Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-12 / 6. szám

léhány óra alatt olyan közel került amilyen közel más lányokhoz sem tud. ny mintha megérezte volna vizs- tekintetét, váratlanul hátrafor­re gondolsz? - kérdezte, s kuta- ú arcába nézett. ■mmire - mondta a fiú, és zavará­ütötte a szemét. yan nincs, hogy semmire. ... akkor megmondom, rád gon­íny elégedetten elmosolyodott, ;gve közelebb lépett. ... mit gondoltál rólam? közel volt a lány arca, hogy leheletét. A szíve hevesebben torka kiszáradt. Szólni akart, de irtelmes nem jutott az eszébe, lemelte a kezét, és gyengéden litotta a lány haját. Az kuncogva a nyakát és hozzásimult. Sze- iukódtak, és szinte félálomban cirógatást. így álltak néhány \ fiú akarata ellenére egészen nyúlt. Kimondhatatlan hálát ér- íy iránt, amiért ilyen leplezetle- tatta érzelmeit. Büszke volt ar- ezeket az érzelmeket ó váltotta . Félresimította a lány haját, és de azért érthetően a fülébe •etlek. feléledt. Kinyitotta a szemét és elmosolyodott. Aztán szégyenlősen a fiú vállába fúrta a fejét.- Én is téged - súgta vissza. A fiú erre - ahelyett, hogy tovább simogatta volna a lány haját, s eltelt volna a viszontvallomás előidézte kelle­mes érzéssel - felkapta a fejét.- Komolyan? - kérdezte kételkedve.- Nem hiszed? - nézett rá meglepet­ten a lány.- De, de...- Nem igaz, nem hiszed - bontako­zott ki az ölelésből, és ellenségesen hátralépett. A fiú érezte, hogy nagy butaságot követett el, azt is tudta, hogy eddig kivívott jogai egy pillanat alatt semmissé válnak, ha nem vigyáz, ám mentegetőzés helyett tovább makacs- kodott.-Tegnap még nem is ismertük egy­mást - mondta. A lány leengedte a karját, arcvonásai megkeményedtek, s végleg eltűntek ró­la a gyengéd érzelmek. Csalódása tel­jes volt. Két idegen állt egymással szemben.-... és még a nevemet sem tudod- folytatta a fiú, mintha az lett volna a célja, hogy egyre lehetetlenebb hely­zetbe hozza magát.- Miért? Te talán tudod az enyémet?- vágott vissza a lány élesen.- Nem, de nem is azért mondtam... én csak azt akartam veled megértetni, hogy ennyi idő alatt nem lehet valakibe beleszeretni.-És te?... Te nem azt mondtad, hogy szeretsz?!... Te kezdted, nem?- Dühösen hátat fordított, s elindult a falu irányába. A fiú erre már nem tudott mit válaszolni. Csak az jutott el a tudatáig, hogy most már mindennek vége.- Ne”haragudj, csak vicceltem - kiál­tott kétségbeesetten a lány után. - Iga­zán, olyan hülye vagyok... nem is tu­dom, hogy jutott ilyesmi az eszembe...- Megfogta a lány karját és maga felé fordította. A lány lehajtotta a fejét, és lábával durcásan az aszfaltot rugdalta.- Csak azt akartam tudni, hogy hívnak...- És másképpen nem tudtad volna megkérdezni? - nézett fel szemrehá­nyóan a lány.- De hiszen mondom, hogy bocsána­tot kérek. Egy kerékpáros közeledett a falu irá­nyából. Míg elhaladt mellettük, szótlanul álltak egymással szemben. Egy vasu­tas volt. Ügy karikázott el mellettük, mintha észre sem vette volna őket. Amikor eltűnt, a lány a fiú mellére hajtot­ta a fejét.- Most már csak akkor csókolhatsz meg, ha kitalálod a nevemet — mondta tettetett sértődöttséggel. A fiú megköny- nyebbülten sóhajtott.- Hát persze, kis butám - suttogta maga elé, s lágyan belecsókolt a lány hajába. - Csillagom... - mondta, s hir­telen jó kedve támadt. Az égre nézett, de ott már egyetlen csillag sem látszott. Reggel volt, szép napsütéses nyári reggel. ancsolta, kályhára, t, ö Nick­nak gye­ta. lick. >ndta az ! van ab­hívnak, születni, írja szül- jyekszik, ssen. Ez or sikol­ck. t az asz­Isz neki lahagyja s Nick, érzéste- 'ja. - D<> kés. Én lem ér­i fal felé asszony jy forró <onyhá- itöntötte dótálba, t külön- tte őket íagyott. nondta, kezét en egy 'et a tá- ck néz- int egy- pannal. is gon- , s köz­Dáknak iiük, de ik. Ha ló bajt Lehet, eg kell meg­találta nunká­- Hajtsd föl a takarót, légy szíves, George - mondta. - Nem akarok hozzányúlni. Később, mikor operálni kez­dett, George bácsi és három in­dián fogta le az asszonyt. Az megharapta George bácsi kezét, és George bácsi azt mondta:- Átkozott indián szuka! -, és a fiatal indián, aki csónakon át­hozta George bácsit, nevetett rajta. Nick tartotta a mosdótálat apjának. Hosszú ideig tartott a dolog. Apja fölemelte az újszülöttet, és megütögette az arcát,” hogy megindítsa a lélegzést, aztán átadta az öregasszonynak.- Fiú, látod, Nick - mondta.- Tetszik az asszisztensmes­terség?- Tetszik - mondta Nick. Fél­renézett, hogy ne lássa, mit csi­nál az apja.- Ez az. Most már jó lesz- mondta az apja, és valamit a mosdótálba tett. Nick nem nézett oda.- Most még néhány öltés kell- mondta az apja. - Ha akarod, megnézheted, Nick, ha nem, nem. összevarrom a vágást, amit csináltam. Nick nem nézte. Kíváncsisága hosszú időre lelohadt. Apja befejezte és felállt. George bácsi és a három indián férfi is felállt. Nick kivitte a mos­dótálat a konyhába. George bácsi a karját néze­gette. A fiatal indián visszaemlé- kezöen mosolygott.-Teszek rá egy kis hiperoxi- dot, George - mondta az orvos. Az indián asszony fölé hajolt. Az már nyugodt volt és nagyon sápadt. Szemét lecsukta. Nem tudott sem arról, mi lett aaújszü- löttel, sem másról.- Reggel visszajövök - mond­ta az orvos, és felegyenesedett.- Délre itt kell lennie az ápolónő­nek St. Ignace-ból, ő majd hoz mindent, amire szükségük van. Izgatott és beszédes volt, mint a labdarúgók a mérkőzés után az öltözőben.- Ez az orvosi lapba való, George - mondta. - Császár- metszés zsebkéssel, és a varrás viaszolt horgászelókével. George bácsi a falnak tá­maszkodott, karját nézte.- Hát te nagy ember vagy, az ám - mondta.- Kellett volna egy pillantást vetni a büszke apára. Azok állják a legrosszabbul ezeket a kis ügyeket - mondta az orvos. - Meg kell mondanom, ez elég csendesen viselkedett. Leemelte a takarót az indián fejéről. Kezét nedvesen húzta vissza. Egyik kezében lámpával fellépett az alsó ágy peremére, és bevilágított. Az indián arccal a falnak fordult. Torka egyik fülé­től a másikig el volt vágva. Vére tócsában folyt össze oda, ahol teste besüppesztette az ágyat. Feje a bal karján nyugodott. A nyitót borotva, élével felfelé, a pokrócon feküdt.- Vidd ki Nicket a kunyhóból, George - mondta az orvos. Nem volt rá szükség. Nick a konyhaajtóban állt, s jól látta a felső ágyat, mikor apja egyik kezében a lámpával visszabil­lentette az indián fejét. Éppen hajnalodni kezdett, mi­kor a fahordó-úton visszafelé ballagtak a tóhoz.- Nagyon sajnálom, hogy el­hoztalak, Nickie - mondta az apa, akiből teljesen eltűnt az operáció utáni vidámság -, kár volt ilyen szörnyű heccen ke­resztülmenned.- Az asszonyoknak mindig ilyen nehéz a szülés? - kérdezte Nick.- Nem, ez nagyon-nagyon ki­vételes eset volt.- Miért ölte meg magát, papa?- Nem tudom. Nick. Nem bírta a dolgot, azt hiszem.- Sokan megölik magukat, papa?- Nem nagyon sokan, Nick. —- Sok asszony?- Asszonyok nem nagyon. ----­- Sohase?- De igen. Néha megölik ma­gukat. —- Papa.- Tessék. “- Hova ment George bácsi? —- Hamarosan előkerül. '==­- Nehéz meghalni, papa? —- Nem, azt hiszem, elég könnyű, Nick. Minden attól függ. A csónakba ültek, Nick a fará- ^£1 ba, apja evezett. A nap éppen jött fel a hegyek mögül. Fekete- ----­sü gér ugrott, körözött utána a víz. Nick húzta a vizben a ke- ZSZ zét. Melegnek érezte a reggel metsző hűvösségében. Kora reggel a tavon, a csónak -----­farában, míg apja evezett, bízto- == san érezte, hogy ö sose fog = meghalni. — SZÁSZ IMRE fordítása — TÖRÖK ELEMÉR Számvetés, tűnődve Kitárja kék derengéssel ablakát az ég, megvillan a nap arany küllője, indul feléd szülőfölded, vén jegenyék közt ballag s elnézed fáradt mosollyal múltad ittmaradt árnyait, eszedbe jutnak a tévesek közt gázoló napok, mikor a csöndben is kést éreztél bordáid alatt, s félelemmé súlyosodon benned a gondolat, hogy embernek maradj és meglásd a gyomok közt a virágok tiszta szirmait. 2 Mégy tűnődve, hallgatag a füvek némaságában, egyre komorabb a kedved, hiábavaló minden törekvésed, hogy a hamvadó parázsból lángot élessz, idegennek érzed már itt is magad, esendő emlékeid . foglya vagy, s olykor, ha tükörbe nézel, magad sem tudod kit látsz benne, s hogy te vagy-e még, te. 3 Hát ide jutottál, többről, másról álmodtál, megfoghatóbbról? hisz minden relatív, az ember sok mindent megél, ha didergeti tél, ö tavaszt remél, néha konok, magában dohog, ha kell, kivár, s hallgat, vagy fejjel megy a falnak, te már csak tudod... de még itt vagy,' s mi tegnap cél volt és remény, csak úgy feladnád, megállnáI az út felén? Ami volt - volt, vége, kezdd újra te is, mélyebb akarással, másfajta telítéssel, s légy minden pillanatban kész az értékelésre megfontolt parasztkomolysággal. Julo Polák rajza So rsok (Nagy László felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom