Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-08 / 14. szám
A legszebb kosár (Indián mese) Valamikor régesteien régen élt a nagy tavak vidékén egy hires- nevezetes törzsfőnök. Deli szép férfi volt, fiatal, erős és rendkívül ügyes vadász. Rézhegyű nyílvesszője eltalált minden repülő madarat és minden suhanó vadállatot. Messze földön nem volt nála gazdagabb törzsfőnök. Sátra ajtaját gyönyörű gyöngyházkagylók díszítették, sátrában pedig egy nagy tölgyfaláda telisteli arannyal, ezüsttel meg holmi csuda drágakövekkel. Csak éppen házasodni nem akart sehogy sem az a hires-nevezetes törzsfönök. Pedig hetykélkedett az országban elég szép sedri-bedri leány, szegény is, módos is, de a törzsfönök nem tudott közülük választani. Végre a bölcsek tanácsára elhatározta, hogy azt a lányt veszi el, aki az országban a legszebb kosarat köti. No, kihirdetik az országban, mi a kívánsága a fiatal törzsfőnöknek. Vonulnak az ország lányai a törzsfőnök elé, gyönyörű kosarakkal a karjukon. Csak úgy irult, pirult, virult valamennyi leány, mint a vadvirágok a réten. Hanem a törzsfőnök nem a leányokat nézte, hanem a kosarakat, hogy melyik hát a legszebb, legtakarosabb.- öntsétek a kosarakat tele vízzel- mondta a lányoknak a törzsfőnök.- Az lesz a feleségem, akinek a kosarából nem folyik ki a víz. öntögetik a lányok a kosarakba a vizet. No, öntözgethették, a víz valamennyiből kicsurgott. De egyszer csak jött egy leány. Árva volt teljesen, se apja, se anyja. Kosárfonásból élt. Ő volt a legszebb leány az országban. Az ö kosarából nem folyt ki a víz. S méghozzá a kosarába öntözött víz illatos volt, mint a rózsa.- Te leszel a feleségem - mondta a törzsfőnök. - De miből fontad a kosarat, hogy nem folyik ki belőle a víz? S mitől ilyen illatos a víz a kosaradban?-A tavi rózsa szárából fontam a kosaramat, nagy jó uram. S a tavi rózsa szirmát is belefontam a kosaramba, azért olyan illatos a víz benne. Ö lett csakugyan a törzsfönök felesége. S a törzsfőnök nagyon megszerette az asszonyát; hogyne, hiszen az asszony megtanított minden leányt az országban arra, hogyan kell olyan kosarat kötni, amelyből a víz nem folyik ki. Fordította és átdolgozta: ölbey Irén MEGFEJTÉS A március 25-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 3; Nyertesek: Rideg Szilvia, Nagyod (Vysné nad Hronom); ifj. Gaal Gábor, Ipolyság (Sahy); Csorosz Patrik, Borsi (Borsa); Csongrády Éva, Zvolen; Nagy László, Dunaszerdahely (Dunajská Streda). ®saa BORNEMISSZA ENDRE KANIZSA JÓZSEF FECSKE CSABA- Figyeld, a fák hogy készülődnek! Ruhájuk selyme könnyű hab. Menyasszonyi fátyolban állnak kökény, cseresznye, meggy, barack. fény játszik az ágak-hegyén táncot jár a szél-legény tánca után Kel a tengerből Habokon táncol Szeme két zöld gyöngy Haja föllángol Legyen a táj ünnephez illő. A fáknál örök hagyomány: mikor a nász ideje eljő, pompázzon fiú és leány. fehér csipke a cseresznyefán nyílik egyre Ködön átlibben Dala ellobban De ha rád pillant Szive megdobban Nyoszolyóleányok a bokrok. Pitypangszőnyegen lép a láb. Egybeadni dalolva, féltőn, viszik a vőlegényt s arát. KISS BÉLA Nárciszok, piros tulipánok tapsolnak, ahol elhalad a násznép apraja és nagyja, csipkét öltött tavaszi had. Szölövessző venyige Rászállott egy cinege Egy icinke-picinke Dalos csórű kis cinke Fedetlen fővel süvegeinek cserfák, akácok, égerek. A menyasszony megilletódve bókol, s csokrával integet. Dalrafakadt nyitnikék Nyitni kéne nyitni már Legyen szép zöld piros kék Erdő-mező rét határ TÓNI TÚRÁZIK Itt a tavasz, és Tóni ismét elmegy majd kedves hegyei közé túrázni. Hogy egyedül unalmas lehet? Az igaz. De Tóni nem is indul el egyszál magában. Tibi itt rejtőzik valahol a képen. Megtalálod? ÉVSZÁMLÁLÁS- Nagyapa, hány éves vagy tulajdonképpen?- Derítsd ki, hisz csak a fejemen látható számokat kell összeadnod. (Küldjétek be a helyes megfejtést! Mindazokat a mezőket, amelyekben fekete pontot látsz, feketítsd be! Milyen kép bújik elő? Az emberek első nemzedéke az aranykorban élt, rajtuk még Kronosz uralkodott, mert akkor még ő volt a király az égben. Az aranykorban még gondtalan szívvel éltek az emberek, akár az istenek, munkátlanul és baj nélkül. Nem volt még nyomorúságos öregség, kezük-lábuk friss ereje nem hagyta el őket; amíg csak éltek, virágzó fiatalságnak örülhettek mindvégig, s úgy haltak meg, mint akit álom ér utói. Nekik még részük volt minden jóban. Termését meghozta a zsíros föld magától, bőségesen és irigység nélkül, s az emberek ráérő idejükben azt tették, amihez éppen kedvük volt. Gazdagok voltak, és szerették őket a boldog istenek. Mikor pedig ezt a nemzedéket magába fogadta a föld, belőlük lettek a jó szellemek, a nagy Zeusz akaratából, a földön járó szellemek, a halandó emberek oltalmazói. Ók őrzik az igazságot, és figyelik a gonosz tetteket, ködbe burkolózva járják be a földet midenfe- lé, a gazdagságot is ők osztják, mert nekik jutott ez a királyi ajándék is. Ezután már sokkal silányabb másik nemzedéket teremtettek az olümposzi istenek. Ez az ezüstkor, és az ezüstkori emberek az aranykori nemzedékkel sem testükben, sem lelkűkben nem mérhetők már össze. Azért még mindig hosszú életűek voltak, s százéves korig nevelkedett a gyermek hű anyja mellett. De mire felnőttek, nem éltek már sokáig, és sok volt a bajuk a saját balgaságuk miatt, mert erőszakos kezüket nem bírták egymástól visszatartani. S a halhatatlanoknak sem akartak szolgálni, sem áldozni az istenek oltárain, amint az az emberek közt törvény is, szokás is. Kronosz fia, Zeusz, rejtette őket a föld alá, haragjában, mert nem adták meg a köteles tiszteletet az Olüposz boldog lakóinak. Miután pedig az ezüstkori embereket is magába fogadta a föld, ezeket a föld alatti boldogoknak nevezik a halandók. Csak második hely az övék, de azért őket is megbecsülés kíséri. Zeusz atya ekkor a beszélő emberek harmadik nemzedékét is megteremtette kőrisfából. Ez a rézkorszak, és ez már az ezüstkorral sem ért fel. Félelmetes és kegyetlen fajta, akik csak Arész gyászos mesterségével törődtek, és a gőgös erőszakkal, még a táplálékuk sem volt kenyérféle. Kegyetlen lelkűk kemény volt, mint az acél, nem lehetett a közelükbe férni, hatalmas erejük volt, és győzhetetlen kezek nőttek ki vállaikból. Fegyvereik rézből voltak, rézből készültek a házaik is, rézszerszámmal dolgoztak, a fekete vas még nem is létezett akkor. A rézkor emberei egymás keze által pusztultak el, úgy mentek a fagyos Hádész dohos lakába, névtelenül és nyomtalanul. A fekete halál elvitte őket, akármilyen ijesztőek voltak is, és el kellett hagyniok a fényes napvilágot. Miután pedig ezt a nemzedéket is magába fogadta a föld, ismét más, negyedik fajtát teremtett Zeusz a sok népet tápláló föld színén, igazságosabbat és derekabbat az előzőnél. Ez a héroszok isteni fajtája, akiket félisteneknek is hívnak a földön. Ókét súlyos háború, emberpusztító harc ölte ki, egy részüket Kadmosz hazájában, a hétkapus Thébaiban, mikor Oidipusz nyájaiért küzdöttek, más részüket Trója alatt, hová a tenger széles hátán jöttek hajóikkal a széphajú Helené miatt. Haláluk után az emberkéktől eltérő életmódot és szokásokat rendelt nekik Zeusz, a föld széleire telepítette őket, messze a halhatatlan istenektől, és Kronosz lett a királyuk, miután Zeusz feloldotta bilincseiket. Ott laktak gondtalan lélekkel a Boldogok Szigetein, a mélyörvényű Ókeanosz mellet, a boldog héroszok, akiknek egy évben háromszor hoz mézédes termést az életet ajándékozó mező. Végül az ötödik korszak következett. a vaskor. A vaskor nyomorult embereinek sem nappal, sem éjszaka nem enged pihenést a fáradtság és a szükség, súlyos gondokat mérnek rájuk az istenek. Azért a sok baj közé számukra is keveredik itt- ott valami jó is. S egyszer ezt a fajtát is el fogja pusztítani Zeusz, az lesz majd a jel rá, hogy az emberek ősz hajjal fognak születni. Abban a végkorszakban még fokozódni fog minden nyomorúság és minden gonoszság. Atya és gyermeke nem tudnak megférni, sem vendég a gazdájával, sem barát a baráttal, a testvérek sem fogják szeretni egymást, mint azelőtt. Ha szüleik megöregszenek, nem tisztelik őket, sőt még szidalmazzák arcátlan szavakkal a gonoszok, az istenek bosszújától sem félve, s nem adják meg a hála adóját öreg szüleiknek, amiért felnevelték őket. önkezükkel fognak bíráskodni, és egyik a másik városát dúja fel. Nem lesz becsülete annak, aki megőrzi esküjét, sem az igaznak, sem a jónak, inkább tisztelik a gonoszkezű és erőszakos embert. A jogot az öklükben hordozzák, és a becsületérzés eltűnik, és kárt tesz a gonosz a derekabb emberben, mert ferde szavakkal szól hozzá, és hamisan esküszik. S az irigység rossz tanácsot ad a szerencsétlen embereknek, s aztán kárörvendve kíséri őket gonosz szemével. Akkor már, szép testüket fehér lepelbe burkolva, a széles térsé- gű földről áz Olümposzra mennek fel, a halhatatlan istenek közé, elhagyva az embereket, Aidósz és Nemeszisz: a szemérmes becsületérzés és az igazságos megtorlás istennői. Csak a szörnyű szenvedések maradnak itt az emberek számára, és nincs semmi, ami a bajt elhárítaná. Annak jó, aki a vaskor előtt halt meg, vagy aki a messze jövendőben születik, és megéri a visszatérő aranykort. (TrencsényFWaldapfel Imre: Görög regék) A világ korszakai új szC 18 1988. IV.
