Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-01 / 13. szám
* ► ' r ► BÁLINT TIBOR A túzkakas meséje Én voltam a ház küldönce. Egy lyukas piculáért a világ végéig is elszaladtam volna, nemhogy ecetért, élesztőért a sarki üzletbe. Így aztán mindig volt egy kis gyűjtött pénzem. Amikor már feszíteni kezdte a gipszmalac hasát, édesanyám megkérdezte:- Mit szeretnél ' venni, fiam. magadnak a munkádból? En meg Így feleltem:- Egy csirkét. Egy kendermagos jércikét, ha lehet. De nemigen lehetett, mert nem volt hol tartani, s a házigazda kitiltott mindenféle állatot az udvarról. Egyszer aztán édesanyám mégiscsak megszánt engem: lesz, ami lesz, vegyek csirkét, majd ő segít dugdosni, fölnevelni - mondta. S hátha később, háború után olyan helyre költözünk, ahol nyúlnak, csirkének, malacnak is lesz bőven helye a tartáshoz. Kimentünk a piacra, de nekem ott nem a kendermagos, még csak nem is a hófehér, hanem egy élénkebb szinú, különös csirke tetszett meg. Volt annak a tollai között kék, vörös, fekete, de főként élénkpiros. Még kacagtam is rajta, hiszen olyannak látszott, mintha tüzes kályhába költötte volna ki az anyja. Nappal az udvaron pityegett, kaparta a homokot, csipegette a morzsát, magot. Estére bevittem, a konyhaasztal keresztlécére ültettem, hogy ott éjszakázzék. Jóltartottam, még gilisztát is ástam neki, az uzsonnámat is nekiadtam volna, úgy megszerettem. És olyan gyorsan nőtt, hogy elámultam rajta. Egy hajnalom meg is szólalt, elkukorin- totta magát, noha kissé bátortalanul. Édesapám azonban Így is haragosan kiugrott az ágyból, mert késő éjszaka tért haza a munkából:-Mi ez?!... Miféle kukorékolás?!... Én pedig a takaró alól kibújva magamhoz szorítottam a kakast, és elindultam vele az udvarra, hogy feltegyem a kerítésre. Egyik szemem sírt, a másik meg nevetett: hiszen kiderült, hogy kakast vettem... nem jércét... Most már mint kiskakast szerettem, még jobban, s azonnal el is neveztem Tüzikének. Ciceri a fülembe súgta, hogy etessem szemes borssal, akkor ráröpül az idegenre és összecsípi, én azonban azt akartam, hogy szelíd maradjon, békés természetű. Hanem a második hajnalon már tisztán, bátran, hatalmasan kukorékolt. De mielőtt ebből baj lett volna, fölkaptam, és szaladtam is ki vele az ajtón, hogy folytassa napébresztő énekét. Többé nem tudtam visszaaludni. Nyitott szemmel figyeltem, amint a csontkürtöcskék édes és éles hangjára meghasad az ég, és kékesfohér fény dereng föl az ablakon. Aztán bíborszinú lett a függöny is. Már arra gondoltam, esténként zsineggel átkötöm a csórét, hogy ne tudjon kukorékolni. De aztán megijedtem: ha ezt teszem, benne rekednek a süvöltő hangok, és kiszúrják a begyét, mi pedig örök sötétségre leszünk kárhoztatva. így hát inkább ösz- szetákoltam neki egy nagy kalitkát, és fölszegeztem azt a kerítésre, hogy a házigazda ne kakasnak, hanem énekesmadárnak tekintse a kakast. Megértette a tréfát, s ettől kezdve nem is hajkurászta, csak nézte szótlanul, ahogy délcegen lépdel át az udvaron, gyönyörű tüzes tolláit lobogtatva. A lakók is nagyon megszerették, magot szórtak elé, beszéltek hozzá. Mindezen fölbátorodva már egy jércére gyűjtöttem a pénzt, hogy Tüzikét megházasítsuk, de akkor már oly közel dörögtek az ágyúk a városunkhoz, hogy menekülni kellett. De mi legyen a hatalmasra nőtt Tüzikével? Őt nem vihetjük magunkkal az óvóhelyre! Itt sem hagyhatjuk prédának. Valaki megfogja és kitekeri a nyakát, vagy a katonák főzik meg a kon- dérban húslevesnek, s még a kaparóját sem látjuk viszont. Édesanyám engem is meg a kakast is sajnálván sápadtan járt körbe az udvaron, hóna alatt Tüzivel, a másik kezében pedig a kifent késsel: de mindenki elfordult tőle, nem akarta levágni a kedves állatot. Hiába látott annyi vért, füstöt a háború alatt, erre a cselekedetre senki sem tudta rászánni magát. Végül egy mészáros mégis hajlott volna rá, hogy mégse érjen akkora károsodás egy családot, ahol egy fészekalja gyerek tátogatja éhesen a száját. De épp amikor kikapta volna édesanyám hóna alól, ismét dörögni kezdtek az ágyúk. A kakas megijedt, kiver- gódte magát, s fölszállt a ház tetejére. Onnan pedig valószínűleg beleröpült a lángerdőbe, mert éjjel álmomban hallottam, amint azt mondja:- Szívd fel begyem a tüzet, szívd fel begyem a tüzet! És a háborúnak nemsokára vége is lett, bár nemcsak a kis Tűzi segített ebben, hanem az a sok-sok millió ember is, aki úgy megelégelte az öldöklést, hogy már egy kakast sem akart levágni. .. JELENA SCSERBATYUK A károgó varjú Hatalmas öreg fa áll az erdei tisztáson, melynek törzsében hatalmas odú van, s abban népes méhcsalád él. A méhecskék kora reggeltől késő estig szorgoskodnak, egy percet sem pihennek. Nagyon sok dolguk akad: körbejárják a virágokat, begyűjtik a nektárt, készítik a mézet. És pizony, a sok erdei tisztáson rengeteg a virág, s ott vannak még a szántóföldek, ahol virágzik a pohánka. Estére a fáradt Napocska elsápadt és aludni tért. A virágok kortyintottak a friss esti harmatból, és óvatosan letették virágkoszorúikat, nehogy éjszaka összegyűrődjenek. Már a méhecskék is otthon üldögélve készítik a lépet és dúdolgatnak. Egyszer csak kopognak, vendég érkezik. Kikukucskált a legidősebb méhecske, hát látja, hogy a Medve áll a fa tövében: ,,Méhecske, testvériesen kisegíthetnél a bajból. Mihail Potápics, a bátyám látogatóba érkezeti gyerekeivel együtt a távoli erdőből. A kicsinyeknek szeretnék mézzel kedveskedni. Légy szíves, adjál egy kis mézet!“. „Tessék, vigyél csak!“ - válaszolta a Méhecske. ,,Nagyon szépen köszönöm, soha el nem felejtem a jóságodat!“ A Medve telemerte a csuprát mézzel, és elbotorkált a barlangjába. Még el sem tűnt a Medve a láthatárról, a csúnya fekete Jaska Varjú, aki az ágak közül végignézte az egész jelenetet, károgni kezdett: „Soha el nem felejtem, soha el nem felejtem! De ha bajba jutnátok, eszébe sem jutna jóságotok!“. A Varjú lusta, sót munkakerülő volt. Járta az erdőt és vészjósló károgásá- val rémisztgette a szomszédokat. Jó szót senki sem hallhatott tőle. Egyszer, amikor ismét beesteledett, szemerkélt az eső, és olyan szomorú dalt énekelt, hogy a fák is sírtak. Peregtek az ágacskák könnyei: kopp, kopp... A nyárfalevelek reszkettek a hidegtől. Súrú fehér köd telepedett az erdőre. Ilyen időben csak a békák érzik jól magukat. A méhecskéknek azonban nincs idejük búslakodni. Akad tennivaló a háztartásban. Sürögnek-fo- rognak. ) Ismét kopogtat valaki. A Nyulacska érkezett. A rohanástól levegő után kapkod, szava elakad. Aztán megszólal sietve: ,,Méhecske nagy bajban vagyok, segíts rajtam! A legkisebb nyuszikám, a Fehérfülú Szürkefarkú megbetegedett. Lázas, köhög, csurog az orra. Harkály Doktor mézet rendelt neki. “ A Nyulacska még be sem fejezhette mon- dókáját, a Méhecske máris hozta a színültig tele csuprot: „Gyógyulást a fiadnak!“ Hogy honnan, honnan nem, előkerült Jaska Varjú is, és károgni kezdett: ,, Szétosztod a mézet, de jő a tél, s nektek semmi sem marad. A jóságoddal nem laksz jól!" Máskor a Mókuska jött mézért. A kismókus születésnapjára akart diós-mézes kalácsot sütni. Aztán a Pacsirta készült koncert-körútra, és mézre volt szüksége, mert a hangja attól csengőbbé és tisztábbá válik. A méhecskék nem utasítottak el senkit sem, mindenkin készségesen segítettek. A gonosz Varjú pedig nem unta meg a káro- gást, egyre vészt jósolgatott, mindaddig, amíg ki nem károgta a szerencsétlenséget. Sötét felhők gyülekeztek az égen. Haragosan gomolyogtak, hasukat a földön húzták, és minden erejükből dübörögtek. A szélvihar végigsöpöri az erdőn, fákat csavart ki tövestül. Dühöng a vihar, a villámok csapkodnak, mindent letarolnak, ami útjukba kerül. A fák recsegnek-ropognak. Nyögnek, földig hajolnak a vékony nyírfák, az erdei tónak ijedtében borsódzott a háta, az állatok bebújtak odúik legsarkába... Egyszercsak a villám lesújtott arra a fára, amelynek odújában laktak a méhecskék. A lángnyelvek azonnal végignyaldosták az öreg fát. A méhecskéknek alig maradt idejük, hogy kiröppenje- ■ nek az odúból. A nagy fából csak egy halom hamu és egy viasztócsa maradt. Nehéz új házat építeni, mézet pedig miből is készíthetnének, hiszen nyakukon a tél, és a réteken már kevés a virág. Szomor- kodtak, búslakodtak a méhek. S megjelent a Varjú, mert neki minden szerencsétlenség körül bábáskodni kell. Most is a méhecskék körül röpködött és egyre csak ismételgette: „Most aztán elpusztulhattok, senki sem törődik veletek. De előre megmondtam. Mindent előre megjósoltam...“ De Jaska Varjú tévedett! Az állatok nem felejtették el a méhecskék jóságát. Szerencsétlenségükben nem pártoltak el tőlük. Elhatározták: új lakóházat építenek a méhecskéknek. Mindenkinek jutott feladat: a hódok kidön- tötték a fát, a nyulacskák lerágták a fa kérgét, a mókuskák elkészítették a háztetőt. A harkályok beverték a szögeket. Csak a Medve nem mutatkozott. Jaska Varjú elégedetten kezdett károgni: „Tudtam, előre megmondtam. “ Éppen az utolsó simításokat végezték a házon, amikor megjelent a Medve. Nagyokat fúj, hangosan szuszog. Egy hordó mézet gurít maga előtt. Nagyon nehéz volt a hordó, azért jött későn. Este már új házukban térhettek nyugovóra a méhecskék. A ház szép és tágas volt, s ráadásul egy hordó mézet is kaptak. A gonosz Varjú egyedül maradt károgásával. De hát ezek után ki is állna szóba vele? Fordította: KODAY BERTA I Ml §■ ■■ BARAK LÁSZLÓ Húsvéti köszöntő Himes tojás már a Föld. Eddig kéken tündökölt, immár színes lett egészen - hímes tojás fenn az égen. Virágmintás kontinensek hódolnak a kikeletnek. Ámul-bámul Csillagország, együtt mulat a rokonság; lám, a hold is milyen sárga, irigykedik a világra. De hát húsvét ilyen ünnep - a viszályok mind megszűnnek; aranyesőt bőven kapunk, békességről álmodhatunk... Itt a vége, fuss el véle, hímezd álmodat az égre... DÉNES GYÖRGY Pacsirtaszó Tavaszi szélben rozmaringszál, virágzó ágak csokra int már. Virágzó ágak, zöld vetések, könnyű, vidám húsvéti ének. Piros hajnal és piros tojás, lányos ház, kacaj, locsolkodás. Pacsirtaszó a kék magasban, harmatos legelők: tavasz van. SÁNDOR KÁROLY Gondja van rá Van nekünk egy szép nyúlunk, hozzá késsel nem nyúlunk. Az öcsém húsvétra kérte. Nagyon hálás is volt érte. Gondja van rá, simogatja, mindig van finom falatja. Én sajnálom, ólba zárva egy éve magányos, árva. Gondolkodom, tehát... BÚJÓCSKA § Az alábbi szövegben 19 fiú- és lánynevet bújtattunk el. \ Keressétek meg! $ „Tehenem a Riska legelte a füvet, elkapott óriási nyelvével ^ a jószagú virágok közül is párat. Egy fiú követte karján ostorral, \ izzadva. Libatollal volt díszítve rajta a kalap. Álmosan talpalt \ a mezőben, 6 volt a pásztor, s olyan nagyot kiáltott: „Merre \ mászkál mán’ megint megy világgá borja után. No, mozgás pár § lépést, nem illik megállni!" MINTÁS KOCKÁK A kép felső részében látható palástból összehajtogatható a számmal jelölt kockák egyike. Melyik? '/////////////////////////////////////////////////////////////////aw/////////////// A március 18-i számunkban közölt feladatok megfejtése: Fáradt embernek édes méz az álma; 3+1 +7-6x2-9+4 (az egyik megoldási lehetőség), Nyertesek: Mogyorósi Péter, Kővár (Koláry): Margit Friderika, Komárom (Komárno); Tarr Diana, Kéménd (Kamenin); Nagy Erzsébet, Pozsonyeperjes (Jahodná); Gáspár Tímea, Király- helmec (Král\ Chlmec). I I 1 I I I ■ Ml H H M »■ ■■ ÚJ SZÚ 18 1988. IV. 1.
