Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-26 / 8. szám

őrünk világméretű fejlődése rendkívül dinamikus, bonyolult, sokszínű és ellentmondásos folyamat, amely a legkülönbözőbb, sokszor jellegüknél fogva eltérő, sőt ellentétes jelenségeket és tendenciákat foglal magában. E különböző jelenségek és tendenciák megértésének kulcsa a , jelenkor“ kategóriája, melynek dialektikus-materialista elemzése lehetővé teszi az élő valósághoz való konkrét történelmi közelítést, megengedi a nemzetközi színtéren fellépő valamennyi társadalmi és politikai erő egyfajta „együtthatójának“ meghatározását, a történelmi fejlődés alapvető tendenciáinak és távlatainak behatárolását. Lehetővé teszi annak a kérdésnek a megválaszolását, hová, milyen irányba tart az emberiség, milyenek a történelmi folyamat távlatai és meghatározó mozgatóerői.

Lenin 1920-ban fogalmazta meg a jelenkor klasszikus meghatározását, amely magában foglalja legfontosabb vonását, s ez a kapitalizmus és következményei felszámolása, a kommunista rendszer alapjainak bevezetése. A jelenkor részletes meghatározását - forradalmi jellegének kiemelésével - az SZKP új szerkesztésű programja tartalmazza.

Világméretben az ellentétek harca elsősorban a két ellentétes rendszer harcaként nyilvánul meg, ezek a rendszerek egyidő- ben léteznek, de a társadalom történelmi fejlődésének minőségileg különböző szakaszait jelentik - a társadalom múltját és jövőjét. Amint azt az SZKP új szerkesztésű programja megállapítja, az emberiség jövőjének, történelmi haladásának oldalán hatalmas erők állnak - a szocialista világrend- szer, a kommunista- és munkásmozgalom, a függetlenné vált országok népei, a tömeges demokratikus mozgalom a világ nem szocialista részében. Ezek a jelenlegi világméretű fejlődés fő irányait meghatározó erők hivatottak és képesek megoldani a jelenkor fő ellentmondását - a kapitalizmus és a szocializmus közti ellentétet, amely most a világszocializmus és a világkapitalizmus közti versengésben és küzdelemben nyilvánul meg.

Napjaink világában nem egy, hanem meglehetősen sok és sokrétű ellentmondásnak van helye. Közülük az utóbbi években előtérbe került a globális jellegű ellentmondások csoportja, ezek a civilizáció létének alapjait érintik. Ezek közé sorolható az ellentét a háború és agresszió erői, illetve a békéért és a népek biztonságáért küzdő erők között. A háború és a béke problémája jelenleg a legélesebben vetődik fel az emberiség előtt. Az imperializmus, amely már két világháborút okozott, most egy harmadik világháború veszélyét hozza létre. Ez globális katonai konfliktushoz vezethet, melynek nem lesznek sem győztesei, sem vesztesei, de elpusztulhat benne az egész emberi civilizáció.

Mivel a társadalmi haladás és az emberiség sorsa megbonthatatlanul összefonódott, a társadalmi haladás meghatározó mozgatóerői egyben a béke megőrzéséért, a nukleáris katasztrófa megelőzéséért vívott harc legfontosabb erői. Az ellentétek világméretű harca egyben szorosan összefonódik a forradalmi változásokkal és az emberiség megvédésével a háborús pusztulástól. A célok egysége meghatározza az ezekért a célokért küzdő erők egységét is. Meg kell jegyezni, hogy az ellentétek egysége és harca törvényével összhangban ezeknek az ellentmondásoknak a fejlődése

végső soron azoknak az előfeltételeknek a megerősödéséhez vezet, amelyek minőségileg új egységet eredményeznek. Ez az egység a kommunista társadalmi-gazdasági formáció világméretű győzelmén, s ebből kiindulva a világháború veszélyének megszüntetésén alapul.

Korunk társadalmi fejlődésének vezető ereje a nemzetközi munkásosztály, s mindenekelőtt legfőbb vívmánya - a reális szocializmus. A szocialista világrendszer a vezető antiimperialista és antikapitalista erő, a túlhaladott kizsákmányoló renddzer ellenpólusa. Fő politikai, gazdasági, katonai, ideológiai és erkölcsi potenciálja éppen abból fakad, hogy korunk világméretű forradalmi folyamatának láncszeme.

Alapvető alkotóeleme a világméretű társadalmi fejlődésnek a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok munkásosztályának, az említett országok népeinek forradalmi-átalakító tevékenysége. Ők a társadalmi

Óriási jelentőségű a szocializmus vonzereje növekedésének szempontjából a testvéri szocialista országok kommunista pártjainak a 80-as évek közepén lezajlott kongresszusai határozatainak teljesítése, a szociális-gazdasági fejlesztés meggyorsítása stratégiájának következetes megvalósítása. Ha a testvéri országok még jobban felzárkóznak egymáshoz, tovább szilárdítják egységüket a marxizmus-leninizmus és proletár internacionalizmus elvei alapján, akkor erősödni fog a világszocializmus progresz- szív hatása a társadalmi folyamatra.

Korunk meghatározó forradalmi osztálya a munkásosztály, és ezt a szerepét a jövőben is megőrzi. A kapitalizmus világában a munkásosztály az a vezető erő, amely harcol a kizsákmányoló rendszer megdöntéséért. Napjainkban a proletariátus képezi a kapitalista országok lakosságának többségét. Mivel a tudományos-technikai forradalom feltételei között gyors ütemben növehaladás úttörői, ők építik az új társadalmat, amely az egész emberiség jövőjét fémjelzi, ők azok, akik meghatározó módon jártainak hozzá az erőviszonyok megváltoztatásához a nemzetközi színtéren a béke, a demokrácia és a szocializmus javára. Ezért napjainkban minden korábbinál szorosabban fonódik össze a béke és a szociális haladás sorsa a szocialista világrendszer gazdasági és politikai fejlődésének dinamizmusával.

Több vonalon érvényesül a világszócia- lizmus vezető szerepe a társadalmi haladásban. Ezek közé tartozik a nem szocialista világ dolgozóira a példa erejével gyakorolt forradalmasító hatás; a szembeszállás az ellenforradalom exportjával, a győztes forradalmak, a szocializmus vívmányainak védelme; minden más forradalmi és felszabadító mozgalom támogatása; az új világháború megakadályozása.

Lenin tanítása arról, hogy a szocialiimus elsősorban gazdaságpolitikájával gyakorol hatást a világméretű fejlődésre, ma is teljes mértékben érvényes. A világszocializmus gazdasági sikereinek függvénye védelmi képessége is, mint az imperializmus politikájával szembeszállni képes tényező, mint lehetőség a felszabadító mozgalmak támogatására szerte a világon. Döntő mértékben a gazdasági sikerektől függ a dolgozók életszínvonalának emelése, a szopiális problémák megoldása, a szellemi élet felvirágoztatása és végső soron annak mértéke, mennyire vonzó példa a szocializmus.;

kedett a munkásosztály termelési potenciálja, általános műveltsége és szakmai felkészültsége, kulturális és intellektuális színvonala, ez méginkább a társadalom vezető termelőerőjévé tette, bővítette konstruktív, alkotó funkcióit. A munkásosztály megnövekedett szerepe a társadalmi termelésben az állammonopolista kapitalizmus keretei között meggyorsítja a szocializmus anyagi feltételeinek létrehozását, objektíve elősegíti az emberiség szociális haladását.

A munkásosztály eltökélt osztályharcot (gazdasági, politikai, ideológiai harcot) folytat a kapitalizráus ellen. Abban rejlik e harc különös jelentősége, hogy a kapitalizmus fellegváraiban folyik, ahol a nemzetközi burzsoázia fő erői összpontosulnak. Ez az osztályharc a világkapitalizmus meggyengítéséhez és megbomlásához vezet éppen fő támaszpontjaiban.

Ma a proletariátus osztályharca megnyilvánul a tömeges sztrájkmozgalomban - a szociális és politikai jogokért vívott küzdelem hagyományos formájában épp úgy, mint a tömeges tiltakozás más akcióiban - a tüntetésekben, menetekben, tiltakozási napokban és hetekben stb.

Hatalmas, egyre növekvő szerepet játszik a kapitalista országok munkásosztálya a háborúellenes mozgalomban. A kommunista pártok vezette munkásosztály határozottan fellép az imperialista országok agresszív külpolitikájával és a fegyverkezési

versennyel szemben, alternatív, demokratikus külpolitikai programot szorgalmaz.

A békéért és a társadalmi haladásért vívott küzdelem részévé vált a függetlenné lett országok népeinek imperialistaellenes harca. A nemzetközi erőviszonyodat lényegesen befolyásoló nemzeti-felszabadító forradalmak történelmi vívmánya az imperializmus gyarmati rendszerének lerombolása, romjain több mint száz új állam létrehozása. Ezekben a fiatal országokban 2,5 milliárd ember él.

A függetlenné vált országok népeinek harca az újgyarmatosítás, a fajüldözés és faji megkülönböztetés ellen, erőfeszítéseik az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolásáért és atomfegyvermentes övezetek létrehozásáért súlyos csapást jelentenek az imperializmus számára, objektív módon elősegítik a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás erőinek megerősítését. Nagy történelmi jelentőséggel bír, hogy egyre több felszabadult ország választja a fejlődés nem kapitalista útját. Ebben megnyilvánul korunk nemzetifelszabadító forradalmainak legfontosabb történelmi tendenciája - a harc túlnyomó részt általánosan demokratikus szakaszáról a kapitalistaellenesre való áttérés. Ebben a szakaszban a nemzeti-felszabadító forradalmak szocialista forradalmakba nőnek át.

Korunk jellemző vonása, hogy a nem szocialista világban fellendültek a tömeges demokratikus mozgalmak. Az SZKP új szerkesztésű programja úgy értékeli ezeket a mozgalmakat, mint a békéért és társadalmi haladásért vívott harc fontos mozgatóerőit. E mozgalmak aktivizálásának fontos politikai előfeltétele volt, hogy gyors ütemben elmélyült az objektív demokratikus rendszer számos ellentmondása. Ezek az ellentmondások kifejezik a mai kapitalizmus fő ellentmondásának - a monopóliumok és a nemzet közti antagonizmusnak a kiéleződését. A demokratikus mozgalmak fellendülésének szociális előfeltétele, osztálymotívuma, hogy lényegesen átalakult a burzsoá társadalom szociális struktúrája, nagymértékben megnövekedett az értelmiség, a hivatalnokok, a diákok stb. száma és aránya.

Napjainkban a tömeges demokratikus mozgalmak kiterjednek a dolgozók alapvető jogai és érdekei védelmének hagyományos és új területeire is - a dolgozók törvényes jogainak védelmére, a jobboldali rezsimek elleni harcra, az oktatási rendszer demokratizálására, a nők és a külföldi munkások diszkriminálása elleni küzdelemre stb. Növekedtek a mozgalom méretei annak köszönhetően, hogy korunk globális problémái - elsősorban a környezetvédelem és a nukleáris háború veszélye elleni harc felé fordult.

Ezeknék a mozgalmaknak az erőfeszítései objektíve a kapitalizmus, annak kizsákmányoló jellege, antihumánus politikája, értékei és életformája ellen irányulnak. Minek következtében a demokratikus mozgalmak - tekintet nélkül szociális összetételük és politikai színezetük sokrétűségére - a munkásmozgalom szövetségeseivé váltak, segítik a tömegek kapitalistaellenes nevelését, a szocialista forradalomhoz való elvezetésének formáját jelentik.

Korparancs a békéért és társadalmi haladásért vívott harc minden mozgatóeröjé- nek szövetsége. Ugyanis ez a szövetség képes megvédeni az emberiséget a megsemmisülés veszélyétől, képes biztosítani

előrehaladását. .

V. I. JANYENKO docens,

kandidátus

BZÚ

II. 26.

Szovjet fiatalok válaszai a New York Times kérdéseire

Ronald Reagan elnöki tevékenységének értékelését kéri első helyen az a kérdőív, amelyet december elején a New York Times állított össze, majd a Novosztyi Sajtóügynökség a moszkvai ifjúság három rétege - középiskolai diákok, egyetemi hallgatók és üzemi dolgozók - között osztott szét. A megkérdezettek átlagéletkora 20 év.

A legjobb értékelést jelentő „nagyszerű“ szót a válaszadók egyike sem adta. A legrosszabbat 6,3 százalékuk, a jó értékelést 23,4, az elfogadhatót 57,4 százalékuk. A többiek nem válaszoltak a kérdésekre Ez utóbbiak között voltak, akik úgy vélték, hogy „az elnök megítélése nagymértékben függ attól, milyen eredményekkel végződik Gorbacsovvai tervezett találkozója“ (egy egyetemi hallgató).

A megkérdezettek egy része, különösen a diákok és munkásfiatalok megjegyezték, hogy az elnökről nincs elegendő információjuk, különösen, ami tevékenységének pozitív oldalát illeti

Néhányan az elnök személyes tulajdonságait értékelik: ..okos. energikus, képes merész döntésekre" (egy egyetemi hallgató), ,,jó politikus“ (egy diák), ám úgy vélik, könnyen kerül negatív befolyás alá. álláspontja nem elég szilárd.

A megkérdezettek az elnök belpolitikáját jóval sikeresebbnek ítélik külpolitikai tevékenységénél. Sokan nevéhez fűzik a gazdasági élet fellendülését, az életszínvonal emelkedését, az amerikai munkanélküliség csökkenését

Reagan elnök Szovjetunióhoz fűződő viszonyát jóval hűvösebben értékelik: a megkérdezettek több mint 40

százaléka rossznak, 10,6 százaléka kielégítőnek tartja, ám nagyszerűnek senki sem ítélte. Elsősorban politikájának merevségét hibáztatják és azt, hogy személyesen kevés erőfeszítést tesz a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti viszony javításáért. A pozitív értékelést adók véleményüket azzal indokolják, hogy az utóbbi időben javulás következett be a két ország viszonyában.

A válaszadók közül csak egy (egy munkás) vélte úgy, hogy az amerikai elnökök közül Ronald Reagan értette meg leginkább a Szovjetuniót. A válaszadók több mint fele John Kennedyt nevezte meg elsőnek. A népszerűségi listán második Franklin Delano Roosevelt volt. A fiatalok Kennedy nevéhez kapcsolják az enyhülési folyamatot (egy munkás és több diák). Rooseveltet „a második világháború éveiben elfoglalt amerikai álláspont“ miatt értékelik nagyra. A népszerű elnökök között említik Eisenhowert, Fordot és Cartert.

A felmérésből az is kiderül, hogy a moszkvai fiatalok Amerikáról és problémáiról meglehetősen eltérően vélekednek. Egyesek szemében Amerika olyan ország, ahol nincs szabadság és az amerikaiak többet beszélnek a demokráciáról, mint gyakorolják azt. Mások ezzel ellentétben azt hangsúlyozzák, hogy Amerikában demokratikus alapon történnek a választások, teljes a személyi szabadság és gyakorlatilag az országban nincsenek komoly bonyolult problémák.

A válaszadók 10,6 százaléka szerint az állampolgárok jelentős mértékben, 25,5 százalékuk szerint átlagos mértékben ellenőrzik választott politikusaik tevékenységét

A gazdasági és műszaki élet területén elért eredményeket a munkásfiatalok értékelték legtöbbre Az egyetemi hallgatók hangsúlyozták annak lehetőségét, hogy a tudományos felfedezéseket gyorsan alkalmazzák az iparban, hogy a gyerekek korán önállóak lesznek és hogy jó az oktatási rendszer. Ezzel szemben a diákok úgy vélték, hogy elfogadhatatlan a képzés elit rendszere.

Arra a kérdésre, hogy mi a legjobb és a legrosszabb oldala az amerikai életnek, a fiatalok a pozitívumok között elsősorban az anyagi oldalt hangsúlyozták (az életszínvonalat 14,9 százalék, a szolgáltatásokat 23,4 százalék). A legrosszabb oldalak között az erkölcsi problémákat említették (a kegyetlen, kíméletlen konkurenciát, a szegénységet, a munkanélküliséget - 51,5 százalék a társadalombiztosítás hiányát, a többiekkel szembeni közömbösséget, a bizonytalan jövőt).

Számos válasz tartja az amerikai életforma jellemző sajátosságának a munkanélküliséget, a bűnözést és a ká- bitószerfogyasztást. Az Egyesült Államokban lévő munka- nélküliség, a szegény és hajléktalanok számát illetően azonban kevesen jártak közel a tényleges helyzethez, vagyis a 6-30 százalékához. Nem akarván hibázni, sokan egyáltalán nem válaszoltak e kérdésre. Az egyik diáklány véleménye: ,,Soha nem törekedtem számok megjegyzésére. Elsősorban az érdekelt, mit tesznek annak érdekében, hogy ne legyenek hajléktalan és koldusszegény emberek!“

A kérdőíves felmérés adatait a kérdőívekkel együtt az APN megküldte a New York Times szerkesztőségének.

JELENA ZOLOTKOVA (APN)

HARCBAN A BÉKÉÉRT ÉS A TÁRSADALMI HALADÁSÉRT