Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-08 / 14. szám
ÚJ szú 1988. IV. 8. A tanulóifjúság világnézeti nevelésének, fejlesztésének fontosságával a CSKP XVII. kongresszusa is foglalkozott. Gustáv Husák a következőkre hívta fel a figyelmet: „Nem ignorálhatjuk azt a tényt, hogy a fiatalok egy része a szocialista erkölccsel és a társadalmi normákkal ellentétes módon viselkedik. Nem hunyhatunk szemet olyan jelenségek felett sem, mint az élethez és értékeihez való felületes viszonyulás, vagy azon tény felett, hogy nem tisztelik a munkát, az embereket, beleértve saját szüleiket is, és nem hunyhatunk szemet az erőszak különböző formái és a vandalizmus felett." Hasonló figyelmeztetés hangzott el az SZLKP kongresszusán is; Jozef Lenárt többek között az ifjúság önálló politikai tájékozódását, alkotó gondolkodását, valamint a modern tudományokban való jártasságot, és a pszichológiai ellenállóképességet hiányolta. Az ifjúság világnézetének formálása természetesen összetett és hosszadalmas folyamat, s erre nem elegendő egyetlen tantárgy. Az iskolának arra kell törekednie, hogy a tananyag az értelmi fejlesztéssel együtt állandó nevelői hatást gyakoroljon a tanulók helyes világnézetének fejlesztésére. A tanulók világnézeti fejlettségét vizsgálva egy tudományos felmérés során öt témakörben mintegy 25-30 kérdést tettünk fel. Arra voltunk kíváncsiak: mennyire ismerik a tanulók a világnézet fogalmát, s mikor találkoztak először e fogalommal. Megállapítottuk, a tanulóknak mintegy 75-80 százaléka a világnézet fogalmával már az alapiskolában megismerkedett. Javarészt a polgári nevelés óráin, de más órákon is találkoztak ezzel a fogalommal. Továbbá értesüléseket szereztek a rádióból és a televízióból is. Lényeges, hogy alapfokon tulajdonképpen a fogalom értelmével is tisztában vannak. Tudják, hogy a világnézet az embernek a világról, az életről, a társadalmi jelenségekről alkotott véleményét foglalja magába. Azon túlmenően azonban - hogy a két alapvető világnézetet is ismerik (materialista és idealista) - már kevésbé voltak pontosak a meghatározásaik. Többen a tudatnak tulajdonítják az elsőbbséget, a nagyobb fontosságot. E tárgykörbe tartozott annak a vizsgálata is, vajon szoktak-e a tanulók a világnézeti kérdésekről gondolkodni, foglalkoztatják-e őket a környező világ problémái? Vallomásaikból úgy tűnik, hogy ifjúságunkat felefele arányban foglalkoztatják világnézeti kérdések. Jóllehet akadnak olyanok is, akik megvallják, hogy csak ritkán, és nem szeretnek nagyon mélyen belebonyolódni ezekbe a kérdésekbe. Mintha valójában nem tudnának mit kezdeni e kérdésekkel. Ezért itt a legfontosabb az egyértelmű, tudományosan megalapozott ráhatás, a pozitív nevelömunka. Vannak, akik az ifjúságról általában lemondóan, elmarasztalóan nyilatkoznak, mint olyan társadalmi rétegről, amely közömbös, életunt, s amelyet nem érdekel az élet, a jövő. Természetesen ez nincs és nem is lehet igy. Ezt felméréseink igazolják a legjobban. Például, amikor arra a kérdésre kerestük a választ, hogy: Miben látod az élet értelmét? A válaszok maximálisan szerteágazóak voltak, de azt egyáltalán nem állíthatnánk, hogy valamiféle kilátásta- lanságot, nihilizmust, vagy akár különösebb tanácstalanságot, esetleg pesszimizmust tükröztek volna. Volt, aki megvallotta, hogy még nincs határozott életcélja, de a többség életcélját a megfelelő munkában látta, olyan tevékenységben, amely „tetszik neki és amelyet szeret majd“, mert ez jelenti számára a „boldogságot“. A munka tehát általában meghatározott helyet foglalt el a válaszokban. Majd a családalapítás következett - mint életcél -, az egyéni boldogulás, a szerelem és természetesen nem hiányzott a jólét, sőt a szórakozás fontosságát taglaló felelet sem. Sajnos, a válaszok egy része azonban eléggé „betanultnak tűnt“, „iskolaízú"-re sikeredett, nem volt egyéni és egészen őszinte. Például ezeket írták: ,,az élet értelmét a békés egymás mellett élésben látom"; vagy „a szocializmus építésében és fejlesztésébenvagy ,,a szo- cialista vagyon gyarapításában", „a békéért való küzdelemben" stb. Ezekben az esetekben a tanulóknak még nincs sajátosan emberi elképzelésük. A második témakör kérdései még szorosabban vonatkoztak az egyénre, az egyén viselkedésére és cselekedeteire. A megkérdezettek szinte kivétel nélkül helytelenítették azt, ha valaki negatív módon viszonyul a társadalmi tulajdonhoz, őszintén elítélték a társadalmi vagyont szétlopkodókat, olyanokat, akik tönkreteszik, rosszul sáfárkodnak vele. Sőt, e tettek láttán hajlandók a másikat (osztálytársaikat, másokat) figyelmeztetni, esetleg szembeszállni a vétséget elkövetőkkel. Igaz, az egyértelmű, bátor kiállást már nem mindenki merné vállalni. A megkérdezetteknek egyharmada csak néha szegülne szembe, van, aki a helyzettől tenné függővé a kiállást. Megszívlelendő az a válasz is, amely így szól: ,.Osztálytársaimat figyelmeztetem, a nálam fiatalabbakat is, de a felnőtteket nem, mert a vitában mindig csak nekik van igazuk." Rossz tapasztalat, amely rossz irányban fejleszti fiataljaink nézetének alakulását. A világ anyagi eredete, tudományos magyarázata a tanulók előtt nem kétséges. Szinte egyöntetűen vallják, „az anyag örök és ebben hisznek". Csak elvétve találkoztunk egy-egy kételkedőbb véleménnyel, meditáló válasszal, de ez sem a lényeget érinti. Ezzel függtek össze a következő kérdéseik is, amelyek arra kerestek választ, vajon a világmindenségben mindent valamilyen természetfölötti, mindenható lénynek kell-e igazgatnia, illetve, képes-e az ember saját erejéből, a tudomány segítségével megismerni és irányítani a társadalom fejlődését? Külön figyelmet érdemel az a válasz, amely mindezt a békétől teszi függővé, s ezt mondja: ,,amíga fegyvereket be nem szüntetik, addig a jólét, a fejlődés nincs biztosítva." A téma utolsó kérdése így szól: „Vagy talán azt gondolod, hogy a béke, a háború, a bőség, az Ínség, az igazság és igazságtalanság valamilyen természetfölötti lényektől és erőktől függ?" A megkérdezettek 90-95 százaléka nem-mel válaszolt, s egyesek nagyon szépen azt is kifejtették, hogy a „A béke, a háború, a bőség - mind az emberektől függnek; világnézetüktől és környezetüktől", illetve, hogy ezek ,, törvényszerűen követik egymást." Tudniillik az, ha béke van, akkor jólét is van, ha pedig háború pusztít, ínség és rossz világ jön az emberiségre. Elvétve, persze, akadtak kétkedők is, akik megkockáztatták az ellenvéleményt, hogy „nincs kizárva", „nem gondolkodtam ezen" stb. De ezek száma és aránya, az elöbbiekhpz viszonyítva, valóban elenyésző. A harmadik témakörből talán 2-3 kérdést érdemes kiemelni és megvizsgálni. Elsőként azt, vajon a tanuló elég erősnek érzi-e magát olyankor, amikor nehéz helyzetbe kerül, betegség stb., amikor magára van utalva; kihez fordul, kitől vár segítséget? A válaszok eléggé megoszlanak. A megkérdezetteknek kb. az egyharmada elsősorban magára támaszkodik. Számban ezt követik azok, akik szorult helyzetükben szüleiktől (itt is elsősorban az édesanyától), barátaiktól és betegség esetén az orvostól várják a segítséget. Tehát a legtermészetesebb, legkézenfekvőbb ,,erőforrásokat“ veszik igénybe, gondolkodásukban nagyon is materialisták. Még az idealista színezetű válaszok is ,,megfeneklenek", mert, amint azt az egyik írja: ,,Szoktam azt mondani, hogy: Jaj Istenem, mit csináljak? De eddig még nem kaptam segítséget. “ A tanulóknak válaszolniuk kellett: kik voltak (vannak) leginkább hatással világnézetük alakulására? A kérdés után felsorolás következett, amelyet fontossági sorrendbe kellett tenniük. Az eredmény a következő: 1. szülők, 2. iskola, 3. társak, 4. mások. Ebből egyértelműen következik, hogy bár az iskola szerepe e tekintetben vitathatatlan, a fiatalokhoz - még a középiskolákban is - a szülök állnak a legközelebb, hatásuk, felelősségük meghatározó. Ugyanakkor ez azt is mutatja, hogy az iskolának is van még pótolnivalója, mindenképpen erősítenie kell hatását a tanulók világnézetének alakulásában, amely e területen a hatvanas évek közepén gyengült meg. Ezt egyébként számos felmérés igazolja. É rdekelt bennünket továbbá, hogy a tantárgyak közül a diákok melyiknek milyen szerepet tulajdonítanak e vonatkozásban. A tantárgyakat fontossági sorrendben három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba azokat, amelyek a legnagyobb hatással voltak világnézetük alakulására; a polgári nevelést, a történelmet és a honvédelmi nevelést sorolták. A másodikba: a biológia, a magyar és a szlovák nyelv sorolható. A harmadikba a fizika, a matematika és a kémia került. Meg kell azonban jegyezni, hogy e tantárgyak között túl éles határ nem vonható, mivel azok a tanulók besorolása szerint hol előbbre, hol hátrább kerültek, amit talán az is befolyásol, hogy a tantárgyat ki tanítja, mennyire áll közel ehhez vagy ahhoz a tanulóhoz, netán az egész osztályhoz. Vizsgálódásaink szempontjából viszont nem közömbös, hogy a magyar nyelvnek és irodalomnak jelentős szerepet tulajdonítanak a tanulók a világnézet alakítása-alaku- lása szempontjából is, hogy hatékonyságára érdemes odafigyelni. S ezzel természetesen számos nagyon fontos kérdés függ össze, mind tartalmi, mind módszertani vonatkozásban. A további kérdésekből az is kitűnt, hogy a tanulók ízlésének, esztetikai- erkölcsi-eszmei vonásainak az alakulására különös hatással voltak például a házi olvasmányok és azok szereplői, mivel ezeket nevezték meg a leggyakrabban. A „különösen tetszett" müvek között ott találjuk például a Goriot apót, a Légy jó mindhaláligol, az Édes Annát, az Egri csillagokat, a Nyomorultakat éppen úgy, mint az Antigonét vagy a Tartuffe-öt. E gy további kérdésre válaszolva a tanulóknak olvasmányaik alapján olyan hőst (hősöket) kellett megnevezniük, amelyiket barátjának választana; amelyiket „korunk hősének“ nevezne, illetve amelyikhez negatív viszonya van. A „barátok“ között Jean Soréi, Árvácska, Tímár Mihály, Anyegin stb. szerepelnek. Korunk hősének választanák: Nemecseket, Baradlay Jenőt. Ádámot, Szilvesztert, Dobót és Tatjánát. Míg a negatív viszonyban lévők között olyan személyek szerepelnek, mint Baradlay Káz- mér, Faust, Jumurdzsák, dr. Cvach és mások. A tanulók értékítélete, úgy tűnik, teljes mértékben elfogadható, mivel olyan személyeket neveztek meg, akiknek jellembeli tulajdonságaik pozitívak: igazságszeretők, bátrak, szókimondók, de ugyanakkor szerények is, kötelességtudók stb. Elmondható tehát, hogy az iskola jó irányban fejleszti a tanulók személyiségét. Érdekelt minket az is, szokott-e a tanuló közérdekű társadalmi-politikai események iránt érdeklődni, kikkel szokta gondolatait megosztani? Az előzőre a leggyakoribb válasz, hogy: néha, olykor, főleg nagyobb események után. Tehát, ha nem is érdeklődnek naponta a világ eseményei iránt, ha nem is olvasnak naponta újságokat, folyóiratokat, hiszen erre elég idejük sincs, mégsem mondhatjuk róluk, hogy: közömbösek, érdektelenek; a fontosabb dolgokra odafigyelnek, felfigyelnek. S ezekről, mint ahogy egy-egy jó könyvről, színdarabról, filmről, tévé- vagy rádióadásról el-elbeszélgetnek, leggyakrabban szüleikkel, de társaikkal, barátaikkal is. Az érdektelenebbek, közömbö- sebbek száma viszonylag alacsony. Ha pedig azt akarjuk rangsorolni, hogy a tanuló szüleivel miről szokott beszélgetni, úgy az első helyre a családi problémák kerülnek, majd csak ezt követik az iskolai dolgok, közérdekű, társadalmi-politikai események, valamint az irodalom és művészetek. Tehát az iskolának itt még pótolnivalója van, a tanulót magasabb érdekű és tartalmú kérdések felé, ha úgy tetszik, a társadalmi kérdések és a művészetek felé kell orientálnia. E témakörhöz még két kérdés tartozott, nevezetesen, hogy az eseményekről, olvasmányokról, filmekről van-e kialakult véleményük, illetve, hogy véleményükért sík- raszállnak-e, netán még akkor is, ha tudják, hogy nincs teljesen igazuk? Többségük azt vallja, hogy véleményalkotásuk határozott, bár akadt olyan is, aki hozzátette, hogy „amikor értem, miről van szó“. A válasz arra nem tér ki, hogy itt a tanuló fejletlenségéről, tudatlanságáról van-e szó, vagy a művészi alkotást nem mindig lehet rögtön megérteni - úgy gondoljuk, mindkettőt el lehet fogadni. A második kérdésre viszont több a nemleges válasz; vannak, akik készek visszavonulni, ha nincs igazuk, bár akadtak olyanok is, akik „megpróbálnak“ síkraszáll- ni akkor is, ha tudják, hogy nincs igazuk. Arra is választ kerestünk, vajon hogyan is viszonyulnak a fiatalok a művészetekhez, közülük melyiket szeretik a legjobban? Hat megadott lehetőség közül választhattak: film, szépirodalom, színház, képzőművészet, szórakoztató zene, különösebben egyiket sem szeretem. Az első helyre az egyik iskolában - meglepő módon - egy következő válasz került: „mindenben találok érdekes dolgokat". Tehát, nem lehet azt mondani, hogy a fiatalokat „vegytisztán“ ez vagy az érdekli, vagy hogy ez érdekli, az pedig már nem; s az igazságot talán valóban ez a válasz fejezte ki legtalálóbban. Ha viszont a felsorolást vesszük, akkor a sor elejére a színház, a film és a szórakoztató zene került kb. egyenlő arányban; majd ezt a szépirodalom és képzőművészet követte. Túltechnizált, túlhajszolt világunkban tehát a látvány az, ami a fiatalokat is elsősorban érdekli, és csak azután jön az irodalom, az olvasmány, meg a festészet, szobrászat, amely még mindig távolabb esik a fiatalok érdeklődésétől. S végül nézzük azt a kérdést, amely a szépre, a szépnek a fogalmára kereste a választ, s így hangzott: Szerinted mire lehet azt mondani, hogy szép? Említs konkrét példákat! A kérdés nyitottságánál fogva természetesen a válaszok sokfélék és szerteágazók voltak, bár többségük a szép klasszikus megfogalmazásához állt közel. Szép ,,arhi nekem tetszik, amiben örömömet lelem", vagy „ami kielégíti elképzeléseimet, s ami esztétikus“, vagy „aminek van esztétikai színvonala", vagy ,,amikor az embernek valami szive mélyéből tetszik". Szép lehet egy „festmény, szobor, ház, táj, zene, élet" - olvashatjuk az egyik válaszban. írásunkban a marxista-leninista világnézet kialakításával kapcsolatosan egy felmérésről adtunk tájékoztatót; a felmérést néhány gimnáziumi osztályban végeztük. Gondolom, az eredmények, a válaszok nemcsak tájékoztató jellegűek, hanem figyelemre méltók és elgondolkoztatok is, sokat, sok jót megtudhattunk a fiatalokról, akikről gyakran nem tudjuk: mit gondolnak, mi a véleményük a körülöttük levő világról, rólunk, és sokszor talán önmagukkal sincsenek tisztában. Kinek-kinek a saját területén - s ez alól nem kivétel sem az iskola, sem a szülői ház - meg kell oldania a reá háruló feladatokat úgy, hogy azokat nem háríthatja a másikra Dr. TANKÓ LÁSZLÓ kandidátus, a Pedagógiai Kutatóintézet nemzetiségi osztályának vezetője Önmagukról és a világról Szondák a gimnáziumi tanulók világnézetéről Rónai Veronika akvarellje
