Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-22 / 16. szám
Nemzetbiztonsági Testület Banská Bystrica-i járási parancsnokságán Ivan Kollár kapitány fiókjából előhúzza a rendőri felügyelet alatt álló, visszaeső bűnözök névsorát. Olyan személyek szerepelnek benne, akik már letöltötték börtönbüntetésüket, azonban a bírósági döntés értelmében rendszeresen jelentkezniük kell a rendőrségen, mivel képtelenek a beilleszkedésre, a rendes életvitelre.- Ez a jegyzék 169 nevet tartalmaz - mutat a vaskos kötetre. Néhány név mellett piros ceruzával beírt datum áll. Ez azt jelenti, hogy az illetőt törölték a nyilvántartásukból. Ezek az emberek válaszút elé kerültek: vagy új életet kezdenek, vagy ismét bűncselekményt követnek el és megint börtönbe jutnak. - Többségük rövid időn belül ismét összeütközésbe kerül a paragrafusokkal és rossz útra tér... A kapitány nem folytathatja a megkezdett mondatot, mivel cseng a telefon. - Megjött Alena - jelenti a portáról az ügyeletes. Kis idő múlva egy rendőr kíséretében vékony, fiatal nő lép a helyiségbe. Piros pulóvert visel, kék farmerje kopott és megviselt. Lábán kitaposott cipő. Amióta kikerült a börtönből, (eddig háromszor ült, összesen öt évet), naponta jelentkeznie kell a rendőrségen.- Huszonnyolc éves. de még soha nem volt állandó munkaviszonya Azt gondoltuk, rossz gyermekkora volt, zilált családi körülmények között nőtt fel. Ám ennek épp az ellenkezője igaz. Szülei rendes emberek, szorgalmasan dolgoznak, nem isznak.- Én iszom helyettük is - mondja cinikusan Alena. Arra a kérdésre, miért iszik, így válaszol: - Unalomból. - Meddig akar ilyen élősdi módon élni, mi lesz magából pár év múlva? - Nem érdekel a jövő, csak a jelen. Aztán kissé öntudatosáéban hozzáteszi: - Dolgoznék én, de nincs személyi igazolványom, anélkül meg nem vesznek fel. Senki sem segít rajtam, mindeni fütyül rám... Aztán aláírja magát és távozik. Frantisek Stieranka alzászlós még utána szól: - Ne felejtse el, hogy holnap is el kell jönnie! Alena távozása után Kollár kapitány elmondja a szomorú eset hátterét. - Alena rendes családban nőtt fel. Egyetlen gyerek volt, a szülök lesték minden kívánságát, kényeztették, mindent megadtak neki. És az eredmény? Rossz társaságba került, inni kezdett, kerülte a munkát Most is ritkán tölti az éjszakát odahaza. Nyáron szénakazlakban hál, vagy hasonszőrű ismerőseinél, alkoholistáknál, visszaeső bűnözőknél. Elintéztük az iratait, a személyi igazolványát, állást szereztünk neki. De részeg fejjel elhagyta a kézitáskáját az irataival együtt. A hozzá hasonló csavargók társaságában érzi magát a legjobban. Kocsmákba, talponállókba jár, az ott összegyűjtött ételmaradékot eszi. Miből telik neki italra? Hisz a szülei nem támogatják, a lakásukba nem szívesen engedik be. - Ez igaz, - mondja Ivan Kollár. - De a visszaesők ismerik egymást, összejárnak, nagyon összetartanak. Ha valamelyikük keres valamicskét, vagy egyéb - jobbára törvényellenes- úton pénzhez jut, azt közössen elisszák. Alena gyakran látható részegen. De így van ez a többiekkel is, akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel és kiszabadultak a börtönből?- Nem, nincs így - feleli Ivan Kollár. - A helyi építőipari vállalatnál csaknem három éve dolgozik Pavel P. Amikor legutóbb kiszabadult, (ez volt az ötödik börtönbüntetése), azt mondta nekem, hogy másképp akar élni, nem akar többé visszatérni a börtönbe. És mindeddig állja a szavát. Ez a többszörösen büntetett ember kitanulta a hegesztést és most rendesen dolgozik, jól keres, nincsenek vele problémák. Ugyanannál a vállalatnál dolgozik évek óta Rudolf S. is. És mondhatom, megbízható munkaerő. Amikor felajánlották neki azt az állást, a kilencszer büntetett férfi azt mondta: Jól van, elfogadom, de azt a térséget, IV. 22. amelyért majd én felelek, rendesen kerítsék körül, és az örbódé elöl takarítsák el azt a sok limlomot, hogy jól láthassak. Másképp nem vállalhatok felelősséget a raktárban őrzött dolgokért. Karol Brzák a városi építőipari vállalat káderosztályának vezetője dicséri mindkettőjük munkáját: - Bárcsak valamennyi dolgozónk olyan megbízható lenne, mint ők. Mi nem utasítjuk el azokat, akik a börtönből szabadulva nálunk jelentkeznek. Az is igaz, hogy sokukban csalódunk. Mégis azt hiszem, hogy esélyt kell adni azoknak is. akik összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Nálunk hat ilyen ember dolgozik. Persze, a mestereknek, meg a munkatársaknak is jobban oda kell figyelni a munkájukra. A Banská Bystrica-i Cementgyárban nem haboznak felvenni a büntetett előéletüket. Van olyan börtönviselt alkalmazottjuk is, aki már évek óta dolgozik és nincs panasz a munkájára. Azonban akadnak vállalatok, ahol - noha akadna üres állás - nem veszik fel ezeket az embereket. A magasépítő vállalatnál például kijelentették, hogy nincs szükségük vándormadarakra. De akkor hol és ki nevelje át ezeket az embereket, ki hasson rájuk, hol kapnak esélyt, lehetőséget arra, hogy ismét a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak? Figyelemmel kíséri valaki sorsukat, problémáikat? Megértésre, segítségre találnak valahol? És ha igen, nem élnek vissza vele? Ezekre a kérdésekre ad választ Olivia Slivko- vá, a Banská Bystrica-i Járási Nemzeti Bizottság szociális kurátora: - Természetes, hogy a rendőrséggel közösen figyelemmel követjük sorsukat és segítjük őket. Főleg arra ügyelünk, hogy állandó munkahelyet biztosítsunk számukra. Azokat, akik épp most szabadultak a börtönből és nincs pénzük, egyszeri pénzbeli támogatásban részesítjük és átmenetileg gondoskodunk elszállásolásukról is. Persze, akadnak köztük olyanok, akik ezzel visszaélnek. Mint például az a fiatalember, aki a börtönből kikerülve 600 korona gyorssegélyt kapott. Néhány nap múlva bekötözött kézzel jelent meg a kurátornál, és ismét pénzt kért, mondván, hogy két nappal ezelőtt az esti órákban cigányok támadták meg, elvették az óráját és azt a táskát, amelyben a pénzét tartotta. A kezén levő óra szíját elvágták és a kezét is megsebesítették. Arra a kérdésre, vajon jelentette-e az esetet a rendőrségen, a hétszeresen büntetett fiatalember magabiztos igennel válaszolt: - A rendőrségen jegyzőkönyvet is készítettek a történtekről- mondta. Amikor autóba ültették és a kurátor bejelentette, hogy a rendőrségre mennek az ügyet tisztázni, a férfi sietve kijelentette, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége a pénzre és ezért nem megy sehová... Végül kiderült, hogy a szabadulását követő három hét alatt két óvodába tört be. Csuklóján a vágás akkor keletkezett, amikor az óvoda ablakát benyomta. A Banská Bystrica-i Járási Nemzeti Bizottság kurátorának nyilvántartásában csaknem 300 visszaeső szerepel. Akadnak köztük nők is - alkoholisták, munkakerülők. Mint Emília P., aki már háromszor volt büntetve. Szinte mindig részeg volt, ötéves kisfiát teljesen elhanyagolta. Most ismét börtönben ül, a fiúcska gyermekotthonba került. A szociális kurátor is rosszallóan szól azokról a vállalatokról, amelyek nem hajlandók a büntetett előéletű személyeket foglalkoztatni. A legtöbb gondot az alkoholisták okozzák. Egyikük, a már tizenegyszer büntetett (összesen tizenöt évet töltött börtönben!), 42 éves Vladimír S épp most jött bejelenteni, hogy végre talált magának munkát. Egy étteremben kapott állást, kisegítómunkásként. - Étteremben? - csodálkozik Oliva Slivková. - Vigyázni fogok, munkaidőben nem iszom - fogadkozik Vladimír S. Kérdésünkre, hogyan került összeütközésbe a törvénynyel, a következőket mondja: - Tizennyolc éves koromban elloptam egy autót és karamboloztam, a társam, aki mellettem ült, meghalt... Ifjúkori botlásnak, meggondolatlanságnak minősíti az esetet. Hol itt, hol ott dolgozott, de csak addig, amíg kézhez nem vette a fizetését. Akkor aztán hasonszőrű társaival a kocsmába ment. Lopások, betörések és egyéb bűncselekmények következtek, no meg az értük kiszabott börtönbüntetések. Két fia van, az egyik 11, a másik 13 éves.- Nem vágyódik utánuk, nem hiányoznak?- Hogyne, hiányoznak, de nem állíthatok be hozzájuk üres kézzel. Pénzem pedig nincs.* Nincs, mert minden keresetét azonnal elissza. Persze, akadnak azért más estek is. Egy fiatalember tíz hónapi börtönböntetésének letöltése után mint fűtő és karbantartó helyezkedett el. Ma már programátorként dolgozik egy helybeli vállalatnál. A kurátornak elmondta: - Tudom, hogy egész életemre meg vagyok bélyegezve és ezért sohasem lesz könnyű dolgom. De azt is tudom, hogy soha többé nem kerülök vissza a börtönbe. Számomra ez egy életre szóló tanulság volt. De mi lesz a visszaesőkkel? Mit lehet tenni azért, hogy a rendőrség és a járási nemzeti bizottság kurátora ritkábban találkozzon velük? Nem könnyű választ adni erre a kérdésre. Tény, hogy a szocialista társadalom azokkal szemben is nagyvonalú, akik saját hibájukból vagy meggondolatlanságból összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Lehetővé teszi, hogy jóvátegyék hibáikat és tévedéseiket. Sajnos, többségük nem él ezzel a lehetőséggel, ismét visszatér oda, ahonnan az út a börtönbe vezet. Ezt bizonyítja Alena és a hozzá hasonlók esete. Nem irigylésre méltó Ivan Kollár kapitány, Oliva Slivková szociális kurátor és a többiek helyzete, akik nap mint nap foglalkoznak a visszaeső bűnözőkkel. JÁN BARTÓK Magas, bajuszos fiatalember. Aki nem ismeri közelebbről, nem tudja mi a foglalkozása, aligha hiszi, hogy fiatal kora ellenére számtalanszor nézett szembe a halállal. Ez ugyanis foglalkozásával jár: a Nemzetbiztonsági Testület tűzszerésze. Karol Cvancinger százados jelenleg a szlovák főváros rendőrkapitányságán teljesít szolgálatot.- A matejovcei Tatramat vállalatnál tanultam szakmát. A szakmunkásbizonyítvány átvétele után úgy határoztam, hogy a Nemzetbiztonsági Testületben szolgálok. Az öt hónapos katonai pótszolgálat letöltése után a testület bratislavai készültségi egységében tanultam. A kétéves iskola után Zilinában kezdtem szolgálni. Közben leérettségiztem, majd a zborovi rendőrőrsre helyeztek, ahol nyomozói beosztást kaptam. Fél évet szolgált ott, amikor a kerületi rendőrkapitányság tűzszerésze feladata teljesítése közben életét vesztette. Olyan embert kerestek helyébe, aki közel áll a géplakatosi szakmához, aki megbízható, aki nem ijed meg a maga árnyékától. Rá esett a választás. Rövid tanfolyam következett, vizsga, s utána munkába állt. A Kelet-szlovákiai kerületben abban az időben - és még most is - sok a második világháborúból visszamaradt lőszer. Néhány hónapig felügyelet mellett dolgozott. Igyekezett tanulni, megismerkedni a különböző aknákkal, tüzérségi gránátokkal. Aztán Volgográdba küldték egy hosszabb tanfolyamra. Amikor visszajött, ott folytatta a munkád, ahol korábban abbahagyta.-A háború utáni napokban az emberek elvermelték a hátrahagyott lőszereket. Azt hitték, soha többé nem találkoznak velük, az idő múlásával szétmarja őket a rozsda. Tévedtek. A Kelet-Szlovákiában eltöltött tíz év alatt évente mintegy 170 esetben kellett kiszállnom, hogy 2-3 száz, de előfordult egy olyan eset is, amikor 1700 tüzérségi gránátot semmisítsek meg. Mindegyiket kézbe venni, hatástalanítani, elszállítani majd felrobbantani. Ilyenkor bizony lassan teltek a percek. A legtöbbször a Svidníki, a Rozsnyói (Roznava) a Humennéi járásokban és a Dukla szoros térségében akadt dolgom. Előfordult, hogy a patakon átkelő lánctalpas traktor alatt robbant az akna, vagy az erdőben a fa kitermelése közben. Hogy félt-e? Mint minden ember, igen. Minden eset más volt, maximális figyelmet igényelt. A tűzszerész ugyanis sohasem tévedhet, mert az életébe kerülhet. Amikor éppen nem volt munkája, gyakran megfordult a Duklai Múzeumban, hogy a már hatástalanított aknákat, légi és tüzérségi bombákat tanulmányozza. Ha valahol fel nem robbant lőszert találtak, éjszaka, ünnepnap is riasztották. S ö sietve ment. Nehogy baj történjen. Jól emlékezett arra az esetre, amikor két gyerek talált egy tüzérségi gránátot, majd kioltotta egyikük életét és egy felnőttet megsebesített. Ez eset után az egész környéket bejárta aknakereső-készülékkel, hogy hasonló tragédia már ne fordulhasson elő.- Egy alkalommal arról értesítettek, hogy Nizná Pohánkában csatornaásás közben aknát találtak. A helyszínen még további 26 tányéraknát találtam az iskola falának tövében. A háború alatt az egész épületet aláaknázták. Mondanom sem kell, hogy nagy volt az ijedelem, de szerencsére megelőztük a bajt. Se szeri se száma a megtörtént eseteknek. Csaknem mindegyikre jól emlékszik. Az egyik településen felhőszakadás után arra lett figyelmes az egyik lakos, hogy a patakban lubickoló gyerekek egy légi bombán lovagolnak. Értesítette a rendőrőrsöt. A helyszínen megállapította, hogy a hetvenöt kilós bomba biztosítéka már kilazult, könnyen felrobbanhatott volna. Szabadidejében sokat sportolt, de munkájához kellett is a jó erőnlét. Minden szakirodalmat, folyóiratot elolvasott, amely a tűzszerészi szakmával foglalkozott. Az évek során megismerte a kerületet, otthon érezte magát Kelet-Szlovákia met- roplisában. Két évvel ezelőtt azonban váratlanul a szlovák fővárosba helyezték, azt mondták, ott van rá szükség.- Kevesebb a dolgom, mint azelőtt. Éppen ezért más területeken is dolgozom. így például az erőszakos bűncselekményeknél használt lőfegyverek hozzám kerülnek véleményezésre. Érdekes a munkám, nem cserélném el, még ha veszélyes is. Azt mondja, kevesebb lett a dolga, csakhogy a szolgálati napló szerint itt is akad bőven teendője, hol ide, hol oda szólítja a kötelesség. Néhány nappal ottjártam előtt a Ko- vosrot telephelyére hívták, ahol tüzérségi gránátot találtak az ócskavas között. Ártalmatlanná tétele rutinmunka volt számára, de elgondolni is rossz, mi történt volna akkor, ha a lőszer olvasztóba kerül.- Ha egy érdekes és jó állapotban lévő darabra bukkanok, amelyet még nem tett tönkre az idő foga, kiszedem belőle a robbanóanyagot, hogy a lószermúzeumba kerülhessen, vagy a tűzszerészek oktatását szolgálja. Felesége, egyéves kislánya van. Mielőtt megnősült, elmondta jöven- döbéliének mi jár a foglalkozásával. Felesége, aki szintén a testületben szolgál, megértette. Azt mondja, hogy nem félti öt, de amíg este haza nem tér, ritkán fekszik le. Hogy hot járt, mit csinált, nem kérdezi a férjétől, az arcáról olvassa le, hogy nehéz napja volt-e. A harmincnégy éves mosolygó rendórszázados veszélyes, de igen hasznos életpályát választott. Az embereket, a társadalmat szolgálja. Veszélyes robbanóanyagokat tesz ártalmatlanná, hogy azok ne kerülhessenek a gyerekek kezébe. Mindent megtesz azért, hogy a háborúból visszamaradt lőszerek vagyonban és emberéletben kán ne tehessenek. NÉMETH JANOS (A szerző felvétele)
