Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-09 / 290. szám, péntek

A Szovjetunió új, jelentős békekezdeményezései (Folytatás a 3. oldalról) Mi ennek a gyakorlati jelentősé­ge? Természetes és ésszerű lenne, ha nem mondanánk le mindarról a pozitívról, amit már sikerült elérni, és elfogadtatnánk mindazt a jót, amit az utóbbi évek közös erőfeszítései­nek köszönhetően szereztünk. Gondolok itt a tárgyalásokra a nukleáris fegyverek, a hagyomá­nyos fegyverzet, a vegyi fegyverek problémáiról és a regionális konflik­tusok megoldását célzó politikai hozzáállások keresésére. És természetesen mindenekelőtt gondolok a politikai párbeszédre, amely intenzívebb, nyitottabb, a problémák lényegére és nem a konfrontációra összpontosít, nem a kölcsönös vádaskodásra, hanem a konstruktív gondolatok cseréjére. A politikai párbeszéd nélkül megre­ked a tárgyalási folyamat. Véleményünk szerint a közeli és a távolabbi jövőt illetően viszonylag optimista kilátásaink vannak. Nézzék, mennyire megváltoztak kapcsolataink az Egyesült Államok­kal. Fokozatosan kezdett kialakulni a kölcsönös megértés, és létrejöttek a bizalom első elemei, melyek nélkül a politikában nagyon nehéz előreha­ladni. Még több ilyen elem van Európá­ban. A helsinki folyamat jelentős folyamat. Úgy hiszem, továbbra is teljes mértékben érvényes. Meg kell őrizni és el kell mélyíteni minden vonatkozásban - filozófiai, politikai és gyakorlati téren, figyelembe véve az új körülményeket. A valóság ma olyan, hogy a nem­zetközi folyamat normális és konst­ruktív fejlődését biztosító párbeszéd megköveteli valamennyi ország és a világ minden térségének tartós és aktív részvételét: az olyan hatalmas országokét is, mint India, Kína, Ja­pán vagy Brazília, s minden más országét is - nagyokét, közepesekét és kicsikét. A dinamikusabb, tartalmasabb politikai párbeszéd mellett szállók síkra, hogy szilárduljanak a nemzet­közi légkör megjavításához szüksé­ges politikai feltételek. Ily módon könnyebb lenne számos probléma gyakorlati megoldása is. Ez nehéz ügy, azonban ezen az úton kell ha­ladnunk. Mindannyiunknak be kell kapcso­lódnunk az egységesebb világ meg­teremtésére irányuló erőfeszíté­sekbe. Napjainkban ez rendkívül fontos, ugyanis jelenleg előtérbe kerül a kérdés, hogy miként biztosítsuk a nemzetközi szolidaritást, a nem­zetközi kapcsolatok stabilitását és dinamizmusát. Minderről tárgyaltam külföldi ál­lamférfiakkal és politikusokkal - ilyen jellegű beszélgetést több mint kétszázat folytattam olykor azonban azt éreztem, beszélgető­partnereim elégedetlenek azzal, hogy a jelenlégi rendkívül felelős­ségteljes időszakban ilyen vagy olyan okoknál fogva mintha a világ- politika legfontosabb kérdésein kívül állnának. Természetes és helyes, hogy ez­zel senki sem akar megbékélni. Ha pedig egyazon civilizációhoz tartozunk és tudatosítjuk a jelenlegi világ kölcsönös összefüggéseit, ak­kor mindennek egyre inkább meg kell mutatkoznia a politikában, akár­csak a nemzetközi kapcsolatok összehangolására irányuló gyakor­lati törekvésekben. Meglehet, hogy ebben az esetben nem egészen megfelelő az „átalakítás“ fogalmá­nak használata, de a magam részé­ről valóban az új nemzetközi kap­csolatok megteremtését szorgalma­zom. Meggyőződésem: korunk reali­tásai megkövetelik, hogy a párbe­széd és a tárgyalások internacionali- zálására helyezzük a hangsúlyt. Ez az a legfontosabb, általánosító következtetés, amelyre a világban zajló, az utóbbi időben jelentős mér­tékben felerősödött folyamatok elemzésével jutottunk. II. A jelenlegi konkrét történelmi helyzetben felmerül az Egyesült Nemzetek Szervezete új feladatkö­rének kérdése. Úgy véljük, elkerülhetetlen, hogy az államok bizonyos fokig átértékel­jék az ENSZ-hez mint egyedülálló eszközhöz való viszonyukat, amely , nélkül a világpolitikát már el sem tudjuk képzelni. Az utóbbi időben fokozódik béke- fenntartó szerepe, ami ismét igazol­ja, az ENSZ képes segíteni tagor­szágainak a jelenleg felmerülő kü­lönböző problémák megoldásában és a kapcsolatok humanizálásában. Az ENSZ, sajnos, rögtön megala­kulása után „hidegháborús“ nyo­más alá került. Hosszú éveken át a propagandacélzatú szópárbajok és a politikai konfrontáció küzdőte­révé vált. Hadd vitatkozzanak a történészek arról, hogy kit terhel ezért kisebb, avagy nagyobb mértékben a felelős­ség. A politikusoknak azonban most le kell vonniuk a tanulságot az Egye­sült Nemzetek történetének említett fejezetéből, amely szöges ellentét­ben állt magának az ENSZ-nek a lé­nyegével és küldetésével. A legkeservesebb és legfonto­sabb tanulságok egyike a kihaszná­latlan lehetőségek hosszú jegyzéke. Épp ennek következtében bizonyos időszakban csökkent az ENSZ te­kintélye és munkájában bizonyos fo­kig az eredménytelenség jelei mu­tatkoztak. Nagyon jellemző, hogy az ENSZ szerepének felértékelődése össze­függ a nemzetközi légkör javulá­sával. Az Egyesült Nemzetek Szerveze­te mintegy összefogja a különböző országok érdekeit. Az egyetlen szer­vezet, amely képes egyetlen áram­latba összefogni a kétoldalú, regio­nális jellegű és átfogó törekvéseket is. A világszervezet előtt a hatáskö­rébe tartozó minden területen új le­hetőségek nyílnak, beleértve a kato­nai-politikai, gazdasági, tudomá- nyos-műszaki, környezetvédelmi és humanitárius szférát. Vegyük például a fejlesztés kér­dését. Ez valóban egyetemes em­beri probléma. Az egész emberiség­re nézve egyenesen veszélyesekké válnak azok a megélhetési körülmé­nyek, amelyek közepette emberek tízmilliói élnek a „harmadik világ" különböző térségeiben. Semmilyen zárt formációk, sőt még regionális államszövetségek sem képesek - bármennyire is je­lentősek - kibogozni azokat a fő csomókat, amelyek a világgazdasá­gi kapcsolatok legfőbb áramlataiban keletkeztek, beleértve az Észak -Dél, Kelet-Nyugat, Dél-Dél, Dél -Kelet és Kelet-Kelet kapcsola­tokat. össze kell kapcsolni a törekvése­ket és tekintetbe kell venni minden országcsoport érdekeit. Ezt pedig csak olyan szervezet biztosíthatja, mint az ENSZ. Rendkívül égető a külföldi el­adósodás kérdése. Ne feledjük, hogy a fejlődő világ a gyarmatosítás időszakában mérhetetlen vesztesé­gek és áldozatok árán járult hozzá a nemzetközi közösség jelentős ré­szének felvirágzásához. Eljött az ideje annak, hogy kárpótlást kapjon azokért a megpróbáltatásokért, amelyek a világ anyagi előrelépésé­hez való történelmi és tragikus hoz­zájárulását kísérték. Az a meggyő­ződésünk, hogy a kiindulópontot a hozzáállások internacionalizálása is jelenti.- Ha reálisan szemléljük a dolgo­kat, akkor be kell ismernünk, hogy a felgyülemlett adósságokat az ere­deti feltételek mellett nem lehet sem visszafizetni, sem pedig behajtani. A Szovjetunió kész arra, hogy hosszú távú, esetleg százéves mo­ratóriumot hirdessen a legkevésbé fejlett országok adósságainak tör­lesztésére és egyes esetekben haj­landó a tartozások teljes leírására is. Más fejlődő országok vonatkozá­sában az alábbi indítvány megítélé­sére szólítunk fel:- minden ilyen ország gazdasági fejlődésének mutatójától függően a hivatalos adósságállomány kere­tében korlátozni lehetne a törleszté­sek nagyságát, vagy a tartozások jelentős hányadát hosszú távra át lehetne ütemezni;-támogatjuk az ENSZ Kereske­delmi és Fejlesztési Szervezetének azt a felhívását, hogy csökkentsék a kereskedelmi bankoknak tartozók adósságainak nagyságát;- a „harmadik világ“ adósságvál­ságát szabályozó piaci mechaniz­musoknak kormányszintű támoga­tást lehetne biztosítani, beleértve olyan szakosodott nemzetközi intéz­mény létrehozását, amely kedvez­ményesen átvállalná a hiteleket. A Szovjetunió azt szorgalmazza, hogy a multilaterális fórumokon, be­leértve a hitelező és a tartozó orszá­gok kormányfőinek az ENSZ véd­nöksége alatt tartandó tárgyalásait is, tárgyilagosan vitassák meg az adósságválság megoldásának lehe­tőségeit. A nemzetközi gazdasági bizton­ság elválaszthatatlanul összefügg a leszereléssel, s egyúttal a világ­méretű ökológiai veszéllyel is, amely számos területen kifejezetten fenye­gető méreteket ölt. 1992-re az ENSZ környezetvédelmi konferenci­át szervez. Üdvözöljük ezt a döntést és úgy készülünk erre a fórumra, hogy a témakör jelentőségének megfelelő eredményekkel záruljon. Az idő azonban sürget. A külön­böző országokban e területen már sok mindent megtettek. Ezúttal is­mét sürgetően hangsúlyozni szeret­ném azt, hogy a leszerelés, ezen belül is elsősorban a nukleáris le­szerelés, lehetőséget nyújt az ökoló­giai megújhodásra. Fontoljuk meg azt is, hogy az ENSZ mellett létre lehetne hozni az ökológiai elsősegélynyújtás köz­pontját. Ennek a feladata az lenne, hogy operatív módon nemzetközi szakértői csoportot küldené azokba a térségekbe, ahol lényegesen rosz- szabbodik az ökológiai helyzet. A Szovjetunió kész közreműködni nemzetközi űrlaboratórium, vagy ember által irányított orbitális űrállo­más létrehozásában, amely kizáró­lag a természet állapotának ellenőr­zésével foglalkozna. A világűrbe való behatolással párhuzamosan egyre nyilvánvalób­ban kirajzolódnak a leendő űripar körvonalai. A Szovjetunió álláspont­ja közismert: az űrben folyó bármi­nemű tevékenységnek ki kell zárnia azt, hogy oda fegyverek kerüljenek. Ehhez azonban jogi alapra van szükség, amit már megteremtettünk az 1967-ben és a későbbiekben alá­írt szerződésekkel. Az idő azonban már megérett arra, hogy kidolgozzuk a békés célú kozmikus tevékenység komplex rendszerét. E rendszer betartásának ellenőrzését a nemzetközi ürszerve- zet végezné. Ennek létrehozását már nemegy­szer indítványoztuk. Hajlandók va­gyunk arra, hogy ebbe a szervezet­be bevonjuk a mi krasznojarszki rá­diólokációs állomásunkat is. Már döntés született arról, hogy ezt az állomást átadjuk a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának. A szovjet tudósok készek arra, hogy fogadják külföldi kollégáikat, s megvitassák velük azt, miként vál­tozhatna ez az állomás a békés együttműködés nemzetközi köz­pontjává azt követően, hogy egyes berendezéseit és eszközeit szétsze­relik és átépítik, továbbá azt, hogy milyen, még hiányzó berendezések­kel kellene felszerelni. Ez az egész rendszer ENSZ-védnökség alatt működhetne. Az egész világ üdvözli az ENSZ, személy szerint Javier Perez de Cuellar főtitkár és megbízottjai arra irányuló törekvéseit, hogy megoldják a regionális válságokat. Engedjék meg nekem, hogy erről a kérdésről részletesebben szóljak. Parafrazálnám az angol költőt, akinek versét Hemingway az Akiért a harang szól című kiváló regényé­hez mottóként választotta: Minden regionális konfliktus harangja vala­mennyiünkért szól. Ez elsősorban azért igaz, mert ezek a konfliktusok a „harmadik vi­lágban" vannak, amely enélkül is akkora megpróbáltatásokkal és problémákkal küzd, hogy az vala­mennyiünket kell, hogy nyugtala­nítson. Az 1988-as esztendő felvillantotta a megoldás reménysugarát. Ez a re­ménysugár szinte minden helyi vál­ságot érintett, és számos helyen elmozdulás tapasztalható a javulás irányába, amit üdvözlünk, és azon vagyunk, hogy lehetőségeinkhez mérten elősegítsük ezeket a jó irá­nyú változásokat. Külön csak Afganisztánnal sze­retnék foglalkozni. Az egész világon pozitívan érté­kelték a genfi megállapodások elvi és gyakorlati jelentőségét, ezek le­hetőséget kínáltak arra, hogy ez a konfliktus még ebben az évben rendeződjön. Erre azonban nem ke­rült sor. Ez a szomorú körülmény az egy­kori római mondás politikai, jogi és erkölcsi igazságát támasztja alá: Pacta sunt servanda!, vagyis: A szerződéseket teljesíteni kell! Ezt a fórumot nem szeretném arra kihasználni, hogy valaki címére szemrehányásokat tegyek. Úgy tű­nik azonban, hogy az ENSZ hatás­körének megfelelően az ENSZ-köz- gyülés novemberi határozatát egyes konkrét intézkedésekkel ki lehetne egészíteni. A határozat szavaival élve, annak érdekében, hogy maguk az afgánok haladéktalanul átfogóan oldják meg egy széles alapon megalakuló kor­mány kérdését, a következő intéz­kedéseket lehetne foganatosítani:- 1989. január 1-től véglegesen és mindenütt tűzszünetet kellene hirdetni, le kellene állítani minden támadó jellegű akciót vagy lövöldö­zést, s a tárgyalások idején az afgán ellenséges csoportosulások által el­foglalt területek az ő ellenőrzésük alatt maradnának;-ezzel összhangban az említett időponttól kezdve be kellene szün­tetni a fegyverszállításokat a szem­benálló felek számára.- amíg az ENSZ-közgyűlés hatá­rozatával összhangban megalakul­na a széles bázisra támaszkodó kor­mány, Kabulba és az ország más stratégiai fontosságú központjaiba a béke fenntartására ENSZ-kontin- genseket küldenének;- felkérjük az ENSZ főtitkárát, hogy segítse elő az Afganisztán semlegességéről és demilitarizálá- sáról tárgyaló nemzetközi konferen­cia megtartására vonatkozó javaslat mielőbbi megvalósítását. A magunk részéről továbbra is arra fogunk törekedni, hogy előse­gítsük a háborús sebek begyógyítá- sát, és e téren készek vagyunk együttműködni az ENSZ-szel, de kétoldalú alapon is. Támogatjuk azt a javaslatot, hogy az ENSZ védnökségével önkéntes nemzetközi békefenntartó testületet hozzanak létre, amely elősegítené az afganisztáni megújhodás folya­matát. A regionális válságok rendezésé­vel összefüggésben szükségesnek tartom véleményem kifejtését arról a súlyos incidensről, amelyre éppen az ENSZ-ülésszak kapcsán került sor. Az Egyesült Államok hatóságai nem tették lehetővé az állandó ENSZ-megfigyelöi státussal rendel­kező szervezet képviselőjének New Yorkba utazását. Jasszer Arafatról van szó, aki az eredeti tervek szerint felszólalt volna az ENSZ ülés­szakán. Erre az incidensre olyan időszak­ban került sor, amikor a Palesztinái Felszabadítási Szervezet fontos konstruktív lépést tett, amely lehető­vé teszi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának bevonásával közelebb kerüljön a közel-keleti probléma megoldása.-Olyan időszakban történt mindez, amikor számos esetben épp a Szov­jetunió és az Egyesült Államok köz­reműködésével a pozitív kibontako­zás jelei kezdtek megmutatkozni egyéb regionális konfliktusok megol­dásánál is. Mélységesen sajnáljuk a történteket, és szolidaritásunkról biztosítjuk a Palesztinái Felszabadí­tási Szervezetet. Hölgyeim és uraim! A nemzetközi biztonság átfogó koncepciója az ENSZ Alapokmányában rögzített el­vekre támaszkodik és abból indul ki, hogy a nemzetközi jog valamennyi országra nézve kötelező. A nemzetközi kapcsolatok demili- tarizálását szorgalmazzuk és azt kí­vánjuk, hogy a felmerülő problémák megoldásánál a politikai-jogi mód­szerekre helyezzük a hangsúlyt. Eszményünk az olyan jogállamok nemzetközi közösséggé, amelyek külpolitikai tevékenységüket is a jog­nak rendelik alá. Ezt elősegítené az ENSZ-keretében történő olyan meg­állapodás a nemzetközi jog elveinek és normáinak egységes értelmezé­séről, amely figyelembe venné az új feltételeket, továbbá az együttműkö­dés új területeit felölelő jogi normák kidolgozása. A nukleáris évszázad­ban a nemzetközi jog hatékonysága nem támaszkodhat a kényszerítés­re, hanem az egyes államok érde­keinek egyensúlyát tükröző normák­ra kell épülnie. Az objektív sorsközösség egyre fokozottabb tudatosításával együtt ez minden országot őszintén érde­keltté tenne a nemzetközi joghoz való viszonyulásának korrigálá­sában. A nemzetközi kapcsolatok de­mokratizálása nemcsak a nemzet­közi problémák megoldásának a maximális mértékű internacionali- zálását jelenti, hanem egyúttal az államközi kapcsolatok humanizálá­sát is. A nemzetközi kapcsolatok kizáró­lag akkor fogják tükrözni a népek tényleges érdekeit, és akkor szolgál­ják megbízhatóan közös biztonsá­gukat, ha mindennek a középpontjá­ban az ember áll a maga gondjai­val, jogaival és szabadságjogaival együtt. Ennek kapcsán országunk nevé­ben tolmácsolni szeretném, hogy nagyra értékeljük az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelyet negyven évvel ezelőtt, 1948. de­cember 10- én fogadtak el. Ez a do­kumentum napjainkban is időszerű, benne is megnyilvánul az ENSZ cél­jainak és feladatainak univerzális jellege. A tagországok a legmegfelelőb­ben oly módon emlékeznének meg a nyilatkozat évfordulójáról, ha a sa­ját házuk táján javítanák az állam­polgáraik jogainak megtartását és védelmét lehetővé tevő körülmé­nyeket. Még mielőtt ismertetném önökkel azt, hogy ezen a téren az utóbbi időben mi mit tettünk, szeretném a következőket elmondani: Országunk valóban forradalmi fejlődésen megy keresztül. Az átala­kítás folyamata gyorsul. Az átalakí­tás elméleti koncepciójának kidolgo­zásával kezdtük, meg kellett vizsgál­ni a problémák jellegét és terjedel­mét, átgondolni a múlt tanulságait, s azokat beépíteni a politikai követ­keztetésekbe és programokba. Ezt elvégeztük Az elméleti munka, az esemé­nyek átértékelése a politikai állás­pontok kidolgozása, gazdagítása és korrigálása még nem ért véget, foly­tatódik. Alapvető jelentőséggel bírt azon­ban, hogy éppen az átfogó koncep­cióval kezdtük, amely - s ezt már az elmúlt évek tapasztalatai is alátá­masztják - egészében véve helyes volt, nincs más alternatívája. Annak érdekében, hogy bekap­csoljuk a társadalmat az átalakítás terveinek teljesítésébe, elkerülhetet­lenül szükséges volt a társadalom valódi demokratizálása. A demokra­tizálás jegyében így az átalakítás felöleli mind a politikát és gazdasá­got, mind a szellemi életet és az ideológiát. A radikális gazdasági reformmal kezdtük. Az új évtől kezdődően az egész népgazdaságot átállítjuk az új munkamódszerekre és -formákra. Ez a termelési viszonyok mély átala­kítását, s annak a hatalmas poten­ciálnak a kihasználását is jelenti, amellyel a szocialista tulajdon bír. Amikor ilyen bátor forradalmi vál­tozásokba fogtunk, tudatosítottuk, hogy hibák is lesznek, ellenállásba is fogunk ütközni, s az új jelenségek új problémákat váltanak ki, s egyes elemeknél számítottunk a fékező tendenciák lehetőségére is. Azt, hogy az átalakítás folytatódik és állandóan erősödik, a hatalom és az irányítás egész rendszerének mély demokratikus reformja garan­tálja. A Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának az alkotmánymódosításról hozott határozataival, a választási törvény jóváhagyásával befejeztük a politikai reform első szakaszát. Minden szünet nélkül beléptünk e reform második szakaszába, melynek legfontosabb feladata a központ és a köztársaságok közöt­ti összhang megteremtése, a nem­zetek közötti problémák megoldása a lenini internacionalizmus alapján, amelyet a nagy forradalom hagyott ránk, s végezetül a helyi tanácsok átalakítása lesz. Hatalmas munka vár ránk, terje­delmes feladatokat kell megoldani. Tele vagyunk hittel, rendelkezünk az átalakítás elméletével, politikájá­val, élcsapatával, - a párttal, amely úgyszintén átalakul, az új feladatok­kal és az egész társadalom alapvető változásaival összhangban. Az a fontos, hogy hatalmas or­szágunk minden nemzete, az állam­polgárok minden nemzedéke az át­alakítás mellett van. (Folytatás a 5. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom