Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-09 / 264. szám, szerda

Kerekasztal-beszélgetés a Gabčíkovo-Nagymaros Vízlépcsőrendszerről - I. Szükséges és előnyös, ma és holnap is Az ember és a Duna ősrégtől fogva egymáshoz tartozott. Az ember és a Duna az együttélés hosszú története, amelynek során az ember szüntelenül meg­újított töltések között szabályozva a folyam medrét, fékezve szeszélyeit, győzelmeket vívott ki. Előfordultak azonban kudarcok is, amikor a Duna átszakította a gátakat, s elpusztította mindazt, ami útjába került Eljött az ideje annak, hogy megteremtsük ennek az együttélésnek olyan ritmusát, amelyet a harmonikus kapcsolat jellemez, hogy ez a közép-európai nagy folyó lehetővé tegye a termékeny Duna menti síkság jobb kihasználását, a leghatékonyabb közlekedés­nek, a vízi közlekedésnek lényeges bővítését, azzal a kilátással, hogy ez a szakasz is beilleszkedik az európai tengeri-folyami közlekedési rendszerbe. S el­jött az ideje annak is, hogy villamosenergia gyártására ésszerűen kiaknázzuk a Duna szinte kimeríthetetlen energetikai potenciálját. S végül pedig végérvényesen meg kell óvnunk ezt a területet a pusztító áradásoktól. Ezek a döntő fontosságú igények késztették Csehszlo­vákiát és Magyarországot a Gabčíkovo-Nagymaros Vízlépcsőrendszer közös megtervezésére és építé­sére. Minél jobban közeledik a környező táj arculatát jelentősen megváltoztató vízi erőmű építésének befeje­zése, annál nagyobb figyelmet vonz. Különféle nézetek jutnak szóhoz, amelyek védik, de szervezetten el is marasztalják ezt a vízlépcsőrendszert, mondván azt, hogy elpusztítja az egyedülálló Duna menti flórát és faunát, megbolygatja a felszín alatti vízkészleteket és végső következményeiben kedvezőtlenül hat majd a mezőgazdasági termelésre is a legtermékenyebb járásban, a Dunaszerdahelyiben (Dunajská Streda). A szomszédos Magyarországon a vízlépcsőrendszer hasznáról és hozamáról a parlamentben is tanácskoz­tak, amely - amint az ismeretes - viharos viták után jóváhagyta az építkezés folytatását. Ma már nyilvánva­ló, hogy a közös dunai mű építésével kapcsolatos különféle ,,bizonyított“ érveket különféle ,,kezdemé­nyező“ csoportok produkálják mind intenzívebben és szocialistaellenes jelleggel... Nálunk, s nemcsak a Csallóközben, az emberek élénken érdeklődnek az iránt, hogy mi is történik Gabčíkovótól Nagymarosig. Meg akarják ismerni az építkezés minden vonatkozását és következményét s erre joguk van. Ez volt az egyik indítéka annak, hogy a Pravda és az Új Szó szerkesztősége a dunaszerda- helyi járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság közreműködésével kerekasztal-beszélgetést szerve­zett. Ezen a beszélgetésen a politikai, a gazdasági, a szakmai, valamint a tudományos intézmények és szervek, továbbá a Szlovákiai Természet- és Tájvédel­mi Szövetség és a nemzeti bizottságok képviselői nyíltan, kritikus szellemben beszéltek nemcsak arról, hogy az erőműrendszer mit hoz a CSSZSZK népgaz- ' daságának, hanem problémáiról is, amelyeket haladék­talanul meg kell oldani. A beszélgetésen, amelyen DU­DÁS KÁLMÁN elvtárs, a duna­szerdahelyi járási pártbizottság vezető titkára, az SZLKP KB legutóbbi, októ­beri ülése óta az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja mondott bevezetőt és zár­szót, az alábbi elvtársak vettek részt:-Tudományos és kutatási dolgo­zók:. JURAJ HRAŠKO akadémikus, a Föld Termőképessége Kutatóköz­pontjának igazgatója; ĽUDOVÍT WEIS- MANN, az SZTA Biológiai Ökológiai Központjának igazgatója; JÁN BENE- TIN, az SZTA levelező tagja, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani Kuta­tási Központja Hidrológiai és Hidrauli­kai Intézetének igazgatója; EMIL FU- LAJTÁR mérnök, kandidátus, a Föld Termőképessége Kutatóközpontjának tudományos munkatársa; OTO MIŠÚT mérnök, kandidátus, a Vízgazdasági Kutatóintézet tudományos munka­társa.-A politikai-társadalmi, gazdasági és szakmai intézmények, szervezetek részéről: JÚLIUS BINDER mérnök, a fő tervező képviseletében a Hydroconsult helyettes vállalatigazgatója; CSIBREY ISTVÁN, a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottság alelnöke; JOZEF ÖANÁDY mérnök, a Vízgazdasági, Er­dőgazdálkodási és Faipari Minisz­térium munkatársa; dr. ĽUBOR CUN- DERLlK professzor, a Szlovákiai Ter­mészet- és Tájvédelmi Szövetség Köz­ponti Bizottságának alelnöke; PAVOL FROLKOVIČ mérnök, az SZSZK bel­ügyi és környezetvédelmi miniszteré­nek helyettese; KOVÁCS ZOLTÁN, a Bodaki (Bodíky) Hnb elnöke, NAGY LÁSZLÓ, a Vajkai (Vojka nad Dunajom) Hnb elnöke, PÉNTEK MÁRIA, az SZTTSZ Dunaszerdahelyi Járási Bi­zottságának titkára, RUDOLF ROSINA mérnök, a bratislavai Hydroconsult munkatársa; VÁGÓ FERENC mérnök, a Dunaszerdahelyi Jnb elnöke. A kerekasztal-beszélgetés résztve­vői kifejthették véleményüket mindaz­zal kapcsolatban, ami összefügg a Gabčíkovo-Nagymaros Vízlépcső- rendszerrel és amit szükségesnek tar­tottak kifejteni. A Pravda és az Új Szó szerkesztőségének képviselői felkér­ték a résztvevőket, hogy az alábbi kér­désekhez is szóljanak hozzá: az erő­műrendszer jelentősége és haszna; a mezőgazdaságban, a víz- és az erdő- gazdaságban keletkező ökológiai problémák és megoldásuk módja; az építkezésen adódó problémák tényle­ges megoldása: tények és a vízlépcső- rendszer építésének ellenzői által ter­jesztett mendemondák s ezeknek tár­sadalomellenes következményei; a Duna energetikai és közlekedési po­tenciálja hasznosításának kilátásai. Az alábbiakban kivonatosan közöl­jük a kerekasztal-beszélgetés felszóla­lóinak alapvető gondolatait. Szeret­nénk, ha olvasóink eljuttatnák hozzánk azokat a kérdéseket, amelyekre választ várnak, illetve igényeiket az e beszél­getés témakörébe sorolható problé­mák megvilágítására. Dudás Kálmán bevezetőjében egye­bek között ezt mondta: - A Gabčíkovo -Nagymaros Vízlépcsőrendszer építése és hatása a környezetre jelenleg nem­csak nálunk, hanem külföldön is a széles nyilvánosság figyelmének homlokterében áll. Vannak, akik pártolják ezt a művet, s vannak, akik elítélik, sót, a szó szoros értelmében visszaélnek vele szocializ­musellenes politikai célokra. Aki olvasta a sajtót, figyelte a tévé műsorát - s ne­künk lehetőségünk nyílott elbeszélgetni azokkal az elvtársakkal is, akik a magyar parlamentben előterjesztették ezt a prob­lémakört -, arra a következtetésre jutott, hogy a vízerőművet s a vele kapcsolatos egyes negatív jelenségeket szomszéda­inknál egyesek nem a környezeti viszo­nyok védelmére és alakítására, illetve megóvására használták fel, hanem a nyu­gati központok által cselekvöen támoga­tott szocialistaellenes politikai céljaikra. S nem titok, hogy nálunk is akadnak, akik „tapsolnak“ nekik. Köztársaságunkban, a kerületben és a járásban a párt- és az állami szervek nemcsak most, hanem már néhány éve rendszeresen foglalkoznak a vízlépcső­rendszer építésének problémáival. Ter­mészetesen bizonyos problémákkal kap­csolatban nekünk is a jnb tanácsában vagy az SZLKP KB Elnökségében nem egyszer eltérők a nézeteink, viszont min­dig keressük a reális kiutat, örülök annak, hogy ezzel a problémakörrel kapcsolat­ban kerekasztal-beszélgetésen találkoz­tunk, hogy a tudomány és a kutatás, a politikai, a társadalmi és a gazdasági intézmények munkatársaival együtt, a tu­dományos-kutatási bázis ismeretei alap­ján s egyidejűleg a vízlépcsőrendszer építésének területén lévő lakosok szem­szögéből is a széles nyilvánosságot az igazságnak megfelelően tájékoztassuk, így akarjuk kifogni a szelet azoknak az embereknek vitorláiból, akik a dunai erő­műrendszer építésével visszaélve, bi­zonytalanságot akarnak előidézni, rágal­mazzák tudományos intézményeinket, ál­lami, politikai, gazdasági és szakmai in­tézményeinket és szervezeteinket, hogy állítólag nem oldják meg az ilyen emberek által feleslegesnek minősített mű építésé­nek problémáit. Az igazság ezzel szöges ellentétben áll, s hiszem, hogy erről ta­núskodni fog mai találkozónk is. Csibrey István: Egyebek között meg­állapította, hogy nemcsak fejlett, rendkí­vül belterjesen gazdálkodó mezőgazda­sági területről van itt szó - ez idén például 7,12 tonna volt a gabona átlagos hektár­hozama - hanem egyben olyan járásról is, amelynek felszíne alatt a szlovákiai ivóvízkészlet 37 százaléka van. Leszö­gezte, hogy ennek a vízkészletnek védel­me számunkra elsőrendű feladat. A vízlépcsőrendszer közvetlenül érinti az egész járás területét és kétségtelenül nagy hatással lesz további szociális és gazdasági fejlődésére. A javuló hajózási feltételek, az olcsó energiaforrás, vala­mint a terület árvízvédelme mellett szol­gálni fogja a járás további iparosítását is. Ez az építkezés azonban nagy változáso­kat is jelent az érintett területeken fekvő községek lakosainak életében. Az ökológiai következményeket illető­en elsősorban az szükséges, hogy a járás területén megújítsuk a csatornák rend­szerét. Mégpedig úgy, hogy ez még az építkezés üzembe helyezése előtt műkö­dőképes legyen. További fontos feladat, kitisztítani a Kis-Duna medrét, mivel vizé­vel 40 ezer hektár földet öntöznek, miköz­ben a víz tisztasága nem felel meg a me­zőgazdasági dolgozók követelményeinek. Különleges figyelmet kell szentelni a fel­szín alatti gazdag ivóvízkészleteknek. Ez egyebek között azt jelenti, hogy ki keli bontakoztatni a szennyvíztisztító telepek és a szennyvízcsatornák építését. Az építkezés színhelyén 170 hektárnyi területen megmaradnak az ún. kavicsbá­nyák. Ezeket fokozatosan üdülési zónák­ká képezzük ki, többek között a bratisla- vaiak számára. S végül, tekintettel arra, hogy járásunkban kevés az erdő, nagyon foglalkoztat bennünket az ártéri erdők sorsa. A jelen levő szakemberektől sze­retnénk megtudni, hogy miképp lehet ezeket az erdőket megőrizni. Péntek Mária: - A vízlépcsőrendszer építése hat védett területet érint. Mecha­nikai kárt nem szenvedtek el, de a mada­rak és egyes védett állatok védelmét megzavarta a mozgalmas, zajos építke­zés. Hisszük, hogy az építkezés befeje­zése után javulnak a védett állatfajok életfeltételei. E védett területekkel kap­csolatban még azt szeretném mondani, hogy az erőműrendszer üzembe állítását követően a talajvíz szintjének megválto­zása sújtani fogja főleg a nedvességked­velő flórát. Szükség van arra, amit Csib­rey elvtárs említett, hogy a mezőgazda­ság vízellátása mellett gondolni kell a vé­dett területek vízellátására is. A cél egy­szerűen az, hogy az üzembehelyezést követően is megmaradjanak az ártéri er­dők. S ez lehetséges, ha idejében kivite­lezik a Körtvélyes (Hrušov) - Dunakiliti tározó vízkiemelő létesítményét, amely másodpercenként 20-50 köbméter vízzel látja el a védett területeket. Ez biztosítaná e területek rendszeres vízellátását, s így a vegetációval és a vízrendszerrel kap­csolatos nagyobb problémák elkerülését. Július Binder: - Közismert, hogy mi­lyen előnyei vannak a vízlépcsőrendszer­nek. Az itt lévők közül többen emlékeznek az 1965. évi áradásra. Ez a természeti csapás népgazdaságunknak akkor lega­lább 6 milliárd korona kárt okozott. Az 1954. évi magyarországi áradás adatai szerint pedig a magyar népgazdaság kára elérte a 14 milliárd forintot. Mindezt akkori pénzértékben. Ha csak ezt a két adatot vesszük alapul, akkor is láthatjuk, hogy a Kis- és a Nagy-Csallóköz területének védelme egyaránt elsőrendű fontosságú feladat. A hatvanas és a hetvenes években hosszú ideig fontolgattuk a vízlépcső- rendszer melyik változatát válasszuk - a csatorna - vagy a folyami megoldást. Akkoriban a legelőnyösebbnek mutatko­zott a felvízcsatornára kidolgozott javas­lat. Fontos ugyanis nemcsak megóvni ezt a területet az áradásoktól, hanem megóv­ni az alatta elhelyezkedő ivóvízkészlete­ket is. E készlet védelmére feltétlenül korridort kellett létrehozni, s ezt elértük egy olyan csatorna megépítésével, amely elvezet másodpercenként 4000 köbméter vizet. Kidolgoztunk és a gyakorlatban ki­próbáltunk egy rendkívül bonyolult mate­matikai modellt, ami lehetővé teszi a nagy víz lefolyását anélkül, hogy bármiféle kel­lemetlenséget okozna betorkollásánál az alvízcsatornába Palkovičovónál. Semmi­hez sem fogtunk és fogunk hozzá alka­lomszerűen, mindent rendkívül lelki- ismeretesen oldottak és oldanak meg a kutatóintézetek és a tervezöszerveze- tek munkatársai. Vagyis, a vízlépcsőrend­szer megoldásának jelenlegi módja a Csallóközben a természetvédelem egyetlen célravezető módja. Anélkül, hogy rendkívüli intézkedésekre kerülne sor a létező gátrendszeren, a csehszlo­vák és a magyar oldalon egyaránt megóv­juk az egész területet az áradásoktól. A másik nem kevésbé fontos kérdés a hajózás. Ez a közlekedés legolcsóbb, legtisztább és legelőnyösebb formája. Senki sem tiltakozik a környezeti viszo­nyokat rosszabító autópálya építése el­len, viszont a dunai hajózási feltételek javítását helyteleníti nem egy ún. szak­ember. Pedig a Rajnán, s általában a nyu- gat-európai hajózható folyamokon olyan sűrű a közlekedés, mint például a közuta- inkon. A vízlépcsőrendszer főleg a Morva folyó hajózhatóvá tételét követően lehető­vé teszi az előnyös folyami szállítás volu­menének növelését, ami végső soron meggyorsítja a beruházási költségek megtérülését és ökológiailag is hasznos lesz. A harmadik kérdés az energetikai. Ez­zel nagyon tüzetesen foglalkoztunk. A vi­lágpiaci árakból kiindulva kiszámítottuk, hogy eltekintve a környezetvédelemnek és a hajózási létesítmények építésének költ­ségeitől, a vízi erőműrendszer energetikai viszonylatban nem egészen négy év alatt megtéríti költségeit! Az ilyen erőművek élettartamát 55 évre becsülik, s ilyen idő alatt a jelenlegi világpiaci árak mellett megfelelő mennyiségű kőolajért hozzáve­tőleg 100 milliárd devizakoronát kellene kifizetnünk. Mi a helyzet az ökológiában? A duna/ vízlépcsőrendszer a köztársaság ökológi­ai szempontból legtökéletesebb építkezé­seinek minősíthető Miért - szólhat az ellenvetés -, hiszen elvettek 2700 hektárnyi erdőt. Gondoljuk meg azonban, hogy milyen erdőterületre lenne szükségünk olyan mennyiségű oxi­gén pótlására, amelyet elvonna egy átla­gos évben a Duna által „kitermelt“ villa­mosenergia hőerőművek általi előállításá­hoz szükséges 1 millió tonna kőolaj. Meg­állapítottuk, erre a célra 280 ezer hektár­nyi erdei területre lenne szükségünk. Vagyis a vízlépcsőrendszer felépítésével helyettesíthetnénk egy hőerőművet, amely savanyú eső, kén és arzén mellett med­dőhányókat produkál. Nem állítjuk azt, hogy a vízlépcsőrendszer következtében semmi sem fog rosszabbodni. Ha ezt állítanánk, demagógok lennénk. Viszont kezünkben tartjuk a Duna-ágak egész rendszerét. A magyarországi és a hazai töltések közötti egész területen olyan kör­nyezetet teremtünk meg, amely az ártéri erdők és általában az élet számára a le­hető legkedvezőbb lesz. Péntek elvtársnő azt mondta, hogy 20-50 köbméter vízre van szükségük, de mi a csehszlovák szakaszon, ha a szükség úgy kívánja másodpercenként, akár 250 köbmétert is juttathatunk a Duna-ágak rendszerébe. Az ártéri erdőkben a feltételek a jelenlegi­nél jóval jobbak lesznek. Hiszen tavasz- szal, amikor másodpercenként 7000 köb­méter víz folyik le a Dunán, meggátolhat­juk az ártéri erők elárasztását, amely korábban pusztította a növendékfákat. ' A Csallóköz belvizeit illetően a helyzet jelenleg nem optimális, mivel egyes sza­kaszokon csökken, másokon pedig emel­kedik a talajvíz. Viszont több mint 1200 kilométer csatornával, a Duna fő medré­vel és a Csallóköz szélén a Kis-Dunával rendelkezünk. Tanulmányon dolgozunk a Kis-Duna megtisztítására, s annak ér­dekében, hogy szükség esetén poten­ciálisan elláthassa a felszín alatti vizeket is. Rudolf Rosina: - Bodak, Doborgaz (Dobrohošť) és Vajka lakosai számára jó hírünk van. Az új évtől kezdve Bacsfánál (Báč) ismét átkelhetnek és közlekedhet­nek majd a vízzel még fel nem töltött száraz csatornán át. Be kell azonban fejeznünk a gátépítést és a csatorna áthi­dalását, hogy ezen keresztül elérhetővé váljon az eredeti út. A vízzel való feltöltést követően pedig kompot üzemeltetni, úgy­hogy az embereknek úticéljuk elérésére már nem lesz szükségük egy órával ko­rábban kelniük, mint jelenleg. Ľudovít Weismann: - Az ökológiai és a természeti kincsek .viszonylatában a Duna egész csehszlovák és magyar szakasza a delta vidékétől eltekintve a legértékesebb. Ugyanakkor nálunk Szlo­vákia valamennyi területéhez képest ezt a területet tanulmányoztuk át a legjobban a flóra, a fauna és a limnológia viszonyla­tában. Tisztában vagyunk az ártéri erdők ökológiai rendszereinek működésével és előre láthatjuk a változásokat. Helyes az, hogy ma a Duna mentén munkatársaink nélkül nem hoznak létre egyetlen vízfor­rást sem, hiszen mi meg tudjuk ítélni nemcsak a felszín alatti vizek jelenlegi minőségét, hanem tisztában vagyunk en­nek kialakulásával is. Egyszóval a biológia és az ökológia elegendő tudományos is­merettel rendelkezik ahhoz, hogy hatásos biológiai és műszaki intézkedéseket java­soljon, s így az e műnél feltételezett kedvezőtlen hatásokat a minimumra csök­kentsük. Az akadémia, konkrétan mi biológusok és ökológusok, nem kaptunk semmiféle külön anyagi eszközöket a vízlépcsőrend­szer építésével összefüggő feladatok megoldására. Ezt a saját költségveté­sünkből fedezzük, amelyet egészen más feladatok ellátására szántak, s ezért prob­lémákat okoz számunkra például a megfi­gyelő bioközpontok fenntartása. Nem kí­vánom részletezni, hogy e tekintetben milyen bürokratikus akadályokba ütkö­zünk. Csak egy példát említek meg. Az SZSZK Erdőgazdálkodási, Vízgazdasági és Faipari Minisztériuma csak abban az esetben volt hajlandó beleegyezni a bio­központok létesítésébe, ha bizonyos do­kumentációt dolgozunk ki, amely csak az ezt szorgalmazó minisztériumtól szerez­hető be(!) Tanulmányt dolgoztunk ki a fel­ső tározó biológiai és ökológiai viszonyai­nak rendezésére. A műszaki szakem­berekkel megegyeztünk, hogy rendezni fogjuk a Bratislava és az oroszvári (Ru- sovce) Duna-ág közötti területet. Ez a te­rület ökológiai szempontból szépen kiala­kítható és itt Petržalka számára érdekes és esztétikai szempontból is megfelelő üdülési terület hozható létre. Viszont bosszant bennünket, hogy mindmáig ke­vés valósult meg az általunk javasolt tizenhárom intézkedésből. Ján Benetin: - Elsősorban azt kell tudatosítanunk, hogy minden komplex módon megoldott vizgazdasági művet egyidejűleg ökológiai műnek tekinthetünk. Komolyabb következményekre és károk­ra csak akkor kerülhet sor, ha elhanyagol­ják a komplex megoldásnak valamennyi vetületét. Tulajdonképpen mi volt a hely­zet a dunai vízlépcsőrendszerrel? Az 1959-es esztendőtől 1968-ig tagja voltam a szövetségi kormány elnöksége mellett működő kormánybizottságnak. Részt vet­tem a számításba jött valamennyi változat megvitatásában. Még annak megvitatá­sában is, hogy vajon először építjük-e fel a Wolfstahl-Bratislava erőművet és csak ezután a gabčíkovo-nagymarosit. Rend­szeresen üléseztünk, mindenről nagyon részletesen vitatkoztunk. A jelenlegi vál­tozat tulajdonképpen eredménye a koráb­bi tapasztalatoknak. S egyben tükrözi a korabeli politikai és gazdasági helyze­tet, mégpedig nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is. Emlékeztet­ni kell arra, hogy milyenek voltak akkori­ban a kapcsolatok és az együttmüködés a CSSZSZK és Ausztria között, hogy tudatosítsuk, az osztrák fél nem tanúsított érdeklődést a Wolfstahl vízi erőmű építése iránt. A gabčíkovo-nagymarosi jelenlegi derivációs megoldási rendszer a magyar féllel megkötött egyezményből követke­zett. Akkoriban minél előbb hozzá kellett fogni a dunai vízlépcsőrendszer építésé­hez. A Binder elvtárs által említett érvek fontosak, ezek gyorsították meg a két fél megegyezését. Ami az üzemvízcsatorna és a Duna régi medre közötti területet illeti, intéze­tünkben különleges matematikai modellt valósítottunk meg, amellyel utánozni tud­juk a vízállási viszonyoknak és az ártéri erdők vízellátottságának alakulását, még­pedig fokozatosan naponként, a vegetáci­ós idő kezdetétől a végéig, függóviszony- ban az időjárás változásától is. Harminc esztendő alatt, 1951-tól 1981-ig megálla­pítottuk, hogy ezeket a területeket milyen gyakran és milyen időszakokban kell elá­rasztani, hogy az ártéri erdőket megment­sük, s az eddiginél még jobb feltételeket teremtsünk számukra. Fontos dolog azonban az, s erről sajnos a Hydroconsult elvtársai nem beszéltek, hogy ez az egész rendszer idejében elkészüljön. Egyidejűleg kell üzembe helyeznünk a vízlépcsőrendszert és ezt az egész emlí­tett rendszert is. Ha ez ugyanis csak egy vegetációs időszakon át nem működne és az időjárás kedvezőtlen lenne, akkor az ártéri erdők veszélybe kerülnének, s egy év alatt kipusztulhatnának. Tisztában vagyunk e kérdések megol­dásának módjával, de gyakorlattá kell váltani azt, amit tervezünk, amiről beszé­lünk, s amit papíron megoldunk. Hangsú­lyozom, hogy nem a gabčíkovói vízi erő­mű üzemeltetésének kezdetén, hanem a* körtvélyesi—dunakiliti víztározó vízzel való feltöltésének kezdetén. S ennek ér­dekében mindent meg kellene tennünk. A nyitott és az átszivárgó csatornák rend­szere számára is kidolgoztuk a víz átfo­lyásának és szintje alakulásának eredeti matematikai modelljét. Modellel rendelkezünk, de sajnos együttműködésünk a fő tervezővel nem­olyan, amilyennek lennie kellene, már csak arra való tekintettel is, hogy a vízlép­csőrendszer üzembe helyezésétől vi­szonylag rövid idő választ el bennünket. Az együttműködésnek közvetlennek kel­lene lennie. A kivitelezőknek azon mele­gében kellene a gyakorlatban hasznosíta­niuk a kutatási dolgozók eredményeit. (Befelező rész holnapi számunkban) A kerekasztal-beszélgetés anyagát feldolgozta: Arnošt Bak, Eduard Fašung és Jozef Sed lá k

Next

/
Oldalképek
Tartalom