasági meggondolások döntenek elsősorban. Hiszen a robot nem önmagáért értékes, hanem azért, mert pótolja néhány ember munkáját (bért takarít meg), hogy növeli a termékminőséget, tehát a versenyképességet. Bármilyen újdonság bevezetésének legfőbb feltétele az kell legyen, hogy a munkába állításával létrejött haszon nagyobb-e, mint a beszerzési és az üzemeltetési költség (reálisan rövid élettartam alatt). A tudományos-technikai haladás törvényei ugyanis elsősorban a gazdaságtan törvényei, és nem fordítva. Más fejlett államok tapasztalatai ezt egyértelműen bizonyítják. Miért hozzák létre és alkalmazzák tömegesen a kapitalista országokban a műszaki újdonságokat? Azért, mert ezt követelik a gazdasági érvényesülés törvényei. Ezekben az országokban nincs az általános gazdasági mechanizmuson kivül külön mechanizmus a tudományos-technikai haladás biztosítására. A nyereség, a konkurencia és az értéktörvény közösen formálja azt a közeget, amelyben állandóan átalakul, formálódik a tudományos-műszaki haladás. Hiszen fejlődés adta lehetőségek teremtik meg a kapitalisták számára azt, hogy sikeresen vessék be magukat a konkurenciaharcba, előzzék meg versenytársaikat a termelési költségek csökkentésében, és az állandóan változó kereslet igényeinek gyors kielégítésében. HATÁSMECHANIZMUS A PIACON A tudományos-műszaki haladás adta lehetőségek kihasználásával olyan egyedülálló termelési feltételek jöhetnek létre, amikor minden gyártó - a vállalat nagyságától függetlenül - monopolhelyzetre és nyereségre tehet szert. Mindezt a tudományos ismeretek teszik lehetővé; segítségükkel olyan terméket állíthat elő, amelynek nincs párja a piacon, 10. vagy olyan gyártási eljárást vezethet be, amely máshol még nem létezik. Az új termék előállítása bizonyos ideig monopolhelyzetet teremt a gyártó számára - vallja R. Harth- ley, amerikai üzletember. A másik oldalon már az, hogy bizonyos cég monopolhelyzetbe került a piacon, s ezzel összefüggésben rendkívüli nyereségre tesz szert, más gyártókat is arra ösztönöz, hogy ezt a monopolt letörjék és részesüljenek a rendkívüli nyereségből. Á konkurenciaharc fő irányítójává és mozgatójává így a tudományos-technikai fejlődésre támaszkodó újdonságok válnak. Az innováció specifikus szerepét a konkurenciaharcban és az újító cégek különleges helyzetét a kapitalista gazdaság minőségi tökéletesítésének folyamatában, Joseph Schumpeter osztrák közgazdász általánosította „a vállalkozói konkurencia“ elméletében. E felfogás szerint az innováció a gazdasági szubjektumok közötti kapcsolatok és erőviszonyok átrendezésének fő tényezője. Még a leginkább monopolizált piacokon is van lehetősége az érvényesülésre az újoncnak (társaságnak egy másik szférából, vagy más kisebb cégnek), ha eredeti kínálattal jelentkezik, amely helyettesítheti a piacon uralkodó cég termékeit. Ez a lehetőség természetesen a piacot uraló cégeket is hasonló fejlesztési politikára ösztönzi, az éles konkurenciaharc feltételei között. VERSENY KELL A nagy tudományos ismerettartalmú ágazatok fejlődésének tapasztalatai a kapitalista országokban azt mutatják, hogy éppen a konkurencia az a fő ösztönző erő, amely a gyártókat új gyártási módszerek bevezetésére, új termékek gyártására kényszeríti. Megkésni az innovációval egyet jelent a pozícióvesztéssel. Ezért azután minél élesebb a konkurenciaharc, annál kevesebb tudós gondolatot, ötletet tartalékolnak a gyártók ,,holnapra“ és annál rövi- debb ideig tart a „tudomány-gyár- tás-piac“ útvonal megtétele. A módszerek, amelyeket a piacért folytatott küzdelemben a kapitalista vállalatok alkalmaznak, nagyon sokfélék. Közéjük tartozik az árak versenye, a minőségi konkurencia és a vetélkedés a legfontosabb források uralásáért. A konkurencia minden gyártót arra kényszerít, hogy állandó figyelmet szenteljenek a gyártási költségek csökkentésének, javítsák az áru felhasználhatóságát, szélesítsék az áruval kapcsolatos szolgáltatásokat. Minél nagyobb távlatokat tartogat egy piac, annál nagyobb a konkurenciaharc, és annál nehezebb benne fennmaradni. De a normális konkurencia- harcban az egyik fél mindig nyer. S ez a fogyasztó. Léteznek-e valamilyen törvényszerűségek, amelyek meghatározzák a konkurencia optimális szintjét a műszaki haladás számára? A fejlett kapitalista országok tapasztalatai azt mutatják, hogy a magas innovációs aktivitású ágazatokat a különböző nagyságú gyártócégek széles garnitúrája jellemzi. Ezekben az ágazatokban a legnagyobb társaságok, valamint a közepes és kis cégek tucatjai, százai, ezrei érdekeltek. Az az állapot, amelyben fennmaradnak a konkurencia feltételei és a fő versenytársak elég anyagi eszközzel rendelkeznek, tekinthető az innovációs aktivitás fenntartása szempontjából az ideálisnak. Amikor azonban a piacon több tucat vagy többszáz közepes nagyságú, egyforma vállalat tevékenykedik, amelyek közül mindegyik az erőforrások hiányában szenved, akkor az innováció kilátásai kisebbek. MINDEN TÁRSADALMI RENDSZERBEN A legkevésbé alkalmas közeg a teljes piaci monopol. De a kapitalista országok gazdasági gyakorlatában a teljes monopolhelyzet feltételei nehezen alakulhatnak ki. Amikor ugyanis valamelyik cég rendkívüli nyereségekre tesz szert a piacon, ahol tevékenykedik, a konkurensek, akik ebből a nyereségből szintén részt kívánnak kapni, azonnal megcélozzák a szóban forgó területet. Segíti ezt a tőke viszonylag könnyű áramoltatása az egyik ágazatból a másikba, az egyik országból a másikba. Jellemző, hogy a bur- zsoá állam igyekszik meggátolni a piacok monopolizálását, például a trösztellenes törvényekkel is. Ezen nem is lehet csodálkozni. „Hiszen a konkurencia általi kiválasztódás objektív feltétel, amelynek betartása nélkül semmilyen gazdasági rendszer nem lehet eredményes, vagy legalább is elegendő mértékben hatékony - írja Nyikolaj Smeljov ismert szovjet közgazdász, majd így folytatja: - Az általános deficit és a gyártók diktátuma nem az a közeg, amely a termelőket az új műszaki megoldások keresésére ösztönzi. Minden monopol stagnáláshoz, az abszolút monopol pedig abszolút stagnáláshoz vezet." Ha valóban egészséges gazdaságot akarunk kialakítani, amely reagálni képes a tudományos eredmények kínálta kihívásra, akkor nem félhetünk a konkurencia kialakulásától. Ez egészen természetes jelensége az árutermelésnek, a piaci viszonyoknak. ,,A piac nem a kapitalizmus találmánya, egy sor általános közgazdasági tulajdonsága van, amely jellemző bármely fejlett munkamegosztáson alapuló társadalmi berendezkedésre, és a gazdasági árukapcsolatok formájára." Ez a nézete a piac „létjogosultságáról“ a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Közgazdasági Intézete igazgatójának, Leonyid Abalkin akadémikusnak. A szovjet gazdaságban az áru és pénzviszonyok fejlődése és a gyártómonopollal- kapcsolatos problémák elkerülhetetlen feladatként szabják meg a különböző gazdasági szubjektumok közötti reális verseny kialakulása feltételeinek megteremtését. Ilyen verseny nélkül nem számíthatunk a tudományos-technikai fejlődés meggyorsítására. Az a rituális tisztelet, amellyel a „versenyt“ övezzük és a szinte misztikus félelem, amely egyeseknél a konkurencia fogalmával összekapcsolódott, nem magyarázható másként, mint félreértésként. Nem véletlen, hogy az angol nyelvben e két kifejezést egy szóval fejezik ki: competition. NEM LEHET ELŐÍRNI A reális verseny a gazdasági kapcsolatok demokratizálását feltételezi: reális jogot arra, hogy kiválasz- szam a partneremet, megegyezzek vele az árakban, a szállítási határidőben, és önállóan dönthessék arról, mi legyen a megkeresett pénzzel. Ugyanúgy elengedhetetlen feltétel a meglévő gazdasági szubjektumok továbbfejlesztésének és újak alakításának joga. A demokrácia, a verseny, a tudományos-műszaki fejlődés tehát egymástól elválaszthatatlanok. Az első kettő nélkül nem létezhet a harmadik sem. Ennek a kölcsönös összekapcsolódásnak a megértése és a gazdálkodás feltételeinek megfelelő megváltozása a jelenlegi helyzeten sokat javíthat. Ennek ellenére a tudományos-műszaki fejlesztés problémáinak megoldásában nálunk még továbbra is technokratikus nézetek uralkodnak. A minisztériumok és a reszortok szervei továbbra is ragaszkodnak a közép és hosszú lejáratú tudományos-műszaki programokhoz, ahelyett hogy reális önállóságot adnának a vállalatoknak és megteremtenék a hatékony együttműködés lehetőségeit - a legnagyobb kedvezmények elvén -, amelyek sikeresen konkurálhatnának a monopolhelyzetben lévő vállalatokkal. Úgy látszik, hogy a központi gazdasági szervekben még mindig az a nézet uralkodik, mely szerint a tudományos-műszaki haladás nem a gazdasági törvényszerűségek hatására, hanem az említett szervek, a hivatalnokok akaratából jön létre. Ez a nézet a nyugati világgal szembeni további technológiai aránytalanságot szülhet. ANDREJ KUTYEJNYIKOV (Novoje Vremja) A nyertes a fogyasztó A PIACI VERSENY ÉS A TUDOMÁNYOS-TECHNIKAI FEJLŐDÉS A ÓKD Praha vállalat üzemrészlegeiben a termelési program teljesítésének optimális feltételeit kialakítva, főleg a robotositott munkahelyek létrehozását szorgalmazzák. Hazánkban az automatizált hegesztőmunkahelyek kialakításában élen jár a vállalat Lokomotívka üzeme, ahol így 250 százalékkal növelték a hegesztőmunka termelékenységét. A képen Emil Chmelaf hegesztő, akit a robot „csak" ellenőrző szerepre ítélt. (ŐSTK-fetvétel) 1-2-3 KERÁMIÁK A Massachusettes Institute of Technology laboratóriumában lényeges haladást értek el az új szupravezető kerámiák előállításában. Az úgynevezett 1-2-3 kerámiák fémes összetevőinek porait keverik össze és ezekből olvasztással keskeny fémszalagot húznak. Egy következő lépésben pontosan kiszámított mennyiségű oxigénatomot vezetnek az ötvözethez, s ezzel helyreáll a „keramikus“ állapot. Az eljárással megkerülik a bonyolult színtér- és temperálóeljárásokat, amelyekkel a fémoxidokból szupravezető kerámiákat állítottak elő. Ezenkívül europium, bárium- és réz keverékével is dolgoztak, amely jól feldolgozható. Az anyagkeveréket és a technológiát szabadalmaztatták. KOPÁSMENTES MÁGNESCSAPÁGYAK A mágnescsapágyak mindennemű kenés és karbantartás nélkül működnek. A jelenleg kapható mágnesekkel azonban nem léphetők át bizonyos teljesítményhatárok. Az új szupravezető kerámiák most lehetőséget jeleznek nagy motorok, turbinák és gázkompresszorok ilyen csapágyazására. Ennek például jelentősége lehet robbanásveszélyes gázt szállító távvezetékeknél. Elképzelhető, hogy a jelenleginél még magasabb fordulatszámú ultracentrifugák vagy energiatároló lendkerekek is készíthetők ilyen csapágyakkal, amelyeknek vesztesége 1 százalék körül van. A mágnescsapágyak emellett teljesen kopásmentesek, élettartamuk szinte korlátlan. Áz USA kormányának új „szupravezetö-program“-ja az újszerű mágnescsapágyak fejlesztését is támogatja. GYEREKCSÍNY - TOLVAJ ELLEN Az angliai Newcastle-ban gyártott autólopás elleni biztonsági készülék másodperceken belül megállít csaknem minden típusú személy- és tehergépkocsit. A feltalálót egy gyermekcsíny ihlette meg: megfigyelte, hogy a gyerekek szórakozásból krumplival dugaszolják el az autók kipufogócsövét, és a kocsik indítás után hamarosan leállnak. Ezen az elven alapul biztonsági szerkezete, amely a gépkocsik kipufogócsövére kapcsolható, kulccsal zárható, csaknem háromezer féle kombinációval. A készülékkel felszerelt kocsik elindítására tett kísérlet rövid úton kudarcba fullad: a kipufogó gázok lefullasztják a motort. A biztonsági „krumpli“ Angliában már kapható, a gyártó szerint kedvezően fogadták, a rendőrökre pedig mély benyomást tett az ötlet. PORMETALLURGIA A pormetallurgia nemcsak hasznos alternatívája az öntési technológiáknak, hanem sok esetben az öntészet számára megoldhatatlan feladatokat is teljesít. Eltérő olvadáspontú fémek ötvözése vagy fémes és nemfémes anyagok kombinálása meg sem oldható más módon. A porított összetevők a fő alkotóanyag olvadáspontja alatti hőmérsékleten, nyomás alatt állnak össze szilárd egésszé. Az így színtereit darabok egy műveletben készülnek pontos méretre, nincs hulladék és nincs szükség további megmunkálásra. Az eljárás további előnye, hogy jól meghatározott tulajdonságú anyagokat eredményez, nemegyszer ellentmondónak tartott tulajdonságok egyesítésével, mint például nagy keménység és porozitás. Módot ad az egyéb technológiák számára kezelhetetlen fémek feldolgozására, például szerszámok vágóélei, wolframhuzalok, mágneses anyagok, csapágyak, villamos érintkezők. Az egyre tágabb körben elterjedő technológiát szabályozza és segíti az ISO 5755 szabvány, amely egyaránt foglalkozik a szintereit anyagokkal és a kiinduló porokkal, az adott specifikációk pedig egyértelművé teszik a rendeléseket és szerződéseket. Külön rész foglalkozik az önkenó anyagokkal. Ezek úgy készülnek, hogy az egyik összetevő a hőkezelés során kiég, porózussá téve az anyagot. Ezt azután a kenőanyaggal impregnálni lehet; az önkenő csapágyakban a nyitott pórusok több mint 90 százalékát megtölti a kenőanyag. A szabvány részletesen specifikálja az anyag kenóanyag-tartmát, vegyi, mechanikai és egyéb fizikai tulajdonságait.
