Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-17 / 271. szám, csütörtök

Az emberek személyes érdeke lett az átalakítás

ÚJ SZÚ

1988. XI. 17.

(ČSTK) - Mint már beszámoltunk róla, az oroszországi föderációbeli Orjolban a hét elején kétnapos értekezletet tartottak az átalakítás jelenlegi szakaszának időszerű kérdéseiről, s ezen belül főleg a mezőgazdaság, az élelmiszer-ellátás problémáiról. A tanácskozáson részt vett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A keddi záróülésen ö foglalta össze a tanácskozáson elhangzottakat, s beszédében foglalkozott a szovjet gazdaság jelenlegi helyzetevei, a politikai rendszer reformjával és nemzetiségi kérdésekkel is. Alább ismertetjük Mihail Gorbacsov beszédét.

Bevezetőben Gorbacsov hangsúlyozta, hogy az orjoli találkozó messze túllépi egy szokásos esemény kereteit. Ha figyelembe vesszük - folytatta hogy az átalakítás rendkívül jelentős szakaszában zajlott le, s belpolitikánkkal, főleg pedig az élelmiszerprobléma megoldásával kapcsolatos elvi kérdések szerepeltek napirenden, a tanácskozás bizonyára kiemelkedő esemény a párt és az állam életében. Úgy vélem, jelentősen előreléptünk a mezőgazdasági politika feladatainak mélyebb megértésében. Mindezekről a kérdésekről a párt központi bizottsága jövő év februárjában tart plenáris ülést.

Orjoli programjára utalva Mihail Gorbacsov kiemelte, hogy teljesebb kép alakult ki arról, a gazdasági kapcsolatok átalakításának munkálatai milyen stádiumban vannak falun. Az Orjoli területen már konkrét eredményeket értünk el az átalakítás során, s ezek az élelmiszerprobléma megoldása szempontjából is hasznosak. Az itt szerzett tapasztalatok az egész országra vonatkoztathatóak. Milyen következtetések vonhatók le a kétnapos tanácskozásból?

Először. Az orjoli tapasztalatok megerősítik, hogy a gazdasági viszonyok gyökeres átalakításának az irányvonala helyes, akárcsak az, hogy falun az önelszá molás érvényesítésére, a bérleti szerződések rendszerének fejlesztésére, s olyan feltételek létrehozására törekszünk, amelyek ismét közelebb viszik az embert a földhöz, a termelőeszközökhöz.

A bérleti rendszer érvényesítése során az ország minden részében, a mezőgazdasági-ipari komplexum valamennyi ágazatában szereztek már ilyen vagy olyan tapasztalatokat. Ezekről részletes és sokoldalú vita folyt október 12-én a központi bizottságon. Az itt elhangzottakat nyilvánosságra hozzuk. A visszhang nemcsak falun, hanem az egész országban pozitív volt. Az emberek a gyakorlatban győződhettek meg arról, hogy falun az új gazdálkodási módszerekre való áttérés, a termelési viszonyok átalakítása és mindenekelőtt a bérleti rendszer gyors effektust hoz. ,

Ezt nemcsak a bérleti szerződést kötött egyes kollektívák, hanem az ebben a formában dolgozó egész kolhozok és szovhozok tapasztalatai is megerősítik. Az egyik itteni kolhoz például szó szerint az elmúlt két-három év alatt magas hektárhozamokat ért el. És ez lényegesen megváltoztatta a kollektíva életét is.

De nemcsak termelési mutatókról van szó, amelyek persze, önmagukban fontosak. Olyan emberekkeľ találkoztunk, akik új módon kezdtek gondolkodni, megváltozott az ügyhöz, a munkához, saját gazdaságuk fejlődésének távlataihoz való viszonyuk. Falvaik szociális és kulturális fejlesztésére is gondolnak, miközben nem , tévesztik szem elől, hogyan adhatnának több jó minőségű terméket a munkások, a városi lakosság ellátására. Olyan emberekkel találkoztunk, akik gondoltak a munkásosztályra, az egész országra, s ez gyönyörű.

A gazda-tudat erősödése, valamint az, hogy fokozatosan megszűnik az ember elidegenedése a földtől és a termelőeszközöktől, megváltoztatja tehát az életfelfogást, a társadalomhoz való viszonyt is. És ami a legfontosabb, mindezt, éppen ezeknek az embereknek a szájából hallottuk.

Másodszor. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy a mezőgazdasági szektor fejlesztését elsősorban az ösztönzi, hogy szoros kapcsolat van a termelési-gazdasági viszonyok átalakítása és a falusi életkörülmények átalakítása között. Az orjoli tapasztalatok ismét azt mutatják, hogy milyen nagy mértékben növekszik az emberek alkotó aktivitása mindenütt, ahol a falvakban és a településeken érzik az élet-, a munka- és életfeltételeikről való igazi gondoskodást. Ez azt jelenti, hogy bátrabban kell megváltoztatni a beruházások céljait, s vidéken fokozni kell a szociális átalakítás ütemét. Több lakást, iskolát, kórházat, utat, üzletet stb. kell

Mihail Gorbacsov orjoli beszéde

építeni. Ehhez minden lehetőséget és forrást fel kell használni. Ugyanakkor az Orjoli területen az emberek nem várakoznak, nem számolnak azzal, hogy valamilyen nagybácsi helyettük elvégzi a munkát, hanem a falu átalakítását az egész nép ügyévé változtatták. Bizonyára nem kerülte el a figyelmüket a ,,százas program“. Ezeknek a tapasztalatoknak rendkívül nagy jelentőségük van.

Miről van szó. Arról, hogy az anyagi és pénzforrások koncentrációja az építők erőfeszítései, továbbá a párt- és gazdasági szervek, a tanácsok észrevételei alapján a lehető legrövidebb időn belül fel kell számolni a kolhozok és szovhozok veszteségeit. Ez a terület minden párt- szervezetének, minden dolgozójának az ügyévé vált. Elmondták nekem, hogy a „százas programmal" mindenekelőtt a területi mezőgazdasági-ipari komplexum építőit bízták meg. Emellett a terület építőipari szervezetei is bekapcsolódtak a munkába, azok is, amelyek a városokban végeznek beruházási tevékenységet. Úgy vélem, ezeket a tapasztalatokat számos járásban ki lehet használni.

Harmadszor. Az Orjoli terület bonyolult feltételei közötti kezdeményezéseket számba véve természetesen felmerül a kérdés, miért nem csinálják ezt másutt, más területeken, ahol jóval kedvezőbbek a körülmények. Miért várakoznak még sokan valamire, miért igyekeznek mások számlájára élősködni? Erről már beszéltem. Úgy gondolom azonban, hogy ma is ki kell mondani, az ilyen hozzáállás elfogadhatatlan és alapjaiban hibás. Forrón üdvözöljük az Orjoli terület lakosságának kezdeményezését és gyakorlati tetteit. Az egész ország nyilvánossága előtt ki kell jelentenünk, hogy mindannyiunk számára elérkezett az idő a régi megközelítések' megváltoztatására, a gondolkodás és a tettek megújítására. Amint azt az egyszerű emberek mondják, fel kell tűrni az ingujjat és hozzá kell látni a munkáhpz.

Negyedszer. Az Orjoli területen kialakult helyzet megismerése ismét megerősíti, hogy az élelmiszer-termelés növelése most mindenekelőtt attól függ, hogyan valósul meg falun a gazdasági viszonyok átalakítása. Miért tartom szükségesnek, hogy ismét beszéljek erről? Azért, mert a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának, továbbá az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának és más köztársaságok parlamentjeinek legutóbbi ülései is arról tanúskodnak, hogy ezt sokan még mindig nem értették meg, s akárcsak öt vagy tíz évvel ezelőtt, most is azt hangsúlyozzák beszédeikben, hogy a mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátottsága sok kívánnivalót hagy maga után.

Igen, ez igaz. Ha félretesszük a felesleges érzelmeket, amelyek gyakran kísérik az ilyen beszédeket, ezek a megnyilatkozások lényegében helyesek, s nem vetem el őket. Ma még valóban sok minden hiányzik, de sokat teszünk a kérdés mielőbbi megoldásáért. Gondolok a technikára, a vegyi anyagokra, amelyek nélkül nem lehet bevezetni a korszerű, intenzív technológiát. A feldolgozó bázis is jelentősen lemaradt. Nagy károkat okoznak falun a rossz utak. Mindez létező probléma. Most meghoztuk a döntéseket és a munka megkezdődött.

Szeretném azonban még egyszer hangsúlyozni, hogy a leglényegesebb azért mégis a termelési viszonyok átalakítása. Nézzék csak meg, hogyan használják ki a földet, az épületeket, a technikát és a műtrágyát a bérleti szerződés alapján dolgozó kollektívák. Úgy tűnik, hogy ezek a kollektívák kisebb ráfordításokkal jóval nagyobb eredményeket érnek el. Éppen ezt erősítik meg az orjoli dolgozók tapasztalatai. Ami az anyagi-műszaki bázist illeti, a többiekhez hasonlítva nem élveznek különösebb előnyöket. Már elhangzott, hogy anyagi-műszaki bázisuk még rosszabb, mint számos más köztársaságban és területen. Ezt azért mondom, mert a mezőgazdaság irányításában végzett rossz munkát és a számos régióban született rossz eredményeket nem lehet csupán az anyagi-műszaki források hiányával indokolni. Az Orjoli területen ebből a szempontból két év alatt nem csináltak valami nagy dolgot, de alapjaiban kezdték, megváltoztatni a gazdasági viszonyokat, s ez meghozza az eredményeket.

Ötödször. Amint látni, a mezőgazdasági szektorban végbemenő mélyreható változások időszakába léptünk. A tudományos adatok és a szerzett tapasztalatok megerősítik, hogy stratégiánk helyes. Az átalakítás azonban megköveteli, hogy a mezőgazdasági szektorban lényegesen fejlesszük a tudományos kutatást.

Számos elméleti és gyakorlati problémával állunk szemben a termelési viszonyok átalakítását és a szerkezeti politikát, a mezőgazdasági szektor infrastruktúrájának fejlesztését vizsgálva. Most azon kell új módon elgondolkodnunk, hogy a gyakorlatban hogyan lehet kihasználni a kolhozok és szovhozok potenciálját, hogyan lehet feltárni a szocialista tulajdonban rejlő lehetőségeket.

És végül, számunkra nem keVésbé fontos a problémák vizsgálata, továbbá az, hogy összhangba kerüljön a kolhozok és szovhozok fejlődése, a háztáji kisegítő gazdaságok, az ipar és a kereskedelem mezőgazdasági kisegítő vállalatainak fejlődése. És egyáltalán, hogyan lehet összhangot teremteni a mezőgazdaság és az ipar fejlődése között. Alaposan, tudom#* nyos igényességgel kell megvizsgálni számos, a talajjavítással, az optimális növénytermesztéssel és állattenyésztéssel, a falu szociális fejlődésével stb. összefüggő gyakorlati kérdést.

Amint látják, sok mindent kell még megoldanunk. És természetesen lényegesen javítani kell a párt munkáját a falu gazdasági viszonyainak átalakítása során. Ismét megbizonyosodhatunk arról: az egyes köztársaságokban, területeken, járásokban, kolhozokban és szovhozok- ban végzett munka sikere jelentős mértékben attól függ, hogyan dolgoznak kádereink, a pártszervezetek és a pártbizottságok.

Egyenesen meg kell mondani, itt jelentős a lemaradás. Országunknak az élelmiszer-ellátás lényeges javítására van szüksége. A falun élő dolgozók tudatában már teret nyert a felismerés, hogy vidéken elengedhetetlenek a változások. Ezt azonban jelentősen fékezi a káderek egy bizonyos részének a magatartása. Miért is titkolnánk. Mezőgazdasági-ipari komplexumunk, a pártszervek és a tanácsok sok esetben vonakodnak ettől a munkától, kivárnak. Miről is van szó? A bérleti viszonyokra és az önelszámolásra való áttérés aláaknázza az adminisztratív-uta- sításos rendszer alapjait, az indokolatlan beavatkozások gyakorlatát, , amelyhez számos káder már hozzászokott és másként egyszerűen nem tud dolgozni.

Ez rendkívül komoly dolog. Az egész párt felelősséggel tartozik a népnek e feladat teljesítéséért. Minden erejét arra kell fordítania, hogy vidéken a gazdasági viszonyok átalakítása és a szociális fejlődés sokoldalú támogatást kapjon. Ez az egész ország szempontjából létfontosságú. És éppen ilyen határozottan kell megváltoztatni a munkamódszereket. Megmondom egyenesen: ott, ahol a dolgok lassan haladnak előre, vagy ahol minden a régiben marad, mindenki a régi módszerekhez húz. De hiszen a módszerek nem önmagukért léteznek. Elérkezett az ideje annak, hogy általános beszélgetésekről áttérjünk a káderek tevékenységének konkrét értékelésére.

A téli hónapok közeledtével az egész országban folyik a munkaeredmények értékelése. így van ez azoknál a kollektíváknál is, amelyek kihasználták az új gazdálkodási módszereket, s a bérleti szerződések alapján dolgoznak. Készülnek a jövőre vonatkozó tervek. Ez a legmegfelelőbb idő arra, hogy a pártszervezetek az egész országban a falusi dolgozókkal közösen vegyék számba, hogyan lehet vidéken határozott előrelépést elérni a termelési viszonyok átalakításában.

Elvtársak, életünk időszerű problémáinak megoldása során a kérdések egész komplexumára kell ráirányítani figyelmünket. Mindent összhangba kell hozni a legközelebbi és a távolabbi perspektívákkal is. Most társadalmunk rendkívül bonyolult időszakba lépett - a felelősségteljes döntések és a gyakorlati tettek időszakába. A nálunk végbemenő társadalmi változások során nem mindig választható a látszólag legegyszerűbb és radikális út, és nem lehet egyszerre elvetni a régit és helyére állítani az újat. Mindnyájan gyors javulást szeretnénk, de az élet sokkal bonyolultabb. A régi és az új konfrontációja nem fájdalommentes és helyenként éles viták kísérik. Az átalakítás első évei során szerzett tapasztalatok közül az egyik legfontosabb az, hogy mindent látnunk kell, a helyzetet reálisan kell értékelnünk, nem szabad, hogy félrevezessen bennünket a könnyű utak keresése.

Igen, egyelőre nem könnyű a dolgunk. Derűlátásra ad okot azonban, hogy az átalakítást az emberek társadalmi aktivitásának növekedése, az új megoldások keresése kíséri és megjelentek az első eredmények. Egész mai életünk a felis- merhetetlenségig megváltozott, az emberek levetkőzik a passzivitást, az apátiát és a közönyt. Ezek nagyon fontos jellemzői a társadalmunkban lejátszódó jelenlegi mélyreható változásoknak. Hiszen amikor

elkezdtük az átalakítást, számítottunk arra, hogy a kidolgozott politika megvalósítása éppen ilyen folyamatokat kelt életre, és kivezeti társadalmunkat a pangásból, az apátiából és a közönyből. A legszélesebb néprétegek egyre jobban politizálnak, a szemünk láttára változik meg az emberek viszonya a politikához. Az emberek millióinak személyes érdeke lett, hogy országunkban megvalósuljanak a változások. Természetes, hogy ez a viharos folyamat nem fejlődhet egyértelműen és egyenes vonalúan. A különböző vélemények és álláspontok konfrontációja, viták és viszályok kísérik arról, hová és hogyan menjünk, mi haladásunk célja. Szélsőségek is előfordulnak.

Tudatosítunk azonban valami egészen mást is. Az átalakítás évei alatt valameny- nyien új ismeretekre, új tapasztalatokra, több bölcsességre és megfontoltságra tettünk szert. Ez vitathatatlanul kedvező hatással lesz és hozzájárul a társadalom konszolidálódásához az átalakítás eszméinek és feladatainak alapján. Viharos vitákban ma sok mindent mérlegelünk, megtudunk, feltárjuk a múltat, elgondolkodunk a jelenről és a jövőről. Nem véletlen, hogy a viták ma a szocializmusra összpontosulnak, arra, amit felépítettünk, amit átépítünk, arra, milyen lesz a szocializmus jövőbeni arca, és egyáltalán milyenek a kritériumai.

Vegyük például gazdaságunkat. Vitathatatlanul szocialista gazdaság, a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapul és a tervszerű gazdálkodás alkalmazása során szerzett óriási tapasztalatokkal rendelkezik, olyan gazdaság, amely jelentős szociális kiváltságokat biztosított. Látnunk kell azonban benne azon ellentétes tendenciák befolyásának az eredményeit is, amelyek az elmúlt hét évtized alatt halmozódtak fel. Kétségtelen az is, hogy sem a szocialista gazdaság jelenlegi modellje, sem hatékonyságának színvonala nem felel meg a gazdálkodás szocialista rendszere belső lehetőségeinek, illetve a fejlődés jelenlegi szakasza követelményeinek. Ezt tudatosítjuk és azt is tudjuk, miért történt ez. A legfontosabb, hogy az ok nem a szocializmusban mint olyanban keresendő, hanem gyenge pontjainkban és abban, hogy nem voltunk képesek megfelelően kihasználni a szocializmus hatalmas potenciálját.

Ezt megértettük és ma úgy járunk el, hogy az önelszámolás, a bérleti szerződés, a szövetkezeti mozgalom és a gazdasági viszonyok átalakítása által az ember aktív gazdaként térjen vissza a termelésbe, megszüntessük a termelőeszközöktől való elszakadását, amely az utasi-, tásos-adminisztratív rendszer időszakában jött létre.

Társadalmunknak a legnagyobb kárt a szocialista rendszer tulajdonságairól kialakított téves elképzelések okozták, mindenekelőtt ami a szociális igazságosságot illeti. Hogyan következett ez be? • A hangsúlyt - jogosan - az emberek szociális védettségére helyeztük. Ezen a téren nagy eredményeket értünk el, melyekre joggal vagyunk büszkék. Eközben azonban elkövettünk valamit, amit - ezt most maga az élet bizonyítja - nem lett volna szabad megtenni: lebecsültük a szocialista viszonyok termelési oldalának jelentőségét, visszafogtuk a magas munkaeredmények ösztönzését, ami végső soron oda vezetett, hogy a társadalomban-gyökeret eresztett az egyen- lósdi és a szociális élősködés.

Bizonyára rossz dolog, ha az ember számára egyáltalán nem fontos a jövője. Ilyen körülmények között a szociális ellátottság könnyen saját ellentétévé változhat. Gyengíti az ösztönzést és a kezdeményezést, negatívan befolyásolja az emberek viszonyát a munkához. Ezzel összefüggésben szeretném hangsúlyozni, hogy csak az olyan szociális ellátottság a valóban humánus, amely elősegíti, hogy az emberek jobbak, dolgosabbak, anyagilag és szellemileg gazdagabbak legyenek.

Megmutatkozott, hogy hamisak voltak elképzeléseink a szociális-gazdasági fej* lesztés központosított tervszerű irányításának szerepéről és módszereiről. Gyakorlatunkban a tervszerűség gyakorta a kemény adminisztratív módszerek alkalmazására korlátozódott. A demokrati- . kus centralizmust pedig nem ritkán megsértették a hivatalok mindenhatóságával, önkényes döntésekkel, azzal, hogy nem vették kellő mértékben figyelembe a különböző társadalmi érdekeket.

A szocialista állam gazdasági szerepéről kialakult ilyen és hasonló torz és vulgarizált elképzelések szorosan összefüggenek a piac objektív szerepének hosszú távú lebecsülésével a szocializmus feltételei között. A sokéves tapasztalatok ellenére továbbra is dogmatikus módon ellentétbe állítják a tervet a piaccal. Az élet azonban azt mutatja, hogy ha a tervszerű irányítás figyelmen kívül hagyja a piaci kritériumokat és a piaccal való ellenőrzést, akkor ugyanúgy nem teljes értékű, mint az a piac, amelyet nem szabályoz a terv. A terv nemcsak hogy nem áll ellentétben a piaccal, hanem csak úgy valósághű és megvalósítható, ha kihasználja a piagi eszközöket. A szocializmus és a kapitalizmus közti valódi ellentét nem a piac vagy a terv tagadásában, hanem abban rejlik, hogy hogyan és kinek az érdekében használják ki a tervet és a piacot. Itt jutunk el minden társadalmi forma, intézmény és változás szocialista jellegének fő kritériumához. Ez annak a kérdésnek a megválaszolásában rejlik, valójában mi is az ember, eszköz-e vagy cél.

A szocializmusról alkotott lenini elképzeléseknek az elmúlt évekből örökölt legkárosabb deformációja éppen az, hogy az ember - nyíltan kimondva - a társadalmi fejlődés legfelső értékéből és céljából egyre inkább a különböző gazdasági és politikai feladatok megoldásának eszközévé vált. S bár az átalakítás megkezdése óta az ilyen típusú legsúlyosabb deformációkat már felszámoltuk, még mindig nem mondhatjuk el, hogy ezt a feladatot maradéktalanul teljesítettük.

Napirenden van a politikai rendszer reformja. Ez nem jelenti a hatalom egyszerű újrafelosztását. A politikai reform fő célja az erős népi hatalom biztosítása. Meg kell szabadítanunk a deformációtól elképzeléseinket az állam funkcióiról és tevékenysége formáiról. Ismét előtérbe kerül az az elképzelés, hogy a szovjetek a nép önigazgatásának teljes jogú szervei. Egyben úgy értelmezzük a párt szerepét, hogy az az új feltételek között a társadalom valódi' politikai élcsapata.

A politikai reform érinti a választási rendszert, a központi és helyi szintű hatalmi szerveket, tevékenységük módszereit és stílusát, valamint az emberi jogokat.

A politikai rendszer átalakításának szerves része az igazságszolgáltatás reformja és a jogi reform, valamint a szocialista jogállam létrehozása. Világosan tudatosítanunk kell, hogy,ezt a mérhetetlenül nagy és bonyolult feladatot - ahogy mondani szokás - nem tudjuk egy ülésen megoldani. Itt bizonyos szakaszokra van szükség. Természetesen a központi hatalom valóban demokratikus és reprezentatív szerveinek létrehozásával kell kezdeni, ahogyan tesszük is.

Ezekben a napokban társadalmunkban széles körű vita bontakozik ki arról a törvénytervezetről, amely a Szovjetunió alkotmányának módosítását és kiegészítését érinti, valamint a Szovjetunió népi képviselői választásáról szóló törvénytervezetről. Ez nagyon fontos gyakorlati lépést jelent a 19. országos pártkonferencia határozatainak megvalósítása irányában. A törvénytervezetek és az ezek alapján kialakuló politikai gyakorlat a reform első szakaszának fontos tartalmát jelenti.

November végén összeül a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa, összefoglalja az össznépi vita eredményeit és megtárgyalja az említett törvénytervezetet. A sajtó már közölte, hogy eddig több mint 80 ezer reagálás érkezett, igaz, ez a szám csak az állampolgárok és szervezetek konkrét javaslatait és megjegyzéseit tartalmazza. Emberek milliói vesznek részt a pártban, a társadalmi szervezetekben, a dolgozókollektívákban, a politikai klubokban és a sajtó hasábjain zajló vitában. Ennek lényegét illetően elmondhatom, a törvénytervezeteket széles körben támogatják, az emberek a 19. pártkonferencia határozatainak reális megtestületését látják benne.

Számos bíráló megjegyzés és konstruktív javaslatok is elhangzanak. Sok javaslat túllépi a politikai reform jelenlegi szakaszának keretét, ezeket meg kell jegyeznünk és a jövőben visszatérni hozzájuk. A javaslatok és a megjegyzések között olyanok is vannak, amelyek véleményem szerint elfogadhatatlanok. Nem akarok azonban előre szaladni, ezekkel a kérdésekkel foglalkozni fognak a törvénytervezeteket előkészítő bizottságok, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és maga a Legfelsőbb Tanács. Remélem, közösen és demokratikusan megtaláljuk az optimális megoldást.

Néhány szót arról, milyen kell hogy legyen a politikai reform elkövetkező szakaszának tartalma. A helyi önigazgatásról szóló törvény előkészítésére összpontosít, ennek a törvénynek szilárd anyagi alapot kellene adnia a tanácsok tevékenysége számára. Ez nyilvánvalóan olyan fontos törvény, amelyet össznépi vitára kell bocsátani.

(Folytatás a 4. oldalon)