Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-06-10 / 23. szám

T alán már láthatták is a taskenti televí­zió nézői azt a műsort, amelynek előkészítése május közepén zajlott. A Tar­talékos Katonák Tanácsának vezetői el­mondták, miről szeretnének beszélni az adásban, melyek azok a kérdések, amelyek a leginkább foglalkoztatják őket, melyek azok a problémák, melyeknek megoldását talán elősegítheti a nyilvánosság. Különö­sen annak örültek, hogy a város vezetői is részt vesznek a műsorban, s így lehetősé­gük nyílik sok fontos kérdés felvetésére, s talán azonnal választ is kapnak rájuk. Röviden beszámoltak az emlékmű körüli helyzetről, szociális jellegű problémáikról, majd belemerültek a gyerekek honvédelmi­hazafias nevelésének kérdésébe. Úton a televízióból a metróig, s majdnem egy órán keresztül a metróállomás épülete előtt is erről beszélgettünk a tanács vezetésének három tagjával: Szergej Nyesztyerovelnök­kel, Vlagyimir Gaszanbekovmérnökkel, egy speciális operatív Komszomol-osztag veze­tőjével és lldusz Samszulinnal, a Csilinzar nevű honvédelmi-hazafias egység komisz- szárjával, vagyis politikai vezetőjével. Kezdetben volt néhány klub, itt találkoz­tak az egykori afganisztáni bajtársak. Be­nagyobb összegek a tervezett emlékműre', az internacionalisták javára, társadalmi te­vékenységük támogatására. Nagy volt a meglepetés, de közös erővel rövidesen sikerült tisztázni, hogyan alakul­hatott ki ilyen fonák helyzet. Mivel a tartalé­kosok tanácsának nincs hivatalos státusa, nem önálló jogi személy, nem lehet folyó­számlája sem a bankban, így nem is juthat hozzá a neki szánt pénzhez. A tanácsnak még címe sincs, hiszen a már említett pincehelyiségből most próbálnak „főhadi­szállást“ csinálni, de a munka nem nagyon halad, mert nincs pénz... Itt a kör bezárul. Még egy adalék ehhez a témához. A tele­vízió már említett szerkesztője elpanaszol­ta, kétheti kemény munkájába került, amíg felkutatta a tanács vezetőségének tagjait, mivel még telefonjuk sincs. Anyagi gondjaik enyhítésére különböző terveket szőnek. Most éppen azt tervezik, hogy a magánjellegű munkavégzésről szóló törvény adta lehetőségeket kihasználva, ki­bérelnek egy presszót, s annak hasznából igyekeznek finanszírozni a gyerekekkel végzett munkájukat. De mivel - mint már említettük - a tanács nem önálló jogi sze­Taskent, az Üzbég SZSZK fővárosa egyre terjeszkedik, lakosainak száma egyre növekszik. Azoké a gyerekeké is, akik megkülönböztetett figyelmet igényelnek. ISZÚ 5 3. VI.10. Taskenti találkozó Afganisztán „veteránjaival“ szélgettek, politizálgattak, testedzéssel fog­lalkoztak. Megszokták a nem könnyű kato­nai szolgálat alatt, hogy „formában" tartsák magukat. Lakóhelyükön ismertek néhány „nehéz“ serdülőt, megpróbálták őket ma­gukhoz csábítani, testedzésre fogni - elő­ször csak játékos formában, később már komolyabban. A céltudatos mozgás, a fog­lalkozásokat követő beszélgetések tetszet­tek a gyerekeknek, rendszeres látogatói lettek a kluboknak. Az internacionalisták klubjai tudtak egymásról, egymás munkájá­ról. 1986 őszén megalakították közös szer­vezetüket, az Internacionalista Katonák Ta­nácsát, s ekkor már közös munkatervüknek része lett a serdülők, a fiatalok honvédelmi­hazafias nevelése. Szép, nemes feladat, de megvalósítása - mint általában minden új kezdeményezé­sé - nem kevés nehézségbe ütközött. Egy­re több gyereket vontak be a munkába, ami ahhoz vezetett, hogy a kicsi klubokat - egy- egy pincehelyiséget - rövidesen kinőtték. A városi tanácshoz fordultak segítségért, amely helyeselte munkájukat, mert bár 32 állami intézmény feladatai között szerepel az ifjúság hazafias, honvédelmi és interna­cionalista nevelése - nagy hiányt pótoltak munkájukkal a tartalékos katonák. ígéretet kaptak is, tényleges segítséget azonban csak nagyon keveset. Néhány hete került tulajdonukba egy nagy pincehelyiség, ahol egyszerre több gyerekkel tudnak foglalkoz­ni, de hát azt be is kell rendezni, megfelelő sporteszközökre, szemléltetőeszközökre van szükség... Semmi ilyen még nincs, s pénz sincs rá, csak amit maguk áldoznak erre a célra, s amit a gyerekek is maguk pótolnak zsebpénzükből. Néhány klub hely­zete - ezek rendszerint városkerületi hatás­körű klubok - sokkal jobb, mint a tanácsé. Támogatást kapnak a kerületi tanácsoktól, a kerület valamely üzemétől, amelyben a klub tagjainak többsége dolgozik. A leg­jobb helyzetben azok a klubok vannak, amelyek egy-egy üzem, nagyobb gyár ke­retében jöttek létre. mély, ez csak úgy valósítható meg, ha a vezetés egy-két' tagja a saját nevére „váltja ki az ipart“. Támogatást remélnek a városi tanács szociális bizottságától is, melynek többek között az is feladata, hogy a fiatalok, a gyerekek iskolán kívüli nevelé­sével, megfelelő szórakoztatásával foglal­kozzon. NEM LEHET ABBAHAGYNI- Húsz gyerekkel kezdtük, ma már kéte­zernél többen vannak - meséli Vlagyimir Gaszanbekov, aki ugyan nem járt Afganisz­tánban, de az internacionalisták egyik első klubjához csatlakozott, s kezdettől fogva tagja a tanács vezetőségének. Munkahe­lyén a Komszomol-szervezet titkára, így a Komszomol KB-n keresztül értesült az afgán veteránok kezdeményezéséről.- Ahogyan gyarapodott a klubokhoz csapó­dott gyerekek száma, a Komszomol kényte­len. volt figyelmet szentelni ennek a munká­nak. Azt nem lehet mondani, hogy az ifjúsá­gi szervezet kezdeményezte ezt a tevé­kenységet, de amikor látta, hogy jól megy a munka, a gyerekek szeretik csinálni, hát megpróbálta felkarolni őket. Kétezer gyere­ket nem lehet szélnek ereszteni, ezt már nem lehet abbahagyni. Nem is szólva arról, hogy sokkal több gyerekkel is tudnánk fog­lalkozni, ha némileg javulnának helyiség­gondjaink, felszereltségünk, egyszóval anyagi helyzetünk.- Amikor megalakult szervezetünk- folytatja -, már akkor a fiatalok honvédel­mi-hazafias nevelését tartottuk legfőbb cé­lunknak, felkészítésüket a normális szocia­lista életmódra. Ahogyan azt Lenin elkép­zelte. Nem mint más szocialisták, hanem úgy, mint Lenin. Nagyon büszkék a fiúk arra, hogy a gye­rekek többségét a szó szoros értelmében az utcán szedték össze, a csellengők közül, sikerült nekik értelmes elfoglaltságot adni, bevezetni őket a normális társas, baráti kapcsolatok világába, ahol az ember nem­csak magáért felelős, hanem másokért is. hetente háromszor, egy-egy estén pedig kölcsönkapják a nagy honvédő háború ve­teránjainak egyik klubját, ahol a beszélgeté­sek, az elméleti foglalkozások zajlanak, ön­védelmi sportokkal, sportlövészettel, tájfu­tással, harci játékokkal foglalkoznak, a na­gyobbak belekóstolhatnak az ejtőernyős sportba is. Az alapkiképzés megoldható a tornatermekben, a fő foglalkozások azon­ban a szabadban zajlanak. Ehhez pedig autóbusz kell. A bérleti díjat a gyerekek rakják össze, s természetesen vezetőik. Nagy bánatuk, hogy nincs egyenruhájuk. Pedig hogy élveznék a gyerekek, ha egyen­ruhában, feszes sorban vonulhatnának a gyakorlatokra! Ez olyan katonás lenne, olyan igazil- Néha már szégyelljük, hogy állandóan a pénzről beszélünk - mondja lldusz Sam- szulin. - Pedig a lényeg nem pénzkérdés, csak éppen az anyagiak hiánya sokszor megakadályozza, hogy a lényegre össz­pontosítsunk. CSAK LELKESEDNI NEM ELÉG Vlagyimir Gaszanbekov szerint néha va­lóban csak az ifjonti lelkesedés viszi őket előre. Senki nem vitatja, hogy amit csinál­nak, az jó, az kell, az hasznos. De hogy hogyan is csinálják, milyen körülmények között, milyen áron - az rfiár nem fontos.- Minek is tagadnánk - folytatja -, a lel­kesedés múlandó. Letörik a kisebb-na- gyobb kudarcok, de az életkor is. Az ember egyre többet foglalkozik a saját problémájá­val, a családjával. Én, például, már négy éve nős vagyok, a lányom kétéves. Egyre többet kell majd vele foglalkozni, s én alig vagyok otthon. Azt gondoltam, a feleségem már meg is szokta, de nem így van, néha szóba sem áll velem - mondja mosolyogva. - A munkahelyemen sem valami rózsás a helyzetem, s így van ezzel a többi fiú is. A tervet teljesíteni kell, néha túlórázni is kellene, de mi csak futunk az ügyeink után. Ami természetes, hiszen ötven gyereket nem szabad megvárakoztatni. Meggyőződése Vologyának, hogy azok a problémás gyerekek, akik hozzájuk kerül­nek, egyszerűen csak kapaszkodókat ke­resnek, mivel néha szinte elveszettnek érzik magukat a világban. Ezek a látszólag fe­gyelmezetlen és fegyelmezhetetlen gyere­kek éppen azért vonzódnak a honvédelmi­hazafias klubokhoz, mert - bármilyen furcsa - éppen a klubokban uralkodó katonás fegyelem vonzza őket, s a vágy, hogy a kemény testedzésben kipróbálják magu­kat. Szükségük van rá, hogy valakire felte­kintsenek, elfogadják a tekintélyét. A klubo­kat vezető tartalékos katonák pedig edzet­tek, kemények, kitűnő lövészek és ismerik a közelharc minden csínját-bínját, ezenkívül műveltek, intelligensek, határozott a fellé­pésük. Ezek olyan tulajdonságok, melyekre a gyerekek felnéznek. Megegyezünk abban, hogy végered­ményben a gyerekeknek szükségük van valakire, akinek tekintélyét elismerik, akit a nevén nevezhetnek,, sakitől kérdezhetnek, s aki őket is meghallgatja. Néha ez az igény viszi őket rossz útra. A fiúk felidézik, hogy a 70-es és a 80-as évek fordulóján hirtelen megnövekedett a fiatalkori bűnözés. Láza­san keresték az illetékesek ennek az okait, míg kiderült: egy amnesztia nyomán kisza­badult bűnözők vonzották magukhoz a ser­dülőket. Sajnos, ezek a „nehéz fiúk“ is az erőt, a tekintélyt jelentették a gyermekek számára. Most nagy, óriási jelentőségű változások kezdődtek a Szovjetunióban. Végigvinni ezeket éppen annak a korosztálynak lesz a feladata, amely most a serdülőkor nem könnyű időszakiban keresi az azonosulási lehetőséget, keresi önmagát. S a tervek; a programok gyakorta éppen a fiatalokról, a fiatalok igényeiről feledkeznek meg. Ezt ismerték fel a tartalékos katonák - hogy kiesett a figyelem középpontjából egy lánc­szem. Az egészen kicsi és az iskolás korú gyerekek is nagy figyelmet kapnak, a mun­kahelyek is igyekeznek odafigyelni a fiatal szakemberekre, de ami a két korosztály között van, az a háttérbe szorult. A fogé­kony, de nagyon sebezhető tizenévesek, az ö egészen sajátságos, a felnőttek számára legtöbbször érthetetlen problémái találnak meghallgatásra ezekben a kisebb-nagyobb közösségekben, melyek élén szintén fiata­lok állnak. Még ők is küszködnek, keresnek, de valami nagyon fontosat már találtak: hasznos, nemes elfoglaltságot. GÖRFÖL ZSUZSA MÉGIS, KINEK A SZERVEZETE? Az Internacionalista Katonák Tanácsa, amely később átalakult a Tartalékos Kato­nák Tanácsává, az üzbég Komszomol köz­ponti bizottsága mellett jött létre. Ez ésszerű volt, hiszen tagjai a szovjet ifjúsági szerve­zet „hatáskörébe“ tartoznak, ugyanúgy, mint azok a fiatalok, akiknek a nevelésére vállalkoztak. A kezdeti elképzelés az volt, hogy kapnak néhány státust a központi bizottságon belül vagy a KB mellett, hogy valóban hatékonyan és operatívan tudják irányítani munkájukat, amelyről mindenki, aki csak értesül róla, elismeréssel szól. Mindössze 5-6 státus kellene, egy-egy em­ber irányítaná a klubok munkáját, a lakás- és más szociális gondok megoldását, a szervezeti munkát, az anyagi ügyeket... De egyelőre anyagi gondjaik vannak. A fiúk számára is meglepetés volt, amikor a terve­zett televíziós műsor szerkesztőjétől meg­tudták, a Komszomol KB-ra és a városi tanácsra postai utalványon vagy egyszerű­en levélben folyamatosan érkeznek kisebb­- Eredményeink sokkal jelentősebbek lehetnének, ha normalizálódnának körül­ményeink - mondja Vologya. - De hát eljön hozzánk egy gyerek, látja, milyen a helyzet, s hallja, hogy lesz ez jobb is. Aztán eljön másodszor, harmadszor, és még semmi sem javult. Úgy érzi, becsapták. Nincs mit a szemére vetni, egy felnőtt már másodszor sem jött volna el. Tudatosítani kell, hogy a mai gyerekek müveitek, igényesek, sokkal szélesebb a látókörük, mint nekünk volt az ő korukban. Érdekesek, értelmesek, néhá- nyukkal nem is olyan könnyű vitatkozni. Pedig szeretnek vitatkozni, egy sor dologról saját véleményük van, érdekli őket a politi­ka, a filozófia. Éppen ezért nagyon nehéz, de nagyon szép foglalkozni velük. Az ilyen gyerekeknek nem elég azt mondani:,, Hur­rá, gyerünk!" - érezniük kell a törődést, azt, hogy figyelnek rájuk. lldusz Samszulin, a Csilinzar egység ve­zetője 150 gyerekkel foglalkozik. Életkor szerint három 50-50 tagú csoportra oszlik az egység. Ők a szerencsésebbek közé tartoznak, két tornatermet is használhatnak Az üzbégek hagyományos nagycsaládokban élnek, de ma már ez jobbára csak vidéken érvényes. Paradox módon a nagycsaládban mindenkinek kijut a figyelemből, a törődésből. A lakótelepi gyerekek viszont ugyanazokkal a problémákkal küszködnek, mint mindenütt másutt a világon. (APN-felvételek) IHRIIUDl/M i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom