Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-04-22 / 16. szám

Nemzetbiztonsági Testület Banská Bystrica-i járási parancsnokságán Ivan Kollár kapitány fiókjából előhúzza a rendőri felügyelet alatt álló, visszaeső bűnözök névsorát. Olyan személyek szerepelnek benne, akik már letöltötték börtönbüntetésüket, azonban a bírósági döntés értelmében rendszeresen jelentkezniük kell a rendőrségen, mivel képtelenek a beillesz­kedésre, a rendes életvitelre.- Ez a jegyzék 169 nevet tartalmaz - mutat a vaskos kötetre. Néhány név mellett piros ceru­zával beírt datum áll. Ez azt jelenti, hogy az illetőt törölték a nyilvántartásukból. Ezek az emberek válaszút elé kerültek: vagy új életet kezdenek, vagy ismét bűncselekményt követnek el és me­gint börtönbe jutnak. - Többségük rövid időn belül ismét összeütközésbe kerül a paragrafu­sokkal és rossz útra tér... A kapitány nem folytat­hatja a megkezdett mondatot, mivel cseng a tele­fon. - Megjött Alena - jelenti a portáról az ügyeletes. Kis idő múlva egy rendőr kíséretében vékony, fiatal nő lép a helyiségbe. Piros pulóvert visel, kék farmerje kopott és megviselt. Lábán kitaposott cipő. Amióta kikerült a börtönből, (ed­dig háromszor ült, összesen öt évet), naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.- Huszonnyolc éves. de még soha nem volt állandó munkaviszonya Azt gondoltuk, rossz gyermekkora volt, zilált családi körülmények kö­zött nőtt fel. Ám ennek épp az ellenkezője igaz. Szülei rendes emberek, szorgalmasan dolgoz­nak, nem isznak.- Én iszom helyettük is - mondja cinikusan Alena. Arra a kérdésre, miért iszik, így válaszol: - Unalomból. - Meddig akar ilyen élősdi módon élni, mi lesz magából pár év múlva? - Nem érdekel a jövő, csak a jelen. Aztán kissé öntuda­tosáéban hozzáteszi: - Dolgoznék én, de nincs személyi igazolványom, anélkül meg nem vesz­nek fel. Senki sem segít rajtam, mindeni fütyül rám... Aztán aláírja magát és távozik. Frantisek Stieranka alzászlós még utána szól: - Ne felejtse el, hogy holnap is el kell jönnie! Alena távozása után Kollár kapitány elmondja a szomorú eset hátterét. - Alena rendes család­ban nőtt fel. Egyetlen gyerek volt, a szülök lesték minden kívánságát, kényeztették, mindent meg­adtak neki. És az eredmény? Rossz társaságba került, inni kezdett, kerülte a munkát Most is ritkán tölti az éjszakát odahaza. Nyáron széna­kazlakban hál, vagy hasonszőrű ismerőseinél, alkoholistáknál, visszaeső bűnözőknél. Elintéztük az iratait, a személyi igazolványát, állást szerez­tünk neki. De részeg fejjel elhagyta a kézitáskáját az irataival együtt. A hozzá hasonló csavargók társaságában érzi magát a legjobban. Kocsmák­ba, talponállókba jár, az ott összegyűjtött ételma­radékot eszi. Miből telik neki italra? Hisz a szülei nem támogatják, a lakásukba nem szívesen engedik be. - Ez igaz, - mondja Ivan Kollár. - De a visszaesők ismerik egymást, összejárnak, na­gyon összetartanak. Ha valamelyikük keres vala­micskét, vagy egyéb - jobbára törvényellenes- úton pénzhez jut, azt közössen elisszák. Alena gyakran látható részegen. De így van ez a többiekkel is, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel és kiszabadultak a börtönből?- Nem, nincs így - feleli Ivan Kollár. - A helyi építőipari vállalatnál csaknem három éve dolgo­zik Pavel P. Amikor legutóbb kiszabadult, (ez volt az ötödik börtönbüntetése), azt mondta nekem, hogy másképp akar élni, nem akar többé vissza­térni a börtönbe. És mindeddig állja a szavát. Ez a többszörösen büntetett ember kitanulta a he­gesztést és most rendesen dolgozik, jól keres, nincsenek vele problémák. Ugyanannál a válla­latnál dolgozik évek óta Rudolf S. is. És mondha­tom, megbízható munkaerő. Amikor felajánlották neki azt az állást, a kilencszer büntetett férfi azt mondta: Jól van, elfogadom, de azt a térséget, IV. 22. amelyért majd én felelek, rendesen kerítsék kö­rül, és az örbódé elöl takarítsák el azt a sok limlomot, hogy jól láthassak. Másképp nem vál­lalhatok felelősséget a raktárban őrzött dolgokért. Karol Brzák a városi építőipari vállalat ká­derosztályának vezetője dicséri mindkettőjük munkáját: - Bárcsak valamennyi dolgozónk olyan megbízható lenne, mint ők. Mi nem utasítjuk el azokat, akik a börtönből szabadulva nálunk je­lentkeznek. Az is igaz, hogy sokukban csalódunk. Mégis azt hiszem, hogy esélyt kell adni azoknak is. akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Nálunk hat ilyen ember dolgozik. Persze, a mes­tereknek, meg a munkatársaknak is jobban oda kell figyelni a munkájukra. A Banská Bystrica-i Cementgyárban nem ha­boznak felvenni a büntetett előéletüket. Van olyan börtönviselt alkalmazottjuk is, aki már évek óta dolgozik és nincs panasz a munkájára. Azon­ban akadnak vállalatok, ahol - noha akadna üres állás - nem veszik fel ezeket az embereket. A magasépítő vállalatnál például kijelentették, hogy nincs szükségük vándormadarakra. De ak­kor hol és ki nevelje át ezeket az embereket, ki hasson rájuk, hol kapnak esélyt, lehetőséget arra, hogy ismét a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak? Figyelemmel kíséri valaki sorsu­kat, problémáikat? Megértésre, segítségre talál­nak valahol? És ha igen, nem élnek vissza vele? Ezekre a kérdésekre ad választ Olivia Slivko- vá, a Banská Bystrica-i Járási Nemzeti Bizottság szociális kurátora: - Természetes, hogy a rendőrséggel közösen figyelemmel követjük sor­sukat és segítjük őket. Főleg arra ügyelünk, hogy állandó munkahelyet biztosítsunk számukra. Azokat, akik épp most szabadultak a börtönből és nincs pénzük, egyszeri pénzbeli támogatásban részesítjük és átmenetileg gondoskodunk elszál­lásolásukról is. Persze, akadnak köztük olyanok, akik ezzel visszaélnek. Mint például az a fiatalember, aki a börtönből kikerülve 600 korona gyorssegélyt kapott. Né­hány nap múlva bekötözött kézzel jelent meg a kurátornál, és ismét pénzt kért, mondván, hogy két nappal ezelőtt az esti órákban cigányok támadták meg, elvették az óráját és azt a táskát, amelyben a pénzét tartotta. A kezén levő óra szíját elvágták és a kezét is megsebesítették. Arra a kérdésre, vajon jelentette-e az esetet a rendőrségen, a hétszeresen büntetett fiatalem­ber magabiztos igennel válaszolt: - A rendőrsé­gen jegyzőkönyvet is készítettek a történtekről- mondta. Amikor autóba ültették és a kurátor bejelentette, hogy a rendőrségre mennek az ügyet tisztázni, a férfi sietve kijelentette, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége a pénzre és ezért nem megy sehová... Végül kiderült, hogy a szabadulását követő három hét alatt két óvodá­ba tört be. Csuklóján a vágás akkor keletkezett, amikor az óvoda ablakát benyomta. A Banská Bystrica-i Járási Nemzeti Bizottság kurátorának nyilvántartásában csaknem 300 visszaeső szerepel. Akadnak köztük nők is - al­koholisták, munkakerülők. Mint Emília P., aki már háromszor volt büntetve. Szinte mindig részeg volt, ötéves kisfiát teljesen elhanyagolta. Most ismét börtönben ül, a fiúcska gyermekotthonba került. A szociális kurátor is rosszallóan szól azokról a vállalatokról, amelyek nem hajlandók a büntetett előéletű személyeket foglalkoztatni. A legtöbb gondot az alkoholisták okozzák. Egyi­kük, a már tizenegyszer büntetett (összesen tizenöt évet töltött börtönben!), 42 éves Vladimír S épp most jött bejelenteni, hogy végre talált magának munkát. Egy étteremben kapott állást, kisegítómunkásként. - Étteremben? - csodálko­zik Oliva Slivková. - Vigyázni fogok, munkaidő­ben nem iszom - fogadkozik Vladimír S. Kérdé­sünkre, hogyan került összeütközésbe a törvény­nyel, a következőket mondja: - Tizennyolc éves koromban elloptam egy autót és karamboloztam, a társam, aki mellettem ült, meghalt... Ifjúkori botlásnak, meggondolatlanságnak minősíti az esetet. Hol itt, hol ott dolgozott, de csak addig, amíg kézhez nem vette a fizetését. Akkor aztán hasonszőrű társaival a kocsmába ment. Lopá­sok, betörések és egyéb bűncselekmények kö­vetkeztek, no meg az értük kiszabott börtönbün­tetések. Két fia van, az egyik 11, a másik 13 éves.- Nem vágyódik utánuk, nem hiányoznak?- Hogyne, hiányoznak, de nem állíthatok be hozzájuk üres kézzel. Pénzem pedig nincs.* Nincs, mert minden keresetét azonnal elissza. Persze, akadnak azért más estek is. Egy fia­talember tíz hónapi börtönböntetésének letöltése után mint fűtő és karbantartó helyezkedett el. Ma már programátorként dolgozik egy helybeli válla­latnál. A kurátornak elmondta: - Tudom, hogy egész életemre meg vagyok bélyegezve és ezért sohasem lesz könnyű dolgom. De azt is tudom, hogy soha többé nem kerülök vissza a börtönbe. Számomra ez egy életre szóló tanulság volt. De mi lesz a visszaesőkkel? Mit lehet tenni azért, hogy a rendőrség és a járási nemzeti bizottság kurátora ritkábban találkozzon velük? Nem könnyű választ adni erre a kérdésre. Tény, hogy a szocialista társadalom azokkal szemben is nagyvonalú, akik saját hibájukból vagy meg­gondolatlanságból összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Lehetővé teszi, hogy jóvátegyék hibáikat és tévedéseiket. Sajnos, többségük nem él ezzel a lehetőséggel, ismét visszatér oda, ahonnan az út a börtönbe vezet. Ezt bizonyítja Alena és a hozzá hasonlók esete. Nem irigylésre méltó Ivan Kollár kapitány, Oliva Slivková szociá­lis kurátor és a többiek helyzete, akik nap mint nap foglalkoznak a visszaeső bűnözőkkel. JÁN BARTÓK Magas, bajuszos fiatalember. Aki nem ismeri közelebbről, nem tudja mi a foglalkozása, aligha hiszi, hogy fiatal kora ellenére számtalanszor nézett szembe a halállal. Ez ugyanis foglalkozásával jár: a Nemzetbizton­sági Testület tűzszerésze. Karol Cvancinger százados jelenleg a szlovák főváros rendőrkapitánysá­gán teljesít szolgálatot.- A matejovcei Tatramat vállalat­nál tanultam szakmát. A szakmun­kásbizonyítvány átvétele után úgy határoztam, hogy a Nemzetbizton­sági Testületben szolgálok. Az öt hónapos katonai pótszolgálat letöl­tése után a testület bratislavai ké­szültségi egységében tanultam. A kétéves iskola után Zilinában kezdtem szolgálni. Közben leérett­ségiztem, majd a zborovi rendőrőrs­re helyeztek, ahol nyomozói beosz­tást kaptam. Fél évet szolgált ott, amikor a ke­rületi rendőrkapitányság tűzszeré­sze feladata teljesítése közben éle­tét vesztette. Olyan embert kerestek helyébe, aki közel áll a géplakatosi szakmához, aki megbízható, aki nem ijed meg a maga árnyékától. Rá esett a választás. Rövid tanfolyam következett, vizsga, s utána munká­ba állt. A Kelet-szlovákiai kerületben abban az időben - és még most is - sok a második világháborúból visszamaradt lőszer. Néhány hóna­pig felügyelet mellett dolgozott. Igyekezett tanulni, megismerkedni a különböző aknákkal, tüzérségi gránátokkal. Aztán Volgográdba küldték egy hosszabb tanfolyamra. Amikor visszajött, ott folytatta a munkád, ahol korábban abba­hagyta.-A háború utáni napokban az emberek elvermelték a hátrahagyott lőszereket. Azt hitték, soha többé nem találkoznak velük, az idő múlá­sával szétmarja őket a rozsda. Té­vedtek. A Kelet-Szlovákiában eltöl­tött tíz év alatt évente mintegy 170 esetben kellett kiszállnom, hogy 2-3 száz, de előfordult egy olyan eset is, amikor 1700 tüzérségi grá­nátot semmisítsek meg. Mind­egyiket kézbe venni, hatástala­nítani, elszállítani majd felrobbanta­ni. Ilyenkor bizony lassan teltek a percek. A legtöbbször a Svidníki, a Rozsnyói (Roznava) a Humennéi járásokban és a Dukla szoros térsé­gében akadt dolgom. Előfordult, hogy a patakon átkelő lánctalpas traktor alatt robbant az akna, vagy az erdőben a fa kitermelése közben. Hogy félt-e? Mint minden ember, igen. Minden eset más volt, maxi­mális figyelmet igényelt. A tűzsze­rész ugyanis sohasem tévedhet, mert az életébe kerülhet. Amikor éppen nem volt munkája, gyakran megfordult a Duklai Múzeumban, hogy a már hatástalanított aknákat, légi és tüzérségi bombákat tanulmá­nyozza. Ha valahol fel nem robbant lőszert találtak, éjszaka, ünnepnap is riasztották. S ö sietve ment. Ne­hogy baj történjen. Jól emlékezett arra az esetre, amikor két gyerek talált egy tüzérségi gránátot, majd kioltotta egyikük életét és egy felnőt­tet megsebesített. Ez eset után az egész környéket bejárta aknakere­ső-készülékkel, hogy hasonló tragé­dia már ne fordulhasson elő.- Egy alkalommal arról értesítet­tek, hogy Nizná Pohánkában csator­naásás közben aknát találtak. A helyszínen még további 26 tá­nyéraknát találtam az iskola falának tövében. A háború alatt az egész épületet aláaknázták. Mondanom sem kell, hogy nagy volt az ijedelem, de szerencsére megelőztük a bajt. Se szeri se száma a megtörtént eseteknek. Csaknem mindegyikre jól emlékszik. Az egyik településen felhőszakadás után arra lett figyel­mes az egyik lakos, hogy a patak­ban lubickoló gyerekek egy légi bombán lovagolnak. Értesítette a rendőrőrsöt. A helyszínen megál­lapította, hogy a hetvenöt kilós bom­ba biztosítéka már kilazult, könnyen felrobbanhatott volna. Szabadidejében sokat sportolt, de munkájához kellett is a jó erőnlét. Minden szakirodalmat, folyóiratot elolvasott, amely a tűzszerészi szakmával foglalkozott. Az évek so­rán megismerte a kerületet, otthon érezte magát Kelet-Szlovákia met- roplisában. Két évvel ezelőtt azon­ban váratlanul a szlovák fővárosba helyezték, azt mondták, ott van rá szükség.- Kevesebb a dolgom, mint az­előtt. Éppen ezért más területeken is dolgozom. így például az erőszakos bűncselekményeknél használt lő­fegyverek hozzám kerülnek vélemé­nyezésre. Érdekes a munkám, nem cserélném el, még ha veszélyes is. Azt mondja, kevesebb lett a dol­ga, csakhogy a szolgálati napló sze­rint itt is akad bőven teendője, hol ide, hol oda szólítja a kötelesség. Néhány nappal ottjártam előtt a Ko- vosrot telephelyére hívták, ahol tü­zérségi gránátot találtak az ócska­vas között. Ártalmatlanná tétele ru­tinmunka volt számára, de elgondol­ni is rossz, mi történt volna akkor, ha a lőszer olvasztóba kerül.- Ha egy érdekes és jó állapotban lévő darabra bukkanok, amelyet még nem tett tönkre az idő foga, kiszedem belőle a robbanóanyagot, hogy a lószermúzeumba kerülhes­sen, vagy a tűzszerészek oktatását szolgálja. Felesége, egyéves kislánya van. Mielőtt megnősült, elmondta jöven- döbéliének mi jár a foglalkozásával. Felesége, aki szintén a testületben szolgál, megértette. Azt mondja, hogy nem félti öt, de amíg este haza nem tér, ritkán fekszik le. Hogy hot járt, mit csinált, nem kérdezi a férjé­től, az arcáról olvassa le, hogy ne­héz napja volt-e. A harmincnégy éves mosolygó rendórszázados veszélyes, de igen hasznos életpályát választott. Az embereket, a társadalmat szolgálja. Veszélyes robbanóanyagokat tesz ártalmatlanná, hogy azok ne kerül­hessenek a gyerekek kezébe. Min­dent megtesz azért, hogy a háború­ból visszamaradt lőszerek vagyon­ban és emberéletben kán ne tehes­senek. NÉMETH JANOS (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom