Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-05 / 286. szám, hétfő
Őszi kapuzárás az I. labdarúgóligában Nem bírt egymással a Sparta és az Ostrava A bajnok első hazai pontvesztesége • Tizenegyescsata Oiomoucban • Csak négy pont a vendégeknek • Ismét sok kiállítás • M. Luhový az őszi gólkirály (tics) - Az I. labdarúgóliga 15., utolsó őszi fordulójának slágermérkőzése a bajnok Sparta és a második helyezett Ostrava prágai csatája volt. A szépszámú közönség előtt játszott találkozó csak jó játékot, de gólt nem hozott, és így a Sparta első hazai pontját vesztette az ősz folyamán. A mérkőzések színvonalára általában rányomta bélyegét a sáros, mély talaj. Ezzel magyarázható a feltűnően sok 11 -es és kiállítás is. Oiomoucban összesen négyszer mutatott a 11-es pontra a játékvezető. A hazai Drulák három büntetőt értékesített, és összesen négy gólt szerzett. Ezzel lényegesen előbbre jutott a góllövőlistán. Az őszi gólkirály a válogatott Milan Luhový lett 13 góllal, a 12 gólos Diňa (B. Bystrica) és Vankovič (Slovan) előtt. Az utolsó őszi fordulóban a vendégek mindössze négy pontot szereztek. Csak egy csapatnak, a Slovannak sikerült idegenben győznie. Meglepetés a sereghajtó Hradec pontszerzése a Zobor alatti stadionban. I.LIGA Sparta Ostrava Prága, 13 ezer néző, játékvezető: Stiegler. Ezen a mérkőzésen búcsúzott csapatától a hazaiak kapitánya Chovanec, aki az Eindhovenben folytatja sportpályafutását. A táblázat első és második helyén álló csapatának mérkőzése a várakozásnak megfelelően színvonalas, élvezetes küzdelmet hozott. A sáros, mély talaj ellenére mindkét oldalon tetszetős akciókat láthattak a nézők. A Bánik rugalmas védekező taktikát alkalmazott. A középpályán öt játékost szerepeltetett, akik már csírájában elfojtották a hazaiak támadási kísérleteit. A tizedik percben nagy lehetőség nyílt a prágaiak előtt, de Vrabec parádés szabadrúgását Mikloško bravúrosan hárította. A 29. percben Griga került helyzetbe, de lövését az ostravai kapu védő a kapufára tolta. A második félidőben a hazaiak igyekeztek fokozni az iramot, de az ost- ravaiak továbbra is határozottan és higgadtan védekeztek. A legközelebb a gólszerzéshez Kukleta és Cabala állt, a másik oldalon a Baník előtt is adódott több nagy helyzet. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a cserejátékosként beállt ostravai Žrťo a 80. percben csúnyán szabálytalankodott Chovaneccal szemben, és mivel már volt egy sárga lapja, a játékvezető jogosan kiállította. Nitra Hradec Nyitra (Nitra), 5 ezer néző, játékvezető: Líška, góllövők: Dekýš (11-esből), Moravčík, Hipp (11-es- ből), illetve Chaloupka, Polák és Černý. Annak ellenére, hogy a Plastika végig nagy fölényben futballozott, nem sikerült otthon tartania a két pontot. A sereghajtó vendégek jól védekeztek, az ellentámadásokból minden helyzetet százszázalékosan kihasználtak. Igaz, ehhez a hazai védők is hozzásegítették a hradeci- eket. A Plastika ezúttal is tetszetősen, időnként szellemesen futballozott, gólhelyzetei alapján akár kétszámjegyű győzelmet is arathatott volna. Az utolsó negyedórában a hazaiak feltűnően sokat könnyel- műsködtek, és ez megbosszulta magát. A vendégek 3:1-es állásról tudtak egyenlíteni úgy, hogy a harmadik gólt három perccel a befejezés előtt rúgták. Inter Plzeň 4:0 (2:0) Bratislava, 3 ezer néző, játékvezető: Grégr. Góllövők: Rehák, Lancz, Juraško 2 (egyet 11- esböl). Jó teljesítménnyel és gólzáporos győzelemmel búcsúzott a hazai együttes az őszi idénytől. Már az eiső percektől fogva nagy fölényben játszott a bratislavai csapat, a nyugat-csehországiak rendkívül szorosan védekeztek és sokáig tartották a számukra hízelgő gól nélküli eredményt. Az Inter magasan beívelt labdákkal próbálkozott zavart kelteni a plzeňi védelemben, de Sloup és társai minden próbálkozást könnyedén hárítottak. A 43. percben azonban súlyos hibát vétett a vendégek védelme, Moravec átadását ketten is elnézték, és a szemfüles Rehák közelről talált a hálóba. Nemsokkal később Moravec újabb pontos átadása a jókor érkező Lanczhoz jutott, aki növelte az Inter előnyét. Szünet után gyorsan eldőlt a mérkőzés sorsa. Előbb az 53. percben Jerábek tisztának tűnő szerelését a játékvezető szabálytalannak minősítette, és a megítélt büntetőt Juraško magabiztosan értékesítette. A 68. percben Moravec-Weiss-Juraško volt a labda útja, és a korszerű akció végén az utóbb említett játékos talált a hálóba. A vendégek teljesen összeomlottak, már csak a labda elrúgására törekedtek, alig jutottak a hazai kapu elé. B. Bystrica Trnava 2:1 (1:0) Banská Bystrica, 2 ezer néző, játékvezető: Chocholouš. Góllövők: Pauk, Bažík, illetve Mala- tinský. Két ellentétes félidejű mérkőzést láthattak a nézők. Az első 45 percben a hazaiak uralták a játékot, és egygólos vezetésük nem fejezte ki hűen az erőviszonyokat. A katonák tetszetős, gyors támadásokat vezettek, és sokkal nagyobb arányban is elhúzhattak volna. Számtalan gólhelyzet maradt kihasználatlanul, de a 32. percben Pauk végre betalált: Nemec pontos beívelését vetődve fejelte a jól védő Opálek kapujába. A második félidőben változott a játék képe. A 61. percben súlyos hibát követtek el a hazai védők, és a kapus Juračka elvétette Malatinský gyenge lövését. Az egyenlítés után a vendégek szárnyakat kaptak, szemmel láthatóan a győzelemre törekedtek Bátran kitámadtak, megfeledkeztek a védekezésről, és ez megbosszulta magát. Hét perccel a befejezés előtt a csereként beállt Bažík került gólhelyzetbe, és pontos lövése meglepte a tétovázó trnavai kapust. Cheb Slovan Cheb, 1500 néző, játékvezető: Czető. Góllövö: Vankovič 2 (egyet 11-esből). A nehéz, sáros pályához meglepően a vendégek alkalmazkodtak jobban, és már az első negyedórában teljesen beszorították a nehézkesen, körülményesen játszó hazaiakat. A 26. percben Vankovič távoli bombája meglepte a dermedt hazai kapust. A gól után javult a chebiek játéka, többet támadtak, de a gólszerzéshez a vendégek álltak közelebb. Szünet után a katonák nagy erőfeszítéssel küzdöttek az egyenlítésért, és amikor úgy tűnt: már-már sikerül kicsikarniuk legalább az egy Dontot, gyors ellentámadáshoz jutott a Slovan. Az előretörő Chvílát felvágták a 16-oson belül, és a megítélt 11-est Vankovič értékesítette. A nyugat-csehországiak a mérkőzés hátralévő részében már nem tudták össszeszedni magukat, és meglepő vereséget szenvedtek. Slavia DAC Prága, 3600 néző, játékvezető: Strechaj, Góllövők: Novák, Rehák, Siva és Procházka. Az első félórában a fővárosiak támadtak többet. Három nagy helyzetük is adódott, de Vahala egyszer sem hibázott. Igaz, a szerencse is segítette, amikor Ŕehák lövése a kapufán csattant. A 41. percben született a Slavia vezető gólja: Siva beívelését Novák fejjel küldte a csallóköziek hálójába. A második játékrész elején ismét Siva tette próbára a vendégeket. Pontos fejesét Vahala csak üggyel- bajjal tornászta a felső kapufára. A vendégek közel álltak az egyenlítéshez, de Belanszky közvetlen közelről óriási helyzetben nem találta el a kaput. A fővárosiak az utolsó hét percben három gólt értek el, és ezzel nagy arányú győzelmet arattak. A 83. percben szabadrúgás után Ŕehák volt eredményes, egy perccel később Siva volt a harmadik gól szerzője. Röviddel a lefújás előtt Procházka állította be a végeredményt. Olomouc Bohemians Olomouc, 6 ezer néző, játékvezető: Jašek. Góllövők. Drulák (4) - hármat 11 -esből, Svoboda, illetve Čurilla (11-esből) és Belák. A havas pályán nehezen bontakozott ki az összjáték, ennek ellenére változatos, fordulatokban gazdag küzdelmet hozott a 90 perc. Az eredményről ezúttal 11 -esek döntöttek. A játékvezető összesen négy (!!) büntetőt ítélt, a hazai Drulák három 11-est értékesített. A másik oldalon Čurilla talált büntetőből a hálóba. A mérkőzés alakulását nagyban befolyásolta, hogy a prágaiak a 28. perctől tíz főre fogyatkoztak, mivel a játékvezető durvaságért kiállította Holotát. A második félidőben Drulák két 11 -es gólja után a vendégeknek már nem volt elég erejük ahhoz, hogy szorossá tegyék a mérkőzést. Vítkovice Dukla 2:0 (2:0) Vítkovice, 400 néző, játékvezető: Marko. Góllövők. Staŕičný és Bartl. A fűtött talajú, jó minőségű pályán mindkét csapat nagyon óvatosan, félénken játszott. Többnyire a két 16-os között folyt a csata, a kapuk előtt alig akadt izgalom. A vendéglátók az első félidőben mindkét gólhelyzetüket kihasználták, és megérdemelten vonultak kétgólos vezetéssel az öltözőbe. Szünet után a katonák nem tudtak újítani, mindössze egy gólhelyzetre futotta erejükből. A vendéglátók korán megelégedtek a kétgólos vezetéssel, szemmel láthatóan az eredmény tartására törekedtek. A Dukla az utolsó negyedórában mezőnyfölénybe került, egymás után rúgta a szögleteket, de a kapura nem volt veszélyes, összegezésként elmondható, hogy mindkét csapat tudása alatt futballozott. Az I. labdarúgóliga őszi táblázata: 1. Sparta 15 11 3 1 44:11 25 2. Ostrava 15 10 2 3 24:12 22 3. Nitra 15 9 1 5 24:17 19 4. Slavia 15 9 1 5 31:26 19 5. Vítkovice 15 8 1 6 31:16 17 6. DAC 15 7 2 6 15:19 16 7. Olomouc 15 5 4 6 21:17 14 8. Slovan 15 4 4 7 20:21 14 9. B. Bystrica 15 7 0 8 28:36 14 10. Dukla 15 5 3 7 22:20 13 11. Trnava 15 6 1 8 16:22 13 12. Bohemians 15 6 1 8 20:33 13 13. Inter 15 5 2 8 28:29 12 14. Plzeň 15 4 2 9 22:30 10 15. Cheb 15 4 2 9 16:31 10 16. Hradec 15 3 3 9 14:36 9 A SAZKA telitalálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 0 12 111 0 1 0 1 0 1 0 Kramoliš (fehér mezben) kitűnően irányított az Inter Slovnaft ZŤS Bratislava - škoda Plzeň bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, amelyet a helyenként ötletesen futballozó házigazdák magabiztosan nyertek meg. A sárga-fehérek karmesterét Kovačič és Sloup (jobbról) próbálja szerelni (Eugen Vojtíšekfelvétele)------------------------------------- Ökölvívás-------------------------------------El őkészületek a vb-re (ČSTK) • Asztalitenisz (sr) - Moszkvában már egy hónapja teljes erővel folynak az előkészületek a jövő szeptemberi ökölvívó-világbajnokságra. A TASZSZ hírügynökség összefoglalójából kiderült, hogy számos előzetes nevezés már befutott a rendezőkhöz. Az elsők között jelezte részvételi szándékát Ausztrália, Ghana, Honduras, Spanyolország, Costa Rica és az Egyesült Államok. A vb szervezetőbizottságát Anatolij Koleszov, az egykori birkózó olimpiai bajnok vezeti, aki jelenleg a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottságának elnökhelyettese. Egyik legfőbb segítője pedig a világhírűvé vált űrhajós, Pavel Popovics, a Szovjetunió ökölvívó Szövetségének elnöke. A vb alatt számos jelentős tanácskozás is lesz: ülésezik például az AIBA, SPORTHÍRADÓ ★ A szovjet jégkorong-válogatott két barátságos mérkőzést játszott Svájcban a hazai válogatottal. Az első találkozón Lugánóban 4:1, a visszavágón Genfben 7:0 arányban győztek a vendégek. ★ A jövő évi férfi kosárlabda Euró- pa-bajnokságra június 20-25-e között Zágrábban kerül sor. Ezt tegnap a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség képviselői közölték Münchenben. ★ Az I. ökölvívóliga szombati mérkőzésének eredménye: ZŤS Martin - ZŤS Dubnica 12:8. ★ Három bronzérmet szereztek a csehszlovák birkózók a Nice-i nemzetközi tornán. A szabadfogásban a 90 kilogrammos súlycsoportban Mazáč, a bronzéremért pontozással győzött a bolgár Gurisz ellen. Kötöttfogásban a 74 kilogrammosoknál Zeman kétvállas győzelmet aratott a spanyol Valér ellen. A 82 kilogrammban Summer a 3. helyért pontozással győzött a magyar Sipos fölött. ★ Az 1988-as év legjobb síelőinek az újságírók ankétja alapján az olasz Alberto Tombát nyilvánították a svájci Pirmin Zurbriggen előtt. ★ Jól szerepeltek a csehszlovák színek képviselői a nemzetközi röplabdakupákban. A férfi KEK 2. fordulójában a Dukla Liberec 3:0 arányban győzött a francia kupagyőztes Arago de Sete ellen. A női Szövetségi Kupában: Slavia Praha - Milangaz Istambul 3:0. ★ A Velká Bítešben rendezett nemzetközi kerékpárlabda-tornát immár tizenkilencedszer a Pospíšil-fivérek nyerték, akik itt búcsúztak rendkívül eredményes és hosszú sportpályafutásuktól. A második helyen azonos pontszámmal az NSZK B csapata végzett a Favorit Brno előtt. (ČSTK) - Váltakozó sikerrel szerepeltek a csehszlovák asztaliteniszezők Nantes-ban, Franciaország nemzetközi bajnokságán. A női csapat az elődöntőben 3:0 arányban győzött a Kóreai NDK ellen, de a döntőben simán 0:3 arányban vereséget szenvedett Kína együttesétől. Egyéniben a férfiaknál Panský jutott a legtovább: az 1. fordulóban a norvég Strom, a másodikban az olasz Constantini fölött diadalmaskodott, de a harmadik fordulóban 0:3 arányban alulmaradt az NSZK-beli Böhmmel szemben. Jančí a második fordulóban 3:0-ra kikapott az angol Douglastól. A női egyesben Kasalová a negyeddöntőig jutott el, ahol 3:1-re kikapott az NSZK-beli Nemestől. Šafáŕová ugyanilyen arányban maradt alul a kínai Csen- Ce-cse-vel szemben. A férfipáros döntőjének eredménye: Lupules- cu, Primorac (jugoszláv) - Appel- gren, Waldner (svéd) 2:1. A vegyespáros elődöntőjében Jančí, Kasalová - Jü Se-hung, Csen-Ce- cse 0:2. a Nemzetközi Amatőr ökölvívó Szövetség vezérkara, az alelnökökből álló iroda és a végrehajtó bizottság, s ,,Az olimpiai ökölvívás ma“ címmel rendezik meg azt a szimpóziumot, amelyen ugyancsak fontos témaként kerül napirendre a sportág jelene és méginkább jövője. A Nemzetközi Amatőr ökökvívó Szövetség (AIBA) frankfurti ülésén megvitatta a szöuli olimpián előfordult botrányos eseteket. A tanácskozás résztvevői szorgalmazták, hogy a jövőben alaposabban válogassák meg az olimpiai ökölvívótorna résztvevőinek számát. A tervek szerint a következő olimpiákon maximum 320 ökölvívó vehet részt. Előnyben részesítik a nagy világversenyek (vb, Eb) érmeseit, valamint azokat, akik legalább 15 győzelmet értek el nemzetközi mérkőzéseken. A tanácskozás résztvevői javasolták, hogy 1991 végéig tiltsák el azokat a dél-kóreai pontozóbírókat, akik botrányt okoztak az idei olimpián a hazai Bjun Jong-il és a bolgár Hrisztov mérkőzése után. Az AIBA egyben javasolja, hogy jövőre semmilyen nemzetközi versenyt ne rendezzenek Dél-Kóreában . A végső döntés jövő márciusban az AIBA végrehajtó bizottságának nairobi ülésén születik meg. Négyek tornája 1. Csehszlovákia (ČSTK) - Csehszlovákia férfi kézilab- da-válogatottja nyerte a Bécsben rendezett Négyek tornáját. Először Ausztria, majd Törökország válogatottját győzte le, a zárónapon pedig Hollandiát fektette két vállra. A szombati és vasárnapi eredmények: Csehszlovákia - Törökország 24:18 (13:8), Csehszlovákia - Hollandia 22:17 (12:10), Hollandia - Ausztria 22:19, Ausztria - Törökország 27:21. A torna végső állása: 1. Csehszlovákia 6, 2. Hollandia 2,3. Ausztria 2, 4. Törökország 2 pont. LABDARÚGÁS ■ Az NDK őszi bajnoka a Dynamo Dresden lett, amely szombaton egymás utáni 12. győzelmét aratta, ezúttal idegenben az Union Berlin ellen nyert 3:1-re. A 13. forduló további eredményei: Cottbus - Karl-Marx-Stadt 3:1, Jena - Lók. Leipzig 0:1, Rostock- Dynamo Berlin 1:0, Aue - Brandenburg 2:3, Erfurt - Magdeburg 1:1. A táblázat élén a Dresden áll 24 ponttal, 2. Lók. Leipzig 16, 3. Rostock 16 pont. A tavaszi idény február 25-én kezdődik. ■ A nyugatnémet Bundesliga hétvégi fordulójának eredményei: Stuttgart - Bremen 3:3, Karlsruhe - Dortmund 0:0, Frankfurt - Hannover 1:0, Bochum - Bayern München 0:0, Nörnberg - Stuttgarter Kickers 3:3, Uerdingen - St. Pauli 1:0, Köln - Mannheim 1:0, Kaiserslautern- Leverkusen 0:0. Az állás: 1. Bayern 26, 2. Bremen 23, 3. FC Köln 22 pont. ■ Az I. angol divízió szombati mérkőzéseinek eredményei: Aston Villa- Norwich 3:1, Everton - Tottenham 1:0, Luton - Newcastle 0:0, Manchester United - Charlton 3:0, Millwall - West Ham 0:1, Nottingham Forest - Midd- lesbroubh 2:2, Queen’s Park Rangers- Coventry 2:1, Sheffield Wednesday- Derby 1:1, Wimbledon - Southampton 2:1, Arsenal - Liverpool 1:1. Az élcsoport: 1. Norwich 29,2. Arsenal 27, Millwall 24 pont.