Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-01 / 13. szám
Csoportkép az 53. hadsereg politikai munkatársairól (I. I. Belosztockij az ülő sorban balról a második) N emrég tértem vissza Moszkvából, ahol néhány hónapot töltöttem. Szabad időmet azoknak a szovjet háborús veteránoknak a felkutatására fordítottam, akik részt vettek Csehszlovákia felszabadításában. És elmondhatom, nemegyszer várt rám meglepetés, olyan érdekes történeteket hallhattam, amelyeket le kellett jegyeznem. így volt ez január 7-én is, amikor az Ifjú Leninisták utcáján meglátogattam Igor Ivanovics Belosztockijt. Nem, a meglepetés nem az a borjúnagyságú kutya volt, amely - miután a házigazda ajtót nyitott - nekem rontott, majd sápadt arcomat látva csupán hozzám dörgö- lödzött és két ugatás között kezemet nyalogatta. Ez volt a jel arra, hogy bemehetek.- Látja, a vendégekhez sokkal barátságosabb, mint hozzám - mondja még az ajtó között vendéglátóm. A beszélgetést a nappali szoba kényelmes karosszékében kezdtük. És az első meglepetés mindjárt az elején várt rám.- Nem tudom, egyetért-e, de az elején szüléimről szeretnék beszélni. Apám ugyanis a cári Oroszországban kibontakozott forradalmi mozgalom egyik jeles személyisége, a forradalom előtti időkben Lenin harcostársa és követője volt. Franciaországban abban a bolsevik iskolában tanult, amelyet Vlagyimir lljics hozott létre. És az októberi forradalom után... de nem akarok az események elébe vágni. A könyvespolchoz lépett, amely csaknem az egész falat betakarta. Három-négy könyvet vett elő, majd megkérdezte, érdekel-e engem édesapjának az életútja. Mit mondhattam? Történész vagyok, aki évek óta a szlovák nemzeti felkelés és Csehszlovákia felszabadításának a témájával foglalkozom. Több száz hasonló emberrel beszélgettem már, de még nem volt szerencsém olyan emberrel találkozni, aki...- Apám földműves családban született, s már fiatal korában bekapcsolódott a cárizmus elleni harcba. A forradalmi küzdelem elvezette Petrográdba, ahol első ízben már 1904-ben bebörtönözték. Donbasztól Petro- grádig a fiatal forradalmár rendkívül érdekes útját tette meg. A közös harcban ismerkedett meg édesanyámmal, aki kispolgári családból származott, de szülei felvilágosult, demokratikus gondolkodásúak voltak. Édesanyámat ez vezette el az illegális munkához. A múlt század kilencvenes éveinek elején zenei intézetben tanult. 1912-ben házasodtak össze. Apámat a forradalomig még háromszor börtö- nözték be, többször küldték száműzetésbe, akárcsak az akkori idők más forradalmárait. Anyám időközben elvégezte az orvosi egyetemet, és amikor megszületett a bátyám, Baskíriába ment dolgozni... Nézem a családi albumot, ahol Igor Ivanovics szüleinek fiatalkori fényképei vannak gondosan beragasztva. Érdeklődéssel hallgatom a fiatal házasok további sorsáról szóló elbeszélést. Apját nem sokkal azután, hogy szabadlábra helyezték, száműzetésbe küldték a messzi északra, a Pecsora folyó vidékére. Felesége utána ment, s később a szám- űzötteket a Pinega folyóhoz helyezték át, ahol 1914-ben megszületett mostani vengédlá- tóm. Nyilván nem kell részletezni, mi mindent élhetett át a fiatal házaspár.- Miért zárták be és miért küldték száműzetésbe apámat? Az okokat hosszan lehetne sorolni, de alapjában véve azért, mert az üldöztetés, a nehéz életfeltételek ellenére nem hagyhatott fel a forradalmi tevékenységgel. Érdemeit olyannyira elismerték, hogy megválasztották a párt központi bizottságának tagjai közé. És tudja hol? A prágai konferencián. Tulajdonképpen ez volt az első bolsevik összetételű központi bizottság. Persze, ahogy már mondtam, apám korábban is olyan sokrétű forradalmi tevékenységet folytatott, hogy az ellene felhozott paragrafusok három ember számára is elegendőek lehettek volna. Emlékszem, többször beszélt a rendőrséggel, a kozákokkal, a katonákkal folytatott összecsapásokról, verekedésekről. Az egyik ilyen összecsapás során megölt egy kozákot. Másnap letartóztatták és gyilkosság miatt vád alá helyezték, de nem tudtak rábizonyítani semmit. Együtt lapozgatjuk az Isztorija KPSZSZ című könyvet, s rábukkanunk arra a fejezetre, amely a Párizs melletti Longuille-ben működő lenini iskoláról szól. Itt tanultak az orosz forradalmárok. A könyvben megtalálható vendéglátóm édesapjának a fényképe is. Nehezen leplezett izgalommal kommentálja a további eseményeket.- Amikor apám visszatért ebből az iskolából, azzal bízták meg, hogy szervezze meg a küldöttek elutazását Petrográdból a prágai konferenciára. A rá jellemző lelkesedéssel látott munkához. Naponta tucatnyi emberrel találkozott, különböző helyeken jelent meg, s egy bizonyos idő elteltével rájött, hogy a cári ügynökök követik. A titkosszolgálat le is tartóztatta néhány munkatársát. Apámra is ez a sors várt. Ezért felettesei úgy döntöttek, el kell hagynia Petrográdot. Vidéken bujkált és egy időre elveszítette kapcsolatát a városi pártszervezettel, s azokkal az elvtársakkal, akik a küldöttek elutazását szervezték Prágába. A petrográdi bolsevikok ennek ellenére küldöttnek javasolták, majd kooptálták a központi bizottságba. Igor Ivanovics meghatottan beszéli el a forradalmár családjának további sorsát. Apja az újabb száműzetésből 1915-ben tért vissza és az Uralon telepedett le. öt fia volt, s mérhetetlen erőfeszítésekbe került a család eltartása. Ennek ellenére az egyik vezetője volt annak a forradalmár csoportnak, amely a helyi hadiüzemben működött. Olvasott, művelt marxista volt, s főleg az oroszországi februári forradalom, illetve az Ideiglenes Kormány idejében kellett harcolnia az ideológiai ellenfelekkel szemben. Hiszen a tartományokban működő szovjetekben is kiélezett harc folyt a mensevi- kek, az eszerek, a liberálisok és a bolsevikok között.- A Suvalovszki körzetben, ahol az említett hadiüzem volt, a bolsevikok igen aktív tevékenységet folytattak. Gyakran fennállt a veszélye annak, hogy a politikai ellenfelek fegyverrel is összecsapnak. így volt ez 1917 júliusában, amikor az egyik szovjetkongresz- szuson a mensevikek katonai erővel akarták megsemmisíteni a bolsevikokat. Apám, természetesen, szintén tevékenyen részt vett az Uralon a bolsevikok hatalmának megszilárdításában az októberi forradalom után is. Épp ezekből a forradalmi napokból való az a drámai epizód, amelyet vendéglátóm mesél el arról, hogyan kereste fel apja Lenint. A le- szinszki munkások azokban a napokban vö- rösgárda-egységet szerveztek, s a szomszédos üzemek munkásai is csatlakoztak hozzájuk. Jelentős katonai egység jött létre, de gyengén volt felfegyverezve. Honnan lehetett fegyvert szerezni?- Apám elvtársai javaslatára Pityerbe utazott, ahol találkozott is Leninnel. A petropav- lovszki erődből az ö utasítására kapott fegyvereket, a fegyverzet másik részét Tulából szerezték be, ahol nagy hadiüzem volt. Szerencsésen hazaérkezett, s éppen időben, ugyanis Kolcsak alakulatai elfoglalták az Ural keleti, s később a nyugati térségét is. Akkor apám munkatársaival együtt az uráli guber- niumban hozzálátott a Kolcsak elleni harcok megszervezéséhez. A szovjet kormány később a Szverdlovszki, a Cseljabinszki, a Permi és aTyumenyi kerületben az egészségügy megszervezésével bízta meg. Idősebb korában a Cseljabinszki Traktorgyár építésében vett részt. Édesanyám egész idő alatt orvosként dolgozott. Egy könyvet vesz elő, amely visszaemlékezéseket tartalmaz Leninről. A szerzők között van I. Sz. Belosztockij, vendéglátóm apja is. És ezzel kapcsolatos megjegyzése is érdekes, a glasznoszty megnyilvánulása, s azt illusztrálja, hogy a Szovjetunióban mostanság sok mindent átértékelnek.-Apám megírta visszaemlékezéseit, de meg kell mondani, hogy csak igen röviditve jelenhettek meg. Ugyanis azokról az emberekről is írt, akikről a sztálini időszakban nem beszéltek. Remélem, most ezek a visszaemlékezések megjelenhetnek eredeti terjedelmükben. Az előszobából kutyaugatás hallatszik, Rex nyilván elégedetlen, hogy olyan sokáig nem látta gazdáját. Kaparást hallani az ajtón, amely csendesen kinyílik. Rex beszalad a nappaliba, majd méltóságteljesen gazdája lábához heveredik. Kap egy kekszet, s mi visszatérhetünk a beszélgetéshez. Megtudom, hogy a forradalom utam a Belosztockij család Szverdlovszkban élt, ahol vendéglátóm a helyi bányaipari intézetben geológiát tanult. Ezt követően Szibériában dolgozott. 1937-ben hívták be katonának, s két évvel később már Tadszikisztánban dolgozott.- Tudja, már a hazánkat ért fasiszta támadás első óráiban mi, kommunisták, önként jelentkeztünk a frontra. Engem 1942 februárjában soroztak be. A kiképzés után az 1. gárdahadsereg tagja lettem, éppen akkor, amikor a sztálingrádi csata keretében a Don mellett kegyetlen harcok kezdődtek. A Belosztockijéknál tett látogatásom előtt néhány héttel érdekes cikket olvastam a Li- tyeratumaja Gazetában. Ebben az említett harcok egyik résztvevője bírálóan írt a védelem megszervezéséről, s ezért kíváncsi voltam arra, hogyan látja a dolgokat vendéglátóm.-Amikor Sztálingrádtól északra alighogy kiszálltunk a vagonokból, rögtön átéltünk egy bombázást. Nem ment túl szervezetten áthelyezésünk a Don partjához sem. Intenzív bombázás közepette keltünk át a folyón, s nem megfelelően kiépített védelmi vonal mentén kezdtünk harcolni. Megérkezésünk előtt a németek itt már szétverték néhány egységünket, körülöttünk holttestek hevertek. És ami a legfontosabb, eredetileg 45 milliméteres kaliberű páncélos elhárító ágyúk kezelésére képeztek ki bennünket, s itt a gyalogsághoz tartoztunk, és 42 milliméteres aknavetőket kaptunk. Szó szerint menetelés közben tanulták meg a katonák az új fegyver kezelését. Kevés térkép állt a parancsnokok rendelkezésére, túl sokan vesztették életüket. Sztálingrád után további hadműveletek következtek Krivoj Rognál, Korszuny-Sevcsen- kovszkijnál, majd ismét bonyolult harcok Moldáviában, Romániában és Magyarországon.- 1944 októberében az 53. hadsereg politikai tisztje lettem, a propaganda és agitáció szervezése volt a munkám. Szemináriumokat rendeztem, újságcikkeket írtam, röplapokat állítottam össze és részt vettem a harctereken és az egységeknél végrehajtót ellenőrzéseken. Főleg a Csehszlovákia felszabadításáért vívott harcok során látogattam el számos hadosztályhoz, ezredhez. A Csehszlovákiában folyó harcok idején a politikai tisztek sokat tettek azért, hogy a szovjet katonák minél többet megtudjanak hazánkról, a szlovák nemzeti felkelésről, a kárpát-duklai hadműveletről. Vendéglátóm is sok érdekes anyagot írt erről a témáról. Remegő hangon emlékezik vissza a csehszlovákiai falvak lakosságával való első találkozásokra. A felszabadulás ünnep volt mindenki számára, s nagy versengés folyt azért, ki szerez egy-egy gombot vagy csillagot a szovjet katonák egyenruhájáról - emlékként. Igor Ivanovics Belosztockij azonban nem szívesen beszél kitüntetéseiről, arról, hogy még mielőtt megkezdődött volna Csehszlovákia felszabadítása, már gárdaszázados volt, s egyebek között kitüntették a Vörös Zászló Érdemrenddel. Szívesebben beszél arról, hogy a szovjet katonák milyen segítségben részesültek nálunk.- Január közepén az első vonalban voltam és figyeltem a fasiszták mozdulatait. A felsorakozó németekre a mi oldalunkról géppuskazápor zúdult. A fegyver hirtelen elhallgatott, s mi tudtuk, hogy géppuskásunk vagy megsebesült, vagy meghalt. S egyszer csak látom, hogy egy civil szalad a géppuskafészekhez, s folytatja a tüzet. Amint az később kiderült, egy helyi földműves volt az illető, aki közvetlen közelről figyelte a harcokat. A német támadás felszámolása után nyugodtan hazament. A mi hibánk is, hogy a politikai tisztek nem jegyezték fel az ilyen áldozatkész emberek nevét. A szó a bratislavai-brnói hadműveletre terelődik. Belosztockij százados egysége részt vett Nyitra (Nitra) felszabadításában, majd a szovjet csapatok Bratislavának vették az irányt. Az 53. hadsereg politikai egysége néhány napra Hlohovecen pihent meg. Es épp ezzel a nyugat-szlovákiai várossal kapcsolatos a második meglepetés, amelyet vendéglátóm készített számomra.- Bizonyára tudja, hogy 1944 októberében amikor a szlovák felkelők visszavonultak a hegyekbe, Karol Smidke, a Szlovák Kommunista Párt főtitkára illegalitásba vonult és Nyitra felszabadításának idejében épp Hlohovecen tartózkodott. És épp a mi egységünktől kért segítséget, a lehető leghamarabb Kelet- Szlovákiába kellett jutnia. Konkrétan Kassára (Kosice), ahol már akkor megalakult az új csehszlovák kormány és várható volt a kormányprogram meghirdetése. Fontos tárgyalások folytak, s a helyszínen tartózkodtak a londoni emigráns kormány és a politikai pártok képviselői is. A mi alakulatunk azonban tovább haladt nyugatra, de engem megbíztak azzal, hogy gondoskodjam Smidke elvtársról, amíg nem kapok más parancsot. Egy testőrt is mellé rendeltek, s kaptunk egy elöregedett személygépkocsit. Hlohovec peremén, a likőrgyár mellett egy munkás házában laktunk, aki Karol Smidke régi barátja volt. Azt hiszem, annak idején a likőrgyár igazgatójának tisztségét látta el. Keiről Smid- kével politikai témákról nem folytattunk komoly beszélgetést, úgy gondoltam, illetlenség lenne ez a részemről. Inkább a harcokról beszélgettünk, s elmondta, hogy Nyitra felszabadítása során egy bombázás alkalmával éppen hogy csak életben maradt. Két napot töltöttünk el így együtt. Aztán, máig emlékszem, hogy április 10-e volt, a mi alakulatunktól megérkezett eqy százados, s egy komfortos gépkocsiban Smidke elvtársat elkísértük Érsekújvárra (Nővé Zámky), a 2. ukrán front politikai parancsnokságára. Úgy tudom, hogy azután szerencsésen eljutott Kassára. Mi pedig ismét nyugatnak vettük az irányt, hogy minél hamarabb utolérjük egységünket. Azokban a napokban módom nyílt arra, hogy ellátogassak a felszabadult Bratislavába. A város gyönyörű volt. Az emberek is, akik rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket... A Belosztockij család életéről már a gazdagon megtérített asztalnál tudtam meg további részleteket. Igor Ivanovics a leszerelés után visszatért eredeti szakmájához. Moszkvában akkor hozták létre az országos aerogeológiai szervezetet, amely újfajta tevékenységgel foglalkozott: repülőgépről készített felvételek segítségével készített geológiai térképeket. Igor Ivanovics később egy geológiai tudományos intézet munkatársa lett. Szinte szégyenlősen mondja el, hogy a tudományok doktora. A háziasszonytól tudom meg, hogy 1946-ban házasodtak össze. Felesége szintén aero- geológus. így is ismerkedtek meg, egy lányuk és két fiuk van. LADISLAV TAKÁC Egy érdekes moszkvai találkozás Ivan Sztyepanovics Belosztockij, vendéglátóm apja Igor Ivanovlcs Belosztockij gárdaszázados, 1945 áp rilisában
