Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-19 / 273. szám, szombat

A Szovjetunió hivatalosan elismerte a független Palesztinát a szocializmus képes a megújulásra Gyorsítani kell a nemzetközi rendezési konferencia előkészületeit (ČSTK) - A Szovjetunió tegnapi hatállyal hivatalosan elismerte a füg­getlen palesztin államot, amelyet a Palesztin Nemzeti Tanács algíri ülésén kiáltottak ki, közölte tegnap Moszkvában Alekszandr Bessz- mertnih, a Szovjetunió külügymi­niszterének első helyettese. A szovjet diplomata újságírók előtt ismertette a külügyminisztérium nyilatkozatát, amely szerint a pa­lesztin parlament ülésének eredmé­nyei hozzájárulnak a közel-keleti válság rendezéséhez, s egyúttal re­alizmust és felelősségtudatot tükröz. A válságban közvetlenül érdekelt felek valamennyien abból indulnak ki, hogy a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozata alapján kell folytatni a tárgyalásokat az arab or­szágok és Izrael közötti béke és békés egymás mellett élés elérése céljából, szögezi le a dokumentum. A továbbiakban rámutat arra, hogy a Szovjetunió állhatatosan támogat­ta a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak, beleértve az önálló állam- alapításra való joga érvényesítésére irányuló törekvéseket. A Szovjetunió tiszteletben tartja a szabad válasz­tás jogát és elismeri a most kikiáltott palesztin államot. Meggyőződése, KOSZOVO Leváltottak hét pártvezetőt (ČSTK) - Pristinában, Koszovo közigazgatási központjában csak­nem 14 órás éles vitát követően csütörtökön a késő esti órákban fe­jeződött be a tartományi pártbizott­ság ülése. A tanácskozáson főleg személyi kérdések szerepeltek napi­renden. A tartományi pártbizottság már korábban elfogadta az elnökség négy tagjának és egyik titkárának a lemondását. A csütörtöki ülésen felmentették még tisztségéből Ka- csusa Jasarit, az elnökség elnökét és Azem Vlaszit, az elnökség tag­ját. Ugyanakkor mindketten megtart­ják a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségének vezető testületeiben ed­dig betöltött tisztségüket (Jasari az elnökségben, Vlaszi pedig a köz­ponti bizottságban képviseli Koszo- vót). A területi pártbizottság elnök­ségének elnöke a következő ülésig Remzi Koljgeci lesz, aki jelenleg a tartományi államelnökség elnöke. Az ülés idején Pristinában mint­egy tízezer albán nemzetiségű mun­kás tüntetett, támogatva a koszovói pártvezetést. Az esti órákban az összegyűltek előtt Azem Vlaszi mondott beszédet, majd az ő felhí­vására a tüntetők szétszéledtek. A jugoszláv sajtó tegnap megállapí­totta, hogy a pristinai tüntetés az 1981-es események óta az albán nemzetiségű állampolgárok legna­gyobb megmozdulása volt. hogy az általános rendezés végső soron elvezet ahhoz, hogy a gyakor­latban is létrejön ez az államalakulat egy történelmi folyamat betetőzése­ként. Ezzel megnyílt az út a Közel- Kelettel foglalkozó nemzetközi kon­ferencia haladéktalan összehívása előtt. A Szovjetunió felszólít minden érdekelt országot, hogy tevékenyeb­ben vegyenek részt ennek a nem­zetközi konferenciának a gyorsított ütemű előkészületeiben. Szovjet részről úgy vélik, hogy ebben a fo­lyamatban különösen nagy szerepe lehet az ENSZ-nek, a Biztonsági Tanácsnak és a Tanács állandó tag­jainak. Közös feladat annak mega­kadályozása, hogy ez az alkalom meghiúsuljon. Gyakorlati lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a Közel-Keleten ismét a béke ural­kodjon, a palesztin népnek hazája legyen, az izraeli népnek pedig sza­vatolhassák a biztonságot. A szovjet külügyminisztériumi nyilatkozat vé­gezetül leszögezi, hogy ezzel meg­szűnne egy veszélyes válsággóc a világban. Alekszander Besszmertnih a nyi­latkozatot kommentálva megállapí­totta, hogy Mihail Gorbacsov jelen­legi indiai látogatása során, valamint decemberben esedékes amerikai és londoni látogatása idején tárgyalni kíván a Közel-Keleten kialakult új helyzetről. A PFSZ diplomáciai offenzívája A Palesztinái Felszabadítási Szervezet erőteljes diplomáciai of- fenzívát indított, hogy a lehető leg­hatékonyabban kiaknázza a palesz­tin parlament Algírban tartott ülésé­nek pozitív eredményeit. Ahmad Abdar Rahman, a PFSZ sajtószóvi­vője Tuniszban közölte: ennek a kampánynak az a célja, hogy a pa­lesztin államot nemzetközi méretek­ben mind többen ismerjék el. Közöl­te, hogy november végén Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke felszólal az ENSZ-ben. Izrael ugyan erős nyo­mást gyakorol az amerikai kormány­zatra annak érdekében, hogy Ara- fatnak ne adják meg a beutazási vízumot, ennek ellenére általános a vélemény, hogy nem gördítenek akadályokat Arafat útja elé. A pa­lesztin politikus reményét fejezte ki, hogy az új amerikai kormányzat a korábbinál rugalmasabb lesz. A PFSZ képviselője reményteljes­nek minősítette. Izraeli ellenoffenzíva A jelek szerint Izrael az algíri döntés kapcsán ellenoffenzívába kezdett. A nemzetközi konferencia tervével kapcsolatban egyébként re­ális állásra helyezkedő Simon Pe rész külügyminiszter tegnap magá­hoz kérette az Izraelben akkreditált külföldi nagyköveteket és arra szólí­totta fel őket, hogy kormányaik ne ismerjék el az új palesztin államot. Az izraeli vezetés azt állítja, hogy Izrael létezésének tulajdonképpeni elis­merése az ENSZ Biztonsági Taná­csa 242. számú határozata elfoga­dásának alapján nem „elégséges“, mivel nem „egyértelmű“ és a pa­lesztinok önrendelkezési jogának az elismeréséhez kötődik. Általános­ságban azonban a nemzetközi köz­vélemény a palesztin parlament döntését fontos kompromisszumnak tartja, s Izraelre nagy nyomás fog nehezedni, hogy ne utasítsa vissza a PFSZ által felkínált békejobbot. Mihail Gorbacsov válaszolt a lengyel művészek és tudósok kérdéseire Thatcher értékelése washingtoni látogatásáról (ČSTK) - Margaret Thatcher brit kor­mányfő washingtoni látogatásának ered­ményeit csütörtökön sajtóértekezleten foglalta össze Egyebek között kijelentet­te, az új amerikai kormány hivatalba lépé­se után nagy figyelmet kíván fordítani a kelet-nyugati viszonyra. Ezzel össze­függésben annak a véleményének adott hangot, hogy a mostani időszak a „lehe­tőségek történelmi időszaka“. Itt utalt rá, hogy már a jövő hónapban ó maga, valamint Reagan elnök és George Bush, a következő elnök is találkozik Mihail Gorbacsovval. Kifejtette továbbá, be kell fejezni a hadászati támadófegyverek öt­ven százalékos csökkentéséről szóló szerződés munkálatait. Ugyanakkor a NATO nukleáris erőinek korszerűsítése mellett foglal állást. Thatcher asszony egyébként Wa­shingtonban csütörtökön folytatott meg­beszélést George Bush-al. Ezen jelen volt Dán Quayle, James Baker és Nicholas Brady; akik az új amerikai kormányban fontos tisztségeket fognak ellátni. LENGYELORSZÁG összehívták a szakszervezetek 3. közgyűlését (ČSTK) - A hivatalos lengyel szakszervezetek Lodzban novem­ber 26-27-én tartják meg 3. közgyű­lésüket. A szakszervezeti tanács csütörtökön jóváhagyta azt a beszá­molót, amelyet a tanácskozás részt­vevői elé terjesztenek. A közgyűlé­sen egyebek között nemzetközi kér­désekkel, továbbá a lengyelországi Bevásárlóturizmus ÁLLÍTÁSOK ÉS (ČSTK) - A Trybuna Ludu, a LEMP KB központi lapja prágai tudósítójának tollából terjedelmes cikket közöl, amely cáfolja a PAP lengyel hírügynökség korábbi jelen­téseit, miszerint a csehszlovák ál­lampolgárok „tömegesen támadják meg“ a lengyei üzleteket, s hogy Csehszlovákiában egyre gyorsab­ban romlik a piaci helyzet. A hírügy­nökségi beszámoló egyébként az ostravai Glos Ludu című lap tárgyila­gosságot nélkülöző cikkéből indult ki. A „Javaslom a riadó lefújását“ című Trybuna Ludu-cikk ezzel összefüggésben utal rá, hogy becs­lések szerint idén mintegy 600 ezer csehszlovák állampolgár látogat Lengyelországba, ami hozzávetőleg 40 ezerrel több, mint tavaly volt. Vajon lehet-e ezt „tömeges bevá­sárlótúrának“ nevezni? Ezzel szem­ben az idén 5,5 millió lengyel utazik Csehszlovákiába, ami a Lengyel- országba látogató csehek és szlová­kok csaknem tízszerese. Az idegenforgalmi és a szemé­lyes kontaktusok során természete­sen előfordulnak az ún. bevásárlótu­rizmus és a különböző spekulációk esetei. Ez a világon másutt sem számít ritkaságnak, de a dolgokat nyugodtan kell megvizsgálni, a szél­sőséges megnyilvánulásokra első­sorban gazdasági és jogi eszközök­CÁFOLATOK kel kell hatni, nem pedig olyan túlzó riportokkal, mint amilyen például a Csehszlovákiából Lengyelország­ba tartó „banánvonatokról“ jelent meg az egyik prágai hetilapban. Ugyancsak ide tartoznak a mostani szenzációs hírek is, amelyek a len­gyel sajtóban jelentek meg arról, hogy „kereskedelmi karavánok“ tar­tanak Csehszlovákiából Lengyel- országba. A PAP hírügynökség jelentéséből csaknem az derül ki - írja a Trybuna Ludu hogy Csehszlovákia gyor­san szegényedő ország. Ugyanak­kor maga Leszek Mazan, a hírügy­nökség munkatársa állapította meg a Polityka című lengyel hetilap ha­sábjain, hogy a csehszlovákiai piac hiányosságairól írni lengyel szem­pontból enyhén szólva túlzás... Haragszunk arra, ha a külföldi sajtó mindenekelőtt a társadalmi nyugtalanság, a politikai tüntetések és az infláció országaként mutatja be Lengyelországot. Joggal véljük úgy, hogy ez a kép tendenciózus és hamis. De vajon azzal, hogy szor­galmasan keressük mások hibáit és eltúlozzuk mások nehézségeit, nem esünk-e mi is az egyoldalúság csap­dájába? - teszi fel a kérdést a Trybuna Ludu, hozzáfűzve: a naiv egyoldalúság, mint ismeretes, a pro­pagandában nem kifizetődő. szakszervezeti mozgalom jövőjével és társadalmi-gazdasági problé­mákkal fognak foglalkozni. A tanács jóváhagyta Alfred Miodowicz elnök kezdeményezését, s felhatalmazta őt, hogy vegyen részt a Lech Wale­sával, az egykori „Szolidaritás" volt vezetőjével november 30-ára terve­zett televíziós vitán. Walesa egyébként tájékoztatta a lengyel televízió illetékeseit, hogy egyetért a kitűzött időponttal. Ugyanakkor különböző feltételeket támaszt, egyebek között azt szor­galmazza, hogy tévévita előtt az ak­ció „műszaki és szervezési“ részle­teiről tárgyaljanak „tanácsadóival“. (ČSTK) - A Novoje Vremja szov­jet külpolitikai hetilap legújabb szá­ma a fenti címmel közli Mihail Gor­bacsov válaszait lengyel művészek és tudósok kérdéseire. A szovjet vezető idén nyáron lengyelországi látogatása alkalmával találkozott ve­lük, s később küldték meg kérdései­ket Moszkvába. Amikor azt hangoztatjuk, hogy a nukleáris korszakban prioritást él­veznek az egyetemes érdekek és értékek, az nem azt jelenti, hogy eltérünk a marxista-leninista filozófi­ától - Írja egyik válaszában Gorba­csov, és hangsúlyozza: ellenkező­leg, ez teljes mértékben megfelel a marxizmus-leninizmus humanista lényegének. A szovjet vezető egyetért azzal a véleménnyel, hogy a marxista el­méletnek határozottan el kell vetnie az elavult dogmákat. A dogmatiz- musnak negatív következményei voltak a szocialista országok életére és politikájára nézve. Az SZKP 1985 áprilisa után felül­vizsgálta kulturális politikáját. Fő fel­adata a társadalom szellemi fele­melkedését szolgáló szabad alko­táshoz szükséges lehető legkedve­zőbb feltételek iAtrohrv*<&ea _ ;r,r, Gorbacsov. Az átalakítás több mint 3 éve után megállapíthatjuk, hogy az ország politikai vezetése és az alko­tó értelmiség közötti eszmei kapcso­lat helyreállt. Mihail Gorbacsov kitért rá, hogy az átalakítás érinti az állam és az egyház viszonyát is. Ez belpolitikánk fontos eleme, s célja a társadalom konszolidálása, az érdekeknek, a nézeteknek, az egyes csoportok és rétegek meggyőződésének sok­színűségét szem előtt tartva. A szocialista országok közötti kapcsolatokról szólva Mihail Gorba­csov kijelentette: egyszer s minden­korra félre tettük azokat a nézeteket, melyek szerint az új társadalom épí­tésének különböző útjai, a sajátos állami és nemzeti érdekek léte kelle­metlen akadályt jelentene a szocia­lista országok egysége szempontjá­ból. Az új gondolkodásmódnak meg­felelően tudatosítottuk, hogy nem az unifikálás, s nem is a nagyság sze­rinti besorolás az egység legmeg­bízhatóbb alapja, hanem annak mű­vészete, hogy mindenki le tudja vonni a maga számára a hasznos tapasztalatokat ebből a sokszínű­ségből. Afganisztán A szovjet egységek parancsnokságának hivatalos nyilatkozata (ČSTK) - Moszkvában tegnap közzétették az Afganisztánban tar­tózkodó szovjet egységek parancs­nokságának hivatalos nyilatkozatát, amelyben felhívják a figyelmet a fegyveres afgán ellenzék fokozódó terrorista akcióiban rejlő veszé­lyekre. A nyilatkozat emlékeztet a kabuli nemzetközi repülőtér ellen múlt va­sárnap végrehajtott merényletre, amelynek következtében 10 szovjet katona életét vesztette és 11-en megsebesültek. Utal ezenkívül az afgán-pakisztáni határon fekvő Torkham melletti terrorista akcióra, amelynek következtében több kül­földi újságíró, köztük négy szovjet tudósító is megsérült. A szovjet egységek parancsnok­sága hangoztatta, hogy az afganisz­táni háború befejezésére törekszik és szigorúan tiszteletben tartja a konfliktus rendezésére vonatkozó genfi megállapodásokat. A pakisztá­ni hatóságok és a pesavari ellenzék ugyanakkor megszegik ezt az egyezményt, és Afganisztán külön­böző térségeiben fokozzák a kato­nai, a terrorista és a diverzáns tevé­kenységet. Mindez arra késztette a szovjet parancsnokságot, hogy új intézke­déseket tegyen az ellenzék diver­záns és terrorista akcióinak a leállí­tására. Ha ezek az akciók folytatód­nak, akkor szovjet részről kénytele­nek más rendelkezésre álló katonai eszközöket is kihasználni. A nyilat­kozat végezetül leszögezi, hogy az előállt helyzetért teljes mértékben az afgán ellenzéket terheli a felelősség. Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő tegnap moszkvai sajtóértekezletén kijelentette, hogy a külföldi újságírók ellen pakisztáni területről intézett támadás durván sérti a genfi megállapodásokat. El­mondta, hogy az újságírók a kelet­afganisztáni Nangarhar tartomány­ban próbáltak értesüléseket szerez­ni az afgán fegyveres erők sikeres hadműveleteiről, azonban pakisztá­ni területről reaktív töltetekkel lőni kezdtek rájuk. Az akcióban megse­besült a TASZSZ és az APN, továb­bá a moszkvai Pravda és az Izvesz­tyija tudósítója, valamint a L’Huma- nité, az AFP hírügynökség és a nyu­gatnémet Zöldek Pártja sajtószolgá­latának munkatársa. (ČSTK) - Hipido Hamutenya, a SWAPO KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Nampa namíbiai hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: a Dél­nyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) hajlandó tűzszünetet kötni a Dél-afrikai Köztársasággal. A megállapodás helyet­tesítené azt a fegyvernyugvási szerző­dést, amely jelenleg van érvényben a Na­míbiai Népi Felszabadítási Hadsereg (PLAN) és a megszálló pretoriai csapatok között. Hamutenya rámutatott, a világ arra számít, hogy Pretoria elfogadja az ENSZ BT 435. számú határozatát és független­séget biztosít Namíbia számára. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta, a SWA­PO 1989-ben kész szabad, igazságos és demokratikus választásokat rendezni Na­míbiában. Cl józovjeí MjtőÍTői Nem lehet elhalasztani az alkotmány módosítását (ČSTK) - Vlagyimir Lomono­szov, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa törvény előké­szítő bizottságának elnöke az össznépi vitára bocsátott al­kotmánymódos ítás-tervezet- tel és az új választási törvény- javaslattal foglalkozik a moszkvai Pravda tegnapi ha­sábjain. A szovjet alkotmány előkészület­ben levő módosítása semmilyen esetben sem károsítja a szovjet köz­társaságok jogait és megőrzi az ér­dekeik védelmét szolgáló jogi me­chanizmust - szögezi le Lomono­szov, amivel közvetve kommentálja az észt parlament szerdai rendkívüli ülésén hangoztatott követelést, mi­szerint a szovjet alkotmánymódosí­tási javaslatok jóváhagyását töröljék a Legfelsőbb Tanács következő ülésszakának napirendjéről. A két törvénytervezetet a szovjet parla­ment november 29-én vitatja meg. Az észt parlamenti képviselők véle­ménye szerint a kiegészítési javas­latok nem veszik figyelembe kellő mértékben a szövetségi köztársasá­gok érdekeit. Ha nem hajtanánk végre az alkot­mánymódosítást - írja cikkében Lo­monoszov az új parlamenti vá­lasztásokat el kellene halasztani, márpedig ez indítaná el a politikai reform további szakaszát. A halasz­tás nyomán az átalakítás időveszte­séget szenvedne, stagnálna a de­mokratizálási folyamat és nem foly­tatódna a káderek megújítása. Az időtényező ma olyan jelentőségű, hogy az alkotmányreform elhalasz­tása megengedhetetlen Lomonoszov elutasítja azt a né­zetet, miszerint az új törvényjavasla­tok károsítják a szövetségi köztársa­ságok jogait. Hangsúlyozza, hogy az előkészítő bizottság az állampolgá­rok javaslataival összhangban úgy döntött: indítványozni fogja a Legfel­sőbb Tanács jogköreire vonatkozó 113-ik alkotmánycikkely módosítá­sát. Ez a cikkely a népgazdaság irányítására, a pénzügyi, költségve­tési és adópolitikára, a természeti források kihasználására, valamint az állampolgárok alkotmányos jogai­nak, szabadságjogainak érvényesí­tésére és kötelességeire vonatkozik. A bizottság olyan értelemben java­solja a módosítást, hogy a Legfel­sőbb Tanács kizárólag országos ha­táskörben fogja gyakorolni jogköreit. A szovjet parlamentnek ugyancsak joga lesz arra, hogy megvitassa a szovjet nemzetek közötti viszony legfontosabb problémáit. A bizottság indítványozza, hogy a Legfelsőbb Tanács csupán az országos jelentő­ségű kérdések megvitatását tűzze napirendjére. Az új törvények végső változatá­ról a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának ülésszakán születik döntés - állapítja meg Lomonoszov, hozzá­fűzve, hogy az előkészítő bizottság már most kezdeményezi a javasolt cikkelyek több mint a felének a mó­dosítását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom