Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-20 / 20. szám
Szikével a lélekbe Bűnüldözési és igazságszolgáltatási szakemberek sok-sok konkrét esetből leszúrt tapasztalattal igazolhatják, hogy roppant nehéz feladat a törvényeket nem tisztelő, lejtőre jutott egyének nevelése és felkészítésük a szabadulás utáni újbóli beilleszkedésükre a társadalomba. Juhász László őrnagy, a Banská Bystrica-Králová-i szigorított büntetésvégrehajtási intézet parancsnoka is hosszasan példálózhatna erről, hiszen már több mint huszonhét éve hivatása az igazán sokoldalú felkészültséget, komoly pedagógiai ismereteket, állandó határozottságot, elkötelezettséget, valamint nem utolsó sorban a rászorultak iránti megértést, jóindulatot és segítőkészséget feltétlenül megkövetelő javító-nevelő munka.- Domasában, a mai Hronovec- hez tartozó kisközségben születtem - ezzel kezdi a válaszadást, amikor arról faggatom, hogy miért éppen ezt a fáradságos szolgálatot választotta hivatásul. - Mint a nincstelen munkáscsaládokból származó mindegyikének, számomra is a fel- szabadulás, majd a munkásosztály februári győzelme hozta meg a boldogulás reményét. Nagyon hamar megtanultam, hogy többet kell vállalnunk annál, amit a puszta kötelesség diktál. Katonaéveit a határőrségnél töltötte. Abban az időben még mindennaposak voltak a két világrendszert elválasztó, szöges dróttal és egyéb védelmi berendezésekkel őrzött határ túlsó oldaláról szervezett diver- zánsakciók.- Ott érlelődött bennem szilárd elhatározássá az a gondolat, hogy valamelyik fegyveres testületnél kell szolgálnom - idézi pályaválasztása körülményeit. - Mint sorköteles határőr 1959-ben felvételemet kértem a CSKP tagjai közé. Juhász Lászlónak akkor fiatal kora ellenére is volt már némi tapasztalata az emberekkel való munkában. Hiszen Zselizen (2eliezovce), majd Nyitrán (Nitra) a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség egykori járási, illetve kerületi bizottságán eredményesen szervezte a fiatalok ország- építő kezdeményezéseit. A tapasztalatokra hamarosan nagy szüksége lett azon a felelősségteljes poszton, ahová először állították a büntetésüket töltő személyek őrzésére.- Elsőnek azt a mindmáig érvényes fontos szabályt tanultam meg a szolgálatban, hogy végképp nem a megtorlás, hanem az elitéltek jobb útra vezetése a börtönbüntetés célja - mondja meggyőződéssel a hivatásáról. - Később mint fiatal nevelő- tiszt nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, amikor a saját sorsa felett már szinte a végsőkig elkeseredett, súlyos büntetését töltő fegyencek némelyike szándékos fegyelemsértő viselkedésével egymás után „érdemelte ki“ a mind nagyobb szigorításokat. Mivel azonban egyikük-mási- kuk esetében a törvényben előírt fegyemezések nem bizonyultak célravezetőnek, más módszert választottam. A foglalkozások szünetében vagy a pihenőidő alatt rendszeres beszélgetésekkel emberileg próbáltam közelebb kerülni hozzájuk. Néha például rendkívüli levél- vagy csomagátvételre szóló engedély kiállításával. Így a jutalmazott könnyebben elhitte és megértette, hogy törekvésünk célja korántsem a bűn- cselekményének megtorlása. Juhász László többszöri előrelépJuhász László őrnagy (A szerző felvétele) tetés után 1967-ben kapta meg az egyik kisebb börtön parancsnoki posztjára szóló kinevezését. Attól kezdve elsősorban a szervezés, a javító-nevelői tevékenység irányítása, a fegyveres őrök, pedagógusok és pszichológusok igyekezetének összehangolása lett a mindennapos feladata. Eredményeivel elégedettek lehettek a felettesei, hiszen az emberekkel nagyszerűen bánni tudó fiatal parancsnokot mind fontosabb tisztségekbe ajánlották.- Mostani szolgálati helyemen néhány éves nevelőtiszti parancs- nokhelyettesség után 1976 óta vagyok az intézet fegyveres alakulatának parancsoka. Éppen akkor vezényeltek ide, amikor még csak alakulófélben volt az SZSZK Igazságügyi Minisztériuma javító-nevelő testületének královái büntetésvégrehajtási intézete. Káderek nevelésével, s lehetőleg diplomás szakemberek kiválasztásával, felkészítésével kellett létrehozni az alakulatunkat. Úgy látom, nem volt hiábavaló az erre fordított sok-sok munka, amelyhez állandóan hathatós segítséget nyújtottak a helyi párt- és állami szervek. A ma már jól összeforrott, közös céljainkért áldozatvállalásokra képes és lelkesedni tudó kollektíva érdemeként elsősorban azt kell megemlíteni, hogy évről évre jobb eredményeink vannak a büntetésüket letöltóek szabadulását követő talpraállításában. Együttműködve a Banská Bystrica-i Járási Nemzeti Bizottsággal és több ipari vállalattal - kezdtük főleg a detvai nehézgépipari művekkel - azon is munkálkodunk, hogy a börtönviseltek mind kevesebbje engedjen a visszaesés csábításának. Hétköznaponként reggel héttől délután fél négyig tart Juhász László őrnagy szolgálata. Lakásán azonban gyakran éjszaka is megcsörren a tanácsot, eligazítást vagy soron kívüli parancsot kérő telefon. Olyankor leggyakrabban - csakúgy, mint a szintén nem ritka ellenőrzések végett - hajnali kettókor-háromkor indul a munkahelyére. Családja a már több mint 27 év alatt megszokta, hogy bármelyik percben hívhatják, s akkor feltétlenül mennie kell. Két fia és a menyei mégsem választottak maguknak könnyebb hivatást: mindannyian a javító-nevelő testület fiatal tisztjei. Talán a családfő számos kitüntetése vonzotta volna őket erre a pályára? Dehogyis. Juhász László arra tanította őket, hogy minden hivatásnál a becsületes munka szeretete, az elvégzésre kapott feladatok felelősségteljes teljesítése lehet csak a minősítés egyedüli fontos mércéje. Juhász László őrnagy esetében a május elseje alkalmából kapott, A Kiváló Munkáért kitüntetés mindenképpen ennek az elvnek a helyességét igazolja. LALO KÁROLY LÁTOGATÁS AZ IDEGSEBÉSZETEN Csillogó, fehér, makacsul zárt ajtó a bratislavai Kramáren, a Dérer Kórház hatodik emeletén. Jobbra a falon nagy táblán: Idegsebészet. Egyesek számára ennek a szónak talán titokzatos, majdcsaknem hátborzongató tartalma van. Az osztály mélyén fekvő műtőben zöld „szkafan- deros", ugyancsak rejtélyes alakok feszült csöndben munkálkodnak, a test irányító központjába az - agyba avatkoznak be, visszavonhatatlan döntéseket hoznak „énünkről“. Ilyen gondolatok jártak a fejemben, mikor először volt alkalmam bejutni az idegsebészetre. A folyosó szemközti zugában az asztalok mellett betegek ültek, többségük műtét utáni, turbánszerú fejkötéssel. Csendben várták az ebédet. Most nyugodt látvány fogadott, de később, a folyosón sétálva, az ajtók résén át láttam az ágy sarkában kuporgó fiút, jajgató vagy éppen kómában levő férfiakat. Biztosan nehéz lehetett még az itt dolgozó orvosoknak és nővéreknek is megszokni ezt a nem mindennapi látványt, hiszen kinek nem szorul el a szíve koordinálatlan mozgású vagy epilepsziás beteg láttán. Az idegsebészet vezető tudományos dolgozója, dr. Miron Sramka éppen mútött. Többszöri találkozásunk után az az érzésem, hogy nála elfoglaltabb emberrel még nem találkoztam. Állandóan ellenőrzi beosztottjait, irányit, gyógyít, operál, és mindezt mintha két tudományos konferencia vagy szolgálati út között csinálná. Érdekes kutatási és gyógyítási területe a túlzott agresszivitás műtéti megszüntetése. Az operáció abppl áll, hogy az agykéreg agresszivitásközpontjában pontosan kiszámított helyen megszakítanak bizonyos idegláncokat. Ennek következményeként, ha a beavatkozás sikerrel jár, a beteg viselkedése normálissá válik. Dr. Sramka ezzel kapcsolatban érdekes eseteiről mesélt.- Már régebben volt egy férfibetegünk, aki furcsa módon allergiás volt az egyenruhás emberekre. Bárhol is találkozott velük, abból rögtön csetepaté lett. Nekiugrott a rendőröknek, a katonáknak, de nem kímélte a vasutasokat sem. Mindez nyivánvalóan beteges elváltozásra utalt, ezért végül hozzánk került és megoperáltuk. Mint már említettem, ez évekkel ezelőtt történt, és nemrégiben szereztem tudomást arról, hogy most kiegyensúlyozott életet él, jó viszonyban van a környezetével. A sors iróniája, hogy jelenlegi foglalkozása erdész, vagyis ő maga is egyenruhát visel.- A másik eset ennél sajnos sokkal szomorúbb. A napokban műtöttünk meg egy fiatalembert, akinek kórlelete szintén az abnormális agresszivitás volt. Ez a fiú már kiskorában goromba volt, verte a barátait, testvéreit, már szüleivel is erőszakoskodott. Kórházi kezelésre került, de egy idő után betegsége ismét fellángolt és egy alkalommal betegtársát halálosan megsebezte. Az ilyen eseteknél érthető meg igazán, hogy milyen indokolt és szükséges néha az ilyen jellegű orvosi beavatkozás. A teljes siker esélye egyébként mintegy 60-70 százalékos, mivel az orvostudomány kevésbé feltérképezett területéről van szó, ismereteink hiányosak a probléma bonyolultságához képrest. Ezek hallatán az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon a sikeres műtétek valóban sikeresek-e, nem hagy-e a művi beavatkozás valamilyen űrt az egyén pszichikumában?- Nehéz erre egyértelmű választ adni- mondja a doktor. -A gyógyultak agresszivitása valóban a normálisra csökken, viszont esetenkén előfordulhat némi passzivitás. Ezt azért is nehéz megítélni, mert tulajdonképpen az új állapotot nincs mihez hasonlítani. Az idegsebészet másik érdekes területe az epilepszia gyógyítása. Újabban erre a célra már nagy sikerrel haszpálják az ún. neuosztimuláto- rokat, melyek segítségével meg lehet akadályozni az epilepsziás rohamok keletkezését. A fejbőr alá beoperált parányi készülék elektromos impulzusokat bocsát ki az agy különböző szféráiba, ami a kóros idegsejtekre közömbösítő hatással van, vagyis elmarad a roham. Ez már az orvostudomány és a technika együttműködésének gyümölcse. Mint az élet olyan sok területére, ide a kórházba is bevette magát az elektronika, már nélkülözhetetlenek a számítógépek. Igaz, ma még lemaradás van itt, a legkorszerűbb műszereket gyakran csak külföldről lehet beszerezni, s a meglévők gyakran meghibásodnak. A villamosmérnök ezért még néha szerelő-javító munkára is kényszerül, de az orvosi műszerek, számítógépes programok alakalmazása és működtetése az egészségügyben megköveteli hozzáértő műszaki szakemberek részvételét. A tudományok találkozópontján így valódi szimbiózis alakul ki az orvosok és a mérnökök között a mindennapi munkában. Az osztály fehér ajtóján túl a látogató kilép az elképzelt misztikum ködéből. Hiszen mégiscsak ugyanolyan betegek ezek, mint a kórházak más emeletein, és az orvosok is ugyanolyan fehérruhás, a halállal, a gyógyulásért viaskodó emberek. B. MÉSZÁROS GYÖRGY H ogy a kutya mennyire tanulékony, mennyire hűséges és ügyes állat, azt a nagyszelmenci (Veiké Slamence) Ján Capik határőr jól tudja. Nyilván tisztában volt vele már akkor is, amikor kezdőként vállalta, hogy egy arra megfelelő ebet is beavat a szakmába. Azóta sok víz lefolyt a közeli Latorcán, hiszen idestova másfél évtizede annak, hogy töretlen kedvvel foglalkozik a közbiztonsági szerv négylábú „tagjával". Sót, egyre szakszerűbben és eredményesebben. Eteti, rendszeresen tornáztatja, határszemlére hordja és hetente legalább nyolc órát tanítgatja, különbözó szakgyakorlatokat végeztet vele, mert azt akarja, hogy segédje minél tökéletesebben értse a dolgát. Legújabb szolgálati kutyája egy három és féléves német juhászkutya, Arko. Gazdája szerint már akkor is igen tehetségesnek tűnt, már akkor is sokat tudott, amikor hozzájuk került, azóta pedig egyre fürgébb, okosabb, tapasztaltabb. Meglátszik rajta a szakszerű képzés. Arko ügyességéről, illetve a kutya és gazdája munkájának összehangoltságáról, együttműködésük színvonaláról mi sem tanúskodik jobban, mint a nemrég Libéjovicében rendezett országos versenyen elért második helyük.- Hogy reménykedtem-e a sikerben? - ismétli meg a kérdést a rendőrhadpagy. - Nos, megvallom, én mindig bízok a tanítványomban. Szeretném leszögezni azt is, hogy soha sem versenypéldányt Igyekszem nevelni a kutyámból, hanem okos, rátermett társat. Hogy aztán milyen ügyessé válik, az részben tólem is függ, ám leginkább az eb alaptulajdonságaitól. Ha mozgékony, nem lusta, kiegyensúlyozott típusú, akkor a kutya betanítása, illetve továbbképzése könnyű, és azzal a szolgálatban is jól kijövök, ám az eleve ingerlékennyel. passzívval vagy gyávával nehezebben boldogulok. Szerencsére Arkonál a kedvező adottságok vannak túlsúlyban. Szófogadó, hallgat rám, bátor és edzeni, gyakorolni is szeret. Beszélgetésünk közben a fiatal rendőr a kutyáját is bemutatja. Kiengedi a ketrecből, és az sr vezényszóra fut egy tiszteletkört, s csak aztán, utasításra telepedik hozzánk. További utasításokra leül, lefekszik, feláll, figyel... Létrajáráskor nem idegeskedik, nem „szédül“, szépen, nyugodtan halad és lábaival egyenként, előírás szerint érinti a fokokat. A gerendán is magabiztosan lépked. Az alacsony akadályon úgy jut át, hogy neki sem iramodik, csak dobbant egyet és átrepül fölötte. Nem okoz neki gondot a magas palánk leküzdése. Az összetett ügyességi feladatnak számító appor- tírozást is szeretheti, hiszen az eldobott tárgyért még akkor is nagy kedvvel indul, ha gazdája parancsára azt a magas palánkon és más akadályokon át kell visszahoznia.-Az említett országos versenyen - folytatja Ján Capík - a tőle megszokott teljesítményt nyújtotta. Persze, előbb kitűnően helytállt a kerületi és területi vetélkedőkön is. Hogy bíztam-e a sikerben? Tudtam? Pontosabban fogalmazva: bíztam benne, mert ismerem. Az engedelmességi, illetve fegyelmező gyakorlatokat olyan pontosan végezte, mint „hazai“ környezetben. Ugyanakkor jól vizsgázott az őrző védő munkából, a tettes feltartóztatásából... A bátorságpróbán sok pontot gyűjtött s a nyomozás, a szimatmunka is jól ment neki. Ügyességét Arko nemcsak a versenyeken bizonyítja. Úgy hírlik, a mindennapi szolgálatban is igen hasznos segítője a helyi közbiztonsági testületnek. Ezek szerint: jó kezekben van GAZDAG JÓZSEF A gerendán és a lépcsőn is magabiztosan lépked (A szerző felvétele)
