Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-06 / 18. szám
Vezetés éjszaka A közlekedési szakemberek szerinti a közúti veszélyforrások között az első helyen kell említeni, hogy a gépjárművezetők szubjektív biztonságérzete éjjel nagyobb, mint nappal, vagyis felszabadultabb és „vagányabb^“, az átlagosnál nagyobb sebességgel hajtanak. A másik veszély: a biztonságos éjszakai vezetéshez kifogástalan érzékelés szükséges, márpedig ebben a napszakban kap kevesebb információt a gépjárművezető a környezetétől és a közlekedő partnerektől. Elsősorban a korlátozott látóképesség miatt, amely legfeljebb csak harmada a nappalinak. A szem lassan alkalmazkodik a megvilágítás erősségéhez. Sötétből világosba érve elvakít nagyon a fény, de egy-két másodperc elteltével újra tisztán lát a gépjárművezető. Fordított esetben azonban már sokkal több idő kell a szem alkalmazkodásához. Gyakran kerülhet a gépjármű vezetője olyan helyzetbe, hogy a látómezőben levő tárgyak egy részéről erős, más részről lényegesen gyengébb fény jut a szemhez, mely ilyenkor az erősebb fényhez alkalmazkodik, s a gyengébben megvilágított tárgyakat alig vagy egyáltalán nem észleli. Ennek legérzékletesebb formája az elvakítás, amikor éjszakai vezetés közben a szembejövő gépjármű fényszórója közvetlenül a szembe világít, s a túl erős fény hatására rövid, de kritikus időre teljesen elveszíthető a látás. A szakemberek ezért azt tanácsolják az éjszaka gépjárművet vezetőknek, hogy ha éjjel szembejövő járművel találkoznak, az út szélét figyeljék, nemcsak azért, mert kevésbé vakít a szembejövő jármű fényszórója, hanem azért is, mert a váratlan akadály - kivilágítatlan kerékpár, ittas gyalogos, stb. - és veszély a legvalószínűbben az út szélén bukkanhat fel. Fokozza a veszélyt, hogy a fiziológiai elvakítás mellett fellép egy pszichológiai vakítás is - a vakítás sokkhatását is fel kell dolgozni. Egyébként az éjszakai gépjárművezetés velejárója, hogy nemcsak a tájékozódás romlik, hanem az igénybevétel is, amely a távolságbecslést, a kevésbé éles tárgyak körvonalának észlelését kíséri, sok gépjárművezetőt jobban elfáraszt, mintha nappali csúcsforgalomban venne részt. Természetesen más tényező is károsan befolyásolhatja az esti, éjszakai gépjárművezetést. Mindenekelőtt az alkohol, amely növeli a vakítás iránti érzékenységet, szűkíti a látómezőt, meghosszabbítja az információ szerzésének és feldolgozásának idejét. Csínján kell bánni aztán a gyógyszerekkel is, mert némelyikük tartós szedés után látás- és reflexromlást okozhat. Zavarhatja a látást a hanyagság is: az elszinezódött, piszkos, összekoszolódott szélvédő vagy szemüveg. Az éjszakai gépjárművezetéshez nem szabad erősen színezett szemüveget sem használni. S még egy észrevétel: a biztonságos éjszakai vezetés és látás kapcsolatában szerepe van az életkornak is. Az idősebbek éjszakai látóképességei rendszerint gyengébb még az egyébként egészséges szemnél is. Negyvenéves kor után - javasolják a szakemberek - az egészségügyi felülvizsgálatok alkalmával is ajánlatos a látóképességet sötétedésben is megvizsgálni. Mindezek elősegíthetik a közúti - autós, motoros és gyalogos - balesetek számának csökkentését, amelyek jelentős része az elmúlt években éjszaka, a „csendes“ napszakban következett be. KANIZSA ISTVÁN ■ A csehszlovák tehergépkocsigyártásnak komoly elismerést jelentett és növelte presztízsét, hogy a Párizs-Dakar Rali első helyezését a Tatra 815 típusú tehergépkocsi, mig a második helyet egy Liaz teherautó szerezte meg. Csehszlovákiában reményt látnak arra, hogy a közeljövőben a nyugati eladások száma is emelkedjen. A Liaz tehergépkocsihoz új motorokat fejlesztenek ki, a későbbiekben pedig a karosszériát is modernizálják. A fejlődő országok igényeinek megfelelően a Liaz teherautókat speciálisan „Liaz-Africa" változatban is gyártják. (East-West) így néz ki a Polux-féle átalakított Lada-Samara üzem kezdetben a Dáciákhoz, majd a Lada 1300-asokhoz, az 1500- asokhoz készítettek szépformájú, nagy szilárdságú kardánboxokat, lökhárítókat és hűtórácsokat. A Polux szövetkezet lelkes szakembereinek a legsikerültebb alkotása a Lada Samara korszerűsítése, illetve megszépítése. Az eredeti karosszériára felerősíthető első-hátsó lökhárítók, spoylerek és a hútörács - mint a fénykép is mutatja teljesen új jelleget ad a Samarának, azonkívül eltüntetik a kissé megemelt hátsó részt. Mindezt kigészítik a műanyag dísztárcsák, amelyek alkalmazása ma már nem divathóbort. A szélcsatornában végzett vizsgálatok kiderítették, hogy a sima felületű Magyarországon átalakított Lada-Samara Az év elején Bécsben egy igen látványos sajtótájékoztatót rendeztek. A tájékoztató színhelyén felsorakoztattak néhány átalakított személygépkocsit a gyári emblémák nélkül és felkérték az ottlévő szakújságírókat - állapítsák meg, hogy eredetileg milyen típusúak. Az egyik legsikeresebb fehér színű kocsiról nem tudták eldönteni, hogy Opel, Ford vagy Fiat. Az eredeti gyártmányt senki sem találta el, sőt nagy meglepetést keltett, amikor az osztrák cég képviselője közölte - a sikeres kocsi egy Budapesten átalakított Lada-Samara. A bécsi bemutatót megelőzően a nyugati autókiállításokon a szakemberek egyértelmú- leg állapították meg, hogy formátlan a hútörács és túl magasnak tűnik a kocsi fara. Ezt az esztétikai hiányosságot érezhette a francia „Poch“ cég és a „Deutsche Lada Automobil GmbH“, amikor átalakított orral hozzák forgalomba a Samarákat. A franciák már a kezdetben négylámpás hútórácsot alkalmaztak, az NSZK-ban egy ízléses, matt fekete hútőráncsot szereltek a régi helyett. Ezek a szépészeti átalakítások is közrejátszódhattak, hogy eddig több mint 130 ezer Samarát adtak el Nyugat-Európában. A Bécsben sikerrel bemutatott nagyon ízléses külsejű Samara-k új ruháját Budapesten készítik a „Polux Autosport“ elnevezésű szövetkezet. A néhány éve alakult kis kerékdísztárcsák felszerelése egykét deci benzin megtakarítását is jelentheti. A Polux jelenlegi havi 200 garnitúrát készít, aminek a fele exportra, elsősorban Franciaországba kerül. Az Avtoexporttól azt is megtudtuk, hogy az új hűtőrács vagy spoy- ler használata nem befolyásolja a garancia jogkörét és nem igényli az új műszaki vizsgát. Befejezésül mint érdekességet említjük meg, hogy Párizsban láttunk olyan Samarát, ahol megoldották a tetőablak beépítését, sőt villamos motor mozgatja az ablakokat és reteszeli az ajtózárakat, azonkívül rövidebbre cserélték a hátsó rugókat, valamint a lengéscsillapítókat. TAMÁS GYÖRGY A gyalogosok baleseteinek elemzésében igen sokszor szerepel az ún. modell követés, „viselkedésutazás“. Nem véletlenül emlegetik! A hétköznapi életből mindenki ismeri a jelenséget: az egyik ember hajlamos a másik példáját - ellenőrizetlenül, s néha teljesen ösztönszerúen - utánozni. Megjelenik ez a gyalogosok közlekedési magatartásában is. A tilos jelzésen áthaladás szabály- sértését például - a statisztikák szerint - többségükben a gyalogosok követik el. Az úttestre figyelmetlen lelépésük, a takarásból, szabálytalan helyen kezdeményezett átkelésük, vigyázatlan áthaladásuk ugyancsak mindig komoly baleseti veszélyek forrása... Ritkán kerül szóba azonban, hogy többnyire nem az első tilosba lelépő gyalogost ütik el a jármüvek, hanem inkább azt, aki - megfontolatlanul - követi az első szabálytalankodót. A takarásból kilépő gyalogost is igen sokszor el tudja kerülni az ügyes autós, akár hirtelen kormánymozdulattal, akár fékezéssel - amint azonban elkerülte ezt a veszélyt, azonnal támad a másik, megjelenik aki ezt a gyalogost követi, s ez a ráadás már olyan hirtelen, hogy nem HA AZ EGYIK MEGY... marad idő, energia az újabb vészmegoldásra. Vannak tehát a gyalogosok körében is modellkövetések, amelyekre érdemes ügyelni. A kezdődő jobb időjárásban különösen figyelni kell a gyerekekre és az idősebbekre. Természetes, hogy többen és többet vannak kint az utcákon, az utakon. Utaznak, járnak-kelnek - és éppen ök azok, akikre jellemző nem annyira a jelzések, a valós lehetőségek figyelése, mint inkább a többi közlekedő viselkedésének az utánzása! Mind a kisgyermekek, mind a hajlott korúak többet adnak arra a példára, amit maguk előtt látnak, többet, mint a saját körültekintésükre. Bizonyos, hogy egy kisgyermek, aki például a játszótérre készül, s azt látja, hogy egy felnőtt kilép a bódé mögül, s neki indul az úttestnek, az ugyanezt teszi majd! Az idős emberekkel kapcsolatban pedig talán még inkább Így van: az idős ember sokszor nem is bízik a saját látásában, a hallásában, viszont abban megbízik, amit mások csinálnak körülötte. Egyik cselekvés vonzza a másikat. Az utakon a járművezetők számára ez úgy jelenik meg, hogy egyik gyalogos vonzza maga után a másikat. Ritkán fordul elő, hogy egy adott helyen csak egyetlen szabálytalankodóval gyűlik meg a járművezető baja. (ss.) * * Szűkös körülmények között is kifogástalanul Látogatás a Kovohron ipari szövetkezet legjobb márkaszervizében A kassai (Kosice) első osztályú főút mentén Rimaszombat (Rimav- ská Sobota) és Rozsnyó (Roznava) között csakis egyetlenegy helyen, a Kovohron ipari szövetkezet éafáriko- vói márkaszervizében számíthatnak gyors, szakszerű műszaki segítség- nyújtásra vagy bármilyen nagyobb javítás elvállalására az autósok. Aki közülük egyszer már igénybe vette az ottani szolgáltatások valamelyikét, az rendszerint dicséri és ajánlja ismerőseinek, barátainak a mindenhez jól értő, rendkívül ügyes kezű mesterek munkáját.- Városkánkban nincs különösebben nagy múltja gépkocsijavítói tevékenységnek - mondja az elismerés említése kapcsán Csata János üzemvezető. - Szerény felsze- reltségű, néhány dolgozó foglalkoztatására méretezett műhely ugyan már az ötvenes évek végén is fennállt, de szolgáltatásaink csak 1965- tól bővültek, amikor a zvoleni Kovohron egyik üzemegysége lettünk. Jelenleg már negyvenötén vagyunk. Elsődleges feladatunk a Skoda és Lada személygépkocsik összes típusának szavatossági felülvizsgálata, valamint a nálunk futó Polszki Fiatok, Moszkvicsok és az ARO 240-es román gyártmányú terepjárók általános javításai. Kiegészítő tevékenységként a lassú égésű moCsala János üzemvezető (jobbról az első) nem mulasztja el a szakemberek munkájának rendszeres felügyeletét sem (A szerző felvételei) torok magasnyomású gázolajszivattyúinak javítását is végezzük. A szerviz dolgozói motorszerelésre, karosszérialakatosságra, autóvillamossági tartozékok javítására, abroncsok cserélésére szakosodtak. Nincs olyan hiba, amelyet nem tudnának eltávolítani a szükséges alkatrészek birtokában. Festőműhelyük és égetökemencéjük csak ritkán van kihasználatlanul.- Évente átlagosan mintegy 4000 személyépkocsi fordul meg nálunk - mondja az üzemvezető. - A felsorolt típusokon kívül szükség esetén, és persze, ha van hozzá alkatrészünk, egyéb márkájú személygépkocsi tulajdonosát sem utasítjuk el. Ugyanígy az útközben meghibásodott tehergépkocsik, kamionok vezetőitől sem tagadjuk meg a segítséget, hogy biztonságosan eljuthassanak a legközelebbi speciálisan felszerelt javítóműhelyig. Külföldi autósok is gyakran bekanyarodnak az udvarunkba. Esetünkben a megrendelt munka kifogástalan elvégzésén felül kötelességünk a javításhoz felhasznált drágább pótalkatrészek jegyzékének összeállítása, hogy bemutathassák a vámvizsgálatkor. A áafárikovói szervizben havonta 700 ezer koronás terv teljesítése a dolgozók feladata. Ebből negyed- millió koronát - a különféle javításokhoz szükséges alkatrészek értékének leszámítása után - mint tiszta jövedelmet utalnak át a szövetkezet központjába, a munkabér fedezésére.- Rendszerint túlteljesítjük a tervet, ugyanis sohasem vagyunk szűkében a megrendeléseknek - dicséri beosztottjai szorgalmát Csala János. - Hosszú évek óta nem kell szégyenkeznünk egyetlenegy reklamálás miatt sem. Ehhez még tudni kell, hogy nagyon szűkös körülmények között, a mai kor követelményeinek már sok tekintetben meg nem felelő helyiségekben dolgozunk. Hiányzik a szennyvízcsatorna, ezért hetente egyszer, de esős időben kétszer is hívni kell a tartály- kocsit a szennyvízgödör kiszippantásához. A szerviz dolgozóinak munkakörülményeit természetesen ismerik a Kovohron vezetői is. A jól összeforrott kollektíva (a szövetkezet üzemegységei között évről évre meghirdetett széles körű szocialista munkaversenyben már többször elért első helyezést tavaly három kisebb munkahelyi baleset miatt kellett másoknak átengedni) régi kívánságának megfelelően azonban jövőre megkezdik Safárikovóban az új, korszerű technikával felszerelt műhelyek építését. Az összesen 19 millió koronás beruházással készülő, előreláthatólag két év múlva átadásra kerülő szervizben - ahol alvázaszfaltozást, autómosást és üregvédelmet is vállalhatnak majd - a mostaninál nagyobb létszámú szakembergárda fogja tovább öregbíteni a kifogástalan minőségű munkával kiérdemelt jó hírnevet. LALO KÁROLY Balajti László és Iván János különösen nagy gondot fordít minden egyes gépkocsimotor műszeres ellenőrzésére is, mert a tesztelés eredménye komolyabb üzemzavarok megelőzésére figyelmezteti az autósokat ÚJ SZÚ 16 1988. V. 6