Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-04 / 9. szám
„Az amatőr mozgalomból Indultam“ Találkozás Szikra Józseffel Október 70. évfordulóján őszinte, kötetlen beszélgetés folyt a szovjet külügyminisztérium sajtóközpontjában rendezett találkozón. E beszélgetések kiváló résztvevőinek csoportjából választottam ki Oleg Jefromovot, a Szovjetunió népművészét, a Szocialista Munka Hősét, az ismert rendezőt és színészt. Jefremov váratlanul személyes jellegű témáról kezdett beszélni:- Egy előadás közben valaki megmutatott egy folyóiratot, amelyben interjú volt a fiammal. 0 csak nemrég végezte el színművészeti főiskolánkat, és szintén rendező. Ebben az interjúban az ifjabb Jefremov válaszol arra kérdésre, hogy tetszenek-e neki az én előadásaim. Azt felelte: nem, nem tetszenek, apám talán egészen jó rendező, hozzám azonban más rendezők állnak közelebb. Néhány bókot mégsem sajnált tőlem, a fiam: kijelentette, tetszik neki az, ahogyan a színészekkel dolgozom- elvben azonban nem fogadja el azt, amit én csinálok. Most éppen azon gondolkodom- folytatta Oleg Jefremov -, hogy miként reagáljak erre. Valahogy meg kell változtatnom önmagamat? Bizony már hatvanéves vagyok - de nem érzem magam túl öregnek... Elgondolkodtam, és arra a megállapításra jutottam: rám talán a „haladó konzervatív“ meghatározás illik leginkább. Hogyan értelmezzem a mi korunkban a színházat, milyen feladatok állnak előttünk? Úgy vélem, hogy a színház - sajnos - eltávolodott eredeti alapjától. A színház eltávolodott attól, hogy az élő embert ábrázolja a színpadon. A legutóbbi években a kritikusok, a színházbarátok, a „fejtörő“ színházat részesítik előnyben. A színház ereje pedig az, hogy az élő emberi alakot mutatja be a színpadon, és nem egyet, hanem sokat, hogy feltárja kapcsolataikat. Minél mélyrehatóbb és bonyolultabb ez, annál érdekesebb, annál jobban lenyűgöz bennünket. A színház jelenleg búcsút vesz a színész művészetétől. Enyhébb kifejezéssel élve- a színház lekezelő módon bánik a színész művészetével. A dolog lényege nem változik: ez a művészet bizony eltűnik. A színházi emberek elméletei, magyarázatai, metaforái váltják fel... Azok a spekulatív, fejtörő fogalmak vannak túlsúlyban, amelyekről az imént szóltam. Az élő ember távozik a színpadról. Márpedig vannak olyan dolgok, amelyeket csak az olyan színész valósíthat meg a színházban, akinek élő, közvetlen kapcsolata van a nézőtérrel. Művészete mégis valahogy mindinkább háttérbe szorul. Milyen sokat beszélnek és írnak manapság a színház válságáról! Okait keresik, feltevésekkel állnak elő. Az ok pedig egyszerű. A színész kiszorult, és jelenleg egy más művészet került előtérbe: ez gondolati jellegű, talán tehetséges is, de nem függ össze az emberi alak eleven, közvetlen életével. Korunkban növekszik az ember - éppen az ember szerepe. És miután „haladó konzervatívnak" minősítettem önmagamat, újra meg újra azt mondom: vissza kell térni Sztanyiszlavszkijhoz. Mindig is csak ezt fogom mondani. Igen, az okos kritikusok élvezettel fognak csámcsogni valamilyen metaforán, amelyet egy rendező talált ki. Engem azonban ez egyáltalán nem izgat, én unatkozom az ilyen színházban. Inkább csak ülök ott és verset olvasok - ez érdekesebb élmény. Nekem a színházban az élő ember kell a színpadon. Úgy vélem, egész átalakításunk, a jelenlegi forradalom lényege a következő néhány egyszerű szó: erősíteni kell az ember értékét, egyéniségét, mindenekelőtt az utánozhatatlan jellegét. Úgy vélem, ez a legfontosabb mindabból, ami jelenleg történik. Más lapra tartozik: mennyire vagyunk képesek erre. Hiszen az emberismeret sok készségét elveszítettük. Ezért ismétlem jelenleg fáradhatatlanul: a színházban vissza Sztanyiszlavszkijhoz, a politikában vissza Leninhez. Külföldön az olyan művészek, akiket a társadalmi berendezkedés szocialista eszményképe, az emberi boldogság izgat - az én elvbarátaim. Minden országban azonnal találok barátokat a mi mesterségünk művelői között. Az eszményképet szolgáló emberek egyesülnek. Bulgáriában van példái két olyan rendező, akit nagyon becsülök: Kiszjelov és Azarjan. Csupán egy országot és két művészt említettem. Ha pedig fel akarnám sorolni elvbarátaimat az egész világon - akkor ehhez egy egész újság sem lenne elegendő... Hogy a fiatal nézők közül egyesekre nem hat a művészetem? Itt nincs probléma. Nem az életkoron múlik a dolog. A fiatalok és öregek konfliktusa nem létezik. Az a kérdés, hogyan tudatosítjuk a kort! Ki, hogyan és mennyire tudja tudatosítani ezt a kort, és ennek megfelelően cselekedni! A mai nap legfontosabb kérdése: mennyire vagyunk érzékenyek az új iránt, és hogy mi mennyire tudunk érezni abban a folyamatban, amelyet, átfogó szóval, átalakításnak nevezünk (A. DRABKIN - APN) O ttó: Szikra József m. v. Ez olvasható a Magyar Területi Színház plakátjain, amelyek Katona József Bánk bánjának megtekintésére invitálják a közönséget... Fennállásának 35. évfordulójára egy külön kiadványt jelentetett meg a színház, amelyben összegezik az elmúlt öt év munkáját, és fényképeken is bemutatják a Matesz tagjait. A Bánk bán egyik szereplőjéről azonban semmiféle adat nem található ebben a publikációban.- Én nem a Matesz, hanem a Győri Kisfaludi Színház tagja vagyok, vendégként szerepelek a Bánk bán előadásaiban, amelyekben Ottó szerepét játszom. Itt ülök hát szemtől szemben Ottóval. A kicsi szakáll, a gyér bajusz és a nagy bozontos haj Ottóra utal, erre a kétféle matériából gyúrt emberre, akiben szinte egyenlő arányban van jelen a gyávaság és az elvakultság - az erőszak gátlástalan megnyilvánulásai... Pedig Szikra József esetében mindezt csak a külső teszi: a haj, a bajusz, a szakáll és a ruházat... Amikor ugyanis megszólal, egy kellemes modorú, magas hőfokon izzó művészember szavait hallom, aki most is az alkotás lázában ég, pedig...- Már azt hittem, soha nem lesz belőlem színész. Többszöri próbálkozás után sem vettek fel a budapesti Film- és Színházművészeti Főiskolára. Amikor elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó nekirugaszkodásom, bármi történjék is, nem próbálkozom többé - szinte meglepetésként - felvettek.- Addig miként élesztgette magában a „tüzet“, hoijy ki ne hunyjon?- Az amatőr mozgalomból indultam...- Akárcsak a Matesz színészeinek többsége ...-Igen... Halász Péter „szélsőségesen avantgárdnak“ tartott stúdiójában kóstolgattam a színjáték ízeit. Aztán az Egyetemi Színpad következett. Mielőtt a főiskolára kerültem, a televízióban dolgoztam szerkesztőként. (Egy sorozatom is megjelent: Játszotta a televízió címmel.) Utólag magamnak is úgy tűnik fel: eléggé oldalogva, több irányból közelítettem meg a színpadot...- Most Győrben színész. Ott is született? - Nem. Budapesti vagyok.- Nős? (Vagy inkább hagyjuk ezt a kérdést?)- Hároméves kislányom annak ideien „karácsonyi ajándékként“ született. (Ennek ma is úgy örülök, hogy mindenképpen válaszolnom kell a kérdésre.) Orsolya mamája - mármint a feleségem - a győri színház rendezőasszisztense. Most egy kicsit hiányoltam is bíráló tanácsait, de nem lehetett mellettem, mert a Kisfaludy Színház Az ember tragédiája bemutatójára készült, és Győrben akkor volt a premier, amikor mi mutattuk be a Bánk bánt Komáromban.- Mikor fejezte be a főiskolát? §-1980-ban. ^- Mi történt aztán? ^- A Veszprémi Petőfi Színházhoz kerültem, ahol két évadot töltöttem el.-Majd...? ^- Azóta Győrben vagyok. |- Mi emlékezteti Veszprémre? - Js- Csehov Sirálya. Ebben játszottam § Trepljovot, egyik kedvenc szerepemet. És a Montmartre-i ibolya. Kálmán Imre operettjében Raoult alakítottam.- Győrben ez a hatodik évada. Itt melyek voltak a legkedvesebb szerepei?-Több is volt belőlük. Mindjárt két Shakespeare-vígjátékot eml ítenék: a Szentivánéji álmot és a Vízkereszt, vagy amit akartok címűt. Az előbbiben Demetrius, az utóbbiban Sebastian voltam. De szívesen gondolok Barta Lajos Hadnagyára a Szerelemben, és Molnár Ferenc Bertalan- | jára A doktor úrban. A Denevérben kedvemre való volt Bálint ügyvéd, Csajkovszkij Diadalmas asszonyában pedig Vaszilij. Erről azért is beszélek szívesen, mert ezzel a szereppel mutatkoztam be táncos komikusként. A mai magyar darabok közül jól éreztem magamat Szántó Péter Ágyrajárók című darabjában, az egyik ágyrajáró szerepében. |- Mi következik a komáromi Bánk bán után? ^- Ismét Győr, s ott egy ősbemutató. A darab annyira friss, hogy most írják. A cselekménye 1988 márciusában játszódik - vagyis pontosan akkor, amikor a előadásokra sor kerül... ^- Izgalmas feladatnak ígérkezik...- Egy musicalban játszani mindig az... A „hívóban“ megszólal az ügyelő hangja: „Ottó... Ottó... Ottót kérem a színpadra!...“ Vége szakad a néhány percnyi beszélgetésnek. KMECZKÓ MIHÁLY ^ Előtérbe az embert OLEG JEFREMOV A SZÍNHÁZRÓL Nyitottan élni Hatalmas taps és jóízű kacagás fogadja Roman Klosowskit, amikor megjelenik a varsói kabarészínház, a Syrena színpadán. Nem hősszerelmes alkat, de nagyszerű drámai színész, filmszerepei között nincs komikus figura.- Egészen véletlenül lettem színész -<neséli Roman Klosowski. - A háború után egy kisvárosban, Biala Podlaskában jártam gimnáziumba, sok kiváló tanárom volt, köztük a háború előtt ismert színikritikus, Karolina Bery, aki angolt és latint tanított. Ez az asszony írt egy színdarabot, a főhőse egy tehetségtelen, rossz diák. Nem találtak megfelelő szereplőt, s valaki felhívta a tanárnő figyelmét rám - én pedig eljátszottam a szerepet. így kezdtem érdeklődni a színház iránt, mert egyébként halvány fogalmam sem volt róla. Érettségi után a varsói színiiskolába jelentkeztem - az akkori igazgató a lengyel színházi élet kiválósága, Alekszander iemberowicz volt. Felvett, de minduntalan azt hangoztatta, hogy az iskola történetében még nem volt olyan alak, mint én, hogy nem a legjobban nézek ki, alacsony vagyok, s ilyen külsővel sokkal többet követel meg tőlem, mint másoktól. • Nem vette rossz néven az effajta,, biztatást"?- Nem, de egyszer azért megkérdeztem tőle: valóban azt hiszi, hogy jót tesz ezzel? Sosem voltam az alacsony termetem miatt különösebben gátlásos, s most már har- mincegynéhány éve vagyok a pályán. • ötvenháromban kezdte a pályát, mégpedig Szczeczinben. önként ment vidékre?- Kilenctagú csoport - végzősök - ment abban az évben Szczeczinbe, s én amolyan vezérük voltam. A többség később visszatért Varsóba, másfél év után én is, a jelenlegi Drámai Színházhoz - akkor még Katonai Színház - kerültem. • Hány évet töltött összesen vidéken?- Másfél évet Szczeczinben és nem egészen hatot Lodzban, a Teatr Powszechny igazgatójaként. <■ • Mint igazgató, játszott is?- Hogyne, többek között III. Richárdot, Svejket... • S közben elvégezte a rendezői szakot.- Igen, Varsóban. Ugyanott, ahol a színészetet tanultam. Hatvanegyben, nyolcévi színészi múlttal beiratkoztam a rendezői szakra. • Miért?- Először is azért, mert vágyaim vannak, másodsorban azért, mert nem elégítettek ki azok a feladatok, amelyekkel mint színészt „Többnyire komikus szerepköröm volt, engem pedig a társadalmi problémák érdekelnek“ (Witold Rozmyslowicz felvétele) megbíztak. Többnyire komikus szerepköröm volt, engem pedig a társadalmi problémák érdekeltek, korunk emberének problémái. Ilyen szerepeket nem kaptam, rendezőként pedig módomban állt ilyeneket eljátszani, s nemcsak eljátszani, hanem ilyen tematikájú darabokat választani is. • Csak Lódzban rendezett?- Nem, Varsóban is. A Teatr Dramatycz- nyból a Teatr Nowyba kerültem - itt tizenhárom évig voltam, s ezalatt negyvenöt darabot állítottam színpadra. Azonkívül rendeztem Zielona Gorában, s nemrégiben a szczeczini Teatr Wspólczesnyban. • Hány filmben játszott?-Több mint egy tucatban. Már kezdőként is sok filmben kaptam szerepet, kiváló rendezőkkel dolgoztam: Munkkal, Kawale- rowiczcsal, Forddal, Kondraciukkal. • Jobban szereti a színházat?-A filmet is nagyon szeretem. • ön rendkívül népszerű.- Igen, és ez a szép ebben a hivatásban. • Mit jelent az ön számára a taps, a siker?-Sokat. Azok közé tartozom, akiket a közönség tapssal üdvözöl, s ez jólesik. • Rendezőnek vagy színésznek tartja magát?- Elsősorban színésznek, de szeretek nyitottan élni, azért szívesen rendezek. KOPASZ CSILLA ÚJ SZÚ 14 1988. III. 4. Szikra József a komáromi Ottó
