Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-03 / 259. szám, csütörtök

A vetélkedőtől a közművelődésig Gondolatok a Fábry-napok után Az idei Fábry-napokon megtartott irodalmi-történelmi vetélkedő orszá­gos döntőjének résztvevői klubesten vitatták meg a tapasztalatokat. Egyáltalán nem a klubjelleg dominált ezen a beszélgetésen, hanem vala­mifajta szemrehányás-áradat a zsűri és a rendezőszerv felé. Minderre abban az órában csak a zsűri tagjai reagáltak pozitívan. Beismerték hi­báikat, melyeket igyekeztek is hely­rehozni. Ugyanakkor voltak vetélke­dő csapatok, amelyek nem saját gyengébb szereplésüket, hanem a vetélkedő egészének szervezési hiányosságait, a járási és kerületi fordulók során is tapasztalt véletlen- szerűségeit bírálták. Egyben mind­annyian megegyeztek okulva a ta­pasztalatokon, s megtartva a vetél­kedő pozitívumait, továbbra is támo­gatni kell a közművelődés e for­máját. Az idei országos döntő első há­rom, pontosabban négy helyezett csapata - 1. a Csemadok váqsellyei (Šaľa) helyi szervezete, 2. a Cse­madok szepsi (Moldava nad Bod- vou) és vízkeleti (Čierny Brod) helyi szervezete, 3. a Csemadok duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) helyi szervezete - többségében felnőttek­ből, pedagógusokból, népművelők­ből, műszaki értelmiségiekből állt. Velük keltett „ringbe szállnia“ annak az öt csapatnak, amelyben a diákok létszáma volt nagyobb. Aligha tart­hatja valaki is igazságosnak és kedvcsinálónak, ha a „tanárok csa­patait“ a „diákokéival“ versenyez­tetik. Amikor a vetélkedő igazságos­ságáról töpreng a rendezőszerv, ve­gye figyelembe ezt az eshetőséget, és legalább az országos döntő díjai közül egyet jelöljön ki a legjobb he­lyezést elérő diákcsapatnak. Lehet­séges, hogy egyes tömegszerveze­tek, intézmények és vállalatok pénz­hiánnyal küzdenek, azt azonban aligha feltételezem, hogy a cseh­szlovákiai magyar irodalommal fog­lalkozó vetélkedő egy-egy díját nem teremtette volna elő a Szlovákiai írók Szövetsége, a magyar szekció vezetőségének közbenjárására, s nem készített volna három könyv­csomagot a Madách Kiadó a legfris­sebb kiadványaiból. Elvégre mind­két helyen jól felfogott érdekek fű­ződnek az irodalom népszerűsítésé­hez. Az meg szinte felfoghatatlan, miért nem kérték fel az idei vetélke­dő támogatására a Szövetkezeti Földművesek Szövetségét, amikor a történelmi rész fele a falu kollekti- vizációjával és szocializálásával foglalkozott. Innen tyúklépésnyire vannak azok a dolgok, amelyek meghatá­rozták a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok utóbbi években megkövesedett szerkezetét. A két­napos rendezvény a járulékos törté­néseket leszámítva másfél napra zsugorodott. Emögött bizonyára a Csemadok anyagi lehetőségeinek végessége húzódik meg. Azt viszont nem lehet pénzügyi megfontolások­kal indokolni, hogy az első napon eredetileg húsz percet szabtak meg a vita időtartamaként. Vasárnap pe­dig azért alakulhatott ki tartalma­sabb vita, mert az egyik meghívott előadó nem érkezett meg. Nem egyedi jelenség ez a Csemadok közművelődési munkájában, amely­ről az utolsó napon Sidó Zoltán, a Csemadok elnöke beszélt. Mintha mesterségesen szűkítenék az esz­mecsere lehetőségét. Pedig a csehszlovákiai magyar nemzetiség számára az ilyen jellegű Csemadok-fórumok nemcsak alkal­mi találkozások. Ugyanolyan komo­lyan kellene venni az ott elhangzot­takat, mint egy soron lévő Csema­dok központi bizottsági ülést. Az ilyen eszmecseréken elsőkézből be­szerezhetők azok az információk, amelyek nemzetiségi kultúránk vál­tozásáról, eredményeiről és bizo­nyos eróziójáról szólnak. Aligha állít­ható, hogy a Csemadok lenne az egyedüli felelős mindazért, ami nemzetiségi kultúránkban a stagná­lás jeleit mutatja. Az SZLKP Köz­ponti Bizottságának legutóbbi ülé­sén az ideológiai munka feladatairól szóló beszámolóban erről a kérdés­körről Gejza Šlapka, a KB titkára a következőket mondotta: „Az ideo­lógiai munka további elmélyítése megkívánja, mélyrehatóbban tanul­mányozni, tökéletesebben megis­merni a nemzetek és nemzetiségek életének, gondolkodásmódjának kö­zös, valamint sajátos vonásait, a nyilvánosságot jobban tájékoztatni életükről és kultúrájukról, szükségle­teik kielégítésére keresni a további hatékonyabb formákat és eszközö­ket.“ E feladatok megoldásában, pártunk lenini nemzetiségi politikájá­nak gyakorlati megvalósításában az országos, a kerületi és a járási álla­mi szerveknek az eddiginél sokkal céltudatosabb munkát kell végezni­ük. Intő jel, hogy jelenleg például alig akad járás, ahol a népművelési köz­pontnak lennének nemzetiségi kul­túrával foglalkozó előadói, a kerületi központokról és az országos hatás­körű Népművelési Intézetről már nem is szólva. Az idei Fábry-napokon elhang­zottakban is hangsúlyozták azokat az igényeket, amelyek a csehszlo­vákiai magyarok kulturális tevékeny­Hagyományőrzés - musttal Vajon ki a megmondhatója, hogy sok helyütt mikor, miért vesztek a feledés homályába az egykor oly vidám, hangulatos szüreti mulatsá­gok. Elég az hozzá, hogy Füleken (Fiľakovo) húsz év után ismét felele­venedett a szép mustos hagyo­mány. Mi tagadás, a füleki bornak nincs meg az az íze, zamata, világra szóló híre, mint a jó csábi vagy sőregi bornak - az iszogató nagyközönség legalábbis ezt vallja de a szőlé­szet és borászat rejtelmeiben, úgy hírlik, igencsak járatosak maguk a fülekiek is. Az itteni szőlősgazdák büszkeségén még Petőfi Sándornak egy, borivó alkalommal tett tréfás megjegyzése sem ejthetett csorbát: ha a töröknek Allah meg nem tiltja a borkóstolgatást, bizony ki nem bírja Füleken százötven évig! A múlt és jelen közti képzeletbeli hidra léptek tehát az idén a fülekiek: népviseletbe öltözött csinos lányok­kal, paripákon ülő daliás ifjakkal, színes portékákat kínálgató vidám vásárosokkal, kéményseprőkkel és bohócokkal, s a végén díszes sze­kereken parádés kocsisokkal. Aztán szólt a fúvószene, és soká­ig tartott a mustos hangulatú színes népünnepély. TIBOR BABJAK- Egészségére! (A szerző felvétele) ségi formáinak összehangolatlansá­gából születnek. Aligha lehet külön­választani a Csemadok feladatait mindattól, amit az írószövetség ma­gyar szekciójának tagjai, a pedagó­gusok vagy az újságírók végeznek. Ennek ellenére az utóbbi években az alkotó energiák ilyen jelegű szét- forgácsolódása észlelhető. A polari­zálódás nem segíti a jellegében és céljaiban egyeztetett politikai munka minőségével szemben azonos igé­nyeket támasztó egyetértés létrejöt­tét. Éppen ezért nemcsak a Csema­dok munkája, az irodalmi művek színvonala, az oktatás helyzete és a sajtóbeli publikációk képezhetik külön-külön az ilyen eszmecserék alapját, hanem a nemzetiségi kultú­ra egésze is. Ehhez azonban az illetékes intézmények, szervezetek és szervek olykor tapasztalható el­zárkózása és bezárkózása helyett a kölcsönös nyíltságra lenne szükség. A Fábry-napokon elhangzott első előadásban Fonod Zoltán a hetven esztendeje alakult Csehszlovák Köztársaság kisebbségi politikáját és a CSKP ezzel kapcsolatos állás­pontját, nemzetiségi politikáját vá­zolta fel. Szeberényi Zoltán megha­tározta azokat a fejlődési irányokat, amelyek az 1948 után születő cseh­szlovákiai magyar irodalmat jelle­mezték. A két előadás alapozó jelle­ge segítette Zalabai Zsigmondot ab­ban, hogy szociográfiai irodalmunk fejlődését, illetve visszamaradottsá­gát a társadalmi és politikai változá­sok függvényeként az irodalom fej­lődésének kereteibe ágyazza. Olyan gondokat, megoldatlan állapotokat, az irodalmi szociográfiával, illetve a tényirodalommal szembeni tisztá­zatlan politikai állásfoglalásokat ve­tett fel, amelyek megoldása, tisztá­zása nélkül aligha mozdul előre a csehszlovákiai magyar tényiroda­lom. Ez a társadalmi és politikai összefüggésrendszerből eredően a cseh és szlovák irodalom égető gondja is, amelyhez társult a szocio­lógia tudományos vizsgálódásainak és a politikai gyakorlatnak - az idei pártforumokon született elvi állás- foglalásokig - meghatározatlan vi­szonya. Remélhetőleg az átalakítás és nyíltság politikája jótékony hatás­sal lesz szociográfiai irodalmunkra is. így megszülethetnek a Duba Gyula Vajúdó parasztvilág, Gál Sán­dor Mesét mondok, valóságot, Zala­bai Zsigmond Mindenekről számot adok és Hazahív a harangszó című műveihez hasonló alkotások. Zalabai Zsigmond elmarasztaló­an értékelte a tényirodalom alapozó munkálataiban eleinte részt vállaló, de az elmúlt két évtizedbe visszahú­zódott újságírásunkat. Egy-két szer­ző jóvoltából (Bábi Tibor, Gál Sán­dor, Dusík Éva, legújabban Bereck József) jelentek meg tényfeltáró ri­port- és publicisztikai kötetek, de ezek nem vállalkozhattak a cseh­szlovákiai magyarok teljes életének bemutatására. Az elhangzott három referátum kapcsán mondta el kiegészítő elő­adását Dobos László, aki a nemzeti­ségi kultúrában bekövetkezett álla­potváltozások okait vázolta fel. Eb­ből és a vasárnap elhangzott felszó­lalásokból is kiderült, hogy a történelmi múlt és a társadalmi változás össze­függéseinek, a mindennapi tudat és a politikai tudat különbözőségeinek a közélet gyakorlatában megnyilvá­nuló negatív következményei és ha­tásai feltáratlanok. Ezúttal is ezen a rendezvényen jelentették be, ki kapja a Fábry Zol­tán Díjat. Mivel a jutalmazott dr. Turczel Lajos betegsége miatt nem vehetett részt a rendezvényen, dr. Lukács Tibor, a Csemadok veze­tő titkára olvasta fel a díjazott levelét és egy készülő tanulmánykötetének részletét. A „krónikásnak“ valamifajta összegzésre is vállalkoznia kellene. Dehát ilyen összegzés az írás egé­sze. Mindenesetre le kell szögezni: az idei Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok természetes mó­don - a nemzetiségi kultúra, vala­mint a csehszlovák politikai és kultu­rális kontextus közlekedőedénysze­rű működésének eredményeként -- tükrözték mindazt a változást, amit a nemrég megtartott pártplénumo- kon igényként megfogalmaztak. DUSZA ISTVÁN Tiszta dallamok, kiváló teljesítmények A Bratislavai Zenei Ünnepségek záró hangversenyeiről Október első felében rendezték meg hazánkban a brit zene napjait. Ebből az alkalomból számos ven­dégművész érkezett a szigetország­ból a zenei ünnepségekre is. A kul­turális delegáció legnagyobb érdek­lődéssel várt tagjai minden bizony­nyal a Roayl Liverpool Philharmonic Orchestra zenészei voltak, akiknek egy esztendeje a cseh Libor Pešek a vezető karnagyuk. Prágai és brnói koncertjük után Szlovákia fővárosá­ban vendégszerepeitek. Az est első részében Benjámin Britten Négy tengeri interlúdiumát (op. 33a.) és Johannes Brahms II. zongoraversenyét (B-dúr, op. 83.) adták elő, az utóbbit John /.///zongo­raművész közreműködésével. A Britten-mű érdekessége, hogy eredetileg a Peter Grimes című ope­ra jeleneteit összekapcsoló tételként született meg. Ennek megfelelően előtérbe került benne az ábrázoló jelleg, amelyhez erőteljes sodrású, drámaiságú és impresszionista sza­kaszokat komponált a szerző. Libor Pešek az est bevezető zeneművét minden részletre kiterjedő figyelem­mel szólaltatta meg. Vezénylésének jellegzetessége a szuggesztivitás, melyet a zenekar tagjaira is sikerült átvinnie. A történések, a drámai konfliktusok érzékeltetéséhez Brit­ten a természeti jelenségek (Virra­dat), közösségi események (Vasár­nap), az esti égbolt (Holdfény) és a tenger változásai (Vihar) ábrázolá­sával jutott el. Pešek ezt a minden elemében „megjelenítő“ zenét ma­gával ragadó plasztikussággal, kife­jezőerővel vezényelte. Hangulati átkötéssel kapcsolódott ehhez a műhöz Brahms II. zongora- versenye, amelyet John Lili tolmá­csolt. A világosabb, romantikus ha­tást keltő képek egymásutánisága, a zenekar és a zongorista csiszolt összjátéka ragyogó zenét produkált. A brahmsi zongoraversenyek szim­fonikus jellegét John Lili jól érzékel­tette, s ebben támogatóra talált Libor Pešek is. Interpretálása az egyes tételek karakteres árnyaltsága nyo­mán emocionális volt. A befejező Rondóban ez az előadási mód már szinte felerősítette az e tételben amúgyis meglévő motívumgazdag­ságot. Aligha véletlen, hogy a Libor Pe­šek vezényelte liverpooli szimfoni­kusok befejezésül Antonín Dvorák VII. szimfóniáját (d-moll, op. 70.) játszották. Ezt a művét a nagy cseh zeneszerző a Londoni Filharmóniai Társaság tiszteletbeli tagjává vá­lasztása alkalmából komponálta. Al- ' kotása kifejezi azokat az érzelmi változásokat, amelyet Dvorák abban az időben átélt. Tételei mintegy visz- szatükrözik élete legjelentősebb ál­lomásait. Pešek vezénylése nyomán egy, minden elemében kiegyensúlyozott, hangzásával elsősorban fénylő telí­tettséget idéző zenekar szólt ismét. A tökéletes végeredmény lényegét a karmester és az együttes maga- biztossága, a zenészek technikai tu­dása garantálta. SZÚNYOG JUDIT Ismét befejeződött egy fesztivál. A szlovák fővárosban véget ért a Bratisla­vai Zenei Ünnepségek sorozata, mely minden évben jeles művészek, neves zenekarok sorát vonultatja fel. Bár a fesz­tivál műsorösszeállításában - érthetően - mindenkor elsősorban a klasszikus ze­neirodalom valós értékeire támaszkodik, azért teret ad a kortárs zeneszerzők be­mutatkozásának is, hazaiaknak és külföl­dieknek egyaránt. A szlovák zene egyéb­iránt évek óta dominál műsorpolitikájá- ban. Mindezek mellett az idén Eugen Šuchor) nemzeti művész 80. születésnap­ja alkalmából számos Suchoň-mú is be­mutatásra került. Ezáltal nemcsak a hazai és külföldi előadóművészek összehason­lítására, hanem a szlovák zene nemzet­közi viszonylatban történő megméretteté­sére is lehetőség nyílt. A fesztivál mérlege egyértelműen pozitív, színvonalában megtartotta a korábbi évek erényeit, a fel­vonultatott művek és művészek egyaránt kivívták a közönség elismerését. elevenedő sorstragédia, amely erőteljes, színes zenekari nyelvezete, valamint a pergő táncritmusok s érzéki harmóniák ellentéte révén válhatott az operaszínpa­dok „slágerévé". Nyitánya a zenei „sűrítés" iskolapél­dája, gyakorlatilag a mű tömör tartalma­ként értelmezhető. Az opera egészén vé­gigvonuló ,,sors-motívum" felidézésével, az egyes zenei részek pontos tagolásával vázolja fel a tragikus végkifejletet. Zdenék Košler nemzeti művész és a szlovák fil­harmonikusok kitűnően szólaltatják meg Bizet alkotásának nyitányát. Chopin nem kevésbé közismert e-moll zongoraversenye ilyen légkörben hang­zott fel James Tocco amerikai zongora- művész előadásában. A müncheni nem­zetközi verseny győztesétől sajátos értel­mezésű Chopint hallhattunk. Tocco a szokványostól eltérően, nem a romanti­ka szentimentalista felfogását követte. Előadásából szinte teljesen kiiktatta a végleteket - a pianissimo és forte he­lyett inkább a piano és mezzoforte domi­nált. E józan, racionalista felfogás egyál­talán nem vált a mű kárára. A nagyszabású Suchoii-kantáta, a Kárpáti zsoltár méltó módon jelentette az est csúcsát. Énekkar, zenekar, kar­mester közös hangra talált: az érzelmek hullámzásából fakadó ellentétek érzékel­tetésével sikerült megteremteni azt a drá­mai feszültséget, amely e monumentális alkotás jellemzője. Andrej Kuchársky pontosan elevenítette meg Suchoň rap- szodikus dallamvilágát s a népi vokális művészetben gyökerező temperamen­tumát. Európai reneszánsz. Kultúrtörténeti korszak. Az élet új értelmezésének, a megismerés új útjainak kezdete. Egy­ben olyan új esztétikai kategóriák létrejöt­tének időszaka, melyek mind jelentős ha­tást gyakoroltak a zenekultúra további fejlődésére. A középkorhoz hasonlóan, a 16. század embere is a vokális zenét állítja előtérbe. Zenei műveltségének ma is tiszteletet követelő szintjét közvetítette megragadó erővel a brit Hillard Ar- samble. A16. és 17. század francia, olasz, spanyol és angol vokális zenéjéből összeállított műsor átfogó képet adott egyrészt a kor zenei követelményeiről, másrészt a reneszánsz emberének ne­mes szórakozásáról. A világ egyik élenjáró vokális kvartettje számunkra alig-alig is­mert zenei hangzást produkált. A rene­szánsz kori kasztrált énekesek számára íródott szólamokat ugyanis a mai angol zene, a közép-európai gyakorlattal ellen­tétben, kontratenorral helyettesíti. Az együttes hallatlan technikai felkészültség­gel, a kifejezőeszközök rendkívül széles skálájával szólaltatta meg a műsorra tű­zött darabokat. Ez az előadás azt bizonyí­totta, hogy a nálunk mostohagyerekként kezelt műfajnak helye volna hazai zenei életünkben is. Hortus Musicus Tallin. Szintén egy kamaraegyüttes, amely kizárólag közép­kori és reneszánsz zenét játszik. Hillar- dékkal ellentétben viszont a hangszeres zenére összpontosít. A 16 tagú együttes által teljessé válhatott a reneszánszról alkotott zenei képünk. Sót, összehasonlí­tásra is mód nyílt, tekintve, hogy a vokális müvekben ez esetben szoprán helyettesí­tette a kontratenort. A műsor, a hallottak azt bizonyították, hogy érett művészek léptek pódiumra. Bizet Carmenje az operairodalom egyik gyöngyszeme, spanyol témája ellenére vérbeli francia zene. Egy, zenében meg­Moyzes, Mozard, Orff. A záróhangver­seny műsorszámai. Az egész fesztivál dramaturgiai irányvonalához hűen ismét egy nagystílű összeállítás. Alexander Moyzes valóban ünnepi Februári előjáté­ka az alkalomhoz méltó, emelkedett han­gulatot teremtett. AlexanderRahbari, iráni származású osztrák karmesternek sike­rült megragadnia a mű vezérfonalát, s ér­zékeltetni az előjátékban kifejezésre jutó erőt. Nem így Mozart Esz-dúr zongora- versenyében, amelyben Fon C'ong brit előadóművész fegyelmezett előadói stílu­sa sem tudta elhomályosítani a zenekar szétszórtságát. A Carmina burana az est fénypontja volt. Carl Orff, a századunk zeneszerzői közt sajátos helyet betöltő német kompo­nista, a középkor zenéjéből merítve, ütő- hangszeres alapokon nyugvó, jellegzetes hangzástérrel adja tovább tiszta dallama­it. A szlovák filharmonikusok ebben az esetben nagyszerű teljesítményt nyújtot­tak. Az árnyalt, dinamikailag is sokszínű előadás méltó befejezése volt a zenei ünnepségeknek. FÓNOD MARIANNA DJ SZÓ 1988. XI. 3.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom