Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-11 / 10. szám
M ár a válság előtti időszakban, de főleg az ellenforradalmi kísérlet időszakában, 1968-ban, a CSKP-ben a jobboldal képviselői, a vereséget szenvedett burzsoázia és a kispolgári rétegek maradványainak megtestesítőivei legalább két pártnak (a kommunistának és a szociáldemokratának) a hatalomban való osztozásáról beszéltek. Mindenekelőtt a Literárni listy minden száma legalább egy cikket szentelt a párt vezető szerepének. Egyre gyakrabban hangzottak el olyan hangok, hogy az út, amely a „demokratikus szocializmushoz“ vezet, csak a többpártrendszer pluralizmusával biztosítható. Nem hiányoztak olyan megállapítások sem, hogy a proletárdiktatúra már teljesítette feladatát, s az alternatíva egyszerű - vagy továbbra is proletárdiktatúra, vagy demokrácia, amely azonban nem lehet egyetlen párt kiváltsága. Ludvík Vacu- lík publicista közzé tette magánlevelezését, és egy bizonyos mérnököt idéz, aki új ellenzéki párt létrehozását javasolja, „leginkább szociáldemokrata programmal“. Az okok nyilvánvalóak. „A hatalom monopolizá- lása az emberiség számára sokkal veszélyesebb, mint a termelés monopolizálása.“ Az említett mérnök úr szerint „az ellenzékhez azonnal csatlakoznának a nemzet alkotó erői". „Feltámadnak halottaiból“, írja, „és meglátjátok, mire képesek.“ Főleg sokra lettek volna képesek akkor, ha a jelölőlistán megjelent volna L. Vaculík és a Literárni listy-beli munkatársainak neve. A választásokon a jelölőlista mindjárt az összes szavazat 95 százalékát biztosította volna. A maradék 5 százalékot azok képezték volna, akiknek vaj van a fején: gonosztevők, akikre bírósági ítélet várt volna, no meg a lógósok, akik dolgozni kényszerültek volna. Komolyabb véleményt nyilvánít a párt vezető szerepéről a Literárni listy hasábjain megjelent, A hatalom reneszánsza című cikkében Vladimír Klokocka ügyvéd. Arra a következtetésre jut, hogy a többpártrendszer bevezetése, beleértve az ellenzéket is, a közeljövőben sem lesz reális. Az ellenzéket a társadalomba nem lehet bevezetni, az születik. Spontánul születik, és bizonyos formákra lel, ha akarjuk, ha nem. Klokocka szerint a fő dolog a párton belül folyó harc, amely szerinte jellemző a fejlődés jelenlegi időszakára. A jövőt illetően alapjában elutasította a két- vagy többpártrendszert. SZÉTVÁLASZTÁSSAL VAGY EGYESÍTÉSSEL Az ellenzék kérdéséről irt Litertární listy- ben Václav Havel drámaíró. Az, hogy a párton belüli demokrácia elégséges biztosítéka a demokrácia feltételének, illuzórikus feltételezés volt számára. Igyekezett azt bebizonyítani, hogy míg az országban megvan a kommunista párt modern létezése, modern marad a másik politikai párt követelménye is, mint annak tisztességes, szuverén partnere a hatalomért folytatott „versengésben“. Havel tovább ezt állítja: „Egyetlen valóban konzekvens és a mi feltételeink közt hatékony útját a „demokratikus szocializmusnak“ (természetesen csak addig a pillanatig, amíg valaki valami jobb megoldásról meg nem győz) a kétpártrend- szer modelljének megfelelő újjászületett szocialista szerkezetében látom. Mivel már természetesen nem osztályalapon álló pártokról lenne szó, ezért konfliktusos elképzeléseket vallanak az ország gazdasági és társadalmi berendezéséről, kapcsolatuk a koalíciós együttműködés történelmileg új típusán alapulhat. A kölcsönös ellenőrzés a teljes politikai szuverenitás mellett összekapcsolhatná őket a közös társadalmi célok alapvető vonásaira vonatkozó megállapo-, dás; vagyis a nemzetek humánus, társadalmilag igazságos, civilizált, s a „demokratikus szocializmus“ útján történő önmegvalósítása. Az „érdekelt pluralitásnak elismerésével“ a csehszlovák jobboldali teoretikusok felléptek a munkásosztály vezető szerepe ellen, állítólag a „nyílt szocialista társadalom“ feltételeinek elismertetése és a „nyílt demokráciát“ 'jfelszó megvalósítása érdekében. Közülük Ivan Sviták támadta leginkább a CSKP-t. Tagadta, hogy az iparilag fejlett szocialista társadalom körülményei közepette elkerülhetetlenül szükség van a párt vezető szerepére. Szembeállítva Marxnak és Leninnek a kommunista párt szerepére vonatkozó értelmezését, arra a következtetésre jutott, hogy a fejlett ipari országokra nézve nem kötelező a párt vezető szerepének alapelve. Azt követelte végül is, hogy a CSKP-t helyezzék törvényen kívül, mivel képtelen biztosítani az állampolgárok egyenjogúságát, korlátozza a demokráciát és ellentétes vele. És ez Svitáknál egyebek közt a „tiszta demokrácia“ alkalmazása, és a szocialista demokrácia azonosítása a bur- zsoá parlamentális demokráciával. „Ha megfigyeljük, hogyan keletkeznek új pártok" - írja Jirí Lederer - „látjuk, hogy többnyire szétválasztással vagy egyesítéssel. A mai kommunista párt átment mindkét fázison. 1921 -ben kivált a szociáldemokrata pártból, és 1948-ban egyesült vele. Gondolom - folytatja továbbá - nem szabad, hogy bennünket az a fejlődési folyamat, amelyen a kommunista párt keresztül ment, ne érdekeljen. Hivatalosan két belső áramlat van- a haladó és a konzervatív. Előre senki sem garantálhatja, hogy ezek az áramlatok idővel nem formálódnak határozottabb frakciókká. Az ilyen frakciók kialakulása már a lehetőségét jelentené (nem bizonyosságát) a szakadásnak, tehát két politikai párt keletkezését: a haladó frakció nyilván a demokratikus szocializmus pártjává válna, a konzervatív valószínűleg bolsevik típusú párt maradna.“ A VÉGSŐ CÉL A CSKP Központi Bizottsága ülésein, például 1968 májusában, megpróbált rámutatni arra, milyen veszélyt jelentenek a szocialistaellenes jobboldali erők. Végső soron helyes határozatot hozott, amely azonban papíron maradt. A párt legöntudatosabb magva - munkások, a Népi Milícia tagjai- néhányszor megpróbálták feltartóztatni a reakciós erők előretörését, például 1968. június 19-én a népi milicisták összejövetelén. Az akkor elfogadott helyes határozatok és más figyelmeztetések hiábavalók voltak. A párt állandóan visszavonult, egyik pozícióját a másik után adta fel. Vezető szerepe nagyon komoly veszélyben forgott, Csehszlovákiában békés forradalommal (ellen- forradalommal - a szerző megj.) a szocializmust „demokratikus szocializmus“ váltotta volna fel. Jirí Sláma: „Arra a kérdésre, hogy létezhet-e a szocializmus kommunisták, illetve vezető szerepük nélkül, egyértelműen azt a választ adhatom - igen. Ez nemcsak lehetséges, végső soron elkerülhetetlen.“ , .Szocializmus kommunisták nélkül“ - ez volt az ellenforradalom végső célja. Feltehetjük a kérdést: Milyen „szocializmus“ lett volna az? A választ megtalálhatjuk Leninnél, aki a revizionista világnézet gnoszeológiai eredetét és történelmi szerepét az osztályharcban a következőképpen világította meg: „A szocializmusnak különböző fajtái vannak. Minden tőkés országban létezik szocializmus, amely kifejezi annak az osztálynak az ideológiáját, amely felváltja a burzsoáziát; és létezik szocializmus megfelelő azon osztály érdekeinek, amelyet a burzsoázia vált fel.“ Leninnek ebből a megállapításából láthatjuk, hogy következtetése általános érvényű, hiszen a „demokratikus szocializmus“, vagyis „kommunisták nélküli szocializmus", amelyet a jobboldal a szociálrefor- mistáktól vett át, hozzáigazítva a masary- kizmushoz, mint a revizionizmus sajátos elméleti és gnoszeológiai forrásához, semmi egyéb, mint egyfajta újjászületése a kis- burzsoá liberalizmusnak, amelyet már Marx Károly és Engels Frigyes bírált a Kommunista Párt Kiáltványában. NEM TESZ KOMOLYABB LÉPÉST Hogy a szociáldemokratáknak tett engedmények hova vezettek, tanúsítja a CSKP KB Elnökségének 1968. június 4-én tartott ülése, amelyen a Dubéek-féle vezetés félhivatalos egyezményt kötött Premysl Janyrral, Josef Munzarral és más szociáldemokrata vezetőkkel. E szerint a megállapodás szerint a szociáldemokrata párt előkészítő bizottsága kötelezte magát, hogy nem lép a nyilvánosság elé, nem indít sajtókampányt, minden alapvető elhatározás előtt tanácskozik a CSKP vezetőivel, és amíg a helyzet feszült marad (a XIV. rendkívüli kongresszus előtti időszakra gondoltak), semmilyen komolyabb lépést nem tesz. Megállapíthatjuk, hogy a párt és vezető szerepe címére 1968-ban elhangzott bírálatokban vannak tanulságos gondolatok is. A demokratikus szocializmus programjának visszhangja egyebek közt annak volt eredménye, hogy bizonyos, még ha egyoldalúan általánosítva is a párt vezető szerepével kapcsolatos negatívumokra utalt. Például a párt és a társadalom növekvő ellentétein, amelyeket önkritikusan említ a CSKP KB novemberi ülésének határozata, a „demokratikus szocializmus" propagálói plasztikusan szemléltethették az egyes funkcionáriusok, intézmények és egyének kapcsolatában mutatkozó bürokratizmust. A bürokratizmus és a formalizmus rendszere az egyes tisztségviselők munkájában az államirányítás és a pártmunka rendszerének bürokratizmusává változott. Az állami és a pártapparátusnak, főleg az ötvenes években, sok fogyatékossága volt. A bürokratikus központosított irányítási rendszer, sok esetben a rutinéria, nemegyszer az alacsony szakmai színvonal, az új helyzet mélyebb elemzésére való alkalmatlanság, a pártmunka gyakorlatában előforduló formális közhelyek - mindez hozzájárult a párt és a társadalom ellentétének keletkezéséhez és elmélyüléséhez. Nem véletlen az sem, hogy a pártapparátust időről időre átszervezték, és helyes határozatokat hoztak a bürokratizmus ellen folytatott harcra. A politikai és a szakmai felkészültség teremtette konfliktushelyzet sok munkáskádert nagyon bonyolult helyzetbe hozott, és ellentétet váltott ki a társadalom és a párt között, amely fokozatosan mélyült. A lakosság egyes csoportjai érdekeinek vétkes mellőzése, a bérek nivellálása - mindez elsősorban az értelmiség elégedetlenségét fokozta, amelynél, összehasonlítva más szakmákkal, különösen kitűnt az anyagi megbecsülés hiánya. A KÖVETKEZETLENSÉG ÁRA A szocialista demokrácia fokozatos kiterjesztése helyett, főleg ideológiai téren gyakran érzéketlenül, adminisztratív módon jártak el. Az indokolatlan keménység, az adminisztratív beavatkozások és az azokat követő engedmények, kompromisszumok, az ideológiai munkában csak aláásták a párt vezető szerepét, megkérdőjelezték valamennyi döntését. Az elfogadott határozatok teljesítésében mutatkozó következetlenség, esetleg formális teljesítésük, az ideológiai munka adminisztratív bürokratikus ellenőrzése, nemegyszer az alapvető marxista tételek lélektelen ismételgetése, az új jelenségek vizsgálatára való képtelenség fonák tüneteket idéztek elő: a hivatalos megnyilatkozásokban minél gyakrabban hangsúlyozták, hogy erősödik és szilárdul a CSKP eszmei-politikai egysége, minél hangosabban beszéltek a párt vezető szerepéről, annál inkább hanyatlott tekintélye és vezető szerepe. A kívánságot, illúziót valóságként tüntették fel. A párt szilárd ideológiai és marxista egységének cégére alatt nemcsak hogy zavartalanul tovább élhetett a masary- kizmus minden humanista eszménye, hanem sokasodtak a különböző burzsoá ideológiák. Az alkotó marxizmus köntösébe öltöztetve az emberek már csak azért is elfogadták, mert a pártoktatási év tantételeinek állandó szajkózása, amely automatikusan ismétlődött minden évben, puszta formalitássá, dogmatikus szertartássá vált, amelynek állandósult rituáléja volt. A párt ideológiai egysége, akcióképessége, amely vezető szerepe.betöltésének alapvető feltétele, csupán formális volt. A párt vezető szerepe biztosításának sajátos problémája jelentkezett a társadalomtudományok terén és a marxista-leninista elméletben. A társadalomtudományok, az ideológiához legszorosabban kapcsolódó tudományok, természetesen sokkal érzékenyebb pontjai az ideológiai harcnak, mint a többi. Több határozatban helyesen állapították meg, hogy a párt, ha ideológiailag vezetni akar, e területen sem mondhat le irányító szerepéről, s nem válhat regisztrálójává vagy végső soron kívülálló szemlélőjévé az eseményeknek. Egyúttal az is világos volt már, hogy míg a pártnak nem lesz alaposan képzett tudományos aktívája, szerepe ezen a téren fiktív lesz. Csakhogy a pártfőiskola, melynek ideológiai központtá kellett volna válnia, ahol fokozatosan a párt ideológiai és elméleti tevékenységének kellett volna összpontosulnia, és a Társadalomtudományok Intézete, amely rövid fennállása után megszűnt; ezt a feladatot nem teljesítette. TUDOMÁNYOS ELŐRELÁTÁSSAL A párt vezető szerepének súlypontja a valós célok kitűzésében a stratégia, a taktika meghatározásában van - Hogyan érhetők el ezek a célok? A nép többségének felvilágosításával, meggyőzésével. Reális célok kitűzése: ez mindenkor nagyon bonyolult feladat volt és marad, teljesítésében a pártnak ki kell használnia a tudomány valamennyi területén szerzett ismereteit, általánosítania kell a tömegek tapasztalatait, tudományos előrelátással el kell készíteni e tapasztalatok szintézisét. Egyiket a másiktól nem lehet elszakítani. Épp ilyen igényes az emberek meggyőződése e célok helyességéről, melyet folyton ellenőrizni és pontosítani, konkretizálni kell. A nép többsége aktív támogatásának megnyerése: ez a mindennapi pártmunka. Munka, amely rendszerességet és képzettséget feltételez; munka, amelyben a propagandának és az agitációnak fontos szerepe van. Sikerét nem biztosíthatja semmilyen deklaráció, rendelet, irányelv, előírás, általános utasítás; s a feladatok mechanikus átvitele felülről lefelé. Ha sikeres akar lenni, differenciáltnak, sokrétűnek kell lennie. Tényekkel kell bánnia, nem szabad semmit megszépítenie. Ereje igazságában rejlik, de az ismeretlen és a lelkes hitben is. Osztoznia kellene benne a maga módján minden kommunistának. A szocialista társadalomban nem létezik objektív alap a burzsoá pluralizmus számára, mivel itt fokozatosan növekszik és megszilárdul a szociális egyneműség, egységes szocialista jellege a dolgozók valamennyi osztályának és rétegének. A történelmi sajátosságok következtében Csehszlovákiában többpártrendszer létezik. Csakhogy e pártok kapcsolata az elvtársi együttműködésben és a kommunista párt vezető szerepének elismerésén alapszik. A létező szocializmus országaiban megtörténik valamennyi osztály és réteg közeledése. Ennek kifejeződése a szocialista politikai rendszer, élén a kommunista párttal. A munkásosztály vezető szerepe megvalósításának helyzete és növekedése függ a párt és az egész politikai rendszer tevékenységétől. A kollektivizmus alapján bontakozik ki nemcsak a párttagok politikai aktivitása, hanem a politikai rendszer minden egyes alkotóeleme is. „Ez azonban nem jelenti azt“, miként a CSKP KB 7. ülésén Milos Jakes megállapította, hogy „társadalmunkban uniformi- záltság uralkodik. Léteznek benne eltérő nézetek, a nézetek különbözősége, vannak benne ellentétek. Ez a politikai rendszer mindenkinek biztosítja, hogy valamennyi területen részt vegyen a politika kialakításában és megvalósításában. Ez a szocialista pluralizmus kifejeződése. A nyílt vita a különböző nézetekről, az álláspontok szem- besitése segít a szocialista demokrácia elmélyítésében, segít a döntéshozatalban és az erők egyesítésében ezek megvalósítására. Ebben különbözik a mi szocialista pluralizmusunk a kapitalistától.“ CSAK A KOMMUNISTA PÁRT VEZETÉSÉVEL A munkásosztály és élcsapata megvalósíthatja tehát vezető szerepét az egypárt- rendszerben és többpártrendszerben egyaránt. A szocialista országokban a többpártrendszer azzal a feltétellel létezhet, ha biztosítva van a marxista-leninista párt vezető szerepe, ha minden párt elfogadja a szocializmus építésének irányvonalát, és ha minden párt a munkásosztály érdekeit fejezi ki. A szocialista társadalomban a társadalmi-politikai aktivitás nem a pártok közti versengésben rejlik, mint azt a jobboldali revizionista és szocialistaellenes erők ideológusai állítják, hanem olyan tevékenységben, amely a szocialista rendszer megszi- , lárdítására és fejlesztésére irányul. A szocialista Csehszlovákiában egy esetleges ellenzék létezésének problematikájával kapcsolatban állást foglalt a CSKP KB 7. ülésén az elnökség beszámolója. Egyértelműen megállapítja, hogy „a politikai ellenzék legalizálásának semmilyen esélye sincs, mivel az sem lehetne más, csak szocialistaellenes“. A társadalmi rendszer demokratizálásának alapvető jegye az, hogy mennyire van biztosítva a dolgozók részvétele a társadalmi élet egyes területeinek irányításában. V. I. Lenin szüntelenül hangoztatta, hogy a valódi demokrácia „a dolgozók többsége számára valósul meg, azaz a nép túlnyomó többségének és elsősorban a dolgozóknak részvételével - a burzsoá osztályok képviselőinek tulajdonképpeni részvétele helyett - az államirányításban, mint az a legdemokratikusabb burzsoá köztársaságban van." A burzsoá pluralizmus megvalósítása kísérletének célja: először elméletben tagadni, azután a gyakorlatban eltávolítani a munkásosztálynak és élcsapatának vezető szerepét. Olyan fegyverek ezek a jobboldali opportunista és revizionista erők kezében, amelyekkel a külföldi és a hazai ellenség igyekszik és valószínűleg a jövőben is igyekezni fog a szocialista rendszert felszámolni. A magyar, a csehszlovák és a lengyel tapasztalatok mutatják, hogy nagyon veszélyes fegyverről van szó. Dr. PAVOL MEőtAN kandidátus, docens EIIENZth A SZOCIALIZMUSBAN?
