Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-22 / 301. szám, csütörtök

A CSKP Központi Bizottsága 12. ülésének vitája

(Folytatás a 4. oldalról) mánynyilatkozatot. Az emberek üdvözölték és bizalommal fogadták. Mindent meg kell tenni azonban annak érdekében, hogy ne jusson olyan sorsra, mint jó ötletek és hozzáállások egész sora, amelyeket egy avagy két éve, vagy pedig húsz, illetve harminc évvel ezelőtt fogadtak el..

A mi társadalmunkban élő és a javára dolgozó ember nem fogadja el a leegyszerűsített válaszokat azokra a kérdésekre, hogy miért vannak problémák a termelésben, miért van anyaghiány, miért romlanak állandóan a szállítói-megrendelői kapcsolatok és alakul ki mindinkább a kereskedelmi csere légköre, ami gyakran valutákhoz kötött. Szakképzett esztergályosok és marósok távoznak, s az új nemzedék nem jön az üzemekbe. Az emberek keresik a válaszokat a kérdésekre, hogy mi történik velük, életükkel, munkájukkal, hogyan tovább Kapnak-e azonban megnyugtató válaszokat? Nem ritkaság, hogy olykor kettőt vagy hármat is, s minden válasz más. De most valassz! Kinek higgyél? Az igazgatónak, a reszortnak, az újságoknak, a televíziónak vagy pedig a mendemondáknak7

Bizonyára önök is egyetértenek azzal, hogy nagyon nehéz az átalakításhoz szükséges körülmények biztosításáról beszélni olyankor, amikor az ember kénytelen az egész városban rohangálni és hajszolni alapvető létszükségleti cikkeket. A minőségükről már ne is beszéljünk, ha egyáltalán sikerült őket beszerezni. Ezért el kell mondanom: nem tetszik nekem az, hogy egyes üléseken névreszóló bírálatok egész sora hangzik el és senki sem érez annyi felelősségtudatot, hogy felszólaljon és azonnal válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyek helyben megválaszolhatók

Hozzászoktunk a szavak és a tettek között mutatkozó ellentétekhez, s ezekhez napjainkban számos esetben csatlakozik a szavak ellentéte is. Ez azonban nem szocialista pluralizmus, ami tulajdonképpen vita, párbeszéd. A párbeszédet aztán egységes eszmei, politikai és szervezési eljárásnak kell követnie. Akadnak olyanok is, akik szavak és viták nélkül azt csinálnak, ami nekik tetszik. Egyes káderek tevékenysége egyszerűen nem egyeztethető össze az átalakítással. Ez oda vezet, hogy szakadás következik be, s nemcsak a vélemények területén.

Azok az emberek, akik intenzíven dolgoznak éjszaka és szombatokon is, hogy teljesítsék a tervet, s behozzák azt, amit mások elmulasztottak, ők kérdezik tőlünk: ti vagytok a párt és az ország vezető ereje, és mégis tűritek a rendetlenséget és védelmezitek azokat a személyeket, akik politikai és gazdasági stagnálásunk bölcsőjénél álltak. Maguktól nem akarnak távozni és nem akarják felfogni Leninnek a szavait, miszerint nem hatalommal, hanem tekintéllyel, cselekvőkészséggel, nagyobb tapasztalatokkal és sokoldalúsággal, s jobb képességekkel győzhetjük meg az embereket

Nézzük csak meg az állami vállalatok létesítését. Az alapító terjeszti elő a javaslatot az igazgató megválasztására, s ezt többé-kevésbé valamiféle automatikus folyamatnak tekinti, amelyhez a dolgozók csak hozzászólnak. Másfelől az igazgatóválasztást mindenekelőtt a tömegtájékoztató eszközök valamiféle választási masinériaként tüntetik fel, s úgy, hogy a jelöltet bemutatják a dolgozóknak. A valóság azonban más. Az emberek többsége felelősséggel viszonyul az igazgatóválasztáshoz. Ismerni szeretnék a fejlesztési koncepciót és annak megvalósításához vezető konkrét lépéseket, amelyek összhangban vannak a társadalmi elvárásokkal. Ezt azonban nem kapják meg. Az alapító az esetek többségében ezeket nem ismeri, nem képes őket pontosan megfogalmazni. Ily módon mindennemű politikai munka hatástalanná válik. És ahelyett, hogy a gazdasággal foglalkoznánk, olyan vezető tisztségviselőket csepülünk, akik közül egyesek több energiát fordítanak arra, hogy megtartsák tisztségüket, mint a gazdasági mechanizmus átalakítására. Úgy gondolom, hogy a 7., 9. és a 10. plénum kijelölte, hogy mi a teendő. Úgy vélem ugyanakkor, hogy sem az elmélet, sem pedig a kormányszervek, a reszortok és a vállalatok sincsenek eléggé felkészülve a megoldásra. Vonatkozik ez a jövő évi terv lebontásával összefüggő jelenlegi teendőkre, amelyekkel az egyes ágazatok nem tudtak megbirkózni, s képtelenek felelősséggel dönteni és megoldani az eladósodással, a korszerűsítéssel, a szerkezetváltással stb összefüggő kérdéseket. Nálunk az üzemekben is vannak azonban problémák. Keressük az önfinanszírozás és a brigádrendszerű javadalmazás útjait, s itt eltérések mutatkoznak a dolgozókollektívák hozzáállásában.

Változatlanul érvényes: ha dolgozol, keresel is. Azonban végsősoron ki dönt arról, hogy igen vagy nem? És ily módon olykor fontosabb a feletteshez való viszony, mint a munkához való viszony. Ez megmutatkozik a pártmunká- ban is. Minden bizottság és annak valamennyi tagja valakinek alá van rendelve, aki vele szemben az új körülmények között érvényesítheti ellenőrzési jogát. De ugyanakkor az dönt beosztásáról és egyúttal a fizetéséről is. Ezért felmerül a kérdés, hogy vajon ezeknek a kérdéseknek a megoldására pártalapszervezeteink politikailag eléggé fel vannak-e készülve? Értékelő-beszámoló taggyűléseink es konferenciáink kellene, hogy választ adjanak ezekre a kérdésekre. Pártalapszervezetek egész soránál fel kell számolni a bizonyos fokú passzivitást, s megengedhetetlen, hogy pusztán tudomásul vegyék a dolgok ilyen vagy olyan állását anélkül, hogy megfelelő politikai következtetéseket vonnának le De ehhez az kell, hogy legyen bátorságunk szembeszállni azokkal, akik kísérletet tesznek megfélemlítésünkre és óva intenek az átalakítástól. Többségük azért tesz így, mert fél tőle És éppen ez a bökkenő fent és lent egyaránt, s erről szerettem volna ma szólni, jóllehet rpindennapi munkánkban, természetesen, az említetteknél jóval több problémával nézünk szembe

ZDENÉK KRČ elvtárs, a CSKP KB tagja, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke

ÚJ szú

Népgazdaságunkban már hosszú ideje elmélyül az ellentét a feladatok igényessége, s a teljesítésükre irányuló ágazati és vállalati tervek között. A nem kielégítő ütemű intenzifi- kálás elmélyíti ezt az ellentétet, s fokozza az egyesűly hiányát a gazdaságban. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a növekedés ütemének, illetve az állami tervnek a csökkentése önmagában nem teremti meg a feltételeket az egyensúlyhiány mérsékléséhez, sőt inkább növeli azt. Amennyiben nem érünk el fordulatot a termelés intenzifikálásában, a nemzeti jövedelmet sem tudjuk majd növelni. Abban sem lehet bízni, hogy csupán a gazdasági szabályozók megváltoztatásával megszüntethető a szükségtelen készletek növekedése, a megkezdett építkezések túlméretezett terjedelme, kialakul az összhang a bérek és a munkatermelékenység növekedése között, s megszűnnek a belkereskedelmi ellátás problémái. Általános minőségi fordulatot kell elérni a gazdaság irányításában, a termelésben és a termelési fegyelem megtartásában. A gazdasági helyzet megváltoztatásának az útjait a következő irányokban kell keresni:

Elsősorban a gazdaság színvonalasabb központi irányításában. Gazdasági fejlődésünkben már hosszú ideje az ágazati érdekek diktátuma érvényesül. A reszortok nem a társadalom érdekében befolyásolják a kormányokat, hanem hatalmuk megőrzését tartják szem előtt. A jövő évre vonatkozó tervjavaslatokból is kitűnik, hogy nem törődnek az adott műszaki színvonal fejlesztésével, s a forrásokkal szemben igényes extenzív növekedést szorgalmazzák A termelési szerkezet rugalmas átalakításához, a vállalatok nagyobb önállóságához csak úgy alakulhatnak ki a feltételek, ha a központ és az ágazatok közti viszony alapvetően megváltozik Másodsorban a gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó irányelvek objektívebb kiegészítésében, főleg a tervezési, a hitelezési, a pénzügyi rendszer, az adóelvonások területén, a nagykereskedelmi és felvásárlási árak időszerúsítésében, valamint a gazdasági szabályozásban és a vállalatok értékelésében érvényesülő normák, normatívumok és kritériumok kidolgozásában. A vállalatoknál maximális mértékben támogatni kellene a vállalkozói készséget, a belső tartalékok mozgósítását. A gazdasági mechanizmusban olyan szabálynak kellene érvényesülnie, hogy ami nem működik, azt meg kell változtatni, ami viszont jó, azt meg kell tartani és tovább kell tökéletesíteni.

Ha a javasolt mechanizmust ezekből a szempontokból értékeljük, be kell ismernünk, hogy számos kérdésre még nem tud választ adni sem az elmélet, sem a gyakorlat A nemrég elfogadott gazdasági törvények egyes részeire az elsietettség, a kiforratlanság, s a kompromisszumok elfogadása jellemző. Ezt az állami vállalatról szóló törvényben, az igazgatók választására vonatkozó részben is tapasztalhatjuk. Nálunk ez nincs történelmileg alátámasztva, s a demokratizálásnak sem képezi a feltételét. A modern világban a fejlődés inkább a pályázati rendszer felé halad. Ezért nagyobb figyelmet kellene fordítani a választás alaposabb előkészítésének

A tapasztalatok arra is tanítanak minket, hogy a törvényszerű fokozatok átugrására irányuló próbálkozások inkább lassítják az előrehaladást. Jobban figyelembe kell venni az eddigi tapasztalatok értékelését, s a rendszerjellegű megoldásokat nem kell elsietni. Ennek nincs semmi köze az óvatoskodáshoz, a határozatlansághoz. A sietségben elkövetett esetleges hibáink következményeinek a terheit ugyanis a következő nemzedékek fogják viselni. A gazdasági mechanizmus átalakítása kockázatokkal, nehézségekkel jár, ezért a legnagyobb figyelmet az alapelvek pontosítására kell fordítani.

Arról is beszélnünk kell, hogy eddigi eredményeinket hogyan és milyen áron értük el, miben rejlettek a fő nehézségek, problémák. Sikereket

kell elérnünk a világgazdasággal folytatott gazdasági versenyben. Ez attól függ, hogy milyen felhalmozást érünk el a népgazdaságban, milyen eredményeink lesznek az egyes ágazatokban, amelyek termelési szerkezetét, állóalapjait és tudományos-műszaki színvonalát át kell alakítani.

A gazdaság szerkezeti átalakításába azonban nem szabad átvinni a nyugati gazdasági rendszer egyes elemeit, ahogy azt a Csehszlovák Tudományos Akadémia prognosztikai intézete által kidolgozott, 2010-ig szóló prognózis egyes részei javasolják. Azért beszélek erről, mert egyre hangosabbak a radikális intézkedések hívei, akik nem a társadalmi, kollektív tulajdonra épülő szocialista, önelszámoló piaci termelésben, piaci viszonyokban keresik a megoldást. Inkább ellenkezőleg, a szabad piaci verseny, a piaci árszabályozás elvének a mindenhatóságát hangsúlyozzák, ami a tervszerűen irányított szocialista rendszer leépítéséhez, a részleges munkanélküliség bekövetkezéséhez vezetne. Ezzel tulajdonképpen a nyugati országoknak a szocialista államokkal szembeni politikai koncepcióját támogatják. A The Economist brit hetilap idei november 19-i számában fejtegetést közölt Európa jövőjéről, melynek szerzője feltette a kérdést, hogy a Nyugatnak segítséget kell-e nyújtania a szocialista országokban folyó átalakításhoz. A válasz az, hogy nem, ha a segítség olcsó kölcsönöket jelentene a nem piaci jellegű ár- és irányítási rendszer még terjedelmesebb fejlesztéséhez. A hosszú sorbanállások Keleten arra utalnak, hogy itt túl sok a pénz és túl kevés az áru. A legjobb segítség az, ha továbbra is olyan propaganda érvényesül, amely a szabadabb piacok és politika előnyeit bizonyítja. Ehhez nem kell kommentár.

Elérkezett az ideje, hogy feltárjuk saját hibáink és sikertelenségeink okait, s felmérjük, hogy miként gondoskodunk a párt stratégiai döntéseinek teljesítéséről. Problémáink forrásai a következetlenségben, a félmegoldásokban rejlenek. Az emberek akarnak dolgozni, szabadítsuk meg ezért a munkájukat a fölösleges terhektől, tárjuk fel a személyiségükben rejlő képességeket, s úgy tárgyaljunk a problémákról, hogy az meggyőző, gondolatébresztő legyen.

Elsősorban az életszínvonal fejlődési szükségletei szempontjából pontosan meg kellene határoznunk gazdaságunk jelenlegi helyzetét. Nagyobb figyelmet kell fordítani a piaci egyensúly és a kiskereskedelmi árak területére. A fogyasztási cikkek piacán egyre nagyobbak a feszültségek. Az egyensúly hiányának fő oka abban rejlik, hogy a fogyasztási cikkek termelése és a fizetett szolgáltatások nyújtása elmarad a lakosság pénzbevételeinek a növekedésétől. A pénzt nem kényszerből kell elkölteni, hanem a szükségletek kielégítésére kell felhasználni.

Meg kellene vizsgálni, hogy miért van nálunk áruhiány, miért a termelők uralják a piacot, s nem engedhetjük meg, hogy a nagykereskedelmi árak rendezése megnövelje a további ágazatok termelési költségeit.

Gazdaságunkban szabályozni kell az árak mozgását, de ehhez a bérszabályozás módszereit is el kell sajátítanunk. Ahhoz, hogy hatékonyabban dolgozzunk, gyökeresen meg kellene változtatnunk a munkához való viszonyulásunkat, s a vezetőknek több felelősséggel, nagyobb hozzáértéssel kellene irányítaniuk

a gazdaságot. Ehhez azonban nincs meg a szükséges fegyelem. Állandóan csak figyelmeztetünk, meggyőzünk, rábeszélünk, de elérkezett az ideje annak, hogy következtetéseket vonjunk le azokkal szemben, akik nem teljesitik a kötelességeiket. Nagyobb körültekintéssel kellene megoldani a jogkörrel, a felelősséggel kapcsolatos kérdéseket. Az nem elegendő, hogy mindent kimutatunk, ellenőrzünk és felülvizsgálunk. Fogyatékosságaink okai nem a rossz nyilvántartásban vannak, hanem abban, hogy egyes vezetők munkájukhoz nem rendelkeznek a szükséges hatáskörrel.

A gazdasági növekedés lassulását szerkezeti és technológiai hiányosságok idézik elő, de az is szerepet játszik benne, hogy egyes vezetőknél hiányzik a gazdasági elkötelezettség, a tetteket a szavak tengerével helyettesítik, s a formalizmus már hosszú ideje terjed a munkában. Az embereknek azonban bizonyosságra van szükségük, hogy a gazdasági változások eredményesek lesznek, mert a bizonytalanság félelmet szül.

Közös célként kellene értelmezni a munkatermelékenység növelését, mint a tudományosműszaki haladásban, a hatékonyság növelésében, a termelés szervezési színvonalának emelésében elért eredmények mércéjét. A jelenlegi időszakban azonban a legnagyobb figyelmet a termelés veszteségességének a felszámolására kell fordítani. A gazdaságban semmit sem tudunk megjavítani, ha nem változunk meg saját magunk. Nem elegendő a szakemberek nagy létszáma, ha nem értenek eléggé a munkájukhoz. Aki a kevéssel is beéri, annak nincs érzéke a realitásokhoz, s nem veszi figyelembe a lehetőségeinket.

A gazdasági mechanizmusban bekövetkező változások hosszabb időt vesznek igénybe, s hatásukkal rövid távon nem számolhatunk. Gazdaságunk jelenlegi helyzete azonban megköveteli, hogy konkrét intézkedési programokat dolgozzunk ki a népgazdaságban az egyenlőtlenségeket fokozó irányzatok megállítására. A gazdasági mechanizmus átalakítását nem tekinthetjük kampánynak, hanem fejlődő folyamatként kell kezelni, amelyben az emberek tudata és munkájuk eredményessége is megváltozik.

A gyakorlatban kellene bizonyítani, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítása összeegyeztethető a növekedési ütem gyorsításával. Abból a gazdaságból, melynek szintjét az anyagi források határozták meg, olyan gazdaságba lépünk át, amelyben az emberek alkotó tevékenysége jelenti a legnagyobb forrást. Ez azt jelenti, hogy vállalnunk kell a gazdasági kockázatot, határozottabban kell átszervezni az irányítási tevékenységet, s meg kell találni a problémák megoldásához vezető utakat. Mindezt elérhetjük, ha mindannyian aktívan támogatni fogjuk a központi bizottság elnökségének és a kormánynak a jelenlegi helyzet gyökeres megváltoztatására irányuló törekvéseit, ha megszabadulunk a beidegződött szokásoktól a gondolkozásban és a viselkedésben, a feladatokhoz való hozzáállásban, s ha figyelmünket jobban a tartalékok feltárására összpontosítjuk. Nagyobb gondot kellene fordítanunk a feladatok teljesítésére, az objektív okokra való hivatkozás helyett a teljesítés elmaradása esetében, ahogy ez még egyes helyeken ma is előfordul.

VÁCLAV VÁCLAVÍK elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP Észak-morvaországi Kerületi Bizottságának vezető titkára

Igyekezetünket elsősorban a pártalapszervezetek cselekvőképességének és önállóságának növelésére irányítottuk, főleg a gazdaság terén. Ezt a párt átalakításban betöltendő vezető szerepének szempontjából meghatározónak tartjuk. Ebbe az irányba orientáltuk a járási, de a vállalati és üzemi pártbizottságok munkáját is Az a célunk, hogy a kommunisták legszélesebb körét aktivizáljuk a 8. ötéves terv teljesítéséért és az átalakítás következetes megvalósításáért folytatott öntudatos küzdelemben. Azon vagyunk, hogy hatékonyabbá tegyük a kerületi és járási pártbizottságok munkáját. A kerületi konferenciákat követően az ott kitűzött feladatok teljesítése érdekében hosszú lejáratú programot fogadtunk el. Meghatároztuk az apparátus dolgozóinak feladatát, hogy jobban töltsék be a választott szervek segítésére irányuló szerepüket. A Nový Jičín-i járásban a pártpolitikai munka hatékonyabbá tételét elősegítő kísérletbe kezdtünk. A hangsúlyt az alapszervezet elnökének mint a munkakollektíva vezetőjének munkájára helyeztük. Igyekezetünk az alapszervezeteink pártmunkájának általános javulásában mutatkozott meg.

A tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy a 9. ülés határozatait nem értették meg mindenütt teljes sokrétűségükben és távlataikban. Főleg a politikai szervezőmunkát és az ideológiai nevelőmunkát nem sikerül eléggé hatékonyan végezni. Emellett pártszervezeteinkben nehézkesen értik meg a pártmunka tartalmi megváltoztatásának szükségességét. Az alapszervezeteket ezért úgy irányítjuk, hogy elsősorban a saját munkakollektívájukban kialakult helyzettel foglalkozzanak. Megköveteljük, hogy kritikusan kezeljék az égető problémákat s oldják meg őket - mint például a munkatermelékenység fokozását elősegítő valamennyi tényező érvényesítésének, mindenféle költség csökkentésének, az alapvető források ésszerű kihasználásának vagy akár a differenciált javadalmazásnak a kérdését. Az alapszervezeteket segítjük a gazdasági téren rájuk háruló feladatok új értelmezésében, hogy ne helyettesítsék a gazdaság irányítóit, hanem konkrét feladatokkal lássák el őket, és következetesen követeljék meg tőlük feladataik teljesítéséről való számadást.

Ez nem könnyű feladat, amelyben fékként hat a korábbi időszakban megszokott gondolkodásmód és beidegződések. Erre utal az átalakítás megvalósításához való differenciált hozzáállás minden szakaszon. Már egész sor öntudatos, meggyőződéses, az átalakításért kiálló harcosunk van, akiknek tettei összhangban vannak szavaikkal, és napról napra növekszik számuk. Nagyon sokan - pártfunkcionáriu- sok is, de főleg a gazdasági vezetők és a Nemzeti Front képviselői - azt hangoztatják, hogy egyetértenek az átalakítással, de a gyakorlatban tanácstalanok, vagy utasításokra várnak. E várakozás és egy helyben topogás ellen állandó - s az igazat megvallva nem könnyű - harcot vívunk. Ám találkozunk olyan esetekkel is, amikor a funkcionáriusok és különféle dolgozók egyetértenek az átalakítással, de a gyakorlatban ellene cselekszenek, mert az kényelmes életük s néha meg nem érdemelt előnyeik végét jelentené. Ezt a hozzáállást bírálatnak vetjük alá, s a pártszervektől és -szervezetektől megköveteljük, hogy leleplezzék, aki ilyet tanúsít.

(Folytatás a 6. oldalon)

1988. XII. 22.