Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-21 / 274. szám, hétfő
A természetjárás: egészség! A XX. század második felének rohanó életmódja egyre nagyobb mértékben veszélyezteti az emberek egészségét. Az úgynevezett civilizációs betegségek a mozgáshiánynak, a szervezet egyoldalú megterhelésének, a helytelen táplálkozási szokásoknak - egyszóval az egészségtelen életmódnak köszönhetik nagyfokú elterjedésüket. Hogy miképpen védekezzünk ellenük? Használjuk ki jobban kevéske szabad időnket, próbáljunk meg felkelni kedvenc tv-müsorunk mellől és induljunk el a természetbe úgy, mint a sókszelöceiek (Selice) tették. Mihály József 1962-ben pedagógusként került Sókszelócére. Út- ravalóként a főiskolából a tárgyi tudás mellett a természet szeretetét is magával hozta. Szerencséjére e mátyusföldi falu fiataljai közt hasonló gondolkodásúakra lelt.- Már idekerülésem első évében bejártuk a Szlovák Karszthegységet, majd kerékpáron a selmeci hegyeket. Csapatunk magvát tizenkét lelkes fiatalember alkotta, többnyire közép-, illetve főiskolát végzettek. Sajnos, abban az időben egy szervezet sem volt hajlandó védőszárnya alá venni bennünket, így csak a magunk erejére támaszkodhattunk. Hazánkban a turizmus a hatvanas évek végén s a hetvenes évek elején vált mozgalommá. A minden irányítás nélkül működő csoportosulásokat, szervezeteket végül is a CSSZTSZ karolta fel. 1972-ben a Galántai (Galanta) járásban elsőként Sókszelőcén alakult meg a turisztikai szakosztály s vele egy időben a szakosztály égisze alatt a fiatal természetjárók csoportja.-A megalakulás évét követően a CSSZTSZ irányelvei határozták meg szakosztályunk működésének arculatát. A rekreációs természetjárás mellett a megismerési folyamatra, s a teljesítmény-turisztikára helyeződött a hangsúly ténykedésünkben. Úgy érzem, a teljesitmény-tu- risztika sokak számára ismeretlen fogalom, s ezért némi magyarázatra szorul. A sportolónak meghatározott időn belül kijelölt hosszúságú és nehézségi fokozatú túrákat kell teljesítenie. Aszerint, milyen hosszúságú és nehézségű túrát teljesít, sorolják be a III., II., I. osztályba, s kimagasló teljesítmény után a ,,Turisztika mestere“ címet is elnyerheti. Nálunk jelenleg e büszke címnek három Az utánpótlás a csúcson (Mihály József felvétele) várományosa van: a Réső fivérek és Szitás Dezső. A 62-es gárda szinte teljes egészében megmaradt: Brenkus Zoltán, Tóth Pál, Gudman Endre, Kun Pál, Csicsman László, Soltó György még ma is aktív tagjai a szakosztálynak. Sokan közülük ugyan elköltöztek a faluból, de minden évben legalább egy alkalommal, persze családostul, visszatérnek s részt vesznek valamelyik túrán.- A nyolcvanas évek elején a párt és a CSSZTSZ határozatai a tömegsportról nagy impulzust adtak a turizmus fejlődésének. Nőtt az anyagi támogatás s beindult a turis- tavezetők képzése. Ružomberok- ban a CSSZTSZ Központi Bizottságának irányításával képezik ki a vezetőket, s a vizsgákon elért eredményektől függően kapnak /., II. vagy III. osztályú minősítést. Tizennégy szakképzett tagunk van, s ebből rendszeres tevékenységet hatan végeznek. Gondolom, hangsúlyoznom sem kell, valamennyien társadalmi munkában. A fennállás tizenhat éve alatt a legnagyobb sikereket a fiatal természetjárók csoportja érte el. 1975 óta állandó résztvevői a spartakiád jegyében rendezett prágai turistatábornak, ahol több versenyen vesznek részt. Miből is áll egy ilyen verseny? Kategóriák szerint 2-től 6 km-ig terjedő futás, sátorépítés, csomókötés, tűzrakás és természet- védelmi ismeretek. Az ez évi országos rendezvényen a negyedik helyen végeztek.- Nekünk az esztendő szeptember 1-én kezdődik. Az első nagy helyi jellegű akció az október 6-i hadsereg napi túra. Bejárjuk a környék nevezetességeit, majd beszélgetés, diavetítés, s természetesen tábortűz alkotja a műsort. Hely- és időhiány miatt nem akarom felsorolni az egész évi programot, ízelítőül csak annyit, hogy tagságunk hu- szonegynéhány nagyobb akción vesz részt. Megtiszteltetés számunkra, hogy az országos turisztikai naptár is tartalmazza a ,,Februári menet“ elnevezésű túránkat. Óriási népszerűségnek örvend a faluban, főleg a gyermekek körében a ,,Hópihe nyomában“, melynek célja ,,megfertőzni“ az embereket, fiatalokat és felnőtteket, ráébreszteni őket a sízés, a mozgás örömének izére. A szakosztálynak 129 tagja van (63 felnőtt és 66 ifjúsági korú), ami irigylésre méltó arány a falu 3200-as lélekszámát tekintve.- Az anyagi és az erkölcsi támogatást az egyesülettől kapjuk; jó a kapcsolatunk a járási szervekkel is. Csak a kölcsönös megértés mellett végezhetjük munkánkat és érhetünk el országos eredményt. A legnagyobb segítséget a helyi alapiskola nyújtja, amely az utánpótlás nevelésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. A pionírszervezet mellett működik a 46 tagú turistaszakkör, amely fölött, természetesen, mi vállaltuk a védnökséget. Ebből a negyvenhat főből a jelek szerint huszonnégy lép majd be szakosztályunkba. Tehát a folytonosság biztosítva van. Mihály József lelkes barátaival jelenleg a Kis-Kárpátokba készül Ők már régen megtették az első lépést az egészséges életmód felé fíÉMA LÁSZLÓ Icii, Félszáznál is több aranyérem között már lehet rangsorolni. Már pedig a szovjet sportolók 55 olimpiai bajnoki címet szereztek Szöulban. Nem kötelező persze „erősorrendet“ felállítani, a Szovjetunióban mégis megtették, pontosabban szólva: négy sikerről állapították meg, hogy kiemelkedett a többi közül. Ez a nem várt elismerés érte a veterán úszót, Vlagyimir Szalnyi- kovot, mert fantasztikus (sport) emberi tartásról tett tanúbizonyságot, hiszen néhány nappal az ötkarikás játékok előtt is még a kiutaztatása jogosságáról vitatkoztak némely hozzáértők; a labdarúgó-válogatottat, mert futballban nyerni - legyen szó bármilyen tornáról -, mindig tekintélynövelő cselekedet; a női röplabda-válogatottat, mert játékosai vert helyzetből, önmagukat is legyőzve tudtak fordítani és végül, de nem utolsó sorban a férfi kosárlab- da-válogatottat, mert győzelmével a legkellemesebb meglepetést okozta. Nem volt ugyanis ember, aki hitt volna ennek a gárdának a sikerében. Azaz: mégiscsak volt egy dacoló, aki mindenek ellenében olimpiai bajnoki cimet várt az együttestől: a mester, Alekszandr Gomelszkij. Gomelszkij. Akárhol jelenik meg, bárhol kerül szóba, feltűnése, neve egyből megosztja a társaságot. Szeretik, gyűlölik, mágusnak, ugyanakkor akarnoknak, zsarnoknak is tartják. Egy biztos: hozzáértését senki nem vonja kétségbe. Ö maga pedig vállalja a nem éppen kedvező véleményeket is. Akarnok, ha a megalkuvás nélküli győzni akarás akarnokságot jelent; zsarnok, ha a környezettel szembeni kemény következetesség zsarnoksággal ér fel. A mester önmagát sem kíméli. Ha pedig játékosai közül valamelyiknek azt mondja: ,, Hiszek benned, fiam!" - az olimpiai aranyéremmel egyenértékű... Nehéz ember. Ezt állítják róla, de ő maga sem tagadja. Az idén januárban töltötte be 60. életévét. A hatvan esztendőből negyvenet sportágára áldozott. A földkerekség legsikeresebb edzői között tartják számon, pályafutása mégsem nevezhető töretlennek; a világra szóló sikereket kínos kudarcok (legtöbbször ezüst-, illetve bronzérmek), majd az ezek következményeként „kijáró“ mellőzések követték. Számtalanszor volt „beteg“, hogy helyét a válogatott élén más foglalja el. Ilyenkor a klubokba húzódott vissza, edzette a Szpartak Leningrad női együttesét, az SZKA Riga és a CSZKA Moszkva férfigárdáját. Ám a nem lehet vele“ időszakot eddig mindig a ,,nélküle sem“ korszak követte. Legutóbb tavaly tért vissza közel négyéves betegeskedés után. Rosszabb váltást még legádázabb ellenségei sem kívánhattak volna neki: az 1985-ben Vlagyimir Obu- hovval Európa-bajnok együttes Athénban csak a második helyet tudta megszerezni a kontinensbajnokságon. Kudarc a javából, melyre még az sem lehetett mentség, hogy nélkülözte a világ legjobb amatőr játékosát, Arvidas Sabonist A szovjet válogatottnak Sabonis nélkül is a legjobbnak kellett volna lennie Európában! Mi várható ezekután az olimpián9 - így a bírálók! „ Életem nagy vágya, hogy olimpiai bajnoki cimet szerezzek“ - jelentette ki születésnapi ünnepségén januárban Gomelszkij. ,,A kincstári optimizmus beszél az Ezüstrókából“. (Az otthoni sajtóban ősz haja miatt sokszor illetik ezzel az elnevezéssel.) ,,Az Ezredes már megint kitalált valamit!“ (A külföldi tollforga- tók legtöbbször CSZKA-alkalma- zottként viselt rangján emlegetik.) De kiérdemelte már a kosárlabda Napóleonja, a kosárlabda marsallja elnevezést is. (Ez utóbbira különösen büszke, hiszen nem kisebb egyéniség, mint maga Zsukov, a második világháború legendás hadvezére tartotta annak, ekkép dedikálva neki önéletírását: ,,A kosárlabda marsalljának - Zsukov marsall“.) ,,Blöffölt az Ezredes!“ - nyugtatták meg magukat a szakírók a szovjet válogatott bemutatkozó mérkőzését (súlyos vereség) látva az olimpián. Ki figyelt akkor Gomelszkij fenyegetéssel is felérő fogadkozására: ,,Mi nem az első, hanem az utolsó mérkőzés miatt jöttünk Szöulba ..." Egyedül ő^ tudta, mire alapozza kijelentését. Ő tudta, hogy az orvosi tiltás ellenére játszó Sabonis (Gomelszkij erőltette) puszta jelenlétével sokkolja az ellenfeleket, miként azt is, mennyit jelent jelöltjei számára, hogy a játékok előtt néhány nappal Vilniusban a sportág történetében először, legyőzték az amerikai profikat. A szöuli döntőben pedig azokat a jugoszlávokat, akiktől a nyitányon kikaptak... Hét Európa-bajnoki, két világbajnoki cím, egy olimpiai ezüst- és két bronzérem után ötkarikás arany! A kosárlabda kis nagy embere (alig 170 cm magas, de kedvenc játékosa, Sarunas Marciulionis szavaival: ,,Amikor magyaráz, a kétméteres óriások is felnéznek rá“.) edzői pályafutása csúcsára ért. Rászolgált az obsitra, mégsem vonult nyugdíjba. Az új idénytől a spanyol Tenerife játékosait oktatja a kosárlabda tudományára. Új állomáshelyére - önhibáján kívül - késve érkezett, a Kanári szigeteki együttes már túl volt első bajnoki mérkőzésén. Madridban közölték vele a rossz hírt, hogy leendő játékosai katasztrofális vereséget szenvedtek a rajton. , .Akkor ne töltsük itt az időt, gyerünk dolgozni!“ - adta ki a jelszót a marsall. Állítja ugyanis, hogy a vereség legjobb gyógyszere a munka. Bár már elmúlt hatvan, nem érzi magát öregnek (,,Csak akkor látom, hogy valójában az vagyok, ha a tükörbe nézek. Nem baj, majd a jövőben kevesebbszer állok elébe...“) Az új feladatoknak azonban elébe megy, megpróbál hazáján kívül is próféta lenni. Igaz, valójában az sem jelentene meglepetést, ha négy év múlva a barcelonai olimpia kosárlabdatornáján ismét őt látnánk sűrűn felugrálni a szovjet válogatott kispadjá- ról... (S. L.) Jan Železný (balra) a gerelyhajítás világrekordere és olimpiai ezüstérmes otthon, a Banská Bystrica-i stadionban Hogyan tovább, atlétika? Erre a kérdésre próbáltak választ adni az atlétikai szövetség szlovákiai képviselői a nemrégiben megtartott sajtóértekezleten, kisebb-na- gyobb sikerrel. Elsőként természetesen az élvonalba tartozó versenyzők felől érdeklődtünk. Köztudott ugyanis, hogy a hazai sportág két éremmel tért haza az ősszel Szöulban rendezett 24. Nyári Olimpiai Játékokról, s mindkettőt szlovákiai sportoló, Jozef Pribilinec és Jan Železný szerezte. Mindketten a Banská Bystrica-i klub tagjai. Ez a katonai egyesület sok-sok sikert ért el a közelmúltban, ennek a sikernek pedig egyetlen titka van - rendszeres, szakszerű és kemény munka. Még egy pillanatra a számadatoknál maradva: az olimpián részt vett atlétikai válogatott 46 százaléka került ki a szlovákiai országrészből, viszont a megszerzett 18 pontból 14 az innen származó versenyzők javára irható! Ez az érem egyik oldala. A másik már kevésbé kellemes: az elmúlt évek sikersportja sok-sok gonddal küzd napjainkban. De vegyük sorjában... A két gyalogló, Szikora és Blažek kivételével az olimpia utáni esztendőben sem pihennek az atléták, már az ősszel megkezdték a felkészülést az új idényre, amelyben először a tető alatti versenyek, elsősorban a márciusi budapesti világbajnokság szerepel a naptárban. A nyáron sem unatkoznak a sportok királynőjének alattvalói, a Grand Prix-sorozaton kívül Európa és Világ Kupa is van műsoron Az Európa Kupában mind két csapatunknak komoly feladata lesz, kiharcolni az A-döntőben maradás jogát. Ami a válogatott egyes tagjainak tervét illeti, Pribilinec jelezte, hogy befejezi pályafutását (ettől függetlenül megtörténhet, hogy csarnokban még rajthoz áll), ketten pihennek, ezért a gyalogló Világ Kupában a megszokottnál szerényebb célkitűzéssel indul csapatunk: az első hatban végezni. A többiek folytatják, viszont egy-két esetre nem árt majd külön odafigyelni, így az olimpiai ezüstérmes Železnýre, hiszen a gerelyhajítás világcsúcstartója állandóan sérülésekkel küzd, ezért jóval óvatosabban kell adagolni neki a versenyeket. Megoldásra vár a legjobb hazai középtávfutó, Sedlá- ková esete is, egyelőre ugyan már tettek lépéseket e téren, Duda edzőt Laczo Jenő váltotta föl, de mint megtudtuk, az ügyben végleges döntés még mindig nem született. A szlovákiai atlétikai család 2585 férfi és 1148 női tagot számlál. Jelenleg 32 a válogatott tagjainak száma (B. Bystricából 21, Bratislavábói 9, Kassáról (Košice) 2), a jövőben természetesen szeretnék növelni a képviseletet. Hogy ez megtörténhessék, elsősorban a mélypontra jutott versenyszámokban (vágta, ugró- és a gerelyhajitás kivételével a dobószámok) kell fejlődést elérni, s a kátyúból csak úgy lehet igazán kijutni, ha szakképzett edzők nevelik a fiatalokat. Különben összedől az a sokat emlegetett képzelt piramis. Szlovákia-szerte 13 ifjúsági edzőközpont működik, ezekben 206 fiatalt nevelnek, a 4 sportiskolába 200 ifjú atléta jár, ezenkívül 14 atlétikai sportosztályban ismerkednek a sportág alapjaival a gyerekek. Lépések tehát történtek annak érdekében, hogy a felbukkanó tehetségek ne kallódjanak el, sajnos ezek a fiatalok nem minden esetben jutnak el a sportosztályokba, -iskolákba. A vidéket járva magam is tapasztaltam és az edzők is rendre panaszolják, hogy több tornatanár visszatartja őket, mondván, az iskolának is szüksége van rá, pontokat hoznak az ilyen gyerekek egy-egy versenyben. Erre az önző magatartásra egyrészt a tehetséges fiatalok fizetnek rá, akik nem megfelelő szakember irányítása mellett előbb-utóbb eltűnnek a süllyesztőben, másrészt ráfizet a sportág, amely az ilyen .pedagógusok téves szemlélete, el- vakultsága miatt elveszít egy Bugár Imrét. Jó lenne, ha az alapiskolák között is eltörölnék a pontversenyt, ez sokat segítene az ügynek. Hasonló húzásokra az edzőközpontok és a sportiskolák között is volt példa bőven, ezért ezentúl nem az elért eredmények alapján értékelik majd az egyes központokat, hanem elsősorban az nyom a latban, hány tehetséget adtak tovább. Az atlétikával kapcsolatban rengeteg kérdés merül föl napjainkban, s jó lenne fokozatosan valamennyire Számos siker után Szöulban föltette az i-re a pontot: Jozef Pribilinec olimpiai aranyérmet nyert (ÖSTK-felvételek) választ adni, de még jobb, tenni valamit azért, hogy ezek a kérdőjelek kiegyenesedjenek. Vannak persze a kérdések között olyanok, amelyeket saját erőből nem oldhatnak meg a sportág vezetői, így például, hogy miért nem élvezhetnek előnyt azok a versenyzők, akik az élvonalba tartoznak, de klubjuk nem rajtol a ligában. Mellesleg, nekik csak 10 napi edzőtáborozás jár az érvényes rendeletek értelmében. Vagy egy másik nagyon komoly dolog: Jozef Pribilinec is bírálta azt a gyakorlatot, hogy az egyes klubok nem részesülnek semmiféle anyagi előnyben abból az összegből, amelyet atlétái külföldön rajtpénzként vagy díj fejében kaptak - ez teljes összegben a CSSZTSZ KB pénztárába folyik be. Vagy: miért nincs elég sportszer?! A gerelyhajitók lassan nem tudnak edzeni, mert ezt a szert csak valutáért lehet beszerezni, márpedig a fedezet épp hogy a válogatottak szükségletét fedi. A sportfelszereléssel hasonló a helyzet: nemcsak az iskolákon és vidéki sportegyesületekben jelent gondot az ellátás, de lassan az élsport berkeibe tartozó egyesületekben is. Márpedig mindez - a föntebb felvetett problémákkal együtt - csöppet sem kedvez a sportágban folyó munkának, nem teremt jó légkört. Enélkül pedig elképzelhetetlen a siker, az eredményesség. URBÁN KLÁRA