Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-27 / 21. szám
CSICSAY ALAJOS Naponta kétszer vonultunk át a csalito- son, melyet Frédi grundnak mondott. Liba- sorban követtük egymást, így hamarosan helyes kis ösvényt tapostunk. A gidres- gödrös bozótban néha gyerekek tűntek fel, hancúroztak, háborúsdit játszottak vagy verekedtek, ahogy a gyerekek szoktak. Frédi ilyenkor megállt, és hol az egyiket, hol a másikat biztatta:- Húzz be neki, ne sajnáld! A gyomorszájra üss, ott fáj a legjobban! Nagyobbat, te mamlasz! Megálltunk mi is, és bámultuk a hempergőket, de nem avatkoztunk a dolgukba, gondoltuk, úgyis lecsillapodnak. Frédi kiköpte a foga közt morzsolt fűszálat, majd legyintett, hogy ezek az üvegházban nevelt puhányok már verekedni sem tudnak, és csalódottan kullogott tovább. Alapjában véve, nem voltunk rossz brigád. Köteles úr hozott össze bennünket még a hetvenes évek elején, s a vezetésével egészen jó eredményeket értünk el. Kaptuk az okleveleket meg a címeket egymásután, persze, pénzt is hozzá, így mindent megtettünk, amit Köteles kívánt. Az estéket együtt töltöttük, néha poha- raztunk is, de ami a legfontosabb, melóban sosem ittunk. Sört sem. Nem volt szükség alkoholtilalomra, rendeletekre meg mindenféle lelki dumára. Tudtuk, mit kell tenni és kész. A melónk csodájára jártak, fényképeinkkel díszítették az irodák folyosóinak falát. Folyton gyózögettek bennünket, hogy vállaljunk külföldi megbízást, dupla pénz jár érte, de nem sikerült rászedni bennünket. Köteles papa erélyesen kimondta, hogy nem. Hát akkor nem. Igaza volt. Az ember, ha beleveti magát, itthon is megtalálja a számítását. No meg, volt az öregnek egy nyomós érve, mely mindnyájunkat mélyen elgondolkoztatott.- Azt akarjátok, hogy más kezelgesse az asszonyt? - Persze, nem így mondta, kicsit nyersebben, de telibe talált. Bandi kivételével mind nősek voltunk és piszokul féltékenyek. Hetente egyszer jártunk haza, hétvégén, ilyenkor kitomboltuk magunkat, már ami a szerelmi életet illeti. Ha valamelyikünket hétközben is elfogta az asszony utáni vágy, Köteles papa így szólt hozzá:- Nyomás haza, öreg, de holnap időben itt légy, mert leverem a veséd! Ki a fenének ne fordulna meg a fejében, mit csinálhat a felesége otthon, míg ó a betonpaneleket ragasztgatja egymáshoz. Erősek, egészségesek voltunk, s ha esténként beszélgettünk a szálláson, vagy a büfében sörösüveg mellett, mindig ugyanannál a témánál kötöttünk ki. A vezetőség fenntartás nélkül megbízott bennünk. Minket nem kellett ellenörizgetni. Közülünk senki sem lopott. Csak azt tudta volna meg Köteles úr, hogy valamelyikünknek enyves a keze. Mondhatom, tőle különb embert még nem láttam. Ha velünk marad, biztosan másképpen alakul minden.- Embereknek építünk - szokta mondani. Sohasem többet. Az üres ünnepi dumákat nem szerette. Különben is, kinek kellenek. Tévedés lenne azt hinni, hogy a csoport csupa ideális tagból állt. Mint mondani szokás, senki sem tökéletes, így mi sem voltunk azok, de kijöttünk egymással. Megtanultuk elfogadni egymást, és ez a legfontosabb. Ha új pali jött közénk, egyszer-két- szer próbára tettük. Egy partiban, mint a miénk is volt, gyorsan kitudódik az emberről, kicsoda. A jellemtelenekkel úgy intéztük el a dolgot, hogy ne legyen idejük megmelegedni nálunk. Azt mondják, az irodákban mindenkiről vezetnek feljegyzéseket. Én nem tudom, igaz-e, de az biztos, ha van ilyen, akkor a káderlapon nem a valóság szerepel. Ki tudná jobban a közvetlen munkatársnál, hogy kiben mi lakik? Viszont jellemrajzokat írni nem szoktunk. Én például Frédit soha nem szerettem, de hogy jó munkás, megbízható, azért tűzbe mertem volna tenni a kezem. A vagánykodása nem tetszett, meg hogy szeretett röhögni másokon>Az ilyesmi nagyon pocsék dolog. Tudta ezt róla Köteles papa is, néha megdorgálta négyszemközt. Frédi ilyenkor megjuhászkodott, de ha alkalma nyílt rá, belecsípett a másikba. Még ennél is jobban idegesített a hányaveti bölcselkedése. Egyik este, szokás szerint, iszogattunk. Jófajta vörösbort, amit B. Sanyi hozott az apjától, nagyhasú demizsonban. Piszokul ízlett, kicsit be is nyakaltunk tőle. Miként van ez, nem tudom, de az ember a bortól fölöttébb őszinte lesz. A sörből, ha többet iszik, elálmosodik, vagy megfájdul tőle a feje, de a bor, különösen a vörös, fellelkesíti az embert. Dalra fakad vagy megnyílik tőle a lelke. Olyat is elmond magáról, amit nem akar. Valaki a szerelmi kalandjaival kezdett dicsekedni. Köteles papa mosolygott, ezt a többi biztatásnak vette. Csak úgy csöpögött a mézédes szerelem és lágyan cirógatott bennünket a rózsaszínű este. Egyszer csak Bandi elbőgte magát.- No, mi van? - néztünk rá csodálkozva.- Ma tizenkét éves a fiam - nyögte ki, és ráborult az asztalra. Frédi rondán felröhögött. Mi tagadás, elnevettük magunkat mi is.- Ne hülyéskedj! - lökte meg a vállát N. Józsi -, hiszen te nem is vagy nős, és sosem voltál. Honnan lett egyszeriben tizenkét éves fiad? Köteles úr“csitította le a bandát, és intett Sanyinak, hogy töltsön a fiúnak. Bandi két- marokra fogta a mustáros poharat, mintha melengetné, de nem emelte a szájához. Szinte önkéntelenül öntötte ki a bánatát. Társasházban lakott a szüleivel egy kisvárosi lakótelepen. Tizennyolc évesen beleszeretett egy nálánál jóval idősebb asz- szonyba, aki a fölöttük levő emeleten lakott. Férje műszakozott, s mikor munkába ment, ő be-beosont az asszonyhoz. A nő úgy tudta, nem lehet gyereke, egyszer mégis teherbe esett, örvendeztek férjestül, hogy hosszú várakozás után, végre mégis lesz utód, ám az asszony elárulta a fiúnak, hogy ő a gyermek apja. Bandi akkor ezt föl sem fogta, talán egy cseppet meg is rettent, de még a legjobb barátját sem avatta be a titokba. Eleinte közömbösen viselte a dolgot, szinte hihetetlennek tartotta, hogy egyszeriben apa lett. Ezután az asszony kizárta ót a lakásból, többé szóba sem állt vele. A fiú pedig egyre jobban vonzódott hozzá, meg a gyerekhez is, akinek minden vonásában önmagát vélte felismerni. Minden borotválkozás után hosszan bámulta magát a tükörben, aminek az lett a következménye, hogy egész lelkivilága a feje tetejére állt. Bajuszt, szakállt növesztett, majd elköltözött a városból. Egy ideig kóborolt az országban, végül nálunk, a brigádnál kötött ki. Egyike a legszorgalmasabb munkásoknak, csak éppen a nőket nem állhatja.- És hogy hívják a fiadat? - kérdezte tőle Frédi.- Andrásnak.-Szóval ó a kis Bandi? - és ismét hahotázott. Köteles tata roszallóan nézett rá. Szánkhoz emeltük a poharat és lassan kortyoltuk a langyos bort, hogy ne kelljen megszólalni.- Marha vagy te - pajtás - törte meg a csendet Frédi. - Ahelyett, hogy örülnél, inkább gyötrőd magad. Legyél boldog, hogy van egy gyereked, legalább már ennyit elértél és még gondod sincs rá, hiszen gyerektartást sem fizetsz. A génjeidet továbbadtad, így van értelme az életednek. Mázlid van komám, és még te bőgsz? Bandi keményen markolta a vastagfalú poharat.- Én a helyedben kerestem volna már egy jó bigét - okoskodott tovább Frédi -, akivel összeházasodom és további gyermekeket nemzek. Csodálkoztam, hogy Köteles tata ezt eltűri. Úgy tett, mintha nem hallaná. Tehát Frédi szabad pályát kapott.- Mert, ugye, a család az fontos. Van hová hazamenjen az ember. Ne búsulj, majd kerítünk valakit a tapétázó lányok közül. Vagy diplomás kell? Az is akad. A mérnök kisasszonyok sem válogatósak, örülnek, ha... Köteles papa itt közbeszólt és rendre intette a fecsegöt. Én pedig elgondolkoztam. Ilyen egyszerűek lennének a dolgok? Genetika, meg nemiség. Sajnáltam szegény kölyköt. Hogy ó alig múlt harmincéves, és teng-leng a világban, de erről nem panaszkodik, csupán az fáj neki, hogy a gyerek nem lehet az övé. Azon töprengtem, vajon én mit tennék, ha nekem lenne valahol egy gyerekem és nem szerethetném. Alighanem megőrülnék. Lehet, hogy mindez szentimentálisán hangzik, bár fene tudja. Tény, hogy ezek után Bandit közelebb éreztem magamhoz. Akkor még velünk volt Köteles úr, aki rendet tudott tartani. Moziba jártunk, társadalmi munkát vállaltunk, meg túlóráztunk. Nem kérdeztük, mit kapunk érte, hiszen az egész vállatatnál minket fizettek legjobban. Naplót is vezettünk dolgainkról, fényképeket és újságcikkeket ragasztottunk bele, olyanokat, melyek rólunk szóltak. Nemegyszer előfordult, hogy újságírók kerestek fél bennünket, mint most maga is. Persze, nem a bajokat firtatták, hiszen a dicsőség csúcsán álltunk. Tudom, magát mindez nem érdekli, de hogy világosan lásson, úgy érzem, ezeket is el kell mondanom. Nem a villanymotor miatt fordultak egymás ellen az emberek. Látja, ez egy nagy tévedés. Ha baj van, mindig a gazdasági problémákat tolják előtérbe. Elemelték a felvonó ötkilowattos motorját? Nagy dolog! Jött két pasas szerelöruhában, világos nappal. Senki sem kérdezte tőlük, mit akarnak. Én sem. Több százan dolgoznak a vállalatnál, de lehetnek vadidegenek is. Persze Köteles tatának rögtön feltűnt volna, hogy a felvonón illetéktelenek matatnak, de nem mindenki Köteles úr. A főnökség most bűnbakot keres. A becsület nagyon fontos. Nemcsak az egyéné, hanem az egész csoporté, melyhez az ember tartozik. Én ezt nem tagadom, de mi a becsület valójában? Nem akarom megsérteni, maguk erről sok mindent összeírnak, de csak a kirakatot látják. Hogy mi lapul a raktárak mélyén, azt csak a ben- fentesek tudják. A motorügy inkább csak ürügy. Még Köteles úr idejében felvettek hozzánk egy új fiút, a Pétert. Mint ma a legtöbben, ó is faluról költözött a városba, de megmaradt ott is falusinak. Beszéde, modora, minden. Csendes parasztgyerek, akit nem nehéz kikezdeni. Hiába, hogy nem ad rá okot.- Péter, kő szalunnya? - kiabálta neki Frédi. A srác csak mosolygott. Sosem mondták náluk a szalonnát szalunnyának. Egy reggel, mikor a csalitoson vonultunk át, Péter odaköszönt egy öregembernek: ,,Jó reggelt, Imre bátyám!“ Az öreg nem szólt semmit, hanem botjával az ébredő napra mutatott. Valóban szép volt, mint minden napkeltekor. Óriási hólabda, puha meg meleg, hogy az embernek kedve lett volna átnyalá- bolni.- Látod, ide is eljött utánam. Mindenhová elkísér, még a túlvilágra is. Ha meghalok, végetek lesz.- Sokáig éljen, Imre bátyám!- Ki ez? - faggatták a srácok Pétert.- Ó a nap, a hold és minden csillagok ura.- Habókos?- Fene tudja. Gyerekkoromtól ismerem. Ő is városlakó lett.- Úgy látszik, nem jó neki bent, különben miért mászkálna ilyen korán a csalitosban?- jegyezte meg Sanyi.- Szeretheti a csendet és most hiányzik neki.-Nyomorék szegény, de nagyon jó ember.- Jó, mint minden ütódött - toldotta meg Frédi. - Legjobb emberek a hülyék, mert könnyű kibabrálni velük.- Ne keverjük a szezont a fazonnal!- erélyeskedett Sanyi. - Más, ha mi vagyunk hülyék, és más, ha az ilyen. Ezzel be is fejeződött a reggeli eszmefuttatás. Az öreget el is felejtettük volna, ha nem látjuk őt nap mint nap újra. Folyton ott bóklászott a beépítetlen telken, amely a régi panelgyár helyén maradt. Ha nem akartuk volna is, felhívja magára a figyelmünket. Bolondságokat beszélt, és mindenkit mulattatott. Furcsa mesevilágban élt, s meg volt győződve róla, hogy amit mond, színtiszta való. A szürrealista festők sem vittek képtelenebb dolgokat vászonra, mint amit az öreg kiagyalt. Azt állította, hogy a nap a folyó túlsó partján kel, a nagytemplom mögötti dombon, s a temető mögött tér nyugovóra. A hold is ugyanúgy. S amikor az égen tartózkodnak, ót kísérgetik, akár a hűséges kutyák, egymást váltogatva. Frédi, persze, mindjárt bele is kötött az öregbe. Ékkor kellett volna nekem közbelépnem, mert már én voltam a brigádvezetö, de mi tagadás, engem is szórakoztatott a dolog.-Tévedsz atyus. Lehet, hogy a nap maga után megy, de a hold engem kísér.- Lócsöcs a markodba! - fakadt ki az öreg. Frédi elismerően veregette meg a vállát. A bátyó mondása igen megtetszett, ezután, ha valami nem stimmelt közöttünk, gyorsan odavágtuk egymásnak.- Jópofa muki a lólábú rokonod - vetette oda Frédi egy alkalommal Péternek.- Kicsoda?- Hát az a napos-holdas izé.-Hagyd ót békén! Különben is nem rokonom, és miért mondod, hogy lólábú?- Mert az. Patája van.- Miféle ökörségeket hordasz össze?- Ha rendes lába lenne, cipót viselne. Ő pedig rongyokba bugyolálja a lábfejét.- Mert össze van neki zsugorodva.- Zsugorodva a fenét, lóköröm van rajta. Akár patkót is verethetne rá, de inkább eltakarja, mert szégyellj. Ősidőkben ilyenek voltak a táltosok.-Honnan veszel ilyen marhaságokat? Ilyesmi csak a te megzápult agyadban születhetett meg.- Ugyan, komám. Ismertem gyerekkoromban egy kitűnő orvost. Lólábbal született, s nyolcvan éven át viselte türelmesen. Csak az egyik lábán volt pata, a másik éppen olyan normális volt, mint a miénk. De az hogy tudott gyógyítani! Varázsereje volt.- No, hagyd abba!- Láttad te már az öreg lábait kicsomagolva? Nahát én mernék fogadni, hogy pata van rajtuk. Péter dühbe gurult. Azt hittük, nekimegy Frédinek, de türtőztette magát. E kis súrlódást leszámítva, egészen jól jött nekünk az öreg. Folyton mókáztunk vele, hogy adja kölcsön a napot, meg hátha már nem is ót kísérgeti, mert elcsábította tőle valamelyik lakótelepi menyecske. Mire ő azt mondta:- Lócsöcs, Ladamér, dunaszegi bunkó. Ez még a mulya Kalminak is tetszett. Órák hosszat elkacarászott rajta. Egy este, fájront után, Frédi kijelentette:- Ma minden eldől.- Mi minden? - kérdezte Sanyi.- Hogy mekkora patája van az öregnek.- Csak nem akarod leszedni róla a rongyait?- Leveheti ő maga is. Péter közömbösséget színlelve megjegyezte:- Imre bátya lábát még nem látta senki sem.- Ma pedig ti is megnézhetitek. Egykedvűen ballagtunk át a grundon. A megszokott helyen várt ránk az öreg.- Áll az alku? - kérdezte sietve Frédi. A férfi bólintott.- No, akkor kezdje!- Előbb mutasd a bicskát!- Itt van. Látja? Agancsnyelű, amilyen magának tetszik.- Add ide!-Előbb vesse le a... - majdnem azt mondta, cipőjét, de csak a fejével intett. Az öreg kínkeservesen bontogatta a madzagokat. Ujjai bütykösek voltak, mintha nem is igazi kézfejek lennének. Alig bírt velük fogni. Végre kibogozta az egyiket, majd lassan a másikat is. Két korcs lábfejét egyszerre húzta ki a rongyokból. A jóíz- lésú ember az ilyen látványtól megborzad. Frédi kíváncsian közelebb hajolt.-Tényleg nem pata - mondotta csalódottan. - Öltözzön fel, fater!- Hát nem adod nekem a kést?- Majd még meggondolom.-Add neki! - mondta fojtott hangon Péter.- Mi a fene? - gúnyolódott Frédi.- Add neki, te szemét! - és megmarkolta Frédi mellén a gúnyát A fiúk megdöbbenten álltak.- Add neki, mert megöllek! - üvöltötte Péter. i-Te, engem? Akkor lépj közelebb! - és rondán vigyorgott. Ostoba helyzet volt, és én nem tettem ellene semmit. Hirtelen nem is fogtam fel valójában, mi történik. Csak később kezdett bántani a dolog. Egy jónevú brigád tagja kést emelt a társára. Másnap lemondtam a brigádvezetői tisztségről. Nem fogadták el. Hiába magyaráztam, hogy én nem vagyok Köteles úr, én nem tudok a fiúkkal bánni. Jobb lenne, ha hoznának valaki idegent, de hallani sem akartak róla. Most viszont, a motor miatt, fegyelmi készül ellenem, s biztosan le is váltanak. H ónapok Vasárn vallom, alig is gondterhelten tétét föl sem e - Kerülj belj Az elöszobé le kell-e húzni - Hagyd ess kint sár. Néhány ..érti nem nagyon é V Be sem én egy csomag S; gó kézzel rágy kínált.- Miért rész vagy ideges? > az éjjel? Sértődötten a válasz elől, i -Sose látó hozzánk. Ha é látnánk egymá BEHZAT AJ*-Ne harai elhanyagolom most ilyen szí - Ha tudná vagyok...- Mi történt - Két né\ kaptam.- Mit írnak: -Mit? Mit átkozott balok veled. Nem té véreinket má meg a kopors< hasonlókat.- Mit csinál - Bevittem nul megnézté fogalmad, hoc dóan résen ái dók. Például, gyek el otthon térek haza. Ni vagy a hátsó lakásunkat. M szinten lakunk -Hm. Hát dolog.- Az a legn huzavona k< a főnökömmel nyal.- Miért? -Miért, mi' hogy nem a r be az irodába „Miért jössz kÉ / zol a munkáid - De ez volna jelensz meg m a munkahelye hagyod el az ir tud rendet tei neki is el kell iroda nem ga * Mai, fiatal ti
