Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-18 / 272. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1988. november 18. XLI. évfolyam 272. szám Ára 50 fillér Felvételünk a tanácskozáson készült (Képtávírón érkezett - ČSTK) A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának ülése A szocialista demokrácia kiteljesítésének útján Miloš Jakeš elvtárs beszéde • A központi bizottság ügyvezető elnökhelyettesévé Rudolf Rohlíčeket választották • A Nemzeti Front KB állásfoglalása (Munkatársunktól) - Tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés épületében ülést tartott a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága. A napirenden a CSSZSZK Nemzeti Frontja vezető testületeiben javasolt személyi változások, valamint a Nemzeti Front központi szerveinek februári együttes ülésén hozott határozatok teljesítéséről s a Nemzeti Front előtt az átalakítás és a szocialista demokrácia elmélyítése terén álló feladatokról szóló beszámoló megvitatása szerepelt. Az ülés jóváhagyta a CSKP és a Nemzeti Front által előterjesztett, az új alkotmány előkészítésére alakult bizottság összetételére vonatkozó javaslatot, és állást foglalt a szocialista demokrácia s a szocialista törvényesség fejlesztésével kapcsolatban. Az ülést Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke nyitotta meg. Jelen volt Ladislav Adamec, Alois Indra, Ignác Janák, Miroslav Štépán, Karel Urbánek és Miroslav Zavadil, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Josef Haman és Vladimír Herman, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, František Hanus, a CSKP KB titkára, Marie Kabrhelová, Vasil Mohorita, Jind- rich Poledník és Rudolf Rohlíček, a CSKP KB Titkárságának tagjai, a Nemzeti Front további politikai pártjainak képviselői: Bohuslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke, Kamii Brodziansky, a Szabadságpárt elnöke, Jozef Simúth a Szlovák Megújhodás Pártjának elnöke, továbbá társadalmi szervezetek és á Szövetségi Gyűlés vezető tisztségviselői, valamint a politikai és közélet más személyiségei. Az elnökség beszámolóját a Nemzeti Front központi szerveinek előző ülésén hozott határozatok teljesítéséről és a Nemzeti Front feladatairól s a szocialista demokráciának az átalakítás feltételei közt való elmélyítéséről Miloš Jakeš elvtárs terjesztette elő. A beszámoló után a Nemzeti Front Központi Bizottsága személyi kérdésekben hozott döntést. Tomáš Trávníčeket felmentette a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökhelyettesi tisztségéből és elnökségi tagságából, s egyetértett Josef Kempnýnek és Jozef Lénádnak elnökhelyettesi, illetve elnökségi tagi tisztségéből való, valamint Miroslav Ŕepiskýnek, az NF KB elnökségi tagsága alóli felmentésével. Ezután Miloš Jakeš elvtárs Rudolf Rohličeket a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökhelyettesének és elnökségi tagjának, Ignác Janákot a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökhelyettesének, Karéi Urbáne- ket elnökségi tagi és elnökhelyettesi tisztségre, Ján Olšanskýt pedig elnökségi tagságra javasolta. A javaslatokat a központi bizottság egyhangúlag jóváhagyta. Ezután vita következett, amelyet Ignác Janák, a CSKP KB elnökségének tagja, a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökhelyettese vezetett. A vitában felszólalt Miroslav Španiel, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára, Pavol Bernadský, a SZISZ KB titkára, Bohuslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, Jozef Ši- múth a Szlovák Megújhodás Pártjának elnöke, Marie Koutenková, a Hradec u Sušice-i Šumava Efsz közgazdásza, František Kurdziel, az Észak-morvaországi Cellulózgyár normatervezője, Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke, Katarína Staronová, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának tagja, Pavel Jonáš, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Központi Bizottságának elnöke, Jaroslav Valíš, a Škoda Művek České Budéjovice-i üzemének dolgozója. Kamii Brodziansky a Szabadságpárt elnöke, Karéi Urbánek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a csehországi pártmunkával foglalkozó bizottság elnöke, a Cseh(Folytatás a 3. oldalon) Miloš Jakeš elvtárs beszéde Tisztelt elvtársak, tisztelt barátaink, mai tanácskozásunk feladata annak megítélése, hogy miként teljesítjük a Nemzeti Frontnak, valamint a benne tömörülő szervezeteknek a politika kialakításában, megvalósításában és ellenőrzésében való aktívabb részvételét célzó határozatokat. Egyidejűleg állást kell foglalnunk a jelenlegi helyzettel és azokkal az időszerű feladatokkal kapcsolatosan is, amelyek előttünk állnak a gazdasági és a társadalmi átalakításnak, valamint a szocialista demokrácia elmélyítésének további biztosításában. Csaknem tíz hónap telt el a CSSZSZK, a CSSZK, illetve az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának együttes ülése óta. Ebben az időszakban országunkban és a nemzetközi színtéren egyaránt egész sor fontos eseményre és változásra került sor. Sor került a CSKP Központi Bizottságának nagy jelentőségű üléseire is, amelyek fontos lépést jelentettek a társadalmunk átalakítását célzó komplex program kidolgozásában és megvalósításában. A közvéleményben élénk érdeklődést és széles körű visszhangot keltettek ezeknek az üléseknek a határozatai. Szintén teljes mértékben támogatták ezeket a határozatokat a Nemzeti Front, a politikai pártok s a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek, amelyek kinyilvánították, hogy készek cselekvően részt venni Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának megvalósításában. Ugyanezt erősítette meg az országos szakszervezeti konferencia, a társadalmi szervezetek kongresszusának, a politikai pártok központi bizottsági üléseinek, továbbá a Nemzeti Front egyéb szervei és szervezetei további fontos tanácskozásainak lefolyása is. Ebben az időszakban országunk életének jelentős történelmi évfordulóiról is megemlékeztünk. Közéjük tartozik a csehek és a szlovákok önálló közös állama létrejöttének a 70. évfordulója, akárcsak a müncheni események ötvenedik évfordulója, azé a Münchené, amikor is a nyugati szövetségesek és a hazai nagyburzsoázia által elárult országunkat kiszolgáltatták a hitleri fasizmus kényének-kedvének. Jogos büszkeséggel emlékeztünk 1948 győzelmes februárjára. Ez a nép akaratával s létérdekeivel összhangban és tömeges támogatásának köszönhetően megnyitotta az utat hazánk szocialista fejlődése előtt. A különféle problémák, hiányosságok és hibák ellenére a szocializmus építése népünk számára nagy eredményeket és vívmányokat hozott. A szocializmus tette lehetővé valóban a dolgozók államának a létrehozását, testvéri népeink és a nemzetiségek kapcsolatainak lenini felfogásban történő rendezését s az ország külső biztonságának megbízható szavatolását a Szovjetunióval és a többi szociálista országgal való szilárd barátságban és együttműködésben. (Folytatás a 2. oldalon) Állásfoglalás a demokrácia fejlesztéséről és a törvényesség megszilárdításáról Szocialista társadalmunk demokratikus társadalom, tiszteli az állampolgárok jogait és szabadságát, egybekapcsolja az egyéni és a társadalmi érdekeket, s következetesen érvényesíti az állampolgárok és az állam jogainak és kötelességeinek egységét. A dolgozóknak, a Nemzeti Frontba tömörült politikai pártoknak, s társadalmi és érdekképviseleti szerveknek az ország igazgatásában, szociális és gazdasági fejlesztésében s a törvények kidolgozásában és megvalósításában való részvétele egyúttal az állampolgári jogok és szabadságjogok érvényre jutásának és a szociális biztonság megszilárdításának záloga. A Nemzeti Front és a benne tömörülő szervezetek az alkotmányt és a szocialista társadalmi rendszert tiszteletben tartó minden állampolgár számára lehetővé teszi a társadalmi aktivitást, tág teret biztosítanak az állampolgárok érdekeinek érvényesüléséhez és a demokrácia elmélyítéséhez. Minden lényeges döntést a Nemzeti Front széles alapjára támaszkodva, nyilvános vitával készítenek elő. Számos olyan döntés, - amelyet a jelenlegi időszakban a kommunista párt ösztönzésére, a nyilvánosság aktív részvételével és teljes támogatásával hoznak irányul a társadalom életének fejlesztésére, arra, hogy az állampolgárok nagyobb mértékben vegyenek részt a politika kialakításában, megvalósításában és ellenőrzésében. A társadalmi átalakítás nem valósítható meg nagyfokú szervezettség, öntudatos fegyelem és rend, a törvény tekintélyének a szuverenitásának megszilárdítása nélkül. De még a legtökéletesebb törvény sem változtat semmin, ha az állampolgárok és az állam nem tartja következetesen tiszteletben. Az egyéni jogok védelme egyúttal szocialista társadalmunk jogi alapjainak védelmét jelenti. Ezért a Nemzeti Front az állampolgárok érdekeinek és jogainak következetes védelmével párhuzamosan határozottan szembe fog szállni a törvényesség, erkölcs és fegyelem megsértésének minden megnyilvánulásával. Társadalmunk törvényei kivétel nélkül mindenkire vonatkoznak és vonatkozniuk kell, mert az állampolgárnak nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak. Vannak azonban egyének és csoportok, akik, illetve amelyek igye(Folytatás a 3. oldalon) Új nagykövetek Gustáv Husáknál (CSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap a prágai várban fogadta Peter Laurence O’Keeffet, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királysága új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A találkozón hangsúlyozták, hogy a kapcsolatoknak sokéves hagyományai vannak, és mindkét országnak érdeke intenzívebbé tételük minden területen. Egyúttal kifejezték meggyőződésüket, hogy a kölcsönösen előnyös együttműködés elmélyítése hozzájárul az eltérő társadalmi rendszerű államok közötti bizalom megteremtéséhez és a nemzetközi biztonság erősítéséhez. Ugyancsak tegnap adta át megbízólevelét Wlodzimierz Mokrzyszczak, a Lengyel Népköztársaság új, rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozón megállapították, hogy a hagyományos baráti csehszlovák-lengyel kapcsolatok minden területen dinamikusan fejlődnek. Egyidejűleg kiemelték, hogy támogatják e kapcsolatok további elmélyítését, főleg az olyan magasabb szintű és hatékonyabb együttműködési formák fejlesztésének meggyorsítására tett erőfeszítéseket, mint a kooperáció és a szakosítás, közös vállalatok létrehozása, valamint a tudományos és a műszaki kérdések közös megoldása. Vasil Bil’ak Bécsben tárgyal (ČSTK) - Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Heinz Fischernek, az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) parlamenti csoportja elnökének meghívására csütörtökön háromnapos látogatásra Ausztriába érkezett. Vasil Bil'ak az Osztrák Szakszervezeti Szövetség központjában kezdte meg bécsi tárgyalásait, s találkozott Fritz Verzenitsch-csel, a szövetség elnökével. A megbeszélésen a két ország kapcsolatainak elmélyítése mellett foglaltak állást. Ausztria esetleges közös piaci tagságával összefüggésben az osztrák fél hangsúlyozta, következetesen meg kell őrizni az ország semleges Státuszát. Vasil Bil’ak azután az osztrák parlament épületében folytatott tárgyalásokat Heinz Fischerrel. Rámutattak, a két szomszédos ország együttműködése az elmúlt években sokat fejlődött. A SPÖ parlamenti csoportjának elnöke ebédet adott a csehszlovák vendégek tiszteletére. Ezen jelen volt Leopold Gratz, az osztrák parlament elnöke is. A délutáni órákban Vasil Bil'ak találkozott Franz Muhrival, az Osztrák KP elnökével. Gorbacsov Delhibe utazott (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke az indiai kormány meghívására tegnap hivatalos baráti látogatásra Delhibe indult. Útját megszakította Taskentben. Üdvözöljük a palesztin állam kikiáltását (ČSTK) - Ivan Kulhánek, a Külügyminisztérium szóvivője a következő nyilatkozatot adta ki: Csehszlovákiában nagy figyelemmel kísértük a Palesztin Nemzeti Tanács Algírban tartott rendkívüli ülését. Történelmi határozatát fordulatnak tekintjük abban a küzdelemben, amelyet a palesztin nép folytat elidegeníthetetlen önrendelkezési jogáért és a független állam létrehozásához való jogáért. Csehszlovákia ezt a jogot mindig elismerte és a jövőben is el fogja ismerni. Érvényesítése nélkül nem lehet szavatolni az arab-izraeli konfliktus következtében a térségben hosszú ideje szenvedő nemzetek békés egymás mellett élését és biztonságos létezését. Ezért üdvözöljük a palesztin államnak a Palesztin Nemzeti Tanács által történt kikiáltását, mert létrehozásának rendkívüli jelentősége lesz a közel-keleti válság végleges, békés rendezése szempontjából.