Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-29 / 306. szám, csütörtök
Megengedhetetlen az erőszak alkalmazása a nemzetközi kapcsolatokban (ČSTK) - Mohamed Moszbah Khalifa, Líbia Népi Bizottságának vezető titkára, valamint Abdelha- mid Latreche, Algéria, Noureddine Boujallabia, Tunézia és Musza Szulejman al-Musza al-Szeif, Ku- vait csehszlovákiai nagykövete tegnap a Külügyminisztériumban az arab országok prágai külképviseleti hivatalai vezetőinek nevében átadták Ronald Reagannak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének az azon interjújával kapcsolatos nyilatkozatot, amelyben az amerikai elnök az állítólagos líbiai vegyifegyvergyártás kapcsán indítandó akciók lehetőségéről beszélt, s egyidejűleg nem zárta ki azt, hogy katonai támadást indítanak az ország ellen. A nyilatkozat elutasítja ezt az állítást, s a líbiai képviselő egyúttal közölte, hogy az üzem - amelyben az amerikai fél szerint mérgező anyagokat fognak gyártani - befejezése után gyógyszereket fognak előállítani. Ezzel összefüggésben Ivan Kul- hánek, a Külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy erőszak alkalmazása a nemzetközi kapcsolatokban megengedhetetlen, Az új feladatokhoz szakképzett és széles látókörű újságírókra van szükség (Folytatás az 1. oldalról) datában legyenek a társadalomért vállalt felelősségüknek. A jövő évben szeretnénk meggyorsítani az új gazdasági mechanizmus elveinek érvényesítésére való áttérést, szerkezetváltásra törekszünk a termelési, a kutatási és kereskedelmi szférában, s szeretnénk változtatni a központi szervek munkastílusán. A pártban át kell térnünk a társadalomirányítás politikai módszereinek alkalmazására. Fejleszteni kell majd a politikai és nézetpluralizmust a szocializmus elvei alapján. Az a cél, hogy a szocialista demokrácia elmélyítése, valamint a nyílt politika és széles körű tájékoztatás révén aktivizáljuk hazánk minden állampolgárát, az emberek alkotó potenciálját a társadalom és a szocializmus továbbfejlesztése érdekében. Ezt követően kiemelte, hogy a sajtóra, a rádióra és a televízióra fontos feladat hárul az olvasókkal, hallgatókkal, illetve tévénézőkkel tartandó beszélgetések és vitamü- sorok szervezése terén. Végezetül Fojtík elvtárs kifejezte meggyőződését, hogy az újságírók a jövőben teljesítik a rájuk háruló feladatokat, és aktívan hozzájárulnak az országunkban folyó átalakítás programjának végrehajtásához. Tanulságos tapasztalatok ■ (Folytatás az 1. oldalról) csökkent a varrónők létszáma és meghosszabbodott a megbetegedés vagy családtagápolás miatt táppénzes állományban töltött idő. Ezért a későbbi hónapokban még több gép maradt gyakran gazdátlanul. A hátrányt tovább tetézte egy váratlan tervmódosítás is: az öltönyökhöz a legújabb divatirányzatnak megfelelően mellényt is kell varrnunk - s ez csökkenti a darabszámot -, a farmernadrágokat készítő részlegen pedig - elsősorban szintén a betöltetlen helyek és a munka bonyolultr sága miatt - a vártnál kisebbek a teljesítmények. így az első félév végéig fokozatosan 11 millió koronára növekedett a lemaradásunk.- Most mit mutat az üzem termelési mérlege?- Mivel a legutóbbi hónapokban csak a munkafeltételeken sikerült javítanunk valamennyit, továbbra is megmaradtak a gondok. Az 1988-ra kitűzött 211 millió koronás árutermelési tervet a többszöri hajrázás ellenére sem tudjuk teljesíteni. A tegnapi kimutatás szerint összesen mintegy 23 millió korona értékű öltönynyel, zakóval és nadrággal kevesebb kerül tőlünk idén a hazai boltokba. így most csak a termékeink kifogástalan minőségével és az exportfeladatok elvégzésével lehetünk elégedettek. Külföldre összesen több mint 112 millió korona értékben küldtünk divatos férfiruhákat. Onnan még nem érkezett panasz a munkánkra. A legutóbbi tapasztalatokat leszűrve jövőre fordulatot akarnak elérni a tervteljesítésben a šafáriko- vói üzem vezetői. Ennek érdekében mindenekelőtt a dolgozók munkahelyhez kötésére törekednek A munkásszálló felépítése, az üzemi rehabilitációs intézet megnyitása és a munkafeltételek további javítása minden bizonnyal véget vet a dolgozók elvándprlásának. Ezen kívül arra is számítanak, hogy az új gazdasági viszonyok feltétlen a szerződések betartására fogják kötelezni a nyersanyagszállításokért eddig sokat bírált partnervállalatokat, -lyRÖVIDEN- Jaromír Johanes külügyminiszter tegnap a prágai Černín-palotában fogadta Wlodzimierz Mokryszczakot, a Lengyel Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozón áttekintették a csehszlovák-lengyel kapcsolatok jelenlegi helyzetét és az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit. Külügyminiszterünk tegnap Jósé Luis Dicento Ballesterót, Spanyolország csehszlovákiai nagykövetét is fogadta.- Munkalátogatást tett a Hodonini járásban levő Kyjovban tegnap Karéi Ur- bánek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a csehországi pártmunkával foglalkozó bizottság elnöke, František Pitra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZK miniszterelnöke és több más személyiség. A vendégek jelen voltak a Hodonini Téglagyár új kyjovi részlegének próbaüzembe helyezésénél.- Ülést tartott tegnap Ústi nad La- bemban az észak-csehországi kerületi pártbizottság. A XVII. pártkongresszuson és a legutóbbi kerületi pártkonferencián a mezőgazdasági termelés intenzifikálá- sával kapcsolatban jóváhagyott határozatok teljesítésével foglalkozott Sikeres tárlat (ČSTK) - A prágai Klement Gott- wald Múzeumban tegnap bezárta kapuit a Csehszlovákia 70 éve című kiállítás, amely a szakemberek szerint vitathatatlanul a legsikeresebb tárlatok egyike volt a múzeum történetében. A megnyitó óta - szeptember végétől - negyvenkétezren tekintették meg. A tárlat fényképekkel és írásos dokumentumokkal szemléltette a győztes utat, amelyet népeink, a munkásosztály és a többi dolgozó, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártja az új, igazságos társadalomért vívott harcban tett meg. Munka Érdemrend átadása (ČSTK) - Štefan Kochanský- nak, a Nyitrai (Nitra) Városi Nemzeti Bizottság elnökének 60. születésnapja alkalmából, Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocialista társadalom javára végzett sokéves áldozatos munkájáért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Bratislavában Štefan Mihálik, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság titkára adta át a jubilánsnak. Az ünnepségen jelen volt Jaromír Valent, a Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke. Január elsejétől új koronaárfolyamok lépnek érvénybe A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgáló intézkedés A Csehszlovák Állami Bank folyó év december 22-én bejelentette, hogy a szövetségi kormány 1988. június 20-án hozott 209. számú, valamint 1988. november 10-én keltezett 303. számú határozata alapján 1989. január 1-től bevezeti a csehszlovák korona külföldi valutákhoz viszonyított egy tételű árfolyamképzését. Az 1988. november 8-án keltezett, 175/1988 Tt. számú törvény értelmében, amely módosítja a Csehszlovák Állami Bankról szóló 144/1970 Tt. számú törvényt, 1989. január 1 -töl beszüntetik a csehszlovák korona ún. hivatalos árfolyamának a meghatározását és kihirdetését. Az intézkedés egyúttal a belső újratermelési árkiegyenlítés árszorzóinak, valamint a nem kereskedelmi elszámolások pótlékolt árfolyamainak a megszüntetésére is vonatkozik. A csehszlovák korona egységes árfolyamának elérése irányában hozott átmeneti intézkedésként, 1989. január 1 -.tói bevezetik a csehszlovák korona kereskedelmi és nem kereskedelmi árfolyamát. A csehszlovák korona kereskedelmi árfolyama az eddigi hivatalos árfolyamot, valamint az ehhez számított árszorzós árfolyamot fogja helyettesíteni. A szövetségi kormány 1989 január 1-től 1 transzferábilis rubelre számítva 10 koronában határozta meg az árfolyam kiindulási szintjét, s a nem szocialista államok, valamint Jugoszlávia valutáival szemben a csehszlovák korona eddigi hivatalos árfolyamát 2,7- szeres mértékben növelte. Ennek megfelelően 1989. január 1-től 1 amerikai dollárra számítva 14,31 koronás, 1 NSZK márkára számítva 8,19 koronás kereskedelmi árfolyam lesz érvényben (közép-árfolyamban számítva). A csehszlovák koronának a szocialista országok valutáihoz viszonyított nem kereskedelmi árfolyamát már jelenleg is egy tételű árfolyamként határozzák meg, ezért ennél 1989. január 1-től nem kerül sor változtatásra. A csehszlovák koronának a nem szocialista országok és Jugoszlávia valutáihoz viszonyított nem kereskedelmi árfolyama az eddigi hivatalos árfolyamot, valamint az ehhez számított pótlékolt árfolyamot fogja helyettesíteni. A szövetségi kormány a nem szocialista országok valutáihoz viszonyított nem kereskedelmi árfolyam kiindulási szintjét az eddigi hivatalos árfolyam 1,7- szeres mértékben határozta meg. Ezek szerint 1989. január 1 -tói például 1 amerikai dollárra számítva 9,27 koronás, 1 NSZK márkára számítva 5,31 koronás nem kereskedelmi árfolyam lesz érvényben (középárfolyamban számítva). A külkereskedelmi tevékenységgel, valamint a nemzetközi kereskedelem különböző szolgáltatásaival kapcsolatos elszámolásokra, beleértve a közlekedési, a távközlési és a biztosítási költségeket, továbbá a bankok közti elszámolási műveletekre a kereskedelmi árfolyam vonatkozik. Az olyan személyes elszámolásoknál, ahol az áruk vagy a szolgáltatások áralapját kiskereskedelmi árak képezik, a nem kereskedelmi árfolyamot kell érvényesíteni. A szocialista szektor jogi személyei közti elszámolásokra akkor is a kereskedelmi árfolyam vonatkozik, ha az áruk vagy szolgáltatások árbázisát kiskereskedelmi árak képezik. A nem szocialista államok és Jugoszlávia valutáinak 125 százalékos pótlékolt eladási árfolyamaira vonatkozó, az idegenforgalom fejlesztését szolgáló különleges előírások, változatlanul megmaradnak. A csehszlovák korona új kereskedelmi és nem kereskedelmi árfolyamait továbbra is a Csehszlovák Állami Bank fogja kihirdetni, de erre 1989. január 1-tól nem havonta, hanem hetente kerül sor, mindig péntektől számított érvénnyel. A Csehszlovák Állami Bank árfolyamjegyzékét a vállalatok szükségletei és a csehszlovák közélet számára a Hospodárske noviny és a Svet hospodárstva újságok, valamint a Csehszlovák Televízió Tele- tex adása hetente fogják közölni. A csehszlovák korona árfolyamait külföldi viszonylatban a Reuter hírközlési hálózata fogja ismertetni. Az árfolyamokra vonatkozólag tájékoztatást nyújt minden csehszlovák bank és banki kirendeltség. (Č-m) A kormánycsapatok sikeres akciója az afgán szélsőségesek ellen (ČSTK) - Az afgán Kandahar köz- igazgatási központban és az azonos nevű tartományban a héten sikeres volt kormánycsapatoknak az ellenzék szélsőséges alakulatai ellen intézett akciója. A művelet során több tucat terroristát tettek ártalmatlanná, s életét vesztette két külföldi tanácsadó is. Az afgán fegyveres erők tagjai nagy mennyiségű föld-föld típusú rakétát, aknákat, gránátokat, rakétakilövő berendezéseket, aknavetőket koboztak el. Kunduz, Parvan és Nangarhar tartományokból szintén összecsapásokról érkeztek jelentések. Az ellenzék oldalán a hírek szerint leginkább a Gulbuddin Hek- matjar vezette ,.hetek“ szervezete kapcsolódott be a harcokba. Vadir Safi, a kabuli egyetem jogi és politikai tudományok tanszékének dékánja újságíróknak adott nyilatkozatában Mihail Gorbacsov New York-i javaslataival kapcsolatban hangsúlyozta: a szovjet kezdeményezés az afgán valóságból indul ki, s a béke szavatolását célozza. A javaslatok épp ezért az egész országban kedvező visszhangra találtak. Az indiai testvérpárt kongresszusa Határozati javaslat a kül- és belpolitikai célkitűzésekről (ČSTK) - A dél-indiai Kerala szövetségi állam fővárosában tegnap folytatódott az Indiai Kommunista Párt (marxista) XIII. kongresszusa. A tanácskozáson előterjesztették a politikai bizottság határozati javaslatát. A dokumentum a nemzetközi helyzet és a belpolitikai problémák részletes elemzését tartalmazza. Egyebek között leszögezi, hogy az elmúlt három évben kedvezőbb feltételek jöttek létre az egyetemes, s a regionális problémák rendezéséhez. A javaslat kitér arra, hogy az amerikai imperializmus már azzal is beavatkozik az indiai belügyekbe, hogy támogatja a szikh szeparatis- ták elszakadási törekvéseit. A határozati javaslat méltatja az indiai kormány el nem kötelezettségi politikáját, s a továbbiakban India és a szomszédos országok viszonyával foglalkozik. Ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy Radzsiv Gandhi miniszterelnök közelmúltban tett pekingi látogatása jelentős mértékben hozzájárult az indiai-kínai kapcsolatok normalizálásához. Mégis robbanás okozta a légikatasztrófát (ČSTK) - A brit hadsereg szakemberei, akik az amerikai Boeing 747-es utasszállító repülőgép katasztrófájának okait vizsgálják, a fedélzeten robbanás nyomait fedezték fel. Ezt a The Times című napilap közölte. Amerikai forrásokra hivatkozva hasonló tájékoztatást adott az NBC televíziós társaság is. Az adatok szerint a katasztrófa színhelyén a csomagtér hő által deformált műanyag és fémrészeit találták meg, valamint fémszilánkokat fedeztek fel, s ez robbanásra utal. Tegnap lapzártakor érkezett jelentés szerint a vizsgálatok egyértelműen igazolták, hogy a balesetet bombarobbanás okozta. A szakértők ugyanis átvizsgálták a csomagszállító konténer fémvázat, s azon erős detonációra utaló nyomokat találtak. Szöul elfogadja a KNDK javaslatát (ČSTK) - Kang Jong Hun dél-koreai kormányfő Jón Phjong Muknak, a KNDK kormánytanácsa elnökének küldött üzenetében Szöul hivatalosan bejelentette, elfogadja a KNDK javaslatát, hogy kormányszintű tárgyalásokat kezdjenek a kétoldalú kapcsolatok politikai és katonai kérdéseiről. A javaslatot, melynek alapkérdése az amerikai katonák Dél-Koreából történő kivonása lenne, Kim Ir Szén, a KNDK államfője még 1986. decemberében terjesztette elő. Gyógyszersegély Örményországnak (ČSTK) - A világ minden tájáról újabb és újabb segélyszállítmányok érkeznek Örményországba. Nyolcmillió rubel értékben gyógyszereket és egészségügyi berendezéseket küldtek a magyar egészségügyi ipari vállalatok. Hollandiában is folytatódnak a gyűjtési akciók. A holland vöröskereszt tájékoztatása szerint a több mint ötmillió guldenból elsősorban gyógyszereket, meleg ruhaneműt, sátrakat és élelmiszert vásárolnak. A segélycsomagokat teherautókon szállítják a Szovjetunióba. A Vöröskereszt és a Vörös Félhold nemzetközi társaságai több mint negyven millió svájci frank értékben nyújtottak segítséget az örmény áldozatoknak. A párt belpolitikai célkitűzései között első helyen szerepel a nemzeti egység erősítése és a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt hatalmának megdöntése a következő parlamenti választásokon. A kommunisták véleménye szerint a kormánypárt egyre inkább elszigetelődik a néptömegektől, s nem képes hatékonyan harcolni az India destabilizálására törekvő erők ellen. Rogacsov értékelte Sevardnadze ázsiai útját (ČSTK) - Igor Rogacsov szovjet külügyminiszter-helyettes tegnapi sajtó- konferenciáján részletesen foglalkozott Eduard Sevardnadze ázsiai útjával. Mint mondotta, a szovjet külügyminiszter Japánban, a Fülöp-szigeteken, s a KNDK- ban tett látogatásának célja a rendszeres párbeszéd biztosítása volt. A szovjet külügyminiszter tokiói, manilai és phenjani tárgyalásai bebizonyították: a Szovjetunió ázsiai politikája egyre inkább pozitív visszhangra és növekvő támogatásra talál. Hangsúlyozta továbbá, hogy Eduard Sevardnadze Japánban tett látogatása során megkezdődtek Mihail Gorbacsov útjának előkészületei. Ezzel összefüggésben - várhatóan már januárban - külügyminiszteri szintű találkozóra kerül sor. Amint azt Igor Rogacsov elmondta, Mihail Gorbacsov tokiói látogatásának pontos időpontja az előkészítő megbeszélések eredményeitől függ. A KNDK-ban folytatott tárgyalásokkal összefüggésben Rogacsov rámutatott: a Szovjetunió érdekelt a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. Hangsúlyozta, Moszkva továbbra sem ismeri el hivatalosan a dél-koreai hatóságokat, s nem tervezi a diplomáciai kapcsolatok felvételét sem. A szovjet álláspontot a KNDK megértéssel fogadta - mondotta végezetül a szovjet külügyminiszter-helyettes. Szung Ping fogadta Eduard Sault (ČSTK) - Szung Ping, a Kínai Kommunista Párt KB PB tagja, a KB osztályvezetője tegnap fogadta Eduard Sault, hazánk kínai nagykövetét. A megbeszéléseken a felek áttekintették a két ország közötti együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit. Szung Ping emlékeztetett a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának legutóbbi ülésére, amely a nemzetközi helyzetet elemezve megállapította, hogy a világ a konfrontációról a párbeszédre tér át. Ez kedvező helyzetet teremt a szocializmus építéséhez Kínában és a többi szocialista országban is. Rámutatott továbbá a Kínai KP KB által szeptemberben meghirdetett gazdasági reformpolitika irányvonalának nagy jelentőségére. Szovjet indítvány A líbiai üzem ellenőrzésére (ČSTK) - Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő tegnap új szovjet javaslatot terjesztett elő. Mivel az Egyesült Államok azzal vádolja Líbiát, hogy egyik üzeme vegyi fegyverek gyártására alkalmas, Moszkva az üzem ellenőrzésére tett javaslatot. Geraszimov elitélte a Líbiának címzett amerikai fenyegetéseket, s leszögezte, a gyanút könnyen eloszlathatják, ha egy újságírókból és szakemberekből álló csoport számára lehetővé teszik az üzem megtekintését.