Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-27 / 21. szám
i \l. 27. Katonák - ezúttal civilben. Dmitrij Jazov és Frank Carlucci találkozója Bemben (Folytatás az 1. oldalról) hogy a közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták felszámolásáról aláírt szerződés történelmi jelentőségű, s az első lépésnek tekintik, amely jó feltételeket teremt a hadászati eszközök csökkentéséhez is. Feladatul adták a Genfben tárgyaló küldöttségeknek, gyorsítsák meg a munkát az ezekről szóló okmányok kidolgozásán, egyúttal rögzítve azt is, a felek ,.kötelesek abban az értelemben megtartani az ABM- szerzódést, amilyen formában azt 1972- ben aláírták“. Lényegében tehát már a washingtoni csúcstalálkozón megkezdték a moszkvainak az előkészítését, ami jelzi: fontosnak tartják mindkét fővárosban a legfelsőbb vezetők rendszeres párbeszédét. ,,A két ország vezetői most a legmagasabb szinten szögezték le, hogy túllépnek a hosszúra nyúlt konfrontáción, maguk mögött akarják hagyni azt. Ez fontos politikai eredmény, s ez jelenti a szovjet-amerikai kapcsolatok új szakaszára történő áttérés lényegét“ - mondta a szovjet vezető a sajtótájékoztatón. Ezek voltak a legfontosabb elvi kiindulópontok, amelyekre építve a két külügyminiszter megkezdte a negyedik csúcs előkészítését. Ennek legfontosabb állomásai természetesen az ö találkozóik voltak, de a kétoldalú kapcsolatok, s a leszerelési folyamat alakulására még számos más - fél év alatt hihetetlenül sok - esemény is hatással volt. Gesztus - válasz nélkül Sevardnadze és Shultz ötször találkozott az idén, ebből négynek a csúcselókészítés volt a legfontosabb feladata. (Ezen kívül az afganisztáni rendezés okmányainak aláírásán vettek részt Genfben.) Először az amerikai diplomácia vezetője tárgyalt a szovjet fővárosban február 21-22-én. Moszkvában elégedettek voltak az eredményekkel, a felek úgy nyilatkoztak, hogy a HTF-szerzó- dést az év közepéig ki lehet dolgozni. Ami az ABM-szerzödést illeti: megegyeztek abban, hogy tartják magukat a Washingtonban egyeztetett állásponthoz. „Úgy tűnt, hogy a genfi tárgyalásokon az amerikai küldöttség eltávolodott ettől a megállapodástól, ezért volt fontos azt újra megerősíteni" - mondta Sevardnadze. Két nagyon fontos dolgot kell kiemelni a februári eseménynaptárból. Az első: nyolcadikén tette Mihail Gorbacsov emlékezetes nyilatkozatát, amelyben közölte az Afganisztánban állomásozó szovjet csapatok kivonásának lehetséges időpontját. A másik: a külügyminiszteri találkozó után, 25-én a Szovjetunió egyoldalúan, jószándékát bizonyítandó, megkezdte a hazánkba és az NDK-ba telepített rövidebb hatótávolságú rakétáinak kivonását. (A nyugat-európai rakétatelepítésre adott válasz keretében a Szovjetunió annak idején harminckilenc OTR-22-es vagy más néven: SS-12-es rakétát helyezett el a Hranice na Morave-i körzetben, természetesen kormányközi megállapodás alapján.) Nem követte válasz ezt a gesztust, illetve kereken egy hét múlva megérkezett, de nem olyan, amilyet szerettünk volna. A NATO március 2-án és 3-án megtartott csúcsértekezletén hivatalosan üdvözölték a decemberi szerződést, s a nagyhatalmi leszerelési párbeszéd folytatását, de ugyanakkor megerősítették, hogy a tömb továbbra is ragaszkodik a nukleáris elrettentés doktrínájához. Ugyanakkor nem zárShultz és Sevardnadze két héttel ezelőtti, utolsó csúcselókészító találkozója ták ki az Európában hátramaradó taktikai atomeszközök korszerúsítésénak és növelésének lehetőségét. Magyarul, elvileg beleegyeztek (s ennek alapján konkrét programot dolgozott ki ez ügyben két hónappal később a nukleáris tervezöcsoport). Tény, hogy az álláspont nem volt egységes, az úgynevezett „kompenzálás“ körül heves viták voltak a szövetségen belül, de az NSZK mérsékeltebb álláspontjával szemben mégiscsak a keményebb londoni-washingtoni irányvonal győzött. Meggyőző erővel támasztják alá a márciusi történések, hogy a Szovjetunió a leszerelés és a biztonság minden összetevőjének nagy figyelmet szentéi, nem csak néhány kiragadott területnek. Tizenhatodi- kán két nagy horderejű eseménynek volt tanúja a világ. Mihail Gorbacsov beszédet mondott a jugoszláv parlamentben, s javaslatokat tett a földközi-tengeri katonai enyhülésre: a Szovjetunió és az USA egy időben vonja ki innen hadiflottáját, s első lépésként fagyasszák be azé térségben lévő hajók és haditengerészeti egységek számát; továbbá tájékoztatást, adatcserét ajánlott az itteni gyakorlatokról, flottaátcsoportosításokról. Katonák kézfogása Ugyanezen a napon kezdődött Bernben Dmitrij Jazov szovjet honvédelmi és Frank Carlucci amerikai hadügyminiszter találkozója, az első a maga nemében, s ezért méltán kapta a történelmi jelzőt. (Magas rangú katonai vezetők utoljára a SALT-II. aláírásakor, 1979-ben folytattak megbeszélést, de akkor sem a miniszterek, hanem a vezérkari főnökök.) Megfigyelők azt emelték ki, hogy a „megállapodási kényszer sürgetése nélkül“ folytathattak hasznos eszmecserét, szembesült a két katonai gondolkodásmód. Előkelő helyen szerepelt a programban a katonai doktrínák kérdése. A nézetek nagymértékben különböztek, a Szovjetunió a hagyományos védelmi doktrínát kívánja kiegészíteni az elégséges védelem koncepciójával, természetesen a kölcsönösség alapján. Carlucci azt mondta, nem látja ennek a lényegét, gyakorlati vetületét, s hogy a NATO fenntartja eddigi politikáját. Ők szovjet részről várnak egyoldalú változtatásokat. Miért volt mégis nagy haszna e megbeszéléseknek? A felek megállapodtak abban, hogy a vezérkari főnökök (Ahromejev marsall, illetve Crowe tengernagy) kidolgozzák a katona kapcsolattartás formáit, menetrendjét. Carlucci meghívást kapott Moszkvába. Hatalmas előrelépés lenne a szovjet-amerikai kapcsolatokban, ha a védelmi miniszterek találkozói is olyan rendszeressé válnának, mint a külügyminisztereké. Akik egyébként négy nappal később össze is ültek, ezúttal Washingtonban. Sevardnadze 21-23-án tárgyalt az amerikai fővárosban. A legjellemzőbb megállapítások dióhéjban: itt már szó volt arról, hogy a HTF-szerzödést illetően sok a nyitott kérdés, de a felek kijelentették, hogy szeretnék a moszkvai csúcsig - melynek időpontját ekkor jelentette be maga Reagan elnök a Fehér Ház rózsakertjében - kidolgozni. Ekkor nyitotta meg Shultz és Sevardnadze a külügyminisztérium, a State Department hetedik emeletén berendezett, úgynevezett kockázatcsökkentő központot, melynek felállításáról egyébként még tavaly szeptemberben írtak alá megállapodást. A központ nem helyettesíti, hanem kiegészíti a forró drótot: a külügyminisztérium operációs termében, ahol éjjel-nappal ügyeletet tartanak, számítógépes berendezések műhold segítségével kötik össze a két fővárost, hogy a gyors információcserével megakadályozzák a nukleáris háború véletlenszerű kirobbanását. Hasonló központ Moszkvában is létesült. Javaslat született arra, hogy Washingtonban szovjet, Moszkvában pedig amerikai kulturális központot állítsanak fel. Pár nappal később, március 29-30-án Szófiában ülésezett a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottsága. Két dokumentumot fogadtak el, a közleményt, valamint a felhívást a NATO-tagállamokhoz, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet résztvevőihez. Ez utóbbi lényegében 11 pontban foglalja össze, mit kellene tennie a 35 országnak kontinensünk békéjéért és biztonságáért. Sok oly cin elemet tartalmaz, amelyek már korábban, önálló javaslatként elhangzottak. Most ezek a részletek egységes egészként jeléntkeztek, kiegészítve és felerősítve egymást, s ezáltal magasabb minőségi szinten ölelve fel a biztonság minden lényeges elemét. Sok kérdés nyitott Ha nagyon tömören akarjuk összefoglalni az áprilisi eseményeket, akkor hármat kell közülük kiragadni, s akkor még nem beszéltünk a közös nukleáris kísértetekre vonatkozó szovjet-amerikai megállapodásról, a SALT-II. szerződés, valamint az ABM-szerzödés szőkébb értelmezésének megtartására felszólító amerikai képviselőházi határozatról, a törvényhozásban folyó katonai költségvetési vitáról és így tovább. A három közül - időrendi sorrendben - először azt kell említeni, hogy a hónap közepén több száz fős amerikai gazdasági szakértői csoport (vállalkozók, üzletemberek) járt a szovjet fővárosban, s tárgyalt az együttműködés bővítéséről. Igazán nem áll szándékunkban elkopta- tottá tenni a „történelmi“ jelzőt, de az afganisztáni rendezésről szóló genfi okmányok aláírása - az afgán, a pakisztáni, a szovjet és az amerikai külügyminiszter részvételével - megérdemli ezt a jelzőt. Először azért, mert elősegíti egy évek óta húzódó feszültséggóc megoldását. Másodszor: jó példát nyújthat más regionális problémák megoldásához is. Harmadszor: igazolta, hogy a tárgyalásos úton történő rendezés valóban lehetséges, természetesen ha az érdekeltek részéről megvan a kellő politikai akarat; s az ilyen folyamatban kiemelkedő szerepet játszhat az ENSZ. Negyedszer: az afganisztáni rendezés, a szovjet csapatok kivonása - washingtoni megítélés szerint is - hozzájárul a szovjet-amerikai, s általában a kelet-nyugati kapcsolatok javításához. Mindez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a reakciós fegyveres ellenzéki csoportok nem hajlandók - egyelőre - bekapcsolódni a békés rendezésbe, ha a politika eszközei helyett a háború eszközeivel, a vérontás folytatásával szeretnék a hatalom kérdését dűlőre vinni, attól félve, hogy a szabad és demokratikus választásokon a háborúba belefáradt lakosság többsége nem őket támogatná. Május 15-én megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, de Afganisztán sorsát, a helyzet alakulását illetően sok kérdés nyitott maradt. Sevardnadze és Shultz április 21-22-én tartotta az utolsó előtti csúcselókészító konzultációt. Az amerikai források szerint az ötvenszázalékos csökkentéssel kapcsolatos négy fő okmányban még mintegy 1200 nyitott kérdés volt, úgyhogy egyre nyilvánvalóbbá vált: az okmányok nem készülhetnek el a csúcsig. A legproblematikusabb területek: az ABM-szerzödés megtartása, a tengeri telepítésű, valamint a bombázókon elhelyezett robotrepülógépek, a mozgatható indítóállású interkontinentális ballisztikus rakéták ügye és az ellenőrzésre vonatkozó kitételek. Amerikai értékelés szerint a legnagyobb előrelépés az emberi jogok kérdéskörében született, s haladás volt tapasztalható a fegyverzetellenőrzés néhány más területén: a vegyi fegyverekkel, a nukleáris robbantási kísérletekkel és a hagyományos eszközökkel összefüggésben. Folytatódik az intenzív munka Már április végén is az foglalkoztatta leginkább a közvéleményt, mi lesz, ha a csúcson nem írják alá a HTF-szerzödést, lesz-e ebben az esetben értelme a legfelsőbb szintű találkozónak? A válasz: Gorbacsov és Reagan az eddig végzett munkát kiértékelő és a további tennivalókat kijelölő, úgynevezett közbülső egyezményt látna el kézjegyével. Megfigyelők véleménye szerint a kérdés fajsúlyára való tekintettel már ez is óriási politikai eredmény. A genfi tárgyalóküldöttségek természetesen folytatják a munkát. Lehetséges lenne-e ebben az esetben még az idén egy újabb, az ötödik csúcstalálkozó? Két héttel ezelőtt nem akadt felelős ember, aki erre válaszolt volna. Találgatások természetesen tucatszámra születtek, ezekkel egyelőre kár foglalkozni. Sevardnadze és Shultz májusi konzultációin természetesen szintén a HTF-szerzó- dés volt a központi téma. Ami további előrelépést jelent a szovjet fél átadta a partnernek a stratégiai erőiről szóló részletes adatokat. - Célunk, hogy maximális haladási érjünk el a megállapodás kidolgozásában, s ezt a haladást a csúcstalálkozón megerősítsük, majd utána intenzíven folytassuk a munkát - mondta Sevardnadze, külön hangsúlyozva: - A májusi csúcstalálkozó nem a végső célja tárgyalásainknak. A csúcs fontos állomás lesz az új szerződés felé vezető úton, s ezen kívül több más területen is fontos ösztönzéseket adhat a szovjet-amerikai párbeszédnek. Legalább fél tucat fontos szovjet-amerikai megállapodást imák majd alá a legfelsőbb vezetők - szivárogtatták ki két héttel ezelőtt. Például a föld alatti atomrobbantások korlátozását elősegítő 160 oldalas okmánynak állítólag már csak néhány vitatott pontja volt. Szóba került, hogy haladás született a vegyi fegyverek kérdésében és a hagyományos eszközökről folytatandó tárgyalások mandátuma is körvonalazódott. Önmagában is jelentős mindegyik, hát még együtt. Nem is érdemes folytatni a találgatásokat, hiszen hamarosan minden nyilvánvalóvá válik. Amit a legfontosabbnak tartunk: a konkrét leszerelés, amely a tavaly decemberi szerződéssel kezdődött, váljon visszafordíthatatlan folyamattá. Számítva arra, hogy ez hallatlan erőfeszítéseket fog igényelni és sokkal nehezebb lesz az első lépéseknél. MALINÁK ISTVÁN [iurnu-nuniE
