Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-07 / 288. szám, szerda
Őszinte véleménycsere és tapasztalatszerzés Mihail Gorbacsov New Yorkba utazott (Folytatás az 1. oldalról) sat a feladatok teljesítéséről és a jövő évi terv kidolgozásáról tájékoztatta. Elmondta, hogy az észak-csehországi bányászok elsőrendű figyelmet fordítanak az osztályozott szénfajták kitermelésére a kisfogyasztók ellátása céljából. Ebben az évben 14 650 000 tonna szenet kellett fejteniük, s az idei tervet a kollektíva éppen tegnap teljesítette. Az állami vállalat szeptember 7-én megalakult pártbizottságának munkájáról és eddigi tapasztalatairól Jan König, a pártbizottság elnöke szólt. Közölte: tekintettel arra, hogy az állami vállalat létesítményei a Mosti, Chomutovi, Teplicei és Ústi nad Labem-i járás területén találhatók, módosítahi kellett a pártszervezetek struktúráját. Ezéri a pártbizottság kísérleti jelleggel megkapta a járási pártbizottságok egyes szerepköreit. A találkozó végén Miloš Jakeš nagyra értékelte az észak-csehországi szénmedence eredményeit, mindenekelőtt azt, hogy megbízhatóan kielégítik a népgazdasági szükségleteket. Hangsúlyozta azonban, hogy a szenet gazdaságosan kell kitermelni és ésszerűen kell felhasználni. Csak így lehet elérni az energiaigényesség fokozatos csökkentését és elkerülni negatív ökológiai következményeiket. A gazdasági mechanizmus átalakításáról szólva Miloš Jakeš hangsúlyozta, hogy összhangba kell hozni a munkatermelékenységet és a bérek összegét. Egyidejűleg úgy kell képezni a nagykereskedelmi árakat, hogy ne csak a ráfordított költségeknek feleljenek meg, hanem egyben a világpiaci árakkal is összefüggésben álljanak. A jelenlegi cél az, hogy ne mindenről a központ döntsön, hanem a jogköröket és velük együtt a felelősséget célszerűen decentralizálják. Ez azt jelenti, hogy akinek jogköre van, annak felelőssége is van Kockázatokat is kell vállalnia, amelyek mindeddig az állam vállára nehezednek. Különböző észrevételekre válaszolva a CSKP KB főtitkára egyebek között kiemelte, hogy a tájékozottságra nemcsak központi szinten, hanem a vállalatok, üzemek és kollektívák szintjén is szükség van. Ezután Miloš Jakeš elvtárs a litvinovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyiművekben jelen volt a hidrokrakkoló üzembe helyezésénél. A kőolaj kiemelkedően hatékony feldolgozását lehetővé tevő berendezést jelképesen František Pitra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnöke és Petr Ho- jer, a Cseh Szocialista Köztársaság iparügyi minisztere adta át. Az új üzem megtekintése során Josef Sadílek, a vállalat igazgatója és Vladimír Škácha, a hidrokrakkoló üzem vezetője arról tájékoztatta Miloš Jakešt, hogy az üzemegység a bratislavai Slovnaft vállalat hasonló létesítményével együtt a legnagyobb csehszlovák vegyipari beruházás ebben az ötéves tervidőszakban A CSKP KB főtitkára megismerkedett az új üzemegység vezérlöművével, az ott felszerelt korszerű számítástechnika fel- használásával és a biztonsági berendezés működésével- Olyan művet sikerült létrehozni, amely teljes összhangban áll gazdaságunk szerkezetének átalakításával. Most az a cél, hogy az új üzemet minél hatékonyabban használják fel, hogy petrolkémiai iparunk megbízható létesítménye legyen. Ehhez sok sikert kívánok az egész kollektívának - mondotta Miloš Jakeš az üzem- látogatás végén. Észak-csehországi munkalátogatását folytatva Miloš Jakeš Most járási székhely nevezetességeivel ismerkedett. Fórum az emberi jogokról (ČSTK) - Ezekben a napokban a hazai és a nemzetközi közvélemény 1948. december 10-re emlékezik, amikor Párizsban az ENSZ- közgyülés jóváhagyta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A 40. évforduló alkalmából szombaton Prágában fórumot tartanak, amelyen létrehozzák a Csehszlovák Közvélemény Emberi Jogi és Humanitárius Együttműködési Bizottságát. Az összejövetelen részt vesznek a politikai pártok, társadalmi szervezetek, amatőr művészeti és nemzetiségi szövetségek, egyházi intézmények és dolgozókoilektivák képviselői. Jelen lesz közéletünk több más jelentős személyisége is. A fórumon előadás hangzik el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának jelentőségéről és szocialista társadalmunkban történő végrehajtásáról. Az előadást vita követi. Az új város építésének eredményeiről és arról, hogyan őrizték meg a műemlék épületeket, Miloš Jakeš a 16. századi gótikus templom megtekintésekor győződhetett meg. Az épület 1975-ben történt áthelyezése csaknem 200 millió koronába került. A templomban most az érdeklődök a 14-18. század észak-csehországi művészetét bemutató állandó kiállítást láthatnak. Ezután Jakeš elvtárs megtekintette a Dolgozók Színházának új épületét, amely az 1911-ben épült színházat helyettesíti. A Libereci Cipőgyár üzletében Jaroslava Boušová üzletvezető az árukínálatot mutatta be. Az üzlet túlteljesíti a kiskereskedelmi forgalom tervét. Szerzett tapasztalatait - miután más üzletekben is járt - Miloš Jakeš így összegezte: A lényeg az, hogy a kereskedelem gyorsan reagáljon a piaci keresletre. A délutáni órákban Miloš Jakeš elvtárs Václav Šípeknek és a Teplicei járás párt- tisztségviselőinek társaságában a bílinai Julius Fučík Bányavállalathoz látogatott. A Makszim Gorkij I. Bányaüzemben megismerkedett a K-10 000 típusú exkavátor működésével. Ez hazánkban a legnagyobb berendezés, amely külszíni szénfejtést végez. Miloš Jakeš ezt mondotta a bányászoknak: Tetszik az önök munkája, mert igazi férfimunka, és az embernek ehhez fortélyra van szüksége. Hiszen több százmilliós értékű termelőeszközökkel dolgoznak. Észak-Csehországban tett munkalátogatásának végén a CSKP KB főtitkára Ústí nad Labemben részt vett a kerület pártszervei tisztségviselőinek és gazdasági vezetőinek aktívaértekezletén. Bevezetőben Václav šípek, a kerületi pártbizottság vezető titkára értékelte a kerület iparának és mezőgazdaságának a 8. ötéves tervidőszak első három évében elért eredményeit. Ezután vita következett. A vitában Miloš Jakeš elvtárs is felszólalt. Bevezetőben nagyra értékelte, hogy az Észak-csehországi kerületben tett munkalátogatása során olyan emberekkel találkozott, akik bíráltak, közben azonban optimizmusukat s a tervfeladatok teljesítésébe vetett hitüket is kifejezték. Méltatta a kerület - ahol népgazdaságunk jelentős fűtőanyag- és energiaipari, valamint vegyipari kapacitásai összpontosulnak - jelentőségét. Köszönetét mondott mindazoknak, akik hozzájárulnak e fontos ágazatok feladatainak teljesítéséhez.- Azonban ma nem csupán az a cél, hogy mind több szenet fejtsünk, és mind több villamos áramot állítsunk elő - folytatta Jakeš elvtárs hanem az, hogy ne használjunk fel annyi energiát és alapanyagot. Erre kell törekedni a tudomá- nyos-müszaki fejlesztés és a termékek innoválása terén. De ez még nem sikerült teljes mértékben. Itt jóval nagyobb szerepet kell vállalniuk a tudósoknak és kutatóknak, egyszersmind a műszakiaknak és maguknak a munkásoknak. A termékeket úgy kell tökéletesíteni, hogy megállják helyüket a nemzetközi konkurenciában. Ez gazdaságunk szerkezetváltásának és a nagykereskedelmi árak átalakításának célja is. Tovább kell szilárdítani a rendet és a fegyelmet, mindenkitől meg kell követelni kötelessége teljesítését. Minden területen harcolni kell a névtelenségbe burkolódzás ellen. Hiszen a hiányosságok mögött emberek állnak. Mindezen törekvésekben az élre a kommunistáknak kell állniuk - hangsúlyozta Miloš Jakeš. A pártnak újra harcossá kell válnia, nem békülhet meg továbbra sem a hiányosságokkal s a fegyelmezetlenséggel, tovább kell fokozni a tagállomány aktivitását és javítani összetételét, s új munkaformákat kell keresnie. Társadalmunk átalakítása érdekében a pártnak szilárdnak és egységesnek kell lennie, az embereket politikájának megvalósítására kell vezetnie. Beszédének további részében a CSKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy gazdaságunknak nagyobb súlyt kell helyeznie a szociális kérdések megoldására, ezen belül a lakáskérdés, a közlekedés és az egészségügy helyzetének javítására. Ezzel kapcsolatban az ökológiai problémákról is szólt, amelyek az Északcsehországi kerületben nagyon időszerűek. Említést tett továbbá a CSKP KB következő üléséről, amelynek célja, hogy kritikusan értékelje a társadalom gazdasági fejlesztése terén kitűzött feladatok eddigi teljesítését, és új feladatokat tűzzön ki a gazdasági mechanizmus átalakításával kapcsolatban. Végezetül kifejezte meggyőződését, hogy e téren az Északcsehországi kerület kommunistái és más dolozói is fontos szerepet vállalnak. (Folytatás az 1. oldalról) Ugyancsak az ENSZ-központban tartottak sajtóértekezletet hétfőn jeles szovjet személyiségek: Vlagyimir Kudrjavcev akadémikus, Va- szil Bikov író és Tengiz Abuladze filmrendező, valamint mások. A nekik feltett kérdések elsősorban a szovjet parlament legutóbbi ülésén hozott döntésekre vonatkoztak. Az újságírókat emellett az is érdekelte, hogyan viszonyul a szovjet értelmiség az átalakítás folyamatához. George Bush megválasztott amerikai elnök is nyilatkozott Mihail Gorbacsov New York-i látogatása előtt. Hangoztatta, az Egyesült Államok áttanulmányozza mindazokat a javaslatokat, amelyeket a szovjet vezető terjeszt elő. Bush kiemelte, elnökként folytatni kívánja a közös munkát a Szovjetunióval. Külön hangsúlyozta, hogy a New York-i találkozón alelnöki tisztségben vesz részt, tehát „semmilyen kötelezettségvállalást sem tehet az esetleges leszerelési javaslatok kapcsán". Rosanne Ridgway amerikai külügyminiszter-helyettes külföldi újságírók számára tartott sajtóértekezletén kijelentette, a csúcstalálkozón bizonyára szó lesz a szovjetamerikai kapcsolatok távlatairól, a párbeszéd folytatásáról. Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára üdvözölte a Gorbacsov-látogatást, s annak a véleményének adott hangot, hogy az beKemisszió lesz. Rámutatott, a látogatás kritikus momentumban zajlik le, amikor a megválasztott elnök stábja a követendő politikáját alakítja. Az Egyesült Államok valamennyi vezető tévétársasága élőben fogja közvetíteni Mihail Gorbacsov ENSZ- beli beszédét. Az ABC, az NBC, a CBS és a CNN a szovjet vezető látogatásának valamennyi lényeges mozzanatáról beszámol. PRÁGAI NAPOK MOSZKVÁBAN Ideológiai szeminárium, kiállítások (ČSTK) - Moszkvában újabb rendezvényekkel folytatódott a prágai napok eseménysorozata. A moszkvai Politikai Nevelés Házában tegnap ideológiai szeminárium kezdődött, amelyen megvitatják a szocialista országok társadalmi fejlődésével összefüggő koncepciót és gyakorlati kérdéseket. A szeminárium három szekcióban, a politikai, gazdasági és kulturális szekcióban folytatja munkáját. A tanácskozás munkáját Viktor Pázler, a prágai városi pártbizottság titkára és Álla Nyizovcevova, az SZKP Moszkvai Városi Bizottságának titkára vezeti. A szemináriumon a két főváros tudományos és kulturális életének kiemelkedő személyiségei vesznek részt. A prágai napok rendezvénysorozata keretében A történelmi Prága jelene elnevezéssel kiállítás nyílt a Szovjetunió nép- gazdasági sikereit bemutató állandó kiállítási terület egyik pavilonjában. A kiállítást ünnepélyesen Zdenék Horčík, Prága főpolgármestere és Valerij Szajkin, a Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke nyitotta meg. Jelen volt a prágai városi pártbizottság küldöttA válság igazságos rendezéséért (Folytatás az 1. oldalról) küldöttséget Vlagyimir Vinogradov vezeti, a delegáció tagja Mihail Kapica, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Távol-keleti Intézetének igazgatója és több más személyiség. Franciaországból többek között Michel Jobert volt külügyminiszter, Nagy-Britanníából parlamenti képviselők érkeztek. Küldöttséget delegált az egyiptomi és a jordániai közvélemény, képviselteti magát az ENSZ, az el nem kötelezett országok mozgalma, valamint több más nemzetközi szervezet és csoport. A konferenciát ünnepélyesen Bohus- lav Kučera nyitotta meg Beszédében megállapította, hogy a csehszlovák fél ezt a tanácskozást a közel-keleti nemzetekhez fűződő sokéves baráti kapcsolatai, a Közel-Keletet és Európát összekötő szoros szálak, valamint a világbéke és a nemzetközi biztonság oszthatatlan volta alapján javasolta. Csehszlovákia mindig az igazságos közel-keleti rendezésre törekedett. A prágai értekezlet sajátosságát az adja meg, hogy a résztvevők összetétele nemzetközi békeértekezletre emlékeztet, amelynek összehívását számos ENSZ-határozat és a világ országainak többsége szorgalmazza, s amelyet általában a közel-keleti válság békés rendezése legjobb mechanizmusának tekintenek. A tanácskozás résztvevőit Javier Perez de Cuellar ENSZ-fótitkár is levélben üdvözölte. Kifejezte reményét, hogy az értekezlet a párbeszéd és a megértés szellemét érvényesíti. Kiemelte, a prágai találkozó annak bizonyítéka, hogy a nemzetközi közösség és a közvetlenül érintett felek egyre nagyobb mértékben támogatják a nemzetközi békekonferencia gondolatát Az Izrael által megszállt területeken zajló népi felkelés továbbra is a Közel- Kelet fő politikai tényezője - szögezte le üzenetében az ENSZ-főtitkár. A csehszlovák kormány nevében a jelenlevőket Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyettes üdvözölte. Megállapította, hogy a közel-keleti helyzet abba a stádiumba érkezett, amikor a megoldás nem odázható tovább. - Az előrehaladás reális lehetőségét éppen most látjuk, amikor pozitív változások következnek be a világpolitikában, elsősorban a szovjet -amerikai kapcsolatokban. Nézetünk szerint ahhoz, hogy a közel-keleti helyzet politikaHag általánosan elfogadható megoldása fe'é közeledjünk, négy elvet kell tiszteletben tartani. Először, le kell mondani az arab-izraeli konfliktus katonai megoldásáról. Csehszlovákia elismerte a palesztin állam kikiáltását, és nagyra értékeli, hogy a PFSZ vezetősége az egyenjogúság alapján kész tárgyalni minden vitás kérdésben. Izraelben is vannak olyan erők, amelyek konstruktív utat követnek - mondotta. Nézetünk szerint itt az ideje, hogy az ENSZ konkrét lépéseket tegyen a nemzetközi értekezlet összehívására minden érintett félnek és a Biztonsági Tanács állandó tagjainak részvételével. A továbbiakban Don Betz, a kormányon kívüli szervezetek palesztin kérdéssel foglalkozó nemzetközi koordinációs bizottságának elnöke szólalt fel. A tanácskozás tegnap délután izraeli, palesztin, amerikai és szovjet személyiségek felszólalásaival folytatódott. Vlagyimir Vinogradov egyebek között megállapította, hogy a békés rendezés leggyorsabb és leghelyesebb útja az lenne, ha mielőbb megkezdődnének a nemzetközi békekonferencia gyakorlati előkészületei, s előkészítő bizottság alakulna a közel-keleti válságban érintett feleknek és a Biztonsági Tanács állandó tagjainak képviselőiből. Feltétlenül új politikai gondolkodásra van szükség, amely figyelembe veszi a realitásokat és a mai világ összefüggéseit. A konferenciára azért is szükség van, mert a közel-keleti válság sokoldalú, s különféle szempontjaival kell foglalkozni. A nemzetközi értekezlet előkészítő bizottságának fel kell számolnia a bizalmatlanságot és a félreértések forrásait Mindaddig kell tartania, amíg el nem éri a kívánt eredményt, alkotó és konkrét szellemben kell megrendezni. A jelenlegi új konstruktív nemzetközi fejlemények ezt lehetővé teszik - hangsúlyozta a Szovjetunió képviselője. A tanácskozás ezután vitával folytatódott. Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő levelet küldött a kormányon kívüli szervezetek képviselői Prágában tegnap megkezdődött nemzetközi közel-keleti értekezletének. A levélben ez áll: Tisztelt Barátaim! Szívélyesen üdvözlöm önöket, a kormányon kívüli szervezetek képviselői nemzetközi közel-keleti értekezletének résztvevőit, és sok sikert kívánok tanácskozásukhoz. A csehszlovák közvélemény nagyra értékeli találkozójukat, amelyet az a törekvés vezérel, hogy elősegítsék az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtését. Népünk nagyra értékeli, hogy felelősséget éreznek a mai világnak - amelyben a béke, a szabadság és a nemzetközi biztonság oszthatatlan - a helyzetéért. A csehszlovák külpolitika abból indul ki, hogy a jelenlegi nemzetközi problémákat tárgyalások útján minden érintett fél részvételével a törvényes jogok és érdekek kölcsönös tiszteletben tartása alapján kell megoldani. Ennek felel meg az a csehszlovák javaslat is, hogy bizalmi, együttműködési és jószomszédsági övezet jöjjön létre a Varsói Szerződés és a NATO érintkezési vonalán. Úgy véljük, hogy a szomszédok együttélésének - mégpedig nemcsak Európában, hanem a világ összes többi részén is - kérdéséhez való ilyen hozzáállás rendkívül időszerű, és elősegítheti a konfliktushelyzetek rendezését. A közel-keleti konfliktus - amelynek magva a palesztin kérdés - békés rendezése az egész nemzetközi közösség sürgős feladatává vált. A térségbeli helyzet legutóbbi alakulása, amelyet a feszültség fokozódása és a fegyverek felhalmozása jellemez, azt mutatja, hogy e válság megoldását előre nem látható következmények kockázatának vállalása nélkül nem lehet elodázni. Pozitív tény, hogy ezt az államok többsége tudatosítja, és egyre határozottabban követeli: az ENSZ égisze alatt hívjanak össze közel-keleti értekezletet. Csehszlovákia teljes mértékben támogatja ezeket a törekvéseket. Ugyancsak örömmel fogadta azokat a konstruktív határozatokat, amelyeket a Palesztin Nemzeti Tanács Algírban nemrég tartott ülésén fogadott el. Meggyőződésem, hogy tanácskozásuk eredményei is hozzájárulnak a közel- keleti problémák megoldási módjának megleléséhez és e megoldás józan irányvonalának érvényesítéséhez, mert ezek a problémák tragikus nyomot hagytak a térség nemzeteinek egész legújabbkori történelmén. így jelentős ösztönzést adhatnak e nem könnyű cél eléréséhez. sége is, élén Miroslav Štépánnal, a CSKP KB Elnöksége tagjával, a prágai városi pártbizottság vezető titkárával. A szovjet fővárosban az Ifjúság Palotájában a fiatal prágai művészek alkotásait bemutató kiállítás nyílt A nyolcvanas évek festészetének nemzedéke, illetve A modern üvegplasztika elnevezéssel. Délután a Miroslav Štépán vezette delegáció Moszkva egyik kerületében, Zelenogradban tett látogatást. Ignác Janák Kijevben (ČSTK) - Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, aki vasárnap óta hivatalos munkalátogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, tegnap Kijevbe érkezett. Ignác Janák virágot helyezett el Lenin emlékművénél és megkoszorúzta az Ismeretlen katona sírját. A Lukjanovi temetőben koszorút helyezett el az első önálló csehszlovák hadtest elesett katonáinak sírján. A csehszlovák vendég a nap folyamán találkozott Vlagyimir Scserbickijjel, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával. A felek tájékoztatták egymást a pártmunka módszereiről és véleményt cseréltek a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Janák elvtárs ezután látogatást tett a városi pártfőiskolán és a Nagy Honvédő Háború Múzeumában. Johanes-Vranitzky eszmecsere (ČSTK) - Az Ausztriában hivatalos látogatáson tartózkodó Jaromír Johanes külügyminisztert tegnap Bécsben fogadta Franz Vranitzky kancellár. Az osztrák politikus nagyra értékelte, hogy a kétoldalú kapcsolatok az utóbbi években magasabb szintet értek el, dinamikusabbak lettek. Hangsúlyozta, Ausztria figyelemmel kiséri a Csehszlovákiában végbemenő átalakítási folyamatot. Mindkét fél kifejtette álláspontját Ausztriának az EGK-ba való esetleges belépésével kapcsolatban, és megvitattak néhány nemzetközi problémát is. Jaromír Johanes és Franz Vranitzky hangsúlyozták, támogatják a nukleáris, a hagyományos és a vegyi fegyverek leszereléséről szóló tárgyalásokat. A közös európai ház építésével kapcsolatban külügyminiszterünk elmondta: ,,a lakóknak tiszteletben kell tartaniuk a házirendet és nem szabad beavatkozniuk szomszédaik ügyeibe. Csehszlovákia tiszteletben tartja ezeket a szabályokat és ugyanezt várja el szomszédaitól is.“ Csehszlovák-szíriai tárgyalások (ČSTK) - A Szíriában tartózkodó csehszlovák katonai küldöttség, melyet Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter vezet, tegnap látogatást tett Kuneitra városban, melyet 1973-ban az izraeli agresszorok teljesen leromboltak. Damaszkuszba visszatérve Milán Václavík és Musztafa Tasz szíriai nemzetvédelmi miniszter megkezdte a hivatalos tárgyalásokat. 1988. XII.