Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-15 / 2. szám

iZÚ 1.15. „Moszkva Sí S«-£í KPífff; nya orosz var épitésznek játos építészeti arculatát. Ahhoz, hogy megérthessük a Moszkva építészeti arculatában az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások okait, tegyünk egy kis történelmi utazást, térjünk vissza ötven évvel korábbi időkbe. A Szovjetunióban a harmincas években kezdődtek az első ötéves tervek. Új üzemek és villamos erőművek épültek, gyors ütemben fejlődött a közlekedés, a lakásépítés. Viharos gyorsasággal kezdtek nőni a városok. Moszkvának mint az ország politikai, gaz­dasági és kulturális központjának a fejleszté­séhez új lakótelepeket, számos köz- és iroda­épületet, ipari és egyéb műszaki létesítményt kellett építeni. 1935-ben fogadták el Moszkva általános rekonstrukciós tervét, amelynek alapján megkezdődött a metróépítés, új hi­dakkal kötötték össze a Moszkva-folyó partja­it, és gránitba öltöztették a rakpartokat. A grandiózus átalakítási programban sze­repelt a főváros központi részének szerkezeti megújítása is. Régi házak álltak ott, amelyek­ről a városrendezőknek az volt a véleményük, hogy elöregedtek, már nem felelnek meg a kor szellemének. A hangulatos kis udvarhá­zak, nemesi paloták és faépületek helyén az építészek már látták is a minden felesleges díszítés nélküli, égbe törő épületkolosszuso­kat, a szűk utcák és kanyargós mellékutcák helyén pedig a széles sugárutakat, a tágas tereket és gyorsforgalmi utakon száguldó gépkocsik áradatát... A REKONSTRUKCIÓ HIBÁI ÉS TANULSÁGAI Ma, ötven évvel később már tökéletesen nyilvánvaló, hogy Moszkva központjának ak­kor elkezdett szerkezeti átalakítása, ha mara­déktalanul megvalósul, végzetes lett volna a városra nézve. Az általános rekonstrukciós terv többek között kimondta: „A Moszkvára vonatkozó építészeti tervezőmunka kiinduló­pontja, hogy gyökeresen át kell tervezni, fel kell újítani, és az utcák kiszélesítésével és kiegyenesítésével rendbe kell tenni a törté­nelmileg kialakult sugaras-gyűrűs úthálóza­tot. " A terv értelmében a 18-22 méter széles régi utcákat 30-40 méteresre, vagyis csak­nem a duplájára kívánták szélesíteni. Ezt a feladatot csak egyféleképpen lehetett meg­oldani - a házak lebontásával. Ez a sors várt nagyon sok térre is. A Vörös téren például majdnem lebontották a mai GUM csodálatos épületét és a körülötte levő műemlékházakat. Helyükön parkot akartak létesíteni, s a köze­pén hatalmas felhőkarcolót emelni. Moszkva szerencséjére nem minden tervet sikerült megvalósítani. A városközpont építé­szeti képe azonban nagyon sokat veszített szépségéből, sok történelmi és kulturális em­lék tűnt el örökre. A rekonstrukció igen nagy károkat okozott például az Arbat negyedben, Moszkva egyik legszínesebb és legromanti- kusabb részében, amellyel sok kiemelkedő orosz író, képzőművész, zenész neve forrt össze örökre. A moszkvaiak emlékezetében még eleve­nen élnek a húsz-harminc évvel ezelőtti ese­mények, amikor az Arbat kis utcáiból egymás után tünedeztek el a régi villák, amikor egész lakótömböket romboltak le, helyükön pedig üvegből és betonból sokemeletes skatulyákat emeltek. Csak az emléke maradt meg sok mellékutcának - átadták helyüket a széles Kalinyin-sugárútnak. „Ha az ember belegon­dol, hogy hány gyönyörű kis épületet falt fel ez az ormótlan, lehangoló, jellegtelen sugárút, akkor nagyon is kétesnek tűnik, hogy egyálta­lán szükség volt-e rá. Hiszen a városközpont közlekedési gondjait másképp is meg lehetett volna oldani“ - írja Jurij Nagibin, a neves író. „Egyébként a moszkvaiak nagyon találóan protézisnak nevezték el a Kalinyin-sugárutat, ezt az új Arbatot, hangsúlyozva ezzel is, hogy idegenül hat régi környezetében. “ Az pedig már egészen a közelmúltban volt, hogy részben kiegyenesítették és kiszélesí­tették - az 1935. évi általános rekonstrukciós tervvel összhangban - a Szoljankát, az egyik legrégebbi moszkvai utcát. A munka eredmé­nyeként ugyan több lett a gépkocsik számára a parkolóhely, de eltűnt nagyon sok bájos, eredeti épület. „A régi épületek a mi génjeink - mondja Jurij Lebegyev, az Oroszországi Föderáció érdemes építésze. - Hatalmas mennyiségű, évszázadok alatt felhalmozódott információt hordoznak. A régi épületekre a térbeli szerke­zet a jellemző: a meghatározott módon egy­másba kapcsolt különböző elemek alkotják az egységes egészet. Minden korszak rajta hagyta a maga kézjegyét ezen a városon, amely állandóan újjászületett, de soha nem változtatta meg a csupán reá jellemző eredeti szerkezetét. Mi pedig mindezt le akarjuk rom­bolni. Miért? Elsősorban azért, hogy egymás­tól elszigetelt, egybe nem kapcsolódó sok­emeletes házakat építsünk. Házakat, ame­lyek meg vannak fosztva a folyamatosan fejlődő tértől, amelyben az ember könnyen tájékozódhat, s amelyben igazán otthon érez­heti magát. Ha újat akarunk építeni, akkor ezt ne úgy tegyük, mintha puszta helyen építkez­nénk, hanem az évszázados hagyományok féltő őrzőiként cselekedve. “ A múlt hibáit természetesen nem lehet semmissé tenni, amit leromboltak, azt már nem lehet visszahozni. Tudják ezt a városi hatóságok, a városépitészek és maga a köz­vélemény is. Tudnak azonban mást is: elérke­zett az a kritikus pillanat, amikor elegendő tíz­húsz helytelen döntés, és Moszkva arculatá­nak megóvása önmagától megszűnik kérdés lenni. Meg kell akadályozni azoknak a hibáknak a megismétlődését, amelyek reálissá tették taurátorok dolgoznak, s az épület hamarosan visszanyeri eredeti szépségét. A MÚLTBA TEKINTVE ÉPÍTENI ÚJAT Moszkva ebben az évben ünnepli alapítá­sának 840. évfordulóját - és sajnos nem a legszebb formájában ünnepli. A városépíté­szek által az utóbbi évtizedekben elkövetett hibák miatt a város ma már nem elégíti ki lakóinak igényeit, csúnya lett és kényelmet­len. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében, a városi pártbizottság kezdemé­nyezésére kidolgozták Moszkva 2000-ig ér­vényes komplex szociális-gazdasági fejlesz­tési koncepcióját. A tervet most vitatják meg széles körben a möszkvaiak. Ez a dokumentum foglalkozik a város összes problémájával, felvázolja a városépí­tészeti terveket, azt, hogy milyen lesz a fővá­ros a harmadik évezred küszöbén. Milyen Moszkva ma, és milyennek szeretnék látni lakói? sa veszélyt, hogy Moszkva arc nélküli, kozmo­polita várossá válik. A városközpont rekonst­rukciója szűkén vett műszaki kérdésből erköl­csi-etikai problémává vált. A moszkvaiak ma már minden egyes épület lebontását jogtalan erőszaknak, az emlékezet, a történelem meg­csúfolásának tekintik. Az Építészeti Főigaz­gatóság mostantól fogva, ha dönteni akar valamelyik kerület, lakótömb, vagy épület sor­sáról, kénytelen kompromisszumot kötni a közvéleménnyel, s megkeresni azt a megol­dást, amely a legkevésbé teszi fájdalmassá a régi épületekben vagy negyedekben a be­avatkozást. A Moszkva történelmi központjá­nak megóvása érdekében az utóbbi években spontánul elindult kampány már nem egy győzelmet aratott. Az egyik legutóbbi példa az Építészeti Főigazgatóság által lebontásra ítélt Scserbakov-palotának, egy 18. századi mű­emléknek a megvédése. A Nagy Péter idejéből származó épület szanálásáról hozott döntés a felháborodás hullámát váltotta ki a moszkvaiakból. Fiatal gyerekek, iskolások napokon keresztül hu­szonnégy órás ügyeletet tartottak, őrizve a házat az Építészeti Föigazatóság emberei­től, akik végül is kénytelenek voltak meghát­rálni. A Scserbakov-palotában jelenleg res­Ahhoz, hogy 2000-ig minden moszkvai család összkomfortos lakáshoz jusson, a vá­rosban 48 millió négyzetméternyi lakterületet kell építeni, s közülük is a legtöbbet a várost övező, s már hosszú idő óta Moszkva határá­nak tekintett autópálya-körgyűrűn belül. Ész­szerűen és hatékonyan kell kihasználni a ren­delkezésre álló területet. Azt az energiát, amely mintegy szétfeszíti a várost és arra kényszeríti, hogy kifelé terjeszkedjen, befelé kell fordítani. Ez nem csupán gazdasági kér­dés - bár az egyre újabb és újabb területek beépítése nem kevés pénzbe kerül, hiszen új metróvonalakat kell építeni, létre kell hozni a megfelelő közműhálózatot. Ideje azonban elgondolkodni Moszkva fejlesztésének etikai problémáiról is. Arról, hogy miként lehet ren­det teremteni a városban, megtalálni és ki­használni még fel nem tárt belső tartalékait. Ezzel kapcsolatban az építészek nagy re­ményeket fűznek az úgynevezett köztes zó­nához - a főváros régi ipari övezetéhez, amely közvetlenül kapcsolódik a történelmi városmaghoz, jelentős területet foglal el, és ahol már régen szükség van egy átfogó, nagymértékű rekonstrukcióra. Ezen a területen épül most Moszkva har­madik közlekedési körgyűrűje, amelynek az lesz a feladata, hogy tehermentesítse a belső útvonalakat. Ebben a zónában még mindig sok szabad, építkezésre felhasználható terület van: a le­bontott házak helyén levő üres telkek, a há­zak közötti, az utcák vonalvezetését megtörő, indokolatlanul nagy szabad térségek. Hama­rosan meg kell szabadulni a leromlott állapot­ban levő üzemi épületekről, a szétszórt rak­tárhelyiségektől is. A megtisztított területeken érdekes építészeti együtteseket hoztak létre, s a lakóházakkal egy időben építik meg a különböző kereskedelmi, szolgáltató- és egyéb intézményeket. A köztes zónán túl, egészen a várost övező autópálya-körgyűrűig terjed a külső városrészek övezete, a maga hatalmas lakó­telepeivel, amelyek közül bármelyik akár önálló városnak is számíthatna. Ennek a zó­nának is megvannak a maga problémái. Ezeknek a kerületeknek az építészeti képe gyökeresen eltér a városközpontétól vagy a köztes zónáétól: a típustervek alapján ké­szült sokemeletes házak a maguk jellegtelen- ségében csak alig különböznek egymástól. A komplex szociális-gazdasági fejlesztési koncepció értelmében a lakótelepeken re­konstrukciót kell végrehajtani, sűríteni kell a beépítettséget, kényelmes, bensőséges hangulatú házak közötti tereket, udvarokat, a gépkocsiforgalom elől elzárt sétálóutcákat kell létrehozni. Egyébként az új lakótelepeken levő udvaroknak, pontosabban azok hiányá­nak kérdése lépten-nyomonszerepel a moszk­vaiak leveleiben, az építészek, újságírók felszólalásaiban. „Emberibbnek akarjuk látni Moszkvát, a város új lakótelepeit - írta a Szmena cimű folyóiratban Alekszej Gutnov, a Moszkvai Várostervezési Intézet igazgató- helyettese. - Nem akarjuk, hogy lakásunk ablakából névtelen, jellegtelen, idegen térsé­gekre tekintsünk. A szőkébb haza érzete nagyvárosi körülmények között szoros kap­csolatban áll a terek lehatároltságával, a tár­sadalmi védettség érzésével. “ A régi moszk­vai udvarok, akármilyen kicsik és csúnyák voltak, nagyon fontos funkciót töltöttek be: közelebb hozták egymáshoz az embereket. Ezekben nőttek fel és váltak felnőtté a gyere­kek, követve az udvar íratlan törvényeit, be­csületkódexének előírásait. Moszkva arculatának formálásában külön­leges szerep jut a városközpont fejlesztésé­nek. A fejlesztési koncepció értelmében itt csak az építészeti kép befejezettségének megteremtése érdekében kerül sor új építke­zésre, s ezek során is pontosan figyelembe fogják venni a már kialakult történelmi arcula­tot. A cél az, hogy a városközpont a legna­gyobb mértékben hasonlítson önmagára - új­jáéledjenek tradíciói, régi szokásai. A „zárt rekonstrukció“ elvének alkalmazása, az új épületek szerves illeszkedése a már kialakult városi környezetbe megköveteli, hogy kor­szerűsítsék és, elsősorban lakások céljaira, maximálisan kihasználják a régi lakóépüle­teket. Az utóbbi évtizedekben ezeknek a házak­nak a többségét különböző intézmények, szervezetek, hivatalok bérelték ki. Az esti órákban, a munkanap végeztével megáll ben­nük az élet: sötét ablakú, halott homlokzatok néznek az utcákra. A központban ma már a város lakóinak alig több mint 3 százaléka él: az emberek új lakásokat kaptak, elköltöztek a távoli lakótelepekre, s a városközpont szinte elárvult. Ezen a természetellenes helyzeten változtatni kell: a régi épületeknek vissza kell kapniuk lakóikat. Ez természetesen nem ke­vés pénzbe kerül. A házak földszintjén az eddiginél több üzletet, presszót, falatozót, klubot kell kialakítani. Az ilyen rekonstrukció egyik példája a nemrég mellékutácival együtt védett öve­zetté nyilvánított régi Arbat újjászületése. Az Arbat sétálóutca lett; megújult és megszépült épületeinek homlokzata, újjászülettek a több­ségükben a 19. században épült házak, meg­újultak a szecessziós stílusú szép utcai kan­deláberek. A házakban a régi moszkvai ha­gyományok szerint berendezett kávéházak, üzletek nyíltak. Az újjáépítés egyébként sok ellentmondásos véleményt szült. A moszk­vaiak éles tekintete az Arbat összképében rögtön felfedezte a tartalmatlanul dekorativ elemeket, amelyek soha nem voltak jellemző­ek a régi Moszkvára. Az első tapasztalatot, annak minden ked­vező és kedvezőtlen vonásával, természete­sen figyelembe fogják venni a többi városköz­pontban levő utca és lakótömb rekonstrukció­ja során. Néhány régi útvonal az Arbathoz hasonlóan sétálóutca lesz - a Sztolesnyikov köz, a Kovácsok hídja, a Pjatnyickaja utca. A központban kilenc, a járműforgalom elöl elzárt védett területet hoznak létre, amelye­ken tilos lesz építkezni. A moszkvaiak sok mindenben adósai váro­suknak. Hosszú időn át szenvtelen szemlélő­ként nézték, hogy mi zajlik Moszkvában; lát­ták, hogyan torzulnak el vonásai, veszíti el a város a maga sajátos jellegét - s közben hallgattak, drága árat fizetve közömbössé­gükért, szenvtelenségükért. Nem veszett még el azonban minden lehetőség, és azok a lépé­sek, amelyeket a város vezetői, az építészek és maguk a moszkvaiak a város megmentése érdekében tenni akarnak, derűlátásra adnak okot. (A Moszkovszkaja Pravda és az Iszkussztvo nyomán) • Mészáros János felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom