Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-01 / 283. szám, csütörtök
Csehszlovák felszólalás két ENSZ-bizottságban Megkezdődtek az előkészületek: a közgyűlés New York helyett Genfben fogja megvitatni a palesztin kérdést (ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlésnek az apartheidpolitikáról folyó vitájában kedden felszólalt Evžen Zápo- tocký, Csehszlovákia ENSZ-képvi- selője. Hangsúlyozta, hogy az apartheid érdekében a Biztonsági Tanácsnak valóban hatékony, kötelező érvényű szankciókat kellene hoznia a Dél-afrikai Köztársaság ellen. A ténylegesen hatékony szankciók elsősorban a rezsim kormányzó gépezetét sújtanák és a Dél-afrikai Köztársaság elnyomott lakossága is helyeselne ilyen büntetőintézkedéseket. Rámutatott arra, hogy Csehszlovákia semminemű politikai, gazdasági, katonai vagy egyéb kapcsolatokat sem tart fenn a pretoriai rendszerrel. Hozzáfűzte, hogy hazánk követeli Nelson Mandela és a további politikai foglyok feltétlen szabadon bocsátását is. Dante Caputó, a közgyűlés idei ülésszakának elnöke közölte, hogy levelet kapott Jordánia ENSZ-képviIrán - USA Nem kizárt a kapcsolatok helyreállítása (ČSTK) - Dzsavad Laridzsani iráni külügyminiszter-helyettes keddi teheráni sajtóértekezletén kijelentette, Irán nem tartja kizártnak a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását az Egyesült Államokkal, ha az USA új kormánya a kölcsönös tisztelet alapján fog viszonyulni ezekhez a kapcsolatokhoz. Laridzsani bejelentése előtt Khomeini ajatollah, az ország vallási vezetője levelet kapott James Carter volt amerikai elnöktől. Ebben Carter azt írta, az Irán- barát csoportok által Libanonban fogva tartott amerikai túszok elengedése elhárítaná a fö akadályt Washington és Teherán kapcsolatainak útjából. Az iráni látogatáson tartózkodó Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter is szorgalmazta az iráni hatóságoknál a libanoni túszok elengedését. Ceausescu zárszava a bukaresti párttanácskozáson (ČSTK) - Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, államfő tegnap záróbeszédet mondott az RKP KB és a többi társadalmi szervezet vezetőségének háromnapos együttes ülésén. Kijelentette, az új társadalom építése során az utóbbi időben felmerült különböző problémák és nehézségek megoldásakor nem szabad megengedni a szocializmus gyengítését. Hangsúlyozta, nem lehet visszatérni a kapitalizmushoz, szilárdítani a társadalom egységét, hogy a szocializmus teljes mértékben kibontakoztathassa erejét. A tegnap befejeződött ülés résztvevői lováhagyták, hogy Ceausescu nyitóbeszéde legyen a jövő évre tervezett XIV. pártkongresszus előkészítésének kiinduló dokumentuma. Ezenkívül jóváhagyta a népgazdaság, a mezőgazdaság fejlesztésének és a lakosság élelmiszerekkel való önellátásának tervét és a jövő évi állami költségvetést. seiőjétől, amelyben a diplomata kéri: mindaddig halasszák el a palesztin kérdés vitáját, amíg konzultációk után ki nem tűzik annak új időpontját. A közgyűlés az elnök javaslatára elhalasztotta a vitát. A politikai és biztonsági bizottságban folytatódott a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos kérdések vitája, s itt is felszólalt Evžen Zápotocký. Rámutatott, hogy Csehszlovákia nagy jelentőséget tulajdonít annak a párbeszédnek, amelynek célja a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítását célzó hatékonyabb hozzáállás elérése. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia az egyik társszerzője az erre vonatkozó határozattervezetnek. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottsága kedden véleményt nyilvánított az amerikai hatóságok Jasszer Ararat beutazási vízumával kapcsolatos döntéséről. Az IPS hírügynökség tájékoztatása szerint a jogi bizottság határozati javaslatban felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa be az ENSZ- szel szembeni kötelezettségeit és változtassa meg döntését. A dokumentumot az ENSZ-közgyűlés plenáris ülése elé terjesztik. A testület elnapolta a palesztin kérdésről szóló tanácskozást, amelyet eredetileg ma kellett volna megtartani. A világszervezet titkársága előkészületeket tett arra, hogy Genfben folytassák le a palesztin kérdésről szóló vitát. A PFSZ elnöke élesen bírálta az USA kormányát, arrliért megakadályozta, hogy felszólaljon az ENSZ- közgyülésen. A WAFA palesztin hírügynökség szerint Arafat üzenetet intézett az ENSZ azon bizottságához, amely a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak érvényre juttatását szorgalmazza. Arafat hangsúlyozta, az amerikai kormány ismét a palesztinok ellenségeként, a cionizmus védelmezőjeként lépett fel. A Washington Post napilap közölte: George Shultz amerikai külügyminiszter a közel-keleti szakértők tanácsa ellenére döntött úgy, hogy nem adják meg a beutazási vízumot Arafatnak. A lap szerint Shultz szándékosan nem konzultált erről a kérdésről sem utódjával, James Bakerrel, sem az új amerikai elnökkel, George Bushal. Lehetséges - írja a Washington Post -, hogy a jelenlegi washingtoni vezetés hozományként próbálja átadni a Bush-kor- mányzatnak a Fehér Ház izraelpárti irányvonalát. Orvosi kísérletek a Íren (ČSTK) - A Mir űrállomáson tartózkodó szovjet-francia legénység tegnap egy egész sor orvosi és biológiai kísérletet végzett. Közöttük például a Minilab nevűt, amelyet szovjet, francia és csehszlovák szakértők közösen készítettek elő, célja az, hogy újabb adatokat nyerjenek arról, miként alkalmazkodnak a kozmonauták a súlytalanság állapotában. Magyarországnak nemzeti egységre van szüksége Grósz Károly beszéde a budapesti aktívaértekezleten (ČSTK) - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden a Budapest Sportcsarnokban találkozott a főváros kommunistáival. A pártaktíván több mint 10 ezer aktivista, propagandista és gazdasági vezető vett részt és Grósz Károly tájékoztatta őket a párt politikájának főbb kérdéseiről, a legfontosabb feladatokról és a pártban kialakult helyzetről. „Az MSZMP és a magyar társadalom helyes úton halad előre, de ez az út korántsem könnyű, hanem veszélyeket rejt magában, s ezt ellenfeleink is tudják és ezzel kapcsolatosan spekulálnak is" - szögezte le. A továbbiakban megállapította, az országban osztályharc folyik, amelynek eredménye attól függ, hogy a párt megleli-e elvesztett önbizalmát, megnyeri-e a maga számára az egészséges társadalmi erőket és ha szükséges lesz, akkor határozottan szembe is kell szállnia az ellenséges és ellenforradalmi erőkkel. Magyarországnak nemzeti egységre, nem pedig politikai válságra van szüksége. A jelenlegi magyar társadalom pozitív vonásának minősítette azt, hogy a lakosság nagy érdeklődéssel kíséri a helyzet alakulását és kész ésszerű mértékű áldozatokat is magára vállalni. Úgy vélte, hogy a felelősen gondolkodó emberek túlnyomó többsége helyesli a változásokat és a megújhodást és az utóbbi négy évtizedben létrehozott értékek megőrzése mellett foglal állást. Grósz Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy az ifjú nemzedék és az értelmiség soraiban feszültség tapasztalható, és fokozódik egy létszámát tekintve ugyan nem jelentős, de annál hangoskodóbb csoport agresszivitása, amely az ellenséges és ellenforradalmi erőket tömöríti, s a burzsoá rendszer restaurálására törekszik. Taktikájuk áttetsző, de ugyanakkor veszélyes is, mivel könnyen megtévesztheti azokat, akik nem foglalkoznak aktívan a politikával. Az MSZMP főtitkára részletesen elemezte az 1956 utáni konszolidáció folyamatát. A jövőt illetően leszögezte, hogy Magyarország változatlanul a szocializmust kívánja építeni. A politikai pluralizmust a jelenlegi folyamatok fontos elemének minősítette, de hangsúlyozta, hogy az a demokratizálásnak csupán az egyik feltétele. Az egypártrendszer keretében a politikai pluralizmus garanciája a népfrontmozgalom, amely lehetővé teszi a vitát, a nézetek közös nevezőre hozását és a társadalmi ellenőrzést is. Beszédének végén a következőkben jelölte meg a két legfontosabb gazdasági feladatot: egyrészt rövid időn belül vissza kell fizetni a külföldi hiteleket, mérsékelni kell a fizetési mérleg deficitjét és útját kell állni a további eladósodásnak, másrészt halaszthatatlannak minősítette a gazdasági szerkezetváltást. Új szakaszt nyit a szovjet-kínai viszonyban Csien Csi-csen külügyminiszter ma kezdődő moszkvai látogatása, hiszen ilyen eseményre három évtizede nem volt példa. Legutóbb 1957-ben járt kínai külügyminiszter a szovjet fővárosban Csou En-laj kormányfő személyében, aki egyben a pekingi diplomácia vezetője is volt, majd pedig 1959-ben Andrej Gromiko akkori külügyminiszter Nyikita Hruscsov kíséretében vett részt a KNK kikiáltása 10. évfordulójának ünnepségein. Új szakaszról azért is lehet beszélni, mert a mostani tárgyalások egyik legfontosabb témája a szovjet-kínai csúcs előkészítése. A vélemények megegyeznek abban, hogy Mihail Gorbacsov és Teng Hsziao-ping találkozójára már a jövő év első felében sor kerülhet. Hogy pontosan mikor, azt feltehetően Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter jövő évi pekingi viszontlátogatá- sa alkalmával fogják rögzíteni. Egyébként ma egy hete hivatalosan is bejelentették, hogy Csien-Csi- csent Mihail Gorbacsov is fogadja. Természetesen a csúcstalálkozó előkészítése mellett a nemzetközi érdeklődés középpontjában az áll, hogy mire jutnak majd a felek a kambodzsai kérdésben. Ez a kétoldalú kapcsolatok további alakulása szempontjából is meghatározó, hiszen a normalizálás korábbi kínai feltételei közül napjainkra lényegében már csak ez a probléma maradt nyitott, de itt is jó lehetőség van a kompromisszumos megoldásra. Nézzük a Peking által azelőtt „három legfőbb akadálynak" nevezett kérdést. 1. A Szovjetunió már be is fejezte csapatai első felének kivonását Afganisztánból, s ígéretet tett arra, mindent elkövet annak érdekében, hogy a kivonulás második szakasza is az eredeti menetrend szerint történjen. Az afganisztáni helyzet bonyolultságáért, azért, hogy a csapat- kivonást fel kellett függeszteni, nem a Szovjetuniót terheli a felelősség. 2. A szovjet-kínai határövezetben csökkent a szovjet katonai jelenlét, s ugyanez mondható el a mongol-kínai határról is. Figyelmet érdemlő tény, hogy most hétfőn Kína és Mongólia szerződést írt alá a két ország közti határrendszerről, a határkérdések rendezésének módozatairól. Tegyük hozzá: ez az első ilyen szerződés, amelyet Peking egy vele szomszédos országgal kötött. A világ leghosszabb közös határa a Szovjetuniónak és Kínának van, s a felek között rendszeres konzultációk folynak a határkérdésekről. A problémakör nagyon bonyolult, a végleges rendezéshez még időre van szükség. 3. Pekingben nagyra értékelték Gorbacsov legutóbbi kijelentését, hogy Moszkvában mindent megtesznek a kambodzsai rendezés sikeréért. Fontos állomás volt a dzsa- kartai koktélparti, amelynek második szakaszába a négy kambodzsai félen kívül bekapcsolódtak az ASEAN- országok, valamint Vietnam és Laosz is. Azóta is történtek lényeges fejlemények, bár áttörés még nem következett be. Amire nagyon érdemes odafigyelni: a hangsúlyok és a hangnem változása, ez sok minNEM EGY MARÉK HOMOK ÚJ SZÚ 1988. XII. 1. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkárnak jó esélyei vannak arra, hogy az egyik legsikeresebb közvetítőként kerüljön be a diplomácia történetébe. Ó irányította a tárgyalásokat, amelyek elvezettek az Afganisztánról szóló genfi megállapodásokig, fáradságos ingadiplomáciával sikerült elérnie a tűzszünetet Irán és Irak között akkor, amikor a teheráni vezetés már senkivel sem áll szóba - csak vele. Elérte a ciprusi görögök és törökök közti tárgyalások felújítását, ma pedig - remélhetőleg semmi sem jön közbe - személyes megbízottja közvetítésével tárgyalások kezdődnek Marokkó és a Polisario Front képviselői között a nyugat-szaharai rendezésről. Már úgy tűnt, ráragad az „elfelejtett“ jelző a sivatagi háborúra, amikor tavaly ősszel Perez de Cuellar a térségbe küldte az ENSZ 15 tagú ún. technikai misszióját a Szomáliái Abdurrahim Abu Farahnak, különleges politikai kérdésekben illetékes helyettesének a vezetésével. A tizennégy ENSZ-tagállamot képviselő bizottsági tagok, katonai, jogi és szociális kérdések szakértői, feladatul kapták annak tisztázását, hogyan viszonyul Marokkó és a Polisario az immár másfél évtizede tartó háborúskodás befejezéséhez. Korábban is történtek kísérletek a kompromisszumos rendezésre egyrészt az Afrikai Egységszervezet, másrészt az ENSZ talaján, de eredménytelenül. Sőt, ez a viszály hajszál híján szakadáshoz vezetett az AESZ-ben, a legnagyobb regionális szervezetben, amikor az felvette soraiba a több mint hetven ország által már elismert, 1976 februárjában kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Marokkó tiltakozása jeléül kilépett a szervezetből, s ezzel - bár az AESZ nem ezt akarta - lekerült napirendjéről a szaharai kérdés. Egyre ritkábban érkeztek jelentések harcokról, ami nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy Marokkó egy, ma már 2400 kilométer hosszú védőfallal választotta el az általa megszállt területeket a Polisario által ellenőrzött térségtől, s folytatja a védőrendszer építését. A tengeri kijárattól is meg akarja fosztani a Polisariót, tudatosítva, hogy ez nagyon fontos számára, mivel nemcsak Algériától, hanem a tenger felől is kap utánpótlást. Nem is szólva arról, hogy a Polisario tengeri akciói zavarják a halászatot - főleg a spanyolokét - ezeken a halban gazdag vizeken. Tavaly tavasszal és ősszel azonban a Polisario látványos és nagy veszteségeket okozó támadásokat hajtott végre a „marokkói nagy fal“ ellen, s ezzel megdőlt a védelmi rendszer sebezhetet- lenségének mítosza, ami kétségtelenül hozzájárult Rabat kompromisszumkészségének megerősödéséhez. Természetesen ez még nem jelenti azt, hogy kész kivonulni a foszfátokban, s az újabb kutatások szerint réz- és vasércben gazdag területről, viszont hajlandó - „bizonyos fenntartásokkal“ - tárgyalni az ENSZ-fótitkár rendezési tervéről, amely javasolja: 1. a harci cselekmények beszüntetését, 2. népszavazást Nyugat- Szahara területének és lakosságának jövőbeni státusáról. Rabat álláspontjának módosulásához az is hozzájárult, hogy az idén tavasszal helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Marokkó és Algéria között. Mindezek ellenére nem lesznek egyszerűek a rendezési tárgyalások, mivel olyan fontos kérdéseket kell tisztázni a népszavazás előkészítése érdekében, mint azt, mekkora is a vitatott terület, mennyi a lakosa és egyáltalán ki a szaharai. Problémát okoz az is, hogy Rabat nem hajlandó közvetlenül tárgyalni a Polisarióval, míg a felszabadítási front csak akkor járul hozzá a népszavazás megtartásához, ha előtte kivonul a területről mind a 100 ezer marokkói katona. Rabat egyelőre csak fegyveresei 75 százalékának kivonásába egyezik bele. Ahhoz viszont mindkét fél hozzájárul, hogy a nemzetközi felügyelet mellett megtartandó referendum idejére ENSZ-katonák, a Nobel-békedíjas kéksisakosok vonuljanak be a sivatagba a rendezés feltételeinek biztosítására. Tehát tárgyalási alap van, a felek kinyilatkoztatták rendezési szándékukat, Most már „csak“ abban kell bízni, hogy az érdekeltek megállapodási készsége kitart a megoldásig, s a világszervezet főtitkára is újra bizonyítja közvetítői kvalitásait. Hiszen nem egy marék homok a tét, hanem egy nép függetlensége. GÖRFÖL ZSUZSA dent sejtet. Hun Sen kormányfő és Szihanuk herceg nemrégiben megtartott harmadik találkozójába már Son Sann, a polgári-nacionalista ellenzék vezetője is - felülbírálva korábbi álláspontját - bekapcsolódott. A harmadik, katonailag legerősebb ellenzéki csoport, a vörös khmerek (polpotisták) névleges vezetője, Khieu Samphan viszont távolmaradt, pedig meghívták. Kulcskérdés a vörös khmer körüli helyzet. Abban lényegében egyetértés van, ha a politikai rendezésbe be is kapcsolódik, nem szabad megengedni, hogy fegyveres alakulatai visszatérjenek Kambodzsába, hogy ismét egy Pol Pot-féle népirtás fenyegető árnya jelenjen meg. Talán jelzésértékű: a múlt héten Li Peng kínai kormányfő olyan bejelentést Nyitány tett, amely a pekingi álláspont módosulását sejteti. Mint a kormányfő mondotta, Kína hajlandó leállítani a kambodzsai ellenzék (főleg a polpotisták) katonai támogatását, ha Vietnam olyan csapatkivonást és menetrendet terjeszt elő, amely kielégíti az összes érdekelt felet. Peking eddig ugyanis azt követelte, hogy előbb a vietnami katonák térjenek haza. Li Peng most azt mondta, a segélyek csökkentését a vietnami kivonulás ütemével párhuzamosan valósítanák meg. Tehát lassan e kérdésben is körvonalazódik a kompromisszum lehetősége. Nyitott kérdés még a kormányalakítás és a nemzetközi ellenőrzéssel megtartandó választások ügye, pontosabban az, hogy melyik legyen előbb. Kína négypárti (a jelenlegi kambodzsai vezetés plusz a három ellenzéki csoport) kormányt támogatna, de nem is e körül van a nagy vita. Szihanuk azt szeretné, ha a vietnami csapatkivonás után azonnal négypárti átmeneti kormány venné át az irányítást és rendezné a választásokat. Vagyis: a mostani phnompenhi kormány oszlassa fel önmagát. Ezt Hun Sen nem fogadja el, mondván: három hónappal a vietnami katonák távozása után rendezzenek választásokat, addig maradjon a jelenlegi politikai állapot, de a négy fél képviselőiből Szihanuk vezetése alatt nemzeti megbékélési tanács alakulna, lényegében ez intézné a legfontosabb dolgokat, így a választásokkal kapcsolatos ügyeket is. Azért tartottam szükségszerűnek hosszabban elemezni a kambodzsai helyzetet Peking és Moszkva párbeszéde kapcsán, mert kettejük álláspontjának esetleges közeledése nagymértékben ösztönözné a megoldást. Eduard Sevardnadze és Csien Csi-csen természetesen nemcsak a most kiemelt két témakört tekinti át. A szovjet külügyminiszter az Izvesztyijának adott interjújában kijelentette: „A tárgyalások célját abban látom, hogy azok elősegítsék a mindenre kiterjedő szovjet-kínai politikai párbeszéd kialakulását, amely a két hatalmas szocialista ország történelemben gyökerező barátságára, együttmúködésére és kölcsönös megértésére épülne. S nemcsak a kétoldalú kapcsolatokban, hanem nemzetközi viszonylatban is: a Szovjetunió és Kína állandó tagjai a Biztonsági Tanácsnak, s e minőségükben azonos felelősséggel tartoznak számos jelentős nemzetközi probléma megoldásáért is." Emlékezhetünk: lényegében Mihail Gorbacsov két évvel ezelőtti vlagyivosz- toki beszéde volt az, amely elindította a két ország között az enyhülést. A szovjet-kínai viszony normalizálása nem irányul harmadik államok érdekei ellen, ahogyan azt egyes nyugati kommentárok feltételezik, hanem természetes velejárója a mindkét országban zajló reformfolyamatoknak, a szocialista megújulásnak. A sajátos feltételek ellenére a Szovjetunióban és a Kínában megoldásra váró feladatok sok tekintetben nagyon hasonlóak. Ez az a közös alap, amelyre Moszkvában és Pekingben a kapcsolatokat építeni lehet és akarják is. Pekingben leszögezték, hogy a viszony normalizálása után a szovjet-kínai kapcsolatok nem lesznek olyanok, mint az ötvenes években voltak. Ez természetes, az új nemzetközi helyzet realitásaként kell elfogadni. A lényeg az, hogy mindkét részről levonták a tanulságokat a múltból, s ezeket figyelembe véve építik a kölcsönösen hasznos, új minőségű viszonyt. A kapcsolatok rendezése pedig nemcsak a két fél számára hasznos, hanem tágabb vetületekben is. Egész Ázsia, az egész nemzetközi légkör szempontjából. Különösen, ha tekintetbe vesszük Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő közelmúltbani tárgyalásainak eredményeit, amit ki kell egészíteni még azzal, hogy a kínai-indiai viszonyban is pozitív irányú elmozdulás tapasztalható, s remélhetően továbbra is ez lesz az uralkodó tendencia a két legnépesebb ázsiai ország kapcsolataiban. MALINÁK ISTVÁN
