Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-24 / 303. szám, szombat

Az év minden napján... Éjszaka lehűlt a levegő, mire megvirradt, porhót kergetett maga előtt a téli szél. A határőrségnél azonban ennek ellenére percnyi pontossággal indulnak körútjukra, őrhelyükre a járőrök.- Lesz még ennél rosszabb is- jegyzi meg Milan Krajči szakasz­vezető. - Jól fel vagyunk öltözve, kibírjuk a néhány órás szolgálatot. No persze, jó volna meleg szobában ülni, de nekünk határőröknek tekin­tet nélkül az időjárásra, helyt kell állnunk, erre kötelez a katonai eskü.- Az egység az idén eddig száz százalékos biztonsággal védi a gondjaira bízott államhatársza­kaszt. Közel két tucat határsértőt tartóztattunk fel. Egy szakaszunk el­nyerte a példás címet, a másik ver­senyez érte. Ha közbe nem jön vala­mi a jövő évben, a példás egység címet is magunkénak tudhatjuk majd- toldja meg a szakaszvezető sza­vait Pavol Buzínkay, az egység pa­rancsnokának helyettese. - Addig persze sok minden történhet... Mintha csak a szavát igazolnák az események, riasztják a készült­ségi járőrt. Néhány perc múlva azonban visszatérnek, mosolyogva mondják, hogy csak vaklárma volt. Michal Ližičár őrvezető nehezen tudja féken tartani az egység büsz­keségét, Ničo nevű kutyáját, amely gazdájával együtt a magasabb egy­ség versenyében az első, az orszá­gosban a negyedik helyet szerezte meg.- Mindig kutyavezetői beosztásra pályáztam, s amint látja, sikerült is. Időbe tellett, amíg elfogadott, de most már ragaszkodunk egymás­hoz. Ha szabadságról, vagy eltávo­zásról jövök vissza, elsó utam hozzá vezet. A különböző finomságokból mindig ó kapja a legtöbbet, de az igazsághoz tartozik, hogy sokat dol­gozunk együtt, mert a kiképzés a ku­tyáknál sem hanyagolható e/ — állítja az őrvezető, majd így folytatja.- A múltkor egy határsértő nyomát követve már azt hittük, nyert ügyünk van, elfogjuk, de egy másik járőr néhány perccel megelőzött. Tudom, hogy ha majd leszerelek, nehéz lesz a kutyától megválni. A legszíveseb­ben magammal vinném. A szálláskörletben nagy a csend. Senki sem hangoskodik, tudják, hogy társaik egy része az éjszakai szolgálat fáradalmait piheni ki. Egy csoport politikai oktatáson van. A szünetben találkozom egy magas hurbanovói fiúval, aki a bevonulás előtt a helyi sörgyárban dolgozott. A jövő tavasszal szerel le. Skuliba Imre megállja a helyét, Ján Krnáő, az egység parancsnoka így véleke­dik róla.- Jó katona. Az utóbbi időben két határsértót tartóztatott fel. Egyedül és körültekintően, mélyen az állam­határ mögött. A dicséret hallatán legyint, mintha azt akarná mondani, az egész szóra sem érdemes. Pedig nem így van. Valószínű, hogy hamarosan meg­kapja a példás határőr jelvényt és őrvezetővé léptetik elő. Javasolják a pártba, tagjelölti felvételre. A pa­rancsnok távozása után így vázolja fel az eseményeket.- Mindkét esetben fiatal nőről volt szó. Az elsőnek volt ugyan útlevele, de vámnyilatkozata nem. Nyolc nap­pal korábban jött vissza Jugo­szláviából, amint később bevallotta, Magyarországon keresztül oda akart visszamenni... Egy másikat egy hé­ten belül kétszer tartóztattam fel, nem volt nála semmilyen okmány, beismerte, hogy osztrák területre akart átjutni. Talán azt gondolta, hogy a határ átjáróház. Vaktában elindult, mert mint mondta, elege van a családi viszályokból. Előkerül az egység krónikája, amely megörökíti az eseményeket. A legutóbb Milan Štefanka határőr, aki azóta tartalékos őrvezető, egy körözött gyilkost tartóztatott fel. A krónika arról is számot ad, hogy a rusovcei alapiskolában négy kato­na vezet egy-egy ifjú határőr pionír­rajt. Közösen rendezik meg a hon­védelmi napokat, amelyek során a pionírok megismerkednek a ha­tárőrök felszerelésével, sót gyako­rolják a nyomkövetést is.- Mindennapos munkánkat el sem tudjuk képzelni a segédhatárőr- egység tagjainak, a határmenti tele­pülések lakosainak segítsége nélkül - vélekedik a parancsnok. - A jövő­ben együttműködésünket tovább mélyítjük. A katonáink amellett, hogy szabadidejükben rendben tartják a műszaki berendezéseket, hozzá­járulnak a település választási prog­ramjának teljesítéséhez is. Ahogy múlik az idő, egyre gyak­rabban nyílik az étterem ajtaja. Min­den járőr mielőtt délutáni szolgálat­ba megy, megebédel. Öllé Gyula őrvezető, fószakács állandóan me­legen tartja az ételt, hogy a váltásról visszaérők se panaszkodhassanak. A bevonulás előtt a Duna étterem­ben dolgozott Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Jókedvűen jegy­zi meg.-Azt mondják, jól főzök, ízlik a fiúknak. Néhanapján disznótoros ebédet, vacsorát is felszolgálunk. Nálunk az ételmaradék sem vesz kárba, seríésf hizlalunk. Martin Karebella őrvezető néz be a konyha kisablakán. Ebédet kér. Zöldséglevest, rántott húst, burgo­nyát kap. Ebéd közben megkérdi a szakácsot: - Nem tudod, ki kap az ünnepekre szabadságot?- Én karácsonykor is itt leszek. Ki készítené el nektek a káposztale­vest, a rántott pontyot, az ünnepi ebédet? Olyan bőséges lesz az ellá­tás, hogy az ujjadat is megnyalod. Egyébként tudod, hogy csak keve­sen kaphatnak eltávozást, de ezt a pár hónapot már kibírjuk. A katonák, főleg a magyar nemze­tiségűek, gyakran térnek be hozzá. Tudják, hogy nála megtalálják az Új Szót is. Sőt, nem egy fiút ő figyel­meztet, ha szülőföldjéről valamilyen írás jelent meg. A katonaságnál min­dig a konyha volt a hírforrás köz­pontja, úgy látszik ma sincs ez más­képpen. A határőrök hű társai a kutyák (A szerző felvétele)- A karácsonyi és az újévi ünne­pekre minden évben jól felkészü­lünk, de azért figyelmünk nem lan­kad. Karácsony estéjén nemcsak az asztal bőségesebb, hanem a hangu­lat is bensőségesebb, mint máskor. Az ünnepi vacsorán részt vesznek a tisztek is. Ellátogat hozzánk a raj­kai határóregység parancsnoka is. Látogatását szilveszterkor viszono­zom - újságolja a parancsnok.-Nálunk soha nincs együtt az egység, - viszi tovább a szót a politi­kai parancsnok helyettese. - Mig az egyik része ünnepel, a másik szol­gálatban van, aztán felváltják egy­mást. Az előkészületek szerint ítélve bensőséges ünnepünk lesz, persze csak akkor, ha megússzuk riadó nélkül, de nálunk erre is számítani kell. Egyébként a SZISZ-szervezet különböző vetélkedőket, műsort szervez, hogy az otthontól, a szülők­től távol levő katonák jól érezzék magukat, csökkenjen bennük a hon­vágy, amely minden emberben él. Télen hamar esteledik. A klubhe­lyiségben egyre élénkül az élet. Skuliba Imre az egyik sarokban könyvet olvas, a szolgálatból vissza­tért Krajčí szakaszvezető Miroslav Konečník határőrrel vív nagy csatát a biliárdasztalon. Kinyit a büfé is, a katonák frissítőt, cigarettát vehet­nek. Néhányan a televízió előtt ül­nek, egyikük másikuk levelet ír.- Nyáron sokoldalúbban tölthet­jük el a szabadidőnket, focizhatunk és röplabdázhatunk is - jegyzi meg az egyik határőr. - Kimenőre akkor mehetünk, ha ránk kerül a sor. így aztán igyekszik mindenki hasznosan eltölteni a téli estéket. Mire besötétedik már nagy pely- hekben hull a hó, a járőrök álcázó fehér ruhát öltenek egyenruhájuk fö­lé. Együtt lépünk ki a kapun, ők ketten az őrhelyükre, én az autó- buszmegálló felé veszem az utam. Amikor visszanézek, látom, újabb járőr hagyja el az egység körletét, de hamarosan elnyeli őket a sötétség. A távoli városban, a közeli köz­ségben világítanak az ablakok. Munka után jólesik meleg szobában gondtalanul leülni, megpihenni. A határőrök azonban ilyenkor sem lazítanak, tudják, hogy mindnyájunk nyugalmára, biztonságára vigyáz­nak. Küldetésükhöz méltón békében is harci feladatot teljesítenek, s en­nek becsülettel eleget tesznek az év minden egyes napján. NÉMETH JÁNOS Álomvonat? A hazai vasúti közlekedés az ezredforduló küszöbén Néhány évtizeddel ezelőtt bebizonyosodott, hogy a közúti közlekedés nem tudja kiszorítani a vasútit, sem a személy-, sem a teherszállításban. A közlekedési szakemberek rájöttek, hogy a vasút pótolhatatlan, csak éppen tökéletesíteni kell. Erre a műszaki haladás kínált és kínál óriási lehetőséget, amelyet sok fejlett országban már ki is használtak, s olyan vasútvonalat építettek, amelyeken a szerelvények elérik a 200-300 kilométeres óránkénti sebességet. Fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen száguldó vasúti csodák nem is olyan drágák, mint amilyennek először tűntek a hagyományos elődjeikkel való összehasonlítás során. Kitűnt, hogy a költséges megépítésük, üzemeltetésük nem csupán a tech­nika legújabb vívmányainak fitogtatása, hanem rövid időn belül kamatostól megtérülő beruházás. Igaz, csak akkor, ha kellő nagyságú városok az állomáshe­lyei. Ezek a szó legszorosabb értelmében vett gyorsvonatok ugyanis a hagyomá­nyos vasúti közlekedésben mindennapos vonat-, azaz átlagsebességet többszö­rösen túlszárnyalják, kedvezően befolyásolják egy-egy ország egész közlekedés­rendszerét, ráadásul környezetkímélőek. Röviden: több szempontból előnyöseb­bek a gépkocsiknál és a drága üzemelésű repülőgépeknél. A szuperexpressz Ma már a fejlett európai országok rugalmasan kezelik vasúti hálózatuk fel­újításának és az említett, legalább 200 kilométeres óránkénti sebességet elérő gyorsvonat-vonalaik építésének prog­ramját. Az utóbbi években Csehszlováki­ában is született néhány javaslat ilyen szuperexpresszvonal létesítésére, de még a szomszédos országokhoz viszo­nyítva is eléggé késve eszméltek szak­embereink. Késve, de nem későn. A szu- perexpresszvonal-hálózat kiépítésének programját pontosítani kell, hogy miha­marabb elkezdhessék gyakorlati megva­lósítását. Az egyik javaslat szerint az új fővonal a jelenlegivel [Prága-Pardubice-Olo- mouc-Ostrava-Žilina-Kassa (Košice) | lenne párhuzamos, amelyből egy leága­zás Brnóba és Bratislavába vezetne. Ez azonban egyelőre csak egy javaslat a több közül. A szupervonat építése még nem szerepel semmilyen hivatalos terv­ben, bár vannak szakemberek, akik sze­rint már akár 1998-ban megkezdődhet­ne és 2020-ban befejeződhetne az építé­se. A szuperexpresszvonalak azonban lé­nyegesen nagyobb anyagi előnyt jelente­nének, ha a belföldin kívül két- és több oldalú nemzetközi tranzitforgalmat is le­bonyolítanának. Ebből adódik egy további kérdés, hogy vajon nem kellene-e ilyen fővonalat létesíteni Berlin és Prága kö­zött, amely tovább vezetne Bratislavába, onnan Budapestre, esetleg egészen Belgrádba. Egy biztos, ezek az új vasútvonalak nem követhetnék a fővárost a szomszé­dos országokkal összekötő létező vonala­kat, mert azok általában folyókkal átszelt völgyeken vezetnek, miáltal kis vonatse­bességet tesznek lehetővé. Mindenesetre sok közlekedési szakember szerint újra mérlegelni kellene a környező országok fővárosait összekötő nemzetközi vonalak megvalósításának tervét. A régi is felújításra vár A szuperexpresszvonalak tervezése mellett azonban nem szabad megfeled­kezni a régiek felújításáról sem. Az or­szágban sok olyan politikai-gazdasági központ van, amelyek között a vasúti közlekedést s a vasutak által nyújtott szolgáltatásokat mielőbb javítani kell. A legsürgetőbb teendő a vonatsebesség - amely Csehszlovákiában bizony csak némely gyorsvonat esetében éri el a 65 km/ó-t - növelése. Viszont a jelenlegi, nem minden esetben megfelelő geomet­riai elrendezésű vasúti pályák felújítása nélkül ez aligha lehetséges. A régi vasút­vonalak új vonalvezetése nem a legsür­getőbb feladat, de számolni kell azzal, hogy majd sok esetben szükségessé válik. Miroslav Škárka mérnök, kandidátus, a Csehszlovák Államvasutak központi igazgatóhelyettese szerint a 100 kilomé­teres órákénti vonatsebességnek Prága és Bratislava között természetesnek kel­lene lennie, s a legfőbb vasútvonalakon a személyszállítás esetében 140 kilomé­teres óránkénti sebesség lenne a jövőben kívánatos. Igen ám, de ezt nem olyan egyszerű elérni, hisz Csehszlovákia köztudottan a legsűrűbb vasúti hálózattal rendelkező európai országok egyike, ahol 100 négy­zetkilométernyi területre 10,27 km hosz- szúságú vasútvonal jut. Ezt a dédapáink korából származó örökséget hatékonyan ki is használjuk - különösen a legfőbb vonalakon hiszen évenként 90 millió tonna árut szállítanak minden kilomé­teren. A hiányosságok legfőbb oka a túlterheltség A hazai vasutakat már évtizedek óta érik bírálatok, amelyek a személyszállí­tást illetően inkább a szerelvények tiszta­ságát, a téli időszakban az elégtelen fűté­süket, az állomásépületek állagát, vagy egyáltalán a vasúti szolgáltatások ala­csony színvonalát kifogásolják. Egyúttal azonban azt is jelzik, hogy vasutaink túlterheltek, kihasználtságuk nem fokoz­ható tovább, s ez ellentmond a vasúti közlekedés alapvető feladatának, szinte kizárja, hogy vasúti forgalmunk gyorsabb, színvonalasabb legyen. A hazai vasutak korszerűsítését továbbá alapvetően megnehezítette eddig a karbantartási munkák jelentőségének lebecsülése, és az, hogy nem történtek megfelelő lépések a fő vasútvonalak túl­terhelésének megelőzésére. Pontosab­ban, a Szlovákiai Barátság Vasútvonal és a Prága-Béchovicéből Pončanyba vezető vonal két, illetve három sínpárra való bővítését követően - amelyekre még az ötvenes években került sor például nem bővítettek az országban egyetlen fő vasútvonalat sem. S ezt, mint a vasúton utazók és szállítók tapasztalhatják, hiba volt. A szuperexpressz azonban az emlí­tett hiányosságok ellenére sem olyannyi­ra távoli álom Csehszlovákiában, csak éppen rengeteg tennivaló van addig, mig sor kerülhet megvalósítására. BARANYAI LAJOS ÚJ SZÚ 1988. XII. 24. B izonyára sok kisgyermek ma este az ajándé­kok közt rátalál a csacsira. Nem attraktív játék, de azért fogadják szeretettel, hisz hosszú évek óta kedvenc játéka legkisebbjeinknek. Ország­szerte mindenhol, sőt a határainkon túl is sokfelé. Halványlila színével már első látásra megkedvel­ted magát. Hosszú, nyúlánk lábak, kedves farkinca, gömbölyded fülek, ártatlan tekintet. Ő a csacsi, csak így egyszerűen, névtelenül. Mert arra soha nem tartották érdemesnek, hogy nevet is kapjon. Pedig műanyag játéktársai szebbnél-szebb leány- és fiú­neveket viselnek, neki egy sem jutott. Mégis sokukat túlélt már. Alighanem ó a korelnök ebben a sajátos levegővel teli játéktársaságban. Volt alkalmam végignézni a csacsi,,születését“. Közvetlenül a gyárban, a napajedlái Fatrában. Nem monitoron keresztül, se nem számítógéppel irányí­tott termelésben. Múltat idéző körülmények között, ahol a sok egyéb teendő mellett jutott s ma is szorul hely a PVC-ból készült múanyagjátékok gyártásá­nak, s ezen belül az „állatszülészetnek“. Ez utóbbi az igazi klinikára csak annyiban hason­lít, hogy nehéz bejutni oda. Szerkesztőségi pecsét­tel ellátott kérvény kell arról, hogy kizárólag a cikk megírása miatt vagyok kíváncsi a csacsi születésé­re. Semmi többet nem kívánok látni. S mikor közlöm, most nem érdekelnek a gazdasági együtthatók, a termelési buktatók, s reklamálni sem szeretnék személyesen, papír nélkül is beengednek. Elég a korábbi szóbeli beleegyezés, meg közvetítőm néhányszori telefonhívása. Aztán megérkezik az első kísérő, közvetlenül a helyszínen csatlakozik hozzánk a másik: ő Marie Ahol a kiscsacsit gyártják Dvoráková technológus. Kisujjában a „szülés“ fo­lyamata. Mondja is a terminus technicusokat, gyor­san végigfutjuk a termelést - szavakban. De hát én minél többet szeretnék látni. Addig győzögetem, mígnem levisz a régi hengerdébe. Itt kezdődik minden. Ódon falak, háború előtti és közvetlenül a világégés utáni gépek, berendezések. Szerencsémre szünetel a munka, csendben körül­nézhetünk. Vasládában különböző színű szemcsés anyagok. Ezekből készül az alapanyag. Ez kerül a présgép alá. Utána ügyes kezű mesteremberek formák alapján kivágják a csacsi testrészeit. Két darabban. A fejét és mellső lábait az egyikbe, hátsó lábait a másikba. Ha nem mutatnák külön, aligha ismernék rá, legfeljebb halványlila színe tenné feltű­nővé. Nem sokat időzünk a hengerdében. Azután meg olyan ajtón megyünk be, amelyen minden felirat belépésünket tiltja. A mintázóba. Itt gépek nyomtatják a csacsi „érzékszerveit" a fejére. Fehér és fekete színben. Hogy egy-egy példánya milyenre sikerül majd, az ezen a műveleten múlik. Pontosság, pontosság és megint csak pontosság kell hozzá. A kivágott darabok pontos gépasztalra helyezése. A többi már nem a kezelő dolga. Egy szinttel lejjebb már „összerakják" a csacsit. Zdénka Lopčiková harminchárom éve műanyagjá- ték-forrasztó. Alulról megvilágított asztalán maga elé teríti a készülő állatka elülső felét. Elvégzi rajta a saját műveleteit, majd továbbadja. Műszakonként nyolcszáz ilyen darabot készít, de mivel selejt is akad, ahelyett újat kell csinálni. A csacsit ő is kedves állatkának tartja, mosolyogva meséli, hogy unokájá­nak szintén kedvence. Közben más gépen szelep kerül a csacsiba. Nem messze innen három fiatal lány ül egy forgó kerék előtt. Rajta formák, azokban meg a csacsi utolsó összeforrasztása zajlik. Odaforulok Zdíslava Vávro- vához, aki a kész állatkákat kapkodja ki a formákból. Ó nem nagyon kedveli a csacsit, neki a kisebb állatok tetszenek. Három éve dolgozik a gyárban, ám többet nem tudok meg róla. Mögötte csacsik tömkelege. Felfújva - idő- és szelelőpróbának kité­ve. Négy órán át. Ha addig nem ereszt le, mehet a dobozba. Egybe húsz darab. Ezután többet egybecsomagolnak, s kész a szállítmány, indulhat a nagyraktárakba, onnan az üzletekbe. Mindegyik zacskó kíséretében egy papírlap, rajta a termékbemutató - tíz pontban. Kedves csacsigazdik! Olvassák el figyelmesen, sok hasznos tanáccsal szolgál. Műszakonként 20-25 ember vesz részt a csacsi „létrehozásában". Egyetlen sincs köztük olyan, aki a ráeső művelettel ne befolyásolná mindegyik pél­dány milyenségét. Nagyon is egymásra utalva dol­goznak az „állatszülészetben". Régen leírt gépe­ken, lassan csodával határos módon működő be­rendezéseken. Itt minden és mindenki öregszik, kivéve a csacsit, évek óta ugyanolyan külsővel, fiatalon kerül le a vén masinákról. Hogy örömet szerezzen a legkisebbeknek. Persze, nem minden esetben sikerül. Sokukat kifogásolják - no, nem a gyerekek, hanem a szülők, nagyszülők. Csípős A csacsi az úszógumik, labdák és állattársai között (Archív felvétel) leveleket írnak róluk a gyárba, a Dikobrazban szóra­koznak rajtuk. A kicsiktől nem érkezik visszajelzés. Érthető: a koruk miatt. Szerettem volna találkozni a csacsi megálmodó­jával. Nilová néni azonban már nem él. Utóda, Milan Hlávka játéktervező még gyermekkorából ismeri e kis állatkát. Harmincegy évesen is külsőre vonzó­nak, sőt fantáziaébresztónek és érzékelésfejlesztő­nek tartja. Legyen hát ilyen minden kisgyermek számára, aki a fa alatt találja ma este. J. MÉSZÁROS KÁROLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom